Tippmix

Hétközi forduló következik Dunaújvárosban

Interjú Zöldi-Tóth Katával

20160928_zoldi_toth_katalin

Hétközi fordulóval folytatódnak az első osztályú női kézilabda bajnokságban küzdelmei – csapatunk, az EUbility Group–Békéscsabai Előre NKSE pedig Dunaújvárosban vizitál szerda este. A jelenleg még pont nélkül álló lilák túl vannak egy debreceni vendégjátékon és legutóbb hazai környezetben egy szoros összecsapáson szenvedtek kétgólos vereséget az MTK együttesétől. Péntek este benne volt a hazai csapatban a győzelem lehetősége is, hiszen egy visszafogottabb kezdés után az első félidő hajráját egyértelműen a lila-fehérek nyerték. Bár a második félidőben fordítani tudtak a fővárosiak, ettől függetlenül a végjátékban megvolt az esély a csabai pontszerzésre. Sok idő azonban nincs a sebek nyalogatására, hiszen szerdán újabb mérkőzésen kell pályára lépni – remélve, hogy a szakmai stáb és a csapat kielemezte a hibákat, sikeresebb folytatás következik. Erről beszélt az Előre rutinos beállója Zöldi-Tóth Kata is, aki a pénteki vereség legfőbb okát a szükséges koncentráció hiányában látta.

– „Nagyon fegyelmezetlenül játszottunk” – kezdte a játékos. „Abból, amit a mérkőzés előtt megbeszéltünk nagyon keveset tudtunk megvalósítani, mind védekezésben, mind támadásban hiányzott a megfelelő koncentráció. A helyzeteink pedig megvoltak, de nagyon sok ziccert kihagytunk, ezzel pedig magunknak nehezítettük meg a mérkőzést. A végjátékban még így is megnyerhettük volna az összecsapást, de sajnos sem a kapuban, sem a mezőnyben nem tudtuk azt a pluszt hozni, amivel a magunk javára tudtuk volna fordítani az eredményt”.

Kata még hozzátette, hogy a rövidebb padból eredő fáradtság is valamennyire rányomhatta a bélyegét a végjátékra, de szerinte elsősorban nem ez döntötte el a pontok sorsát. A vereségektől függetlenül azért nincs világvége hangulat a csapat háza táján, de ahogy a válogatott beálló fogalmazott, a fejekben azért benne maradtak a vereségek és a siker, mint a legjobb gyógyír, jót tenne a lányok lelkivilágának. Azonban előre kell nézni, hiszen fontos összecsapások várnak még a lilákra az ősszel, mindjárt hétvégén a Budaörs otthonában, de előtte azért szerdán Dunaújvárosban is szeretne helytállni a csapat.

– „Kielemeztük az első két találkozót és tudjuk, mik voltak azok a hibák, amiket a jövőben mindenképpen ki kell javítanunk. Ettől függetlenül most már el kell felejteni az MTK elleni mérkőzést és csak a soron következő ellenfelekre szabad koncentrálni, elsősorban a Dunaújvárosra. Szerda este nagyon jó ellenféllel kell farkasszemet néznünk és nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb küzdelemre késztessük a Kohász együttesét”.

Egy szoros, jó mérkőzés pedig talán a vasárnapi kiemelten fontos budaörsi vendégjáték előtt is jót tenne a lila-fehér hölgykoszorúnak. A recept pedig egyszerűnek tűnik, több figyelemmel és nagyobb fegyelmezettséggel kell játszani.

– „Nem szabad annyi hibát elkövetnünk, mint eddig és sokkal koncentráltabban kell játszanunk. Sokkal inkább csapatként kell együtt dolgoznunk, nem pedig egyénileg megoldani a helyzeteket. A hiányzók pótlását amúgy is csak közösen, együtt tudjuk megoldani, igaz minden játékostól több kell, hogy a rövidebb padot ellensúlyozni tudjuk” – zárta mondandóját Zöldi-Tóth Kata.

Sérülések terén azért annyi pozitívum van az elmúlt héthez képest, hogy Deák Vivien már Skaliczki László vezetőedző rendelkezésére áll, de a két súlyos sérült, Dajka Bettina és Kovács Anett mellett Terenyi Bianka sem léphet pályára a szerda este 18 órakor megrendezésre kerülő összecsapáson.

A csapatok legutóbb Dunaújvárosban tavaly ősszel találkoztak, akkor sima 37:22–es Kohász sikerrel ért véget az összecsapás, míg idén tavasszal Békéscsabán szintén a DKKA diadalmaskodott, akkor a mérkőzés 36:28-as vendégsikert hozott.