Online fogadás | TippmixPRO

ímkézett bejegyzés

Szombaton a Kisvárdával csap össze lila-fehér együttesünk

Folytatódik a rangadók sora első osztályú női kézilabdázóink számára, hiszen szombaton ismét egy közvetlen riválissal, a Kisvárda gárdájával mérik össze tudásukat lila-fehér lányaink.

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE - Kisvárda Master Good SE

A jelenleg a tabella tizedik helyén álló szabolcsiak eddig nyolc győzelmet zsebeltek be a bajnokság során, amiből mindössze csak kettőt tudtak vendégként abszolválni. Egészen pontosan Érden és Budaörsön sikerült egyaránt kettő-kettő góllal diadalmaskodniuk. A pontjaik nagy részét viszont hazai környezetben gyűjtötték be, csapatunkon kívül, az MTK, a NEKA, a Kohász, az Érd illetve a Vác 25-24-es legyőzésével. Ugyanakkor hullámvölgyeket is bőven megjárt a szezonban a Várda, ilyen például hazai pályán a Budaörstől elszenvedett egygólos vereség, vagy éppen az MTK otthonában kapott vaskosabb pofon. Ezeknek az eredményeknek lett áldozata az egykoron Csabán is megfordult tréner Bakó Botond is, aki közel négy szezon után februárban távozott a vezetőedzői posztról. Utóda egy szintén lila-fehér kötődéssel is bíró szakember lett, Bányász-Szabó Valéria, aki 2013 és 2016 között három idényen keresztül erősítette csapatunkat. A rögvest két győzelemmel nyitó beugró tréner kezei alatt sem ment azért minden zökkenőmentesen, amit a legutóbbi balatonboglári vendégszereplésük is jól mutat, ugyanis egy komoly tizenegy gólos zakóval voltak kénytelenek hazatérni a sereghajtó otthonából. Ahogyan az előző fordulóban sem sikerült győztesen venni az akadályt, igaz, ekkor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadták hazai környezetben, és szenvedtek 32-26 arányú vereséget. A szezonban a legeredményesebb gólvágójuk, a legrutinosabb játékosuk is egyben, Karnik Szabina, aki eddig 71 találatot szorgoskodott össze, mögötte mindössze három góllal követi őt a Kisvárda Japán légiósa Akiyama Natsumi.

A lilák utoljára április közepén játszottak hazai környezetben, amikor is a Ferencváros gárdáját fogadták a viharsarki katlanban, bár sajnos igazán komoly ellenállást nem tudott kifejteni Papp Bálint együttese, amit a 33-20-as végeredmény is tükröz. Ugyanakkor az előző fordulóban már egy sokkal parázsabb összecsapást vívtak lányaink a közvetlen rivális Budaörs otthonában. És noha a szünetben még háromgólos előnyben volt csapatunk, sőt a második játékrész derekáig is folyamatos csabai vezetést mutatott az eredményjelző, a hazaiaknak a hajrában mégis sikerült megfordítani az eredményt, és végül 25-20 arányban meg is nyerték a találkozót. Ezzel lányaink maradtak tizenkét ponttal a tizenkettedik helyen, amivel ismét három egységre nőtt a Budaörssel szembeni hátrányunk. Ezen lehet javítani a hétvégén, meg persze a Kisvárdával szembeni csapnivaló statisztikán is, hiszen az ellenük lejátszott tizenegy tétmérkőzésből még egyszer sem sikerült legyőznünk riválisunkat, mindössze három döntetlenre futotta eddig. A bajnokságban legutóbb 2020 őszén vendégeskedtek Békéscsabán a szabolcsiak és sajnos 32-24-es sima győzelemmel távoztak. Ahogy a felek idei kiírásban lejátszott összecsapásán is ellenfelünk örülhetett, akkor Várdán egy 28-20-as győzelemnek. Ugyanakkor együttesünk sokkal szívesebben emlékszik vissza inkább a két gárda idei Magyar Kupa találkozójára, akkor ugyanis a Kisvárdán elért 25-25-ös döntetlennel lányaink elbúcsúztatták őket a sorozattól és továbbjutottak.

