Online fogadás | TippmixPRO

ímkézett bejegyzés

Így látták a főszereplők

Kedden este nagy csatában, 26-26-os döntetlent játszott az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE a Kisvárda együttesével.

05_20170523_elore_kisvarda

Triffa Ágnes (játékos, EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE): – Úgy gondolom, hogy mind a két csapat nagyot küzdött, a Kisvárdának fontosabb volt, hogy pontot szerezzen. Végletekig kiélezett meccs volt, mindkét együttesen látszott, hogy ideges volt, de próbálta játszani a saját játékát. Ősszel is ikszeltünk és most is, de úgy gondolom, hogy azóta mindkét gárda fejlődött. Gratulálok a Kisvárdának és a saját csapattársaimnak is!

Skaliczki László (vezetőedző, EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE): – Beigazolódott, hogy jó csapat érkezett ide, nüanszok dönthettek volna egyik vagy másik irányba. Januártól jó teljesítményt nyújtottunk, egy kivételtől, a Budafok elleni összecsapástól eltekintve. Úgy gondolom, hogy a végére a helyezésünk is az, amit előzetesen gondoltunk.

Tóth Gabriella (játékos, Kisvárda Master Good): – Örülünk ennek az egy pontnak, de a kettőnek még jobban örültünk volna. Úgy érzem, több volt ebben a meccsben. Jól kezdtük az elejét, aztán egy kicsit bealudtunk, de összességében örülünk a döntetlennek. Nagyon akart a csapat, nem az ikszért jöttünk, viszont boldogok vagyunk az egy ponttal.

Mátéfi Eszter (szakmai igazgató, Kisvárda Master Good): – Nagyon nehéz a kézilabdában döntetlenre játszani. Az öltözőben azt mondtam a lányoknak, hogy elvittek tőlünk ősszel egy pontot, most jó lenne azt visszavinni. Boldog vagyok, erre a pontra nagy szükségünk volt. A három-négygólos előnyünk egy kettős emberhátrány miatt elfogyott. Aztán a hazaiak voltak jobbak, de nekünk is volt egy jó megmozdulásunk védekezésben, amivel megint előnybe kerültünk, úgyhogy akik követték a tévén keresztül, azok egy fordulatos meccset láthattak.

line

 

Eubility Group-Békéscsabai ENKSE – Kisvárda Master Good SE

benkse_150spacerkisvarda_150

NB I női felnőtt 2016/2017. 25. forduló

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Kisvárda Master Good SE

26-26 (15-14)

Időpont: 2017. május 23. (kedd) 18:00 óra (Időpontváltozás!)

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 1389. hrsz.

Játékvezetők: Bacs József, Bóna Szabolcs

Versenybírók: Lekrinszki Tivadar, Rácz László

Békéscsaba: Triffa Ágnes (0), Gávai Szonja (0), Bottó Rózsa (2), Vukajlovic Aleksandra (0), Dukic Jovana (0), Diószegi Nikolett (1), Vasileuskaya, Natallia (9), Kölcze Gabriella (0), Zöldi-Tóth Katalin (1), Walfisch Mercédesz (3), Mihálffy Adrienn (4), Kovács Anett (0), Glusica Leposava (0), Terenyi Bianka (0), Kovacevic Jovana (2), Gidai Eszter (4).
Vezetőedző: Skaliczki László

Kisvárda: Dzhukeva Ekaterina (0), Kucerova Yulia (0), Dudás Georgina (0), Yttereng Hanna Maria (0), Karacs Jázmin (0), Gedroit Marija (0), Szabó Valéria (1), Myhovych Ivanna (0), Tarjányi Szilvia (0), Orbán Adrienn (1), Puscas Lavinia Madalina (0), Rocha Pereira Samira (8), Liscevic Kristina (0), Dmitrovic Marina (8), Tóth Gabriella (7), Umanets Olena (0).
Technikai vezető: Mátéfi Eszter

sargalap Sárgalapok: Vasileuskaya, Natallia (1), Kovacevic Jovana (1), Gidai Eszter (1), Yttereng Hanna Maria (1), Szabó Valéria (1), Umanets Olena (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Walfisch Mercédesz (2. perc), Mihálffy Adrienn (2. perc), Kovacevic Jovana (2. perc), Yttereng Hanna Maria (4. perc), Szabó Valéria (2. perc), Rocha Pereira Samira (2. perc), Dmitrovic Marina (2. perc), Umanets Olena (2. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Vasileuskaya Natallia (3/4), Dmitrovic Marina (3/3).

