Online fogadás | TippmixPRO

Archívum – 2022

Borbély Márta szerződést hosszabbított

Borbély Márta egyesületünk saját nevelésű játékosa 2014-ben lépett először lila-fehér mezben felnőtt mérkőzésen pályára. Kisebb kihagyás után 2021-ben ismét az Előre mellett döntött.

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy Márti közös megállapodás alapján a 2022/2023-as sportszezonban is egyesületeink színeiben szerepel.

Borbély Márta

Borbély Márta: – Nagy örömmel tölt el, hogy a következő szezonban is nevelőegyesületemben játszhatok és még nagyobb öröm számomra, hogy ezt már a feljutást kiharcolva, a magasabb osztályban kezdhetjük el. Nehéz idényen vagyok túl, hiszen egy hosszabb sérülés után kellett újraépítenem magam és a sikerek mellett sok küzdelem is jellemezte ezt az évet. Ezúton is szeretném megköszönni a vezetőségnek, hogy mindenben támogattak, biztosítottak minden feltételt és segítettek abban, hogy visszanyerjem régi formámat. Ahogy idén, úgy a következő szezonban is azon leszek, hogy a pályán nyújtott teljesítményemmel bizonyítsam nekik és a szurkolóknak, hogy számomra ez a klub rendkívül sokat jelent. Tudom, hogy még nehezebb szezon vár ránk, de az a csapatszellem, mely idén is jellemzett minket, kiegészülve a nagyszerű szurkolótáborunkkal, biztosíték lehet arra, hogy elérjük kitűzött céljainkat.

Balatonbogláron zárul a bajnokság

A hétvégén az utolsó 18. fordulóval befejeződnek a női kézilabda NB1/B rájátszásának küzdelmei, amely tulajdonképpen már semmi lényeges dologról nem fog dönteni, lévén lila-fehér együttesünk mellett a NEKA is megszerezte a feljutást jelentő kvótát.

A múlt hét szombaton lejátszott egri derbi volt hivatott eldönteni azt, melyik alakulat követi az élvonalba csabai együttesünket. És noha az Eszterházy élvezte a hazai pálya előnyét, és az utolsó fordulótól függően akár még egy döntetlen is elegendő lehetett volna számára az élvonalhoz, mégsem sikerült két vállra fektetniük a balatonbogláriaka, akik az első játékrész második felében  – egy 7-0-ás rohamnak köszönhetően – olyan előnyt tudtak kiépíteni, amit csak megközelíteni sikerült a hazaiaknak, de az eredményt megfordítani már nem. Így a NEKA 25-22-es győzelmével beérte pontszámban az egy meccsel többet játszó Egert és az egymás elleni jobb mérlegének köszönhetően már az utolsó találkozójától függetlenül feljutott az élvonalba. Nem volt azonban könnyű útja zárófordulós ellenfelünknek, mert ugyan az alapszakaszt mindössze egy vereséggel abszolválva 14 ponttal kerültek a rájátszásba, itt a második körben már korántsem voltak annyira magabiztosak Bohus Bea tanítványai. Az eddig lejátszott kilenc összecsapásukból mindössze négyet tudtak csak megnyerni, igaz ebből hármat a legfontosabb pillanatban, az utóbbi három fordulóban. Érdekes módon pont hazai pályán esett vissza az akadémisták eredményessége, ugyanis otthoni környezetben eddig csak az Orosházát tudták megverni, a Fradi és az Eger ellen már csak döntetlenre futotta erejükből, az Algyő pedig négy góllal még nyerni is tudott a Balaton partján. Idegenben viszont valamivel jobb a mérlegük, bár Békéscsabán és Algyőn is elvéreztek, viszont ahogy már említettük Egerben három találattal, Orosházán öt góllal, az FTC otthonában pedig négy találattal voltak jobbak ellenfelüknél.