Reméljük, a szombaton 18:00 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban megrendezendő találkozón, a régóta várt győzelem is összejön csapatunknak, a derbi két játékvezetője Bóna Szabolcs és Földesi Csaba lesz.

Dömény Dezső

line

Csapatfotózás 2022.

Interjú Papp Bálinttal

Időpont: 2022. július 26. (szerda)

Helyszín: Hajdúnánás

Készítette: Hajdúnánási Televízió

Megkezdte a felkészülést az EUbility-Group Békéscsabai ENKSE

A csapatépítés és a képzés a nyári tábor célja

Egy héten keresztül minden a kézilabdáról szól a Mester Klubban, hiszen ott tartja nyári táborát a Békéscsabai Előre NKSE. Immár évtizedes hagyomány, hogy a csabai klub megszervezi táborát, amelyen a képzés mellett a csapatépítésre is nagy hangsúlyt fektetnek.

A csabai klub idén a 6 és 11 éves kor közötti kézilabdakedvelő gyermekek jelentkezését várta a nyári táborba. Az első turnusba közel 50 gyermek iratkozott be, többen közülük már az elmúlt években is itt voltak. 

– Nagyon jól érzem magam és van egy csomó barátom itt! – mondta mosolyogva a 6 éves Sajben Nina.

– Én is jól érzem itt magam, mert sok dolgot csinálunk. Egy nap két edzés van. Tavaly is voltam, akkor is nagyon jó volt. Szerintem ebben az évben is fogunk pólót festeni, gyöngyöt fűzünk. Sok helyre elmegyünk, ez a tábor nagyon jó – árulta el a behir.hu kérdésére Demjén Hanga Dorina.

A gyerekek a napi két edzés mellett kézműves és különböző ügyességi foglalkozásokon vehetnek részt. Püski Zsuzsa utánpótlás edző elmondta: az elmúlt évek tapasztalatai alapján a nyári táborban nagyobb figyelmet fordítanak az egyéni képzésre, mint az edzéseken.

– Úgy gondolom, hogy a gyerekek egy kicsit felszabadulnak a táborban, a versenyhelyzetből kikerülnek. Sokkal több időnk van ilyenkor arra, hogy az egyéni képzésre fókuszáljunk. Már a tavalyi tábor után is megállapítottuk, hogy nagyon hasznos volt a program: a fejlődés mellett sok új  gyermeket tudtunk toborozni. A másik része pedig az, hogy több játéklehetőséget kapnak, mert az edzéseken nem mindig van időnk kétkapus játékra, úgy mint a táborokban – mondta Püski Zsuzsa.

A Békéscsabai Előre NKSE szakmai vezetője kiemelte: immár évtizedes hagyomány a nyári táboruk megszervezése. A tapasztalatok alapján a programok elérik a kitűzött célokat.

– Elsősorban az alsó korosztályt célozzuk meg, egészen óvodásoktól, kisiskolás korig. Azért, szervezzük a gyerekeknek a tábort hogy érezzék: a kézilabda családhoz tartoznak. Továbbá a szülőknek szeretnénk segítséget nyújtani a nyári gyermekelhelyezéssel – hangsúlyozta Fábián Csaba. Hozzátette: augusztus első hetében rendezik meg nyári táboruk második turnusát, amelyre eddig 30 gyermek jelentkezett. Fábián Csaba bízik abban, hogy a jövőben is töretlen érdeklődés övezi majd programjaikat.

