Online fogadás | TippmixPRO

ímkézett bejegyzés

Újabb két játékos hosszabbított szerződést Békéscsabán

A TAPPE -Békéscsabai Előre NKSE csapata a napokban újabb két játékosával hosszabbított szerződést, így biztossá vált, hogy a csapatkapitány Giricz Laura, valamint a jobbszélső Horváth Gréta is lila-fehér színekben folytatja pályafutását, mindkét sportoló 2025. június 30-ig érvényes megállapodást írt alá.

Giricz Laura Gerda

Giricz Laura csapatkapitány 2018-ban érkezett Mosonmagyaróvárról Békéscsabára és azóta stabil tagja a felnőtt csapatunknak.

– Hat éve játszom és élek Békéscsabán, számomra fontos, hogy a város fent maradjon az NB I-es kézilabda térképen. Remélem, hogy az idén is kiharcoljuk a bennmaradást és hazai környezetben, lelkes szurkolóink előtt jövőre is első osztályú meccseket tudunk játszani. Addig is fontos feladatok állnak a csapat előtt és bízom benne, hogy szurkolóinkkal közösen elérjük a célunkat – nyilatkozta Giricz Laura a szerződés aláírását követően.

Horváth Gréta

Horváth Gréta 2022-ben igazolt Békéscsabára és az idei szezonban szerzett 43 góljával a házi góllövőlista 5. helyét foglalja el.

– Örültem, hogy találkoztak az elképzeléseim a klubvezetés terveivel. Szeretem a várost, úgy gondolom, hogy egy nagyon jó közösség épült itt és a szakmai munka is magas szintű. Remélem, hogy a szezon hátralévő részében és a következő idényben is elérjük majd a céljainkat – mondta el Horváth Gréta a megállapodás megkötése után.

Giricz Laurára hosszabb kihagyás vár

Laura térdsérülését követően MR vizsgálatra ment, majd szakorvosi konzultáció történt.

Giricz Laura

A konzultáció eredménye alapján műtéti beavatkozásra nincs szükség, a sérülése konzervatív kezeléssel gyógyítható, de a sikeres rehabilitáció érdekében sajnos így is hosszabb kihagyással kell számolni.

Gyógyulást kívánunk Laurának! Várjuk vissza a pályára!

Fontos pontokról dönt a szombati rangadó

Interjú Giricz Laurával

Szombaton szezonbeli második hazai összecsapásán lép pályára lila-fehér kézilabda-csapatunk, a vendég pedig a Vasas gárdája lesz. Bár ellenfelünk személyében egy újoncról beszélünk, azért tagadhatatlanul rangadónak számít a találkozó, melynek kettő pontja kifejezetten értékes lehet mind a két fél számára. Természetesen együttesünk azért a hazai pálya előnyét, valamint az előző mérkőzés győztes lendületét kihasználva mindenképpen szeretné sikerrel venni ezt az akadályt is. A mérkőzés előtti esélylatolgatásra ezúttal a lilák csapatkapitányát Giricz Laurát kértem meg, akivel először együttesünk székesfehérvári győztes játékát elemeztük.

Giricz Laura Gerda

– Rajt-cél győzelmet arattatok Fehérváron, ahol már a legelejétől magatokhoz ragadtátok a vezetést…

– Igen, fontos volt, hogy az első pillanatoktól mi irányítottuk a mérkőzést. Hamar összeállt a védekezésünk, a kapuban is jöttek a védések, ez pedig remek alapot adott a csapatnak a gyors lerohanásokra is. De a felállt fal elleni támadásoknál is hosszú lefolyású játékokat játszottunk, koncentrált befejezéssekkel. Így pedig már a szünetre is megnyugtató előnnyel mehettünk.   

