Mátéfi Eszter szakmai igazgatóként tér vissza Békéscsabára

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE 2022. június 30-ig szóló szerződést kötött Mátéfi Eszterrel, ennek értelmében a korábbi sikeredző szakmai igazgatóként tér vissza a lila-fehér klubhoz.

Mátéfi Eszter

Mátéfi Eszter 2007. júliusa és 2010. novembere között volt a békéscsabai csapat vezetőedzője és irányításával két bajnoki negyedik helyet, valamint Magyar Kupa bronzérmet szerzett az együttes.

Mátéfi Eszter edzői pályafutása során szövetségi kapitányként vezette az ifjúsági, a junior és a felnőtt női válogatottat is, emellett ült a Dunaújváros és a Kisvárda kispadján. Ez utóbbi helyen a szakmai igazgatói posztot is betöltötte, mint ahogyan a Dunaújvárosi Akadémián is, ahonnan 2020. áprilisában távozott.

Az elmúlt évek legeredményesebb békéscsabai edzője az újonnan létrehozott szakmai igazgatói posztot fogja betölteni a klubnál, átfogó feladatköréhez tartozik többek között a klub teljes szakmai munkájának a felügyelete, a szakmai koncepció kidolgozása, a játékoskeretek kialakítása, valamint a korosztályos csapatok munkájának a segítése.

Az egyesület vezetése sportszakmai és stratégiai szempontból is szükségesnek látta a szakmai igazgatói poszt létrehozását, erre pedig a klub szempontjából a legjobb választás a békéscsabai közeget és a női mezőnyt remekül ismerő Mátéfi Eszter.

Dunaújvárosi KKA – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

dkka_150spacerbenkse_150

NB I női felnőtt 2020/2021. 12. forduló

Dunaújvárosi KKA – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

41-28 (23-14)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. február 20. (szombat) 17:00 óra

Helyszín: Dunaújváros, Városi Sportcsarnok

Cím: 2400 Dunaújváros, Eszperantó út 4.

Játékvezetők: Fekete Tamás, Tóth Dávid

Versenybírók: Klucsó Jenő, Lekrinszki Tivadar

Dunaújváros: Wéninger Alexa (0), Mihály Petra (3), Barján Bianka (3), Ferenczy Fruzsina (6), Szalai Babett (2), Horváth Gréta (3), Fodor Neszta (2), Bulath Anita (7), Babovic Anastasija (1), Kazai Anita (7), Krupják-Molnár Beatrix (0), Schatzl Natalie (2), Román Dorina (1), Hlogyik Petra Amanda (0), Dabevska Sanja (4), Nick Viktória (0).
Vezetőedző: Vágó Attila

Békéscsaba: Petika Tena (1), Andróczki Flóra (3), Giricz Laura (2), Török Fanni (3), Radojevic Tamara (3), Mistina Kitty (0), Iván Emese (6), Csizmadia Fanni Klára (0), Bucsi Lili (2), Mitrovic Ivana (1), Kukely Klára (0), Szabó Panna (4), Szabó Dóra (0), Agbaba Jelena (3).
Vezetőedző: Vida Gergely

sargalap Sárga lapok: Vágó Attila (1), Andróczki Flóra (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Bulath Anita (2. perc), Nick Viktória (4. perc), Petika Tena (2. perc), Török Fanni (2. perc), Bucsi Lili (4. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Horváth Gréta  (2/2), Bulath Anita (4/4), Román Dorina (1/2),  Radojevic Tamara (1/2),  Bucsi Lili (1/1).

line

Vida Gergő csapata ma Dunaújvárosban szenvedett felettébb sima, 13 gólkülönbségű vereséget, így a 12. mérkőzését is sikerélmény nélkül zárta.

DKKA - Békéscsabai Előre NKSE

Fotó: Antal János

A találkozó első gólját Mitrovics szerezte, majd a hazaiak Bulath három góljával 4–2-re fordítottak. A 7. percben Vida Gergő időt kért 7–3-as dunaújvárosi előnynél. A 10. percben Csizmadia állt a csabai kapuba, majd öt perccel később Mistinát küldte a háló elé Vida Gergő, aki három perc múlva hétgólos újvárosi vezetésnél ismét kénytelen volt időt kérni, mert csapata gyengén teljesített. A hazaiak könnyedén lőtték a gólokat, miközben a lila-fehérek védekezése elmaradt a várttól, így az első félidő végén kilencgólos újvárosi előnyt mutatott az eredményjelző.

