Online fogadás | TippmixPRO

Hétvégén a Pénzügyőr együttese látogat Békéscsabára

Nem mondhatjuk, hogy kifejezetten sikeres héten van túl Békéscsabai női kézilabda-csapatunk, ugyanis lányaink szombaton a Kozármisleny elleni vereséggel megszakítottak egy 21 bajnoki mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatot.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Pénzügyőr SE

Méghozzá úgy, hogy sok esélyt nem is adott a végig lelkesen kézilabdázó hazai gárda a lila-fehéreknek, akik a rutinos, egykoron jó néhány NB1-es gárdában is megfordult Víg Vivien vezetésével, valósággal mattolták a csabaiak támadószekcióját. Az első pillanattól csak hazai vezetést mutatott az eredményjelző, ami a szünetre már ötgólos előnyre hízott. A második félidőben pedig nemhogy csökkent volna a távolság a két egylet között, inkább még tovább nyílt az olló, habár a játékrész derekán azért volt egy kisebb feltámadási kísérlete együttesünknek, amivel ismét négy találatra zárkóztak fel. A hazaiak viszont kisvártatva reagáltak erre, és újabb gólokkal egyre tetemesebb előnyt építettek ki. A vége 28-20-as kozármislenyi győzelem lett, a lila-fehérek pedig a szezon első igazi pofonját könyvelhették el. Ami viszont öröm az ürömben, hogy a két közvetlen üldözőnk sem bírt aktuális ellenfelével, hiszen az Eger éppen a soron következő ellenlábasunk a Pénzügyőr otthonában vérzett el 22-21-re, még a sarkunkban lévő NEKA is elhullajtott egy pontot hazai környezetben a Fradi ellenében. Így a bogláriakkal szemben három, az egriekkel szemben továbbra is hatpontos előnye van a csabai hölgykoszorúnak.

Szombaton pedig már ki is lehet javítani a fiaskót, ugyanis a Pénzügyőr együttese teszi tiszteletét a Viharsarokban. Akik igencsak tekintélyt parancsoló őszt tudhatnak maguk mögött, melyet a SZISE és a Csurgó elleni győzelmekkel kezdtek, és bár a harmadik fordulóban öt góllal kikaptak Komáromban, ez cseppet sem vetette vissza Csenki Judit lányait, és további sikerekkel meneteltek tovább a nyugati csoportban. Az első kör folytatásában már csak a NEKA ellen botlottak a fővárosiak, akikkel szemben hazai pályán maradtak alul 29-22-re. Az alapszakasz második fele azonban már jóval hullámzóbb teljesítményt hozott számukra, olyannyira, hogy mindössze négy találkozót, a Komárom, a Győr, a Mohács és a Szombathely elleni meccseket tudták csak megnyerni. Ráadásul az utolsó előtti fordulóban ismét kikaptak a Boglártól négy találattal, zárásként pedig Gárdonyban szaladtak bele egy tizenkét gólos pofonba. A rájátszást így hét egységgel a hetedik helyen kezdték meg, viszont nem is akárhogy, ugyanis az első körben Orosházáról hozták el a két bajnoki pontot egy 31-22-es magabiztos győzelemmel, az előző fordulóban pedig ahogy már szó volt róla, otthon fektették két vállra az Egert. És bár szinte végig vezetett azon a meccsen az Eszterházy, és még a szünetben is kettő gól volt a Heves megyeiek előnye, ezt mindössze csak a találkozó utolsó hat percéig tudták megőrizni, mert ezt követően már csak a Pénzügyőr tudott betalálni, és egy 3-0-s sorozattal abszolválva a végjátékot, végül 22-21-re megnyerte az összecsapást. Ezzel jelenleg tizenegy ponttal a negyedik pozíciót foglalják el a tabellán, és csupán négy pontra vannak a már feljutást jelentő második helytől. Az alapszakasz küzdelmei során a legsikeresebb gólvágójuk 105 találattal Blaubacher Dóra volt, igaz Ő február elején a Vasashoz távozott. Ennek ellenére nem maradt kiemelkedő gólvágó nélkül a Pénzügyőr, hiszen sikeresen átvette a távozó átlövő szerepét az a Hudra Enikó, aki csapata utolsó öt meccsén 32 gólt hintett ellenfeleinek úgy, hogy abból tizenhárom találatot az Eger ellen jegyzett.

A felek tehát szombaton 18:00 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban csapnak össze egymással, a találkozó két játékvezetője, Dr. Csuka Pál és Kocsis Olivér lesz.

Dömény Dezső

Kozármisleny SE – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

kozarmisleny_se_150spacerbenkse_150

NB I/B női felnőtt-Kelet Felsőház 2. forduló

Kozármisleny SE - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

28-20 (13-8)

Időpont: 2022. március 19. (szombat) 18:00 óra

Helyszín: Városi Sportcsarnok

Cím: 7761 Kozármisleny, Alkotmány tér 55.

