Online fogadás | TippmixPRO

Az MTK ellen zárul a pontvadászat első szakasza

A bajnokság őszi etapjának utolsó összecsapása vár pénteken lila-fehér női kézilabda csapatunkra, mielőtt az Európa-bajnokság miatti több mint hathetes szünet elkezdődne.

Ráadásul ismét hazai pályán szerepelhetnek Előrés lányaink, az ellenfél pedig az MTK együttese lesz. Akik csapatunkhoz hasonlóan beragadtak a rajtnál, hiszen négy vereséggel kezdték a szezont, és eddig messze nem tudják azt a teljesítményt nyújtani amit az elmúlt két idényben, amikor is egy hetedik és egy nyolcadik hellyel ajándékozták meg szurkolóikat. Igaz változások bőven voltak az elmúlt időszakban a fővárosiak háza táján, még a szakvezetés terén is, ugyanis tavaly decemberben több mint hat esztendőt követően elköszönt a klubtól Vlagyimir Golovin, aki immáron csak a női kézilabda válogatottal dolgozik tovább, helyét pedig a korábban Békéscsabán is tevékenykedő Vida Gergő vette át. Ugyanakkor játékosfronton is történtek változások a kék-fehéreknél, mert két kölcsönjátékosuk Bánfai Kíra és Hlogyik Petra is távozott, ahogy Marincsák Nikolett is nyáron már a Vácnál vette fel a munkát. De természetesen érkezők is voltak a klubnál, a kapus Suba Sára a Fradiból, az irányító Szabó Kitti az Érdből, a jobbszélső Grosch Vivien a Vácból, az egykori csabai nevelés Mészáros-Mihálffy Adrienn a Kisvárdából, valamint kölcsönben Simon Petra az FTC-től érkezett az MTK-hoz. Jelenleg viszont pont nélkül az utolsó előtti helyen szerénykednek a bajokságban, köszönhetően annak, hogy már a pontvadászat nyitótalálkozóján 32-28-ra kikaptak Kisvárdán, ahogy nagyon simán hét találattal Debrecenben is. De Dunaújvárosban sem sikerült nyerniük, ott 25-23 arányban maradtak alul a hazaiakkal szemben. A legutóbbi fordulóban már végre hazai pályán, egészen pontosan az Elektromos csarnok felújítása miatt az ideiglenes otthonuknak számító Riz Levente Sportközpontban léptek pályára az Alba Fehérvár ellen, és bár a második játékrészre tetemesre duzzadó hátrányukat a hajrára sikerült egyre csökkenteniük, a találkozót végül mégis a vendégek nyerték 30-29-re.

Együttesünk hasonlóan fővárosi ellenfelünkhöz négy vereséggel kezdte a bajnokságot, a Dunaújváros elleni négy és a Vác elleni nyolcgólos zakót egy roppant fájó találkozó követte, ahol hazai pályán maradt alul két találattal csapatunk a Fehérvárral szemben. Ezt követte legutóbb a balatonboglári derbi, ahol már némiképp győzelmi kényszerben kellett pályára lépniük a liláknak. És bár az első félidő a várt szoros csatát és döntetlen állást hozta, a második játékrész elején megint jött egy áramszünet, amit egy 4-0-s sorozattal kihasználva elhúzott a NEKA, innen pedig már nem sikerült visszakapaszkodniuk lányainknak, akik már egyre kevesebb hittel is játszottak, míg a hazaiak magabiztosan kézilabdázva végül 26-21-re megnyerték az alsóházi találkozót. Így már csak egy javítási lehetőség maradt, pénteken a sereghajtók csatája, ami az utolsó alkalom lesz csapatunknak arra, hogy ponttal zárja az őszi etapot.       

Ami a statisztikát illeti, az MTK – az első évében még BSE néven – összesen tizenegy alkalommal vendégeskedett eddig a Viharsarokban, ebből hatszor csabai, négy esetben vendég siker született, egy találkozó pedig pontosztozkodással ért véget. Az igazsághoz azért az hozzátartozik, hogy a legutolsó hat szezonban amikor találkoztak a felek mindössze kétszer sikerült csak otthon tartania a liláknak a fővárosiakkal szemben a két bajnoki pontot, tehát ez is jól mutatja, mekkora küzdelem jellemzi a gárdák egymás elleni összecsapásait. Így volt ez a csapatok legutolsó békéscsabai mérkőzésén 2021 áprilisában is, amikor nagy csatában 32-31-re az MTK tudott diadalmaskodni.

A mostani, mindkét fél számára kiemelten fontos mérkőzés pénteken 18:00 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre, az Őri Erika, Pozdena Erika bírópáros ténykedése mellett.