Online fogadás | TippmixPRO

ímkézett bejegyzés

A karantén ellenére sem állt meg az élet csapatunk balszélsőjénél

Interjú Bottó Rózsával

 20200606_botto_rozsa

Ugyan a kézilabdaélet március közepén teljesen leállt, azért a háttérben mindenhol lázas munka folyik a következő szezonra való felkészülés érdekében. Így van ez csapatunk a Békéscsabai NKSE-nél is, ahol a vezetőség április végén sajtótájékoztató keretein belül mutatta be a játékoskeretet illető változásokat. És volt is mit, hiszen a távozók és az érkezők listája is bővelkedik nevekben, de persze azért vannak az új keretben is olyan játékosok, akik az állandóságot képviselik. Ilyen például együttesünk már-már régi motorosának számító balszélsője Bottó Rózsa is, akit a következő idényben is változatalanul lila-fehérben láthatunk.  Rózsa már 2014 óta tagja az Előre felnőtt keretének és idényről-idényre egyre inkább csapatunk oszlopos tagjává nőtte ki magát védekezésben és támadásban egyaránt. Szükség is lesz azonban a rutinjára, mert dacára annak, hogy mindössze 25 éves, rajta kívül mindössze csak egy játékos lesz idősebb nála a gárdában. Többek között ezeket a témákat is érintve Bottó Rózsával beszélgettem.

– Miként teltek a leállást követően a napjaid?

– A szokásos napi rutinhoz képest jóval unalmasabban. Rettentően furcsa volt, hogy hirtelen elképesztően sok szabadidőm lett, amivel először nem is igazán tudtam mit kezdeni, de később azért már feltaláltam magam és többek között csiszoltam főzőtudományomat is. De azt talán mondanom sem kell, mennyire hiányoztak az edzések és a mérkőzések. Ráadásul a bajnokság pont abban a fázisában szakadt félbe, amikor a csapatok a legjobban felpörögnek, hiszen a szezon ezen fázisában dőlnek el a legfontosabb dolgok. Úgyhogy egy felpörgetett érzelmi állapotból kellett az extra nyugalmi állapotba visszazuhanni. Mindenesetre azt sajnálom, hogy nem a pályán sikerült kiharcolnunk az első osztályú tagságunkat és bizonyítani, méltók vagyunk továbbra is a legmagasabb osztályban szerepelni, de remélem ezt a következő idényben meg tudjuk tenni.

– Méghozzá veled, mert hogy a kényszerszünet alatt hosszabbítottál a klubbal…

– Igen, a csabai folytatás mellett döntöttem és bár voltak megkereséseim más csapatoktól, az igazat megvallva nem szerettem volna eligazolni. Nagyon régóta játszom már az Előrében és valóban a szívemhez nőtt ez a klub, a város és szurkolók is. Itt érzem igazán otthon magam és azt a plusz töltetet, amit ez az egyesület számomra ad, máshol egészen biztosan nem tudom megkapni. Számítanak rám és a játékomra, így ez is nyilván fontos tényező volt a döntésemnél és persze az új tréner Vida Gergő szemlélete is szimpatikus volt.

– Milyennek látod a következő szezonra a csapatot?

– Abszolút bizakodó vagyok a jövővel kapcsolatban. Az tény, hogy roppant fiatal csapatunk lesz, de azért látjuk más együtteseknél is egyre bátrabban nyúlnak a fiatalokhoz és sokan közülük állják is a sarat a legmagasabb osztályban. Mi is erre készülünk és ha csapatként igazán össze tudunk állni, akár még meglepetés eredményekkel is szolgálhatunk. De, persze nem lesz könnyű és szükség lesz minden rutinra azoktól a játékosoktól, akiknek már van NB1-es tapasztalata, többek között tőlem is. A kulcs viszont az lesz mennyire és milyen gyorsan tudunk összerázódni, amire most ebben a rendkívüli helyzetben még több idő is jut majd.

– Most jelenleg, hogy zajlanak a napjaitok?

– Szerencsére immár eseménydúsabban. Néhány hete elkezdtük a csoportos edzéseket, először futással majd napi egy kondicionális tréninggel és ez már a harmadik hetünk, hogy teljes, azaz napi két edzéssel gyakorlunk. A kondi mellett végre labdás edzéseket is vezényel Fábián Csaba edzőnk, hiszen mivel az új játékosok csak az alapozásra kapcsolódnak be a munkába, így most páran a felnőtt csapatból az utánpótlással együtt gyakorlunk. De ezen a héten vége is lesz ennek az átfogó időszaknak és egy hónap pihenőt követően július elején kezdjük meg a kilenc hetes felkészülést.