line

Két gyors góllal indított a Békéscsaba, ám a kieséstől még fenyegetett Kisvárda gyors indításokból hamar megfordította az állást és többször is vezetett két góllal, a villámléptű brazil Rocha és a hosszú sérülése után a győriek által kölcsönadott Tóth Gabriella gyártotta a gólokat. Amikor már igazán kezdett volna elnyúlni vendéglátójától a szabolcsi alakulat, Skaliczki László magához rendelte lányait. A jó szó mit sem használt, hiszen az időközben több helyen is megváltoztatott csapat tagjai továbbra is pontatlanul céloztak. Nagy rohanás jellemezte a találkozót, sok-sok hibával.

A huszadik percben már alaposan kicserélt lila-fehér együttes pontosított a játékán és egy 5-0-ás rohammal megfordította az eredményt (a lila-fehér egylet közben kettős emberelőnybe is került), 12-11-nél már Dévényi János volt kénytelen időt kérni. A vendégek még inkább keményítettek a játékukon, sorra kapták is a kisbüntetéseket, de elől bele-bele hibáztak, így a szünetre a szokásos harcosságát hozó Vasileuskaya megmozdulásának köszönhetően a Békéscsaba vonulhatott némi előnnyel.

Bár a nagy kedvvel játszó brazil válogatott Rocha gólja vezette fel a második felvonást, a Csaba percei következtek. A kétgólos előnyt azonban nem tudták megbecsülni és Rocha, illetve az újra magára találó Tóth Gabriella vezérletével a 40. percben már ismét a Kisvárda érezhette jobb helyzetben magát. Skaliczki László igyekezett rendezni a sorokat, csapata megrázta magát és a volt csapata ellen nagyon bizonyítani akaró Gidai, illetve Vasileuskaya találataival már ismét a hazaiaknál volt az előny. Ezúttal a Dévényi-Mátéfi kettősön volt a sor, hogy időt kérjen. A második félidő sem volt kevésbé iramos és fordulatos, mint az első, a semleges néző egészen jól szórakozhatott.

Roppant feszült hangulatban zajlottak az utolsó percek, amelyért a sokat tévedő játékvezetők is ludasak voltak — a Kisvárda a győzelemért támadhatott, de Glusicáék kivédekezték, mint ahogy a várdaiak is a hazaiak akcióját.

Skaliczki László: – Fordulatos mérkőzésen nüanszok döntöttek. Helyezésben ott vagyunk, ahol reális. A védekezés az elején elfogadhatatlan volt, de később jobb lett.

Dévényi János: – Azzal a tervvel jöttünk Békéscsabára, hogy a sikeres MTK elleni meccs után ismét pontot vagy pontokat szerezzünk. A döntetlennel a kezünkben maradt a saját sorsunk, ezzel nagy lépést tettünk a bennmaradás érdekében.

line

Jegyzőkönyv

Tabella

line

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/381235265610746/

Időpontváltozás

Egy nappal korábban a Kisvárda ellen.

Az eredetileg kiírt időponthoz képest egy nappal korábban, 2017. május 23-án, kedden kerül megrendezésre az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE – Kisvárdai KC NB I-es női bajnoki mérkőzés, mert a találkozót élőben közvetíti az M4 Sport Televízió. A kezdési időpont változatlanul 18:00 óra, előtte az ifjúsági és a junior mérkőzések kerülnek megrendezésre.

Kisvárda Master Good SE – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

kisvarda_150spacerbenkse_150

NB I női felnőtt 2016/2017. 12. forduló

Kisvárda Master Good SE - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

22-22 (13-12)

Időpont: 2017. január 27. (péntek) 18:00 óra

Helyszín: Kisvárda, Városi Sportcsarnok

Cím: 4600 Kisvárda, Flórián tér 6.

