A Kozármisleny otthonába látogatnak a lilák

Szombaton egy újabb találkozóval folytatódik lila-fehér csapatunk számára a Női kézilabda NB1/B rájátszása, hiszen Kozármislenyben vizitálnak lányaink.

Kozármisleny - Sportcsarnok

A vendéglátók jelenleg nyolc ponttal a hatodik helyen tanyáznak a tabellán, azonos ponttal, de jobb gólkülönbséggel mint a mögöttük lévő Orosháza. Ha a hazaiak alapszakasz eredményeit böngésszük, jól látható, hogy  kifejezetten sikeresen kezdték ősszel a bajnokság nyugati csoportját, ugyanis zsinórban három diadallal indítottak, a Komárom, és a győri illetve a szombathelyi U19-es csapatok ellen. Ezt követően viszont megtorpantak és öt alkalommal is vereséggel voltak kénytelenek elhagyni a küzdőteret. Ennek hatására a klubvezetés menesztette az addigi vezetőedzőt Zdenko Kordit, és a felnőtt csapat irányítását a Kovács Tamás – Gyulay László edzőpárosra bízta, akik az őszi szezon zárófordulójában hazai pályán egy Csurgó elleni 22-22-es döntetlennel mutatkoztak be. A folytatás viszont már sokkal sikeresebb volt a duó számára, lévén a következő körben a Komárom elleni egygólos sikerükkel egy hétmérkőzéses győzelmi szériát kezdtek meg, amivel ki is harcolták a felsőházba kerülést. Az utolsó két fordulóban pedig még az is belefért, hogy betliztek, először a Csurgó otthonában, majd a zárókörben hazai környezetben a NEKA ellen, de így is nyolc pontot vittek magukkal a rájátszásba. Melyet azért nem a legjobban nyitottak, hiszen otthon maradtak alul 34-31 arányban az Egerrel szemben, pedig gólfelelősükön, az alapszakaszt 110 találattal a nyugati góllövőlista második helyén záró Scheffer Zsanetten most sem múlott semmi, hiszen ezúttal is tíz góllal terhelte meg ellenfele hálóját.

A Kozármisleny viszont ismét hazai pályán javíthatja ki az első fordulós fiaskóját, méghozzá békéscsabai együttesünk ellen, akik továbbra is veretlenek a bajnokságban, ugyanis a rájátszás vasárnapi nyitányán a SZISE gárdája sem tudott csodát tenni a Viharsarokban. Igaz, a félidei megnyugtató ötgólos előnyt a második játékrészben sokáig tartották a vendégek, de az ekkorra már a fiatalokat is pályára küldő lilák végül 33-26-ra így is megnyerték a találkozót, és ezzel 18 ponttal vezetik a tabellát. Ráadásul már négy egységnyi előnnyel, ugyanis a Balatonboglár algyői vereségének köszönhetően még növelni is tudta előnyét Papp Bálint alakulata. Sajnos azonban áldozattal is járt a hétvégi győzelem, mert csapatkapitányunk Giricz Laura oldalszalag-sérülést szenvedett, így rá néhány hétig nem számíthat együttesünk. Ugyanakkor közel egy hónapos kényszerpihenőt követően visszatérhet a pályára csapatunk védelmének oszlopa Gyimesi Kitti, akinek a játékára a szombati összecsapáson is nagyon nagy szükségünk lesz.

A mérkőzés tehát 18:00 órától a Kozármislenyi Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre, a Hársfalvi Zsófia, Mórocz Réka bírópáros asszisztálása mellett.

Dömény Dezső

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – SZISE

benkse_150spacerszent_istvan_se_150

NB I/B női felnőtt-Kelet Felsőház 1. forduló

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – SZISE

33-26 (16-11)

A MÉRKŐZÉS VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL IS MEGTEKINTHETŐ!

Időpont: 2022. március 13. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 1389. hrsz.

Játékvezetők: Gál László, Ludvig Benedek

Versenybírók: dr. Antali Dániel Gábor, Bozó Zoltán

Játékvezető ellenőr – szövetségi ellenőr: Szabó Imre

Békéscsaba: Andróczki Flóra (2), Giricz Laura Gerda (0), Szögi Tímea (1), Iván Emese (9), Vámosi Panna (3), Gyimesi Kitti (0), Bucsi Lili (3), Csizmadia Fanni Klára (0), Mayer Szabina (2), Kukely Anna (6), Kukely Klára (1), Török Fanni (1), Szabó Dóra (0), Karacs Jázmin (3), Borbély Márta (1), Bencsik Bojána (1).
Vezetőedző: Papp Bálint.