– De közben azért a magánéletedben is jelentős változás történt…

– Bizony, ugyanis párommal Márkkal hivatalosan is összekötöttük az életünket, úgyhogy most már boldog feleségként tekintek a jövő elé. Igaz a járvány némileg átírta az eredeti forgatókönyvet, mert sajnos most csak a polgári esküvőt tudtuk megtartani és a lagzit egy évvel el kellett csúsztatnunk. De jövőre majd a templomi szertartással egybekötött nagyszabású bulit is megrendezzük.

– Akkor nászút is szerepel a nyári tervekben?

– Idén biztosan nem. De azért egy kis belföldi nyaralást beiktatunk, négy napra elmegyünk Balatonlellére, aztán pedig tartunk egy horgásztúrát. Ugyanis imádok pecázni, egyik kedvenc időtöltésem, szóval az egyhónapos szünetet kihasználva megpróbálok minél több halat fogni, és persze feltöltődni a következő szezonra.

Dömény Dezső

Kelet-magyarországi derbivel folytatják a csabai lányok

Interjú Bottó Rózsával

Még csak pár nap telt el lila-fehér együttesünk Mosonmagyaróvár elleni találkozója óta, mégis már az újabb megmérettetésre készülnek Horváth Roland tanítványai. És nem is akármilyen megmérettetésre, hiszen a Békéscsaba és a Debrecen közötti rivalizálás következő fejezete íródik majd szerdán a Főnixben.  A Loki elleni csatákat azt hiszem, senkinek nem kell bemutatni, akár melyik együttes is a pályaválasztó, a lelátón a pokoli hangulat garantált. Ráadásul piros-fehér ellenfelünk lendületből érkezik erre az összecsapásra, ugyanis hétvégén Vácról sikerült elhozniuk a bajnoki pontokat a 30-26 arányú sikerüknek köszönhetően, míg előtte nem kis bravúrt végrehajtva, pontot szereztek a tavalyi ezüstérmes Ferencváros otthonában is, amire az utóbbi kilenc évben a Győrön és a Siófokon kívül senki nem volt képes. Így pedig négy forduló után veretlenül nyolc ponttal a bajnoki tabella második helyét foglalja el a Debrecen, köszönhetően annak, hogy az első két fordulót is győzelemmel abszolválták, a Szent István ellen egy 33-24-es, az Alba Fehérvár ellen pedig egy 30-22-es sikerrel. A Loki játékos politikáját egyébként mostanság nyugodtan illethetjük az állandóság jelzővel, miután nyáron is mindössze három játékos Lotte Grigel, Madalina Zamfirescu és Anna Punyko távozott a hajdúsági megyeszékhelyről. Pótlásukra pedig Karnik Szabina, Elke Karsten és Vámos Petra érkezett. És nagyon úgy néz ki, hogy ez a keret a rutinos tréner Köstner Vilmos kezei alatt egy fölöttébb ütőképes gárdává kovácsolódik össze, legalább is az első négy forduló mindenképpen ezt mutatja. Lila-fehér együttesünk ezzel szemben nem kezdte igazán jól a bajnoki küzdelmeket, ugyanis a szombati Mosonmagyaróvár elleni hazai zakóval már három vereségnél jár a csabai hölgykoszorú. Pedig az első két összecsapásukhoz hasonlóan, most sem kezdtek rosszul a lilák, sőt a második játékrészben még háromgólos előnyt is kiharcoltak. A végjátékban azonban megint kicsúsztak a pontok a kezükből, és így a lefújás pillanatában a vendég Móváriak örülhettek a 27-25-ös végeredménynek. A gárda debreceni túrája előtt csapatunk balszélsőjével, Bottó Rózsával beszélgettem a hétvégi találkozóról és a Loki elleni ütközetről.

20190917_botto_rozsa

Fotó: Antal János

– Összességében miként értékeltétek a szombati összecsapást?

– Kudarcként, hiszen ez mindenképpen egy nyerhető mérkőzés lett volna a számunkra, és egyértelműen mi tehettünk arról, hogy a Mosonmagyaróvár elvitte előlünk a két pontot. Hiába vezettünk több góllal is nem tudtunk megnyugodni, kapkodtunk a támadásinknál és nagyon bután kézilabdáztunk. Nyilván levontuk a szükséges konzekvenciákat, és próbáljuk kijavítani azokat a hibákat, amik most már rendszeresen előjönnek a találkozóinkon.

