Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.
Archív
Interjú Györkös Rebekával
Még két hét sem telt el az óta, hogy Siófokon bajnoki mérkőzésen szerepelt és szenvedett tízgólos vereséget az EUbility Group – Békéscsabai Előre NKSE együttese, és már el is érkezett a visszavágás lehetősége, hiszen csütörtökön a lila-fehérek viszonozzák a Balaton partiak januári vendéglátását. A mérkőzés tétje pedig nem kisebb, mint a Magyar Kupában a legjobb négy csapat közé kerülni. Az a tény, hogy a lilák idáig eljutottak, már önmagában is megsüvegelendő, de az, hogy ezt a Dunaújváros testén keresztül tették, még inkább növeli a siker értékét. Könnyebb dolga azonban most sem lesz a csabai lányoknak, ugyanis a bajnoki tabellán jelenleg negyedik helyet elfoglaló Siófok talán még erősebb kerettel is rendelkezik, mint lányaink előző körös ellenfele. A cápalányok egyébként a Kozármisleny 39:12-es, a Mosonmagyaróvár 32:21-es, illetve a Fehérvár 30:23-as legyőzésével jutottak el a legjobb hat közé. Érdekesség, hogy mind a három összecsapáson vendégként tudtak nagyarányú győzelmet aratni a Balaton partiak. A lilák pedig az Orosháza, a Göd valamint a Kohász elleni sikereknek köszönhetően játszhatnak a négyes döntőbe jutásért. Viszont azt, hogy az Újváros elleni remek játékból, vagy a siófoki vereségből kell-e kiindulnia annak, aki szeretné megtippelni a csabai továbbjutás esélyeit, nehéz megmondani. Én mégis erre kértem Györkös Rebekát, az Előre utóbbi időben remek formában lévő hálóőrét, aki lévén, hogy csak nyáron érkezett csapatunkhoz, az esélylatolgatás mellett magáról is mesélt egy picit.
– Nyáron érkeztél Békéscsabára, így a szurkolók kevésbé ismerhetnek, ezért elöljáróban kérlek, mondj pár szót magadról és az eddig pályafutásodról…
– Szentendrén születtem, ezért nem meglepő módon budapesti csapatokban kezdtem kézilabdázni. Fiatal koromban több fővárosi együttesben is megfordultam, de az első NB I-es szezonomat a Veszprém együttesében töltöttem a 2013/14-es idényben. Innen Budaörsre vezetett az utam, ahol három éven keresztül őriztem a Pest megyeiek kapuját. Első idényemben megnyertük az NB I/B-t, majd két idényen keresztül a legmagasabb osztályban szerepeltünk. Viszont nyáron úgy éreztem, új impulzusokra van szükségem, és mind szakmailag, mind földrajzilag változás szerettem volna az életemben. Ekkor kaptam a Békéscsaba ajánlatát, amelyre rábólintottam, és eddig nyugodt szívvel mondhatom, hogy egyáltalán nem bántam meg.
– Már ősszel is voltak nagyon jó meccseid, de a téli szünet óta remek formában vagy, az MTK elleni találkozón pedig extra teljesítményt nyújtottál…
– Számomra nagyon fontos – ahogy a kapusposzton általában –, hogy érezzem a bizalmat. Amióta itt vagyok, szerencsére megkapom a bizalmat és a lehetőséget is a bizonyításra, illetve próbálok élni is vele. Nagyon fontos azért, hogy a hibáimmal is tisztában legyek, éppen ezért folyamatosan dolgozom azon, hogy ezek számát minél jobban lecsökkentsem. Többek között ennek hatására is érzem úgy, sikerült fejlődnöm az elmúlt időszakban, ami azért a megfelelő játéklehetőség nélkül nehezebb lenne.
– Csütörtökön a négyes döntőért játszotok a kupában, és éppen az a Siófok érkezik, aki ellen a legutóbbi bajnoki mérkőzéseteket vívtátok. Mit gondolsz, mennyire lesz más ez az összecsapás, mint a Balaton parti volt?
– A magam részéről egy teljesen más mérkőzésre számítok. Siófokon az első félidőben még tartottuk magunkat, sőt szinte végig vezettük is az első játékrészt, viszont a folytatásban a hazaiak kinyitották a védőfalukat és ezzel teljesen megzavartak minket. Hibát hibára halmoztunk, és a védekezésünk – ami azért egész meccsen nem volt az igazi -, a végére teljesen szétesett. Természetesen kielemeztük a mérkőzést, próbáljuk kijavítani a hibáinkat, és biztos vagyok benne, hogy egy szorosabb, küzdős, olyan igazi kupameccs lesz a csütörtöki találkozó.
