ímkézett bejegyzés

Izgatottan várja a bemutatkozást együttesünk új balátlövője

Interjú Termány Ritával

A hajrájához érkezett békéscsabai női kézilabda csaptunk felkészülése, hiszen már csak pár nap van hátra a Kohász elleni szeptember 3-i rajtig. A kezdésnél természetesen ott lesz klubunk négy új szerzeménye, köztük az átlövő Termány Rita is, aki reményeink szerint csapatunk egyik gólfelelőse lesz az előttünk álló idényben. Rita 2005-ben tízévesen kezdett kézilabdázni a XVI. kerületi KMSE csapatában. Tehetsége már fiatalon az első osztály felé sodorta, és így már tizenhét évesen a Siófok színeiben bemutatkozhatott a legmagasabb osztályban. Ezt követően több NB1-es klubot is megjárt, többek között Dunaújvárosban, Érden és az MTK gárdájában is megfordult. Utóbbi csapatban négy idényt töltött, és tagadhatatlanul a legnagyobb sikereit itt érte el, hiszen nemcsak együttese egyik legeredményesebb gólvágója volt, de még a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott. Az elmúlt két szezonban a Kisvárdát erősítette, innen vezetett az útja Békéscsabára.

Termány Rita

– Üdvözlünk az Előrében, hogy érzed magad Békéscsabán?

– Köszönöm, nagyon jól érzem magam, rövid időn belül sikerült beilleszkednem az új közegbe, úgyhogy most már mind a csapatban, mind pedig a városban is egészen otthon érzem magam. A szakmai munkát is rendkívül élvezem, hiszen változatosak az edzések,  és nagy örömmel tölt el, hogy újra a pályán lehetek. Az első pillanatoktól egy kiváló lehetőségnek fogom fel, hogy itt lehetek, pláne a számomra nem túl jól sikerült elmúlt időszakot követően, ezért is örültem már anno is a Békéscsaba megkeresésének. Természetesen ellenfélként ismertem a klubot, és mindig is tetszett az a légkör, az a hangulat és az a mentalitás amit az egyesületnél tapasztaltam. És meg kell mondjam most, hogy belecsöppentem ebbe a közegbe, egyáltalán nem csalódtam benne, úgyhogy izgatottan várom a tétmeccseket és a bajnokság kezdetét.

– Ahogy Te is céloztál rá, egy sérüléstől tarkított, nehéz időszakon vagy túl…

– Igen, sajnos az elmúlt néhány évem nem úgy sikerült ahogy azt igazán szerettem volna, ráadásul tavaly a felkészülés hajrájában egy súlyos sérülést is elszenvedtem, ami komoly kihagyást eredményezett. Szóval a legfontosabb most a számomra, hogy újra önmagam legyek a pályán, és ismét élvezzem a kézilabdát. Ezzel együtt mindenképpen szeretnék húzó tagja lenni az együttesnek, hozni azt a teljesítményt amit az egyesület és a szurkolók elvárnak tőlem, és értelemszerűen igyekszem a magam elé állított elvárásoknak is megfelelni. Szóval a legfőbb célom, hogy jól mutatkozzam be a bajnokságban, visszatérjek a sikeres önmagamhoz, és persze a csapattal is eredményes és jó kézilabdát játszva minél előrébb végezzünk a tabellán.

– És most már tényleg csak napok vannak hátra a bajnoki rajtig, hogy látod a csapatot, miben kell még csiszolódnotok?

– Én úgy érzem, hogy jól haladunk azon az úton amit kijelöltünk magunknak, főleg az elmúlt pár hétben látom azt, hogy nagyon sokat léptünk előre. Nyilván az edzőmérkőzések is sokat segítettek ezen a téren, hiszen élesben lehet a legjobban gyakorolni és tanulni. Amit igazán pozitívnak érzek, hogy a védekezésünk egyre jobban kezd összeállni, ami amúgy is mindig egy sarkalatos pont, de a mi gyors lerohanásokra épülő játékunk esetében ez még inkább kulcsfontosságú. Szerencsére én is egyre jobban érzem a társakat és sikerül felvennem a ritmust, úgyhogy bízom benne, hogy minél előbb maximális formában teljesíthetek a pályán. És ahogy említetted, tényleg csak rendkívül rövid idő van hátra a kezdésig, szóval immár kellő izgalommal és lelkesedéssel készülünk a Dunaújváros elleni nyitányra. Bár hétvégén azért szusszanunk még egy picit, ami nagyon rá is fér a csapatra, de utána próbáljuk az utolsó finomhangolásokat megtenni a nyitótalálkozó előtt.