– Szerdán viszont már ismét pályán kell lennetek, méghozzá a Loki otthonában, ami sosem könnyű feladat…

– Nehéz egy ilyen mérkőzés után ennyire rövid időn belül újra játszani, ráadásul Debrecenben, bár engem személy szerint inkább feldob az olyan közeg ahol erőteljes szurkolás van, még akkor is, ha nem elsősorban minket biztatnak a szurkolók. Viszont ellenfelünk egyértelműen nagyon jó formában van, elég csak végignézni az idei eredménysorukon. Mostanra tökéletesen összeértek, és amiben szerintem a legfőbb erejük rejlik, hogy csapatként roppant erősek. Szóval semmilyen szempontból sem lesz könnyű dolgunk, de persze előre azért nem adjuk fel a találkozót, most is küzdeni fogunk, és szeretnénk a lehető legjobban helytállni.

– Akkor milyen eredménnyel lennétek elégedettek a találkozót követően?

– Ahogy mondtam azért nem adjuk fel előre, szóval most is azért lépünk pályára, hogy ha tudunk, ponttal távozzunk. Viszont most nekünk az is nagyon fontos lenne, hogy minél jobban játszunk, és amit előre eltervezünk azt meg is tudjuk valósítani. Az biztos, hogy nem szabad rohannunk, nyugodtan és hosszasan kell játszanunk. A szombati mérkőzéshez képest mindenképpen javulnunk kell koncentrációban, és bizony a ziccerek értékesítését is hatékonyabban kell megoldanunk. Természetesen hátul is stabilnak kell lennünk, de azt gondolom a legfontosabb, hogy bármi is az eredmény, ne kapkodjunk. Én bízom benne, hogy sikerül helytállnunk, és egy szoros, jó meccset tudunk játszani Debrecenben is.

A két együttes tavaly őszi mérkőzésén, a hazai pályán játszó Debrecen tudott 37-25-re diadalmaskodni, viszont a februári visszavágót követően már üres kézzel voltak kénytelenek elhagyni Békéscsabát a vendég piros-fehérek, miután a lilák 31-28-as győzelmet arattak. Az idei szezon első Kelet-magyarországi derbije tehát szerdán 18 órától a Debreceni Főnix Csarnokban kerül megrendezésre. Az összecsapáson a Horváth Péter, Marton Balázs bírópáros tevékenykedik majd.

Dömény Dezső

line

line

Székesfehérváron zárja a bajnokság első etapját az Előre

Interjú Bottó Rózsával

Kéthetes szünetet követően lép ismételten parkettra csapatunk a Békéscsabai ENKSE, méghozzá Székesfehérváron az „őszi szezon” záró találkozóján. A vendéglátók az elmúlt évekhez hasonlóan erős középcsapatként szerepelnek az idei szezonban, amit jól mutat a tabellán elfoglalt helyezésük is, hiszen 13 megszerzett ponttal a hetedik helyen állnak a pontvadászatban. Azt pedig, hogy hazai pályán mennyire nehéz feladat térdre kényszeríteni az Alba együttesét tökéletesen szemlélteti, hogy az eddig begyűjtött pontmennyiségükből 11-et otthoni környezetben szereztek. Egyedül csak a Kisvárda tudott egy, a Ferencváros pedig két ponttal távozni a koronázó városból. Az utóbbi találkozó pedig egyben ellenfelünk legutolsó, szombaton lejátszott mérkőzése is volt, és bizony alaposan megizzadtak a pontokért a fővárosi zöld-fehérek, akik azért végül 33-30-ra megnyerték azt az összecsapást. Nagy mozgás egyébként nem volt a szezon előtt a Fehérvári egyletnél, a négy távozó helyére három új játékos érkezett, ráadásul ebből kettő éppen Békéscsabáról, Györkös Rebeka és Szarka Adrienn személyében. Egyedül talán Jelena Lavko Érdre távozása lehetett náluk némi érvágás, amúgy ugyan azok a játékosok a fazonszabászok ebben az idényben is, mint tavaly, azaz a Gorshenina, Mendy, Nascimento tengely. Ráadásul utóbbi játékos 94 góljával nem csak saját csapata, de az egész bajnoki mezőny legeredményesebb játékosa is egyben. Ami lila-fehér együttesünket illeti, a 2019-es szereplésre eddig nem lehet panasz, hiszen egyedül a Győr tudta csak legyőzni Horváth Roland tanítványait, az MTK otthonából egy pontot, a Mosonmagyaróvár elleni hazai derbin pedig mind a két pontot bezsebelték a csabai lányok. Ráadásul az utolsó másodpercekben Walfisch Mercédesz lövésével 30-29-re megnyert összecsapás alighanem sokáig emlékezetes élmény marad az Előre szurkolók számára. Most viszont egy hármas idegenbeli sorozattal kell megküzdenie a liláknak, ugyanis a szombati Fehérvár elleni találkozót követően Budaörsön majd Dunaújvárosban kell vizitálnia a csabai hölgykoszorúnak. Egyelőre azonban csak az Alba elleni mérkőzés van fókuszban az együttesnél, a felkészülés közben pedig csapatunk balszélsőjét Bottó Rózsát kértem egy kis esélylatolgatásra.