Játékvezetők: Hársfalvi Zsófia, Mórocz Réka

Versenybírók: Kóbor András, Drinóczi Balázs

Játékvezető ellenőr – szövetségi ellenőr: Hucker Róbert

Kozármisleny: Grénus Gréta (3), Schaffer Éva (2), Markovics Rebeka (0), Szabó Panna (3), Brettner Zsófia Dorina (3), Wichmann Vivien (0), Hornyák Bernadett (2), Varga Nikolett (2), Halász Bernadett (1), Lengyel Leonetta (3), Leitner Dorina (1), Scheffer Zsanett (6), Tobak Luca (2), Vig Vivien (0), Bánhidi Barbara (0), Tóth Ivett (0).
Vezetőedző: Kovács Tamás

Békéscsaba: Andróczki Flóra (0), Szögi Tímea (1), Iván Emese (0), Vámosi Panna (4), Gyimesi Kitti (1), Bucsi Lili (1), Csizmadia Fanni Klára (0), Mayer Szabina (1), Kukely Anna (6), Kukely Klára (2), Török Fanni (1), Szabó Dóra (0), Zsemberi Zóra (0), Karacs Jázmin (0), Borbély Márta (2), Bencsik Bojána (1).
Vezetőedző: Papp Bálint.

sargalap Sárga lap: Lengyel Leonetta (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Brettner Zsófia Dorina (2. perc), Scheffer Zsanett (2. perc), Iván Emese (2. perc), Vámosi Panna (2. perc), Gyimesi Kitti (4. perc), Mayer Szabina (4. perc), Kukely Anna (2. perc), Török Fanni (2. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Szabó Panna (1/2), Hornyák Bernadett (2/2), Scheffer Zsanett (0/1), Szögi Tímea (1/2), Kukely Anna (3/3). 

line

Jól kezdtek a hazaiak, a 2. percben 2–0-ra, a hatodikban 4–2-re vezettek. A békéscsabaiak a 8. percben 5–4-re feljöttek. A folytatásban Gyimesi kiállítása után a 12. percben 8–5-re elhúzott a mislenyi csapat. Határozottan védekeztek a hazaiak, és a 14. percben 9–5-ös előnyre tettek szert, miközben támadásban többször hibáztak a csabaiak. A 18. percben 9–7-es kozármislenyi vezetésnél a remek formában lévő Vig Vivien kivédte Szögi hétméteresét. A 24. percben kettős emberelőnyben lőtt gólt a házigazda, amely 11–7-re vezetett, amikor időt kért Papp Bálint. A félidő hajrájában is jól védett Vig kapus, a másik oldalon pedig gólokat lőttek a mislenyiek, így a szünetben teljesen megérdemelten öt góllal vezettek.

Kozármisleny SE - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE 28-20 (13-8)

Fotó: Antal János

Fordulás után Szabó Dóra állt a békéscsabaiak kapujába, aki a 33. percben hetest védett. Papp Bálint próbálta forgatni csapatát, Karacs és Bencsik is pályára lépett. A 37. percben Kukely Anna hétméteres gólja után 15–10-et mutatott az eredményjelző. Vig továbbra is bravúrosan védett, így a hazaiak tartották az öt-hat gólos előnyt. A 43. percben Szabó Dóra védte névrokona, Szabó Panna büntetőjét, és a 43. percben 17–13 volt az állás. A folytatásban erősített a hazai csapat, és tovább növelte előnyét, az 53. percben már 24–17-re vezetett. A hajrában már csak a különbség volt kérdéses, végül nyolc góllal nyert a Baranya megyei együttes.

Az eddig veretlen Békéscsaba, a rájátszás második fordulójában elvesztette veretlenségét az ezen a napon remekül játszó Kozármislenytől, akit a szurkolóik vastapssal ünnepeltek a lefújás után, a csabaiaknak pedig le kell vonni a tanulságokat ebből a mérkőzésből.

line

Jegyzőkönyv

line

Kozármislenyben is a győzelem a cél

Interjú Iván Emesével

A rájátszás első idegenbeli összecsapására készül együttesünk a Békéscsabai NKSE, melyre ezúttal egy kozármislenyi kiruccanás vár. És noha egy picit döcögősre sikerült lányainknak a rájátszás vasárnapi nyitánya, csapatunk balkezes játékosának Iván Emesének a vezérletével végül hét góllal felülkerekedtünk a SZISE gárdáján. Emese kilenc találatot jegyzett ezen a találkozón, de remek formáját az is jól mutatja, hogy csapatunk legutóbbi hat mérkőzésén összesen 41 alkalommal talált be az ellenfelek hálójába. Vele értékeltük az elmúlt találkozókat, de persze már a szombati összecsapás is szóba került.

