Tippmix

Hétközi fordulóval folytatódik a bajnokság

Az előző fordulóban egy igaz ki-ki csatát vívott lila-fehér együttesünk a fővárosban, méghozzá az MTK csapatának otthonában.

Hiszen ahogy ősszel Békéscsabán, úgy pénteken is végig kiélezett harc zajlott a pályán, melynek bár nagy részében a hazaiaknál volt az előny, azért együttesünk végig ott volt a kék-fehérek sarkában. Sőt, az első játékrész elején összeszedett négygólos hátrányunkat a félidőre megfelezték lányaink, a második félidőre pedig már kétgólos előnnyé kovácsolták. És noha a vendéglátók azért később visszavették előnyüket, a lila-fehér pontszerzés végig benne volt a találkozóban, mert még az utolsó három percre is csak egygólos MTK vezetéssel mentek bele a felek. A végjáték viszont sajnos a hazaiaké volt, így alakult ki a 28-25 arányú végeredmény.

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE - Praktiker-Vác

Túlságosan sok szusszanást azonban nem kaphatnak lányaink, mert innentől a bajnokság végéig, szerda-szombat ritmusban kell lejátszani a mérkőzéseiket, tehát szerdán már újra pályán kell lennie csapatunknak. És bár tagadhatatlanul az idény végére kifejezetten foghíjas lett Rác Sándor együttese, azért az mindenképpen jó hír, hogy kisebb sérülése után pénteken már ismét pályán volt csapatkapitányunk Bencsik-Giricz Laura, sőt, öt találatával a legeredményesebb játékosok egyike volt az Előrében.    

Aktuális ellenfelünk a legerősebb középcsapat jelenleg a pontvadászatban, tíz ponttal lemaradva a top négytől, összesen huszonhat egységet gyűjtve az ötödik helyet foglalják el a tabellán. De ezt nem csak maguk a számok támasztják alá, hanem az eredményeik is, hiszen az első négy csapat kivételével, csak a Budaörs és Vasas otthonában kaptak ki eddig, a többi ellenfelüket mind legyőzték. Legutóbb vendégként Debrecenben jártak, akiktől viszont simán 32-24 arányban kikaptak, igaz, szombaton a Dunaújváros ellen már rögvest vigasztalódtak, a 26-23-as hazai győzelmük révén. Ráadásul legeredményesebb gólvágójuk, a válogatott Kuczora Csenge, 145 találatával még azért versenyben van a gólkirályi címért is. Herbert Gábor együttese egyébként a nemzetközi porondon is megmérette magát ebben az idényben, és be is tudott jutni az Európa-liga csoportkörébe, viszont ott már csak három pontot szerezve, csoportjának utolsó helyezettjeként búcsúzott a kupaküzdelmektől. 

Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy a csapatok erőkülönbsége, és a tabellán elfoglalt helyük, az egymás elleni mérlegükön is markánsan megmutatkozik. Vácon kifejezetten ritkán tud együttesünk diadalmaskodni, de még hazai környezetben is meglehetősen régen sikerült ez a bravúr, egészen pontosan 2017 januárjában, egy 23-22-es siker alkalmával. Azóta öt mérkőzésen fogadták lányaink a váciakat, és egyszer sem sikerült őket két vállra fektetni, így a legutóbbi vendéglátásuk során, 2022 szeptemberében is egy sima 28-20-as győzelemmel távoztak a Viharsarokból.

Reméljük ezt a rossz sorozatot szerdán sikerül csapatunknak megtörni, amire a 18:00 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban megrendezésre kerülő találkozón lesz lehetőségünk. A sípot ezúttal a Horváth Péter, Marton Balázs bírópáros fújja majd.

Dömény Dezső