Szünet után a 33. percben 24–17-re zárkózott fel a Békéscsaba, miközben Mistina Kitti többször is jól védett. Felváltva estek a gólok, majd a dunaújvárosiak erősítettek, rendre betaláltak, így a 44. percben már 11 góllal vezetett a hazai együttes. Ezt követően Mistina kivédte Román hetesét, majd Babovic kapus lőtt üres kapus gólt, így már csapata 35–23-ra vezetett. A hajrában tartotta a jelentős előnyt a házigazda, és végül magabiztos a vártnál nagyobb különbségű győzelmet aratott a védekezésben ezúttal is gyenge teljesítményt nyújtó békéscsabai lányok ellen.

line

line

Jegyzőkönyv

Tabella

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #tippmix

Dunaújváros a következő állomás lila-fehér lányaink számára

Több hetes kényszerszünetet követően kedden lépet pályára ismételten csapatunk a Békéscsabai ENKSE, méghozzá Érden a Magyar Kupa negyedik fordulójában.

DKKA - Békéscsabai Előre NKSE

Sajnos a végeredménynek ezúttal sem a lilák örülhettek, hiszen a hazaiak 34-28-as győzelme az érdiek továbbjutását jelentette a kupában. Így most már Vida Gergő alakulata csak a bajnokságra és a bennmaradásra összpontosíthat, amire igencsak koncentrálni is kell, mert az első pontok megszerzése égetően fontossá vált lila-fehér hölgykoszorúnk számára. És nemcsak azért, mert az elmúlt hetek és hónapok betegségtől és sérülésektől tizedelt békéscsabai kerete kezd kiegyenesedni, hanem azért is, mert innentől zsinórban következnek majd a tabella második felében elhelyezkedő gárdák elleni csaták, amelyekből az első osztályú tagság megőrzéséhez szükséges pontmennyiséget meg kell szerezni. Így az előttünk álló hetekben az Előre fogadja majd a Boglár és a Szombathely csapatát, illetve ellátogat Érdre és most szombaton Dunaújvárosba is. Ahhoz a Kohász együtteséhez, akik több mint bíztatóan kezdték ősszel a bajnokságot, hiszen az első négy fordulót követően már két sikert is elkönyvelhettek. Az első fordulóban a Szombathely ellen egy 24-23-as győzelemmel kezdtek, amit szintén hazai pályán a Boglár Akadémia elleni 30-28-as sikerrel még meg is fejeltek. Ezt követen azonban a pontok tekintetében ínséges időszak következett a Kohász számára, ugyanis az elmúlt kilenc fordulóban mindössze csak egy alkalommal sikerült nyerniük, igaz akkor egy nagy skalpot begyűjtve, mert az MTK csapata volt az áldozatuk, a 31-28-as végeredménnyel záruló dunaújvárosi találkozón. A Kohász kerete egyébként meglehetősen nagy változáson esett át a nyáron, hiszen 12 játékos távozott az egyesülettől, így a megmaradt tíz kézilabdázóhoz érkező 11 játékosból kellett a György László utódjaként érkező Vágó Attilának ütőképes csapatot gyúrnia. Ebben pedig vitathatatlanul nagy segítségére van az egykori dunaújvárosi ikon Bulath Anita, aki a Debrecentől való távozását követően a visszavonulását napolta el egykori együttese kedvéért. És ha már ott van, vállalja is a számára kirótt vezéregyéniség szerepet, amit jól mutat az is, hogy 62 találatával Ő a legeredményesebb Kohász játékos jelen pillanatban. Persze a házi góllövőlistán őt követő két válogatott játékos Szalai Babett és Kazai Anita is fontos láncszemei a piros-fehéreknek, mint ahogy a fiatal átlövő Ferenczy Fruzsina is. És bár a Kohász 11. helyével a tabellán előkelőbb helyen tanyázik mint lila-fehér együttesünk, azt azért kijelenthetjük, hogy a szombati összecsapás mindkét fél számára nagyon nagy jelentőséggel bír.     

Ha a két csapat múltját böngésszük, akkor meglehetősen messzire kell visszautaznunk az időben ahhoz, hogy a Dunaújváros otthonában békéscsabai sikert találjunk. Egészen pontosan 2012 szeptemberéig, amikor is a lilák egy hét góllal megnyert első félidőt követően a végén két góllal 32-30-ra győzték le vendéglátóikat. Azóta viszont sajnos csak hazai győzelmek születtek, szám szerint nyolc, ahogy a felek legutóbbi összecsapásán is, hiszen a tavaly januári mérkőzést követően is az újvárosi lányok örülhettek a 32-27-es végeredménynek. És ahogy mondani szokták minden rossz sorozat megszakad egyszer, ha pedig ez most történne, az a lilák első és egyben rendkívül fontos pontjait jelentené. Az összecsapás tehát szombaton 17 órától a Dunaújváros Városi Sportcsarnokában kerül megrendezésre, Fekete Tamás és Tóth Dávid sípmesterek ténykedése mellett.