– Viszont ha jól tudom nem csak a kézilabda mezt viseled rendszeresen hanem a kötényt is, ugyanis a szabadidődben szívesen serénykedsz a konyhában?

– Azért annyit nem viselem mint a mezt, de valóban ha van időm szívesen tevékenykedem a konyhában, amolyan hobbim is a főzés, sőt még sütni is szeretek. Mivel pedig a szabadidőm nagy részét a párommal, és a családommal töltöm, így nekik szoktam kedveskedni valami finomsággal.

Dömény Dezső

Tapasztalat a kapuban

Interjú Marina Razummal

Mai írásunkban egy újabb kézilabdázóval ismerkedhetünk meg Békéscsabai női kézilabda együttesünk 2022/23-es keretéből. Ráadásul ismét egy olyan játékos mutatkozik be, aki ősszel először fogja majd magára ölteni lila-fehér mezünket. Ő nem más, mint a horvát hálóőr Marina Razum. A 181 cm-es portás hosszú éveken keresztül szülővárosának csapatait erősítette, de mellette azért Lengyelországban is pallérozódott, sőt többször meghívást kapott már hazája nemzeti együttesébe is.

Marina Razum

– Ha jól tudom kifejezetten korán kezdődött a kézilabda iránti szerelmed?

– Valóban, roppant fiatalon, 8,5 éves koromban ismerkedtem meg közelebbről a sportággal, ekkor kezdtem kézilabdázni az RK Sesvete Agroproteinka nevű klubban, mely szülővárosomban, Zágrábban található. És bár az alapokat ebben az egyesületben sajátítottam el, az igazi áttörés számomra akkor következett be, mikor a szintén fővárosi Lokomotiva Zagreb csapatába igazolhattam, aminek csúcsa kétségtelenül a 2016/17-es szezon volt, ebben az idényben ugyanis már nemzetközi szinten is sikerült letennünk a névjegyünket, és elhódítanunk az EHF Challenge-kupát. Az elmúlt két esztendőben viszont elsodort az élet Horvátországból, és így a légióséletet is kipróbálhattam, méghozzá Lengyelországban, ahol a MKS Lublin kapuját őriztem.

– Ahonnan egész Békéscsabáig vezetett az utad…

– Igen, és nem is véletlenül, hiszen régóta nyomon követem a magyar kézilabdát, így tudtam a békéscsabai kézilabdaklubról is, ráadásul nagyon sok jót hallottam erről a nagy múltú  egyesületről, az itt tevékenykedő emberekről, és persze a lelkes szurkolókról. Úgyhogy különösen nagy öröm és plusz motiváció is a számomra, hogy megkerestek, és így lehetőségem nyílik Európa egyik legjobb bajnokságában játszani békéscsabai színekben, pláne így, hogy a klub ismét visszaverekedte magát a legmagasabb szintre.

– Hogy érzed magad eddig nálunk?

– Kifejezetten jól, abszolút pozitívak a benyomásaim a csapaton belül és kívül is egyaránt. Eddigi tapasztalataim alapján Békéscsaba egy rendkívül nyugodt város, ahol roppant kedvesek és segítőkészek az emberek, de ugyanezt mondhatom el a lányokról is, akik szintén mindenben segítik a beilleszkedésem. Nem tagadom, nehéz időszakon vagyok túl, így most apróbb lépésekben tervezem a jövőt, és csak az adott szezonra tűzöm ki a céljaimat. Úgyhogy a kisebb sérülésemet követően, most minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy ismét 100%-os állapotba kerüljek, és így a bajnokságban a lehető legjobb formámban tudjak az egész szezonban küzdeni a csapatért.

