Online fogadás | TippmixPRO

Alsóházi rangadó következik Budaörsön

Interjú Skaliczki Lászlóval

skaliczki_laszlo

Nagyüzem van a magyar női kézlabda-csapatok háza táján, hiszen bő egy hét alatt már a harmadik fordulót rendezik a bajnokságban. Csapatunkra is újabb megmérettetés vár, méghozzá vasárnap Budaörsön, ahol már a negyedik bajnoki összecsapását fogják vívni a lila-fehér lányok. A két hétvégi forduló között ezúttal szerdán is rendeztek mérkőzéseket a pontvadászatban,  a csabaiak pedig Dunaújvárosban próbáltak helytállni. Nos, ez hellyel – közzel sikerült is, mert pontokkal ugyan nem gazdagodott a békéscsabai csapat, de a szünetben még két góllal vezető lilák nagyon megnehezítették az EHF Kupa győztes Kohász dolgát. Ami pedig nem sikerült csapatunknak, az összejött hétvégi ellenfelünknek, ugyanis ők pontot tudtak csenni az előző fordulóban épp a lilákat legyőző MTK-tól. A jelenleg tehát még pont nélkül álló csabai hölgyek számára az alsóházi rangadó kiemelt fontossággal bírhat. Ennek megfelelően készül az együttes az összecsapásra, ahogy azt a lilák szakvezetője Skaliczki László is elmondta, aki a vasárnapi összecsapás esélylatolgatása mellett a szerdai mérkőzés részleteit is megosztotta velünk.

– Nem járt messze a bravúrtól a csapat szerdán…

– Egyáltalán nem, bár sajnos a végére elfogytunk és ott már inkább az ellenfelünk akarata érvényesült. Azt gondolom, az első félidő rendben volt, szerevezetten, jól játszottunk, szépen felépített támadásokat vezettünk, és remek, 70 % fölötti lövő teljesítményt produkáltunk. Ami pedig különösen tetszett, hogy az ellenfél minden védekezési variációjával szemben hatékonyan tudtunk játszani. A játékrész közepére a védekezésünk is összeállt, ennek megfelelően a kapusteljesítményünk is feljavult, így meg tudtuk fordítani az eredményt és előnnyel vonulhattunk pihenőre. Ami pedig a csapat igazi erejét mutatta ezen a mérkőzésen, hogy létszámhátrányban sem estünk össze, hanem volt tartása az együttesnek, pedig sajnos már az első játékrészben is sokat játszottunk emberhátrányban.

– Aztán a második a félidő már nem alakult olyan pozitívan…

– Ott már elfogytunk, leginkább fizikálisan. A védekezésünk sem volt már olyan feszes, mint az első játékrészben, és az Újvárosi Micijeviccsel szemben sem találtuk az ellenszert, aki így nagyon megszórt minket. Amúgy is kevesen vagyunk, de nyilván az, ha már az első félidő derekán elveszítjük a kevés belső emberünk közül az egyiket, nem könnyíti meg a dolgunkat, ráadásul később még egy másik átlövőnket is kizárták. Ettől függetlenül azt gondolom helyt álltunk, és emelt fővel jöhettünk le a pályáról. Sajnos jelenleg nagyon kevés variációs lehetőségünk van játékban, de természetesen folyamatosan kipróbálunk és gyakorlunk új dolgokat, amik ezen javíthatnak.

– Talán azt pozitívumként említhetjük, hogy ugyan még pont nélkül álltok, de a mutatott játék, ha lassan is, de meccsről meccsre javul…

– Igen, ahogy mondod, játékban tényleg folyamatosan javulunk és ez jó jel. A játék minőségében, azaz a tudatosabb támadásvezetésben, a keményebb egész testtel való védekezésben, és az ebből elérhető gyors gólok terén még komoly lemaradásink vannak, főleg a tabella első felében elhelyezkedő csapatokkal szemben, és itt nyilván nem elsősorban a Győrre gondolok. Ahhoz, hogy javuljunk és közelebb kerüljünk ezekhez az együttesekhez, egyéni és csapat szinten is, kondíció és mentális erő tekintetében is fejlődnünk kell még.   

– A múlt heti MTK elleni mérkőzés után újra egy fontos alsóházi rangadó vár Rátok a fővárosban…

– Igazából minden találkozó nehéz ebben a bajnokságban, így valószínűleg ez sem lesz könnyű összecsapás. Ellenfelünk nagyon sokat erősödött a tavalyi szezonhoz képest, már ugye rutinosabban és több jó játékossal gazdagodva kezdték meg az idényt. Ráadásul meglehetősen jól, hiszen azt gondolom, az eddigi teljesítményükre büszkék lehetnek. A Ferencvárost megszorítani, és az MTK otthonából pontot lopni megsüvegelendő teljesítmény. Ezzel pedig helyzeti előnybe is kerültek velünk szemben. Nyilván győzni szeretnénk, és pontokkal távozni Budaörsről, de ehhez koncentrált, a Dunaújváros elleni első félidőben produkált játékra lesz szükség, abból kell ezen a mérkőzésen is építkeznünk. Sebességben mindenképpen javulnunk kell, és az egyéni párharcok terén is minél többet meg kell nyernünk, hiszen ha a hét poszt párharcából már legalább négyet megnyerünk, az elég lehet a győzelemhez.

A két együttes csatái nagy múltra nem tekintenek vissza, hiszen a Budaörs csapata csak 2015. ősze óta tagja a kézilabda elitnek, ennek ellenére az előző szezonban négy összecsapást így is játszott egymással a két együttes. Ezeket a párharcokat hazai dominancia jellemezte, ugyanis minden meccsen a pályaválasztó tartotta otthon a pontokat. Az Előre legutóbbi budaörsi fellépése a tavaszi rájátszás negyedik fordulójában volt, akkor egy góllal 28:27-re múlta felül a lilákat a hazai csapat. Reméljük tehát, a lila-fehérek megtörik a rossz sorozatot, és a fővárosban sikerül begyűjtenünk a nagyon fontos első bajnoki pontokat.