Tippmix

Szezonzárás Budaörsön

Szerdán meglehetősen furcsa és némiképp keserédes estén lehettek túl a csabai szimpatizánsok, mert ugyan a bennmaradásért vívott Kisvárda elleni csatában egy megsemmisítő erejű vereséggel alulmaradt lila-fehér kézilabda csapatunk, de a szerencsének és a Fehérvár együttesének köszönhetően, mégis pozitív kicsengése lett a sportestének.

Moyra Budaörs Handball - Tappe-Békéscsabai Előre NKSE

Ugyanis a több sebből is vérző csapatunknak az igazat megvallva nem sok esélye volt ezen az estén, az elszántan játsszó és agresszívan védekező vendégekkel szemben, akik szintén az életükért harcolva végül 36-24 arányban megnyerték az alsóházi találkozót. De a második félidő izgalmai valójában már nem is a csabai csarnokban zajlottak, hanem Balatonbogláron, ahol is az Alba Fehérvár 28-25-re diadalmaskodni tudott a NEKA felett, így kifizetődött, hogy oda-vissza le tudtuk győzni az akadémistákat, hiszen így a kétpontos előnyünk az utolsó fordulótól függetlenül az élvonalban maradást jelentette együttesünknek. A lefújást követő feszült várakozás után, pedig nem mindennapi ünneplés kezdődött, mert a párhuzamos mérkőzés eredményének tudatában, a találkozóról tüntetésképpen idő előtt kivonuló tábor, immáron a csarnok előterében kezdett örömritmusokba, amihez aztán játékosaink is csatlakoztak, ezzel is megköszönve, a tőlük egész szezon alatt kapott biztatást. Egy forduló azonban még hátravan ebből az idényből, így még ránk váró feladat az, hogy a sérülésekkel és betegségekkel sújtott együttesünk tisztességgel helytálljon Budaörsön és méltóképpen zárja le a szezont.   

Vendéglátóink azonban az utolsó mérkőzésen is már elégedetten futhatnak ki a pályára, lévén eredményes szezont tudhatnak maguk mögött. Eddig összesen 23 pontot szereztek a pontvadászatban, ami a hetedik helyre lesz elég számukra, mert ha a szombati győzelmükkel be is érik pontszámban az előttük álló MTK gárdáját, az egymás elleni eredmény miatt megelőzni már nem tudják őket. Így számukra is csak a szép búcsú maradt a zárófordulóra, na meg, hogy hazai győzelmeik számát tovább növeljék. Amiből volt bőven ebben az idényben, lévén a top négy kivételével csak az MTK tudott győzelemmel távozni a budaörsi csarnokból. Ebben nyilván komoly szerepet játszott az is, hogy számos rutinos játékosuk sokadik virágzását élte a Pest vármegyei klubban, erre pedig a válogatott alapemberének is számító, a klubjában 89 találatával a házi gólkirályi címre elsődlegesen pályázó Klivinyi Kinga a legjobb példa. A Budaörs januárban Békéscsabán is megmutatta erejét és 25-22-re legyőzve csapatunkat, bezsebelte a győzelemért járó kettő pontot, mint ahogy tette azt a felek legutóbbi budaörsi összecsapásán is. Akkor azon a tavaly áprilisi találkozón 25-20 arányban győzedelmeskedett Buday Dániel alakulata.

Az idei szezont lezáró találkozó tehát 18:00 órától kerül megrendezésre a Budaörsi Városi Sportcsarnokban, a sípmesterek Bóna Szabolcs és Földesi Csaba lesznek.

Dömény Dezső