Online fogadás | TippmixPRO

ímkézett bejegyzés

Alsóházi rangadóra készülnek lányaink

Interjú Gyimesi Kittivel

Szombat délután a Nemzeti Kézilabda Akadémia csapatának otthonában lép pályára lila-fehér együttesünk, így azt hiszem külön nem is kell ecsetelni mennyire fontos összecsapás előtt állnak lányaink. Pláne, hogy az elmúlt három fordulóban nem úgy alakultak az eredmények a lilák háza táján ahogy azt szerettük volna, de talán pont ezért is játékosaink még nagyobb erőbedobással készülnek a hétvégi derbire. Melyen a védekezés ismét kulcsfontosságú lehet, aminek legfőbb tartóoszlopa védőspecialistánk, Gyimesi Kitti, akire ráadásul közvetlen védőtársa, Giricz Laura kiválása miatt még nagyobb teher hárult az utóbbi időben. Többek között erről, na meg persze a szombati rangadóról beszélgettem átlövőnkkel a találkozó felvezetéseként.

Gyimesi Kitti

– Sajnos az előző fordulóban is pont nélkül maradtatok, pedig nagyon sokáig tapadt a gárda a Kohászra, de a vége mégis háromgólos vereség lett.

– Igen, mert bár ott voltunk szinte végig a nyomukban, amikor megfordíthattuk volna a meccs menetét, mindig jött egy hiba amitől újra megtorpantunk. Jóllehet becsülettel felkészültünk belőlük, jól is ment a csapatnak egész héten az edzéseken, de valamiért ez a találkozón nem tudott kijönni. Én végig azt éreztem, hogy nem a mi játékunkat játsszuk, nem azt amit tudunk és amit gyakoroltunk. És ugye még ennek tetejében ott volt a dekoncentráltság is, ami végleg megpecsételte a sorsunkat, hiszen négy kihagyott hetessel és elől-hátul ennyi hibával nagyon nehéz mérkőzést nyerni, pláne a mostani kiegyenlített mezőnyben.

– Gondolom akkor alaposan ki is elemeztétek a pénteki összecsapást?

– Már aznap este összeültünk és átbeszéltük a történteket. Nyilvánvaló, hogy gödörbe kerültünk, de az nagyon nem mindegy, hogy mikor és hogyan tudunk kikecmeregni belőle. Tavaly ősszel is voltunk hasonló helyzetben, sőt az MTK meccs után még talán rosszabba is, de ahogy akkor fel tudtunk állni a mélyütésből, úgy most is meg kell találni a megoldásokat, és a kiutat ebből a rossz szériából. Mert alapjában véve tudjuk, hogy ennél sokkal többre is képesek vagyunk, hiszen ezt már a bajnokság elején is bizonyítottuk, szóval meg kell mutatnunk, hogy jobbak vagyunk annál mint amit a Vasas, vagy most legutóbb a Dunaújváros ellen mutattunk.

– Ezenkívül tagadhatatlan, hogy a védekezést komolyan befolyásolja Laura sérülése is, gondolom ez rád –  mint fix hármas védő – is plusz terheket ró?

– Közvetlenül a kiesése után ez mindenképpen így volt, ugyanis akkor még azt is kerestük ki helyettesítheti őt a legjobban. Ugyanis tény, hogy Laurával tökéletesen össze vagyunk már szokva a védekezés közepén, és az, hogy maximálisan érezzük egymás minden rezdülését a pályán, egyértelműen megkönnyíti a játékot. Szóval a hiánya kétségtelenül szerepet játszik abban, hogy az elmúlt mérkőzéseken nem tudott igazán összeállni a védekezésünk, de azért legyünk őszinték, a Kohász ellen a nem megfelelő koncentráltságnak is szerepe volt ebben, hiszen az nem csak elől, de hátul is érezhető volt.

– Viszont abban szerintem egyetérthetünk, hogy az őszi szezon legfontosabb mérkőzése következik számotokra Balatonbogláron…

– Pontosan így van! Ez most tényleg az az összecsapás amit egyszerűen meg kell nyernünk. Ettől függetlenül lesz azért egy ellenfél is a pályán, akik bár jócskán kicserélődtek az előző szezonokhoz képest, azért a csapat játékfelfogása semmiben sem tér el a tavalyitól. Ugyanúgy fiatalok, szintén rendkívül gyors játékot játszanak, egy az egyben nagyon kellemetlenek, mert kiválóan cseleznek és alighanem önbizalom terén is igencsak jól állnak, főleg hazai pályán. Nekünk meg eddig kicsit mumusunk volt az a balatonboglári csarnok, de épp itt az ideje, hogy ezt a rossz sorozatot is megállítsuk szombaton.

