Online fogadás | TippmixPRO

Archívum – 2020

Elmarad az MTK-Budapest elleni bajnoki mérkőzés

Elővigyázatossági okokból, a két klub megegyezése alapján elmarad, és egy későbbi időpontban kerül lejátszásra az eredetileg 2020. szeptember 19-re kiírt MTK-Budapest – EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE felnőtt bajnoki mérkőzés.

Mivel a Békéscsabai Előre NKSE szerdán az FTC-Rail Cargo Hungaria ellen lépett pályára, és a pénteki nap során a Ferencváros több játékosának koronavírustesztje is pozitív lett, így a lila-fehérek kérvényezték a szombati bajnoki meccs halasztását, amelyhez az MTK Budapest hozzájárult. A mérkőzés pótlásának pontos időpontjáról később születik döntés.

Egyúttal arról is tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a 2020. szeptember 19-re tervezett ifjúsági és serdülő mérkőzések is ELMARADNAK!

Távozó, érkező, műtét után és előtt álló sportoló az Előrénél

A napokban tovább nehezedett az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE helyzete, hiszen több játékosát is elvesztette a klub.

A kölcsönben szereplő, 4 mérkőzésen 11 gólt szerző Vámosi Pannát a korábbi csabai kedvenc, Aleksandra Vukajlovic súlyos sérülése miatt azonnali hatállyal visszarendelte a Debreceni VSC együttese.

A szerdai, Ferencváros elleni mérkőzésen megsérült, eddig 10 találatot jegyző Borgyos Panna csütörtökön MR vizsgálaton járt, amelynek eredménye péntek reggel megérkezett, a sportoló sajnos elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, műtét és hosszadalmas felépülés vár rá.

A szerb válogatott átlövő, Ivana Mitrovic Belgrádban vállműtéten esett át, a rehabilitációja több hónapot vesz igénybe.

A klub az idény végéig szóló szerződést kötött a 22 éves, átlövőként bevethető Csepregi Anitával, aki 2008-ban Békéscsabán kezdett el kézilabdázni, legutóbb pedig a másodosztályú Tempo KSE együttesében szerepelt. A sportoló 2017-ig az Előre NKSE utánpótlás korosztályaiban játszott, így most visszatért nevelőklubjához.

A sérülteknek mielőbbi felépülést, Anitának pedig eredményes, sérülésmentes szezont kívánunk!

Az Előre NKSE a kialakult helyzetben szeretné megerősíteni a keretét, ennek érdekében folyamatosan figyeli a klub a játékos piacot, néhány esetben már konkrét egyeztetések is zajlanak.

Az MTK otthonában folytatják a lila-fehér lányok

Ismét egy fontos rangadóra készül kézilabdacsapatunk, ugyanis szombaton az MTK otthonában vizitálnak lányaink.

20200919_mtk_elore

Ráadásul a fővárosi egylet a mieinknél pihentebben érkezhet az összecsapásra, hiszen a hétközi Kisvárdai találkozójukat a hazaiaknál kialakult vírusgyanús esetek miatt elhalasztották, így múltszombaton a Mosonmagyaróvár ellen hazai pályán egy góllal elveszített derbin léptek pályára utoljára Vlagyimir Golovin tanítványai. Akik amúgy remekül, egy 35-28-as hazai sikerrel kezdték az idei szezont, melynek a Fehérvár együttese volt az elszenvedője. A folytatás viszont már nem alakult annyira jól a kék-fehérek számára, mert először a Vác otthonában szenvedtek 31-22-es vereséget, majd ahogy már említettem a Mosonmagyaróvár is térdre kényszerítette őket a 33-32-es végeredménnyel zárult összecsapáson. Az MTK egyébként csapatunkhoz hasonlóan azon klubok közé tartozik, akik leginkább fiatal magyar játékosokkal igyekeznek helytállni az élvonalban, igaz az elmúlt szezonokban már egyre több rutinosabb játékos is erősítette a keretüket. Elég csak megemlítenünk Szöllősi-Zácsik Szandrát, Dávid-Azari Fruzsinát vagy Dakos Noémit. Hozzájuk pedig olyan tapasztalt játékosok érkeztek nyáron, mint a jobbátlövő Szekerczés Luca, a szélső Pelcéder Orsolya, a beálló Sári Barbara, illetve a legutóbbi másfél szezont Békéscsabán töltő irányító Marincsák Nikolett. Persze a távozók között is bőven akadnak olyan kulcsjátékosok, akik főszerepet játszottak az MTK előző idénybeli remeklésében, hiszen a bajnokság idő előtti lefújásakor a hetedik helyen tanyázott a fővárosi egylet. Így Mihálffy Adrienn, Horváth Dóra, Fekete Bozsana, és a legeredményesebb játékosuk Tóth Eszter távozása azért biztos okozott némi fejtörést Golovin mesternek. Ami csapatunkat illeti, a lilák egy NEKA elleni arcpirító vereséggel indították a szezont, amit egy debreceni nyolcgólos, majd szerdán egy Ferencváros elleni tizenkilenc gólos zakó követett. Szombaton viszont ismét egy csapatunkhoz erősségben azért közelebb álló gárdával kell farkasszemet nézni, igaz sétagaloppnak egyáltalán nem ígérkezik a fővárosi túra.      

