Archív

Az Eszterházy ellen jöhet a javítás

Marosán György csapata két siker után az előző hétvégén Szigetszentmiklósra utazott. A lányok nehéz mérkőzésre számítottak és a várakozások beigazolódtak, végül szoros első félidő után 32–25-ös vereséget szenvedtek, ráadásul Juhász Fanni súlyos térdsérülést szenvedett. Ezen a héten az volt a feladat, hogy a szakmai stáb és a csapat levonja a tanulságokat, ezeket felhasználva pedig visszatérjen a győzelem útjára.

Tappe-Békéscsabai ENKSE - Eszterházy SC

– Nem volt egyszerű mérkőzés, tudtuk előtte is, hogy kemény ellenfél vár ránk. A Szigetszentmiklós agresszívan, sok lábmunkával és kilépéssel védekezett, nekünk pedig még több labda nélküli mozgásra lett volna szükségünk. Jött Fanni sérülése is, de nem fogjuk erre a vereséget, sok helyzetet kihagytunk és ezúttal a védekezés sem működött megfelelően, így a kapusaink sem tudtak annyi védést bemutatni, mint a korábbi mérkőzéseken – tekintett vissza Bencsik Bojána.

A 22 éves játékos szerint tanulni kell ebből a vereségből, pótolniuk kell a hiányosságokat, azon kell dolgozniuk, hogy a védekezés mellett támadásban is javuljanak és minél több megoldás legyen a kezükben. A csapatnak adott a lehetőség, szombaton már az Eszterházy ellen érkezik a javítási lehetőség.

– Nem lesz könnyű mérkőzés az egriek elleni sem. Tudjuk, hogy jó csapatról van szó, egyik ellenfelünkkel szemben, így most sem tehetjük meg, hogy nem vesszük komolyan az összecsapást, mindent megteszünk majd a győzelemért. Nagyon szeretek itthon játszani, mindig libabőrös vagyok, amikor meghallom a szurkolókat. Az első mérkőzésen is óriási támogatást kaptunk a lelátóról, remélem most is olyan sokan lesznek, mint a Gárdony ellen és biztatnak majd minket – emelte ki a beálló.

Az Eszterházy az előző szezonban 7. helyen végzett az NB I/B-ben, a csapattól pedig nyolc játékos és Farkas József vezetőedző is távozott. A szakmai munkát nyártól Kocsis Csaba irányítja, mellette tízen érkeztek a játékoskeretbe, öten pedig NB I-es csapattól, többek között éppen Békéscsabáról a fiatal kapus, Lovas Dóra, aki már az élvonalban is bemutatkozhatott. Az egriekhez igazolt két beálló, Hadnagy Fanni és Szár Evelin, az irányító Pádár Laura és a szerb kapus, Aleksandra Sarac is. A csapat a sikeres nyári felkészülést követően a bajnokságot is kiválóan kezdte, a Tempo KSE-t három, az ENUSE együttesét két, a Szegedet pedig hat góllal győzte le, így 100 százalékos mérleggel várja a békéscsabai utazást.

A találkozó szombaton 18:00 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban, a két játékvezető Harsányi Milán és Magyar Péter lesz.

Kovács Dávid

Tétmérkőzésen is debütálunk hazai közönség előtt

Csapatunk a szintén győzelemmel rajtoló Gárdony-Pázmánd NKK együttesét fogadja a női kézilabda NB I/B 2. fordulójában.

Tappe-Békéscsabai ENKSE - Gárdony-Pázmánd NKK

Ennél jobban nem is sikerülhetett volna a bajnoki rajt Marosán György gárdájának, hiszen Borbély Mártáék az első perctől kezdve kezükben tartották a Hajdúnánás elleni mérkőzést, a félidőben már öt góllal vezettek, végül fölényesen, 27–16-ra diadalmaskodtak. Ezt követően a regenerációé és a következő, kemény hetekre való felkészülésé volt a főszerep, hiszen nem vár egyszerű sorsolás ránk: a szombati, hazai bemutatkozás után a Szigetszentmiklós, az Eszterházy és a Komárom lesz majd az ellenfél. Éppen ezért volt fontos a jó kezdet, az első győzelemhez Németh Kata tizenhárom védéssel és 50 százalékos hatékonysággal járult hozzá.

– Nagyon jól sikerült ez a mérkőzés, fontos volt, hogy megszerezzük a két pontot. Jól működött a védekezés előttem, ez nekem is segített, így könnyebb dolgom volt. Emellett a támadójáték is gördülékeny volt, így az elejétől kezdve vezettünk, ez pedig megalapozta a sikert – idézte fel a kapus a hajdúnánási találkozót.