20190125_fkc

Fotó: Antal János

– Rád jár a rúd ebben a szezonban, hiszen ősszel az ujjad, most pedig a bokád sérült meg. Ehhez képest a Mosonmagyaróvár ellen már nem csak pályán voltál, de nagyon fontos gólokkal is hozzájárultál a sikerhez…

– Valóban mostanság sajnos kijutott a sérülésekből, de szerencsére azért egyik sem volt annyira komoly, hogy hosszú heteket vagy akár hónapokat kelljen miatta kihagyni. Bár a január első napjaiban kifordult bokámat elvileg még csak most kezdhetném rendesen terhelni. Viszont nagyon magas a fájdalomküszöböm, így nem is volt egy percig sem kétséges számomra, hogy ott leszek a Móvár ellen a pályán. A meccs előtt pár nappal megfelelő rögzítőkötéssel megpróbáltam miként reagál a bokám a terhelésre, és mivel nem éreztem elviselhetetlen fájdalmat, így játszottam. Igaz a találkozó alatt egy rossz érkezésnél megint megbicsaklott egy kicsit, meg is ijedtem egy pillanatra, de nem lett komoly probléma, és folyatni tudtam a játékot. Viszont azért ez a két hét mérkőzésmentes időszak jól jött, hiszen így azért jobban tudtam pihentetni.

– Akkor ezek szerint jutott némi lazításra is idő az elmúlt két hét során?

– Azért az túlzás, de nyilván úgy, hogy az elmúlt héten nem kellett mérkőzést játszanunk, így a frissítés és a regenerálódás is könnyebb volt, főleg úgy, hogy még szabad hétvégét is kaptunk, ami alatt mindenki kipihenhette az év első heteinek fáradalmait. 

– Egy nehéz idegenbeli menetelés előtt álltok, aminek első állomása Székesfehérvár. A Mosonmagyaróvár elleni mérkőzés katartikus végjátékából mennyire lehet mentálisan táplálkozni az elkövetkező találkozókra?

– Én azt gondolom, sokat lehet. Akkor és ott az a szituáció olyan adrenalin löketett jelentett az egész csapat számára, hogy még most is beleborzongok, ha a lefújás pillanatára gondolok. Szóval mentálisan kétségkívül erősített minket, és én hiszem, hogy ebből tudunk építkezni már a Fehérvár ellen is, de a Budaörs elleni kulcsmeccsen mindenképpen. Az vitathatatlan, hogy a Móvár ellen az első 45 percben szenvedtünk és nagyon sok hibát elkövettünk, de a végjátékban mutatott játékra már lehet alapozni. És ott van még az MTK otthonában szerzett pont is, ami szintén megmutatta, hogy idegenben is képesek lehetünk jól és eredményesen kézilabdázni

– Viszont a Fehérvár nem lesz könnyű falat…

– Egyáltalán nem. Fizikálisan roppant erős játékosok alkotják az együttesüket, egy masszív védelemmel és egy nagyon jó kapussal, Györkös Rebekával, aki ráadásul alaposan ismer is minket. Igaz ez oda-vissza működik, tehát ugyanúgy a mi előnyünkre is válhat ez. Meglehetősen tekintélyes lövő erővel rendelkeznek, így nem is véletlen, hogy ez a játékuk fő eleme, a francia Mendyvel az élen. Szóval több válogatott kézilabdázóval és egy nálunk erősebb paddal rendelkeznek, és ugye még a hazai pálya is mellettük szól, ennek ellenére semmiképpen sem adjuk fel előre a találkozót, végig szeretnénk harcban lenni akár a pontokért is.