Játékvezetők: Herczeg Péter, Südi Péter

Versenybírók: Hanufer Sándor, Nyárádi Bertalan

Kisvárda: Dzhukeva Ekaterina (0), Kucerova Yuliia (1), Dudás Georgina (0), Gedroit Marija (4), Vukojevic Lea (0), Szabó Valéria (1), Myhovych Ivanna (3), Tarjányi Szilvia (0), Smid Eszter (0), Héjjas Tímea (0), Puscas Lavinia Madalina (0), Lévai Zsófia (0), Rocha Pereira Samira (4), Liscevic Kristina (2), Dmitrovic Marina (5), Umanets Olena (2).
Vezetőedző: Dévényi János

Békéscsaba: Triffa Ágnes (0), Gávai Szonja (0), Bottó Rózsa (3), Vukajlovic Aleksandra (1), Dukic Jovana (0), Diószegi Nikolett (1), Vasileuskaya Natallia (0), Kölcze Gabriella (0), Zöldi-Tóth Katalin (1), Walfisch Mercédesz (9), Mihálffy Adrienn (2), Glusica Leposava (5), Terenyi Bianka (0), Balogh Száva (0), Farkas Kata (0), Gidai Eszter (0).
Vezetőedző: Skaliczki László

sargalap Sárgalapok: Kucerova Yuliia (1), Dmitrovic Marina (1), Umanets Olena (1), Walfisch Mercédesz (1).

ora Kiállítások: Kucerova Yuliia (2 perc), Lévai Zsófia (2 perc), Rocha Pereira Samira (2 perc), Umanets Olena (4 perc), Vasileuskaya Natallia (2 perc), Mihálffy Adrienn (4 perc), Gidai Eszter (4 perc).

gol Hétméteresek: Gedroit Marija (3/3), Walfisch Mercédesz (6/6).

line

Háromgólos hátrányból mentett pontot a békéscsabai NB I-es női kézilabdacsapat Kisvárdán, ezzel maga mögött tartotta a tabellán szabolcsi riválisát. A kiesési rangadó változatos mérkőzésen végződött döntetlenre, amelyet a vendégek kiváló védőmunkával és kapusteljesítménnyel értek el. 

A 3. percben Dmitrovic szerzett vezetést emberelőnyben, miután Gidait kiállították a játékvezetők. A 8. percben Glusica két góljával átvette a vezetést a Békéscsaba, majd Walfisch hetesével már 4–2-re vezetett. Nagy csata folyt a pályán, keményen védekeztek a játékosok. A hazaiak 5–4-re fordítottak, majd Glusica egyenlíteni tudott. Ezt követően a kisvárdaiak kétgólos előnyt szereztek, ám Bottó egyre csökkentette a hátrányt. A folytatásban a hazaiak a brazil világbajnok Rocha negyedik góljával, már 10–7-re vezettek. A félidő hajrájában egy gólra csökkentette hátrányát az Előre.

Fordulás után jól kezdett a Csaba, és 15–13-ra fordított. A szabolcsiak gyorsan rendezték a sorokat és 15–15-re egyenlítettek. Felváltva estek a gólok, egyik csapat sem tudott nagyobb előnyre szert tenni. A vendégeknél a fiatal Bottó már harmadik gólját lőtte, és ezzel egyenlítettek. A folytatásban a Kisvárda kétgólos vezetéshez jutott. Hat perces gólcsendet követően Gedroit hétméteresből háromra növelte az előnyt. A csabaiak mindent megpróbáltak, Diószegi találatával két gólra feljöttek. Izgalmasan alakult a végjáték, a lilák Walfisch büntetőjével és Vukajlovic góljával az 59. percben 22–22-re alakították az állást, és ezzel értékes pontot szereztek idegenben.

Az alsóházi rangadón a végjátékban okosan játszottak a lila-fehérek, és a Váchoz hasonlóan ezúttal is háromgólos hátrányt dolgoztak le.

Skaliczki László: – Kiélezett csatában, megérdemelten szereztünk meg egy pontot. Az idegek csatája volt, mindkét fél tudta, hogy milyen fontossággal bírnak a pontok. Amit a védekezésben elterveztünk, azt sikerült megvalósítanunk, támadásban viszont többet hibáztunk és sok volt az eladott labdánk is.