– Eddigi pályafutásodból mit emelnél ki a legszívesebben, ami igazán emlékezetes pillanat volt?

– Az igazat megvallva minden szezonban volt egy-egy emlékezetesebb pillanat, még ha az éppen negatív is volt. Persze a negatív élmények is sokszor nagyon hasznosak, hiszen mindig tanul belőlük valamit az ember, amit továbbvisz és ezáltal tapasztaltabb lesz. De ha belegondolok összeségében szinte minden csapatomban élmény volt játszani, akár szerényebb célokért küzdöttünk, akár a csúcsot jelentő Bajnokok Ligájában mérettük meg magunkat. Viszont tagadhatatlanul a legkülönlegesebb érzés az volt, amikor 2017-ben a magasba emelhettem az EHF Challenge-kupát, egy nagyszerű idényt követően. Mindennap hálás is vagyok azért, hogy részese lehettem ennek a csodálatos élménynek.

– Ha nem kézilabda, akkor a szabadidődben mivel szeretsz foglalkozni?

– Ha most őszinte akarok lenni, akkor egy szabadnap számomra elsődlegesen mindig egy hosszabb alvást jelent, ahol kipihenhetem az addigi fáradalmakat. De természetesen aktívabb hobbiknak is szeretek hódolni, így kedvelem a sétákat, szeretek étterembe, kávézóba járni, vagy csak otthon zenét hallgatni, filmeket nézni. Ha pedig több szabadidőm van, azt viszont már igyekszem a családommal és a barátaimmal tölteni, és hazalátogatni a szülővárosomba.

Dömény Dezső

Régi-új arc az átlövősorban

Akik böngészték már az Előre NKSE új igazolásainak névsorát azok örömmel konstatálhatták, hogy az Agbaba név által, egy a csabai kézilabdás életben igazán ismerős nevet is felfedezhetnek, hiszen 2018 és 2021 között mind a két Agbaba testvér megfordult csapatunkban.

Marija Agbaba

Fotó: Antal János

A beállós Jelena két szezonban erősítette a lilákat, míg az átlövő Marija egy idényt követően 2019-ben döntött a távozás mellett. Viszont három esztendővel később egy év jagodinai, egy szombathelyi és a legutóbbi szezonban a Vasasnál tett kitérőt követően, ismét az Előrében köszönthetjük. A kikindai származású jobbátlövő szülővárosában kezdett kézilabdázni, Magyarországra pedig 2016-ban érkezett, amikor a Siófok játékosa lett. Ezt követően egy Fehérorosz idény után tette át először székhelyét Békéscsabára.

– Üdvözlünk Békéscsabán! Mennyire köszönhető a múltadnak, hogy ismét lila-fehér csapatunkat választottad?

– Nem tagadom, hogy az is nagyon sokat nyomott a latban amikor a visszatérés mellett döntöttem, hogy korábban már játszottam Békéscsabán. Egyértelmű könnyebbség, hogy nem az ismeretlenbe érkeztem, ugyanis szinte mindenkit ismerek a klubnál, és így biztos voltam abban, hogy roppant gyorsan be fogok illeszkedni a csapatba. De ezenkívül a szakmai háttér is fontos volt számomra, hiszen azzal is tisztában voltam, hogy már az előző idényben is magas szintű, kemény munka folyt az együttesnél. Éppen ezért is bizakodó vagyok, hogy egy egységes csapattal kellően eredményesek tudunk majd lenni a bajnokságban.

– Milyen célokkal érkeztél egyesületünkhöz?

– Az elsődleges cél természetesen a bennmaradás kiharcolása, de én bízom benne, hogy ezenfelül is tudunk meglepetést okozni és még ennél is jobb eredménnyel előrukkolni. Ami engem illet, szeretnék hosszú távon a lehető legjobban játszani, és azon leszek, hogy a maximumot hozzam ki magamból a csapatnál, ami nyilván a válogatott szereplésemre is pozitívan hatna, ugyanis ott is szeretnék helytállni. Amúgy kifejezetten jó érzés volt ismét visszatérni Békéscsabára, már most remekül érzem magam itt, minden lány nagyon kedvesen fogadott, szóval abszolút pozitív töltöttséggel nézek a jövő felé.