Szombaton a Gárdony-Pázmánd NKK érkezik Békéscsabára. A Fejér vármegyei gárda a bajnokság 1. fordulóban az újonc Szeged otthonában 33–24-re nyert, a hétközi Magyar Kupa-találkozón azonban 35–24-re kikapott a Komáromtól és búcsúzott a sorozattól.

– Az első hazai mérkőzésünkön sem lehet más a cél, mint a győzelem, de ugyanezt tűzzük ki magunk elé minden találkozóra ebben a szezonban. Szeretnénk a saját játékunkat játszani, magabiztosan kell teljesítenünk védekezésben és támadásban is – fogalmazott Németh Kata.

A Gárdony-Pázmánd az előző szezonban a szoros középmezőnyben a 11. helyen végzett, ugyan csak egy ponttal megelőzve a végül búcsúzó SZISE-t, de az utolsó két fordulóban már nem forgott veszélyben a bennmaradás. Első vendégünk keretében nyáron nem volt nagy változás: két játékos, Vernes Dorottya és Flatsker Fanni távozott, helyükre hárman érkeztek, az új szezonban Bristyán Dorina, Wutschi Verona és Nagy Zsófia is a csapatot erősíti majd. A kispadon maradt Major Dávid, aki a felkészülés kezdetén kiemelte: a klubvezetés célja a stabil középmezőny elérése, azonban a vezetőedző bízik abban, hogy együttese lehet majd az idei meglepetéscsapat.

Marosán György is ennek megfelelően készíti fel játékosait a szezon első hazai mérkőzésére.

– Maximális tisztelettel készülünk, hiszen a Gárdony is magabiztosan nyert az első mérkőzésén. Komolyan kell venni az ellenfelet, nagyon sokat játszanak a beállóra, Berkes-Kaiser Melitta személyében nagyon jó játékos szerepel ezen a poszton. Támadásban koncentrált befejezésekre van szükség, mert a kapuban is képesek jó teljesítményt hozni. Szeretném, ha gyors kézilabdát játszanánk és a múlt héthez hasonlóan stabil védekezést mutatnánk be – emelte ki vezetőedzőnk.

A találkozó két játékvezetője Matic Dusan és Nádasdi Ádám lesz. Az összecsapás a megszokottaknál korábban, a labdarúgó klubbal történt egyeztetést követően 16 órakor kezdődik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, így azok a szurkolók, akik szeretnének, 18 órától már az Előrének is szoríthatnak a Kórház utcai stadionban a Nyíregyháza elleni Magyar Kupa-találkozón.

A bajnok MTK otthonában zárjuk a szezont

Csapatunk utolsó hazai mérkőzésén három góllal, 27–24-re verte a Győr U20-as gárdáját, így győzelemmel búcsúzott a városi sportcsarnok közönségétől, ahol az idei bajnoki szezonttizenhárom sikerrel és két vereséggel zártuk.

MTK Budapest - Tappe-Békéscsabai Előre NKSE

– Nagyon izgalmas és jó mérkőzést játszottunk, szerintem kitettük a szívünket-lelkünket a pályára. Szerettük volna mindenképp győzelemmel megajándékozni a szurkolókat, örülök, hogy ez sikerült, elégedett vagyok, mert hazai környezetben igazán jól teljesítettünk tavasszal – emelte ki Szalai Petra.

A balkezes játékos szezon közben érkezett a csapathoz.

– Hamar beilleszkedtem az együttesbe, nagyon jó a közösség. Gyorsan befogadtak a lányok, jó hangulatban teltek a napjaink, az edzéseken és a mérkőzéseken is megtaláltuk a közös hangot. Optimistán várom majd a következő szezont, készen állok a következő lépésre, amit meg kell majd tennünk – tekintett a távolabbi jövőbe.

Az idény utolsó találkozója már nem befolyásolja a bajnokság végeredményét, ugyanakkor mindkét csapat szeretné pozitívan zárni a szezont és legyőzni egyik nagy riválisát. A két együttes januári mérkőzését 31–24-re nyerték a kék-fehérek Békéscsabán.

– Nagyon várjuk az utolsó mérkőzést, mégiscsak ilyen összetételben ez lesz az utolsó összecsapásunk. Szeretnénk egy szép eredménnyel befejezni az idényt, ha már ilyen jó tavaszt produkáltunk. Adott a lehetőség, hogy megmutassuk, hogy mit tudunk és ez egy megfelelő lezárás lenne, ha legyőznénk a bajnokot idegenben – fogalmazott az átlövő.