– Az Újváros ellen viszont már megmutattátok, mi a recept egy ennyire erős csapat legyőzéséhez, meg lehet ismételni azt a bravúrt?
– Az igazság az, hogy az a Kohász elleni mérkőzés egy héten belül már a harmadik összecsapásunk volt, ezért fáradtak voltunk és elsősorban a szívünk vitt minket előre, bár azt gondolom, talán ez is volt a legfőbb kulcsa a sikerünknek. Úgyhogy most is ez a mentalitás kell, mindent bele kell adnunk, és szívünket, lelkünket ki kell tenni a pályára, csak akkor lehet esélyünk. Nyilván ellenfelünk nagyon jó erőkből áll, tele válogatott játékosokkal, de ha a legutóbbi mérkőzésen elkövettet hibáinkat lecsökkentjük és türelmesebben, pontosabban játszunk, valamint egy kemény masszív védekezést tudunk produkálni, ismételten bravúrt érhetünk el. Az MTK és a Kohász legyőzésével megéreztük a győzelem ízét, ami nagyon hiányzott egész ősszel, de most már úgy érzem, megvan az a kellő önbizalom bennünk, ami segíthet az ilyen összecsapás megnyerésében. Persze ne feledkezzünk el a szurkolókról sem, akik nagyon sokat segítettek ezekben a győzelmekben, és most is nagyon fontos lesz, hogy minél nagyobb számban látogassanak ki a csarnokba, és buzdításukkal erőt adjanak a nehéz helyzetekben is.
A vendégek dán vezetőedzője, Lars Rasmussen a következőket nyilatkozta a kupaderbi előtt:
„Számunkra talán a szezon legfontosabb mérkőzése következik Békéscsabán, hiszen, ha nyerünk, elérjük egyik nagy célunkat, amit az idei évadra tűztünk ki. A hétvégi bajnoki összecsapást követően nem volt túl sok időnk készülni a kupameccsre, és a sorozatterhelés miatt a játékosok erejét is megfelelően be kellett osztani a héten, de úgy érzem a lehetőségekhez képest megfelelően fel tudtunk készülni a Csabából. Tudjuk, mit kell játszanunk, kielemeztük a két csapat legutóbbi találkozóját is, most már csak a pályán kell megvalósítani ezeket. Remélem sikerül fog, és tovább tudunk majd jutni” – zárta mondandóját a Siófok trénere.
Ahogy korábban említettük, a két klub idén január 27-én csapott össze utoljára, akkor a hazai siófokiak örülhettek a 39:29-es végeredménnyel zárult találkozót követően. Viszont az együttesek legutóbbi békéscsabai randevúját a lila-fehérek nyerték 30:29-re. A négyes döntőben a címvédő Ferencváros és a Győr már alanyi jogon ott van, a másik ágon pedig az Érd jutott a „final four”-ba a Vác legyőzésével. Az pedig, hogy a békéscsabai találkozón melyik együttesnek sikerül a Magyar Kupában a legjobb négy csapat közé kerülni, a csütörtökön 18 órától a Városi Sportcsarnokban megrendezésre kerülő mérkőzésen kiderül. Mivel egy mérkőzéses párharcról van szó, csapatunk továbbjutásához mindenképpen győzelemre lesz szükség, hiszen a döntetlen a vendégek továbblépését jelenti.
A találkozó két játékvezetője Bonifert Ferenc és Oláh Viktor lesz.
Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapata 2018. február 5-én, hétfőn délben kezdi meg a belépőjegyek értékesítését a február 8-án, csütörtökön 18:00 órakor megrendezésre kerülő Siófok elleni Magyar Kupa találkozóra.
A belépők ezúttal két helyen lesznek kaphatók, a szurkolók a Hetes Kft. Andrássy úti sportáruházában, valamint a Csabagyöngye Kulturális Központban is megvásárolhatják a tiketteket a találkozóra, melynek tétje a Magyar Kupa négyes döntőjébe jutás.
A vezetőség döntésének értelmében egy jeggyel két szurkoló is megtekintheti az összecsapást, így minden belépő két drukker bejutását teszi lehetővé a Városi Sportcsarnokba!
Hozz magaddal egy embert, töltsük meg a csarnokot!
A Magyar Kupa csütörtöki fordulójának tétje már nem kisebb, mint a legjobb 4 közé jutás! A klubvezetés célja, hogy minél többen buzdítsák a csapatot ezen a találkozón, ennek érdekében kedvezményes belépési lehetőséget hirdet a menedzsment.
