Online fogadás | TippmixPRO

ímkézett bejegyzés

Harmadik helyen zártuk a tornát

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE – HC Zalău

29-34 (15-15)

Időpont: 2023. december 9. (szombat) 09:00 óra (CET)

Helyszín: LPS Statina Sportcsarnok (Románia)

Békéscsaba: Pásztor B. – Horváth G., Gyimesi 3, Román 3, Mayer 1, Török 2, Szondi 4. Cs.: Szabó D., Madera-Domokos (kapusok), Aranyi 1, Jovicsevics 2, Kukely K. 1, Termány, Csáki 9, Sándor, Bencsik 3.
Vezetőedző: Rác Sándor.

A Zilah legjobb dobója: Prycop 10.

A mérleg: egy győzelem és két vereség, de túl az eredményeken az volt a legfontosabb, hogy minden játékos minél több játékpercet kapjon.

Az első mérkőzésen húsz percig játszottunk jól, de a Slatina, illetve a Zilah ellen tényleg pozitív a kép. Kellemes színfoltot jelentett a fiatal szélső, Csáki Lilla játéka, aki különösen a Zilah és a Slatina ellen kézilabdázott jól. Igyekeztem mindenkinek játéklehetőséget biztosítani, így a fiatal Sándor Réka és Aranyi Vivien is pályára lépett. Fontos volt ez a torna, hiszen ilyen mérkőzéseken, ilyen erős ellenfelekkel szemben kap még inkább képet az edző arról, hogy a játékosok közül ki, mire képes – nyilatkozta Rác Sándor

A torna végeredménye: 1. HC Zalău, 2. CSU Știința București, 3. TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE, 4. CSM Slatina.

Nemzetközi kézilabda torna Szlatinán

Időpont: 2023. december 7-9. (csütörtök-szombat)

Helyszín: LPS Statina Sportcsarnok (Románia)

Cím: Complex Comercial Profi, Str. Toamnei 10, Slatina 230003, Románia

line

Menetrend (magyar idő szerint – CET):

Dátum
Időpont
Hazai
-
Vendég
Eredmény
2023.12.07.16:00CSU Știința București-Tappe-Békéscsabai Előre NKSE30-27 (16-11)
2023.12.08.18:00CSM Slatina-Tappe-Békéscsabai Előre NKSE34-37 (18-16)
2023.12.09.09:00Tappe-Békéscsabai Előre NKSE-HC Zalău29-34 (15-15)

line

Kapcsolódó hivatkozás:

https://www.facebook.com/HCZalau

III. Szabó Károly emléktorna

A Békéscsabai Előre NKSE a klub örökös tiszteletbeli elnöke és edzője, Szabó Károly emlékére harmadik alkalommal rendezi meg a kétnapos nemzetközi tornát.

III. Szabó Károly emléktorna

A felnőtt viadalon négy csapat, a Kisvárda SE, a HC Zalău, a CSM Slatina, valamint a Békéscsabai Előre NKSE lép pályára. A serdülő- és ifjúsági tornákon pedig az Alba Fehérvár KC, a DKKA, a Kisvárda SE, valamint a Békéscsabai Előre NKSE vesz részt.

Az egynapos belépőjegyek 2.000,- forintba, míg a kétnapos 2.500,- forintba kerülnek majd.


Program:

Dátum
Időpont
Hazai
-
Vendég
Eredmény
Korcsoport
Helyszín
2023.08.18.14:30DKKA-Alba Fehérvár KC33-27 (13-13)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2023.08.18.14:30Kisvárda SE-Békéscsabai ENKSE26-23 (13-12)IfjúságiEvangélikus Gimnázium
2023.08.18.16:00Békéscsabai ENKSE-Kisvárda SE26-31 (11-14)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2023.08.18.16:00DKKA-Alba Fehérvár KC24-24 (14-11)IfjúságiEvangélikus Gimnázium
2023.08.18.16:00CSM Slatina-Kisvárda SE21-25 (9-9)FelnőttVárosi Sportcsarnok
2023.08.18.18:00Békéscsabai ENKSE-HC Zalău25-23 (11-15)FelnőttVárosi Sportcsarnok
2022.08.19.09:00Békéscsabai ENKSE-DKKA27-31 (14-14)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2022.08.19.09:00Kisvárda SE-Alba Fehérvár KC34-31 (13-15)IfjúságiEvangélikus Gimnázium
2022.08.19.10:00CSM Slatina-HC Zalău37-25 (18-13)FelnőttVárosi Sportcsarnok
2022.08.19.10:30Kisvárda SE-Alba Fehérvár KC24-36 (15-21)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2022.08.19.10:30Békéscsabai ENKSE-DKKA24-30 (12-13)IfjúságiEvangélikus Gimnázium
2022.08.19.12:00Békéscsabai ENKSE-Kisvárda SE29-23 (14-11)FelnőttVárosi Sportcsarnok
2022.08.19.14:00Békéscsabai ENKSE-Alba Fehérvár KC46-28 (23-8)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2022.08.19.14:00Kisvárda SE-DKKA31-29 (17-12)IfjúságiEvangélikus Gimnázium
2022.08.19.15:30Kisvárda SE-DKKA25-25 (16-13)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2022.08.20.15:30Békéscsabai ENKSE-Alba Fehérvár KC28-32 (16-13)IfjúságiEvangélikus Gimnázium

