Online fogadás | TippmixPRO

Pénteken a Vác vendégeskedik Békéscsabán

Interjú Horváth Rolanddal

Kéthetes szünetet követően folytatódnak a K&H Női Kézilabda liga küzdelmei. Csapatunkra pedig egy újabb hazai megmérettetés vár, hiszen a lila-fehérek ezúttal a GVM Europe-Vác együttesét látják vendégül. Könnyű összecsapásra viszont ezúttal sem számíthat a békéscsabai publikum, ugyanis egy remek szezont produkáló Pest megyei gárda lesz az ellenfél, akik több skalpot is begyűjtöttek már a bajnokság során. Leginkább hazai környezetben dominálnak, amit jól mutat, hogy ebben a szezonban, még egy oda látogató csapat sem tudott ponttal távozni a Dunakanyarból. Ezzel szemben idegenben azért már nem ennyire jó a Váciak mérlege, nyolc találkozójukból mindössze kettőt sikerült megnyerniük, az MTK és a Siófok otthonából tudtak győztesen távozni. De a magabiztos hazai szereplésnek köszönhetően, így is 20 megszerzett ponttal az ötödik pozíciót foglalják el a bajnoki tabellán. Ráadásul a jelenlegi formájukról sok mindent elmond az is, hogy az elmúlt két fordulóban a tabella harmadik és negyedik helyezettjét is le tudták győzni hazai pályán, az Érdet 26-24-re, míg a Siófokot 25-24 arányban. Igaz a lila-fehér szurkolók sem panaszkodhatnak kedvenceik formájára, mert bár a legutóbbi fordulóban 30-28-ra kikaptak Walfischék Dunaújvárosban, de előtte sikerült legyőzniük többek között a nagy rivális Debrecen gárdáját is, és csak ebben a naptári évben már 7 pontot kapartak össze a bajnokságban. Ennek megfelelően a Mosonmagyaróvárral holtversenyben 10 ponttal a tízedik helyen tanyázik az együttes, jelentős hét pontos távolságban a kiesőzónától. A küzdelmeknek azonban még koránt sincs vége, így a bajnokság kétharmadánál a lilák vezetőedzőjét Horváth Rolandot kérdeztem az előttük álló feladatokról.

20190306_horvath_roland

Fotó: Antal János

– A hét pontos előny a kiesőhelytől azért már több mint bíztató, Te is nyugodtabb vagy annál, mint a téli szünetben voltál?

– Mindenképpen, hiszen nyilván így, hogy megszereztük azokat a pontokat, amik kiemelten fontosak voltak a bennmaradás érdekében, sokkal nyugodtabban lehet dolgozni. De mondanom sem kell, azért nem dőlünk hátra, dolgozunk tovább és újabb célokat fogalmazunk meg magunknak. Szeretnénk még további pontokat gyűjteni, és a lehető legjobb helyen végezni a tabellán. Illetve már azért a jövőre is gondolva a fiatalabb játékosokkal egyre szisztematikusabb munkát próbálunk végezni, hogy minél jobban beépítsük őket a csapatba.

– Az év első két hónapja különösen jól sikerült számotokra. Hogy látod, miben tudtatok leginkább előrelépni az őszhöz képest?

– Leginkább szerkezetileg lettünk jobbak, azaz sokkal összecsiszoltabb csapatmunkát tudunk most végezni, és így a játékunk összképe is sokat javult. A csapategységgel már ősszel sem voltak gondjaink, viszont így, hogy most már mindenki megtalálta helyét az együttesben teljesen összeért a gárda. Valamint a téli szünetben elvégzett munka is roppant fontos volt, hiszen mind fizikálisan, mint pedig taktikailag fel tudtuk építeni magunkat erre az időszakra.

