Online fogadás | TippmixPRO

ímkézett bejegyzés

Szeretném megmutatni, hogy mire vagyok képes

Interjú Tena Petikával

Mint ahogy arról már többször szót ejtettünk csapatunk kerete alaposan kicserélődik a nyáron és ez kiemelten igaz az átlövőkre is. Összesen három új kézilabdázó érkezik erre a posztra, közülük is most a horvát korosztályos válogatott Tena Petikával ismerkedhetünk meg. A hamarosan 20. életévét betöltő 190 centis játékos a Kisvárda csapatától érkezik az Előréhez és elsősorban balátlövő pozícióban bevethető. Tena mesélt egy kicsit magáról, eddigi magyarországi benyomásiról és persze távlati céljairól is.

20200531_01

– Kérlek mesélj magadról, hol születtél, hol kezdtél kézilabdázni, milyen csapatokban játszottál eddig?

– Kaproncán születtem és nyolc éves koromban ott is kezdtem kézilabdázni. Ebben a városban imádják a kézilabdát és nagyon nagy hagyományai is vannak, úgyhogy teljesen természetes dolog, ha egy fiatal lány ezt a sportot választja. Így tettem én is, bár édesanyám, aki szintén űzte ezt a sportágat azért óva intett tőle és jobban örült volna, ha valamelyik másik sportággal kezdek professzionálisan foglalkozni. Viszont makacs voltam és nem hallgattam rá, de azt gondolom az idő engem igazolt. Tizennyolc éves koromig játszottam az RK Podravka csapatában, ezt követően döntöttem úgy, hogy kipróbálom magam külföldön is. Így kerültem Magyarországra és azon belül is Kisvárdára, ahol az elmúlt szezonomat töltöttem.

– Miért döntöttél ilyen fiatalon a légiós élet mellett?

– Horvátországban a Podravka csapata szinte egyeduralkodó, de a bajnokság színvonala messze elmarad a magyarországitól. Ezért amikor úgy döntöttem, hogy profi kézilabdázó szeretnék lenni, az egyik célom az volt, hogy a roppant erős magyar bajnokságban is kipróbálhassam magam. Akkor még magam sem gondoltam, hogy ez ennyire fiatalon 19 évesen valósággá válik. Úgyhogy óriási boldogsággal és ambícióval vágtam neki az előző szezonnak Kisvárdán, ami ugyan nagyon izgalmas volt számomra, de sajnos mégsem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Igazából nem kaptam megfelelő esélyt arra, hogy megmutathassam a valódi tudásomat, viszont azért rengeteget tanultam belőle. Lehetőségem nyílt megismerni több olyan embert is, akik inspiráltak, illetve segítettek akkor is, amikor igazán szükségem volt rá. Azt viszont remélem, hogy az előttünk álló szezonban sokkal inkább megmutathatom majd a valódi arcomat és képességemet.

20200531_02

– Ha éppen nem a kézilabda pályán tevékenykedsz, akkor mivel foglakozol a legszívesebben?  

- Amikor nincs meccs vagy edzés nagyon szeretek kávézni a barátaimmal, imádok olvasni, meg sorozatokat nézni. Voltaképpen nincs különleges hobbim, inkább szeretem hasznosan eltölteni a szabadidőmet. Amiből mostanában még kevesebb van, hiszen egyetemi tanulmányokat is folytatok, marketing és kommunikáció szakon, ami sok időmet elveszi.

– Mi szólt az Előre mellett?

– Elsősorban azért választottam a Békéscsabát, mert tetszett az az irány, az a jövőkép, melyet a klub felvázolt nekem és hogy ezt fiatal játékosokkal szeretnék megvalósítani. Úgy érzem beleillek ebbe az elképzelésbe és bízom benne, hogy megfelelő esélyt kaphatok itt a bizonyításra és a további fejlődésre, amit szerintem az edző személye is garantál. Már várom a közös munkát és azt hiszem, ha elég keményen és céltudatosan fogunk dolgozni, elérhetjük kitűzött céljainkat.

– És pontosan mik ezek a célok, amiket megfogalmaztál magadnak?

