Online fogadás | TippmixPRO

Szombaton a sereghajtó otthonába látogatnak a lilák

Pontosan féltávnál járnak az NB1/B Keleti csoportjának küzdelmei, ami azt is jelenti, hogy mindössze négy összecsapás van hátra az alapszakaszból.

Csepel DSE - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

Lila-fehér együttesünkre ennek ellenére még várnak fontos feladatok a bajnokság első etapjában is, elég ha csak a jövő heti Hajdúnánás elleni találkozóra, és pláne csapatunk egri megmérettetésére gondolunk. Most hétvégén viszont egy effektíve tét nélküli mérkőzés vár lányainkra, ugyanis a tabella utolsó helyén szerénykedő Csepel DSE gárdájához látogatnak a lilák. Mivel pedig együttesünk már biztosan a felsőházban a fővárosiak pedig az alsóházban folytatják a további küzdelmeket a rájátszásban, így ennek a találkozónak az eredménye csak presztízsértékkel bír a felek számára. Ha pedig jobban górcső alá vesszük a csepeliek szereplését, ez a megállapítás még inkább igaznak tűnik. Ugyanis az újonc hazaiak még nyeretlenek az idei kiírásban, mindössze két hazai döntetlenre futotta erejükből az ősz folyamán, a Tempo ellen játszottak egy 23-23-as végeredménnyel záruló összecsapást, illetve a Szeged csapatával remiztek, akkor 31-31 lett a vége. És ugyan voltak még szoros meccsei Varga Márta tanítványainak, mert szintén hazai pályán az Orosházát is megizzasztották olyannyira, hogy csak egy góllal tudott nyerni megyei riválisunk, sőt még Hajdúnánáson is kiélezett találkozót játszottak, azonban a végén ott is alulmaradtak, igaz csak két találattal a hazaiakkal szemben. Legutóbb decemberben játszottak hazai közönség előtt, akkor a Kispestet látták vendégül és szenvedtek el tőlük 37-31-es vereséget. De az előző fordulóban sem tudták ellenfelük dolgát túlságosan megnehezíteni, aminek ezúttal az Algyő csapata örülhetett, hiszen hazai pályán arattak könnyed 35-26-os győzelmet a sereghajtóval szemben. Csapatukból továbbra is Kajdácsi Kinga az aki kiemelkedik és aktuális gólfelelőse a csepelieknek, jelenleg 62 találatnál jár a fiatal játékos.

A fővárosiakkal ellentétben együttesünk rápihenhetett a szombati találkozóra, ugyanis a múlt szombati hazai összecsapásra tömeges COVID fertőzések miatt nem tudott kiállni ellenfelünk a Tempo gárdája, így nem csak elmaradt a mérkőzés, de játék nélkül 10-0-val meg is kapta a győzelmet és a két bajnoki pontot a lila-fehér hölgykoszorú. Mivel pedig előtte az orosházi kirándulást is háromgólos sikerrel vették lányaink, így továbbra is 100%-os mérleggel vezetik a Keleti csoportot. Ettől függetlenül Papp Bálint a lilák mestere érthető módon nem volt túl boldog amiatt, hogy nem sokkal az összecsapás előtt törölték a találkozót.

– Kifejezetten rossz, hogy kimaradt egy mérkőzés, miközben szinte egész héten erre készültünk – kezdte az Előre vezetőedzője. Számunkra minden találkozó fontos és nem szerencsés ha abból a ritmusból, amiben benne vagyunk kizökkenünk. Szóval ezt a szituációt most inkább hátránynak érzem mint előnynek, de bízom benne, hogy ez szombaton nem fog minket semmiben sem befolyásolni.

Ahogy pedig már korábban céloztam rá, a szombati összecsapás nem a hatalmas tétje miatt lehet fontos együttesünknek, hanem sokkal inkább egy jó felvezető lehet az Eger elleni derbi, és még messzebbre tekintve a rájátszás rangadói elé, ahol az eddig kevesebbet játszó kerettagok is markánsabb szerepet kaphatnak.

– A legfontosabb az lesz, hogy a mérkőzéshez maximális komolysággal álljunk hozzá – folytatta a szakember. Mi ugyanúgy készülünk mint bármely találkozóra, szóval Csepelen is a győzelem szellemében lépünk majd pályára, ilyen szempontból nem teszünk különbséget az ellenfelek között, de nyilván azért más mérkőzést várok mint amelyet mondjuk Orosházán játszottunk. Viszont ezúttal is a saját játékunkra kell elsősorban figyelnünk és meg kell próbálnunk kijavítani azokat a hibákat, amelyek az elmúlt összecsapások alkalmával jelentkeztek. Leginkább hátul akadtak gondjaink, tehát szeretném ha a védekezés és a kapusaink ismét megtalálnák az összhangot egymással. Célunk mindenképpen az, hogy már a találkozó elejétől uraljuk a játékot és a lehető leghamarabb a magunk javára fordítsuk azt. Ez azért is fontos lenne, hogy így a játékperceket is a legoptimálisabban el tudjam osztani a játékosok között, így akik eddig kevesebbszer jutottak szóhoz, most azok is többet tudjanak majd a pályán lenni. Sajnos két fiatalra ezúttal nem számíthatok, mert Bucsi Lili és Zsemberi Zóra a hétvégén Balatonfüreden a Diákolimpia döntőjében szerepel majd a Belvárosi iskola színeiben, de rajtuk kívül teljes kerettel vágunk neki a fővárosi túrának – zárta mondandóját a tréner.

A felek ebben az idényben már kétszer is összecsaptak egymással, első ütközetük a Magyar Kupa második fordulójában volt, és lila-fehér csapatunk hazai pályán roppant magabiztosan 39-22-re nyerte meg azt a találkozót. Mindössze tíz nappal később a bajnokságban is összemérték erejüket a gárdák, szintén Békéscsabán, és ezúttal is hazai győzelem született, igaz kissé szűkebb, bár a 31-19-es végeredmény így is jól mutatja a csabaiak fölényét. Az idei harmadik összecsapásukra már Budapesten a Laurencz László Sportcsarnokban, szombaton 16 órától kerül sor, a Babidorics Bence, Reszegi Csaba Miklós bírópáros ténykedése mellett.

Dömény Dezső

line