– A második félidő elején meg már úgy nézett ki teljesen le is szakítjátok ellenfeleteket, de mégis vissza tudtak kapaszkodni a meccsbe…

– Nem adták fel egy percig sem az biztos, becsülettel küzdöttek, hajtottak végig és amikor a második játékrész derekán egy picit elfáradtunk, ezt a hullámvölgyünket kihasználva ismét feljöttek ránk három gólra. Itt azért lényeges volt, hogy végig vezettük a találkozót, és egy pillanatra sem adtuk ki a kezünkből az irányítást, így ahogy átlendültünk a holtponton ismét közé tudtuk tenni a nagyobb különbséget. A végjátékban meg már sokkal koncentráltabbak is voltunk, ez pedig eldöntötte a két pont sorsát. Ahogy lelkes szurkolóink jelenléte is rengeteget segített, akiknek nagyon hálásak vagyunk, hogy még Székesfehérvárra is elkísértek minket és szinte hazai pályát varázsoltak a csarnokba.   

– Az előző szezonban azért nem a gólgazdag támadójáték jellemezte a csapatot, most viszont 35 gólt termeltetek, ez már a sokat emlegetett új játékfelfogás eredménye? 

– Mindenképpen, hiszen nagyon sokat színesedett a játékunk erre a szezonra. A hosszú lefolyású játékok, a szélesebb támadó repertoár, azaz minden posztról tudjunk gólokat lőni, mind mesterünk kézilabda stratégiájának fontos eleme. És azt hiszem egyre jobban hozzá is szokik a csapat ehhez a stílushoz és összecsiszolódunk edzőnkkel. Ráadásul amióta Sanyi bá kezei alatt dolgozunk érezhetően mentálisan is erősödött a társaság és egyénenként is sokkal magabiztosabbak vagyunk.

– A hazai pályán vívott összecsapások mindig rendkívül fontosak, pláne ha egy potenciális riválist láttok vendégül. Újonc létére lehet annak nevezni a Vasast?

– Abszolút. Én a magam részéről egy kifejezetten veszélyes gárdának tartom őket, akik egyértelműen riválisaink lehetnek a szezonban. Bár újoncok, látszik rajtuk, hogy rendkívül lelkesek és élvezik a kézilabdát. Fiatalok, de pont ezért is egy hajtós, küzdős csapat, akik nagyon gyors szélsőik által villámgyors lerohanásokra képesek, ugyanakkor átlövőik révén még jelentős lövő potenciállal is rendelkeznek. Ráadásul már az első fordulóban győzelemmel mutatkoztak be, ami kétségkívül nagy dolog egy feljutó csapatnak, de a többi meccsükön is jó játékot és szoros eredményt tudtak produkálni.

– Azért a székesfehérvári győztes recept szombaton ellenük is működhet?

– Természetesen! Ugyanazzal a koncentráltsággal és elszántsággal kell ezúttal is elkezdenünk a találkozót. Nem kérdés, hogy a Vasast is kemény, magabiztos védekezéssel tudjuk csak elbizonytalanítani és remélem a kapuban is jönnek majd azok a védések, amikből a gyors játékunkat is kamatoztatni tudjuk. Ettől függetlenül nehezebb mérkőzésre számítok mint Fehérváron, egy végtelenül küzdelmes, harcos összecsapást várok, ahol megint csak a helyzetkihasználás és a koncentrált, egységes csapatjáték döntheti el a két pont sorsát. Bízom benne, hogy szurkolóinkra ezúttal is számíthatunk és azt a plusz energiát amit a lelátóról adnak nekünk, azt egy újabb közös sikerrel ünnepelhetjük meg a meccs végén.

Dömény Dezső

Győzelmet vár a lilák csapatkapitánya a szombati rangadón

Interjú Giricz Laurával

A szezon második hazai összecsapására készül békéscsabai kézilabda együttesünk, ráadásul a Fehérvár személyében egy olyan csapat fog vendégeskedni városunkban, akik könnyen lehet, hogy az egyik közvetlen vetélytársunk lesz majd a bennmaradás elleni küzdelemben. Azt pedig nem kell hangsúlyozni, hogy így az ellenük szerzett pontoknak mekkora jelentősége van. Ennek megfelelően óriási elszántsággal is készülnek a szombati csatára lányaink, és ahogy beállósunk Giricz Laura is fogalmazott, a találkozón mindenképpen szeretnék begyűjteni az idény első pontjait. Ezúttal csapatkapitányunkkal beszélgettem a rangadó kapcsán, de emellett még azért kicsit a szezonkezdést is elemeztük.