– Miben kell javulnotok az elmúlt találkozókhoz képest, hogy valóban meglegyen az a hőn áhított győzelem?

– Leginkább most fejben kell igazán erősnek lenni. Magunk mögött hagyni az elmúlt mérkőzések kudarcát, és mindent megtennünk, hogy visszataláljunk a Székesfehérváron és az azelőtti meccseken mutatott játékunkhoz. Természetesen sokkal koncentráltabban is kell kézilabdáznunk, elől javítani a helyzetkihasználáson, hátul pedig sokkal masszívabb falat kell képezni és jobban besegíteni egymásnak védekezésben. Meg persze kapusteljesítményben is javulnunk kell, szóval szinte a játék minden elemében többet kell nyújtanunk a győzelem érdekében. Mert most ez a legfontosabb, hogy mentálisan visszaerősödjünk, és elhiggyük magunkról, hogy meg tudjuk oldani ezt a fontos feladatot és haza tudjuk hozni a pontokat.

Dömény Dezső

A Budaörs vizitál Békéscsabán

Interjú Gyimesi Kittivel

Pénteken az idei esztendő utolsó bajnoki összecsapását játszák lila-fehér lányaink, ráadásul egy vérbeli rangadót a Budaörs csapatával. A legutóbbi hazai találkozón a Mosonmagyaróvárt legyőző együttesünkre ezúttal sem vár könnyű mérkőzés, hiszen a bennmaradás kiharcolásának érdekében mindkét gárdának roppant fontos lenne az itt megszerezhető két bajnoki pont. Ehhez pedig ismételten a védekezés adhatja meg az alaphangot, amelynek oszlopával Gyimesi Kittivel beszélgettem a rangadó előtt.

Gyimesi Kitti

– A legutóbbi hazai összecsapásotokon egy különösen nagy győzelmet arattatok, mit jelentett nektek az a siker?

– Rengeteget. Az már a mérkőzésen is látszott, hogy most valóban extázisban mentünk fel a pályára, olyan lelkesedéssel ami eddig talán egy picit hiányzott. De ez tényleg a nagybetűs csapat diadala volt, amelyben együtt lélegzett, együtt mozgott mindenki, akár a pályán belül volt, akár kívül. Azt hiszem nagyon kellett ez a siker nekünk, de az egész klubnak, sőt még a szurkolóinknak is. Számomra pedig tagadhatatlanul még inkább presztízsmeccs volt, hiszen volt csapatom ellen léptem pályára, de ettől függetlenül is rettentően boldog vagyok, hogy végre megszereztük az első győzelmünket. 

– Többek között a Te vezetéseddel is egy elképesztően kemény és harapós falat húztatok fel a kaputok elé, és azt hiszem ki is jelenthetjük, hogy elsősorban ennek köszönhetően nyertétek meg a találkozót…

– Rendkívül sokat gyakoroltuk a szünetben a védekezést, és úgy érzem ennek most meg is van a gyümölcse, mert valóban már a Kisvárda ellen is, de kiváltképp most, tényleg sikerült egy minőségi védekezést a pályára vinni. Végig fókuszban voltunk, kellőképen tudtuk elővételezni a dolgokat, labdákat szereztünk, és ami eddig hiányzott, a megállító faultokat is megfelelően alkalmaztuk. Természetesen a kapus szerepe is kulcsfontosságú egy védekezésben, és most már meccsek óta nagyon komoly segítséget kapunk onnan is, és így egymást tudjuk kölcsönösen felhúzni egy magasabb szintre.     

– Viszont ez már a második olyan sikeretek volt ahol a korábbiakkal ellentétben pont a végjátékban tudtátok a magatok javára fordítani a mérkőzést. Ezek szerint sikerült levetni magatokról azt a terhet, hogy eddig rendre a végjátékban csúszott ki a kezetek közül a győzelem?