Iván Emese

– Immáron sokadszorra fordul elő ebben a naptári évben, hogy a csapat legeredményesebb játékosaként zárod a találkozót, de erre vasárnap még egy lapáttal rátettél azáltal, hogy hibátlan lőlapot produkáltál. Összefüggésben van ez azzal, hogy mostanában többet játszol szélen?

– Én inkább azt mondanám, hogy a játékidőmmel van jobban összefüggésben. Több lehetőséget kapok mint korábban és próbálok élni is ezzel a bizalommal. Persze olyan téren van kapcsolódás a szélsőjáték között, hogy Flóra sajnálatos egészségügyi problémái miatt félig-meddig kényszerből is kaptam sokkal több játékidőt ott, mint lövőben, de azt érzem, hogy az ebből fakadó sikerélmények jó hatással vannak úgy komplexen az egész játékomra. Ettől függetlenül azért továbbra is átlövő pozícióban érzem magam a legjobban, és arra törekszem, hogy a középső posztokon is minél jobb teljesítményt nyújtsak.

– Ami azt illeti a SZISE ellen kis túlzással mindenhonnan betaláltál, ennek ellenére most valahogy nem éreztem annyira gördülékenynek a játékotokat mint máskor. Belülről miként érezted ezt?

– Valóban, bentről is valahogy olyan nyögvenyelősnek tűnt a találkozó, és kicsit az volt az érzésem, mintha a valósággal ellentétben kétszer olyan hosszú összecsapást vívnák ellenfelünkkel. A Szent István rettentően kiszámíthatatlan játékot játszott, ráadásul egy sok faulttal tarkított, vontatott mérkőzés alakult ki, ahol belülről úgy látszott jóval nagyobb különbség van a felek között a javunkra, az eredmény alakulása azonban mégsem teljesen ezt mutatta. Főként ha összehasonlítjuk a hétközi Dunaújváros elleni derbivel, na akkor van igazán nagy kontraszt a meccsek között. Ott egy gyors ritmusú, lüktető játék volt, és bár jobban el is fáradtunk benne, azért nekünk inkább az a fajta kézilabda fekszik. Sajnáltuk is azt a találkozót, mert igyekeztünk a szívünket-lelkünket kitenni a pályára, sőt azt hiszem még a játék tekintetében is felvettük a versenyt a Kohásszal, de alapembereink hiányát a végjátékban már végképp nem bírtuk el.

– Most viszont több időtök is van felkészülni a következő feladatotokra…

– Igen, pont ezért a héten inkább a pihenésre és a regenerációra helyeztük a nagyobb hangsúlyt. A vasárnapi találkozót követően kaptunk másfél nap pihenőt, illetve az edzéseknek is jobban a taktikai része domborodik most ki.  De szükség is van arra, hogy frissebben veselkedjünk neki a szombati csatának, mert azt hiszem a Kozármisleny ellen jóval nehezebb dolgunk lesz mint legutóbb volt. Most egy teljesen másfajta kézilabdára kell felkészülnünk, hiszen a hazaiak kifejezetten széles taktikai repertoárral rendelkeznek, amihez még egy jóval markánsabb átlövősor is párosul. Elég csak megemlítenünk Scheffer Zsanettet vagy a válogatott tapasztalattal is rendelkező Hornyák Bernadettet, akik mindketten komoly lövőerővel rendelkeznek. Ugyanakkor megvannak a jól cselező, egy az egyben veszélyes kézilabdázóik is, emellett otthon még harcosabban, elszántabban is játszanak, ami a leginkább a védekezésükben tetten érhető. Tehát nekünk is ennek megfelelően maximális tűzzel kell már az elejétől beleállni a találkozóba.

– És arról se feledkezzünk meg, hogy még utazás szempontjából sem lesz rövid túra…

– Valóban, az elmúlt időszakhoz képest ez is egy új elem, hogy hosszabb utazásra kell felkészülnünk, ami nyilván fárasztóbb, de ki kell tudnunk zárni az ebből fakadó nehézségeket. Ami kulcsfontosságú lesz a mi szempontunkból, hogy a védekezést miként tudjuk majd megoldani, főleg Giricz Laura hiányában. Ha hátul képesek leszünk megteremteni a kellő stabilitást, és sikerül ráerőltetni az akaratunkat a hazaiakra, tehát végig a saját ritmusunkban, a saját játékunkat tudjuk játszani, akkor egészen biztosan a két bajnoki ponttal a zsebünkben térhetünk haza. Tagadhatatlan, hogy most már egyre inkább benne van a gondolatainkban a feljutás mellett nem csak a bajnoki cím, de a veretlenség megtartása is, ami még plusz motivációt jelent, így ennek megfelelően most is a győzelem szellemében lépünk pályára szombaton.