line

line

line

Jegyzőkönyv

Tabella

line

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1006244406143694/

Fontos rangadó következik Kisvárdán

Interjú Gidai Eszterrel

22_gidai_eszter

A K&H Női Kézlabda Liga „őszi” etapjának záró mérkőzése következik az EUbility Group – Békéscsabai Előre NKSE számára, az ellenfél pedig a Kisvárda Master Good SE csapata lesz. Annak ellenére, hogy a szabolcsi együttes újoncként szerepel az idei bajnokságban, nagy tervekkel vágtak neki az NB I-nek. Ennek megfelelően jól is kezdték a pontvadászatot, hiszen még a Székesfehérvár együttesét is két vállra tudták fektetni az ősz folyamán, viszont ezt követően megtorpantak, és jelenleg egy hat mérkőzéses nyeretlenségi szériában vannak. Ezen pedig még az edzőváltás sem tudott javítani, hiszen novemberben menesztették vezetőedzőjüket, a korábban Békéscsabán is megfordult Kovács Pétert. Sőt, olyannyira nem segített a váltás, hogy épp egy héttel ezelőtt szenvedtek kétgólos vereséget egy szintén közvetlen rivális, MTK otthonában. A Békéscsaba háza táján viszont inkább nyugalmat lehetett tapasztalni az utóbbi hetekben, ami nem is csoda, hiszen a Vác legyőzésével, végre hazai környezetben is sikerült győzelmet ünnepelnie a lila-fehér hölgykoszorúnak. Ezt a sikert pedig a szombati – talán papírformának is nevezhető – Ferencváros elleni hazai tízgólos vereség sem tudta beárnyékolni. Mindettől függetlenül azonban elég csak ránézni a bajnokság állására, és máris megérthetjük, miért is fontos annyira a csapatok számára a két pont megszerzése. Az együtteseket ugyanis mindössze egy pont választja el egymástól a tabellán, a lilák javára. Igazi kelet-magyarországi rangadóra számíthat tehát az, aki kilátogat pénteken a kisvárdai sportcsarnokba. Az összecsapás előtt, az ősszel még kölcsönben Kisvárdán szereplő irányítót, Gidai Esztert kérdeztem az esélyekről.

Te még csak a közelmúltban csatlakoztál a csapathoz, hogy sikerült eddig a beilleszkedés?

Nagyjából másfél hónapja tértem haza Békéscsabára, úgyhogy most már azt gondolom, minden szempontból sikerült beilleszkednem az együttesbe. Persze megkönnyítette a dolgom, hogy a lányok nagy részével már korábban is dolgoztam együtt, szóval ismerős közegbe érkeztem.

Elsősorban irányítóként számít rád Skaliczki László vezetőedző…

Igen, leginkább irányító poszton számít rám a Mester, és az 5:1-es zavaró védekezésben. Ez ilyen szempontból sok újdonságot nem jelent számomra, hiszen Kisvárdán is ezekben a pozíciókban játszottam. Ezen kívül viszont minden új a játék tekintetében, ugyanis a két csapat teljesen más filozófiában és stílusban kézilabdázik. Ezért a játékot itt még szoknom kell, annál is inkább, mert talán az irányító pozíció az, amelybe a legnehezebb új játékosként beszállni.    

Ha valaki, akkor Te tényleg jól ismered a Kisvárdát, mi jellemzi leginkább az együttest?

Újonc létére egy kifejezetten jó játékosállománnyal rendelkező együttes, akik azt gondolom, elsősorban egyéni képességek terén igazán erősek. Több nagy lövőjük van, akikre különösen oda kell majd figyelnünk, de a csapat talán legveszélyesebb játékosa a brazil válogatott szélső, Samira Rocha, aki nagyon biztos kezű és nem mellesleg a hazaiak eddigi legeredményesebb játékosa.

Mi dönthet a rangadón?

Azt hiszem, amelyik csapat kevesebb hibával fog játszani pénteken, az nyeri a találkozót. Nagyon hasonló erősségű együttesnek tartom a Csabát és a Kisvárdát, így könnyen lehet, hogy csak apróságok fogják eldönteni a mérkőzés sorsát. Az utóbbi időben ugyan döcögött a szekerük, de azért így is szoros mérkőzéseket tudtak játszani, és nyilván a hazai pálya is nekik kedvez. Ellenünk pedig egészen biztosan nagy elánnal kezdenek majd bele a számukra kifejezetten sorsdöntő találkozóba.  De mi is elszántak vagyunk, és mint a Vác elleni mérkőzésünk is megmutatta, ha egységesen, csapatként játszunk, bravúrokra is képesek vagyunk. Azt az elszántságot kell továbbvinni, ami a legutóbbi két mérkőzésen jellemzett minket, és küzdeni hatvan percen keresztül, akkor lehet esélyünk. Persze szükség lesz a feszes védekezésre is a részünkről, és arra, hogy egy-két kimagasló teljesítmény is legyen a csapatunkban.