– Az tagadhatatlan, hogy a szezonkezdés, meg főként a boglári és az MTK elleni meccs meglehetősen lenyomott minket mentálisan, így igazából jól jött az a pár hét szünet, hogy rendbe rakjuk a fejeket. És azt hiszem ez volt az egyik kulcs, a másik pedig a Kisvárda elleni továbbjutás, amit tulajdonképpen egy sorsfordító sikernek is nevezhetünk. Ott elhittük, hogy többre is képesek vagyunk, és ez az ami már plusz erőként jelentkezett a Móvár ellen is. Meg nyilván amit már kiemeltem, a csapatjáték, hogy egy-egy hiba a végjátékban nem bizonytalanított el minket mint korábban, hanem arra törekedtünk, hogy együtt kijavítsuk azt. Tehát elsősorban fejben javultunk, és így egy okosabb, higgadtabb játékot tudtunk produkálni, ami szerintem megfordította ezt a tendenciát.

– Azonban itt az újabb fontos feladat, egy eddig kifejezetten jól szereplő Budaörs érkezik hozzátok…

– Valóban ahogy te is mondod, ez is egy rendkívül fontos mérkőzés lesz, ahol nagyon kellenek a pontok, hiszen továbbra is harcban állunk a bennmaradásért. És az az igazság, hogy a Budaörs sem egy könnyű ellenfél, ugyanis tele vannak sokat próbált rutinos játékosokkal, akik szó szerint a hátukon viszik a csapatot. Látszik, hogy remek szakmai munka folyik náluk és tényleg jól össze van rakva az együttes, ami az eredményeiken is megmutatkozik. Hozzánk hasonlóan nekik is volt egy jelentős bravúrjuk, a Loki ellen, ami csakugyan tiszteletet parancsoló. Ennek ellenére megijedni nem fogunk tőlük, azt gondolom a recept adott, ugyanúgy mint az Óvár ellen, belőlük is felkészülünk, és az első perctől kezdve megpróbálunk dominálni és a mi akaratunkat érvényesíteni.

– Akkor ezek szerint győzelmet vársz pénteken?

– Mindenképpen, nyerni akarunk ez nem is kérdés. Tovább kell vinnünk a Mosonmagyaróvár elleni játékot és győztes mentalitást, és ugyanazzal a lendülettel kell most is végig kézilabdáznunk. Ugyanakkor rástresszelnünk sem szabad a találkozóra mint tettük azt korábban, hanem okosan kézilabdázva, a saját játékunkra koncentrálva kell pályára lépnünk.    Értelemszerűen most is elengedhetetlen lesz az agresszív védekezés és a jó kapusteljesítmény, illetve még szeretném ha most már a lerohanásokat is jobban tudnánk alkalmazni. Na meg persze bízom benne, hogy most is olyan fergeteges lesz a hangulat mint legutóbb volt, és a szurkolók ezúttal is segítenek minket egy újabb győzelem kiharcolásában.

Dömény Dezső

A tudatosság és a csapategység hozta meg a sikert

Interjú Gyimesi Kittivel

Szombaton immáron friss első osztályú tagságukkal a zsebükben lépnek már pályára békéscsabai kézilabdás lányaink, hiszen az előző fordulós győzelmükkel kiharcolták a feljutást. Bár a dicsőség a csapat érdeme, azért együttesünk védelmének oszlopát Gyimesi Kittit, aki korábbi szerepkörén túllépve támadásban is vezére volt alakulatunknak, mindenképpen a sikerkovácsok között említhetjük. És noha még három összecsapása hátravan csapatunknak, meg a bajnoki cím kiharcolása is még egyértelműen célkeresztben van, azért már most kíváncsi voltam, hogy a siker legfőbb receptjét miben látja átlövőnk.

Gyimesi Kitti

– A legfőbb célkitűzést a feljutást három fordulóval a vége előtt megvalósítottátok, méghozzá meglehetősen imponáló teljesítménnyel. Minek volt elsősorban köszönhető ez a tulajdonképpeni rajt-cél győzelem?

– Leginkább a tudatosságban és a csapatban rejlő kohézióban látom a siker kulcsát. Mindenki maximális odaadással dolgozott egész szezonban, és ami a legfontosabb volt, hogy a részsikereknél sem dőltünk hátra, nem elégedtünk meg azzal amilyen teljesítményt nyújtottunk, hanem a további fejlődésre, és a célunkra koncentrálva töretlenül dolgoztunk tovább. A nehézségeknél pedig kijött a közösség valódi összetartó ereje, hiszen szó szerint átsegítettük egymást a legnehezebb pillanatokon is. Mert bár kívülről lehet könnyed menetelésnek tűnt az idény, de belülről ez korántsem volt az. Már az elején, a hirtelen jött sérülések jelentették az első megpróbáltatásokat, amiben személy szerint nekem is megváltozott valamelyest a feladatköröm. Az ilyen jellegű helyzeteket csak egységes közösséggel lehet megoldani, azzal, hogy segítjük egymást, és ez szerencsére nálunk maximálisan megvolt, így én magam is rengeteg pluszt kaptam a csapattól az elmúlt hónapokban. Úgyhogy ezért is nagyon büszke vagyok az együttesre, hogy tudatosan végig mentünk az úton, és elértük a kitűzött célt.