SZISE: Pánczél Petra (3), Balla Anita (1), Kulcsár Dorottya Ria (7), Dancsó Dorottya (0), Balogh Bertina (3), Horváth Alexa (5), Bártfay Enikő (1), Takács Sára Barbara (1), Varjú Liliána (0), Rutka-Győrffy Alexandra (0), Ferenczy Petra Fanni (3), Halápi Lili Laura (0), Pécsi Villő (2), Pompor Anikó (0).
Vezetőedző: Nagy Attila

sargalap Sárga lapok: Kukely Anna (1), Bencsik Bojána (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Szögi Tímea (2. perc), Kukely Klára (2. perc), Bencsik Bojána (4. perc), Pánczél Petra (2. perc), Balogh Bertina (4. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Kukely Anna (1/1), Borbély Márta (1/1), Kulcsár Dorottya Ria (2/2), Horváth Alexa (4/4).

line

Az Előre NKSE vasárnap a Szent István Sportegyesület ellen kezdte meg a női kézilabda NB I/B felsőházi rájátszását hazai pályán.

Az összecsapás Kukely Anna hétméteres góljával indult, de rögtön óriási veszteség érte a Békéscsabát: a 2. percben Giricz Laura térdsérülést szenvedett, társai segítségével hagyta el a pályát és később nem is tért vissza a játéktérre. A házigazda a játékmegszakítást követően összeszedetten kézilabdázott, az 5. percben már 3:0-ra vezetett, ráadásul Szabó Dóra négy védést is bemutatott. A fővárosi együttes a 10. percben kettőre faragta hátrányát, de Iván Emese és Vámosi Panna vezetésével 10:5-re lépett meg a Békéscsaba. Papp Bálint forgatta a csapatát, a 24. percben Bucsi Lili hétre növelte a csabaiak előnyét, de a SZISE a félidő előtt kozmetikázott az eredményen. A csapatok 16:11-es hazai vezetésnél mentek a nagyszünetre.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – SZISE 33-26 (16-11)

A fordulást követően felváltva érkeztek a találatok, a 37. percben négyre csökkentette hátrányát a vendég gárda. Papp Bálint együttese fokozatot váltott és a 44. percben a padról jól beszálló Karacs Jázmin gólait követően 27:18-as előnyt épített ki. A Békéscsaba a folytatásban tartotta előnyét, de az 51. percben mintegy 17 másodperc leforgása alatt kettős emberhátrányba kerültek. A várakozásoknak megfelelően a fővárosi együttes a kiállítások leteltéig több alkalommal betalált, így az 53. percben hatra csökkent a házigazda előnye. Kiegészült a hazai csapat, de a SZISE továbbra is jól támadott és a védekezés is összeállt, így 30:26-ra javították az eredményt az 56. percre. A hajrát jobban bírta a viharsarki együttes, amely Iván Emese duplájával és Szögi Tímea góljával 33:26-ra megnyerte az összecsapást, így győzelemmel nyitotta a női kézilabda NB I/B felsőházi rájátszását.

A Békéscsabai Előre NKSE legközelebb március 19-én szombaton 18 órától lép pályára a 6. helyezett Kozármisleny SE otthonában.

line

line

Jegyzőkönyv

Tabella

line

Vasárnap rajtol a rájátszás

A hétvégén kezdetét veszi a Női kézilabda NB1/B rájátszása, amely nyáron újításként lett bevezetve a másodosztályú sorozatba.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - SZISE

Lényege, hogy a két régió, kelet és nyugat, utolsó öt csapata egy alsóházi küzdelemben, míg az első öt-öt együttese egy felsőházi oda-visszavágós lebonyolításban méretteti meg magát. Amíg az alsóházban a kiesés elkerüléséért küzdenek az alakulatok, addig a felsőház arról hivatott dönteni, mely klubok kerülhetnek fel az élvonalba. Mivel pedig a csapatok az egymás ellen szerzett pontjaikat hozták magukkal a rájátszásba, így már a kezdésnél kirajzolódik, melyek azok a klubok akik a feljutást jelentő első két hely valamelyikéért reálisan harcban lehetnek. Természetesen ezek közé tartozik lila-fehér együttesünk is, akik mivel veretlenül zárták az alapszakaszt, ezért a maximális 16 ponttal kezdik meg a második kört. Közvetlenül mögöttünk ott van a NEKA, akik két pont veszteséggel abszolválták az előző etapot, így 14 ponttal indítanak, illetve az Eger még aki tagja az élbolynak, ők tíz egységgel állnak jelen pillanatban a tabellán. A középmezőny ellenben nagyon sűrű, hiszen három egylet is nyolc ponttal áll, a Komárom, az Orosháza és a Kozármisleny, de a Pénzügyőr is csak egy ponttal van lemaradva ettől a triótől. Az alsó régiót a maga négy pontjával a Fradi vezeti, egy egységgel mögötte a SZISE található, még a sort a kétpontos Algyő zárja.