Ezzel szemben lila-fehér együttesünk már két fordulóval ezelőtt minden kérdéses dolgot elrendezett, és a biztos feljutást követően a Pénzügyőr elleni 28-24-es győzelemmel a bajnoki címet is besöpörte. Ennek megfelelően az utolsó hazai találkozóra már csak a presztízs és a csapat méltó megünneplése maradt a fő motiváció, és ez egy magabiztos győzelem keretében sikerült is. Miután a Komárom gárdáját 30-18 arányban felülmúlták lányaink, következhetett az önfeledt ünneplés, melyben ezúttal még a szurkolók is kivették részüket. Egy feladat tehát még mindig maradt a lilák előtt, a másodosztályú csúcsderbi, a két frissen feljutó együttes zárócsatája. És ez már a harmadik randevújuk lesz ebben a szezonban a feleknek, ugyanis még decemberben egy Magyar Kupa nyolcaddöntő kezdte meg idei rivalizálásuk sorát. És bár azon a balatonboglári találkozón 27-27-es döntetlen született, az idegenbeli szereplés miatt akkor a lila-fehérek örülhettek, és jutottak be a legjobb nyolc közé. A folytatás már a rájátszás első körében volt, ahol szintén ki-ki meccset vívott egymással a két csapat, amiből azonban ismét együttesünk jött ki jobban, hiszen Békéscsabán 25-23-ra megnyerte a bajnoki rangadót. Melynek visszavágója a zárókörre maradt, és még ha némileg tartalékosabban is lesz kénytelen kiállni Papp Bálint együttese, azért a péntek délutáni megmérettetésen is a győzelem megszerzése lesz a lilák elsőszámú célja.

Az összecsapás a Balatonboglári NEKA csarnokban 15 óra 30 perctől kerül megrendezésre, a találkozó sípmesterei a Sándor György, Szabó Balázs bírópáros lesz.

Búcsúzik irányítónk

Interjú Kukely Annával

Vasárnap játssza a szezon utolsó hazai összecsapását lila-fehér együttesünk, akik már biztosan bajnoki címmel köszönnek el a másodosztály küzdelmeitől. A búcsú azonban több játékos számára nem csak az NB1/B-nek szól, hanem a klubnak is, hiszen távoznak az egyesület kötelékéből. Ilyen, kiváló játékosunk Kukely Anna is, aki bár még mindig szemtelenül fiatal, mégis a felnőttek között már négy békéscsabai szezon van a háta mögött, ráadásul az elmúlt idényekben az Előre húzóemberének is számított. Nem is csoda, hogy egy első osztályú élklub is felfigyelt rá, így vasárnap a hazai közönségnek, a bajnokság legvégén pedig a társaknak is búcsút int. Ennek apropóján elevenítettük fel Anna lila-fehérben eltöltött tizenkét esztendejének legemlékezetesebb pillanatait.

Kukely Anna

– Repüljünk vissza az időben 12 évet, ugyanis a hét éves Anna ekkor került kapcsolatba a kézilabdával. De miért pont a kézilabda?

– Ennek olyan konkrét oka nincs, de az sokat számított, hogy sportos családból származom, ahol mindkét szülőm sportolt, méghozzá labdajátékokat, sőt édesanyám még kézilabdázott is, igaz nem profi szinten. Úgyhogy a legfontosabb nekik az volt, hogy én is valamit sportoljak, mozogjak, így először nem is a kézilabda volt az a sportág amit rendszerességgel űztem, hanem az úszás, amit még óvodában kezdtem el. A változást az általános iskola hozta el, amikor a Kazinczy Ferenc suliba kerültem, ami mindig is ezer szállal kötődött a kézilabdához. Így én is éltem a lehetőséggel, és nemcsak kipróbáltam a sportágat, hanem meg is ragadtam benne. És bár még egy ideig párhuzamosan csináltam az úszással, idővel a vízisport lemorzsolódott és csak a kézi maradt. Persze ekkor még nem voltak nagy terveim vele, tényleg csak a rendszeres mozgás volt a lényeg, szinte még akkor is, amikor már az Előre utánpótláscsapataiban pattogtattam a labdát. Tetszett a közeg, és jól éreztem magam a csapatban, aminek egyébként az akkori tagjaiból a mostani keretben is számos játékos megtalálható.       

– Viszont az utánpótlásból nagyon hamar átkerültél a felnőtt csapatba, gondolom ez akkor 15 évesen nem volt annyira egyszerű?

– Az igazat megvallva akkor még nem is fogtam fel, hogy valójában mi is történik velem. Tettem a dolgomat, edzettem és örültem neki ha lehetőséget kapok. Ami azért a második felnőtt szezonomban már egyre több játékidőt jelentett, és mivel közben az utánpótlás válogatottba is bekerültem, sőt 2019 nyarán Európa-bajnokságot is nyertünk, így olyan mértékű impulzusokat     kaptam, amik akkor nagyon komoly lökést jelentettek a számomra.   