A felnőtt mérkőzések a Városi Sportcsarnokban, a serdülő meccseket a Kazinczy Ferenc Általános Iskola tornatermében, míg az ifjúsági összecsapásokat az Evangélikus Gimnázium tornatermében tekinthetik meg.

Eubility Group-Békéscsabai Előre NKSE – HC Zalău

benkse_150spacerhc_zalau_150

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE – HC Zalău

29-29 (16-15)

Időpont: 2022. november 19. (szombat) 11:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 1389. hrsz.

Játékvezetők: Sándor Gy., Szabó B.

Békéscsaba: Szabó D. – Horváth G., Lanisztanin 4 (4), Gyimesi 3, Giricz L. 1, Mayer Sz. 4, Kukely K. 2. Csere: Razum (kapus), Bucsi 2, Hajtai 3, Termány 4, Andróczki 1, Török F. 2, Borbély M. 2, Bencsik 1, Vámosi.
Vezetőedző: Papp Bálint.

ora Kiállítások: 4, ill. 14 perc.

gol Hétméteresek: 4/4, ill. 3/3.

line

A 21–18-as csabai sikerrel végződött péntek esti, első edzőmeccshez képest a vendégek gyorsabban és lendületesebben kezdtek és el is húztak három góllal az első tíz perc után. Az ENKSE azonban védekezést váltott, az öt egyes felállással valamennyire sikerült is megzavarni a zilahiakat, így az első félidő hátralévő részében már kiegyenlített játék zajlott. A kapusok és a védelmek ezúttal egyik oldalon sem voltak annyira hatékonyak, mint pénteken, ezért jóval több gól esett.

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE - HC Zalău 29-29 (16-15)

A szünet után is a románok vették át az irányítást, fokozatosan növelni tudták az előnyüket. Az utolsó tíz percre 25–21-es Zalau-vezetéssel fordultak rá a felek, ám ekkor a csabaiak újra előhúzták az öt egyes védekezést, az október közepén igazolt balszélső Hajtai Vanesszával elöl zavaróban. A románok ettől ismét elbizonytalanodtak és tanácstalanná váltak támadásban, miközben az Előre mindig utat talált a vendégkapuhoz. Két perccel a vége előtt sikerült is egyenlíteni, sőt, Hajtai szemfüles labdalopásából a fiatal Török Fanni góllal fejezett be egy lerohanást, megszerezve csapatának a vezetést, az utolsó percben azonban a románok egy szerencsés találattal döntetlenre mentették a meccset.

Papp Bálint: – Az első mérkőzést jól kezdtük a sebességet és a dinamikát tekintve. Utána voltak holtpontjaink és visszaesett a támadójátékunk, de a védekezésünk stabilitása és a kapusteljesítményünk hatvan percen keresztül rendben volt, mindkét kapusunk jól teljesített. Támadásaink akadoztak, a második félidő első húsz percében rendkívül statikusak, passzívak voltunk, helyzetig se nagyon jutottunk el. Ezt követően sikerült fordítanunk, értékes és örömteli, hogy győztünk végül, mert lelkileg szükségünk volt már a sikerre. A szombati teljesen más meccs volt, sokkal több gól esett, nem a védekezés dominált, a mi védelmünk sem volt határozott és ezúttal a kapusteljesítmény is elmaradt a péntekitől. A támadójátékunk a lőtt gólok ellenére sem tetszik, sokszor nem tudatos még a játék, nem tudjuk gólra váltani a helyzeteket vagy jó döntéseket hozni. Továbbra is kulcskérdés nálunk az emberelőnyös szituáció. Ezeken kell dolgozni és javítani szerdáig.