Még akkor sem, ha a statisztikát böngészve egyértelműen pozitív ellenfelünkkel szemben a mérlegünk, ugyanis együttesünk az MTK-val – és jogelődjével, a BSE csapatával – összesen 20 alkalommal találkozott eddig az első osztályban, ebből tízszer békéscsabai, hétszer pedig fővárosi győzelem született, három alkalommal pedig pontosztozkodással zárult a csata. Legutóbb az előző szezonban mérkőztek meg egymással a felek, és az MTK otthonában 29-27-es hazai győzelem született, még idén februárban Békéscsabán egy rendkívül emlékezetes összecsapáson 32-23-as lila-fehér diadalnak örülhettünk.

A szombati bajnoki mérkőzésen tehát a budapesti Népfürdő úti Elektromos csarnokban 18 órától indul útjára a labda, és ahogy az MTK idei összes hazai találkozója, ez is szurkolók nélkül zárt kapuk mellett kerül megrendezésre. A sípmesterek Andorka Miklós és Hucker Róbert lesznek.

Dömény Dezső

A Ferencvároshoz látogat az Előre

Folyamatos munkában békéscsabai kézilabdacsapatunk, hiszen alig telt el pár nap a debreceni összecsapás óta, máris újabb feladatra készülhetnek Vida Gergő tanítványai, és mint ahogy már kezdjük megszokni ebben a bajnokságban, ezen a héten is egyszerre két megmérettetés vár együttesünkre.

20200916_ftc_elore

Fotó: Antal János

Szerdán a Ferencváros otthonában kell helytállni, szombaton pedig már az MTK gárdájánál vendégeskedik a Békéscsaba. A lilák szerdai ellenfelét azt gondolom, különösebben nem kell bemutatni, a több nemzet válogatott játékosait is felvonultató zöld-fehérek az elmúlt években sikeresen szerepeltek a hazai és a nemzetközi porondon egyaránt. A hétvégén pedig már az idei Bajnokok ligája menetelésüket is megkezdték, hazai pályán nagy csatában szenvedtek egygólos vereséget a Rosztov Don együttesétől. Viszont lila-fehér csapatunkhoz hasonlóan azért náluk is komoly változások történtek a nyáron, ugyanis Lukács Viktória, Danick Snelder, Háfra Luca, Bánfai Kira, Hornyák Dóra, Szemerey Zsófi és Debreczeni-Klivinyi Kinga is távozott a Népligetből. Természetesen pótlásukra új játékosok érkeztek, a jobbátlövő Alicia Stolle és a balátlövő Emily Bölk a Thüringer HC-ból, a jobbszélső Angela Malestein a Bietigheimből, a beálló Julia Behnke a Rosztov Dontól, a szintén beállós Kisfaludy Anett és a kapus Janurik Kinga pedig az Érdből tette át székhelyét a Ferencvárosba. Az új játékosok listája azonban azzal a Kovács Anettel lesz teljes, akit az elmúlt szezonban még lila-fehér mezben láthattunk, viszont most valósággal villámrajtot vett új csapatában, és a zöld-fehérek első három mérkőzésén 11 találatot szerezve jelenleg a második legeredményesebb játékosa a Fradinak. Akik a bajnokságban két sima győzelemmel rajtoltak, kezdésként a Vácot verték hazai pályán 32-19-re, a második fordulóban pedig Mosonmagyaróváron nyertek tíz góllal 29-19 arányban. A lila-fehérek ezzel szemben eddig még nyeretlenek, hiszen a balatonboglári vereségüket követően Debrecenben sem tudták felborítani a papírformát, igaz a nyolcgólos félidei hátrány után a második játékrészt már sikerült döntetlenre hoznia a csabai hölgykoszorúnak, ami azért már bíztató lehet a jövőre nézve. A találkozó egyébként 32-24-es végeredménnyel zárult.

