Online fogadás | TippmixPRO

Lányaink visszatérnek a Városi Sportcsarnokba

Interjú Vámosi Pannával

Szombaton délután a Hajdúnánás csapatát fogadja békéscsabai kézilabda-csapatunk, és mivel a vendégek még harcban állnak az első öt hely valamelyikének megszerzéséért, azaz a felsőházba kerülésért, így valóban fontos pontokért fog zajlani a csata. De nemcsak a csapatok számára lesz ez kiemelt mérkőzés, hanem együttesünk balátlövője, Vámosi Panna számára is, hiszen fiatal játékosunk épp a nánási klubot hagyta ott együttesünk hívó szavára. És bár Panna korábban játszott Békéscsabán, de mivel 2020 őszén nagyon hamar visszahívta kölcsönadó egyesülete, így csak most hétvégén szerepel majd először tétmeccsen, nézők előtt a csapat otthonául szolgáló Városi Sportcsarnokban.

Vámosi Panna

– Az előző szezonban amilyen hirtelen távoztál, most szinte olyan hirtelen is tértél vissza közénk…

– Valóban, akkor 2020 szeptemberében engem is nagyon váratlanul ért, hogy visszarendelt a Loki, és egyik pillanatról a másikra itt kellett hagynom a csapatomat, a társaimat, akikkel végig csináltam a felkészülést, és noha semmi beleszólásom nem volt a dologba, mégis úgy éreztem, hogy cserben hagytam az együttest. Őszintén szólva remekül éreztem magam Csabán, és tényleg nehéz szívvel mentem el, de valahol már akkor tudtam, hogy vissza fogok még térni ide. Ez a gondolat pedig a mostani szezon elején kezdett egyre erősebben megfogalmazódni bennem, lévén csapatom a Debrecen ebben az idényben nem nevezett be a bajnokságba, csak kölcsönadott a Hajdúnánáshoz, és az igazat megvallva nem volt számomra a legoptimálisabb ez a szituáció. Így amikor lehetőségem nyílott rá, azonnal igent mondtam a Csabának, és nagyon boldog vagyok, hogy ismét itt lehetek. Ráadásul a szerződésemet is sikerült felbontanom korábbi klubommal, így végre már nem csak kölcsönjátékosként segíthetem az egyesületet.   

– Akkor olyan mintha el sem mentél volna?

– Lényegében igen, főleg, hogy a tavalyi csapat nagyrésze megmaradt, tehát ismerős közegbe tértem vissza. Csakhogy az idei csapat már Bálint kezei alatt pallérozódik, így nyilván idő kellett ahhoz, hogy kölcsönösen megismerjük egymást, és az általa képviselt játékrendszerbe beilleszkedjem. És bár egy picit izgultam emiatt, úgy érzem mostanra már kellően kiismertük egymást, és tisztában vagyok az elvárásaival. Kétségkívül az elején sok minden furcsa volt, hiszen a hajdúnánási klubnál vezérszerep hárult rám, és nagyon sokat játszottam, itt pedig belecsöppentem egy sokkal bővebb keretű csapatba, ahol jobban megoszlanak a terhek, és más szerepkör jut nekem mint ott. Illetve ami még igazán új dolog a számomra, hogy ellentétben eddigi csapataimmal, ahol elsősorban jobbátlövőt játszattak velem, itt balátlövőként és irányítóként számítanak rám. És meg kell mondjam ahhoz képest, hogy az irányító poszt merőben másabb mint az előző szerepköreim, és komoly felelőséggel is jár, ahogy most már fokozatosan összecsiszolódom a lányokkal, úgy egyre inkább élvezem is ezt a kihívást.        

– Viszont ha valaki alaposan, testközelből ismeri soron következő ellenfeleteket az Te vagy. Hogy jellemeznéd ex-csapatodat?

– Egy viszonylag fiatal, de úgy gondolom jó erőkből álló alakulat a Nánás. Megvannak a rutinosabb kézilabdázóik is, de főként az ifista debreceni kölcsönjátékosaik révén inkább a fiatalos lendület jellemzi őket. Ámbár hozzánk képest alapvetően más stílust képviselnek, őket a rohanósabb játék helyett inkább a hosszabban kijátszott támadások jellemzik. Nyilván ebben az is közrejátszik, hogy kevesen is vannak, gyakorlatilag nincs is teljes két soruk, tehát próbálják energiatakarékosabban beosztani a mérkőzéseiket. És ugyan hazai pályán igazán erősek, és eddig ott is tudták pontjaik nagy részét begyűjteni, azért nekünk is résen kell lennünk, mert főként gólérzékeny átlövőik révén vendégként is veszélyes ellenfelek.       

– Ráadásul egy nagy győzelem eufóriájával érkeznek, hiszen tizenegy góllal legyőzték az Algyőt, amivel egyértelműen bejelentkeztek a felsőházba is…

– Igen, én is azt hiszem messze nem feltett kézzel fognak érkezni, sőt mivel nekik nagyon kellenek a pontok, biztos vagyok benne, hogy elképesztő elszántsággal készülnek ellenünk. Pont ezért is kemény meccsre számítok, ugyanakkor félnivalónk nem hiszem, hogy lenne, ellenben lebecsülni is nagy hiba volna őket. Fel kell készülnünk arra, hogy lassítani fogják a játékunkat, és így könnyen egy sok ütközéssel tarkított, brusztolós találkozó válhat belőle. Viszont ha nem hagyjuk magunkat kizökkenteni, és a saját ritmusunkban tudunk kézilabdázni, illetve a mi gyors játékunkat tudjuk leginkább kidomborítani, akkor azt gondolom nem lesz veszélyben a két bajnoki pontunk. Koncentráltan kell hátul is dolgoznunk, és a lövőiket belekényszeríteni abba, hogy a lehető legtávolabbi zónákból tudjanak csak lőni.

– Első tétmeccsed a nagycsarnokban, van izgatottság?

– Kétségkívül már most van bennem egy csöppnyi izgalom, hogy ez lesz az első bajnoki mérkőzésem a sportcsarnokban, ennek ellenére megpróbálom magam ettől függetleníteni, csak az összecsapásra koncentrálni, és lehetőleg jó játékkal bizonyítani a szurkolóinknak. Meg persze ami a legfontosabb, hogy a találkozó végén majd mindenképpen győzelmet ünnepelhessünk.

Dömény Dezső