Egy megváltott jeggyel csütörtökön két ember tekintheti meg az összecsapást, a kedvezmény mind a felnőtt, mind a diák/nyugdíjas belépőkre vonatkozik.
A jegyek elővételben kaphatók a Hetes Kft. Andrássy úti sportáruházában, illetőleg most első alkalommal a Csabagyöngye Kulturális Központban is megvásárolhatók a belépők hétfőtől szerdáig. Természetesen a kedvezmény a mérkőzés előtt, a sportcsarnokban megváltott jegyekre is vonatkozik.
Herczeg Tamás, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatóhelyettese, aki az egyesület több jótékonysági akciójában is szerepet vállalt, szintén arra buzdítja a szurkolókat, hogy minél nagyobb számban látogassanak ki a mérkőzésre!
2018. február 8-án (csütörtök) 18:00 órától az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE a Magyar Kupa V. fordulójában fogadja a Városi Sportcsarnokban a Siófok KC együttesét – tét a legjobb 4 közé jutás. Horváth Roland vezetőedző elmondta, nagy lökést ad a lányoknak a szurkolás, illetve továbbjutás esetén a következő szezonban a nemzetközi szereplés sem kizárt.
Interjú Szögi Tímeával
Szombaton a Balaton partjára látogat az EUbility Group – Békéscsabai Előre NKSE együttese, ahol a bajnokság őszi szezonjának záró mérkőzésén ütközik meg a Siófok KC-val. Érdekesség, hogy a Magyar Kupában is összesorsolták a két együttest, így rövid időn belül kétszer is összemérik tudásukat a csapatok. A hétvégi mérkőzés pályaválasztója összességében jó szezont fut az idei bajnokságban, hiszen hét győzelemmel és négy vereséggel az ötödik helyen állnak a pontvadászatban, négy ponttal lemaradva a harmadik helyen álló, és egy meccsel többet játszott Érd mögött. Igaz, az előző fordulóban meglepetésre beleszaladtak egy nagyarányú vereségbe Budaörsön, ahol is 36:27 arányban maradtak alul a Pest megyeikkel szemben. Hazai pályán eddig csak az Érd tudta két vállra fektetni az idei szezonra nagyon komolyan megerősített somogyi együttest, akiket az a Lars Rasmussen dirigál, aki épp a lilák jelenlegi mesterét, Horváth Rolandot váltotta a nyáron a vezetőedzői székben. Azonban az Előre sem panaszkodhat formahanyatlásra az utóbbi időszakban, hiszen egy hét leforgása alatt két győzelmet is bezsebelt a lila-fehér alakulat. Először a bajnokságban az MTK ellen arattak háromgólos győzelmet a csabai lányok, majd a Magyar Kupában bravúros teljesítménnyel búcsúztatták a jó erőkből álló Dunaújvárost. A győzelmekből pedig nem kis részt vállalt a decemberben másfél éves szülési szabadságáról visszatért irányító, Szögi Tímea, aki amellett, hogy igazi karmesterként vezényelte csapatát a pályán, az MTK ellen hat, a Kohász ellen pedig hét góllal járult hozzá a sikerhez. A visszatéréséről, valamint a szombati ütközetről is kérdeztem az irányítót.
– Hosszú időszakot követően tértél vissza a csapatba, milyen érzésekkel léptél újra pályára bajnoki mérkőzésen?
– Mondanom sem kell, nagyon jó érzés volt megint játszani, pályán lenni, de az is, hogy újra részese lehetek annak a csapatnak és klubnak, amely az elmúlt több mint tíz évben az életem szerves része volt. Ugyan még nem vagyok száz százalékos fizikai állapotban, hiszen másfél éves kihagyást nem lehet egyik napról a másikra bepótolni, de úgy érzem, minden másban megfelelően sikerült visszailleszkednem az együttesbe. Nagyon fontos volt számomra, hogy a lányok kedvesen fogadtak, és mind az ő részükről, mind a szakmai vezetés részéről érzem a bizalmat, és ez még több erőt ad. Egyre inkább látszik, hogy erős közösséggé kezdünk kovácsolódni, és egyre jobban érezzük egymást a pályán is.
– Varázslatos meccsen vagytok túl a Dunaújváros legyőzésével, szerinted tovább lehet vinni, vagy akár még fokozni is ezt a formát?