– Említetted a válogatottat, gondolom kiemelten fontos szerepe van az életedben a nemzeti együttesnek?

– Igen, ez valóban így van. Nagyon fontos nekem a nemzeti csapat is, és már most rengeteg emlékezetes pillanatom van, amit a válogatottnál megéltem. Ilyen volt a legutóbbi spanyolországi világbajnokság is, ahol fantasztikus volt érezni, ahogy szinte egész Szerbia mellettünk állt, sőt büszke volt ránk, hiszen egy rendkívül fiatal csapattal sikerült egy kiugró eredményt elérnünk. Ez tényleg örök emlék marad számomra, és nagy büszkeséggel tölt el, hogy a hazám válogatottjában játszhatok.

– Végezetül mi az, amivel a leginkább szereted eltölteni a kézilabdázáson kívüli idődet?

– Ha van némi szabadidőm, azt általában a családom körében igyekszem eltölteni, de ezenkívül még szeretek filmeket és sorozatokat is nézni. Ami pedig igazán kikapcsol, az, ha lehetőségem van elmenni a barátaimmal kávézni, hiszen köztudott, hogy a balkáni emberek imádják a kávét, és ez alól én sem vagyok kivétel.

Dömény Dezső

Békéscsabai Előre NKSE csapata – 2022/2023.

Játékosok

   NévPosztKor
Marina Razum1Marina RazumKapus33
Hajtai Vanessza4Hajtai VanesszaSzélső29
Andróczki Flóra8Andróczki FlóraSzélső23
Giricz Laura Gerda9Bencsik-Giricz Laura GerdaBeálló27
Vámosi Panna14Vámosi Panna24
Kiss-Walfisch Mercédesz15Kiss-Walfisch MercédeszÁtlövő31
Horváth Gréta17Horváth GrétaSzélső28
Gyimesi Kitti20Gyimesi KittiÁtlövő31
Bucsi Lili22Bucsi LiliÁtlövő21
Mayer Szabina27Mayer SzabinaBeálló37
Madera Domokos Claudia-Esther28Madera Domokos Claudia-EstherKapus21
Kukely Klára33Kukely KláraSzélső22
Török Fanni55Török FanniIrányító22
Szabó Dóra61Szabó DóraKapus25
Zsemberi Zóra66Zsemberi ZóraÁtlövő21
Gadányi Maja73Gadányi MajaKapus27
Marija Agbaba Lanistanin80Marija Agbaba LanistaninÁtlövő29
Borbély Mártya96Borbély MártaIrányító28
Bencsik Bojána99Bencsik BojánaBeálló22

Marija Agbaba Békéscsabán folytatja

A szerb válogatott átlövő Marija Agbaba egyéves megállapodást írt alá egyesületünkkel.

Marija Agbaba

Marija korábban, a 2018/2019-es szezonban már erősítette csapatunkat, később pedig a Szombathely, illetve a Vasas együttesében kézilabdázott. A Vasas SC házi góllövő listáján 3. helyen végzett az elmúlt szezonban.

– Nagyon örülök, hogy visszatérhetek abba a klubba, ahol már korábban játszottam. Szép emlékeim vannak Békéscsabáról, ismerem a várost, a csapattársaimat, jó hogy újra együtt játszhatok majd velük! Szerintem nagyon jó kis csapat leszünk. Alig várom, hogy elkezdődjön a munka, nagyon motivált vagyok, úgy gondolom, hogy egy jó felkészülést követően sikeres szezonunk lesz.

Szabó Dóra továbbra is a csabai kaput védi

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy Szabó Dóra közös megállapodás alapján a 2022/2023-as sportszezonban is egyesületeink színeiben szerepel. Dóra 2020-ban érkezett együttesünkhöz, az elmúlt időszakban stabil tagjává vált felnőtt csapatunknak.