– Innentől pedig jutalomjáték következik?

– Azért kitűztünk még feladatokat, és azzal nem mondok újat, hogy először is a bajnoki címet szeretnénk minél hamarabb bezsebelni. Igazából most egy hárommérkőzéses minibajnokságként tekintünk a hátralévő összecsapásokra, amit hasonlóan az eddigiekhez szeretnénk győzelmekkel teljesíteni. Szép búcsút otthon, és győztes idényzárást egy presztízs rangadón a zárókörben. Nyilván egy jelentős állomása volt szombaton a közös munkánknak, hiszen a feljutás volt a meghatározó célja a szezonnak, és ezt elérni elképesztő öröm, szóval ezt annak rendje és módja szerint megünnepeltük, de ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a maradék találkozókon nem koncentrálnánk eléggé. Persze nehezebb ilyenkor már felpörögni, de pont ezért is határoztunk meg részcélokat, hogy a kellő tüzet tápláljuk a csapatban. A magam részéről pedig hiszem, hogy a jövő szempontjából sem szabad elengedni egyetlen mérkőzést sem, mert bőven vannak még olyan hibák a játékunkban amiken lehet, sőt a későbbiekre tekintettel kell is javítani, és ezekre is tökéletesek ezek az összecsapások.           

– Első feladatként akkor a Pénzügyőrhöz látogattok, akiket hazai pályán roppant könnyed győzelemmel fektettetek két vállra, de pont a rájátszás mutatta meg, hogy az idegenbeli mérkőzések mennyivel nehezebbek…

– Ezért sem szabad kiindulni csak a hazai meccsekből. Itthon azért mindig jóval egyszerűbb, a megszokott közegünkben, a saját szurkolóink előtt játszhatunk, és persze nem kell utazni. Idegenben más a szituáció, főleg most, hogy egy abszolút szokatlan időpontban kell pályára lépnünk. És bár a mérkőzés előtti nap következetesen a másnapi találkozó időpontjában edzünk, illetve már előző nap elutazunk a helyszínre, azért ilyen időpontban játszani nem egyszerű. Ettől függetlenül győzelmet várok a találkozón, bár azt hiszem sokkal nehezebb dolgunk lesz mint itthon volt, mert alapjában véve egy jó szerkezetű ellenféllel találkozunk, akiken ráadásul a hazai közegükben még nehezebb felülkerekedni. A legfontosabb a megfelelő koncentráció lesz, végig hatvan percen keresztül, tehát nem engedhetünk ki, és nem lehetnek olyan üresjáratok mint amilyen legutóbb a Kozármisleny elleni összecsapás végén is volt. Ezen mindenképpen javítanunk kell, természetesen nem csak most, hanem hosszútávon is. Én abban viszont bízom, hogy a fő cél, azaz az első osztályú tagság kiharcolása nem leültet minket, hanem pont ellenkezőleg, még plusz lendületet és magabiztosságot ad, valamint sokkal felszabadult játékot eredményez. Ha pedig ez így lesz, akkor nem kérdés, hogy a két bajnoki ponttal a tarsolyunkban, és ezáltal a bajnoki címmel gazdagodva tudunk hazatérni szombaton.

Dömény Dezső

A szezon eddigi legfontosabb összecsapása következik

Interjú Gyimesi Kittivel

Szombaton ismét összecsap egymással a keleti másodosztály két éllovasa, az Eger és a Békéscsaba. És noha csapatunk alapszakasz-győzelmét ez a találkozó már nem befolyásolja, hiszen 5 pontos előnye van a liláknak üldözőjükkel szemben, a rájátszás tekintetében azért óriási téttel bír az egri mérkőzés. Ennek megfelelően derekasan készülnek is lányaink a rangadóra, de a csütörtök délutáni videóelemzés előtt csapatunk védelmének oszlopát Gyimesi Kittit, azért csak sikerült néhány perc erejéig elcsípnem, hogy beszélgessünk egyet a derbi apropóján.