– Ezt követően pedig jött egy újabb mélyvíz, mivel szinte pillanatok alatt a 2020 nyarán megfiatalított gárda kezdősorában találtad magad, mint húzóember…

– Szó szerint pillanatok alatt, mivel a felkészülés kezdetekor még egyáltalán nem volt annyira egyértelmű, hogy rám ennyire fontos feladatok fognak hárulni. Ámde jöttek a sérülések, majd a COVID, és hirtelen az első sorban találtam magam, ahol már tőlem is nagyon sok minden függött. Szóval nem volt mese, bele kellett fejlődnöm a felnőtt első osztályba. Ettől függetlenül roppant kaotikus év volt, sokszor csak egyik percről a másikra terveztünk, mert nem tudtuk pár nappal később mi lesz, hiszen volt olyan időszak is amikor még edzeni is alig tudtunk annyira kevesen voltunk. Mindennek tetejében szezon végén még a kiesés is elért minket, ami a mai napig is egy rendkívül fájó emlék. Mondtam is a többieknek, még az a szerencsém, hogy legalább az érettségi vizsgám nem tavaly volt.

– Apropó érettségi, ha jól tudom már túl vagy az írásbeliken?

– Igen és úgy érzem jól is sikerült, úgyhogy már lelkiekben a szóbelire készülök, de egyelőre még csak úgy, mert eddig az edzések miatt sok időm nem volt tanulni. Ellenben van még egy hónapom, szóval ha vége a bajnokságnak akkor erre is jobban tudok majd fókuszálni. 

– Visszatérve a kézilabdához, a jövő héten záródó idény több szempontból is más volt számotokra is mint az előzőek, hogy látod így bajnoki címmel a zsebben?

– Valóban nagyon más volt itt az NB1/B-ben szerepelni, nehezebben is lendültünk bele, mert az elején még sokszor felvettük a másodosztály stílusát, és visszalassultunk játékban. Viszont ahogy elkezdtünk jobban a saját játékunkra figyelni, és felépíteni azt a gyors kézilabdára alapuló stílust amit vezetőedzőnk Bálint is sulykolt belénk, már egyre markánsabban kiemelkedtünk a mezőnyből. És bár nyilván éreztük a nyomást amit a feljutás elvárása jelentett számunkra, mégis valahol sikerült ezt a saját javunkra fordítani, mert mindig csak a végső cél, az NB1 lebegett a szemünk előtt, és csak arra koncentráltunk.

– Akkor ezek szerint leginkább az erőnléteteknek köszönhetitek, hogy az együttes kimagaslott a mezőnyből?

– Annak mindenképpen, mert szerintem is az volt a végső siker egyik kulcsa. A másik meg az alapszakasz szereplésünk. A veretlenül megvívott első körrel tulajdonképpen már szinte ki is harcoltuk a feljutást. És így utólag még inkább látszik mennyit is jelentett ez valójában, mert azért tavasszal nekünk is volt egy kis hullámvölgyünk, amiből bár könnyedén kijöttünk, és a Pénzügyőr és a NEKA elleni kulcsfontosságú mérkőzésekkel kijavítottuk a két fiaskónkat, de nyilván a mentális erőnkhöz azért kelletek a kiváló alapszakasz eredmények is.       

– Vasárnap viszont még vár rátok egy utolsó hazai összecsapás, mire számítasz a Komárom ellen?

– Győzelemre és szép búcsúra, ez nem kérdés. Úgy érzem bennünk van még a kellő versenyszellem ahhoz, hogy az utolsó két találkozón is bizonyítsuk, hogy a bajnoki cím ellenére sem engedtük még el ezt a szezont. Sőt, ha már ennyire szépen alakult eddig, akkor zárjuk le hasonlóképpen szépen és eredményesen. Tagadhatatlanul presztízs jellege is van a vasárnapi összecsapásunknak, hiszen mégiscsak kikaptunk Komáromban, úgyhogy ezért is szeretnénk visszavágni. Ugyanakkor nem számítok könnyű mérkőzésre, mert ellenfelünk tele van rutinos, képzett játékosokkal, de ha ellentétben a komáromi találkozóval belövöldözzük a ziccereinket, és az elejétől a mi gyors játékunkat tudjuk kidomborítani, akkor nem lesz kérdés a két pont sorsa. Illetve kétségtelenül én is egy győztes mérkőzéssel szeretnék elköszönni a szurkolóktól és az egyesülettől.           