– Az viszont szembetűnő, hogy fizikálisan egész szezonban nagyon jól bírja a csapat, sőt több mérkőzést is a végjátékban tudtatok megfordítani…

– Mivel kevesen vagyunk, arra törekszünk, hogy a játékosok fizikális képessége lehetővé tegye, hogy 60 percen keresztül a pályán tudjanak lenni. Ebben nagyon nagy szerepe van az erőnléti munkának, és Kiss Károlynak, aki a csapat erőnléti edzője. Ezen kívül viszont a napi edzésmunkákat is úgy állítjuk össze, hogy a mérkőzéseken a játékosok terhelhetőségét minél jobban ki tudjuk tolni.   

– A Vác lesz a soron következő ellenfeletek, akikkel szemben azért mostanában nem voltak túl jó élményeitek?

– Igen, bár az őszi mérkőzésen az igazat megvallva mi játszottunk mélyen tudásunk alatt, és elsősorban ennek köszönhettük, hogy ekkora különbség lett a végén. Ettől függetlenül egy nagyon jól összerakott gárdáról beszélhetünk a Vác személyében, ahol egy kiemelkedő képességű kapus, több meghatározó külföldi játékossal nagyon jó alapot képez, amit aztán a fiatal magyar játékosok tesznek teljessé. Lendületes kézilabdát játszanak, nagyszerű szélsőjátékkal. Viszont a legfőbb erősségük a hátsó szekciójukban van, ahogy már említettem egy kiváló kapussal és előtte egy jól működő védekezéssel.

– Mit szeretnél látni a pályán a csapatodtól pénteken?

– Elszánt játékot, azt hogy mindenki az utolsó leheletéig küzdjön, és mindent adjunk ki magunkból. Számomra ez a legfontosabb. Ha ez megvan, az egy jó alapot képez a védekezésre, ami szintén kiemelt fontosságú lesz most is, a jó kapusteljesítménnyel egyetemben. De a legfontosabb, hogy a kellő tűz ott legyen a csapatban, és egységesen játszunk, mert csak ebben az esetben tudunk felülkerekedni ellenfelünkön.

Szilágyi Zoltán a GVM Europe-Vác vezetőedzője a következőképpen látja az esélyek a találkozóval kapcsolatban: – A Békéscsaba ellen mindenképpen nehéz mérkőzésre számítok, mondom ezt akkor is, ha hazai pályán azért egy magabiztos győzelmet arattunk ellenük. Tudni kell, hogy komoly lövőkkel rendelkeznek, elsősorban Walfisch és Vukajlovic személyében, őket kell leginkább semlegesíteni, és így megint nagy hangsúly lesz a védekezésünkön és a kapusteljesítményünkön. Bízunk abban, hogy labdaszerzésekből és védésekből minél több lerohanás gólt tudunk majd lőni, ez mindenképpen egy fontos momentuma lehet a mérkőzésnek. És természetesen szintén lényeges lesz a megfelelő helyzetkihasználásunk is. Szóval azt gondolom, mindennek össze kell állnia ahhoz, hogy el tudjuk hozni a két bajnoki pontot a Viharsarokból. Tudjuk jól, hogy hetek óta jó formában vannak, de én nagyon bízom a csapatban.

Ha a statisztikát böngésszük, akkor megállapíthatjuk, hogy az elmúlt időszakban nem sok babér termett lila-fehér együttesünknek a Vác ellen, sőt kifejezetten nagy pofonokba is beleszaladt csapatunk az utóbbi találkozókon. Így volt ez a tavalyi szezonban is, hiszen Békéscsabán 33-22-re, míg Vácon 48-28 arányban nyertek Szilágyi Zoltán tanítványai. De ősszel sem kímélték hazai pályán a Pest megyeiek az Előrét, amit a 43-21-es végeredmény is jól tükröz. Ha pedig békéscsabai sikert keresünk, akkor vissza kell lapozni a naptárban egészen 2017 januárjáig, ugyanis akkor sikerült legutóbb hazai környezetben, 23-22 arányban két vállra fektetni a váci hölgykoszorút. Csapatunk tehát pénteken megtörheti a két éves sikertelenségi sorozatot, hiszen a felek 18 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban ismételten egymásnak feszülnek, a találkozó sípmesterei a Felhő Ferenc, Öcsi Tamás bírópáros lesz.

Dömény Dezső

line

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

line