Online fogadás | TippmixPRO

Az MTK otthonába látogatnak a lila-fehér lányok

Interjú Kovács Anettel

A hétvégén megkezdődött az élvonalbeli női kézilabda bajnokság, így együttesünk a Békéscsabai ENKSE is bemutatkozhatott a hazai közönség előtt. A lányok pályán mutatott produkciójára pedig nem is igazán lehetett panasz, hiszen hatalmasat küzdöttek és helyt is álltak a hatvan perc során. Igaz ezúttal ezért most nem járt pontbeli jutalom, hiszen a Dunaújváros gárdája hatalmas csatában két góllal 29-27 arányban két vállra fektette lila-fehér csapatunkat. Viszont ahogy Horváth Roland mester is nyilatkozta a találkozót követően, bíztató volt a jövőre nézve az együttes teljesítménye. A bajnokság pedig igazán csak most kezdődik, és a lilák szombaton a szezon első idegenbeli összecsapását is lejátszák, méghozzá az MTK otthonában. Aktuális ellenfelünk egyébként már két idegenbeli találkozót abszolvált az idényben, ugyanis múlt hét szombaton Vácon szenvedtek tízgólos vereséget a 31-21-es végeredménnyel záruló találkozón, majd ezt követően szerdán a Ferencváros otthonában volt jelenésük, ahonnan 36-22-es kudarccal tértek haza. Ami a fővárosiak nyári játékos mozgását illeti, összesen öt játékos Karnik Szabina, Termány Rita, Lajtos Nóra, Bánfai Kira és Stranigg Zsófia távozott az egyesülettől, míg nyolc új játékos, köztük több rutinos kézlabdázó is már kék-fehérben kezdte meg a felkészülést. Közülük hárman a Fradiból érkeztek, igaz csak Horváth Dóra az, aki tényleges igazolás, mert Suba Sára és Zsiborás Luca is csak kölcsönben szerepel ebben a szezonban. És hogy folytassuk a fiatal játékosok sorát, Pál Tamara az ETO-ból szintén kölcsönjátékosként szerepel, míg Sziráki Boglárka a Vác együttesétől tette át székhelyét a fővárosba. Kétségkívül azonban a három Budaörsi igazolással erősödhet legtöbbet az MTK, ugyanis az előző szezonban csapatának házi gólkirálya Dávid-Azari Fruzsina, a balátlövő Gerháth Fanni illetve a többszörös magyar válogatott Szöllősi-Zácsik Szandra igazi motorjai lehetnek Golovin Vlagyimir együttesének. Ahogy a lila-fehérek fiatal csapatában Kovács Anett is, hiszen a már válogatottban is bemutatkozó jobbszélső biztos kezére és rutinjára a szombati összecsapáson is nagy szükség lesz. Vele értékeltük a Kohász elleni találkozót, és természetesen kitértünk az MTK elleni derbire is.

20190906_kovacs_anett

Fotó: Antal János

– A vereség ellenére egy nagyon jó és izgalmas mérkőzést játszottatok a Dunaújvárossal, Ti miként értékeltétek meg az összecsapást?

– Az igazat megvallva kettős érzések kavarogtak bennünk a szombati mérkőzés lefújását követően. Egyfelől nyilván örülünk annak, hogy egy nálunk erősebb alakulattal fel tudtuk venni a versenyt, és igazából végig pariban voltunk velük, másrészről viszont csalódottak is vagyunk, mert egyértelműen egy nyerhető összecsapás csúszott ki a kezeink közül. És mondanom sem kell ebben a roppant erős bajnokságban nekünk minden pontra égetően szükségünk van.  

– Pedig az első húsz percben szinte álomszerűen kezdtetek, aztán viszont megtorpantatok, és innentől már inkább a Kohász akarata érvényesült…

– Őszintén szólva magam sem gondoltam, hogy ennyire jól kezdjük a találkozót, és a félidő derekára már több gólos előnyt sikerül szereznünk. Ebben a periódusban valóban nagyon jól kézilabdáztunk, okosan passzívig játszottunk, agresszívan védekeztünk, és a kapuból is extra teljesítmény jött. Viszont a félidő végén ellenfelünk ritmus váltott, mi pedig elkezdtünk kapkodni, és elolvadt az előny, amit korábban összegyűjtöttünk. A második játékrészben pedig kijött rajtunk az, hogy kevesen vagyunk, elfáradtunk és kulcsszituációkban hibáztunk.

– A hétvégén az MTK-nál vendégeskedtek, akik két sima vereséggel rajtoltak a bajnokságban. Ezekből a találkozókból mennyire lehet messzemenő következtetéseket levonni ellenfeletek erejével kapcsolatban?

– Minden mérkőzés más, és szerintem az MTK ellenük egy teljesen más arcát fogja majd mutatni. Egyébként hozzánk hasonlóan egy kifejezetten erős első sorral rendelkeznek, viszont talán nekik a padjuk is bővebb, mint a miénk, még akkor is, ha zömében fiatalok alkotják a második sorukat. Belső posztokon pedig kifejezetten erősek, itt Tóth Esztert érdemes külön is kiemelni, hiszen nem csak karmestere ellenfelünknek, de gólerős játékos is. Szöllősi-Zácsik Szandrát pedig azt gondolom, senkinek nem kell bemutatni, az ő játéka azért nagymértékben befolyásolja az MTK eredményességét.

– Jó eséllyel, egy riválissal találkoztok, ebből kifolyólag mennyire kezelitek kiemelten a szombati összecsapást?

– Mivel nekünk minden találkozó fontos, és így minden összecsapásra próbálunk a lehető legjobban felkészülni és a legtöbbet kihozni belőle, így külön nem is mondjuk ki erre sem, hogy most kiemelten készülünk rá. De azért nyilván a közvetlen riválisokkal szembeni mérkőzések mindig felértékelődnek, és a bennmaradásért folyó harcban is sokat számíthatnak ez itt megszerezhető pontok. Szóval a győzelem szellemében készültünk egész héten, és a két pontért utazunk Budapestre is. Azt gondolom, ha egy Dunaújvárost ennyire meg tudtunk szorongatni hazai pályán, akkor az MTK otthonában sem leszünk esélytelenek.

– Milyen találkozóra számítasz?

– A szombatihoz hasonló harcos, ki-kimérkőzésre, ahol döntő lehet, hogy melyik csapat bírja jobban fizikálisan. Mi a Kohász elleni első húsz percből meríthetünk, az a jó védekezés és kapusteljesítmény fog kelleni az MTK ellen is. És persze okos játék, és összességében kevesebb hiba. De ha hátul tényleg stabilak tudunk lenni 60 percen keresztül, akkor egészen biztosan nem térünk haza üres kézzel.

Ahogy az előző szezonban, úgy valószínűsíthetően ebben a bajnoki kiírásban is komoly csatákat fog vívni egymással – többek között a bennmaradásért is – a két gárda. A felek utoljára januárban csaptak össze Budapesten, akkor 26-26-os döntetlennel ért véget a találkozó, míg májusban Békéscsabán 34-30 arányban az MTK tudott diadalmaskodni. Az Előrés lányok első idegenbeli összecsapása tehát szombaton 18 órától a Budapesti Elektromos Csarnokban kerül megrendezésre, a találkozót az Altmár Kristóf, Horváth Márton bírópáros vezeti majd.

Dömény Dezső

line

line