Csapatunk tehát vasárnap egy „alsóházi” gárdával a SZISE együttesével kezdi meg a tavaszi menetelést, akik az utolsó fordulókig nagy csatában voltak azért, hogy az első ötbe bekerülve a legjobbak között vitézkedhessenek tovább. És bár ősszel egy kicsit beragadtak a rajtnál, ugyanis az első két fordulóban sem a Pénzügyőrrel sem a Bogláriakkal nem bírtak, azért a harmadik találkozójukon hazai pályán a Gárdony elleni 25-23-as győzelemmel már ők is megérkeztek a bajnokságba. Ezt még összesen öt hazai siker követte, és mindössze csak a Komárom és a NEKA tudott győzelmet ünnepelni a SZISE tököli csarnokában, igaz az akadémistáknak ez tízgólos különbséggel sikerült. Az idegenbeli mérlege viszont már korántsem ennyire jó a Szent Istvánnak, hiszen mindössze hét pontot tudtak csak összelapátolni a kilenc kiruccanásuk során. Csurgón, Gárdonyban, és a Győr U19-es csapatának otthonában sikerült nyerniük, illetve még a Pénzügyőrtől csentek el egy roppant fontos pontot, amit hoztak is magukkal a rájátszásba. Ezen kívül viszont csak hazai pályán a Kozármisleny elleni 27-21-es győzelmük által besöpört két egységet tudták átmenteni ebbe a körbe. A Nagy Attila vezetőedző kezei között pallérozódó, leginkább a fiatal tehetségekre épülő csapat legeredményesebb gólvágója nem is lehetne más, mint egy szintén fiatal, tizenkilenc éves átlövő, Kulcsár Dorottya Ria, aki már 93 gólt termelt a bajnokságban, ráadásul ezzel a nyugati csoport hatodik leggólerősebb játékosának számít.

Amíg azonban vasárnapi ellenfelünk a háromhetes pihenőjét töltötte, együttesünk egy másik sorozatra koncentrált nagyon, méghozzá a Magyar Kupára, ahol lányaink már a negyeddöntőben voltak érdekeltek, és hazai környezetben a Dunaújvárossal ütköztek meg a legjobb négybe kerülésért. És nem is okozott csalódást a csabai hölgykoszorú, hiszen a találkozó kétharmadában az ő akaratuk érvényesült, és ezalatt szinte végig a vezetés is a birtokukban volt, olyannyira, hogy az első félidő derekán többször is háromgólos előnyben voltak, amiből a szünetre kettőt sikerült megőrizni. A fordulást követően viszont egyre közelebb kerültek lányainkhoz a vendégek, sőt a záró tíz percre már két találatos újvárosi előnnyel érkeztek meg a felek. A hajrában pedig már nem hagyott kétségeket afelől a Kohász melyik csapat is jut be a legjobb négybe, még inkább stabilizálták a védekezésüket, amire a végjátékra elfogyó liláknak már nem nagyon volt ellenszerük. Így a 28-22-es végeredmény talán kevésbé tükrözi azt a parázs kézilabdát ami a pályán folyt, de azért a lelkes játékért amit lányaink ezen az estén nyújtottak, joggal járt az elismerés a kitűnő hangulatot teremtő csabai tábor részéről.          

A folytatás tehát vasárnap a rájátszás nyitányán, 17:00 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a Gál László – Ludvig Benedek bírópáros asszisztálása mellett. A mérkőzést ezúttal is már a helyszínen tekinthetik meg azon kedves szurkolóink is, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.

A szezon második etapja következik

Interjú Papp Bálint vezetőedzővel

Februárban a Szeged elleni találkozóval együttesünk számára is lezárult a bajnokság alapszakasza, és ezzel az idény első fele is. A hétvégén pedig már a bajnoki rájátszást kezdik meg a lila-fehérek, azaz elérkeztünk a pontvadászat záró szakaszához, aminek a végén eldől melyik két csapat folytathatja jövőre a legmagasabb osztályban. De előtte még egy másik sorozatra koncentrálnak lányaink, hiszen a Magyar Kupa negyeddöntőjében szerdán a Dunaújváros csapatát fogadja együttesünk. Ennek apropóján a derbire készülő lilák mesterével, Papp Bálinttal elemeztük az alapszakaszt és persze a csapat előtt álló feladatokat.

Papp Bálint

– Megnyertétek az alapszakaszt, így joggal gondolhatjuk, hogy elégedett vagy az eddig történtekkel, valóban így van?

