Online fogadás | TippmixPRO

A Magyar Kupa 4. fordulójában Kecskemétre látogat az Előre

Interjú Horvát Dorinával

Újabb fordulót rendeznek a Női kézilabda Magyar kupában, aminek keretén belül csapatunk a Békéscsabai ENKSE kedden egy előrehozott mérkőzésen a Kecskeméti NKSE gárdájával néz farkasszemet. A lilák tehát egy jó ismerőssel találkoznak a negyedik fordulóban, hiszen az előző szezonban még vérre menő harcot vívott egymással a két csapat az NB1-es tagság megőrzéséért. Ez végül ugye a lila-fehéreknek sikerült, így a Kecskemét élvonalbeli vitézkedése tiszavirág életűre sikeredett, ugyanis mindösszesen egy esztendőt tölthettek a legmagasabb osztályban. Ahogy pedig ez ilyenkor lenni szokott, rendesen kicserélődött a Bács-Kiskun megyei egylet kerete az új szezonra, valamint a szakmai irányítás is Marosán György helyett Varga József kezébe került a nyáron. Ellenfelünk jelenleg az NB1/B keleti csoportjában szerepel, és az eddig lejátszott hét mérkőzést követően a hatodik pozíciót foglalja el. A legutóbbi találkozójukat vasárnap, a bajnokságot veretlenül vezető Göd otthonában játszották, és szenvedtek 28-25 arányú vereséget. Érdekésség továbbá, hogy a házi góllövőlistájukat, két korábban az Előrében is megfordult játékos vezeti, Pénzes Laura 37, még Dajka Bettina 26 találatot jegyzett eddig a pontvadászatban. A kecskemétiek a másodosztályú tagságuknál fogva már az első fordulótól érdekeltek a sorozatban, akkor az NB2-es Gyomaendrődi NKSE csapatát búcsúztatták 44-16 arányban. Ezt követte az Orosháza elleni a 29-26-os, majd a Göd elleni 31-28-as sikerük. Lila-fehér együttesünk ezzel szemben csak az előző fordulóban csatlakozott a Magyar Kupa küzdelmeihez, és a papírformának megfelelően az NB1/B-s Nyíradony gárdája nem okozott megoldhatatlan feladatott Horváth Roland tanítványainak a 39-25-ös végeredménnyel zárult találkozón. A sorsolás kegyessége folytán pedig ismételten egy másodosztályban szereplő gárdán keresztül lehet eljutni immáron a legjobb nyolc csapat közé. Viszont azért ami az idegenbeli szereplésen kívül nehézséget jelenthet a csabai hölgykoszorúnak, hogy pénteken egy roppant fárasztó kiélezett csatát vívtak a Kisvárda együttesével, és ugyan az újabb bravúr nem sikerül, hiszen egy utolsó másodpercekben szerzett találattal a vendégek 30-29-ra megnyerték az összecsapást, a remekül küzdő lilákból azért egészen biztosan sokat kivett a rangadó. Többek között erről is kérdeztem az esélylatolgatásra felkért csabai hálóőrt, Horvát Dorinát, aki fiatal kora ellenére a legutóbbi találkozókon nyújtott teljesítményével már megvillantotta oroszlánkörmeit.

20181106_horvath_dorina

– Az előző idényben ugyan lehetőséged nyílt bemutatkozni az Előre felnőtt csapatában, de jobban még csak az utóbbi mérkőzéseken ismerkedhetett meg veled a csabai publikum. Kérlek, mondj magadról pár szót!

– Jelenleg ez a harmadik szezonom Békéscsabán, 2016-ban kerültem az egyesülethez. A kézilabdával amúgy Hódmezővásárhelyen ismerkedtem meg, ott sajátítottam el a sportág alapjait. Utána kerültem Szegedre a KSZSE csapatához, majd onnan a Nekához, míg végül kikötöttem a Viharsarokban.

– Most viszont egyre több találkozón kapsz bizalmat a mestertől, az Érd ellen pedig főszereplővé is váltál a teljesítményeddel…

– Igen szerencsére azon a találkozón jól sikerült beszállnom a meccsbe, és hozzá tudtam tenni a csapat játékához. Természetesen nagyon örülök annak, hogy akkor, és az óta is több összecsapáson szavazott már bizalmat nekem a szakmai vezetés, hiszen nagy élmény ilyen szintű együttesek ellen védeni. Viszont azért még úgy érzem, nagyon sokat kell fejlődnöm ahhoz, hogy az Érdi mérkőzéshez hasonló játékkal tudjam rendszeresen segíteni a csapatot. De nyilván az ilyen találkozók is elősegítik a fejlődésemet, illetve az is hogy alsóbb osztályokban is játszom az NB1 mellett. Az Előre U21-es csapatával az NB2-ben, míg kettős igazolással a Szeged KKSE csapatával az NB1/B-ben is. Ezekben az együttesekben pedig van lehetőségem végigjátszani akár teljes mérkőzéseket is, ami az előrelépés szempontjából kulcsfontosságú.