A koronavírus-járvány miatt a felek tavaszi fővárosi összecsapása elmaradt, így csapatunk majdnem napra pontosan két éve, 2018. szeptember 12-én szerepelt legutóbb a Ferencváros otthonában, ahonnan 15 gólos vereséggel voltak kénytelenek hazatérni. Viszont idén januárban azért Békéscsabán megütközött egymással a két gárda, igaz azon a találkozón is sima zöld-fehér siker született, a 39-24-es végeredménnyel zárult mérkőzésen. Folytatás tehát szerdán 17 órától az Elek Gyula Arénában, a Rontó Ádám, Szanyi Péter Gábor sípmesterek ténykedése mellett.

Dömény Dezső

line

line

Közlemény

Fontos információk szülők és szurkolóink részére az utánpótlás mérkőzésekkel kapcsolatban.

A koronavírus-járvány miatt egyesületünk elnöksége az MKSZ egészségügyi protokollja alapján kötelezően betartandó szabályokat hozott a megrendezésre kerülő utánpótlás mérkőzésekkel kapcsolatban.

20200911

Helyszín: Békéscsaba, Evangélikus Sportcsarnok

Általános szabályok:

- csak egészséges, tünetmentes személyek léphetnek be a mérkőzés helyszínére,

- a belépést megelőzően lázmérés és kézfertőtlenítés történik,

- csak 37,2 C testhőmérséklet alatt lehet a csarnokba lépni,

- a mérkőzés hivatalos résztvevői és a nézők között fizikai kontaktus nem megengedett (pl. kézfogás),

- maszk folyamatos használata kötelező a csarnok területén,

- a nézőtér bizonyos részei lezárásra kerülhetnek.

line

Serdülő mérkőzések: kezdés 16:00 órakor, a belépés 15:30 órától lehetséges.

Ifjúsági mérkőzés: kezdés 18:00 órakor, a belépés 17:30 órától lehetséges.

line

A szurkolók csak a földszinti nézőteret használhatják, a karzatra felmenni TILOS! A mérkőzés végén a szurkolóknak az épületet el kell hagyni, a szülők a gyermeküket az épület előtt várhatják meg. Egyesületünk a megfogalmazott intézkedésekkel megpróbálja elősegíteni, hogy a járványügyi helyzet ellenére, szurkolók előtt minél tovább játszhassanak csapataink, hogy élvezhessük a kézilabdát és legfőképp megóvjuk a játékosok és egymás egészségét. A fenti szabályok betartása ezért mindenki számára kötelező!

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!