– Természetesen igen, elégedett vagyok mind az eredménnyel, mind pedig azzal a fejlődési ívvel amit bejárt az együttes. Pláne annak tükrében, hogy a felkészülési időszak végén három meghatározó játékost is elvesztettünk, és azért az örömteli, hogy így együtt csapatként kompenzálni tudtuk a hiányukat, és igazán nem látszódott ez a játékunk minőségén. Nyilván itt fontos volt, hogy a lányok végig nagyon kitartóan és elszántan dolgoztak, és bár akadtak szorosabb szakaszok egy-egy mérkőzésen belül, azért sikerült szépen lehozni a bajnokságnak ezt a részét. De ahogy a lányoknak is elmondtam, bár mérvadó volt az ami eddig történt, a szezon lényegi része csak most következik, tehát nem szabad hátradőlni és elhinni, hogy már feljutottunk, hanem pont ellenkezőleg, továbbra is keményen kell dolgoznunk, hiszen az érmeket májusban osztják és nem most.

– Akkor ezek szerint a felsőházi rájátszásra még többet vársz a csapatodtól?

– Inkább úgy fogalmazok, hogy szeretném ha a fejlődés nem állna meg, és a játék több elemében is további előrelépést tudnánk produkálni, főként a fiatalok tekintetében lenne jó ha ez töretlen maradna. De a felált fal elleni támadójátékunkon is van még mit csiszolni, mi több úgy érzem, hogy a védekezésünkben is maradtak még tartalékok, annak érdekében, hogy végig hatvanpercen keresztül masszívak és feszesek tudjunk lenni.

– Vannak külön elvárások a rájátszásra, gondolok itt például a veretlenségre, amit a csapat az eddigi menetelése során nagyon szépen kiépített?

– Így külön nem határoztunk meg semmi ilyet, sőt én jobban is szeretem, ha inkább mindig csak a soron következő feladatunkra koncentrálunk, és ugyanúgy ahogy eddig is tettük, ezután is apránként haladunk a végső célunk felé. A rájátszásban is ez a terv, hogy minden meccsen domináljunk, és olyan tempót diktáljunk amivel ellenfeleink fölé tudunk kerekedni. Ráadásul tudjuk milyen a sport, bármikor történhet akár egy sérülés vagy betegség, ami felülírhat mindent, szóval csak fokozatosan nézzünk előre, és remélem, hogy a tőlünk független  történések sem fognak minket befolyásolni. 

– A rájátszás nyitánya előtt azonban vár még rátok egy kellemes kötelesség, méghozzá egy Magyar Kupa negyeddöntő a Dunaújvárossal. Mennyire lesz nehéz falat az Újváros?

– A mi szintünkön azért meglehetősen, hiszen egy hosszú évek óta stabil elsőosztályú gárdáról beszélünk, aki az élcsapatok kivételével bárkire veszélyes lehet. Rendkívül szervezett kézilabdát játszanak, amiben remekül ötvözik a rutint és a fiatalságot. Az tagadhatatlan, hogy a fő fazonszabászuk a Bulat-Szalai kettős, akiknek a rutinját és gólérzékenységét a fiatal játékosok gyorsaságával egészítik ki. Ezenkívül védekezésben is kifejezetten masszívak, magas, robosztus fallal és jó kapusokkal. Szóval azt hiszem ezúttal a teher, ellentétben a bajnoksággal, most nem a mi vállunkat nyomja, ellenben ez ismét egy kiváló lehetőség arra, hogy egy NB1-es ellenféllel szemben mérhessük fel hol is tartunk valójában. Ami egy picit azért árnyalja a képet, hogy meglehetősen sok hiányzónk volt az elmúlt héten, hiszen válogatott kötelezettségek és sérülések miatt hat játékosomra sem számíthattam, és így nem tudtunk teljes kerettel készülni az összecsapásra. Sőt, közülük néhány játékosnak még szerdán a pályára lépése is kérdéses.

– A nehézségek ellenére mire számítasz a mérkőzésen?

– Mindenképpen szeretném ha egy kiélezett találkozóra tudnánk ellenfelünket kényszeríteni, egy szoros végjátékkal, amiben bármi benne lehet. Viszont ehhez az kell, hogy mindenki aki pályán lesz a maximumot nyújtsa, csapatszinten pedig összeszedetten kézilabdázva, feszes védekezéssel és kimagasló kapusteljesítménnyel rukkoljunk elő. Nyilván a hazai pálya is komoly előny nekünk, és remélem, hogy ezúttal is tudunk majd plusz erőt meríteni a szurkolóink biztatásából. Azzal mindenki tisztában van, hogy csak egy lépésre vagyunk a négyes döntőtől, és azért oda nem minden évben jut el egy ilyen szintű csapat mint mi, tehát ez nagy lehetőség, úgyhogy ennek tudatában mindent meg is fogunk tenni annak érdekében, hogy bravúrt érjünk el, és végig harcolni fogunk a továbbjutásért.

