Online fogadás | TippmixPRO

Siófok a következő állomás a csabai lányoknak

Interjú Giricz Laurával

Közel háromhetes szünetet követően hétközi fordulóval folytatódnak a küzdelmek a K&H Női kézilabda ligában, csapatunkra a Békéscsabai ENKSE számára pedig egy siófoki megméretetés vár. És bizony könnyű túrának véletlenül sem nevezhetjük a hétközi kirándulást, hiszen a Balaton parti vendéglátók ebben a szezonban már nem csak szimplán a keretük összetétele miatt, hanem az eredményeik által is kiérdemlik az élcsapat jelzőt. Ha pedig rápillantunk a bajnoki tabellára, akkor ez még inkább szembetűnő lesz, ugyanis a Siófok jelenleg a negyedik pozíciót foglalja el 23 megszerzett pontjával, és így kemény harcot folytat a kettő egységgel előtte álló Érd együttesével a bajnoki bronzérem megszerzéséért. Ebben acsatában egyébként éppen az előző fordulókban veszítettek fontos pontokat a cápalányok, hiszen a legutóbbi két találkozójukon egyaránt alulmaradtak, a Váccal szemben 25-24, míg az Érddel szemben 30-26 arányban. Ezzel a két vereséggel pedig még az idegenbeli veretlenségüknek is búcsút inthettek. Azonban hazai pályán is voltak már kilengéseik, mert a Vác siófoki diadala vagy az MTK pontszerzése mindenképpen a meglepetés kategóriába tartozik. A nemzetközi porondon viszont egyelőre megállíthatatlanul menetel a Balaton parti egylet, az EHF kupa csoportkörét veretlenül nyerte meg, és a norvég Storhamar elleni kettős győzelmüknek köszönhetően mára sorozat elődöntőjében vannak, ahol majd a Viborg csapatával mérkőznek meg a döntőbe jutásért. Együttesünk ezzel szemben teljesen más célokért küzd a szezonban, és még ha az előző fordulóban a Vác három góllal jobbnak is bizonyult a lila-fehér hölgykoszúnál, a bennmaradásért folyó küzdelemben azért igen csak jól állnak Horváth Roland tanítványai, akik perpillanat a tabella tizenegyedik helyén tanyáznak, hét pontra a kiesőzónától. Most viszont egy roppant nehéz sorozat vár a csabaiakra, ugyanis három találkozón egymás után vendégként kell helytállniuk, ráadásul a tabella első felében elhelyezkedő ellenfelek otthonában, majd ezt követően még a Ferencvárossal is farkas szemet kell nézniük a Viharsarokban. De természetesen egyelőre még csak a soron következő ellenfél, azaz a Siófok együttese van fókuszban a csapatnál, így én is a hétközi mérkőzéssel kapcsolatban kértem elsősorban esélylátogatást együttesünk fiatal beállósától Giricz Laurától.

20190326_giricz_laura

Fotó: Antal János

– Ismételten egy hosszabb szünet után vagytok, milyen jellegű munkát végeztetek az elmúlt három hétben?

– Amikor ennyi idő telik el két tétmérkőzés között, akkor általában a fizikai munkára helyezzük a nagyobb hangsúlyt, ez most is így volt. Az első héten az erőnléti edzések domináltak, sok futással kiegészítve, azt követően pedig a kézilabda taktikai része került inkább előtérbe. Nyilván a múlt heti válogatott hét miatt egy kicsit foghíjasak voltunk, hiszen többen hiányoztak, de ettől függetlenül azért próbáltuk minél hasznosabban kihasználni ezt az időt arra, hogy még jobban összecsiszoljuk a játékunkat, és elsősorban védekezésben hatékonyabbá tegyük a csapatot. Illetve azért jutott idő egy kis játékos csapatépítő összetartásra is, ugyanis egy paintball csatában is összemértük tudásunkat.    

– Az ilyen váltakozó intenzitású időszakokat miként lehet optimálisan kezelni? Gondolok itt arra, hogy most több mint egy hónap alatt mindösszesen egy találkozót játszottatok, míg az előttünk álló bő másfél hónapban nyolc összecsapás is vár majd rátok…

– Az igazat megvallva elég nehéz alkalmazkodni ahhoz, hogy sokszor hetekig nem játszunk mérkőzést, aztán meg rövid időn belül többet is. Mint ahogy most is, egy hosszabb szünetet követően két találkozónk is lesz a héten, aztán pedig megint két hét szünet. Én a magam részéről mindenképpen a sorozatterheléses időszakot kedvelem jobban, amivel szerintem nem vagyok egyedül, hiszen a tétmérkőzés nélküli hetek, amikor csak edzések vannak, az egy játékos számára meglehetősen egysíkú. Igaz ekkor több szabad hétvégénk és szabadidőnk van, és így azért könnyebb regenerálódni is. Most pedig azért nekünk is jól jött, hogy kevesebb összecsapást kellet játszanunk, mert a sok sérültünkből többen is felépülhettek mostanra.

