Tippmix

A sereghajtó Kispest érkezik Békéscsabára

Interjú Skaliczki Lászlóval

skaliczki_laszlo

Hosszú menetelés kapujában áll az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE, hiszen az elkövetkező bő másfél hónapban – a bajnokság végéig – nyolc mérkőzésen kell helytállnia a lila-fehér hölgykoszorúnak, ráadásul tele fontosabbnál-fontosabb összecsapásokkal. A sort a szombati, Kispest elleni találkozó nyitja, amiről azt gondolom, nem kell sokat ecsetelgetni, mekkora jelentőséggel bír a bennmaradásért vívott harcban. A megszerezhető két pont fontosságát pedig még az is növeli, hogy a lilák a legutóbbi hazai találkozójukon meglepetésre sima vereséget szenvedtek a Budaörs együttesétől, így a hátralévő fordulókban a közvetlen riválisokkal szemben több botlás már nem igazán fér bele. Bárhogy is nézzük, a Kispest együttese azért riválisnak számít, még akkor is, ha helyzete az élvonalbeli tagság megtartására egyre nehezebbé válik. Főként úgy, hogy az eddig megszerzett három pontjukat még az ősz folyamán gyűjtötték, az MTK legyőzésével és a Budaörs elleni döntetlennel. Érdekesség, hogy mindkét összecsapás alkalmával vendégként szerepeltek. Csapatunk a már említett Budaörs elleni mérkőzést követően Győrben lépett pályára, és szenvedett papírforma vereséget, azonban a Mosonmagyaróvár debreceni meglepetés győzelmével hosszú idő után a kieső helyre csúszott vissza az Előre NKSE. Egy szó mit száz, kiemelten fontos összecsapás előtt áll az Előre, ahol csak a győzelem számít, és ezt már a lilák vezetőedzője, Skaliczki László mondta arra a kérdésemre, mire számít az alsóházi derbin. Első körben azonban még a legutóbbi hazai mérkőzés traumáját boncolgattuk a mesteredzővel.

- Komoly pofon volt, amit kapott a Budaörs ellen a csapat, ebből már sikerült felállni?

- Csak remélni tudom, hogy igen, a szombati mérkőzésen majd kiderül, mennyire. Nagyon nem játszottunk jól azon az összecsapáson, az első félidőben a védelmünk, a másodikban a támadójátékunk mondott csődöt. A játék minden elemében felülmúlt minket ellenfelünk, nagyon magas szinten kézilabdáztak elöl és hátul egyaránt, valamint kapusteljesítményben is extrát hoztak. Nyílván ez egy trauma volt akkor számunkra, mert tudjuk, hogy ennél sokkal jobban is tudunk játszani. De ugyan úgy keményen dolgozunk tovább, és csak előre nézünk, hiszen nincs még vége a bajnokságnak, nem úszott el semmi, lesz azért még lehetőségünk kijavítani ezt a fiaskót. Azt gondolom, ahogy a bravúr győzelmeinket is a helyén kellett kezelni, és nem elszállni tőlük, úgy most ennek a vereségnek a hatására sem kell még temetni a csapatot.

- Már csak azért sem, mert most kezdődik számotokra egy hosszú sorozat több fontos mérkőzéssel…

- Igen, bár azért nem egyszerű alkalmazkodni ehhez a lebonyolításhoz, hiszen az elmúlt két hónapban mindösszesen öt mérkőzést játszottunk, most meg ennél kevesebb idő alatt kell nyolc találkozót abszolválnunk. Igaz, erre a folyamatos terhelésre azért sokkal jobban fel lehet készíteni a csapatot, mint arra, amikor csak kéthetente játszunk. Ettől függetlenül most még nem foglakozunk különösebben az elkövetkező mérkőzéssekkel, csak az előttünk álló feladatra, azaz a Kispest legyőzésére koncentrálunk.

- Mennyire kell tartanunk a Kispesttől?

- Az biztos, hogy lebecsülni nem szabad őket. A pozíciójuknál fogva kicsit már minden-mindegy alapon kézilabdáznak, és az ilyen csapatok nagyon veszélyesek. Az utolsó leheletükig küzdenek, harcolnak minden mérkőzésen, például a legutóbbi találkozóikon is kifejezetten jól tartották magukat az első félidőben, még Debrecenben is. Természetesen látjuk a kulcsembereiket, akikre különösen oda kell figyelni, nekünk pedig minél hamarabb meg kell törni a lendületüket, és végig kézben tartani az összecsapást.

- Összességében mit vársz a csapattól?

- Győzelmet, ez nem kérdés. Ez az a mérkőzés, amikor nem feltétlenül a játék szépségével kell foglakozni, hanem meg kell nyerni a találkozót. Nagyon fontos számunkra ez a két pont, ennek szellemében kell pályára lépnünk. Fontos lesz, hogy végig jól védekezzünk, megfelelően felépített támadásokat vezessünk, a letámadásos védekezésükkel szemben megtaláljuk a megfelelő ellenszert, és természetesen a technikai hibáink számát is minimálisra csökkentsük.

Az összecsapást egészen biztosan kihagyja a lila-fehérek szerb átlövője, Glusica Leposava, aki sérüléssel bajlódik. Azonban rajta és a két rehabilitáló játékoson kívül mindenki bevetésre készen várja az alsóházi derbit. A két együttes csatái egyébként nagy múltra nem tekintenek vissza, hiszen eddig mindössze egyszer mérték össze tudásukat az NB I történetében, azon az őszi mérkőzésen pedig 30:22-es viharsarki siker született.

Szombaton 18 órakor a Békéscsabai Városi Sportcsarnok parkettáján indul tehát útjára a labda, a találkozó két játékvezetője pedig a Bán Tamás és Szloska Krisztián lesz.