Dömény Dezső

Horvát kapussal erősítünk nyártól

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE 1+1 éves szerződést írt alá Marina Razummal. A horvát nevelésű tehetséges kapus jelenleg a lengyelországi szuperligát vezető lublini női kézilabdaklub játékosa. A korábbi csapatával a BL-ben is szereplő játékos 2016-ban horvát válogatott tagjaként részt vett az Európa Bajnokságon.

Marina Razum

– Örülök, hogy (a várhatóan) az első osztályba visszatérő nagy múltú klub játékosa lehetek a következő szezonban. Korábban volt már lehetőségem Békéscsaba ellen játszani egy romániai tornán, illetve más magyar csapatokkal is, ezért úgy gondolom előrelépés ez a lehetőség a pályafutásomban. Ha összetartunk, egészségesek leszünk, illetve egy kis szerencse is mellénk áll majd, hiszem hogy stabil szereplői leszünk a bajnokságnak. Tudom, hogy sok békéscsabai szurkoló támogatja a csapatot, remélem így lesz az új szezonban is, így együtt erősek leszünk.  – nyilatkozta Marina Razum.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – DKKA

benkse_150spacerdkka_150

Női Magyar Kupa 2021/2022.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – DKKA

22-28 (13-12)

DIÁKIGAZOLVÁNNYAL ÉS HÖLGYEKNEK INGYENES A BELÉPÉS!

A MÉRKŐZÉS VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL IS MEGTEKINTHETŐ!

Időpont: 2022. március 9. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 1389. hrsz.

Játékvezetők: Paska Dániel, Vastag Sámuel

Versenybírók: Kocsis-Sajti Anikó, Szegedi Zsolt

line

A másodosztályú Békéscsabai Előre NKSE szerda este a női Magyar Kupa negyeddöntőjében az elsőosztályú Dunaújvárosi KKA együttesével küzdött meg a négyes döntőbe jutásért. A csabai lányok ugyan egygólos előnnyel mentek a szünetre, végül a vendégek 28:22-re győztek és továbbjutottak a sorozat következő fordulójába.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - DKKA

Az összecsapás a vendégek találatával kezdődött, de a Gyimesi Kittit sérülés miatt nélkülöző lilák hamar válaszoltak és Kukely Anna gólja után már 2:1-re vezettek három perc játékot követően. A folytatásban felváltva érkeztek a gólok, majd a 10. percben kétgólos előnyt épített ki a Békéscsaba, amelyet Szabó Dóra védéseinek köszönhetően tartani is tudott. A 17. percben ugyan háromra nőtt a csabai fór, a fejér megyeiek gyorsan találtak három gólt és 9:9-es eredményt mutatott a kijelző. A folytatásban nem tudta átvenni a vezetést az elsőosztályú Dunaújváros, a hazaiak diktálták a tempót. A 24. percben megfogyatkozott az Előre, miután a játékvezető úgy látta, hogy Mayer Szabina lekönyökölte ellenfelét, a játékosnak egyből felmutatta a piros lapot, így ő már nem térhetett vissza a játéktérre. A játékvezetői ítélet nem billentette ki a hazai csapatot, az együttesek 13:12-es csabai előnnyel mentek a nagyszünetre.

A fordulást követő első három perc Kukely Annáról szólt, aki kétszer is bevette a vendégek kapuját. A vendégek nem hagyták annyiban és a 37. percben Nick Viktória góljával 16:16-ra módosították az állást. Ugyan átvette a vezetést a Dunaújváros, Szabó Dóra remekelt a csabai kapuban és egy hétméterest is megfogott, majd Kukely Klára talált be és ismét a hazaiak álltak jobban. A folytatásban mindkét csapat több ziccert hibázott, a hullámvölgyből a vendégek jöttek ki jobban és az 49. percben 21:19-re vezettek. Hiába kért időt Papp Bálint, nem sikerült rendezni a sorokat, három perccel a lefújás előtt már öttel vezetett a Fejér megyei csapat. A Dunaújváros az utolsó másodpercben állította be a 28:22-es végeredményt, így ők jutottak be a Magyar Kupa négyes döntőjébe.

line

line

Jegyzőkönyv

line

Kukely Anna nyártól távozik Békéscsabáról

Az elmúlt időszakban részben beszámoltunk már a szerződését meghosszabbító játékosainkról, de sajnos távozó is van. Az elmúlt 1,5 évben több alkalommal ült le az egyesület vezetősége tárgyalni Annával a közös munka folytatásáról, de a távozás mellett döntött.

Kukely Anna

Anna saját nevelésű játékosunkként a 2018/2019-es idényben mutatkozott be az NBI-es csapatunkban. 81 felnőtt mérkőzésén 250 góllal örvendeztette meg a békéscsabai szurkolókat.

