Megyei rangadóval indul az idei kupaszereplés

A bajnokságban eddig három mérkőzésből hármat nyertünk: a DVSC SKYLINE U20-as együttese és a Gárdony-Pázmánd után pénteken a Hajdúnánás ellen is diadalmaskodtunk. A sikerhez Varga Hanna négy találattal járult hozzá.

Békéscsabai Előre NKSE - Zengő Alföld Orosházi Kézilabda Akadémia

– Ez egy nagyon szoros, izgalmas mérkőzés volt, egy nagyon jó csapat ellen sikerült nyernünk, amely sokat fejlődött az előző szezonhoz képest. Ez egy tökéletes példa volt arra, hogy a küzdeni tudással, az akaratunkkal kell mérkőzést nyerni és az ellenfél fölé kerekedni. Nagyon összetartó csapat vagyunk, az edzőnk pedig igyekszik mindenkiből kihozni a maximumot – összegzett a jobbszélső.

A kupában először a másik Békés megyei másodosztályú klub, az előző szezont NB II-ben töltő Zengő Alföld Orosháza Kézilabda Akadémia lesz az ellenfél, ezúttal hétközben, így kevesebb idő áll rendelkezésre a regenerációra és a felkészülésre.

– A kupában is szeretnénk jól szerepelni, a továbbjutás a célunk. Lehetőségünk nyílik a gyakorlásra, hogy még jobban összecsiszolódjunk. Nagyon jó hangulatú mérkőzésre számítok, főleg, hogy hazai pályán vívhatjuk meg ezt az összecsapást. Büszkék vagyunk a szurkolóinkra, úgyhogy nagyon lelkesen várjuk ezt a találkozót – tekintett előre az idei első kupamérkőzésre.

Az Orosháza magabiztos teljesítménnyel jutott fel az NB I/B-be, Papp László vezetőedző a tavalyi alapokra építene az új idényben, a csapathoz Bartók Dorina, Rigó Réka és Sipos Angéla csatlakozott. Az együttes egy győzelemmel és két vereséggel kezdte a bajnokságot, a Győr U20-as gárdájának legyőzését követően a Komáromtól és a debreceni fiataloktól is kikapott. A két fél a felkészülés alatt is találkozott egymással, augusztus végén magabiztos, tizenkét gólos csabai siker született.

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, mivel két azonos osztályban szereplő csapat méri össze erejét, döntetlen esetén hétméteresek következnek. A mérkőzés szerdán 18:00 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban, a két játékvezető Juhász Dániel és Rontó Ádám lesz.