Az ENKSE legközelebb szerdán, a szintén első osztályú Kisvárda otthonában lép pályára már tétmeccsen, a Magyar Kupa 3. fordulójában.

Eubility Group-Békéscsabai Előre NKSE – HC Zalău

benkse_150spacerhc_zalau_150

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE – HC Zalău

21-18 (11-7)

Időpont: 2022. november 18. (péntek) 17:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 1389. hrsz.

Játékvezetők: Kiu G. és Kiu T.

Békéscsaba: Razum – Andróczki 3, Lanisztanin 5 (1), Gyimesi 2, Giricz L. 1, Hajtai 2, Borbély M. 1. Csere: Szabó D. (kapus), Kukely K. 1, Horváth G. 2, Vámosi 1, Termány 3, Török F., Bencsik.
Vezetőedző: Papp Bálint.

ora Kiállítások: 8, ill. 6 perc.

gol Hétméteresek: 1/1, ill. 7/6.

line

A vasárnapig tartó Európa-bajnokság miatt beiktatott hat és fél hetes bajnoki szünet és az így kapott idény közbeni felkészülési időszak monotonitásának megtörése érdekében és a Kisvárda elleni, jövő szerdai, idegenbeli Magyar Kupa-párharcra való hangolódás jegyében a román élvonalbeli Zalău együttesével vív edzőmeccseket ezen a hétvégén a Békéscsba NB I-es női csapata hazai pályán.

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE - HC Zalău 21-18 (11-7)

A péntek esti első találkozón meggyőzően kezdett az ENKSE, amely nyolc perc elteltével 5–1-re ellépett, ráadásul mindegyik hazai gólt más-más játékos szerezte. A csabai védelem stabil és hatékony volt, a horvát Marina Razum is több bravúrt bemutatott a kapuban, így biztosan őrizte négy-öt gólos előnyét a Csaba az első félidőben.

A második játékrészre valamelyest visszaesett a hazaiak teljesítménye támadásban és védekezésben, illetve a figyelem is kihagyott többször. A híres-hírhedt, korábbi román női szövetségi kapitány, Gheorghe Tadici (a vaskezű tréner ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: a 21. percben hosszú métereket besétálva a játéktérre reklamált az egyik játékvezetőnél, románul…) által irányított vendégek így közelebb tudtak férkőzni. Bár a szünet után beálló Szabó Dóra több nagyszerű bravúrral segített a kapuban, a románok az utolsó öt percnek már csak egygólos (17–16) hátrányban vágtak neki. A hajrára azonban újra megrázta magát az Előre, a fontos pillanatokban rendre sikerült betalálni, aminek a jutalma végül tanulságos győzelem lett.

A felek szombaton délelőtt 11:00 órától újra megmérkőznek egymással a békéscsabai Városi Sportcsarnokban,  a belépés arra a találkozóra is ingyenes a szurkolóknak.

Cupa Valcii

Romániába utazott a Békéscsabai Előre NKSE NB I-es női kézilabda-csapata, amely egy négycsapatos tornán a házigazda SCM Râmnicu Vâlcea, a HC Zalău és a Dunărea Brăila társaságában csatázik. Pénteken két találkozót vívtak Walfisch Mercédeszék, délelőtt a HC Zalău, délután a Dunărea Brăila ellen.

A torna részletes programja (magyar idő szerint):

Dátum
Nap
Időpont (CET)
Csapat 1.
Csapat 2.
2018.08.17.p09:00HC ZalăuBékéscsabai Előre NKSE
2018.08.17.p11:00SCM Râmnicu VâlceaDunărea Brăila
2018.08.17.p16:00Békéscsabai Előre NKSEDunărea Brăila
2018.08.17.p18:00SCM Râmnicu VâlceaHC Zalău
2018.08.18.szo09:00Dunărea BrăilaHC Zalău
2018.08.18.szo11:00SCM Râmnicu VâlceaBékéscsabai Előre NKSE

line

Nemzetközi felkészülési mérkőzés​

HC Zalău – Békéscsabai Előre NKSE

27-23 (13-9)