A játékos a következő szezonban a BL-ben szereplő Ferencváros csapatában kezdi meg a munkát.

Sok sikert kívánunk Annának további pályafutása során!

Már a négyes döntő a tét a Magyar Kupában

Ugyan két hete lezárultak a női kézilabda másodosztály alapszakaszának küzdelmei, és jelenleg egy kisebb szünet van a pontvadászatban, lila-fehér csapatunk háza táján mégsem a pihenésről szólnak a mindennapok, ugyanis egy másik sorozatban, a kupában is legalább annyira fontos feladat vár hamarosan a csabai lányokra.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - DKKA

Hiszen nem csak az alapszakaszt abszolválták makulátlan teljesítménnyel Papp Bálint tanítványai, de a Magyar Kupában is érdekeltek még, azaz veretlenek a lilák. Akik októberben kezdték meg menetelésüket a sorozatban, és a második fordulóban hazai pályán úgymond bemelegítettek a Csepel gárdája elleni 39-22-es sikerrel. Ezt viszont már egy igazán emlékezetes Érd elleni derbi követte, ahol is lányaink 27-26 arányban győzték le szintén hazai környezetben NB1-es riválisukat. Majd a 2021-es év zárásaként egy nem kisebb presztízsértékkel bíró rangadó következett a NEKA ellen, amelynek első félideje talán a szezon leggyengébb békéscsabai játékát hozta, kilencgólos Boglári vezetéssel. A második játékrészben aztán mintha kicserélték volna csapatunkat, feltámadt, és meg is fordította az összecsapást, és bár a vége 27-27-es döntetlen lett, mivel Balatonbogláron rendezték a találkozót, ezért ez az eredmény is továbbjutást ért lányainknak.  A tét pedig fokozódik, hiszen most már a végjátékba, azaz a négyes döntőbe jutásért játszanak a felek. Ennek megfelelően nem is lehetett már könnyű ellenfélre számítani a sorsolás alkalmával, igaz lányaink ezúttal nem panaszkodhatnak Fortunára, mert a lehetséges ellenfelek közül, a végül csapatunk mellé kisorsolt Dunaújváros áll az NB1-es tabellán a legalacsonyabb pozícióban. Ráadásul még hazai környezetben is játszhatjuk az egymérkőzéses negyeddöntő összecsapását.

Aktuális ellenfelünk keretét vizsgálva láthatjuk, hogy jócskán történtek benne változások az előző szezonhoz képest, amikor is legutóbb Békéscsabán vendégeskedtek, ugyanis összesen nyolc kézilabdázó csatlakozott újonnan a nyár folyamán Vágó Attila vezetőedző csapatához. Közülük érdemes kiemelni a fiatal irányítót Farkas Johannát, és persze azt a Borgyos Pannát, aki éppen klubunkból tette át székhelyét Dunaújvárosba. A téli szünetben egyébként még annyi változás történt a keretükben, hogy kapusukat Hlogyik Petrát a tavaszi szezonra kölcsönadták az MTK együttesének.

Ami a szereplésüket illeti, jelenleg 14 ponttal a kilencedik helyen állnak a bajnokságban, és ahhoz képest, hogy a teljes előző szezonban nyeretlenek maradtak idegenben, addig ebben az idényben már hat fontos pontot Dunaújvároson kívül is össze tudtak kaparni, ugyanis Budaörsről, Érdről és Szombathelyről is győzelemmel tudtak hazatérni. A legutóbbi fordulóban Vácon azonban már nem sikerült ez a bravúr, és meglehetősen simán 37-31 arányban alulmaradtak a hazaiakkal szemben. A kupában csak novemberben, a harmadik fordulóban kapcsolódtak be a küzdelmekbe, és egyből egy NB1-es csapattal találták szembe magukat, méghozzá a Szombathellyel, akiket ahogy már kétszer a bajnokságban, úgy a kupában is két vállra fektettek, ezúttal 32-29-re. Így következhetett számukra a negyedik forduló, ahol ismét egy első osztályú gárda, az MTK volt a Kohász áldozata, mivel őket is legyőzték 28-26-ra, méghozzá ismételten hazai pályán. Nem meglepő módon ezeken a találkozókon is, mint ahogy az egész szezonban, a két rutinos játékosuk Bulath Anita és Szalai Babett vitte a prímet gólgyártás tekintetében, utóbbi 106, előbbi pedig 84 találatnál jár jelen pillanatban minden sorozatot együttvéve.  