Neked gondolom azért különös érzés lesz pályára lépni Kisvárdán?

Furcsa lesz ellenfélként a vendégöltözőben készülni és játszani abban a csarnokban, ahol az elmúlt másfél évemet töltöttem, arról nem is beszélve, hogy az eddigi játékostársaimmal kell farkasszemet nézni. De ilyen a sport, most már a Békéscsaba sikeréért küzdök és remélem, ezúttal már vendégként tudok ismételten győzelmet ünnepelni a Kisvárdai sportcsarnokban.

Az alsóházi rangadó tehát pénteken 18 órától a kisvárdai sportcsarnokban kerül megrendezésre, a találkozó két játékvezetője Herczeg Péter és Südi Péter lesz.

Sikerült a visszavágás

A hosszú bajnoki szünet áthidalása, valamint a lányok játékban tartása érdekében, csütörtökön és pénteken két edzőmérkőzést vívott egymással a Békéscsabai Előre NKSE női kézilabdacsapata, és az újonc élvonalbeli ligakonkurens.

A szabolcsiak ezzel a látogatással viszonozták a viharsarki együttes nyári kisvárdai vizitjét. Az előző napi négygólos vendégsikert pénteken délelőtt hazai győzelem követte, ami azért sem mellékes, mert Skaliczki László ezúttal is nélkülözte két leggólerősebb emberét.

Békéscsabai Előre NKSE–Kisvárda SE 26–24 (12–14)
Felkészülési női kézilabda-mérkőzés

Sikerült visszavágniuk tehát a békéscsabaiaknak az előző napi 31–27-es vereségért. Bár „csak” egy edzőmérkőzésről beszélünk, de önbizalom növelőnek, annak újbóli bizonyítására, hogy a bajnokság őszi szezonjának második felére feljavuló lila-fehér csapat bárkit képes legyőzni, mindenképpen jó volt.

A tartósan sérültek, gyógyulók mellett is akadtak hiányzók, Walfisch Mercédesz betegség miatt nem állhatott Skaliczki László rendelkezésére, míg Jovana Kovacsevics a szerb válogatottal az Európa-bajnokságon szerepel.

Villámrajtot vett a Kisvárda, a 6. percben már 5–1-es előnyt birtokoltak. Szívósan küzdött az ENKSE, de hátrányából csak faragni tudott, kiegyenlíteni nem. A 23. percben egy gólra zárkózott fel a Csaba, ennyivel is fordultak a felek. A második félidő kiegyenlített játékot hozott, de az áttörésre egészen a 47. percig várni kellett, amikor Vukajlovicsék kiegyenlítettek. Nagy küzdelem, szinte bajnoki iram, parázs hangulat jellemezte a találkozót. Az 55. percben a Kisvárda hetest rontott, a lilák pedig nagy csatában átvették a vezetést és be is húzták a mérkőzést.

A hosszabb kispad döntött

Kihasználva a női Európa-bajnokság miatti hosszú bajnoki szünetet két edzőmérkőzés erejéig a megyeszékhelyre látogatott a Kisvárda SE NB I-es újonccsapata.

A csütörtök esti első összecsapás a szabolcsiak négygólos sikerével zárult, a visszavágót pénteken délelőtt 11 órától rendezik.

Békéscsabai Előre NKSE–Kisvárda SE 27–31 (13–14)
Felkészülési női kézilabda-mérkőzés

A lila-fehéreknél hiányzott a szerb válogatottal az Eb-n szereplő Jovana Kovacevic, valamint a kisebb sérüléssel bajlódó Walfisch Mercédesz. Az első félidőben nagy csata folyt a pályán, felváltva vezettek a csapatok. A csabai lányok sokszor ügyes dolgokat mutattak be, majd bosszantó hibákat követtek el. A szünetig egygólos előnyt szerzett a Kisvárda. Fordulás után a félidő közepétől fokozatosan elhúztak a hosszabb kispaddal rendelkező vendégek (48. p.: 22–25), és a lefújásig tartani is tudták az előnyt.