Dömény Dezső

line

Érd – Békéscsabai ENKSE

erd_150spacerbenkse_150

TIPPMIX Női Magyar Kupa 2020/2021. 4. forduló

Érd – Békéscsabai ENKSE

34-28 (20-16)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. február 16. (kedd) 16:00 óra

Helyszín: Érd Aréna

Cím: 2030 Érd, Velencei út 39-41.

Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs

Versenybírók: Palkovits Dávid, Babity István

Érd: Paróczy Sára (1), Csáki Lilla (2), Kopecz Barbara (6), Fekete Bozsana (10), Kiss-Walfisch Mercédesz (4), Szabó Kitti (6), Horváth Dóra (0), Mód Noémi (5), Győrffy Alexandra (0), Király Réka (0), Kóka Mariann (0), Sztankovics Réka (0), Kovács Barbara (0), Kiss Dorottya Zsófia (0), Györkös Rebeka (0).
Vezetőedző: Horváth Roland

Békéscsaba: Petika Tena (0), Andróczki Flóra (0), Giricz Laura Gerda (3), Bencsik Bojána (0), Török Fanni (1), Radojevic Tamara (7), Mistina Kitty (0), Iván Emese (5), Csizmadia Fanni Klára (0), Bucsi Lili (0), Mitrovic Ivana (4), Kukely Klára (2), Bakonyi Dóra (0), Szabó Panna (1), Szabó Dóra (0), Agbaba Jelena (5).
Vezetőedző: Vida Gergő

sargalap Sárga lapok: Horváth Dóra (1), Giricz Laura Gerda (1), Szabó Panna (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Csáki Lilla (2. perc), Kopecz Barbara (2. perc), Kiss-Walfisch Mercédesz (2. perc), Kiss Dorottya Zsófia (2. perc), Török Fanni (2. perc), Szabó Panna (2. perc), Agbaba Jelena (4. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Paróczy Sára (0/1), Kopecz Barbara (1/1), Szabó Kitti (1/2), Radojevic Tamara (3/3).

line

A lila-fehér klub két bajnoki mérkőzés halasztását kérte a csapatot újra elérő koronavírus-járvány miatt. Ezek közül az egyik éppen az Érd elleni találkozó volt, így nem a bajnokságban, hanem a kupában találkozott először a két együttes ebben a szezonban.

A liláktól a legnagyobb hiányzó Kukely Anna volt, de a sérüléséből Székesfehérváron visszatérő Ivana Mitrovic már az első csabai támadásnál a pályán volt. Az Előre NKSE szerezte az első két gólt az összecsapáson, majd az első szűk negyedórában végig vezetett, Jelena Agbaba találatánál is kettő volt a különbség a 12. percben (7-9). Az érdiek ugyan négy góllal válaszoltak, de a Csaba gyorsan reagált és a 26. percben újra előnyben volt Giricz Laura gólja után (14-15). A félidő utolsó percei az érdi Fekete Bozsenáról szóltak, aki zsinórban négyszer volt eredményes, így a gólgazdag és gyenge védekezést hozó első játékrészt a Pest megyeiek zárták négygólos előnnyel (20-16).

A második félidőt Fekete ott folytatta, ahol abbahagyta, kilencedik találatát követően először volt hat gól a csapatok között, mint később kiderült, ez volt a legnagyobb különbség a csapatok között az egész mérkőzésen (23-17). A Békéscsaba ezt követően sem adta fel, Ivana Mitrovic és Iván Emese révén a 41. percben ismét csak kettő volt az együttesek között (24-22). A korábbi csabai vezetőedző, Horváth Roland időkérése azonban segített, a csabaiak pedig ezt követően újra többet hibáztak támadásban, az Érd Kopecz Barbara góljaival bebiztosította továbbjutását.

A csabaiak szombaton már bajnoki mérkőzésen, a Dunaújvárosi KKA otthonában lépnek pályára.

line

line

Jegyzőkönyv

Tabella

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #tippmix

Folytatódnak a Magyar Kupa küzdelmei

Két elhalasztott bajnoki mérkőzést követően lép ismételten pályára csapatunk a Békéscsabai Előre NKSE, ezúttal Érden a Magyar Kupa negyedik fordulójában.