A Kozármisleny otthonába látogatnak a lilák

Szombaton egy újabb találkozóval folytatódik lila-fehér csapatunk számára a Női kézilabda NB1/B rájátszása, hiszen Kozármislenyben vizitálnak lányaink.

Kozármisleny - Sportcsarnok

A vendéglátók jelenleg nyolc ponttal a hatodik helyen tanyáznak a tabellán, azonos ponttal, de jobb gólkülönbséggel mint a mögöttük lévő Orosháza. Ha a hazaiak alapszakasz eredményeit böngésszük, jól látható, hogy  kifejezetten sikeresen kezdték ősszel a bajnokság nyugati csoportját, ugyanis zsinórban három diadallal indítottak, a Komárom, és a győri illetve a szombathelyi U19-es csapatok ellen. Ezt követően viszont megtorpantak és öt alkalommal is vereséggel voltak kénytelenek elhagyni a küzdőteret. Ennek hatására a klubvezetés menesztette az addigi vezetőedzőt Zdenko Kordit, és a felnőtt csapat irányítását a Kovács Tamás – Gyulay László edzőpárosra bízta, akik az őszi szezon zárófordulójában hazai pályán egy Csurgó elleni 22-22-es döntetlennel mutatkoztak be. A folytatás viszont már sokkal sikeresebb volt a duó számára, lévén a következő körben a Komárom elleni egygólos sikerükkel egy hétmérkőzéses győzelmi szériát kezdtek meg, amivel ki is harcolták a felsőházba kerülést. Az utolsó két fordulóban pedig még az is belefért, hogy betliztek, először a Csurgó otthonában, majd a zárókörben hazai környezetben a NEKA ellen, de így is nyolc pontot vittek magukkal a rájátszásba. Melyet azért nem a legjobban nyitottak, hiszen otthon maradtak alul 34-31 arányban az Egerrel szemben, pedig gólfelelősükön, az alapszakaszt 110 találattal a nyugati góllövőlista második helyén záró Scheffer Zsanetten most sem múlott semmi, hiszen ezúttal is tíz góllal terhelte meg ellenfele hálóját.

A Kozármisleny viszont ismét hazai pályán javíthatja ki az első fordulós fiaskóját, méghozzá békéscsabai együttesünk ellen, akik továbbra is veretlenek a bajnokságban, ugyanis a rájátszás vasárnapi nyitányán a SZISE gárdája sem tudott csodát tenni a Viharsarokban. Igaz, a félidei megnyugtató ötgólos előnyt a második játékrészben sokáig tartották a vendégek, de az ekkorra már a fiatalokat is pályára küldő lilák végül 33-26-ra így is megnyerték a találkozót, és ezzel 18 ponttal vezetik a tabellát. Ráadásul már négy egységnyi előnnyel, ugyanis a Balatonboglár algyői vereségének köszönhetően még növelni is tudta előnyét Papp Bálint alakulata. Sajnos azonban áldozattal is járt a hétvégi győzelem, mert csapatkapitányunk Giricz Laura oldalszalag-sérülést szenvedett, így rá néhány hétig nem számíthat együttesünk. Ugyanakkor közel egy hónapos kényszerpihenőt követően visszatérhet a pályára csapatunk védelmének oszlopa Gyimesi Kitti, akinek a játékára a szombati összecsapáson is nagyon nagy szükségünk lesz.

A mérkőzés tehát 18:00 órától a Kozármislenyi Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre, a Hársfalvi Zsófia, Mórocz Réka bírópáros asszisztálása mellett.

Dömény Dezső

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – SZISE

benkse_150spacerszent_istvan_se_150

NB I/B női felnőtt-Kelet Felsőház 1. forduló

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – SZISE

33-26 (16-11)

A MÉRKŐZÉS VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL IS MEGTEKINTHETŐ!

Időpont: 2022. március 13. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 1389. hrsz.

Játékvezetők: Gál László, Ludvig Benedek

Versenybírók: dr. Antali Dániel Gábor, Bozó Zoltán

Játékvezető ellenőr – szövetségi ellenőr: Szabó Imre

Békéscsaba: Andróczki Flóra (2), Giricz Laura Gerda (0), Szögi Tímea (1), Iván Emese (9), Vámosi Panna (3), Gyimesi Kitti (0), Bucsi Lili (3), Csizmadia Fanni Klára (0), Mayer Szabina (2), Kukely Anna (6), Kukely Klára (1), Török Fanni (1), Szabó Dóra (0), Karacs Jázmin (3), Borbély Márta (1), Bencsik Bojána (1).
Vezetőedző: Papp Bálint.