Giricz Laura Gerda

– Hogy látod az idénykezdéseteket? Kívülről akár még két hozható találkozónak is tűnhettek az összecsapások…

– Valóban, jól látod, mi is azt éreztük belülről is, meg a találkozók után is, hogy ebben sokkal több lehetett volna. Igazából a Kohász elleni meccs elejét elizgultuk, nincs mit szépíteni rajta, nem tudtuk megfelelően kezelni az első mérkőzés okozta helyzetet. Viszont az mindenképpen pozitívum, hogy ezek után mégis fel tudtunk állni, és szó szerint csapatként kihúztuk magunkat a gödörből. Más kérdés, hogy a nem megfelelő koncentráció a találkozó hajrájában végképp eldöntötte a sorsunkat. Sajnos a Vác ellen is hasonló hullámvölgyeket produkáltunk, mindkét félidő elején bealudtunk és mellette számos helyzetet is kihagytunk, ezek pedig itt az élvonalban már nem férnek bele.        

– Te miben látod a fő problémát, mi az amiben javulnotok kell?

– Leginkább a koncentráció az amiben előre kell lépnünk. Illetve arra kell törekednünk, hogy minél egyenletesebb teljesítményt nyújtsunk, tehát ezeket a komolyabb hullámvölgyeket ki kell iktatnunk a játékunkból. Nyilván ez nem egyszerű feladat, sokat is dolgozunk ezen, például edzések végén is próbáljuk leképezni a hajrá szituációit, de elsősorban ez meccskörülmények között a legideálisabb. Illetve amire még nagyon figyelnünk kell mert visszatérő probléma, hogy találkozó közben ne üljön le a játékunk, sőt már a félidők elején is kellő hőfokkal kézilabdázzunk. Egyébként személy szerint mi játékosok is sokat foglalkozunk a mentális erősítéssel, plusz még egy pszichológus is segítségünkre van ebben.     

– Szombaton az Alba Fehérvárt látjátok vendégül, mennyire lehetnek ők valós riválisaitok majd a végelszámolásnál?

– Valószínűleg lehetnek, bár meglehetősen átalakult ellenfelünk azóta, hogy utoljára megmérkőztünk velük, ők is elsősorban a fiatalítás útjára léptek, amellett az idény végén visszavonult Triscsuk Krisztina révén még egy fontos játékost is elveszítettek. Viszont azt se felejtsük el, hogy azért van néhány rutinos kézilabdázójuk, akik ha úgy adódik a hátukra tudják venni a csapatot. Ilyen a kapusuk Tea Pijevic is, akire nekünk is különösen figyelnünk kell, pláne az elmúlt mérkőzések nem túl optimális helyzetkihasználási mutatója mellett. Fiatalságukból adódóan kifejezetten gyors kézilabdát játszanak, így a megfelelő visszarendeződés ellenük is kulcsfontosságú lesz.     

– Milyen most a hangulat a csapaton belül, miként hangolódtok a találkozóra?

– Nagyon sokat készültünk, videóztunk a héten, szóval abszolút pozitívan és bizakodva várjuk a mérkőzést. De nem tagadom, némi izgalom azért van az együttesen belül, hiszen mindenki tisztában van az összecsapás tétjével, és mert természetesen nagyon szeretnénk megszerezni az első pontjainkat. Ugyanakkor ez nem csaphat át görcsösségbe, és bárhogy is alakul a találkozó nem szabad kizökkennünk és negatív spirálba taszítani magunkat.

– Mit vársz magatoktól szombaton?