– Merthogy egy ideje már tudjuk, hogy a Ferencvárosnál folytatod pályafutásodat, gondolom ennek hatására is tele vagy tervekkel és célokkal a jövőre nézve?

– Nem titkoltan azért is döntöttem a váltás mellett mert úgy éreztem új impulzusokra van szükségem és szeretnék némileg elszakadni a jelenlegi közegemtől. Már egy ideje azért gondolkodtam ezen, de most éreztem úgy, hogy eljött az ideje és persze most kaptam egy olyan ajánlatot is ami ebben megerősített. Fő célom egyébként továbbra is az, hogy fejlődjek, tanuljak és minél jobb játékossá váljak, meg persze nagyon szeretnék egyszer majd a felnőtt válogatottban is szerepelni. Viszont addig még a junior válogatottal is vannak terveim, ugyanis az utolsó közös világeseményre készülünk, mert ennek a korosztálynak így együtt a nyári világbajnokság lesz a búcsúversenye. Meg persze a továbbtanulás is egy új élmény lesz az életemben, mert a Testnevelési Főiskola kézilabda edzői szakára jelentkeztem. És noha még igazán nem gondoltam bele, de biztos furcsa lesz ennyi mindent hátra hagyni, és a testvérem, a barátaim és a jelenlegi csapattársaim is egészen biztosan hiányozni fognak, ahogy a csabai közeg és a szurkolók szeretete is. Viszont ami biztos, hogy számtalan szép emlékkel felvértezve intek búcsút életem ezen szakaszának.

Dömény Dezső

A szezon utolsó hazai mérkőzésére készülnek a Lilák

Ebben az idényben vasárnap láthatjuk utolsó alkalommal hazai környezetben Békéscsabai női kézilabda-csapatunkat, lévén már az utolsó előtti fordulót rendezik a másodosztály idei kiírásában.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - Komáromi VSE

Ráadásul mindenféle izgalom nélkül készülhetnek a találkozóra lányaink, hiszen immáron bajnokcsapatként búcsúzik erre a szezonra a csabai szimpatizánsoktól  a lila-fehér egylet. Az i-re a pontot pedig a legutóbbi találkozón a Pénzügyőr otthonában sikerült feltennie Papp Bálint együttesének, akiket a szokatlan 11 órai meccskezdés sem zökkentett ki, és két aranyponttal a tarsolyukban érkeztek haza. Persze ahogy várható volt a Pénzügyőr nem adta könnyen a bőrét, így végig szoros játékra késztették a lilákat a hazaiak. Főként az első félidőben haladtak fej-fej mellett a felek, aminek a végén egygólos csabai vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok. A fordulás után viszont egyre markánsabban kirajzolódott a lila-fehérek fölénye, ami a 10 találatig jutó Kukely Anna vezérletével a hajrára hat gólra duzzadt, igaz a hatvanadik percre ebből már csak négyet őrzött meg együttesünk, de így is 28-24-re megnyerte az összecsapást és bezsebelte a bajnoki címet.

A Komárom ellen pedig hazai környezetben már a szurkolói elismeréseket is begyűjtheti csapatunk, de előtte azért még a pályán is lesz bőven feladata a lila-fehér hölgykoszorúnak. Már csak azért is, mert ismét egy olyan alakulat érkezik a Viharsarokba, akik pontokat raboltak tőlünk, mivelhogy hazai pályán 27-25-re legyőzték lányainkat. Az erődök városának csapata egyébként a második helyen végzett az alapszakasz nyugati csoportjában, és 8 ponttal kezdte meg a rájátszás küzdelmeit, ehhez azonban mindössze három győzelemnyi pontmennyiséget tudott csak hozzátenni, így jelenleg 14 egységgel a hetedik helyen tanyázik a tabellán. Érdekesség, hogy amíg az első körben roppant magabiztosak voltak hazai környezetben, és csak egy alkalommal voltak kénytelenek vesztesen lejönni a küzdőtérről, addig itt a rájátszásban csak az imént említett csapatunk felett aratott sikert tudják felmutatni. Az Orosháza ellen egy hatgólos, az FTC ellen egy hétgólos, még az előző fordulóban az Egerrel szemben is sima nyolcgólos vereségbe futottak bele. Idegenben viszont már valamivel jobb a mérlegük, mert egy szoros egri és algyői fiaskó mellett, a Fradi otthonában 37-28-ra, még a legutóbbi vizitálásuk során Orosházán 26-23 arányban nyerni tudtak.          