SZISE: Pánczél Petra (3), Balla Anita (1), Kulcsár Dorottya Ria (7), Dancsó Dorottya (0), Balogh Bertina (3), Horváth Alexa (5), Bártfay Enikő (1), Takács Sára Barbara (1), Varjú Liliána (0), Rutka-Győrffy Alexandra (0), Ferenczy Petra Fanni (3), Halápi Lili Laura (0), Pécsi Villő (2), Pompor Anikó (0).
Vezetőedző: Nagy Attila

sargalap Sárga lapok: Kukely Anna (1), Bencsik Bojána (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Szögi Tímea (2. perc), Kukely Klára (2. perc), Bencsik Bojána (4. perc), Pánczél Petra (2. perc), Balogh Bertina (4. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Kukely Anna (1/1), Borbély Márta (1/1), Kulcsár Dorottya Ria (2/2), Horváth Alexa (4/4).

line

Az Előre NKSE vasárnap a Szent István Sportegyesület ellen kezdte meg a női kézilabda NB I/B felsőházi rájátszását hazai pályán.

Az összecsapás Kukely Anna hétméteres góljával indult, de rögtön óriási veszteség érte a Békéscsabát: a 2. percben Giricz Laura térdsérülést szenvedett, társai segítségével hagyta el a pályát és később nem is tért vissza a játéktérre. A házigazda a játékmegszakítást követően összeszedetten kézilabdázott, az 5. percben már 3:0-ra vezetett, ráadásul Szabó Dóra négy védést is bemutatott. A fővárosi együttes a 10. percben kettőre faragta hátrányát, de Iván Emese és Vámosi Panna vezetésével 10:5-re lépett meg a Békéscsaba. Papp Bálint forgatta a csapatát, a 24. percben Bucsi Lili hétre növelte a csabaiak előnyét, de a SZISE a félidő előtt kozmetikázott az eredményen. A csapatok 16:11-es hazai vezetésnél mentek a nagyszünetre.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – SZISE 33-26 (16-11)

A fordulást követően felváltva érkeztek a találatok, a 37. percben négyre csökkentette hátrányát a vendég gárda. Papp Bálint együttese fokozatot váltott és a 44. percben a padról jól beszálló Karacs Jázmin gólait követően 27:18-as előnyt épített ki. A Békéscsaba a folytatásban tartotta előnyét, de az 51. percben mintegy 17 másodperc leforgása alatt kettős emberhátrányba kerültek. A várakozásoknak megfelelően a fővárosi együttes a kiállítások leteltéig több alkalommal betalált, így az 53. percben hatra csökkent a házigazda előnye. Kiegészült a hazai csapat, de a SZISE továbbra is jól támadott és a védekezés is összeállt, így 30:26-ra javították az eredményt az 56. percre. A hajrát jobban bírta a viharsarki együttes, amely Iván Emese duplájával és Szögi Tímea góljával 33:26-ra megnyerte az összecsapást, így győzelemmel nyitotta a női kézilabda NB I/B felsőházi rájátszását.

A Békéscsabai Előre NKSE legközelebb március 19-én szombaton 18 órától lép pályára a 6. helyezett Kozármisleny SE otthonában.

line

line

Jegyzőkönyv

Tabella

line

Vasárnap rajtol a rájátszás

A hétvégén kezdetét veszi a Női kézilabda NB1/B rájátszása, amely nyáron újításként lett bevezetve a másodosztályú sorozatba.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - SZISE

Lényege, hogy a két régió, kelet és nyugat, utolsó öt csapata egy alsóházi küzdelemben, míg az első öt-öt együttese egy felsőházi oda-visszavágós lebonyolításban méretteti meg magát. Amíg az alsóházban a kiesés elkerüléséért küzdenek az alakulatok, addig a felsőház arról hivatott dönteni, mely klubok kerülhetnek fel az élvonalba. Mivel pedig a csapatok az egymás ellen szerzett pontjaikat hozták magukkal a rájátszásba, így már a kezdésnél kirajzolódik, melyek azok a klubok akik a feljutást jelentő első két hely valamelyikéért reálisan harcban lehetnek. Természetesen ezek közé tartozik lila-fehér együttesünk is, akik mivel veretlenül zárták az alapszakaszt, ezért a maximális 16 ponttal kezdik meg a második kört. Közvetlenül mögöttünk ott van a NEKA, akik két pont veszteséggel abszolválták az előző etapot, így 14 ponttal indítanak, illetve az Eger még aki tagja az élbolynak, ők tíz egységgel állnak jelen pillanatban a tabellán. A középmezőny ellenben nagyon sűrű, hiszen három egylet is nyolc ponttal áll, a Komárom, az Orosháza és a Kozármisleny, de a Pénzügyőr is csak egy ponttal van lemaradva ettől a triótől. Az alsó régiót a maga négy pontjával a Fradi vezeti, egy egységgel mögötte a SZISE található, még a sort a kétpontos Algyő zárja.