– Egyértelműen győzelmet. Célunk, hogy az előttünk álló három összecsapásból minimum négy pontot begyűjtsünk, és ebben a hétvégi pontok különösen lényegesek. Persze nemcsak nekünk, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy ellenfelünk is a pontokért jön, emiatt biztos vagyok abban, hogy egy szoros, feszült mérkőzés előtt állunk. Ezért is lesz meghatározó, hogy koncentráltak legyünk, és elöl-hátul minél egyenletesebb teljesítményt nyújtsunk. Illetve a támadójátékban is nagyobb potenciállal és pontosabb befejezésekkel kell kézilabdáznunk. Bízom benne, hogy végre a jobbik arcunkat is meg tudjuk mutatni, és magunknak meg a szurkolóinknak is bebizonyítjuk, hogy többet tudunk valójában annál mint amit eddig a pályán mutattunk. Ezúttal is nagyon számítunk a szurkolóinkra, hiszen az Ő biztatásuk mindig plusz inspirációt jelent a számunkra, ahogy nagyszerű elődeink is, akik a jubileum apropóján jelenlétükkel is megtisztelik a mérkőzésünket, így remélem előttük is győzelemmel tudunk majd tisztelegni.

Ahogy csapatkapitányunk is említette a találkozó ezúttal azért is lesz különleges, mert a félidei szünetében klubunk köszönti majd az 1982-ben ezüstérmet, illetve az 1992-ben bronzérmet szerzett csapatok tagjait. Várunk tehát szeretettel minden kedves szurkolónkat szombaton 18 órától a Városi Sportcsarnokban.

Csapatkapitányunk szerződést hosszabbított

Giricz Laura további 1+1 éves szerződést írt alá az EUbility Group-Békéscsabai ENKSE csapatával.

Giricz Laura Gerda

Laura 2018. januárban érkezett a Mosonmagyaróvárról egyesületünkhöz. A játékos az idei szezonban 10 mérkőzésen lépett pályára és jelenleg a házi góllövőlistán a 3. helyen áll 39 találattal, védekezésben és támadásban is stabil tagja a csapatnak.

“Már 4 éve játszom Békéscsabán, nagyon sokat tanultam és fejlődtem ez alatt az időszak alatt. Ebben az évben külön megtiszteltetés volt számomra, hogy a csapattársaim, illetve Papp Bálint vezetőedző bizalmat szavaztak nekem és megválasztottak csapatkapitánynak. Örülök, hogy a klub már most decemberben megkeresett a hosszabbítással kapcsolatban és találkoztak az elképzeléseink. Az idény elsődleges célja a feljutás és bízom benne, hogy a következő szezonban már NBI-ben tudunk játszani. Addig is nagyon sokat kell még dolgoznunk, hogy céljainkat közösen el tudjuk érni.” – nyilatkozott Giricz Laura 

Győzelmet vár a lilák csapatkapitánya az esztendő utolsó bajnoki találkozóján

Interjú Giricz Laurával

Erre a naptári évre a hétvégén befejeződnek a Női kézilabda liga másodosztályának küzdelmei, és így a Keleti csoport élen álló lila-fehér együttesünk számára is a szombati algyői kirándulás lesz 2021 utolsó bajnoki összecsapása. Ráadásul kifejezetten fontos mérkőzése is egyben, hiszen ahogy telnek a fordulók, egyre inkább körvonalazódik azon gárdák sora akiknek a legnagyobb esélye lehet az alapszakaszt követően a felsőházi rájátszásba bekerülni. Szombati ellenfelünk pedig nagy valószínűséggel ebbe a kategóriába fog tartozni, tehát az ellenük szerzett pontokat jó eséllyel viszik is majd tovább a lilák a következő körre. Így még inkább kiemelten kezelik lányaink az összecsapást, akik ennek megfelelően elszántan készülnek az algyői csatára, ahogy ezt csapatkapitányunk Giricz Laura is megerősítette mikor a találkozóval kapcsolatban kérdeztem. Laura egyébként remek idényt fut eddig, hiszen amellett, hogy a védelem egyik oszlopa, még támadásban is igen eredményes, amit jól mutat, hogy 37 találatával jelenleg a második leggólerősebb békéscsabai játékos.