Az MTK a szezon előtt is toronymagas esélyese volt a másodosztályú bajnokságnak, ezt pedig a pályán is bizonyította és meggyőző teljesítménnyel jutott vissza az élvonalba. Huszonkilenc mérkőzésből huszonhetet megnyert, többnyire magabiztos különbséggel, első pontját novemberben, a későbbi ezüstérmes Eszterházy otthonában hullajtotta el, egyetlen vereségét pedig áprilisban a Komáromtól szenvedte el hazai pályán.

A fővárosi alakulatban szépen eloszlottak a terhek, végül hárman is száz lőtt gól fölé jutottak, a legeredményesebb a békéscsabai nevelésű Bucsi Lililesz, aki jelenleg 143 találattal a 9. helyen áll a góllövőlistán. Borbély Márta a második pozícióból várja a záró kört, négy góllal lemaradva az éllovas Berkes-Kaiser Melitta mögött. A mérkőzés a kapusok párharcát is hozhatja, hiszen Németh Kata mutatta be eddig a legtöbb, 273 védést, 36 %-os hatékonyság mellett. A kék-fehérek hálóőre, 243 hárítással, 39 %-os teljesítménnyel a 3. helyet foglalja el.

A záró forduló rangadója pénteken 18:00 órától kezdődik az MTK Sportcsarnokban, a sípot Hajdu-Hársfalvi Zsófia és Mórocz Réka fújja majd.

Kovács Dávid

Hajdúnánáson indul a bajnoki menetelés

Csapatunk több, mint egyhónapos felkészülés után szombaton elkezdi a női kézilabda NB I/B 2025/26-os szezonját!

A jelentősen átalakított együttes még júliusban indította el a munkát az új vezetőedző, Marosán György vezetésével. A keretben bőven volt változás és még az utolsó pillanatban is módosult a névsor. Mint ahogy arról már beszámoltunk, a nyáron kölcsönbe érkező Csatlós Csenge Melanie Haltersérülése miatt visszatért klubjához, az NB I-ben szereplő Mosonmagyaróvárhoz. A liláknak így viszont szükségük volt egy új kapusra, a döntés pedig pár napon belül megszületett: Balog Judit ismét a csabai sikerekért küzd majd. A 30 éves hálóőr korábban 2018 és 2020 között már védte a kapunkat, innen Szombathelyre igazolt, az előző két szezonban pedig a Vasast erősítette.

Kukely Klára

A csapatban az egyik állandóságot Kukely Klára jelenti, aki eddigi pályafutása alatt csak csabai színekben szerepelt, az NB I-ben a 2019/20-as szezonban mutatkozott be, idén pedig Puhalák Szidónia poszttársaként szeretne az együttes erőssége lenni.

– Elég nehezen indult a nyár, nagyon sok történés zajlott az egyesületnél, hiszen változott a klubvezetés, új edző ült a kispadra és a keretbe is sok új játékos érkezett. Nem volt könnyű ez a pár hét, nagyon sokat edzettünk, de készen állunk az első mérkőzésre, mindenki izgatottan várja a szezonkezdést– idézte fel az eseménydús időszakot a balszélső, aki megerősítette, hogy gyorsan összerázódott a társaság, hiszen már az első hét után megtalálták egymással a hangot, ezt pedig csak segítették a közös csapatprogramok.

Az első ellenfél az a Hajdúnánás lesz, amellyel a felkészülés alatt két alkalommal is találkoztunk, mindkétszer magabiztosan nyertünk, most azonban már bajnoki pontokért megy a küzdelem, a lányok pedig ennek megfelelően készülnek.

– Mindkét mérkőzésen győztünk a Hajdúnánás ellen, de tisztában vagyunk azzal, hogy ezeknek a találkozóknak nincs jelentősége, hiszen ez már egy bajnoki összecsapás. A felkészülés hajrájában folyamatosan dolgoztunk a taktikán, főként a visszarendeződésen, de az is fontos lesz, hogy eredményesek legyenek a lerohanásaink és betartsuk a vezetőedző által kérteket. Ha ez sikerül, akkor jól rajtolhatunk a bajnokságban – fogalmazott a 22 éves játékos.

A Hajdúnánás az előző szezonban az NB I/B élmezőnyének tagja volt, utolsó nyolc mérkőzésén veretlen maradt és végül hat ponttal lemaradva a feljutó NEKA és hárommal a bronzérmes Komárom mögött a 4. helyen végzett. Első riválisunk keretében is akadtak változások, az pedig az augusztusi V. Szabó Károly Emléktornán is kiderült, hogy Balogh Rebeka, Kostyó Panni, Leskóczi Boglárka és Petruska Dóra is a gárda erőssége lehet az új idényben.