Csapatunk tehát vasárnap egy „alsóházi” gárdával a SZISE együttesével kezdi meg a tavaszi menetelést, akik az utolsó fordulókig nagy csatában voltak azért, hogy az első ötbe bekerülve a legjobbak között vitézkedhessenek tovább. És bár ősszel egy kicsit beragadtak a rajtnál, ugyanis az első két fordulóban sem a Pénzügyőrrel sem a Bogláriakkal nem bírtak, azért a harmadik találkozójukon hazai pályán a Gárdony elleni 25-23-as győzelemmel már ők is megérkeztek a bajnokságba. Ezt még összesen öt hazai siker követte, és mindössze csak a Komárom és a NEKA tudott győzelmet ünnepelni a SZISE tököli csarnokában, igaz az akadémistáknak ez tízgólos különbséggel sikerült. Az idegenbeli mérlege viszont már korántsem ennyire jó a Szent Istvánnak, hiszen mindössze hét pontot tudtak csak összelapátolni a kilenc kiruccanásuk során. Csurgón, Gárdonyban, és a Győr U19-es csapatának otthonában sikerült nyerniük, illetve még a Pénzügyőrtől csentek el egy roppant fontos pontot, amit hoztak is magukkal a rájátszásba. Ezen kívül viszont csak hazai pályán a Kozármisleny elleni 27-21-es győzelmük által besöpört két egységet tudták átmenteni ebbe a körbe. A Nagy Attila vezetőedző kezei között pallérozódó, leginkább a fiatal tehetségekre épülő csapat legeredményesebb gólvágója nem is lehetne más, mint egy szintén fiatal, tizenkilenc éves átlövő, Kulcsár Dorottya Ria, aki már 93 gólt termelt a bajnokságban, ráadásul ezzel a nyugati csoport hatodik leggólerősebb játékosának számít.

Amíg azonban vasárnapi ellenfelünk a háromhetes pihenőjét töltötte, együttesünk egy másik sorozatra koncentrált nagyon, méghozzá a Magyar Kupára, ahol lányaink már a negyeddöntőben voltak érdekeltek, és hazai környezetben a Dunaújvárossal ütköztek meg a legjobb négybe kerülésért. És nem is okozott csalódást a csabai hölgykoszorú, hiszen a találkozó kétharmadában az ő akaratuk érvényesült, és ezalatt szinte végig a vezetés is a birtokukban volt, olyannyira, hogy az első félidő derekán többször is háromgólos előnyben voltak, amiből a szünetre kettőt sikerült megőrizni. A fordulást követően viszont egyre közelebb kerültek lányainkhoz a vendégek, sőt a záró tíz percre már két találatos újvárosi előnnyel érkeztek meg a felek. A hajrában pedig már nem hagyott kétségeket afelől a Kohász melyik csapat is jut be a legjobb négybe, még inkább stabilizálták a védekezésüket, amire a végjátékra elfogyó liláknak már nem nagyon volt ellenszerük. Így a 28-22-es végeredmény talán kevésbé tükrözi azt a parázs kézilabdát ami a pályán folyt, de azért a lelkes játékért amit lányaink ezen az estén nyújtottak, joggal járt az elismerés a kitűnő hangulatot teremtő csabai tábor részéről.          

A folytatás tehát vasárnap a rájátszás nyitányán, 17:00 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a Gál László – Ludvig Benedek bírópáros asszisztálása mellett. A mérkőzést ezúttal is már a helyszínen tekinthetik meg azon kedves szurkolóink is, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.

A szezon második etapja következik

Interjú Papp Bálint vezetőedzővel

Februárban a Szeged elleni találkozóval együttesünk számára is lezárult a bajnokság alapszakasza, és ezzel az idény első fele is. A hétvégén pedig már a bajnoki rájátszást kezdik meg a lila-fehérek, azaz elérkeztünk a pontvadászat záró szakaszához, aminek a végén eldől melyik két csapat folytathatja jövőre a legmagasabb osztályban. De előtte még egy másik sorozatra koncentrálnak lányaink, hiszen a Magyar Kupa negyeddöntőjében szerdán a Dunaújváros csapatát fogadja együttesünk. Ennek apropóján a derbire készülő lilák mesterével, Papp Bálinttal elemeztük az alapszakaszt és persze a csapat előtt álló feladatokat.

Papp Bálint

– Megnyertétek az alapszakaszt, így joggal gondolhatjuk, hogy elégedett vagy az eddig történtekkel, valóban így van?