Giricz Laura Gerda

– Kiváló formában vagy a szezonkezdet óta, ami a legutóbbi Fradi ellen szerzett nyolc gólos teljesítményedben csúcsosodott ki…

– Igen, valóban jó formában érzem magam, és szerencsére eddig pont az előző szezon teljes ellentéte ez az idény, akár a csapat, akár az én teljesítményemet nézem. Nagyon sokat számít az is, hogy érzem a bizalmat a szakvezetés felől, aminek egyik fontos pontja, hogy már nem csak védekezésben, de támadásban is markánsabban számítanak rám, és nyilvánvalóan örülök annak ha meg is tudok felelni az elvárásoknak. Azt hiszem nagyon sokat fejlődtem az elmúlt fél évben, főként gyorsaságban tapasztalok komoly előrelépést. Az viszont tagadhatatlan, hogy ez egyenes arányban van a csapat játékával, hiszen elől és hátul is jóval stabilabbak lettünk, nem beszélve arról a gyors játékról, ami bár korábban nem kifejezetten jellemezte a stílusunkat, mégis mostanra egyik fő fegyverünk lett.

– Említetted a bizalmat, ezt mi sem jellemezheti jobban annál, minthogy nyáron megkaptad a csapatkapitányi tisztséget. Hogy tetszik eddig ez az új feladat?

– Nagyon élvezem és rendkívüli megtiszteltetésnek tartom, hogy betölthetem ezt a pozíciót. Némiképp meg is lepett mikor nyáron Bálint megkeresett ezzel kapcsolatban, mert bár négy éve játszom lilában, azért még mindig a fiatalabb generációhoz tartozom. De tagadhatatlanul jól esett, hogy rám gondoltak, és bár plusz feladatokkal jár, ez inkább egy klassz teher számomra. Szerencsére megkönnyíti azért a dolgomat, hogy egy kiváló brancs kovácsolódott össze idén, ahol nagyon jó az összhang a lányok között, és egészséges rivalizálás mellett, egységesen küzdünk a célunkért. De szerintem ez jól látszik a mérkőzéseinken is, és nyilván a szakmai háttér meg a keret erőssége mellett, ez az egyik kulcsa is a mostani remek szereplésünknek.

– Viszont nem csak a pályán de a csapatkapitányi teendőkben is osztozol poszttársaddal…

– Valóban, Mayer Szabinával tényleg mindenben kiegészítjük egymást, a pályán egyértelműen, de mivel Ő a csapatkapitány-helyettes is, így ebben is együtt dolgozunk. A rutinja mindkét helyen nagyon fontos a számunkra, amúgy is nagyon jól kijövünk egymással, és tényleg sokat segít személy szerint nekem is.

– Szombaton Algyőre mentek, itt is hasonlóan nehéz összecsapásra számítasz mint amilyet Békéscsabán játszottatok?

– Igen, alighanem itt is keményen meg kell majd küzdenünk a bajnoki pontokért. Viszont ha őszinte akarok lenni, azon a meccsen sem elől sem hátul nem nyújtottunk igazán jó teljesítményt, ők ellenben a végletekig küzdöttek és nem hagyták magukat lerázni. Erre kell most is számítanunk, mert csapatként valóban nagyon erősek és egységesek, és valószínűleg a legutóbbi Orosháza elleni fiaskójukat is ki akarják majd javítani ellenünk. A fő erősségük továbbra is az, hogy lendületes, fiatalos játékot játszanak, amiben tökéletesen beleillenek még a rutinos kézilabdázóik is, mint Olha Nikolayenko vagy Szepesi Ivett.

– Milyen tanulságokat vonnál le abból az őszi találkozóból, amit most biztosan máshogyan kell csinálnotok ahhoz, hogy győztesen térjetek haza?