A két csapat tétmérkőzésen 2022 februárjában, szintén a másodosztályban találkozott egymással, akkor Békéscsabán 29–20-ra diadalmaskodtunk.

Az idei szezonnyitó találkozó szombaton 17:00 órakor kezdődik a hajdúnánási Hódos Imre Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban, a két játékvezető Budai-Bock Krisztián László és Wenzel Tamás lesz.

Szurkolói ankét

Időpont: 2025. szeptember 5. (péntek) 17:00 óra

Helyszín: Csabagyöngye Kultúrális Központ, Stégszínpad

Cím: 5600 Békéscsaba, Széchenyi u. 4.


Szurkolói ankét


Kedves Szurkolóink!

Szeretettel várunk Benneteket a szezon előtti szurkolói ankétunkra, ahol lehetőségetek lesz találkozni a csapat játékosaival és szakmai stábjával. Gyertek el, beszélgessünk, kérdezzetek, mi pedig mesélünk a tervekről, a csapatról, az előttünk álló szezonról. Ez az alkalom nemcsak rólunk szól, hanem Rólatok is, hiszen nélkületek nincs igazi lila-fehér kézilabda! Várunk benneteket nagy szeretettel, töltsünk el együtt egy jó hangulatú estét!

Balog Judit újra lila-fehérben folytatja pályafutását

Visszatér a kapuba egy régi ismerősünk: Balog Judit újra lila-fehérben folytatja pályafutását!

Balog Judit

Judit korábban 2018 és 2020 között már védte a kapunkat, innen Szombathelyre igazolt, az előző két szezonban pedig a Vasast erősítette. Pályafutása során az ungvári Kárpáti színeiben kétszer is országos bajnoki címet szerezett, és junior és a felnőtt válogatottban is szerepelt, világbajnokságon és Európa-bajnokságon egyaránt.

– Tizennyolc évesen költöztem Magyarországra, ahol több klubnál is védhettem: Győr, Vác, Kisvárda, Békéscsaba, Szombathely és Vasas. A tavalyi szezon végén úgy döntöttem befejezem a kézilabdát és más irányban folytatom az életemet. Néhány hónappal később azonban olyan csapat keresett meg, amely nagyon közel áll a szívemhez, így mégis folytatom. Megtisztelő számomra, hogy újra számítanak rám, és bízom benne, hogy tudásommal és tapasztalatommal hozzá tudok járulni a közös célok eléréséhez. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy megháláljam a bizalmat.

V. Szabó Károly Emléktorna

A Tappe-Békéscsabai Előre NKSE a klub örökös tiszteletbeli elnöke és edzője, Szabó Károly emlékére ötödik alkalommal rendezi meg a kétnapos nemzetközi tornát.

V. Szabó Károly Emléktorna

A felnőtt tornán négy csapat, a Hajdúnánás KN KFT, a ZRK Mladost Nova Pazova (szerb), a ZRK Ruma Women (szerb), valamint a Tappe-Békéscsabai Előre NKSE lép pályára.

A napijegyek egységesen 500,- forintba kerülnek majd és 14 éves kor alatt ingyenes a belépés.


Dátum
Időpont
Hazai
-
Vendég
Eredmény
2025.08.23.16:00ZRK Mladost Nova Pazova-ZRK Ruma Women32-28 (19-16)
2025.08.23.18:00Tappe-Békéscsabai ENKSE-Hajdúnánás KN KFT34-21 (16-11)
2025.08.24.10:00ZRK Ruma Women-Hajdúnánás KN KFT25-32 (14-17)
2025.08.24.12:00Tappe-Békéscsabai ENKSE-ZRK Mladost Nova Pazova34-18 (15-9)

Elérhetők a 2025/2026-os bajnoki idényre szóló szezonbérletek

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE csapata megkezdi az előjegyzések felvételét a 2025/2026-os bajnoki idényre érvényes szezonbérletekre.

Bérlet 2025/2026

A klub a http://elorenkse.hu/site/belepojegy-berlet/regisztracio/ link alatt ebben az évben is előzetes regisztrációs lehetőséget biztosít a szurkolóknak, akik egy egyszerű űrlap kitöltésével meg tudják igényelni az új idényre érvényes bérleteket. Az űrlap kitöltésével meghosszabbíthatók a helyre szóló bérletek is, lehetőség van a korábbi székszámok megadására, és ebben az esetben automatikusan biztosítja a helyét az igénylő a következő idény mérkőzéseire.