Szombaton Kelet-magyarországi derbi a Főnixben

Interjú Vida Gergővel

Zaklatott héten van túl kézlabda együttesünk a Békéscsabai ENKSE, hiszen egy nem túl sikeres balatonboglári túrát követően az utóbbi pár napot a játékosok életében már nem is a kézilabda, hanem sokkal inkább a koronavírus határozta meg. Ez pedig a Győr elleni elmaradt találkozóban csúcsosodott ki, hiszen vírusgyanús horvát játékosunk Tena Petika negatív teszteredményének hiányában, csapatunk nem tudott kiállni az ETO ellen, így a hazaiak 10-0-ás eredménnyel kapták meg a mérkőzést, és a két bajnoki pontot. Viszont a bajnokság kereke forog tovább, és szombaton már egy újabb rangos összecsapás vár lila-fehér lányainkra, méghozzá a nagy rivális Debrecen otthonában. Ha azt mondtam, hogy zaklatott volt a bajnokság első hete a lilák számára, akkor ez a megállapítás a piros-fehérekre is érvényes, ugyanis a Loki az előzetes várakozásokkal ellentétben két vereséggel kezdte meg a bajnoki küzdelmeket. Azt pedig, hogy melyik vereség fájóbb, egy góllal 31-30 arányban hazai pályán alulmaradni az igencsak megerősödött Mosonmagyaróvárral szemben, vagy térdre kényszerülni a Lokinál jóval szerényebb kerettel rendelkező Kisvárda otthonában, azt már mindenki maga döntse el. A tény viszont, hogy szombat délután a bajnokság jelenlegi három nyeretlen együttesből kettő összecsap a Főnix csarnokban. A Hajdúságiak gyengébb kezdése azért is felettébb érdekes, mert az előző szezonhoz képest nem mondhatjuk, hogy óriási mértékű változáson ment volna keresztül az együttes. Persze voltak távozók, hiszen Varsányi Nóra, Bulath Anita, Triffa Ágnes, Oguntoye Viktória és Karnik Szabina is távozott, még Szabó Dóra, Szabó Panna, Borgyos Panna és Vámosi Panna éppen csapatunkhoz kerültek kölcsönbe. Viszont Köstner Vilmos és stábja a távozók megfelelő pótlásáról is gondoskodott, így az átlövő Hornyák Dóra és a jobbszélső Bánfai Kira a Ferencvárosból, a kapus Csapó Kira a Dunaújvárosból, a szintén hálóőr Ann-Cathrin Giegerlich a Thüringerből, és végül az általunk jól ismert Aleksandra Vukajlovics csapatunkból tette át székhelyét a hajdúsági megyeszékhelyre. Arra választ, hogy igazán melyik csapatot viselték meg az elmúlt egy hét történései és kudarcai, alighanem csak a mérkőzés után kaphatunk, de a lilák vezetőedzőjével, Vida Gergővel azért az esélylatolgatáson kívül megpróbáltuk ezt is boncolgatni.

20200911_vida_gergo

– Kezdjük a legkényesebb kérdéssel, az elmúlt időszak eseményeit követően mentálisan milyen állapotban vagytok?

– Sajnos sokkal okosabbat most én sem tudok mondani, mint hogy szombaton kiderül. Nyilván ez az egész hercehurca rettentően megzavarta a csapatot, és teljesen felborította a menetrendünket. Kezdjük ugye azzal, hogy ez a történet valójában nem az ETO elleni mérkőzés előtt kezdődött, hanem már a NEKA elleni összecsapást megelőzően. Aznap amikor útra keltünk Balatonboglárra, az egyik játékosom jelesül Tena Petika nem érezte jól magát, koronavírusos tüneteket produkált, és azt hiszem, a mostani helyzetben nem kell külön ecsetelnem ez milyen hatást váltott ki akkor a csapatból, nem beszélve arról, hogy a támadásunk, de legfőképpen a védekezésünk oszlopa esett ki közvetlenül a mérkőzés előtt. Ettől függetlenül ez nem mentesít minket az alól, hogy rettentően gyengén játszottunk, de mivel akkor szinte mindennel foglalkoztunk csak a kézilabdával nem, így enyhén szólva sem voltak számunkra ideálisak az előzmények.    

– Aztán jött a hab a tortán, a Győr elleni összecsapás…

– Ez már tényleg csak a jéghegy csúcsa volt, azzal hogy elutaztunk, de mivel csak szerda délután érkezett meg a teszt eredménye – ami mellesleg negatív lett -, így nem tudtunk pályára lépni. Nyilván mi sem akartuk kockáztatni azt, hogy a BL szereplés előtt álló ETO játékosok egészségét veszélyeztessük, meg ugye a szabályok sem teszik ilyenkor lehetővé a játékot. Természetesen nagyon sajnáljuk, hiszen minden játékosom szeretett volna játszani, és ezeknek a fiataloknak nagyon sokat jelentett volna a világ legjobbjai ellen egy ilyen csarnokban pályára lépni. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy a teszteredmény hiányában edzeni sem engedtek minket, szóval csütörtökön tudtunk először tréningezni egy hét után.