A Komárom fő fazonszabászainak a rájátszásban is a rutinos játékosaik számítanak, amit a házi góllövőlistájuk is jól tükröz, hiszen a négy legeredményesebb kézilabdázójuk Simsik Cyntia, Orbán Adrienn, Szabó-Kovacsicz Mónika, és a listát 45 találattal vezető Temes Bernadett.

A visszavágási lehetőség lányaink számára tehát a vasárnapi hazai szezonzárón adva van, a labda pedig 18 órától a Városi Sportcsarnok parkettáján, a Hársfalvi Zsófia, Mórocz Réka bírópáros kezdősípszavára indul majd útjára.

Dömény Dezső

line

Bencsik Bojána is szerződést hosszabbított

A tizenkilenc esztendős beállós az előző szezonban csatlakozott a Békéscsaba felnőtt csapatához, amikor négy mérkőzésen került keretbe. Az idei szezonban egyre több lehetőséghez jutott, hiszen 22 alkalommal szerepelt a felnőtt csapat mérkőzésein. Bojána kétéves szerződést irt alá egyesületünkkel.

Bencsik Bojána

Sok sikert kívánunk, Boja! Lilában a jövő!

Bajnoki címet jelenthet az újabb győzelem

Szombaton, nagy csatában, két találattal legyőzte hazai pályán lila-fehér kézilabda-csapatunk a Kozármisleny együttesét, amivel így már tizenhat mérkőzésre hizlalta hazai bajnoki veretlenségi sorozatát.

De ami még ennél is fontosabb, hogy ez a győzelem feljutást jelentett a legmagasabb osztályba lányainknak, hiszen három fordulóval a vége előtt, az Eger gárdájával szemben hatpontos előnye van csapatunknak, lévén az egymás elleni eredmény is nekünk kedvez, így behozhatatlan különbség. Bár a találkozó nem éppen gálaelődás volt, hiszen ellenfelünk szívósan tapadt együttesünkre, azért a hétgólos Kukely Anna vezetésével végig kézben tartva az összecsapást, végül a 25-23-as végeredménynek hála, elindulhatott az örömtánc és a pezsgőzés. Amit valljuk be, teljesen megérdemelt a csabai hölgykoszorú, ugyanis mindössze két idegenbeli vereséggel, roppant meggyőző teljesítménnyel harcolta ki az élvonalbeli tagságot. De a bajnokságnak még koránt sincs vége, hiszen három találkozó vár még a Lilákra a nyári szünet megkezdése előtt. Ráadásul a habot a feljutás tortájára egy bajnoki cím jelentené, amelyhez már csak egyetlen pontot kell begyűjtenie békéscsabai egyletünknek. Így tulajdonképpen a Pénzügyőr otthonába ezúttal a bajnoki elsőség megszerzéséért indulnak csatába a lila-fehérek.

Aktuális ellenfelünk 23 megszerzett ponttal a harmadik helyen zárta az alapszakaszt az NB1/B nyugati csoportjában és hét egységgel a tarsolyukban egy kilencgólos orosházi győzelemmel kezdték meg a rájátszást. Viszont ez volt az első és egyben az utolsó idegenbeli sikerük itt a második körben, hiszen a Fradi otthonában ötgólos, még Békéscsabán 15 gólos vereséget szenvedtek, a legutóbbi fordulóban Egerben pedig 32-26-ra kaptak ki. Hazai pályán ezzel szemben az egész szezonban nagyon stabilak, csak a NEKA és a Kozármisleny tudott ott nyerni, valamint a SZISE csent el még egy pontot Csenki Judit együttesétől. A kiváló hazai szereplést pedig a rájátszásra is átmentették annyira, hogy eddig még senki sem tudta bevenni a pénzügyőri katlant, ugyanis az Algyőt 32-27-re, az Orosházát 30-27-re, az Egert meg hatalmas csatában egy találattal verték a hazaiak. Legeredményesebb játékosuk itt a rájátszásban Hudra Enikő, aki eddig 43 alkalommal zörgette meg ellenfelei hálóját és legutóbb Egerben is tíz gólnál állt meg.