– Én hiszem, hogy igen. Amennyiben ezt a lelkes kézilabdát tudjuk játszani a folytatásban is, és a védekezésünket ilyen szinten tudjuk tartani, elérhetünk még ehhez hasonló sikereket, és nem mellesleg, a végső célunkat is teljesíteni tudjuk. Azt hiszem, hogy az a kemény és egységes védekezés, ami nagyon sok korábbi mérkőzésen – többek között a Vasas ellen is – hiányzott, most több összecsapáson is megvolt, és egyértelműen ez jelentette a kulcsot a győzelmek felé. Így, hogy most már megéreztük a siker ízét, mentálisan sokkal erősebben tudunk nekimenni az olyan ütközeteknek is, mint a soron következő két Siófok elleni összecsapás.
– Akkor beszéljünk egy kicsit a Siófokról, két héten belül kétszer is megmérkőztök velük…
– Nem csak két különböző sorozat, de szerintem két teljesen más mérkőzés is lesz. Nyilván a kupában hazai pályán, egy hasonlóan remek miliőben – mint amit az utóbbi időben teremtettek a szurkolóink -, mentálisan könnyebb helyzetben leszünk, de ettől függetlenül mind a két alkalommal nagyon nehéz mérkőzésre számítok. A Siófok minden tekintetben roppant erős csapat, különösen támadásban a belső hármasuk életveszélyes, de minden poszton találunk náluk klasszis játékost. Nagyon gyorsan és kreatívan játszanak, így a visszarendeződés és egészében a védekezés az, amit ismételten a lehető legmagasabb szinten kell megoldanunk ahhoz, hogy eredményesek legyünk. Emellett csapatként kell megint dominálnunk, hiszen ahogy a Kohásszal, úgy a Siófokkal is csak egységes, alázatos játékkal tudunk szoros vagy akár bravúros eredményt elérni. Én személy szerint hiszek abban, hogy képesek leszünk a mostani formánkat akár idegenben is hozni, és akkor bármi megtörténhet.
Csapatunk vezetőedzője Horváth Roland is óvatos bizakodással tekint a siófoki kirándulás elé:
– Két győzelemmel a hátunk mögött utazunk a Balaton partjára, mondhatni jó periódusban vagyunk. Tudjuk, a Siófok nagyon komoly játékerőt képvisel, de azt szeretném, hogy bátor játékkal rukkoljunk ki. Nem mi vagyunk a találkozó esélyesei, de ebből akár előnyt is kovácsolhatunk – zárta mondandóját a szakember.
A Siófok dán mestere hasonlóan bizakodóan, de azért óvatosan is nyilatkozott a találkozó előtt:
– A Magyar Kupa továbbjutás fontos volt számunkra, egyrészt az eredmény miatt, másrészt azért, mert így a Budaörs elleni vereség után ki tudtunk jönni a hullámvölgyből. Rövid időn belül kétszer is játszani fogunk a Csabával, de a két mérkőzés teljesen más lesz. Amennyiben a tabellán elfoglalt helyezéseket nézzük, akkor mondhatnánk, hogy papírforma győzelemre készülünk, de erről szó sincs. Saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogy a magyar bajnokságban nincs könnyű mérkőzés és ehhez mérten fogunk felkészülni a hétvégi találkozóra is – értékelt Lars Rasmussen.
A két csapat legutóbb 2017 januárjában ütközött meg egymással Siófokon, akkor 31:23 arányú hazai győzelem született. Viszont az együttesek legutolsó randevúja Békéscsabán volt tavaly májusban, akkor pedig már a lila-fehérek örülhettek a 30:29-es végeredménnyel zárult találkozót követően. A szombati mérkőzés játékvezetői a Mizsák Dominika, Schmidt Orsolya páros lesznek, a labda pedig 18 órakor indul útjára a Siófoki Beszédes József Általános Iskola Sportcsarnokában.
A Magyar Kézilabda Szövetségben kisorsolták a női Magyar Kupa 5. fordulójának párosítását, ahol a tét a négyes döntőbe jutás lesz.
Csapatunk a sorsolás szeszélye folytán ismét hazai pályán szerepelhet, ellenfelünk a Siófok KC együttese lesz.
Női Magyar Kupa, 5. forduló:
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Siófok KC
Érd – GVM Europe Vác
A hivatalos játéknap 2018. február 7., de ez a két csapat közös megegyezése esetén még változhat.
A mérkőzések győztesei a 2018. március 16-17-i négyes döntőbe jutnak. A négyes döntő további két résztvevője a Versenykiírás alapján a női NB I 2016/17-es szezonjának 1-2. helyezettje, a Győri Audi ETO és az FTC-Rail Cargo Hungaria.