– Viszont szombaton már Debrecenben van jelenésetek, és ha valaki, akkor te igazán jól ismered a következő ellenfeleteket…

– Ha röviden össze akarnám foglalni, akkor egy hosszú évek óta hasonló szakmai irányt követő, elsősorban a gyors játékra és főként a lerohanásokra alapozó igazán komplex csapat a Loki. Számos nem csak hazai, hanem külföldi válogatott játékosokat is a soraikban tudhatnak, és hozzájuk jönnek még a korosztályos válogatottakban is jeleskedő tehetséges fiatalok. Szóval a keretük egy remek egyvelege a rutinos és a tehetséges zsenge korú játékosoknak, hiszen már évek óta egészséges egyensúlyban tartják a tapasztalatot és a fiatalságot. Az viszont tagadhatatlan, hogy nem kezdtek jól, úgyhogy egészen biztosan kettőzött erővel fognak ellenünk játszani, és mindent megtesznek majd, hogy bizonyítani tudják a valós tudásukat. De egy Csaba-Debrecen mérkőzés mindig óriási presztízs, úgyhogy ez mindkét oldalról amúgy is plusz motivációt jelent majd.

– Mit szeretnél látni szombaton a csapatodtól?

– Elsősorban vagány kézilabdát. A NEKA ellen azt éreztem, hogy szinte az összes játékosom az előző szezonbeli epizódszerepében ragadt. Ennél a csapatnál viszont már más a feladatuk, úgyhogy sokkal bátrabb kézilabdát várok el a lányoktól. Nyilván több kézilabdázónknak is ez volt az első felnőtt találkozója, de akkor is ki kell lépnünk ebből a fázisból, és téthelyzetben is visszaadni a pályán azt, amit edzéseken gyakorlunk. A zsinórban következő összecsapásokon az erősebb anyagi bázissal és ez által komplexebb kerettel rendelkező együttesekkel szemben erre most bőven lesz lehetőségünk, úgyhogy a legfontosabb az, hogy a saját játékunkra koncentráljunk. Főként most, amikor rettenetesen rövid felkészülési idő áll rendelkezésre két mérkőzés között, és így jóval nehezebb átültetni gyakorlatba a videón kielemzett tapasztalatokat. Szóval sokkal nagyobb szerepet kap az, hogy egy csapat mennyire tudja ráerőltetni az akaratát és a játékstílusát ellenfelére. Nekünk is ez a célunk, nyilván egy ilyen csapat ellen, mint a Loki, ez jóval nehezebb feladat, hiszen nem állok nagyon messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy talán még soha sem volt akkora különbség játékos anyagban a két gárda között, mint most, de éppen ezért az elsőszámú feladatunk az, hogy ezt a különbséget a lehető legnagyobb mértékben eltüntessük.

A két együttes tavaly őszi mérkőzésén, az akkor hazai pályán játszó Debrecent kifejezetten megizzasztották lila-fehér lányaink, hiszen csak egy végletekig kiélezett összecsapáson tudtak mindössze két góllal 32-30-ra nyerni a hazaiak. Sajnos viszont a felek legutolsó mérkőzésén, melyet februárban Békéscsabán rendeztek, már sokkal inkább kijött a két gárda közötti különbség, ami a végeredményben 33-25-ös Loki sikert hozott. A Kelet-magyarországi derbik története viszont szombaton tovább íródik, egészen pontosan a Főnix csarnokban 18 órától lépnek parkettra az együttesek. A találkozó két játékvezetője Hantos Dorina és Rózsahegyi Brigitta lesz. Szurkolóink a mérkőzést a https://dehir.hu/dtv linkre kattintva tekinthetik meg.

Dömény Dezső

line

line

Negatív lett az elvégzett koronavírusteszt

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapatában hétfő délelőtt elvégzett PCR-koronavírusteszt eredményét szerda délután kapta meg az egyesület. A péntek délután belázasodott, de azóta tünetmentes játékos vírustesztje negatív eredményt hozott, így a sportoló csütörtökön csatlakozik a társaihoz, és folytatja az edzéseket.