– Összeszedettebben és nagyobb koncentrációval kell kézilabdáznunk. Azon az ominózus találkozón leginkább a nyitott védekezésükkel leptek meg minket, amitől valamelyest elbizonytalanodtunk. De természetesen most már megvan az ellenszer ezzel a játékkal szemben is, mint ahogy azóta kapusteljesítményben és védekezésben is javult a teljesítményünk. Szóval nincs más dolgunk mint ezt tartani, és továbbvinni a szombati összecsapásra. Nem szabad azért túlgondolni sem a találkozót, de az eddigi eredményeink miatt félvárról sem szabad venni, meg kell találni a középutat, és egészséges önbizalommal már az elejétől határozottan beleállni a mérkőzésbe. Amit különösen sajnálok az, hogy zárt kapus lesz az összecsapás, mert ahogy eddig, úgy valószínűleg ezúttal is sok szurkoló elkísért volna bennünket, ami nagyon jó érzés, és komoly segítség is a számunkra. De így is mindenképpen győzelmet várok szombaton, mert a jövőre nézve is fontos pontokat szerezhetünk most, és persze az esztendőt is szeretnénk egy szép bajnoki sikerrel búcsúztatni.

Dömény Dezső

Giricz Laura is lila-fehérben folytatja

Örömmel tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy Giricz Laura  közös megállapodás alapján további egy évig erősíti csapatunkat a 2021/2022-es bajnoki évben.

Giricz Laura Gerda

Elszántan készülnek lányaink

Interjú Giricz Laurával

Az elszántsággal egészen biztosan nem lesz probléma szerdán, amikor is lila-fehér együttesünk az MTK gárdájával méri össze tudását. Csapatunknak úgy kellenek a bajnoki pontok mint egy falat kenyér, ezért nem meglepő, hogy a lilák védekezésének egyik oszlopa Giricz Laura is megerősítette, a győzelem szellemében lépnek pályára a kék-fehérek ellen. A soron következő összecsapás felvezetéseként beszélgettem a fiatal beállóval.

Giricz Laura

– Kimondhatjuk, hogy győzelmi célokkal veselkedtek neki a szerdai találkozónak?

– Mindenképpen. Nagyon fontos mérkőzés lesz, bár a mi jelenlegi helyzetünkben szinte minden találkozó hatalmas jelentőséggel bír. Rettentően kellenek a pontok, úgyhogy az MTK ellen sem lehet más célt megfogalmazni, mint a két bajnoki pont begyűjtését.

– Az MTK talán egy fokkal könnyebb ellenfélnek számít mint a legutóbbi ellenlábasotok a Fradi, de azért a kék-fehérek is a tabella első felében helyezkednek el…

– És nem is véletlenül, mert egy jó formában lévő, erős ellenfelet tisztelhetünk bennük. Telis-tele jó képességű játékosokkal, magas átlövőkkel, és gyors lábú irányítókkal. Igazából komplex csapat, de ha valamit leginkább ki kell emelni az erősségeikből akkor az a támadójátékuk, amit magas szinten űznek. Igazi nagy bombázóik vannak, akik messziről is roppant veszélyesek a kapura. Úgyhogy a védekezésünk egyik kulcsa is mindenképpen az lesz, hogy mennyire tudjuk a lövőiket kiszorítani, és időben megállítani.

– A védekezés amúgy is meglehetősen az Achilles-sarka az együttesnek, mert ellentétben a támadójátékkal itt azért bőven akad javítanivaló…

– Sajnos ez így van, és mint az egyik alapember a védekezésben, én magam is próbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy végre igazán összeálljon a védekezésünk. Nyilván ez egy több összetevős dolog, hiszen itt elengedhetetlen a kapus és a védőfal megfelelő összhangja is, de tény, hogy sokszor nem tudunk azon a hőfokon és minőségben védekezni ami igazán szükséges. Ettől függetlenül edzésen is nagy hangsúlyt fektetünk erre, és rendkívül sokat gyakoroljuk a védekezési formákat. És hogy ez mennyire lényeges, azt jól mutatja, hogy azokon a mérkőzéseken amikor megvalósítottuk a minőségi védekezést, és így kevés gólon tartottuk az ellenfelet, akkor ponttal vagy pontokkal gazdagodtunk. Szóval arra törekszünk, hogy ezt minél többször megvalósítsuk itt a bajnokság hajrájában, illetve már szerdán az MTK ellen is.

– Akkor most is a hátsó stabilitás lesz a legfontosabb?