Bár a felek márciusi összecsapása rendkívül sima csabai sikert hozott a 35-20-as végeredménynek köszönhetően, azért a bajnokság megnyeréséért szükséges pontot várhatóan nem fogja olcsón adni a Pénzügyőr gárdája. A találkozó Budapesten a Kőér utcai Sportcsarnokban kerül megrendezésre, ismételten szokatlan időpontban, szombaton délelőtt 11:00 órától. A mérkőzés két sípmestere Dulai Ádám és Pisák Bence Károly lesz.

Dömény Dezső

A tudatosság és a csapategység hozta meg a sikert

Interjú Gyimesi Kittivel

Szombaton immáron friss első osztályú tagságukkal a zsebükben lépnek már pályára békéscsabai kézilabdás lányaink, hiszen az előző fordulós győzelmükkel kiharcolták a feljutást. Bár a dicsőség a csapat érdeme, azért együttesünk védelmének oszlopát Gyimesi Kittit, aki korábbi szerepkörén túllépve támadásban is vezére volt alakulatunknak, mindenképpen a sikerkovácsok között említhetjük. És noha még három összecsapása hátravan csapatunknak, meg a bajnoki cím kiharcolása is még egyértelműen célkeresztben van, azért már most kíváncsi voltam, hogy a siker legfőbb receptjét miben látja átlövőnk.

Gyimesi Kitti

– A legfőbb célkitűzést a feljutást három fordulóval a vége előtt megvalósítottátok, méghozzá meglehetősen imponáló teljesítménnyel. Minek volt elsősorban köszönhető ez a tulajdonképpeni rajt-cél győzelem?

– Leginkább a tudatosságban és a csapatban rejlő kohézióban látom a siker kulcsát. Mindenki maximális odaadással dolgozott egész szezonban, és ami a legfontosabb volt, hogy a részsikereknél sem dőltünk hátra, nem elégedtünk meg azzal amilyen teljesítményt nyújtottunk, hanem a további fejlődésre, és a célunkra koncentrálva töretlenül dolgoztunk tovább. A nehézségeknél pedig kijött a közösség valódi összetartó ereje, hiszen szó szerint átsegítettük egymást a legnehezebb pillanatokon is. Mert bár kívülről lehet könnyed menetelésnek tűnt az idény, de belülről ez korántsem volt az. Már az elején, a hirtelen jött sérülések jelentették az első megpróbáltatásokat, amiben személy szerint nekem is megváltozott valamelyest a feladatköröm. Az ilyen jellegű helyzeteket csak egységes közösséggel lehet megoldani, azzal, hogy segítjük egymást, és ez szerencsére nálunk maximálisan megvolt, így én magam is rengeteg pluszt kaptam a csapattól az elmúlt hónapokban. Úgyhogy ezért is nagyon büszke vagyok az együttesre, hogy tudatosan végig mentünk az úton, és elértük a kitűzött célt.

– Innentől pedig jutalomjáték következik?

– Azért kitűztünk még feladatokat, és azzal nem mondok újat, hogy először is a bajnoki címet szeretnénk minél hamarabb bezsebelni. Igazából most egy hárommérkőzéses minibajnokságként tekintünk a hátralévő összecsapásokra, amit hasonlóan az eddigiekhez szeretnénk győzelmekkel teljesíteni. Szép búcsút otthon, és győztes idényzárást egy presztízs rangadón a zárókörben. Nyilván egy jelentős állomása volt szombaton a közös munkánknak, hiszen a feljutás volt a meghatározó célja a szezonnak, és ezt elérni elképesztő öröm, szóval ezt annak rendje és módja szerint megünnepeltük, de ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a maradék találkozókon nem koncentrálnánk eléggé. Persze nehezebb ilyenkor már felpörögni, de pont ezért is határoztunk meg részcélokat, hogy a kellő tüzet tápláljuk a csapatban. A magam részéről pedig hiszem, hogy a jövő szempontjából sem szabad elengedni egyetlen mérkőzést sem, mert bőven vannak még olyan hibák a játékunkban amiken lehet, sőt a későbbiekre tekintettel kell is javítani, és ezekre is tökéletesek ezek az összecsapások.           