Mivel a teszt eredménye a tegnap esti, Győri Audi ETO KC elleni mérkőzésig nem érkezett meg, az Előre NKSE elővigyázatossági okokból nem lépett pályára a bajnoki találkozón.

Elérhetők a 2020/2021-es bajnoki idényre szóló szezonbérletek

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapata megkezdi az előjegyzések felvételét a 2020/2021-es bajnoki idényre érvényes szezonbérletekre.

kezilabda_berlet_2020_2021

A járványhelyzet és a városi Sportcsarnok felújítása miatt a klub a http://elorenkse.hu/site/belepojegy-berlet/regisztracio/ link alatt előzetes regisztrációs lehetőséget biztosít a szurkolóknak, akik egy egyszerű űrlap kitöltésével meg tudják igényelni az új idényre érvényes bérleteket.

Az űrlap kitöltésével meghosszabbíthatók a helyre szóló bérletek is, lehetőség van a korábbi székszámok megadására, és ebben az esetben automatikusan biztosítja a helyét az igénylő a következő idény mérkőzéseire.

A klub arra kéri a Szurkolókat, hogy csak azok váltsák meg a bérletüket, akik egy későbbi, jelenleg még nem látható, esetleges járványügyi korlátozásokkal járó helyzetben sem kívánnak majd élni a pénzvisszatérítési lehetőséggel. Ebben az esetben a bérletek ára adományként segíti majd az egyesület alapszabályban rögzített céljainak a megvalósítását, az erről szóló nyilatkozat is megtalálható a regisztrációs felületen.

A bérletek árai a következők lesznek a 2020/2021-es bajnoki idényben:

Felnőtt: 11.000,- Ft, diák/nyugdíjas: 9.000,- Ft, állóhelyi: 3.000,- Ft

Akinek nincs lehetősége az internetes regisztráció elvégzésére, az a +36 30 9553 745-ös telefonszámon is előjegyeztetheti a bérletét.

Az előjegyzett bérletek átadásáról a klub minden szurkolót tájékoztatni fog.

line

Regisztráció

Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató 

Győrben vendégeskedik az Előre

Pénteken csapatunk a Békéscsabai ENKSE számára is elindult a K&H Női kézilabda bajnokság, igaz sajnos nem teljesen úgy, ahogy a csapat és a szimpatizánsok azt előzetesen megálmodták.

A legmagasabb osztályban ezen a mérkőzésen debütáló Balatonbogláriak valósággal átrohantak a bizonytalan és sokat hibázó együttesünkön, és ahogy a lilák vezetőedzője Vida Gergő is elmondta a találkozót követően, sebességben és tömegben is jobb volt a hazai alakulat, az első félidőben a védekezésben betliző, a fordulás után pedig már a támadásban hibát hibára halmozó Előrével szemben.

És noha egészen biztosan rengeteg tanulsággal szolgált ez az összecsapás a szakmai stábnak, még sincs igazán idő a hosszas elemezésre, ahogyan a sebek nyalogatására sem, hiszen kedden már újabb találkozó vár a lila-fehérekre. És bár a tét ezúttal nem fogja annyira nyomasztani csapatunkat, azt talán mondanom sem kell, hogy az ötszörös Bajnokok Ligája győztes és tizenötszörös Magyar bajnok impozáns otthonában játszani sem lesz egy leányálom. Ha pedig azt vesszük, hogy a szombati CSZKA Moszkva elleni idegenbeli BL nyitányra készülő Kisalföldiek eddig is bivaly erős kerete nyáron három újabb sztárjátékossal bővült, akkor még ennél is nehezebbnek tűnik a keddi feladat. A három játékos egyébként a francia válogatott kapus Laura Glauser, aki a Metz együttesét hagyta ott az ETO kedvéért, a norvég Silje Solberg aki szintén hálóőr és Siófokról teszi át székhelyét Győrbe, illetve Lukács Viktória, aki színt nem vált csak csapatot, hiszen a Ferencváros jobbszélsőjeként láthattuk az elmúlt években. Persze azért távozók is voltak az ETO-ban, Kiss Éva, Kari Aalvik Grimsbö és Katarina Bulatovics visszavonult, Jana Knedlikova pedig a Vipershez szerződött.