– És valljuk meg kelleni is fog a frissesség, ugyanis meglehetősen nehéz sorozat előtt álltok, hiszen a tabella első hat csapatai közül néggyel is megmérkőztök az elkövetkező fordulókban…

– Nyilván nem lesz könnyű ilyen szintű ellenfelekkel szemben játszani, de azért ellenük is ugyan úgy készülünk, és próbáljuk majd a lehető legjobb teljesítmény nyújtani. Most talán az motiválhat minket a legjobban ezeken a találkozókon, hogy a védekezésünketszeretnénk még magasabb szintre emelni, mert azért lássuk be ezen a téren még bőven lehetett hiányérzetünkaz elmúlt időszakban. Jelenleg az egész mezőnyben mi kaptuk a legtöbb gólt, és ugyan elöl a lőtt gólok számával ezt bőven kompenzáltuk, azért szeretnénk, ha végre hátul is meg tudnánk találni a megfelelő felállást.

– Az erőltetett menetet szerdán, Siófokon kezditek, akikkel kapcsolatban adódik a kérdés, vannak egyáltalán igazán gyenge pontjaik?

– Sokat nem tudok mondani, mert egy meglehetősen komplex csapat a Siófok. Sztárokkal teletűzdelt, igazi kétsoros csapat, ahol tényleg minden poszton két ugyanolyan kaliberű kézilabdázó pattogtatja a labdát. Nehéz is lenne bárkit kiemelni közülük, mert a kapustól elkezdve a beállóig igazából végig kiemelkedő játékosok találhatók náluk. Ha mégis meg kellene neveznem egy játékost, akire igazán oda kell figyelnünk szerdán, akkor Estelle Nze Minkót mondanám, aki a Siófok karmestere, tőle indulnak a játékok, és így az ő semlegesítése mindig kulcskérdés védekezésben. Támadásban pedig általában a kapusok jelentik a legnagyobb problémát az ellenfeleknek, az ő eszükön kell nekünk is minél jobban túljárnunk.

– Milyen játék kell akkor, hogy igazán megszorítsátok a hazaiakat?

– Leginkább egy kemény, határozott védekezés, amivel kellően elbizonytalaníthatjuk őket már az elején. Természetesen ilyen minőségi ellenféllel szemben nekünk a maximumot kell kihozni magunkból, főleg idegenben ahhoz, hogy legyen esélyünk ellenük, vagy legalább megfelelően megszorongassuk őket. Időnk most bőven volt rákészülni a magasabb szintű ellenfelekre, így remélem, szerdán is tudjuk produkálni azt a játékot,amivel akár meglepetést is tudunk okozni. A legfontosabb viszont az, hogy tényleg olyan kézilabdát mutassunk be, ami után emelt fővel jöhetünk majd le a pályáról.

Az utóbbi időszakban sok babér nem termett a liláknak a Siófok ellen, amit jól szemlétet, hogy a két csapat legutóbbi öt szezonban lejátszott 12 mérkőzéséből mindössze egyet tudott csak megnyerni az Előre még 2017 tavaszán. Ennek megfelelően a gárdák őszi Békéscsabai randevúján is a Balaton partiak örülhettek a 30-25-ös végeredménnyel zárult találkozót követően. Igaz azon a találkozón egyáltalán nem lehetett panasz a csabai lányok teljesítményére, akik a második félidőben már négy góllal is vezettek, és csak az utolsó tíz percben tudták megfordítani a találkozót a vendégek. Reméljük csapatunk idegenbenis szoros küzdelemre készteti majd a hazai együttest, a szerdán 18 órától a Siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnokban megrendezésre kerülő összecsapáson, melyet a lilák irányítója Szögi Tímea térdproblémái miatt egészen biztosan kihagyni kényszerül. A találkozó játékvezetői ezúttal az Őri Erika, Pozdena Erika bírópáros lesz majd.

Dömény Dezső

line

[ae-fb-embed url='https://www.facebook.com/elorekezilabda/videos/305102033496268/' width='680']

line