A szezon utolsó hazai összecsapása következik

A záró hetéhez érkezett a K&H Női kézilabda liga idei kiírása, így csapatunk a Békéscsabai ENKSE is szerdán, az utolsó előtti fordulóban búcsúzik a hazai közönségtől.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Dunaújvárosi KKA

És sajnos 16 év után az élvonaltól is, mert bár becsülettel hajrázott az idény utolsó harmadában az Előre, túl soknak bizonyultak az elhullajtott pontok és már későn jöttek a győzelmek is a lilák számára. Na meg persze az ellenfelek sem tétlenkedtek, és miközben együttesünk a hétvégén 26-24-re kikapott az utolsó előtti Szombathely otthonában, aközben a Boglári Akadémia gárdája újabb skalpot begyűjtve 29-25 arányban hazai pályán fektette két vállra az éremért küzdő Vác csapatát. Ezzel pedig matematikai esélye sem maradt klubunknak az utolsó két fordulóban a bennmaradás kiharcolására. Maradt viszont a szép búcsú reménye, és hogy a hazai csarnokban győzelemmel köszönje meg a szimpatizánsoknak a csapat az egész éves biztatást, még akkor is ha ez most nagyrészben a képernyők előtt zajlott. Meg természetesen jó szájízzel búcsúzzanak a lilák az első osztálytól, ezzel is már muníciót merítve a következő fontos célra, a másodosztály megnyerésére. Ráadásul szerdán egy újabb alsóházi együttes teszi tiszteletét a Viharsarokban, méghozzá  a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. Akik tizenhat összegyűjtött pontjuknak hála már korábban biztosították a jövő szezonra is tagságukat a legmagasabb osztályban. A jelenleg a tabella kilencedik helyén álló gárda ehhez már az első fordulóban a Szombathely elleni 24-23-as sikerével megkezdte a pontgyűjtést, amit szintén hazai pályán a NEKA elleni 30-28-as győzelem követett. A folytatásban azonban nemiképp megtorpant a Kohász, és csak január végén tudott ismét pontot zsebelni, igaz az MTK 31-28-as legyőzése komoly tettnek számított. De az Újváros igazán jó sorozata éppen lila-fehér együttesünk ellen kezdődött, mert a februári 41-28-as főlényes sikert követően zsinórban még két összecsapáson tudtak diadalmaskodni Vágó Attila lányai, méghozzá a Fehérvár és nagy meglepetésre a Siófok ellen, akiknél ráadásul nyolc góllal jobbnak bizonyultak. Így már csak hab volt a tortán, hogy a 22. fordulóban még a Vác is elvérzett Dunaújvárosban, és a legutóbbi mérkőzésen a Kisvárda ellen is otthon tartották a két bajnoki pontot a 29-23-as végeredményt hozó találkozón. A csapat vezére egész idényben tagadhatatlanul az a Bulath Anita volt, aki 132 találatával nem csak a klub házi góllövőlistáját vezeti, de az egész NB1 hatodik legeredményesebb játékosa is egyben.

Legutóbb közel két éve találkoztak a felek Békéscsabán, de akkor is a DKKA tudott 29-27-re nyerni, ahogy az elmúlt hat bajnoki összecsapás során is. Ami azért mégis bizakodásra adhat okot lila-fehér csapatunk számára, az nem csak az, hogy az Előre a legutóbbi négy alkalommal amikor a tabella második felében tanyázó gárdát látott vendégül, minden esetben szerzett legalább egy pontot, de az is, hogy ezzel szemben a Kohász az idei szezonban még nyeretlen idegenben. Az viszont, hogy ez a rossz sorozat megtörik az Újváros számára, vagy együttesünk folytatja jó sorozatát, szerdán 18:00 órától a békéscsabai Városi Sportcsarnok parkettáján dől el.

Mindenesetre a Medve Róbert, Südi Péter bírópáros által dirigált mérkőzést, ahogy már a legutóbbi két alkalommal is, a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolóink a helyszínen tekinthetik meg.

line

line

Pénteken Kisvárdán vizitál az Előre

Szombaton Vácon szerepeltek lila-fehér lányaink, de sajnos ezúttal sem tudták érdemben megnehezíteni a hazaiak dolgát, és 41-28 arányban alulmaradtak vendéglátóikkal szemben. Így még mindig a sereghajtó pozícióban szerénykedik Vida Gergő alakulata, viszont az előttünk álló hat fordulóban még mindig meglehet az esély arra, hogy feljebb kapaszkodjanak, akár még a bennmaradást érő helyig is a lilák.