Egy héttel ezelőtt pedig az esélyeknek megfelelően kezdte a hazai pontvadászat küzdelmeit a Győr, ugyanis az első fordulóban az Érdet verték 35-17-re, míg szombaton a Kisvárda együttesét múlták felül 33-20 arányban, mindkét mérkőzésen, hazai pályán játszva. Az tehát nyilvánvaló, hogy a két csapat teljesen más célokkal lép pályára a kedd délutáni találkozón, amiből az Előre számára a tisztes helytállás lehet a fő törekvés. Mert ha megnézzük a sorsolást, akkor láthatjuk, hogy a lilák egy olyan sorozatot kezdenek meg a keddi találkozóval, amiben Győr mellett egy debreceni, majd egy ferencvárosi túra is szerepel, így reméljük az ezt követő szeptember 19-ei MTK elleni idegenbeli ütközetik, a csabai hölgykoszorú azért kellőképpen tudja majd rendezni a sorokat. Illetve ahogy a vezetőedző is utalt rá, tudnak majd tanulni és profitálni is egy ilyen sztárcsapat elleni összecsapásból.

Mindenesetre, ha a két csapat egymás elleni összecsapásait nézzük, a szorosabb mérkőzéseket inkább hazai pályán tudta elérni az elmúlt szezonokban lila-fehér csapatunk, tavaly ősszel ez 11 gólos vereségre volt elég a 19-30-as végeredménnyel záródó találkozót követően. Még legutóbb Győrben épp az előző bajnokság utolsó mérkőzésén léptek pályára lányink, hiszen a márciusi összecsapást követően állították le a szezont a koronavírus járvány miatt. Akkor egyébként 45-28-ra nyert a hazai gárda. Az újabb megmérettetés tehát kedden 18 órától a Győri Audi Arénában kerül megrendezésre, a sípmesterek Marton Zsófia és Szabó Eszter lesznek.

Dömény Dezső

line

line

Módosult a K&H kézilabda liga versenykiírása

Az NB I-es Kézilabda Liga, azaz az élvonalbeli csapatok az MKSZ javaslatára elfogadták a 2020/2021-es bajnoki idény versenynaptárának sűrítését, így 2020-ban a K&H férfi ligában 19, a K&H női ligában 20 fordulóra kerülhet sor.

kh_liga

- A legfontosabb, hogy nézők előtt játszhassanak a csapatok, minél több mérkőzést, hogy biztosan eredményt lehessen hirdetni a 2020/21-es szezon végén, ebben egyetértés volt a szövetség és a Liga-csapatok között – emelte ki Novák András, a Magyar Kézilabda Szövetség operatív igazgatója. – Több egyeztetés nyomán született döntés, így sűrített menetrenddel indulnak a bajnokságok, a Magyar Kupa néhány fordulója pedig 2021-re kerül át. Fontos, hogy a válogatott időszakok nem sérülnek, a következő időszakban pedig beindulhat a nagyüzem kézilabdában.

- Számos megbeszélés eredménye a mostani egyezség, a Szövetség a Liga minden kérése kapcsán partner volt, így végül sikerült összefogva, nagy többséggel dönteni a módosításokról – hangsúlyozta Balássi Imre, az NB I-es Kézilabda Liga elnöke. – Fontos, hogy el tud indulni az idény, és külön köszönet a csapatoknak, hiszen a kézilabda érdekeit előtérbe helyezték, több klub a saját érdekeit háttérbe szorítva járult hozzá a megegyezéshez és a Versenykiírás módosításához.

A K&H női kézilabda liga 2020/21-es idényének 2020-as játéknapjai (20 forduló):
Szeptember 6., 9., 13., 16., 20., 23., 27.
Október 11., 14., 18., 21., 25., 28.
November 4., 8., 11., 15., 18., 22.
December 30.

Amennyiben a fenti játéknapok európai kupamérkőzések forduló-napjaira esnek, az európai kupákban szereplő magyar csapatok halaszthatják mérkőzéseiket 2021-re.

A további játéknapokról (férfiak: 20-26. forduló és bajnoki döntő; nők: 21-26. forduló) a Magyar Kézilabda Szövetség és az NB I-es Kézilabda Liga októberi egyeztetésein születik döntés.

Női menetrend_A4_JAV