A felek legutóbb tavaly májusban találkoztak Békéscsabán, és bár sajnos igazán nagy tétje már nem volt egyik fél számára sem annak az összecsapásnak, azért együttesünk nagy csatában 32-31-re mégiscsak diadalmaskodni tudott a Kohásszal szemben. De volt is miért visszavágni, hiszen előtte a dunaújvárosi odavágón tizenegy gólos zakóval voltak kénytelenek hazatérni lányaink. És mivel ezúttal kupacsata keretein belül, egymérkőzéses párharcban ütköznek meg egymással a csapatok, így az osztálykülönbség miatt lila-fehér együttesünknek ezúttal már egy döntetlen is továbbjutást ér majd a szerdai derbin. Mely tehát pontban 18 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a Paska Dániel, Vastag Sámuel bírópáros sípszavára veszi kezdetét. Továbbá jó hír, hogy szurkolóink immáron védettségi igazolvány nélkül is megtekinthetik a helyszínen a találkozót.

Dömény Dezső

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – PC Trade Szeged NKE

benkse_150spacerpc_trade_szeged_150

NB I/B női felnőtt-Kelet 18. forduló

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – PC Trade Szeged NKE

29-19 (13-12)

Időpont: 2022. február 19. (szombat) 17:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 1389. hrsz.

Játékvezetők: Ignéczi Ivett, Pánczél-Héjjas Tímea

Versenybírók: Szabó Imre, Antali Dániel Gábor

Békéscsaba: Giricz Laura Gerda (1), Szögi Tímea (0), Iván Emese (8), Vámosi Panna (4), Bucsi Lili (1), Csizmadia Fanni Klára (0), Mayer Szabina (4), Kukely Klára (4), Kukely Anna (3), Török Fanni (0), Szabó Dóra (0), Zsemberi Zóra (0), Karacs Jázmin (1), Borbély Márta (2), Bencsik Bojána (1).
Vezetőedző: Papp Bálint.

Szeged: Frányó Laura (2), Szécsi Rebeka (4), Nagy Renáta (3), Dudás Dominika (3), Szabó Fanni (1), Baráth Kitti (1), Budai Boglárka (0), Farkas Adrienn Boglárka (2), Csoknyai Nóra (0), Rácz Petra (0), Porobic Zoé (0), Szabó Leila (3).
Vezetőedző: Kozma Flóra

sargalap Sárga lapok: Kukely Anna (1), Baráth Kitti (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Bucsi Lili (2. perc), Dudás Dominika (2. perc), Baráth Kitti (2. perc), Csoknyai Nóra (2. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Frányó Laura (2/2), Nagy Renáta (2/2). 

line

Magabiztos győzelem hazai pályán

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - PC Trade Szeged NKE 29-19 (13-12)

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE–PC Trade Szegedi NKE 29–19 (13–12) Idegesen játszott a hazai együttes, így a 11. percben meglepetésre 5–3-as szegedi előnyt jegyezhettünk fel. Ebben az időszakban gyenge volt a békéscsabaiak lövéshatékonysága, nem érte el az ötven százalékot. A 18. percben 5–8-at mutatott az eredményjelző, a lila-fehérek továbbra sem találták meg a vendégek játékának ellenszerét. Ezt követően ritmust váltottak a békéscsabaiak, három perc alatt egyenlítettek (21. p.: 8–8), és ekkor a szegediek időt kértek. Kapust cserélt az Előre, Csizmadia állt a háló elé – aki többször is jól védett – így a 24. percben 11–9-re átvette a vezetést a házigazda együttes. A szünetben egy góllal vezetett az ENKSE, egy sok hibával tarkított félidő után.     A házigazdák fokozatosan elhúztak, a 48. percben Iván Emese nyolcadik gólja után 25–16 volt az állás. A hajrában tartotta jelentős előnyét a Békéscsaba, és második félidei jó játékával végül tíz góllal győzött, ezzel százszázalékos teljesítménnyel nyerte a Keleti csoportban az alapszakaszt.

line

Jegyzőkönyv

Tabella

line

Cél: a veretlenség megtartása

Interjú Szabó Dórával

A hétvégén zárulnak a női kézilabda bajnokság másodosztályának alapszakasz küzdelmei, csapatunk a Békéscsabai ENKSE pedig hazai környezetben a Szeged ellen int búcsút az első etapnak. A találkozó előtt együttesünk hálóőrével Szabó Dorcival elevenítettük fel a hétvégi Eger elleni győzelem legfontosabb pillanatait, és persze előretekintettünk, többek között a szombati összecsapásra is.