Időpont: 2018. augusztus 17. (péntek) 09:00 óra (CET)

Békéscsaba: Balogh J. – Kovács A. 4, Agbaba 2, Zöldi-Tóth 1, Szögi 4, Walfisch 6, Bottó 1. Csere: Binó, Djokovic 2, Dokic 2, Vukajlovic 1, Giricz 1, Dombi, Predescu, Ekker, Török.
Vezetőedző: Horváth Roland

A délelőtti találkozón jobbára a román együttes irányított, igaz a Csaba négy-öt gólos távolságból, de követte ellenfelét. A második félidőben sikerült szorosabbá tenni az eredményt a lila-fehér mezes együttesnek, amely végül kis különbségű vereséget szenvedett. A gólfelelős – ahogy az eddigi felkészülési mérkőzéseken - Walfisch Mercédesz volt, aki ezúttal hat találattal segítette együttesét.

line

Nemzetközi felkészülési mérkőzés​

Békéscsabai Előre NKSE – Dunărea Brăila

28-32 (13-17)

Időpont: 2018. augusztus 17. (péntek) 16:00 óra (CET)

A Békéscsaba góldobói: Walfisch 7, Djokovic 6, Vukajlovic 5, Giricz 3, Bottó, Zöldi-Tóth, Ekker 2-2, Agbaba 1.
Vezetőedző: Horváth Roland

Jól kezdett a Békéscsaba, már 6-2-re is vezetett, jól működött a nyitott védekezés. Valami történt, ugyanis a román csapat a félidő közepén beérte a lila-fehéreket és egy jó szériával előbb kiegyenlített, majd át is vette a vezetést, a szünetig négy góllal ellépett. Szünet után volt egy kis fellángolása a viharsarkiaknak, ám a Braila fokozta a tempót és az első félidőben kiharcolt négygólos előnyt megtartva megnyerte a találkozót.

A csabaiak 2018. augusztus 18-án (szombat) magyar idő szerint 11:00 órakor a házigazda SCM Râmnicu Vâlcea együttesével mérkőznek meg.

line

[ae-fb-embed url='https://www.facebook.com/elorekezilabda/videos/265044924315131/' width='640']

line

Kapcsolódó hivatkozás:

http://curieruldevalcea.ro/urmeaza-doua-zile-pline-de-handbal-echipe-puternice-la-cupa-valcii/

Harcosan, lelkesen küzdött az Előre NKSE

Három mérkőzést játszott bő 24 óra leforgása alatt az EUbility Group-Békéscsabai ENKSE NB I-es női csapata a Kisvárdán megrendezett nemzetközi tornán.
Skaliczki László fiatal együttese pénteken vereséggel kezdett a későbbi 2. román HC Zalau ellen, majd döntetlent játszott a szlovákiai I. osztályú Michalovce (Nagymihály) csapatával. Szombaton, a későbbi tornagyőztes Kisvárdától jó 1. félidei csabai játék után kapott ki a 4. helyen záró Előre. Mihálffy Adrienn betegség miatt hiányzott a csapatból.

HC Zalau – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE 31-19 (16-10)
Kisvárda. Békéscsaba: Györkös – Kovács A. 1, Pénzes, Vukajlovics 4, Pintér 1, Walfisch 4, Szarka 2. Cs.: Popovics (kapus), Gidai, Kovacsevics, Zöldi-Tóth 3, Farkas K. 3, Bottó 1, Vér. Edző: Skaliczki László.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Michalovce (szlovák) 28-28 (16-14)
Békéscsabai dobók: Walfisch 7, Szarka 5, Kovács A., Gidai 4, Zöldi-Tóth 3, Kovacsevics, Pénzes 2-2, Vukajlovics 1.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Kisvárda Master Good SE 23-29 (16-12)
Békéscsabai dobók: Walfisch 8, Vukajlovics 5, Szarka 4, Kovacsevics, Pénzes 2-2, Farkas K., Pintér 1-1.

A torna legjobb mezőnyjátékosának a békéscsabai Walfisch Mercédeszt választották.

Skaliczki László: – Vásárosnaményban volt a szállásunk, az onnan való hosszú utazás, valamint a betegségek, sérülések miatt sok nehézséggel kellett megküzdenünk. Ennek ellenére a fiatal kis csapatunk harcosan, lelkesen játszott, különösen a Michalovce és a Kisvárda ellen, ezért dicséreti illeti a lányokat