Online fogadás | TippmixPRO

Vasárnap Budapesten vendégszerepel az Előre NKSE

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapata 2018. január 07-én, vasárnap 18:00 órai kezdettel az újonc Vasas SC otthonában lép pályára, a találkozó helyszíne a Népfürdő utcai Elektromos csarnok lesz.

beharangozo_kep_180107

A Vasas az eddig lejátszott 9 mérkőzésen 1 pontot szerzett, a piros-kékek a 6. játéknapon értek el 25:25 arányú döntetlent hazai környezetben a Kecskemét ellen. A lila-fehérek továbbra is pont nélkül állnak a tabellán, jóllehet az utóbbi két összecsapásukon is közel jártak a csabaiak a pontszerzéshez. Békéscsabai győzelem esetén a két csapat helyet cserélhetne a táblázaton, így a lilák a 2 pont megszerzésével el tudnának mozdulni az utolsó pozícióból.

A Vasas a magyar kézilabda egy legpatinásabb csapata, története során 15-ször volt magyar bajnok (legutóbb 1993-ban), 12-szer nyert Magyar Kupát, 1982-ben BEK-győztes volt, de szerepelt még négy BEK-döntőben (1978, 1979, 1993, 1994) és egy KEK-fináléban (1988) is. Érdekesség, hogy az 1982-es első osztályú bajnokságban a Mocsai Lajos irányította Vasas mögött lett második a Szabó Károly edzette békéscsabai női együttes, amely akkor még Előre Spartacus néven szerepelt.

A piros-kékek idén nyáron 8 év után jutottak vissza az élvonalba, edzőjük Kovács Péter, aki a 2011/2012-es szezonban az Előre NKSE kispadján ült, és egy Magyar Kupa ezüstéremmel írta be magát lila-fehérek történelemkönyvébe. Az angyalföldiek a csarnokuk átépítése miatt az idei szezonban a mérkőzéseiket a Népfürdő utcai Elektromos csarnokban rendezik, az 1977-ben felavatott sportcsarnokuk 2018 nyaráig belső és külső szerkezetében is teljesem megújul. Az épület egymástól elkülönített sportolói és nézői bejáratokat kap, így kiemelt biztonsági kockázatú mérkőzések rendezésére is alkalmassá válik.

A most futó szezonban a Vasas legeredményesebb játékosa a korábban Békéscsabán is megfordult Herr Anita, aki 5 találkozón 22 gólt szerzett, a legutóbbi mérkőzéseken azonban sérülés miatt nem szerepelt. A hazaiak keretében egy idegenlégiós található, a fiatal montenegrói átlövő Vanessa Agovic eddig 19 gólt ért el az idény során. A piros-kékek bő kerettel vágtak neki a bajnokságnak, Kovács Péter csapatában eddig 25 játékos lépett pályára, közülük 20-an a góllövőlistára is feliratkoztak.

Az Előre NKSE az óév utolsó találkozóján Debrecenben vendégszerepelt, a csabaiak nagy csatára késztették az esélyesebb hazaiakat, végül azonban nem sikerült a bravúr, a DVSC 31:28 arányú győzelmet aratott a Hódos Imre Sportcsarnokban.

A békéscsabaiak rutinos szélsője, Szarka Adrienn győzelmet vár a vasárnapi találkozón, a játékos szerint az elmúlt hetekben elvégzett munkának már pontokban is meg kell mutatkoznia.

„Szerintem mindenki tisztában van azzal, hogy ez egy nagyon fontos mérkőzés lesz számunkra, ahonnan már tényleg pontokkal kell hazatérnünk. A csapat ennek megfelelően készült a találkozóra, mindenki fegyelmezetten és koncentráltan dolgozta végig a hetet. A hét elején az erőnléti munka volt túlsúlyban, majd taktikai és technikai gyakorlatok következtek, közben pedig videó elemzések is zajlottak.” – zárta esélylatolgatását a balszélső.

A csabaiak kerete egy új arccal is bővült a héten, a lila-fehérek fél évre kölcsön vették a másodosztály Nyugati-csoportjának listavezetőjétől, a Mosonmagyaróvári KCSE-től a junior válogatott beállót, Giricz Laurát. A pályafutását Szegeden kezdő játékos éveken át a NEKA együttesét erősítette, mielőtt a nyáron az óváriak játékosa lett. A junior válogatott sportoló a két ünnep között próbajátékon járt a Viharsarokban, játszott az Érd elleni tesztmérkőzésen is, majd Horváth Roland vezetőedző javasolta a szerződtetését. A sportoló erőssége a védekezés, ebben a játékelemben hármas pozícióban vethető be, de támadásban is segítséget jelenthet a bennmaradásért küzdő csabaiak számára.

„Karácsony után egy edzésre és egy felkészülési mérkőzésre kaptam meghívást a csabaiaktól, örülök, hogy megfeleltem az elvárásoknak, és csatlakozhatok a kerethez. Korábban NB I/B-ben játszottam, mindenképpen szerettem volna magam kipróbálni a legmagasabb osztályban is, örülök, hogy itt megkapom a lehetőséget.” – mondta a frissen szerződtetett beálló, akinek a játékengedélye is megérkezett péntek délután, így vasárnap pályára tud lépni a Vasas ellen.