– Alapelvem, hogy mindig száz százalékot akarok nyújtani minden mérkőzésen, sőt még edzésen is és természetesen segíteni akarom a csapatot a lehető legjobb eredmény elérésében, ez a legfőbb célom. Mindenképpen szeretném, ha ez a csapat a fiatalsága ellenére is megmutatná, hogy képes jó eredményt elérni ebben az erős bajnokságban. Azt hiszem - már csak a korunknál fogva is – az elszántsággal nem lesz majd gond és mindenkiben ott lesz a vágy, hogy kihozza magából a legtöbbet. Remélem, hogy a szurkolók is mellettünk lesznek és támogatni fognak minket a jó szezon elérésében.

– Hogy érzed a játék mely elemében vagy a legerősebb és mi az, amiben még fejlődnöd kell?

– Leginkább a távoli zónákból történő átlövések, a gyors lerohanás és a védekezés, ami igazán az erősségemnek számít. De mivel nagyon magas játékos vagyok, ezért fejlesztenem kell még a robbanékonyságomon és szeretném, ha a jövőben tovább szélesedne a lövő-repertoárom is.

Dömény Dezső

line

Kapcsolódó hivatkozás:

http://www.eurohandball.com/ec/cl/men/2016-17/player/563393/TenaPetika

Új játékossal erősítünk

Az 1993-as születésű Ivana Mitrovic a 2019/2020 szezonra szerződést irt alá Egyesületünkkel.

ivana_mitrovic

A szerb születésű játékos nevelő egyesülete a ŽRK Bor volt, majd hét évet játszott a Kikinda színeiben. 2017-ben ZORK Jagodina csapatához igazolt két évre. Magyaroszági pályafutása 2019 nyarán kezdődött Szombathelyen, ahol nyolc mérkőzésen lépett pályára a szezonban és 34 gól szerzett. A 177 cm magas átlövő a szerb nemzeti válogatott tagja.

Szeretettel köszöntjük Ivanat egyesületünknél és sok sikert kívánunk neki lila-fehér színekben!

Békéscsaba Előre NKSE csapata – 2019/2020.

Játékosok

   NévPosztKor
01_balog_judit1Balog JuditKapus28
02_mezes_laura2Mézes LauraSzélső28
03_hos_kata3Hős KataIrányító22
Fodor-Bottó Rózsa6Fodor-Bottó RózsaSzélső28
07_alexandra_vukajlovic7Alexandra VukajlovicIrányító26
08_barjan_bianka8Barján BiankaIrányító33
Giricz Laura Gerda9Giricz Laura GerdaBeálló25
13_dombi_katalin13Dombi KatalinBeálló22
16_horvat_dorina_szilvia16Horvát Dorina SzilviaKapus24
18_kovacs_anett18Kovács AnettSzélső29
23_csizmadia_fanni_klara_2021_202223Csizmadia Fanni KláraKapus21
24_marincsak_nikolett24Marincsák NikolettIrányító29
Mitrovic Ivana26Mitrovic IvanaIrányító31
Kukely Anna27Kukely AnnaIrányító20
Kukely Klára33Kukely KláraSzélső20
Agbaba Jelena72Agbaba JelenaBeálló26
88_kopecz_barbara88Kopecz BarbaraÁtlövő31

Barján Bianka visszatér Békéscsabára

Barján Bianka a következő szezonban ismét csapatunkat erősíti.

20190518_barjan_bianka

A Vác együtteséből érkező tehetséges átlövő 2013/2014-ben már egy szezont töltött az Előrénél, most jó kilátásokkal tekint a jövőbe: – Nagyon örülök, hogy, újra a Békéscsaba együttesében szerepelhetek. A döntésemben nagy szerepe volt a vezetőedző személyének és bízom benne hogy a közös munka által, remekül sikerül majd a visszatérésem. A szezon elején szerzett serülésemnek már nyoma sincs, így teljes erőbedobással tudok készülni majd nyáron a csapattal. Remélem, hogy egy szuper jövő előtt állunk és szép sikereket tudunk majd együtt elérni!