– Első feladatként akkor a Pénzügyőrhöz látogattok, akiket hazai pályán roppant könnyed győzelemmel fektettetek két vállra, de pont a rájátszás mutatta meg, hogy az idegenbeli mérkőzések mennyivel nehezebbek…

– Ezért sem szabad kiindulni csak a hazai meccsekből. Itthon azért mindig jóval egyszerűbb, a megszokott közegünkben, a saját szurkolóink előtt játszhatunk, és persze nem kell utazni. Idegenben más a szituáció, főleg most, hogy egy abszolút szokatlan időpontban kell pályára lépnünk. És bár a mérkőzés előtti nap következetesen a másnapi találkozó időpontjában edzünk, illetve már előző nap elutazunk a helyszínre, azért ilyen időpontban játszani nem egyszerű. Ettől függetlenül győzelmet várok a találkozón, bár azt hiszem sokkal nehezebb dolgunk lesz mint itthon volt, mert alapjában véve egy jó szerkezetű ellenféllel találkozunk, akiken ráadásul a hazai közegükben még nehezebb felülkerekedni. A legfontosabb a megfelelő koncentráció lesz, végig hatvan percen keresztül, tehát nem engedhetünk ki, és nem lehetnek olyan üresjáratok mint amilyen legutóbb a Kozármisleny elleni összecsapás végén is volt. Ezen mindenképpen javítanunk kell, természetesen nem csak most, hanem hosszútávon is. Én abban viszont bízom, hogy a fő cél, azaz az első osztályú tagság kiharcolása nem leültet minket, hanem pont ellenkezőleg, még plusz lendületet és magabiztosságot ad, valamint sokkal felszabadult játékot eredményez. Ha pedig ez így lesz, akkor nem kérdés, hogy a két bajnoki ponttal a tarsolyunkban, és ezáltal a bajnoki címmel gazdagodva tudunk hazatérni szombaton.

Dömény Dezső

Horváth Gréta Békéscsabán folytatja

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE 1+1 éves, 2024. június 30-ig érvényes szerződést kötött Horváth Grétával.

Horváth Gréta

A játékos NBI-es pályafutását Veszprémben kezdte, amikor korosztályos válogatott is volt, majd a Kozármisleny és a Szent István SE csapatait erősítette. 2020-ban igazolt Dunaújvárosba és 2022 nyarától a Békéscsabai ENKSE csapatának tagja lesz.

– Nagy reményekkel érkezem Békéscsabára, hiszen egy nagy múlttal rendelkező csapatról van szó, amelynek nem kérdés, hogy az első osztályban a helye. Boldogan fogadtam a megkeresést és bízom benne, hogy az itt töltött időszak meghatározó lesz pályafutásomban. Korábban már ellenfélként tapasztalhattam, hogy milyen hangulatot varázsolnak a szurkolók egy-egy mérkőzésen és bízom benne, hogy közösen szép eredményeket érhetünk el.

Török Fanni is Békéscsabán folytatja

Fanni 2017 óta játszik egyesületünknél és öröm számunkra, hogy az idei évben is sikerült megállapodnunk, így további kétéves szerződést kötni a játékossal.

Török Fanni

Fanni az idei szezonban 27 mérkőzésen lépett pályára és 48 alkalommal talált az ellenfél kapujába. Az évek során felnőtt csapatunk alapjátékosává vált.

További sok sikert kívánunk!

A Kozármisleny ellen már az első osztály a tét

Interjú Papp Bálint vezetőedzővel

Szombaton délután ismét női kézilabdától lesz hangos a Békéscsabai Városi Sportcsarnok, hiszen lila-fehér együttesünk ebben a bajnoki kiírásban az utolsó előtti hazai összecsapásán lép parkettra. Az ellenfél pedig az a Kozármisleny gárdája lesz, akik már egyszer itt a rájátszásban kibabráltak lányainkkal, amivel megszakították az Előre 21 mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozatát. De ami még ennél is fontosabb, már csak kettő pont kell csapatunknak ahhoz, hogy ismét első osztályú tagságot ünnepelhessen. A kiemelt fontossággal bíró mérkőzés előtt együttesünk vezetőedzőjével Papp Bálinttal beszélgettem.

Papp Bálint

– Túl vagytok egy kisebb szüneten már ami a mérkőzéseket illeti, mivel telt a csapat életében ez a két hét?