Szabó Dóra

– Tulajdonképpen csak papíron volt rangadó az Eger elleni ütközet, és nemcsak a számszerű eredmény miatt mondom ezt, hanem a játék képe alapján is ez volt az érzésem…

– Ez is volt a tervünk, hogy már a találkozó elejétől a mi akaratunk érvényesüljön, és ezúttal ne ajándékozzunk akár egy komplett félidőt ellenfelünknek. Szerencsére ez sikerült is, keményen beleálltunk a meccsbe, és főleg védekezésben olyan masszivitást tudtunk a pályára vinni, amivel szemben az Egernek egyszerűen nem volt ellenszere. Minden szinten próbáltuk úgy kezelni ezt az összecsapást is mint bármelyik másikat, de az a plusz elszántság amit nyilván a mérkőzés súlya generált, totálisan érezhető volt rajtunk az első percektől. És miután viszonylag az elején egy magabiztosabb előnyt sikerült kiépítenünk, a folytatásban már sokkal nyugodtabban is kézilabdázhattunk.

– Azért a szünet előtt plusz kettőnél Te is fontos hetest fogtál, ami után a második játékrészben jöhetett a lassan már megszokott csabai henger…

– Próbáltam én is nagyon fókuszálni annál a szituációnál, mert tudtam, hogy nem mindegy mekkora előnnyel megyünk szünetre. Másfelől viszont egyáltalán nem éreztem a megingás legkisebb jelét, még annak ellenére sem, hogy a félidőre azért sokkal közelebb kerültek hozzánk. Bíztunk magunkban, és abban a munkában amit eddig a szezonban elvégeztünk, és ami a végén aztán a reális különbséget is jelentette a javunkra. Mert a második félidőben ez már nagyon kijött, fizikálisan felőröltük ellenfelünket, akik elfáradtak és így törvényszerűen elkezdtek egyre többet hibázni, mi pedig végleg eldöntöttük a mérkőzést. De a fő fegyverünk, hogy csapatként rendkívül erősek vagyunk, mindenképpen kidomborodott ezúttal is, sőt kulcsfontosságú volt a győzelemben. Bálint is ezt emelte ki az öltözőben közvetlenül a lefújást követően, ráadásul nemcsak szimplán dicséretet zsebelhettünk be tőle, de még elégedett is volt a játékunkkal, ez pedig így mindent elmond az összecsapásról.

– Viszont sok időtök nincs ünnepelni, mert hátra van még egy találkozótok az alapszakaszból, majd jönnek az újabb kihívások, a Magyar Kupában és rájátszásban…

– Azért természetesen egy picit megünnepeltük a szombati sikert, de valóban a komolyabb ünneplés ideje még nem most van. Ezenfelül ahogy te is említetted jelentős feladatok várnak még ránk, amiből a Dunaújváros elleni kupacsata mindenképpen kiemelkedik. Főleg így, hogy igazából teljesen a mi szájízünk szerint alakult a sorsolás, hiszen a nagyokat szerettük volna elkerülni, és ez szerencsére úgy sikerült, hogy még a hazai pálya előnyét is élvezhetjük. Szóval égünk a vágytól, hogy ismét megmutassuk magunkat egy NB1-es gárda ellen, és annyit azért elárulhatok, hogy rendesen mennek is a fogadkozások a csapaton belül arra az esetre ha sikerül továbbjutnunk. Viszont addig még van szűk három hetünk, amibe belefér majd egy kicsit lazább hét is, de ne feledjük el, hogy előtte még sikeresen le kell zárnunk az alapszakaszt.

– Méghozzá egy alsóházi csapattal szemben. Adja magát a kérdés, mennyire nehéz felpörögni erre egy ilyen derbi után?

– Nehezebb az biztos, hiszen azért van némi kontraszt a két feladat között. Teljesen más dinamikájú és sebességű együttessel kell farkasszemet néznünk, akik kapus szemmel is kifejezetten kellemetlen ellenfelek. Inkább az egyéni stílus dominál náluk, és sokszor pont a kiszámíthatatlan megoldásaikkal okoznak fejtörést riválisaiknak. Ugyanakkor ha azt kérdezed, hogy mi motiválhat minket egy ilyen mérkőzésen, akkor azt mondom csak rá kell nézni a tabellára, és innentől ez nem kérdés, a veretlenségünk megtartása. És ebben nyilván van presztízs dolog is, de főként az, hogy nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy akár még egy véletlen botlással is kizökkenjünk abból a jó szériából amiben vagyunk, hisz a folytatásban is várnak még ránk fontos csaták. Illetve szeretnénk kiszolgálni a közönségünket is, és ezúttal is olyan teljesítményt felvinni a pályára amivel meghálálhatjuk a bizalmukat. És azt gondolom, ha kellő koncentráltsággal, a megbeszéltek szerint játszunk, akkor viszonylag izgalommentesen és magabiztosan tarthatjuk otthon a két bajnoki pontot, valamint a tervek szerint tudja majd Bálint is forgatni a csapatot, és elosztani a terhelést.

Dömény Dezső