Új beállóval bővült az Előre NKSE kerete

A csabaiak kerete egy új arccal bővült a héten, a lila-fehérek fél évre kölcsön vették a másodosztály Nyugati-csoportjának listavezetőjétől, a Mosonmagyaróvári KCSE-től a junior válogatott beállót, Giricz Laurát.

giricz_laura_web

A pályafutását Szegeden kezdő, 19 éves játékos éveken át a NEKA együttesét erősítette, mielőtt a nyáron az óváriak játékosa lett. A junior válogatott sportoló a két ünnep között próbajátékon járt a Viharsarokban, játszott az Érd elleni tesztmérkőzésen is, majd Horváth Roland vezetőedző javasolta a szerződtetését.

line

Kapcsolódó hivatkozás:
http://elorenkse.hu/site/player/giricz-laura-gerda/

Békéscsaba Előre NKSE csapata – 2017/2018.

Játékosok

   NévPosztKor
04_szarka_adrienn4Szarka AdriennSzélső32
Fodor-Bottó Rózsa6Fodor-Bottó RózsaSzélső28
07_alexandra_vukajlovic7Alexandra VukajlovicIrányító26
08_gidai_eszter8Gidai EszterIrányító28
Giricz Laura Gerda9Giricz Laura GerdaBeálló25
14_zoldi_toth_katalin14Zöldi-Tóth KatalinBeálló39
Kiss-Walfisch Mercédesz15Kiss-Walfisch MercédeszÁtlövő30
16_horvat_dorina_szilvia16Horvát Dorina SzilviaKapus24
17_mihalffy_adrienn17Mihálffy AdriennÁtlövő26
18_kovacs_anett18Kovács AnettSzélső29
19_farkas_kata19Farkas KataÁtlövő24
Placeholder20Vér ViktóriaSzélső24
24_jovana_kovacevic24Jovana KovacevicÁtlövő27
Placeholder37Pénzes LauraÁtlövő24
55_popovic_tamara_uj55Popović Tamara30
66_pinter_zsanett66Pintér ZsanettBeálló27
88_gyorkos_rebeka88Györkös RebekaKapus29

Gidai Eszter visszatér Békéscsabára

Másfél éves kisvárdai vendégjátékot követően visszatér Békéscsabára Gidai Eszter, az Előre NKSE saját nevelésű játékosa. Az irányító 2015. nyarán került kölcsönbe az akkor még másodosztályban szereplő Kisvárdai KC együtteséhez, amelynek színeiben kivívta a feljutást a legmagasabb osztályba.

22_gidai_eszter

Eszter ősszel is a szabolcsi csapatban szerepelt, emellett 3 mérkőzésen kettős játékengedéllyel az NB I/B-s Hajdúnánás színeiben is pályára lépett. Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapata élt a kölcsönadási szerződésben rögzített opcióval, így lehetővé vált a 2014-ben junior bajnoki címet szerzett játékos visszaigazolása, aki a héten be is kapcsolódik a lila-fehérek edzésmunkájába.

Békéscsaba Előre NKSE csapata – 2016/2017.

Letöltés (PDF, 270KB)

Felső sor (balról-jobbra): Veress Zsuzsanna, Deák Vivien (4), Balogh Száva (22), Walfisch Mercédesz (15), Glusica Leposava (19), Mihálffy Adrienn (17), Jovana Dukic (8), Kovácsné Bartha Anikó.

Középső sor (balról-jobbra): dr. Asztalos Gyula, Alexandra Vukajlovic (7), Skaliczki László, Kölcze Gabriella (12), Triffa Ágnes (1), Terenyi Bianka (21), ifj. Skaliczki László, Natallia Vasileuskaya (10), dr. Tóth János.

Alsó sor (balról-jobbra): Knyihár János, Diószegi Nikolett (9), Gávai Szonja (3), Dajka Bettina (25), Makra Viktória, Bottó Rózsa (6), Zöldi-Tóth Katalin (14), Kovács Anett (18).

A fotózáson nem tudott részt venni: Jovana Kovacevic (24). A fotón még nem szerepelt: Gidai Eszter (28) és Farkas Kata (23).

line