Kisvárda Master Good SE - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

Ehhez pedig hazai pályán a Fehérvár, az Érd és a Dunaújváros, idegenben a Szombathely, és most pénteken a Kisvárda testén keresztül juthat el a csabai hölgykoszorú. Ebben a záró etapban tehát a Szabolcs-megyei gárda az első állomás, akik 12 ponttal jelenleg a kilencedik pozíciót foglalják el a bajnoki tabellán. Hazai környezetben eddig három találkozót tudtak megnyerni Bakó Botond tanítványai, még ősszel a Debrecen elleni összecsapást 21-18-ra, és zsinórban két mérkőzést februárban, amikor is a Dunaújvárost fektették két vállra 28-26-ra, majd a Boglári Akadémiával szemben tudtak 29-27 arányban diadalmaskodni. Ezután viszont öt találkozón is vesztesen voltak kénytelenek lejönni a parkettről, legutóbb vasárnap a Mosonmagyaróvár ellen, a hazaiaktól elszenvedett 27-19-es vereséget követően. A Dombi Luca, Dombi Kata és Mészáros-Mihálffy Adrienn személyében összesen három békéscsabai nevelést is a soraiban tudó együttes legeredményesebb játékosa, a fiatal, mindössze 19 éves irányító-átlövő Szabó Nina, aki 90 találatával a várdaiak gólfelelőse és szinte állandó heteslövője. Lila-fehér csapatunk egyébként hasonló negatív sorozatban van mint pénteki ellenfelünk, hiszen a Boglár és a Szombathely csapatai ellen összekapart pontokhoz immár öt találkozó óta nem sikerült újabb egységeket gyűjteni. Bár az Érd, és a legutóbbi hazai mérkőzés alkalmával az MTK ellen is közel jártak lányaink a pontszerzéshez. Az első osztályú tagság megtartása érdekében viszont most már nagyon kellenek a pontok, így Kisvárdára is ennek szellemében utaznak a lilák.  Akik ősszel két alkalommal is megmérkőztek a szabolcsiakkal, először egy felkészülési tornán Rácalmáson, majd bajnoki mérkőzésen Békéscsabán, és mind a két ütközetet a várdaiak nyerték, először 35-22-re, majd a Viharsarokban 32-24-re. A felek legutóbbi kisvárdai randevúja viszont még 2019-ben volt, és bizony akkor is a hazaiak diadalmaskodtak 32-26 arányban.

Pénteken tehát ismét Kisvárdán csapnak össze az együttesek, a labda 18 órától indul útjára a Kisvárdai Városi Sportcsarnokban, az Őri Edina, Pozdena Erika sípmesterek ténykedése mellett. Az összecsapást a Kisvárda saját YouTube csatornáján élőben közvetíti.

line

K&H liga online közvetítések – teszt!

Több NB I-es csapat csarnokából TESZTJELLEGGEL online közvetítéseket indít a Magyar Kézilabda Szövetség, így a szurkolók az MTVA által nem közvetített találkozók közül többet is követhetnek online, az mksz.hu oldalról elérhetően.

K&H Liga

– A Magyar Kézilabda Szövetség szándéka, hogy minél több, az M4 Sport által nem közvetített bajnoki mérkőzés legyen online követhető, így hónapok óta folyamatos az egyeztetés a sportszervezetekkel, az önkormányzatokkal és a csarnokok üzemeltetőivel – hangsúlyozta Novák András, az MKSZ operatív igazgatója. – Kamerarendszert telepítettünk már több helyre, reményeink szerint a megegyezéseket követően folyamatosan bővül a kínálat. A mérkőzések élőben követhetők, majd később visszanézhetők.