– Egyfelöl igen. Másfelöl pedig, hogy a csapatban meglegyen a kellő összhang, és végig segítsük egymást védekezésben és támadásban is egyaránt. Valamint kulcsfontosságú lesz az is, hogy mentálisan erősek legyünk, és tényleg higgyünk magunkban és a győzelemben. Azt hiszem a mi helyzetünkben ez most egy rendkívül lényeges elem lehet a sikerhez vezető úton, hogy a kellő hitünket és önbizalmunkat ne veszítsük el. Nagyon fontos lenne most egy győzelem, és hatalmas lökést adna nekünk a bajnoki hajrára, úgyhogy küzdeni fogunk végig, hogy itthon tartsuk a pontokat.

A találkozót szerdán 16 órától rendezik, és bár zárt kapuk mögött, de a 7. Tv-n illetve a Behir.hu online felületén élőben lehet majd követni.

Dömény Dezső

Fiatal beállónk már alig várja, hogy ismét pályán lehessen

Interjú Giricz Laurával

Komoly változáson esik át idén nyáron együttesünk a Békéscsabai NKSE kerete. Mint arról már korábban beszámoltunk összesen kilenc játékos hagyja el a klubot, így nyolc kézilabdázó marad az előző szezon keretéből. Köztük van az a Giricz Laura is, aki 19 évesen 2018 januárjában csatlakozott az Előréhez, akkor még fél évre kölcsönben a Mosonmagyaróvártól, de a következő szezont már hivatalosan is lila-fehér játékosként kezdte meg a fiatal kézilabdázó. Bár az az idény remekül sikerül a számára, sajnos a szezon végén már elkezdődött hosszú kálváriája, melyben két térdműtét és egy nagyon hosszú rehabilitációs időszak is szerepelt. Ennek megfelelően az előző szezont teljes egészében ki kellett hagynia, viszont most már egészségesen, tele ambícióval alig várja, hogy ismét pályára léphessen csabai együttesünkben.

– Ha jól tudom Szegedről származol, de a kézilabda csínját-bínját nem ott sajátítottad el…

– Részben így van, hiszen nagyon korán már 14 évesen elkerültem a Nemzeti Kézilabda Akadémiához, de azért a sportágat Szegeden kezdtem és így az alapokat is ott sajátítottam el. Az persze igaz, hogy a négy Balatonbogláron eltöltött év nagyon fontos szerepet játszott a pályafutásomban. Ezen időszak alatt rengeteget fejlődtem és tanultam, ami nem is csoda mert kiváló szakember-gárda dolgozott velünk, amelynek köszönhetően serdülőtől egészen junior korom végéig folyamatosan válogatott kerettag lehettem. A junior-válogatottsághoz amúgy is életem eddigi legnagyobb élménye fűződik, hiszen 2018 nyarán hazai környezetben sikerült világbajnoki címet szereznünk.

– Ezt követően viszont ismét visszatértél az alföldre…

– Igen, csak előtte még 2017 őszén egy rövid ideig Mosonmagyaróváron is megfordultam, sőt első profi szerződésemet is ennél a klubnál kaptam. Viszont mivel januárban elváltak útjaink az akkor másodosztályban szereplő egyesülettel, így az első osztályú debütálásom a Békéscsabához kötődik. Egyébként úgy érzem az a félévem nagyon jól sikerült itt, gyorsan beilleszkedtem a csapatba és örömmel töltött el, hogy a kölcsönidőszak után 2018 nyarán kétéves szerződést kínált számomra a csabai klub.