– A legutóbbi bajnoki fordulóban is pályára léptél, és bizony nagyon közel álltatok egy újabb bravúrhoz. Milyen érzésekkel jöttetek le a pályáról?

– Természetesen nagyon csalódottak voltunk, hiszen tényleg csak nüánsznyi dolgon múlt, hogy az Érd után egy újabb élcsapattól is pontot raboljunk. Nehéz ilyenkor értékelni, hiszen kikaptunk, de másfelől azért biztató, hogy ekkora tartása van a csapatnak, és már nem először tudunk a végjátékban fordítani. Viszont az, hogy ennyire közel voltunk akár még a két ponthoz is, és nem sikerült, az nagyon bosszantó. De tanulnunk kell a hibáinkból, dolgozni tovább, hogy a védekezésünk – ami most sem működött úgy, ahogy igazán szerettük volna -, jobb legyen, és persze Mi kapusok is még többet hozzá tudjunk tenni a találkozókhoz. Mert azt gondolom a játéknak ebben a két szegmensében nem tudtuk azt nyújtani, ami kellett volna a pontszerzéshez.

– Amúgy mennyi energiát vett ki belőletek a találkozó, és hogy lehet optimálisan frissíteni ennyire rövid idő alatt az együttest?

– Kétségtelenül sokat kivesz belőlünk egy ilyen összecsapás, de azt hiszem, fizikálisan rendben van a csapat, amit azért jól jellemeznek az utóbbi mérkőzések is. Mert hiába vagyunk nagyon kevesen, bírjuk a végjátékokat erővel. Nyilván a kulcsjátékosoknak, akik akár hatvan percet is a pályán töltenek azért nehezebb regenerálódni, de edzőink figyelnek arra, hogy a kellő pihenés is be legyen iktatva az edzések és a sorozatterhelések közben. Illetve ha szükséges lazább edzésekkel, és a gyúróink hathatós segítségével is próbálnak minket minél frissebben tartani. Viszont leginkább szerintem fejben fárad el egy ilyen találkozót követően a csapat, szóval a mentális regeneráció és a pihenés is nagyon fontos ekkor.

– Ahogy már említetted, kettős játékengedéllyel az NB1/B-ben is pallérozódsz, így szinte testközelből ismerheted akár a Kecskemétet is…

– Valóban, sőt még játszottam is ellenük egy hónappal ezelőtt Szegeden. Azt kell, hogy mondjam az NB1/B szintjén erős csapat leendő ellenfelünk, gyors játékot játszanak és különösen betörésekből nagyon veszélyesek. Két egykori csapattársunk Dajka Betti és Pénzes Laura viszik nálunk leginkább a prímet, és javarészt a gólfelelőseik, meg természetesen a szellemi atyjuk is Ők a gárdának. De még Kemény Dórát is kiemelhetjük az együttesből, aki azért komoly átlövő potenciállal rendelkezik.

– Összességében milyen találkozóra számítasz?

– Azt mindenképpen kijelenthetem, hogy célunk a győzelem és a továbbjutás, ez nem lehet kérdés. Azon belül azért szeretném, ha akár már első félidőben olyan játékot tudnánk produkálni, amivel a második játékrészben nyugodtabban kézilabdázhatnánk. És nem nehezítenénk meg saját magunknak a mérkőzést azzal, hogy olyan hibákat csinálunk, amikkel felhozzuk ellenfelünket. A védekezés természetesen most is fontos lesz, hogy a középső embereiket és a gyors lerohanásaikat hatékonyan megállítsuk. És persze tőlünk, kapusoktól is sokkal jobb teljesítmény kell, valamint remélem a játék több elemében is sikerül majd előrelépnünk, és javítanunk a korábbi hibáinkat.

A felek az elmúlt időszakban mindössze kétszer találkoztak egymással, a már korábban említett előző szezon két bajnoki összecsapásán, ahol a csapatok egyaránt hozták az otthoni mérkőzéseiket. Így tavaly ősszel Kecskeméten 31-27-es, míg tavasszal Békéscsabán 30-25-ös hazai siker született. Együttesünk találkozóján kívül még öt mérkőzést rendeznek a negyedik fordulóban, szerdán a Kozármisleny-Vác, csütörtökön a Mosonmagyaróvár-Fehérvár, jövő hét kedden az Érd-Debrecen, míg 14.-én szerdán a Dunaújváros-Siófok és az MTK-Kisvárda összecsapásokkal lesz teljes a forduló menetrendje. A lila-fehérek kecskeméti mérkőzése tehát kedden 18:30-tól a Messzi István Sportcsarnokban kerül megrendezésre, a találkozót a Héjjas Tímea, Kránitz Andrea bírópáros vezeti majd.

Dömény Dezső

Fotó: Antal János

line

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

line