A bérletek árai az alábbiak szerint alakulnak a 2025/2026-os szezonban: diák/nyugdíjas: 10.000, – Ft, felnőtt: 14.000, – Ft, állóhelyi 6.000,- Ft.

A bérletekkel megtekinthető lesz a 2025/2026-os idény valamennyi hazai rendezésű bajnoki és Magyar Kupa mérkőzése.

Akinek nincs lehetősége az internetes regisztráció elvégzésére, az a +36 30 514 8737 telefonszámon Petrovszki György technikai vezetőnél is előjegyeztetheti a bérletét.


Az előjegyzett bérletek személyes átvételére első alkalommal 2025. augusztus 23-24-én a Szabó Károly Emléktornán – szombaton a hazai meccs előtt – nyílik majd lehetőség, hiszen az erre kijelölt pultban tudják a bérleteiket megvásárolni.


Kapcsolódó hivatkozás:

http://elorenkse.hu/site/belepojegy-berlet/

A Hajdúnánás ellen jön az első hazai felkészülési mérkőzés

Újjáformálódó együttesünk szombaton játssza első hazai mérkőzését a szintén NB I/B-s Hajdúnánás ellen. Marosán György csapata szerdán a Szigetszentmiklós ellen törte meg az edzéseket és szoros mérkőzés után 31–30-as sikert aratott. Három nappal később már jön is a folytatás, először ezen a nyáron saját közönség előtt.

Borbély Márta

– Délelőtti mérkőzés lesz, de reméljük, hogy minél többen kilátogatnak a mérkőzésre és megnéznek minket. Nekem már volt szerencsém többször teltház előtt játszani ebben a csarnokban, remélem ez a játékostársaknak is megadatik majd, de nagyon várjuk már ezt az első összecsapást is. Szeretnénk javulni a szerdai játékhoz képest és megmutatni a drukkereknek, hogy haladunk és folyamatosan fejlődünk – fogalmazta meg várakozásait Borbély Márta, aki az egyik kulcsjátékosa lehet az átalakuló gárdának. Az irányító szerint mindenki jó szellemiséggel dolgozik, kezdenek csapattá formálódni, ugyanakkor még hosszú út áll előttük a szeptemberi bajnoki rajtig.

A találkozó 11:00 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban. A mérkőzésre a belépés díjtalan, az érdeklődők a főbejáraton keresztül juthatnak be.

A csapat legközelebb augusztus 23-án és 24-én az V. Szabó Károly Emléktornán szerepel majd, amelyre a Hajdúnánás mellett két szerb együttes, a Nova Pazova és a Ruma fogadta el a meghívást.

Szigetszentmiklóson jön az első erőfelmérő

Az NB I/B-s rajtra készülő felnőtt csapatunk első felkészülési találkozóján a szintén másodosztályú Szigetszentmiklós otthonában lép pályára szerdán. Marosán György együttese két héttel ezelőtt kezdte a munkát, most pedig elindul a tesztmérkőzések sora. Az előző szezonban az élmezőny mögött, a 6. helyen záró rivális is először szakítja meg az edzések monotonitását, így hozzánk hasonlóan most méri fel, hogy hol tart a felkészülésben.

Marosán György

– Nagyon elégedett vagyok eddig az edzésmunkával, mindenki nyitottan állt hozzá, azt látom a lányokon, hogy maximális koncentrációval dolgoznak. Az akaraterőt már próbára tettük egy párszor ebben a két hétben, de a játékosok nem panaszkodnak, hanem partnerek a munkában. Fontos, hogy megtörjük a monotóniát, hiszen minden kézilabdázó azért edz, hogy mérkőzésen is megmutassa a tudását. Emellett szeretném látni a csapat karakterét és azt az érzelemvilágot, amellyel majd pályára kell lépjünk a jövőben. Taktikai szempontból még az elején járunk, a páros, illetve hármas kapcsolatok még alakulnak, úgyhogy ezen a területen még sok munka vár ránk – fogalmazott Marosán György vezetőedző.

Az összecsapás szerdán 17:00 órakor kezdődik az SZKSK Sportcsarnokban. A lilák szurkolóinak nem kell sokat várniuk arra, hogy hazai körülmények között is láthassák az újjá formálódó csapatot, hiszen szombaton 11 órától az NB I/B-s Hajdúnánás lesz az ellenfél a Városi Sportcsarnokban.