Gyimesi Kitti

– Nem is olyan rég sok csabai szimpatizáns fellélegezhetett, hiszen most már egészen biztosan a jövő szezonban is lila-fehérben láthatunk. Ezek szerint az ideigazolásoddal jó döntést hoztál tavaly tavasszal?

– Teljes mértékben. Abszolút pozitív érzések vannak bennem az elmúlt hét hónapról, bár meg kell mondjam azért voltak félelmeim, mert mégiscsak hét esztendőt húztam le az előző egyesületemnél, és ilyenkor a váltás mindig nehezebb, de a kételyek hamar elillantak. Tényleg jól érzem magam a csabai közegben, remek belső kohézió alakult ki a csapatnál, élvezem az itteni munkát, a mérkőzéseket, és persze azt is, hogy ismét a családom közelében lehetek. Nem titkoltan ez is szerepet játszott abban, hogy hazatértem, mivel rendkívül fontosak számomra a családi kötelékek. A szó szoros értelmében érzem azt a pluszt amit a közelségük jelent nekem, és ami nagyon hiányzott már az utóbbi években.

– Egyik megfogalmazott célod idény előtt az volt, hogy komplexebb játékossá szeretnél válni. Nyilván a helyzet is így kívánta, de már szezonkezdet óta elég markáns szerep hárul rád támadásban is…

– Valóban, bár nem teljesen így képzeltem azt, ahogy majd támadásban felépítem magam, és bizony sajnálatos is, hogy sérülés miatt fontos játékosok estek ki, szó szerint a kezdés előtt. Gondolhatod, hosszú évek védekező szerepköre után hirtelen a támadójátékban is ilyen mértékben helyt kell állni, nem mondom azt, hogy egyáltalán nem volt bennem izgalom. Sőt, kis túlzással korábban csak a félpálya létezett a számomra, így más jellegű meccsterheléshez is voltam hozzászokva. Emlékszem rá, első itteni találkozómon néhány gyors támadás-védekezést követően ránéztem az órára, és nem akartam elhinni, hogy még csak bő öt perc telt el a mérkőzésből, annyit kivett belőlem az elől-hátul játék. Másrészről meg valahol örülök is a kihívásnak, mert csakugyan az volt a célom, hogy ismét felépítsem magam az átlövések terén, szóval ha már így alakult próbálok élni a lehetőséggel, és támadásban is minél kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtani.

– Viszont védekezésben komoly stabilitást hoztál, és ebben a szegmensben jól látható a folyamatos fejlődésetek az idény során…

– Én is úgy érzem, hogy egyre jobban kezdünk összecsiszolódni hátul, persze az edzéseken is nagy hangsúlyt fektetünk erre. De valóban elengedhetetlen egy jól működő, masszív védelem, ami mentálisan is plusz erőt ad a támadásoknál, meg ugye a mi gyors lerohanásokon alapuló játékunknak még inkább lényegi eleme. Egyébként az nyilván nagy segítség volt, hogy Laurával már az elejétől rendkívül jól megéreztük egymást, de mivel mindig van hova fejlődni, így nekünk is legfőképpen a kommunikációban kell még javulnunk ahhoz, hogy teljesen egységes hátsó szekciót alkossunk.

– Az egyik legnehezebb összecsapásotok előtt álltok, hiszen az egri katlant kell bevennetek, ami teljes mértékben még senkinek sem sikerült ebben a szezonban. Milyen érzések vannak benned?

– Őszintén szólva én már nagyon vártam ezt a derbit, valahol már régóta ott motoszkált a fejemben, és bár valóban minden meccsre hasonló szisztémával készülünk, azért tagadhatatlanul már érezni lehet az edzéseken is, hogy ez most fontos rangadó lesz. Mindazonáltal nem szabad túlstresszelnünk a találkozót, lendületben vagyunk, ez kellő önbizalmat kell adjon, szóval ezúttal is leginkább magunkra kell összpontosítanunk, és a saját játékunkat kell játszanunk. Abban azonban biztos vagyok, hogy a hazaiak már az elejétől nekünk fognak esni, és az utolsó pillanatig harcolni fognak a győzelemért. Fiatal, lelkes csapat, akiket irgalmatlanul nehéz megtörni, ezt tapasztaltuk a hazai összecsapáson is, viszont a rutin azért mellettünk van, és az ilyen csatákban ez nagyon sokat számít. Meg persze az állóképesség is, ami nekünk az egyik fő erősségünk.