Szabó Dóra

Szabó Dóra: – Nagy örömmel töltött el, hogy a vezetőség a következő szezonban is számít rám, ezért természetesen igen volt a válaszom a felkérésre, hogy hosszabbítsuk meg a szerződésemet. Nagyon szeretek Békéscsabán játszani és a várost is megszerettem. Nagy összetartás jellemezte ebben az idényben is a csapatot, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy jó teljesítményt tudjunk nyújtani. Biztos vagyok benne, hogy az új szezonban is ugyanilyen összetartó közösség fog kialakulni. A következő időszakban mindenképpen szeretnénk stabil teljesítményt nyújtani és biztosítani a bentmaradást, amihez hatalmas szükségünk lesz a szurkolók biztatására is. A saját céljaimat tekintve minden téren szeretnék fejlődni, ezért mindent meg fogok tenni az edzéseken és a mérkőzéseken is.

Borbély Márta szerződést hosszabbított

Borbély Márta egyesületünk saját nevelésű játékosa 2014-ben lépett először lila-fehér mezben felnőtt mérkőzésen pályára. Kisebb kihagyás után 2021-ben ismét az Előre mellett döntött.

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy Márti közös megállapodás alapján a 2022/2023-as sportszezonban is egyesületeink színeiben szerepel.

Borbély Márta

Borbély Márta: – Nagy örömmel tölt el, hogy a következő szezonban is nevelőegyesületemben játszhatok és még nagyobb öröm számomra, hogy ezt már a feljutást kiharcolva, a magasabb osztályban kezdhetjük el. Nehéz idényen vagyok túl, hiszen egy hosszabb sérülés után kellett újraépítenem magam és a sikerek mellett sok küzdelem is jellemezte ezt az évet. Ezúton is szeretném megköszönni a vezetőségnek, hogy mindenben támogattak, biztosítottak minden feltételt és segítettek abban, hogy visszanyerjem régi formámat. Ahogy idén, úgy a következő szezonban is azon leszek, hogy a pályán nyújtott teljesítményemmel bizonyítsam nekik és a szurkolóknak, hogy számomra ez a klub rendkívül sokat jelent. Tudom, hogy még nehezebb szezon vár ránk, de az a csapatszellem, mely idén is jellemzett minket, kiegészülve a nagyszerű szurkolótáborunkkal, biztosíték lehet arra, hogy elérjük kitűzött céljainkat.

Bencsik Bojána is szerződést hosszabbított

A tizenkilenc esztendős beállós az előző szezonban csatlakozott a Békéscsaba felnőtt csapatához, amikor négy mérkőzésen került keretbe. Az idei szezonban egyre több lehetőséghez jutott, hiszen 22 alkalommal szerepelt a felnőtt csapat mérkőzésein. Bojána kétéves szerződést irt alá egyesületünkkel.

Bencsik Bojána

Sok sikert kívánunk, Boja! Lilában a jövő!

Horváth Gréta Békéscsabán folytatja

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE 1+1 éves, 2024. június 30-ig érvényes szerződést kötött Horváth Grétával.

Horváth Gréta

A játékos NBI-es pályafutását Veszprémben kezdte, amikor korosztályos válogatott is volt, majd a Kozármisleny és a Szent István SE csapatait erősítette. 2020-ban igazolt Dunaújvárosba és 2022 nyarától a Békéscsabai ENKSE csapatának tagja lesz.

– Nagy reményekkel érkezem Békéscsabára, hiszen egy nagy múlttal rendelkező csapatról van szó, amelynek nem kérdés, hogy az első osztályban a helye. Boldogan fogadtam a megkeresést és bízom benne, hogy az itt töltött időszak meghatározó lesz pályafutásomban. Korábban már ellenfélként tapasztalhattam, hogy milyen hangulatot varázsolnak a szurkolók egy-egy mérkőzésen és bízom benne, hogy közösen szép eredményeket érhetünk el.

Török Fanni is Békéscsabán folytatja

Fanni 2017 óta játszik egyesületünknél és öröm számunkra, hogy az idei évben is sikerült megállapodnunk, így további kétéves szerződést kötni a játékossal.

Török Fanni

Fanni az idei szezonban 27 mérkőzésen lépett pályára és 48 alkalommal talált az ellenfél kapujába. Az évek során felnőtt csapatunk alapjátékosává vált.

További sok sikert kívánunk!