– Próbáltuk tartani a megszokott ütemet, hogy ne törjön meg a lendület, bár húsvétkor azért egy picit szusszanhattak a lányok, de alapjában véve azt a munkát végeztük el, amit általában szoktunk két találkozó között. Kukely Annát és Bucsi Lilit ugyan válogatott kötelezettségük miatt kénytelenek voltunk néhány napra nélkülözni, ahogy nyilván sérültjeinket is, de összeségében elvégeztünk mindent amit szerettem volna. Ha már a sérülteknél tartunk, az mindenképpen jó hír, hogy Giricz Laura már egész héten a csapattal tudott edzeni, viszont a szombati játéka még azért kérdéses, erről a végső szót majd csak a találkozó előtt az egészségügyi stáb mondja ki.

– Tagadhatatlanul jelentős állomáshoz érkeztetek, úgyis fogalmazhatnék, hogy már kinyitottátok az NB1 kapuját, szombaton csak be kell lépni rajta…

– Valóban ilyen szempontból is ez most tényleg egy roppant fontos összecsapás lesz, hiszen amiért küzdöttünk egész évben, azt mindössze egy győzelemmel elérhetjük. Nyilván érződik is ez a lányokon, nem kell külön motiválni senkit sem, mindenki tisztában van azzal mi a tétje a szombati találkozónak. Ettől függetlenül azt gondolom, túlmisztifikálni sem szabad a mérkőzést, úgy kell kezelni mint bármelyik másik rájátszás találkozót és leginkább magunkra koncentrálni, illetve arra, hogy a játékunkat a legtökéletesebben a pályára tudjuk vinni. Egyelőre nem is gondolkodunk a hétvégénél tovább, csak a mostani feladatra fókuszálunk, azaz annak a két pontnak a megszerzésére ami elválaszt minket a legmagasabb osztálytól.

– Szombati ellenfeleteknek kétségtelenül van miért visszavágni, mennyire van még a revans vágya is a fejetekben?

– Nézd, egy nagyon kellemetlen vereséget szenvedtünk el Kozármislenyben, szóval hazudnék ha azt mondanám, hogy nem buzog bennünk a visszavágás. Kifejezetten rosszul sikerült mérkőzés volt az a számunkra, ahol bár jól kezdtünk, de kulcs szituációkban belehibáztunk, ami egyre inkább elbizonytalanított minket. Ennek hatására belekerültünk egy olyan spirálba, amiből akkor nem volt visszaút és simán kikaptunk. Persze, nem akarom elvenni ellenfelünktől sem az érdemet, hiszen kihasználták a lehetőséget és remekül játszottak azon az estén. Ebből is látszik, hogy jó csapattal állunk szemben, ezt testközelből is megtapasztalhattuk. Változatos játékkal, sok cserével kézilabdáznak, de ezt tehetik is, hiszen két közel azonos soruk van, ráadásul védekezésben is agresszívan, határozottan teszik a dolgukat. Meglehetősen sok kellemetlenséget is okoztak nekünk akkor támadásban azzal, hogy feljebb tolták a védőiket, úgyhogy erre most mindenképpen meg kell találnunk az ellenszert.

– Abból az összecsapásból kiindulva ezúttal sem számíthatunk könnyű derbire?

– Nehéz előre megjósolni, mert itt a másodosztályban aztán tényleg minden meccs más, de az biztos, hogy ha nyerni akarunk, a kozármislenyi találkozóhoz képest a játék minden elemében javulnunk kell. Támadásban magabiztosabbnak kell lennünk és belőnünk a ziccereket, hátul pedig sokkal agresszívabbnak lenni és bizony a kapuból is kell a jó teljesítmény. A kulcs azonban most is az lesz, mennyire tudjuk dominálni a játékot és gyors indításokkal apellálni, mert legutóbb ez nagyon hiányzott. Valamint okosabb, türelmesebb játékot várok a lányaimtól, főleg a kapusukkal szemben, aki azért egy sokat tapasztalt rutinos portás, tehát vele szemben is koncentrált, higgadt megoldások kellenek majd. Összességében egy látványos, élvezetes találkozóra számítok, remek hangulattal fűszerezve és persze győzelemre, mert az nem kérdés, hogy itt hazai környezetben szeretnénk megszerezni a feljutást jelentő két pontot.

Dömény Dezső

line