Online fogadás | TippmixPRO

Az Alba Fehérvár otthonába látogatnak lányaink

Két hét után lép ismételten pályára a K&H Női kézilabda ligában csapatunk a Békéscsabai ENKSE és hosszú idő után újra egy ízig-vérig rangadón, a székesfehérvári kézilabdaegylet otthonában.

Persze a tabellára pillantva sokan kételkedhetnek e szavak hallatán, mert még a lila-fehérek pont nélkül a sereghajtó pozícióban szerénykednek, addig a vendéglátók már hat pontot lapátoltak össze, amivel a tabella kilencedik helyét foglalják el. A kép azért annyiban csalóka, hogy amíg az Alba az eddig lejátszott tíz mérkőzéséből öt alkalommal csapott össze a tabella második felében tanyázó ellenféllel, addig a liláknak csak az első fordulóban a Boglár és októberben a Kisvárda csapata volt ilyen szintű ellenlábasa.

A fehérváriak hozzánk hasonlóan alaposan átalakultak a nyáron, amit jól mutat, hogy összesen 13 játékos hagyta el az egyesületet, köztük olyan meghatározó játékosok is, mint Claudine Mendy, Walfisch Mercédesz vagy Pelcéder Orsolya. De pótlásukra természetesen érkeztek új játékosok is, egészen pontosan 11 kézilabdázó, akik közül többen is visszatértek egykori együttesükhöz. Ilyen a szülést követően ismét edzésbe álló Szabó-Májer Krisztina és Temes Bernadett, de Olha Vashchuk és jelenleg a házi góllövőlistájukat 48 találattal vezető Krisztina Triscsuk is hosszú évek után ölthették fel ismét az Alba címeres mezét. Talán ennek is betudhatóan, de elég hullámzó teljesítménnyel rukkoltak elő az ősz folyamán és ez még akkor is így van, ha már a második fordulóban megszerezték első pontjaikat a Dunaújváros elleni 23-21-es diadalt követően. Ezután viszont egy négymérkőzéses nyeretlenségi széria következett, amiben egyértelműen a legfájóbb vereség a Balatonboglár otthonában elszenvedett tízgólos kudarc volt. Nem is maradt következmények nélkül az a találkozó, hiszen az összecsapás után Deli Rita vezetőedző lemondott és az addigi segítője Józsa Krisztián vette át a csapat szakmai irányítását. A bemutatkozása pedig pazarra sikerült, hiszen a téli szünet utáni első mérkőzésükön a Kisvárda otthonából sikerült elhozniuk két roppant fontos pontot, a 22-21-es végeredménnyel zárult találkozón. Ezt pedig még januárban megfejelték azzal, hogy hazai környezetben valósággal kiütötték a Szombathely együttesét, egy 13 gólos győzelemnek hála. Sőt a legutóbbi fordulóban sem voltak messze az újabb pontoktól, de a Kisvárda visszavágott a pár héttel ezelőtti fiaskóért, és két találattal 27-25-re nyerni tudott Székesfehérváron.

Ahogy említettem lila-fehér lányaink legutóbb, két hete a Vác ellen léptek pályára és hazai környezetben szenvedtek sima 14 gólos vereséget. Ennek ellenére a múlt héten sem tétlenkedett Vida Gergő alakulata, ugyanis Magyar Kupa mérkőzésen léptek pályára az Euronovex USE otthonában és a 39-25-ös sikerükkel tovább is jutottak a negyedik fordulóba. A találkozón egyébként a lilák mestere az összecsapás második felében már a fiatalabb játékosoknak is több lehetőséget adhatott, így az első sor is jobban rápihenhetett a szerdai rangadóra. Amely mindkét fél számára nagy jelentőséggel bír, de talán együttesünk számára még annál is nagyobbal, hiszen az első pontok megszerzése kulcsfontosságú lenne a felzárkózás megkezdéséhez, pláne egy rivális otthonában. Ahol azért nem sok babér termett az elmúlt évek alatt csapatunknak, bár az mindenképpen jellemző volt erre a két gárdára, hogy egymással szemben rendre hozni tudták a hazai pálya előnyét. Így volt ez az előző szezonban is, akkor Székesfehérváron 28-25 arányban nyertek a hazaiak, viszont a visszavágásra már nem volt lehetősége az Előrének, hiszen a bajnokságot tavasszal leállították.

Az együttesek tehát több, mint 14 hónap után csapnak össze ismét, a szerdai találkozó színhelye pedig a Székesfehérvári KÖFÉM Aréna lesz. A 18 órától kezdődő összecsapást az Andorka Miklós, Hucker Róbert bírópáros dirigálja majd.

Dömény Dezső

line

line