A héten az alábbi teszt-közvetítések kerülnek sorra:
2021. április 21. 16:00: Érd–Győri Audi ETO (K&H női liga) - közvetlen link
2021. április 21. 18:00: Csurgói KK–Grundfos Tatabánya (K&H férfi liga) - közvetlen link
2021. április 23. 18:00: Sport36-Komló–Telekom Veszprém (K&H férfi liga) - közvetlen link
2021. április 24. 18:00: Váci NKSE–EUbility Group Békéscsabai ENKSE (K&H női liga) - közvetlen link
2021. április 25. 18:00: Grundfos Tatabánya–Veszprémi KKFT (K&H férfi liga) - közvetlen link

A közvetítés képét automata kamerák szolgáltatják, a mérkőzések követése így folyamatos „betanulás” révén válik egyre jobb minőségűvé.

A találkozók közvetítései az mksz.hu oldalon az aktuális napi hírekből lesznek elérhetők.

Az MTK vizitál Békéscsabán

A szombati Ferencváros elleni összecsapást követően szerdán ismét bajnoki mérkőzésen lép pályára Vida Gergő alakulata a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban. Az ellenfél ezúttal is egy fővárosi egylet az MTK gárdája lesz.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - MTK Budapest

És bizony jó pár szezonon keresztül ezt a párosítást egy igazi alsóházi rangadóként aposztrofálhattuk, hiszen mind a két együttes a bennmaradásért küzdött a pontvadászatban. Ezzel szemben már az előző szezonban kilépet ebből a szerepkörből az MTK, ugyanis a bajnokság tavaly tavaszi kényszerű leállításakor is már a hetedik helyen álltak a fővárosi kékek, több bravúreredménnyel a tarsolyukban. Ebben az idényben pedig még egy lappáttal rátettek a korábbi teljesítményükre, amit a 23 megszerzett pontjuk is jól mutat. A tabellán jelenleg hatodik pozícióban lévő együttes, több figyelemre méltó eredménnyel büszkélkedhet az idei kiírásban is, ezek közé tartozik például a Siófok és a Vác legyőzése, vagy vendégként a Debrecen elleni pontszerzés. Vereséget ugyanakkor csak öt alkalommal szenvedtek el, Vácon és Dunaújvárosban, illetve hazai környezetben a Mosonmagyaróvár, a Győr, és a Ferencváros csapataival nem bírt Vlagyimir Golovin együttese. Viszont zsinórban az utolsó három találkozójukat megnyerték, legutóbb szombaton hazai pályán a Kisvárda elleni kiélezett ütközetet 37-35 arányban. Ahogyan januárban lila-fehér csapatunkkal szemben is diadalmaskodtak, a felek budapesti összecsapásán, ahol is 35-28-as végeredményt mutatott az eredményjelző a lefújás pillanatában. Sajnos együttesünknek nem csak azon a mérkőzésen, de a legutóbbi két hazai találkozón sem sikerült felborítani a papírformát, hiszen sem a Lokit, sem pedig hétvégén a Fradit nem tudták meglepni a lilák. Igaz a Debrecen elleni derbi legalább szorosabb összecsapást hozott, a maga 7 gólos vendégsikerével, mert a zöld-fehérek ellen csak a mérkőzés rövid szakaszaiban tudott méltó ellenfele lenni csapatunk a bajnokaspiránsnak. Ennek megfelelően a végeredmény 41-23-as fővárosi sikert hozott. Olyan nagyon könnyű dolga azonban szerdán sem lesz a lila-fehér hölgykoszorúnak, ugyanis a vendégeknél szép számmal megtalálhatók rutinos, sőt még a válogatottban is megfordult játékosok, elég csak Szekerczés Lucát, Dávid-Azari Fruzsinát, vagy a remek formában lévő Szöllősi-Zácsik Szandrát megemlítenünk, aki nemmellesleg a második legeredményesebb játékosa a kék-fehéreknek. De a fiatal generációból is többen kitűnnek kiváló teljesítményüknek hála, mint például Pál Tamara is, aki 117 találatával nem csak csapatának, de az egész NB1-nek a góllövőlistáját is vezeti. Viszont együttesünk háza táján is egyre inkább rendeződnek a viszonyok, hiszen a COVID fertőzése után az Érd ellen végre visszatérhetett a pályára Kukely Anna is, és így a sérült Borgyos Panna és a szintén betegség után lábadozó Fodor-Bottó Rózsa kivételével mindenki bevetésre készen várja a bajnoki hajrát. Amit nagyon jó lenne olyan győzelemmel kezdeni, mint amit tavaly februárban a két csapat legutóbbi viharsarki összecsapásán aratott együttesünk, akkor ugyanis 32-23-ra remek teljesítményt nyújtva tudtak nyerni a lilák.

