Online fogadás | TippmixPRO

Az évnyitón is a győzelem a cél

Interjú Papp Bálint vezetőedzővel

A tizenegyedik fordulóból elmaradt mérkőzéssel nyitja meg a 2022-es esztendőt békéscsabai női kézilabda együttesünk. Az Evangélikus Gimnázium Sportcsarnokában szombaton megrendezésre kerülő összecsapáson a Kispest gárdáját látják vendégül lányaink, akik kihasználva a mérkőzés nélküli elmúlt egy hónapot azért a pihenésre és a regenerálódásra is szántak időt. Az új év első hetében viszont már teljes kerettel ismét a kemény munka vette át a főszerepet a csapat életében. Papp Bálinttal a lilák vezetőedzőjével az egyik ilyen edzést követően beszélgettem az elmúlt időszakról, és persze a Kispest elleni hétvégi derbiről is.

Papp Bálint

– Az ünnepek alatt gondolom nem elsősorban a szigorú edzések domináltak nálatok sem?

– Valóban nem, jutott idő most a kellő regenerálódásra és feltöltődésre is a szünetben. A kupameccs után egyből kaptak a lányok egy hét pihenőt, de azt követően is – bár sok egyéni edzésmunkával tarkítva – mind a karácsonyt mint a szilvesztert otthoni környezetben tölthették. Közben megtartottuk az év végi záróvacsoránkat is, szóval azért a kikapcsolódásra is bőven szántunk idő az elmúlt közel egy hónapban. Sajnos viszont az idő rövidsége miatt komolyabb erőnléti munkára nem igazán volt lehetőségünk, bár a két ünnep között azért próbáltunk nagyobb hangsúlyt fektetni erre is. A héten ugyanakkor már visszatértünk a megszokott kerékvágásunkba, és a szokványos intenzitással készülünk szombati ellenfelünkre. Igaz, itt is nehezítő tényező, hogy az otthonunkat a Városi Sportcsarnokot jelenleg nem használhatjuk, és azért ez okoz logisztikai problémákat, de ezúton is megköszönöm a csabai röplabda szakosztálynak, hogy az akadémiai munkacsarnokukat a rendelkezésünkre bocsátva segítséget nyújtottak számunkra.

– Az idei lebonyolításból fakadóan az alapszakasz utolsó harmadára egészen biztosan jutnak majd olyan mérkőzések, amik eredményét nem viszitek tovább a rájátszásba, ennélfogva várható valamilyen szintű szelekció a találkozóitok között?

– Az alapelvem, hogy minden mérkőzést szeretnénk megnyerni, és nyilván ez valamilyen módon  elvárás szintjén is megjelenik az irányunkba. Ettől függetlenül valóban célunk, hogy az alapszakasz hátralévő részében a lehető legjobban megpróbáljuk elosztani a terheket, forgatni a csapatot, hogy majd a rájátszásba minden játékos a legjobb állapotában érkezzen meg. Úgyhogy itt nyilván lehetnek olyan összecsapások ahol örülnék ha a fiatalok is markánsabb játéklehetőséget kaphatnának, de persze az továbbra is fontos, hogy az első sorunkat is kellően tűzben tartsuk még ezeken a találkozókon is. Viszont azért azt ne felejtsük el, hogy várnak ránk kulcsfontosságú csaták még itt az alapszakaszban, amikre teljes mértékben oda kell tennünk magunkat, hiszen a jövőre nézve is nagy jelentőséggel bírnak, gondolok itt elsősorban az Orosháza és az Eger elleni vendégjátékunkra, de a Kispest elleni szombati összecsapás is meghatározó lehet ilyen szempontból.

– Akkor ezek szerint nem számítasz könnyű találkozóra az évnyitón sem?

– Egyáltalán nem, mert a magam részéről sokkal masszívabb és jobb együttesnek tartom a Kispestet annál mint amit a tabella alapján gondolhatnánk róluk. A szezon kezdeténél némileg beragadtak és nagyjából ezt görgetik maguk előtt a mai napig. Viszont több egyénileg jól képzett, rutinos játékost tudhatnak a soraikban, akik kifejezetten eredményesen kézilabdáznak, elég, ha ránézünk a góllövőlistára, ahol a piros-feketék három játékosával kezdődik a névsor. Ezenkívül gyorsaságban is jeleskednek, egyértelmű erősségük, hogy villámgyorsan képesek hátulról felvinni a labdát, amiben legfőbb láncszemüknek Szabó Edina számít, aki az eredményessége mellett a gyorsaságát is remekül kamatoztatja. Szóval elengedhetetlen lesz, hogy minél kevesebb labdát veszítsünk elöl, tehát törekednünk kell a pontos befejezésekre, és persze a visszarendeződésre is nagy hangsúlyt kell fektetnünk. A legmeghatározóbb viszont, hogy koncentráltan kell a találkozó elejétől kézilabdáznunk, és főként hátul maximálisan stabilnak kell lennünk, és akkor még a támadójátékban is könnyebb dolgunk lesz.        

– Örömmel láttam, hogy az edzésen már a sérültek is bekapcsolódtak a munkába…

Igen, Kobela Tamara szépen halad a rehabilitációval, még Borbély Márti már teljes értékű munkát végez velünk, és bár még párhuzamosan csinálja a gyógytornát is, de reményeink szerint ebben a hónapban már a pályán is viszontláthatják őt a szurkolók.