– Természetesen igen, elégedett vagyok mind az eredménnyel, mind pedig azzal a fejlődési ívvel amit bejárt az együttes. Pláne annak tükrében, hogy a felkészülési időszak végén három meghatározó játékost is elvesztettünk, és azért az örömteli, hogy így együtt csapatként kompenzálni tudtuk a hiányukat, és igazán nem látszódott ez a játékunk minőségén. Nyilván itt fontos volt, hogy a lányok végig nagyon kitartóan és elszántan dolgoztak, és bár akadtak szorosabb szakaszok egy-egy mérkőzésen belül, azért sikerült szépen lehozni a bajnokságnak ezt a részét. De ahogy a lányoknak is elmondtam, bár mérvadó volt az ami eddig történt, a szezon lényegi része csak most következik, tehát nem szabad hátradőlni és elhinni, hogy már feljutottunk, hanem pont ellenkezőleg, továbbra is keményen kell dolgoznunk, hiszen az érmeket májusban osztják és nem most.

– Akkor ezek szerint a felsőházi rájátszásra még többet vársz a csapatodtól?

– Inkább úgy fogalmazok, hogy szeretném ha a fejlődés nem állna meg, és a játék több elemében is további előrelépést tudnánk produkálni, főként a fiatalok tekintetében lenne jó ha ez töretlen maradna. De a felált fal elleni támadójátékunkon is van még mit csiszolni, mi több úgy érzem, hogy a védekezésünkben is maradtak még tartalékok, annak érdekében, hogy végig hatvanpercen keresztül masszívak és feszesek tudjunk lenni.

– Vannak külön elvárások a rájátszásra, gondolok itt például a veretlenségre, amit a csapat az eddigi menetelése során nagyon szépen kiépített?

– Így külön nem határoztunk meg semmi ilyet, sőt én jobban is szeretem, ha inkább mindig csak a soron következő feladatunkra koncentrálunk, és ugyanúgy ahogy eddig is tettük, ezután is apránként haladunk a végső célunk felé. A rájátszásban is ez a terv, hogy minden meccsen domináljunk, és olyan tempót diktáljunk amivel ellenfeleink fölé tudunk kerekedni. Ráadásul tudjuk milyen a sport, bármikor történhet akár egy sérülés vagy betegség, ami felülírhat mindent, szóval csak fokozatosan nézzünk előre, és remélem, hogy a tőlünk független  történések sem fognak minket befolyásolni. 

– A rájátszás nyitánya előtt azonban vár még rátok egy kellemes kötelesség, méghozzá egy Magyar Kupa negyeddöntő a Dunaújvárossal. Mennyire lesz nehéz falat az Újváros?

– A mi szintünkön azért meglehetősen, hiszen egy hosszú évek óta stabil elsőosztályú gárdáról beszélünk, aki az élcsapatok kivételével bárkire veszélyes lehet. Rendkívül szervezett kézilabdát játszanak, amiben remekül ötvözik a rutint és a fiatalságot. Az tagadhatatlan, hogy a fő fazonszabászuk a Bulat-Szalai kettős, akiknek a rutinját és gólérzékenységét a fiatal játékosok gyorsaságával egészítik ki. Ezenkívül védekezésben is kifejezetten masszívak, magas, robosztus fallal és jó kapusokkal. Szóval azt hiszem ezúttal a teher, ellentétben a bajnoksággal, most nem a mi vállunkat nyomja, ellenben ez ismét egy kiváló lehetőség arra, hogy egy NB1-es ellenféllel szemben mérhessük fel hol is tartunk valójában. Ami egy picit azért árnyalja a képet, hogy meglehetősen sok hiányzónk volt az elmúlt héten, hiszen válogatott kötelezettségek és sérülések miatt hat játékosomra sem számíthattam, és így nem tudtunk teljes kerettel készülni az összecsapásra. Sőt, közülük néhány játékosnak még szerdán a pályára lépése is kérdéses.

– A nehézségek ellenére mire számítasz a mérkőzésen?

– Mindenképpen szeretném ha egy kiélezett találkozóra tudnánk ellenfelünket kényszeríteni, egy szoros végjátékkal, amiben bármi benne lehet. Viszont ehhez az kell, hogy mindenki aki pályán lesz a maximumot nyújtsa, csapatszinten pedig összeszedetten kézilabdázva, feszes védekezéssel és kimagasló kapusteljesítménnyel rukkoljunk elő. Nyilván a hazai pálya is komoly előny nekünk, és remélem, hogy ezúttal is tudunk majd plusz erőt meríteni a szurkolóink biztatásából. Azzal mindenki tisztában van, hogy csak egy lépésre vagyunk a négyes döntőtől, és azért oda nem minden évben jut el egy ilyen szintű csapat mint mi, tehát ez nagy lehetőség, úgyhogy ennek tudatában mindent meg is fogunk tenni annak érdekében, hogy bravúrt érjünk el, és végig harcolni fogunk a továbbjutásért.