A felek szerdai találkozója 16 órától kerül megrendezésre a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a Bujdosó Máté, Horváth Viktor sípmesterek ténykedése mellett. Szurkolóink természetesen ezúttal is a 7. Tv-n és a Behir.hu online felületén követhetik nyomon a zárt kapus összecsapást.

Dömény Dezső

Szombaton a Ferencváros látogat a Viharsarokba

Újabb hazai összecsapásra készül lila-fehér csapatunk, ezúttal pedig egy igazi nagyágyú érkezik Békéscsabára, hiszen szombaton a Fradi gárdájával mérik össze tudásukat lányaink.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - FTC-Rail Cargo Hungaria

Ennek megfelelően a cél ezúttal nem lehet más mint megnehezíteni a válogatott játékosok egész sorát felvonultató zöld- fehérek dolgát. És bizony még ez sem egy magától értetődő dolog, ugyanis ebben a bajnokságban mindössze két olyan mérkőzése volt a Fradinak amikor valamelyest megizzadtak a bajnoki pontokért. Az egyik ilyen állomásuk volt Vác, ahol a hazaiakat négy góllal fektették két vállra Elek Gábor lányai, a másik pedig hazai pályán a Mosonmagyaróvár ellen összecsapásuk, amikor is mindösszesen csak három találattal tudtak diadalmaskodni. Ennek megfelelően vereséget is csak egy alkalommal szenvedtek a bajnokságban, méghozzá a Győr otthonában, ahol 33-27 arányban maradtak alul a nagy riválissal szemben. Viszont a Bajnokok Ligájában már nem meneteltek ennyire magabiztosan  a fővárosiak, sőt a Buducnost Podgorica elleni sikertelenül megvívott nyolcaddöntőt követően, már csak a bajnokságra és a Magyar Kupára kell koncentrálniuk a zöldeknek. Akik a válogatott sikerrel megvívott olimpia selejtezőtornáját követően, két hazai összecsapáson is megmérették magukat, mégpedig szombaton a Dunaújvárost verték 30-21 arányban, szerdán pedig az Alba Fehérvár együttesét múlták felül nagyon simán 39-22-re.

Aktuális ellenfelünkhöz hasonlóan békéscsabai lányaink is két mérkőzést vívtak a múlt héten, először Érden, ahol egy igazi kiélezett találkozót játszottak a felek, és bár a szünetben még a liláknál volt ötgólos előny, a vége mégis 33-30-as hazai siker lett. Illetve szombaton már hazai környezetben lépet parkettra Vida Gergő alakulata, a vendég Debreceniek dolgát azonban így sem sikerült érdemben megnehezíteni, és így hét góllal a hajdúságiak diadalmaskodtak. Ahogy a Ferencváros elleni szeptemberi randevún sem tudtak lányaink szoros eredményt elérni, amit a 37-18-as népligeti vereség is jól mutat. Egyébként legutóbb Békéscsabán tavaly januárban ütközött meg egymással a két gárda, de azon a találkozón is sima 15 gólos zöld-fehér siker született.

Folytatás tehát szombaton 16 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a Réti Tamás Csaba, Szedmák Márton sípmesterek ténykedése mellett. A mérkőzést ahogy mindig, ezúttal is a 7. Tv és a Behir.hu online felülete élőben közvetíti.

Dömény Dezső

line