A listavezetőt fogadja az Előre

Szombaton csapatunk heroikus küzdelemben egy végletekig kiélezett összecsapáson szerezte meg első pontját az idei bajnoki kiírásban, a Boglári Akadémia gárdájával szemben.

Békéscsabai ENKSE – Győri Audi ETO KC

Bár, ha őszinték akarunk lenni nem teljesen jó szájízzel hagyták el lányaink a pályát a lefújás pillanatában, hiszen a lilák nem csak villámrajtot vettek a 8-2-es kezdésükkel, de szinte végig is vezették a találkozót. Ennek ellenére mégis a végjátékra maradt a döntés, ami ezúttal pontosztozkodással zárult, a 24-24-es végeredménynek köszönhetően. Viszont a lilák által bemutatott óriási küzdés és a helyenként kifejezetten szellemes kézilabda, mindenképpen bizakodásra adhat okot a tavaszi szezon összecsapásaira. Mind például a jövő hét keddi szintét létfontosságú Szombathely elleni rangadóra.

Csakhogy előtte még vár egy feladat a lila-fehérekre, amely azért más jellegű, mint a szombati, de korántsem könnyű feladat, ugyanis kedden az ötszörös Bajnokok Ligája győztes és tizenötszörös Magyar bajnok Győri Audi ETO-t látják vendégül lányaink. Ahogy pedig már megszokhattuk a Győr eredményei az idei szezonban is tiszteletet parancsolók, hiszen minden sorozatot együttvéve még veretlenek ebben a szezonban a kisalföldiek. A Bajnokok ligájában ugyan begyűjtöttek négy döntetlent, de így is megnyerték a csoportjukat, és készülhetnek a hétvégi Bietigheim elleni nyolcaddöntő összecsapásra. A bajnokságban viszont még pontot sem veszítettek eddig, sőt közvetlen riválisaikat is magabiztosan fektették két vállra, a Siófokot 30-21 arányban, a Ferencvárost pedig február elején 33-27-re. Legutóbb vasárnap léptek parkettra Kisvárdán, és 38-12 arányban valósággal kiütötték hazai ellenfelüket. Könyörületre valószínűleg együttesünk sem számíthat a kisalföldi sztárcsapattól, ellenben abba kapaszkodhatnak a lilák, hogy hazai környezetben már többször sikerült megráncigálniuk az oroszlán bajszát, azaz játszottak már szorosabb találkozókat is az ETO-val. Igaz az előző kiírásban ez csak részben sikerült, ugyanis a 2019 ősszén a viharsarokban vendégeskedő Győriek akkor 11 gólos diadalt könyvelhettek el a 19-30-as végeredményt hozó összecsapás lefújásakor. Ami érdekes még, hogy a felek ősszel csak papíron találkoztak, mert hiába utazott el lila-fehér csapatunk Győrbe, pályára nem lépett, mivel egyik játékosunknál vírusgyanús tünetek jelentkeztek, így 10-0-val kapta meg azt az összecsapást és az azzal járó bajnoki pontokat az ETO. Ennek megfelelően a csapatok legutolsó randevúja majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt volt Győrben, ahol szintén a hazaiak diadalmaskodtak 45-28 arányban.

Az újabb megmérettetés tehát kedden 16 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban lesz, ahol csapatunk kispadján még mindig nem a karanténban lévő vezetőedző Vida Gergő fog dirigálni, hanem segítője Fábián Csaba. A Héjjas Tímea, Kránitz Andrea bírópárosok által vezetett mérkőzést természetesen most is élőben közvetíti a 7. Tv és a Behir.hu online felülete.

Dömény Dezső

line