– Ettől függetlenül mindenképpen élesebben kell kezdenetek a találkozót mint legutóbb…

– Az egyértelmű. Olyan jellegű bealvások mint a Hajdúnánás ellen most biztosan nem férnek bele. Ott csak a szünetben tudtuk a szükséges hőfokra tüzelni magunkat, de egy ilyen rangadón mint ami ránk vár, már a mérkőzés elejétől maximális tűzzel kell belevetni magunkat a játékba. És ez főként a védekezésben rendkívül fontos, ami egy effajta jól cselező, gyorslábú csapat esetében mint az Eger, még nagyobb jelentőséggel bír. Kompaktnak kell lennünk hátul, ezzel is segítve a kapusok dolgát, akiknek a jó teljesítménye szintén kulcsfontosságú lesz a győzelem kiharcolásában. Mert bár szoros összecsapásra számítok, ugyanakkor bízom a csapat erejében, és abban, hogy a meccsen a mi akaratunk érvényesül majd, és a végén győzelmet ünnepelhetünk.

Dömény Dezső

Gyimesi Kitti Békéscsabán folytatja

Gyimesi Kittivel további kétéves szerződést írt alá az EUbility Group-Békéscsabai ENKSE.

Gyimesi Kitti

Kitti 2021. júliusban érkezett egyesületünkhöz Mosonmagyaróvárról. Az 1994-es születésű játékos Békés megyei kötődéssel bír, hiszen Csorváson született és ott is sajátította el a sportág alapjait. Az elmúlt szezonban 12 mérkőzésen lépett pályára és jelenleg a hazai góllövőlistán 4. helyen áll 38 találattal. Védekezésben és támadásban is stabil tagja a csapatnak.

– Nagyon örültem a szerződés hosszabbítási ajánlatnak, hiszen nagyon jól érzem magam a csapatban, nagyon jó közösség kovácsolódott össze, remek feltételek mellett dolgozhatunk és úgy gondolom minőségi munkát is végzünk, ezért boldogan hosszabbítottam meg a szerződésemet a klubbal. Izgatottan várom a jövőbeli feladatokat és hogy együtt küzdhessünk tovább az új célok eléréséért. – árulta el a balátlövő.

További sok sikert kívánunk Kitti!

Nyártól Gyimesi Kitti is lila-fehér mezben

Gyimesi Kitti a 2021/22-es szezontól az Eubility-Group Békéscsabai NKSE együttesét erősíti. Az 1994-es születésű játékos Békés megyei kötődéssel bír, hiszen Csorváson született, és ott is sajátította el a sportág alapjait. Ezt követően megfordult Egerben is, ahol az első szezonjában még NB1/B-ben, a másodikban viszont már a legmagasabb osztályban pattogtatta a labdát. Innen Mosonmagyaróvárra igazolt, ahol az elmúlt hét szezonban szerepelt. Az elsősorban védekezésben jeleskedő kézilabdázó úgy érzi pályafutásában eljött a váltás ideje, ezért is mondott igent a Békéscsaba megkeresésére.

Gyimesi Kitti

– Úgy éreztem váltanom kell, és több szempontból is új impulzusokra van szükségem – árulta el a balátlövő. – Ilyen szempontból a legjobbkor érkezett az Előre ajánlata, hiszen nemcsak a szakmai indokok, hanem a család közelsége is nagyon sokat nyomott a latba a döntésem meghozatalánál. Az igazat megvallva, az utóbbi járványos időszakban felértékelődött nálam is a család közelsége, ráadásul az is szimpatikus volt számomra, hogy a klubnál fontosnak tartják a megyei kötődésű játékosokat.

Kittire védekezésben számít majd leginkább a szakmai stáb, de akár támadásban is szívesen letenné a névjegyét a klubnál, igaz inspirációból amúgy sincs hiány egyesületünk új kézilabdázójánál.

– Óriási motiváció és persze kihívás is hét év után ismét egy új csapatba beilleszkedni, úgyhogy várom már a közös munkát az együttessel. Mindenképpen a csapat hasznára akarok lenni, ez a legfőbb célom, ugyanakkor fejlődni is szeretnék, és még komplexebb kézilabdázóvá válni – zárta mondandóját a játékos.