– Ebben az idényben már megmutattátok a szebbik és a kevésbé szebb arcotokat is, egy ilyen ellenféllel szemben akkor mindenképpen a szebbikkel kell előállni…

– Pontosan. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a legutóbbi találkozó hajrájában produkált védekezés az, ami kell egy ilyen vetélytárssal szemben. És ahogy lenni szokott, ha jól megoldjuk a védekezést és hátul feszesek vagyunk, akkor támadásban is nyugodtabban, kevesebb hibával tudunk kézilabdázni. Valamint elengedhetetlen lesz azért a jó kapusteljesítmény is, mert csak velük összhangban vagyunk képesek igazán eredményesen dolgozni.

A két gárda összecsapásai komoly múltra tekintenek vissza, ami nem is csoda, hiszen két régi motorosról beszélhetünk, ha NB1-es történetüket böngésszük. Az viszont szembetűnő, hogy a felek hazai pályán dominálnak elsősorban, tehát idegenbeli sikert elvétve tud egyik vagy másik együttes aratni. Így volt ez az előző szezonban is, akkor Fehérváron 33-23-as hazai győzelem született, míg Békéscsabán 28-22-es lila-fehér sikernek örülhettek az Előre szimpatizánsok. Hogy ez a tendencia tovább folytatódik, vagy a csabai lányoknak sikerül egy idegenbeli bravúrral előrukkolni, szombaton 17 órától kiderül. A Kőfém csarnokban megrendezésre kerülő összecsapást az Őri Erika, Pozdena Erika bírópáros vezeti majd.

Dömény Dezső

line

line

Játékoskeret

A Békéscsabai Előre NKSE vezetősége a következő szezon játékoskeretéről januárban kezdte meg az egyeztetéseket. A tárgyalásokat jelentősen nehezítette a tabellán akkor elfoglalt helyünk – a kiesés elkerülése csak április végére vált biztossá -, így többekkel az idei keretből szándékaink ellenére nem sikerült megállapodni.

20180623_alairok

Ezzel párhuzamosan – Horváth Roland vezetőedző javaslatai alapján – új játékosokat is megkerestünk, megszülettek a megfelelő megállapodások. Az érkező, illetőleg a szerződést hosszabbított csapattagokat a következő napokban bemutatjuk.

Akik már biztosan maradnak: Aleksandra Vukajlovic, Bottó Rózsa, Kovács Anett, Szögi Tímea.

Szombat este Érden vendégszerepelnek a lilák

Interjú Bottó Rózsával

Az ünnepi hétvégén rendezik a K&H Női Kézilabda Liga 20. fordulóját, melynek keretében csapatunk, az EUbility Group – Békéscsabai Előre NKSE az Érd együtteséhez látogat. A vendéglátók jelenleg a harmadik pozíciót foglalják el a bajnoki tabellán az eddig megszerzett 29 pontjukkal, igaz köztük és az üldözők között az utóbbi fordulókban folyamatosan olvadt a különbség, a játéknap előtt mindössze két pontos előnyben vannak a negyedik helyen tanyázó Dunaújvárosi Kohásszal szemben. Ez a tény pedig az elmúlt mérkőzések váratlan pontveszteségeire is visszavezethető, hiszen például a legutóbbi fordulóban az MTK csapata is meglepte az érdieket, és csent el pontot Szabó Edina lányaitól. A hektikusság viszont sajnos a lila-fehérekre is jellemző, hiszen annak ellenére, hogy több, a tabella első felében elhelyezkedő csapatot is két vállra fektetett a csabai együttes, két közvetlen rivális előtt még is kénytelen volt fejet hajtani. Ezért is volt különösen fontos, hogy az elmúlt mérkőzésen a sereghajtó ellen egy magabiztos és remélhetőleg önbizalom növelő sikert könyvelhettek el Skaliczki László tanítványai. Viszont ezzel együtt sem tudott igazán távolodni a kieső zónából az Előre, sőt, a Mosonmagyaróvár váratlan debreceni győzelme és a Kisvárda hazai sikere még jobban összetömörítette az alsóházat. Ezek után nem is meglepő, hogy a jelenleg kilencedik Siófok, és a tizenharmadik Mosonmagyaróvár között mindössze két pont különbség van. Óriási a harc tehát a bennmaradásért, és ebben a helyzetben tényleg minden mérkőzésnek és pontnak nagyon nagy jelentősége van, bár a dobogóért harcoló Érd otthonában azért nem lesz könnyű dolga a csabai lányoknak. Az esélyekről a lilák fiatal balszélsőjét, az utóbbi időben egyre stabilabb teljesítményt nyújtó Bottó Rózsát kérdeztem.