– Ami azért így kétéves távlatból elég felemásra sikerült…

– Sajnos igen. Az első évem abszolút rendben volt, egyre inkább kezdtem alapemberré válni - főleg védekezésben - és szinte minden mérkőzésen pályán lehettem. Viszont a szezon végén már egyre komolyabb problémákat kezdett okozni számomra egy régi sérülésem szövődménye. Egészen pontosan elkopott a jobb térdemben a porc, így mozaik plasztikára volt szükség, melyet 2019. szeptember 11-én Székesfehérvárott végeztek el. A műtétet követően csak hat héttel később állhattam lábra és bár amint lehetett elkezdtem a gyógytornát és a rehabilitációt - sajnos a felépülésem így is fél évet vett igénybe. A klub egészségügyi stábja viszont rengeteget segített az erősítésben és a különböző kezelésekben, amit ezúton is nagyon köszönök Jacsek-Makra Viktóriának, Knyihár Jánosnak és Tóth Kristófnak egyaránt.

– Akkor számodra is rosszkor jött a bajnokság felfüggesztése?

– Talán mondhatom, hogy a legrosszabbkor. Mivel a közös munkának köszönhetően egyre jobban haladt felépülésem, így márciusban már teljes értékű munkát tudtam a csapattal végezni és 2020. március 14-én a Szombathely elleni bajnoki mérkőzésen léptem volna ismét pályára. Viszont a járványhelyzet közbeszólt, ezért sajnos játék nélkül voltam kénytelen lezárni ezt az idényt. Bár ez a szezon messze nem úgy alakult számomra, ahogyan terveztem, most már csak a jövőre és az előttünk álló idényre koncentrálok. Szeretnék bizonyítani a pályán és ismét stabil tagja lenni a csapatnak és persze a lányokkal együtt elérni a kitűzött célunkat. Sok mindenen mentem keresztül az elmúlt időszakban, de ezek az események csak még inkább megerősítették bennem azt, hogy az életem a kézilabda és ameddig csak lehetőségem van rá szeretném továbbra is a pályán élvezni ezt a csodálatos játékot.

– Reméljük erre itt Békéscsabán még nagyon sok lehetőséged lesz, hiszen hosszabbítottál a klubbal…

– Igazából evidens volt számomra, hogyha a klubnak is szüksége van rám akkor maradok. Az elmúlt két és fél év során nagyon megkedveltem a várost, szeretek itt élni, teljesen otthonomnak tekintem. Emellett azért az együttes is a szívemhez nőt. Nekem jó érzés ebben a csarnokban játszani és külön tetszik, hogy a szurkolóink nagyon szeretik a kézilabdát meg a csapatot és remek hangulatot képesek varázsolni a találkozókon.

– Jelenleg te is a nyári szünetedet töltöd, mivel telnek a vakáció napjai?

– Most a szabadidőm legnagyobb részét a családommal és a barátaimmal töltöm, megpróbálok minél jobban feltöltődni, kikapcsolódni. A hátralévő rövid időszakban még szeretnék egy kicsit túrázni is, mert azért inkább aktívabban igyekszem eltölteni a pihenőidőmet. Viszont mivel hamarosan kezdődik már a felkészülés is, ezért teljesen az edzésekről sem feledkezem meg és folyamatosan erősítek és készülök, hogy minél jobb formában kezdjem július 6-án az alapozást. Már nagyon várom, hogy együtt dolgozzunk a csapattal, és persze, hogy ismét találkozzunk a pályán.

Közlemény

Az Eubility-Group Békéscsabai Előre NKSE a következő sportszezon végéig szóló szerződésének megszűntetését kezdeményezte Dragica Tataloviccsal, aki a mosonmagyaróvári meccset követően, hétfőn bejelentette, várandós. Sajnos a leigazolását megelőző tárgyalások során nem tett említést gyermekvállalási szándékáról a jelenleg terhességének ötödik hetében tartó játékos.

Nehezíti a munkát, hogy az elmúlt időszakban több játékosunkat voltunk kénytelenek sérülés miatt nélkülözni. Aleksandra Vukajlovic a Debrecen elleni mérkőzésen lábsérülése miatt nem léphetett pályára, felépülése jó ütemben halad. Giricz Laura a térdműtétét követő rehabilitáció utolsó szakaszába lépett, hamarosan újra edzésbe állhat. Kopecz Barbara is túlesett a térdét érintő műtéti beavatkozáson, amely kontrollvizsgálatok szerint jól sikerült, hamarosan megkezdődhet rehabilitációja.