Dömény Dezső

Horvát kapussal erősítünk nyártól

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE 1+1 éves szerződést írt alá Marina Razummal. A horvát nevelésű tehetséges kapus jelenleg a lengyelországi szuperligát vezető lublini női kézilabdaklub játékosa. A korábbi csapatával a BL-ben is szereplő játékos 2016-ban horvát válogatott tagjaként részt vett az Európa Bajnokságon.

Marina Razum

– Örülök, hogy (a várhatóan) az első osztályba visszatérő nagy múltú klub játékosa lehetek a következő szezonban. Korábban volt már lehetőségem Békéscsaba ellen játszani egy romániai tornán, illetve más magyar csapatokkal is, ezért úgy gondolom előrelépés ez a lehetőség a pályafutásomban. Ha összetartunk, egészségesek leszünk, illetve egy kis szerencse is mellénk áll majd, hiszem hogy stabil szereplői leszünk a bajnokságnak. Tudom, hogy sok békéscsabai szurkoló támogatja a csapatot, remélem így lesz az új szezonban is, így együtt erősek leszünk.  – nyilatkozta Marina Razum.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – DKKA

benkse_150spacerdkka_150

Női Magyar Kupa 2021/2022.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – DKKA

22-28 (13-12)

DIÁKIGAZOLVÁNNYAL ÉS HÖLGYEKNEK INGYENES A BELÉPÉS!

A MÉRKŐZÉS VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL IS MEGTEKINTHETŐ!

Időpont: 2022. március 9. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 1389. hrsz.

Játékvezetők: Paska Dániel, Vastag Sámuel

Versenybírók: Kocsis-Sajti Anikó, Szegedi Zsolt

line

A másodosztályú Békéscsabai Előre NKSE szerda este a női Magyar Kupa negyeddöntőjében az elsőosztályú Dunaújvárosi KKA együttesével küzdött meg a négyes döntőbe jutásért. A csabai lányok ugyan egygólos előnnyel mentek a szünetre, végül a vendégek 28:22-re győztek és továbbjutottak a sorozat következő fordulójába.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - DKKA

Az összecsapás a vendégek találatával kezdődött, de a Gyimesi Kittit sérülés miatt nélkülöző lilák hamar válaszoltak és Kukely Anna gólja után már 2:1-re vezettek három perc játékot követően. A folytatásban felváltva érkeztek a gólok, majd a 10. percben kétgólos előnyt épített ki a Békéscsaba, amelyet Szabó Dóra védéseinek köszönhetően tartani is tudott. A 17. percben ugyan háromra nőtt a csabai fór, a fejér megyeiek gyorsan találtak három gólt és 9:9-es eredményt mutatott a kijelző. A folytatásban nem tudta átvenni a vezetést az elsőosztályú Dunaújváros, a hazaiak diktálták a tempót. A 24. percben megfogyatkozott az Előre, miután a játékvezető úgy látta, hogy Mayer Szabina lekönyökölte ellenfelét, a játékosnak egyből felmutatta a piros lapot, így ő már nem térhetett vissza a játéktérre. A játékvezetői ítélet nem billentette ki a hazai csapatot, az együttesek 13:12-es csabai előnnyel mentek a nagyszünetre.

A fordulást követő első három perc Kukely Annáról szólt, aki kétszer is bevette a vendégek kapuját. A vendégek nem hagyták annyiban és a 37. percben Nick Viktória góljával 16:16-ra módosították az állást. Ugyan átvette a vezetést a Dunaújváros, Szabó Dóra remekelt a csabai kapuban és egy hétméterest is megfogott, majd Kukely Klára talált be és ismét a hazaiak álltak jobban. A folytatásban mindkét csapat több ziccert hibázott, a hullámvölgyből a vendégek jöttek ki jobban és az 49. percben 21:19-re vezettek. Hiába kért időt Papp Bálint, nem sikerült rendezni a sorokat, három perccel a lefújás előtt már öttel vezetett a Fejér megyei csapat. A Dunaújváros az utolsó másodpercben állította be a 28:22-es végeredményt, így ők jutottak be a Magyar Kupa négyes döntőjébe.

line

line

Jegyzőkönyv

line

Kukely Anna nyártól távozik Békéscsabáról

Az elmúlt időszakban részben beszámoltunk már a szerződését meghosszabbító játékosainkról, de sajnos távozó is van. Az elmúlt 1,5 évben több alkalommal ült le az egyesület vezetősége tárgyalni Annával a közös munka folytatásáról, de a távozás mellett döntött.

Kukely Anna

Anna saját nevelésű játékosunkként a 2018/2019-es idényben mutatkozott be az NBI-es csapatunkban. 81 felnőtt mérkőzésén 250 góllal örvendeztette meg a békéscsabai szurkolókat.

A játékos a következő szezonban a BL-ben szereplő Ferencváros csapatában kezdi meg a munkát.

Sok sikert kívánunk Annának további pályafutása során!