06_botto_rozsa_web

- Először is, hogy van a bokád? A Kispest ellen sajnos nem a saját lábadon hagytad el a játékteret és az nem volt túl bíztató…

- Szerencsére nagyobb volt a riadalom, mint maga a sérülés. Egy felugrást követően a visszaérkezéskor ráugrottam az ellenfél játékosának a lábára és megbicsaklott a bokám. Akkor komoly fájdalmaim voltak, de szerencsére a mérkőzés után kiderült, nincs nagy baj, egész héten rendesen tudtam edzeni és természetesen a hétvégi találkozón is tudom vállalni a játékot.

- A sereghajtó elleni találkozó második játékrészében azért szemmel láthatóan oldódott már az a gát, ami érezhető volt rajtatok az elmúlt mérkőzéseken és sokkal felszabadultabban is játszottatok…

- Sajnos az elmúlt hetekben, legfőképpen a Budaörs elleni mérkőzés előtt valóban túlságosan feszültek voltunk. Ez már az edzéseken is nagyon érződött és azon a találkozón csúcsosodott ki. Ezt a görcsösséget még a Kispest elleni első félidőben sem sikerült igazán levetkőznünk, de ahogy mondod, a második játékrészben már sokkal felszabadultabb játékot mutattunk és úgy érzem, most már jóval kiegyensúlyozottabban készülünk az előttünk álló feladatokra is.

- Feladatok pedig lesznek bőven, gondolok itt az elkövetkező hetek hazai mérkőzéseire…

- Nagyon fontos és nehéz összecsapások állnak előttünk és óriási harcban vagyunk a bennmaradásért, ettől függetlenül azért elsősorban mindig csak a következő mérkőzéssel foglalkozunk. Persze a jövő heti, Mosonmagyaróvár elleni találkozóról is tudjuk, hogy mennyire fontos lesz a számunkra és hazudnék, ha azt mondanám, nem beszéltünk még róla, de azért leginkább csak az Érd elleni felkészülés tölti ki az időnket és ott akarunk minél jobban helytállni.

- Az Érd pedig kiváló erőkből áll, mivel lehetne őket meglepni?

- Igazi élcsapat szombati ellenfelünk, tele válogatott játékosokkal. Nagyon jól védekeznek, ezt már az őszi, békéscsabai mérkőzésen is tapasztalhattuk és ha ez még nem lenne elég, a kapuban Janurik Kinga nehezíti meg az ellenfelek életét, ráadásul igen magas hatékonysággal. Bár ők is egy kisebb hullámvölgyben vannak, azért különösen hazai környezetben nagyon nehéz őket bármivel is meglepni. Nyilván nekünk most minden apró sikerre szükségünk van, tehát nem adjuk fel előre a küzdelmet, készülünk belőlük, kielemeztük őket és próbálunk minél szorosabb mérkőzést játszani velük, aztán majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Természetesen nagyon fontos lesz, hogy mi is a legjobb arcunkat mutassuk és a sajnos folyamatosan visszatérő problémáinkat, például a sok technikai hibát visszaszorítsuk és hátul minél stabilabbak legyünk. A jó védekezés mindenképpen kulcsfontosságú lesz és nagymértékben befolyásolni fogja a találkozó menetét, úgyhogy erre különösen oda kell figyelnünk.

Sajnos a sérülések nem kerülik el a csapat háza táját, és továbbra sincs bevethető állapotban Glusica Leposava, illetve Zöldi-Tóth Kata is feliratkozott a héten a maródiak listájára, az ő játéka még kérdéses a szombati találkozón.

Az együttesek egyébként ősszel egy izgalmas, végletekig kiélezett mérkőzést játszottak egymással, ahol három góllal, 22-19-re a vendég Pest megyeiek diadalmaskodtak. A két csapat tavaszi összecsapása tehát szombaton, 18:00 órától Érden kerül megrendezésre, a sípmesterek Felhő Ferenc és Öcsi Tamás lesznek.