Érd – Békéscsabai ENKSE

Együttesünknél, amely legutóbb közel három héttel ezelőtt Székesfehérváron játszott utoljára mérkőzést, sajnos ismét felütötte a fejét a COVID megbetegedés, amely a sérült játékosokkal együtt olyan mértéket öltött, hogy már nem tudott sem az Érd, sem a Szombathely elleni bajoki összecsapáson kiállni. Az Előre helyzete most sem nevezhető optimálisnak, de legalább a kupamérkőzésen már megfelelő létszámmal részt tudnak venni a lilák, akik sajnos a bajnokságban még mindig pont nélkül a sereghajtó pozíciójában szerénykednek, többek között a legutóbbi Alba Fehérvár elleni idegenbeli 35-28-as vereségnek is köszönhetően.

Ami viszont némi pozitívumot jelentett az elmúlt időszakban csapatunk háza táján, az éppen a Magyar Kupa küzdelmei voltak, ahol az előző fordulóban győzelemmel mutatkoztak be a lila-fehérek, az Euronovex USE felett aratott 39-25-ös győzelmüknek köszönhetően. Így megkapták ellenfélnek az érdi együttest, amely a másodosztályú Hajdúnánás gárdáját búcsúztatta az idegenbeli 40-28-as győzelmével. De a bajnokságban sem állnak rosszul a Pest-megyeiek, hiszen a Boglári Akadémia, a Dunaújváros, a Kisvárda, illetve az Alba Fehérvár legyőzésével már 8 pontnál járnak, amivel jelenleg a 10. helyet foglalják el a tabellán. Ez ahhoz képest, hogy nyáron a szó szoros értelemben kicserélődött a gárda, hiszen a korábbi csapatból gyakorlatilag senki sem maradt Érden, ez mindenképpen dicséretes, az előző szezonban még a Békéscsabát irányító szakvezető, Horváth Roland együttesétől. Mellesleg nem a vezetőedző az egyetlen, aki korábban már megfordult lila-fehér csapatunkban, mert összesen négy játékos mondhatja ezt el magáról, így Kopecz Barbara és Mézes Laura – akik nyáron klubunkból igazoltak Érdre -, valamint egykori kapusunk Györkös Rebeka és korábbi csapatkapitányunk Kiss-Walfisch Mercédesz is ezen játékosok közé tartozik. Mellesleg 59 találattal Kiss-Walfisch Mercédesz aktuális ellenfelünk legeredményesebb játékosa is egyben. Mint ahogy az Érd legutóbbi két bajnoki találkozóján is összesen tizenöt góllal terhelte meg ellenfelei hálóját, amivel oroszlánrészt vállalt abban, hogy csapata Kisvárdán 22-21-re, az előző fordulóban pedig Székesfehérváron 27-22 arányban nyerni tudott.

Kupaellenfelünk tehát sikerélménnyel várja a keddi találkozót, ráadásul bizakodását még a statisztika is alátámasztja, hiszen a lilák több mint tíz éve, egészen pontosan 2010. októberében nyertek utoljára Érden, akkor 34-29-re. A Magyar Kupában egyébként eddig kétszer sorsolták össze az együtteseket, a 2010/11-es szezonban Érden tudott továbbjutni a Békéscsaba a 35-30-as sikerének köszönhetően, a 2013/14-es idényben pedig szintén Érden ütköztek meg a csapatok, de akkor már 13 gólos sima hazai siker és továbbjutás született. Reméljük, hogy lányaink ezúttal meg tudják ismételni a tíz esztendővel ezelőtti sikert és továbbjutást ünnepelhetnek a lefújást követően, amely egymérkőzéses párharc, így az idegenbeli fél számára már a döntetlen is továbbjutást eredményezhet. Kedden 16:00 órakor feszülnek egymásnak a felek az Érd Arénában, a Horváth Péter, Marton Balázs bírópáros sípszavára.

Dömény Dezső

line

line

 

Tovább nehezedik az Előre NKSE helyzete

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapatánál a hétvégén elvégzett PCR tesztelés egy játékosnál ismételten koronavírus fertőzést mutatott ki. A kontaktkutatás elvégzését követően a hatóságok a járványügyi szabályok értelmében 6 első osztályú versenyengedéllyel rendelkező sportoló, valamint 2 edző számára 10 napos járványügyi elkülönítést írtak elő, amely 2021. február 7-én, 24:00 órakor jár le.

COVID-19

Jelen pillanatban a csapat 25 fős keretében mindössze 11 olyan sportoló található, akik nincsenek karanténban, és emellett első osztályú versenyengedéllyel, valamint érvényes sportorvosi engedéllyel is rendelkeznek. A 11 sportoló között van Borgyos Panna is, aki azonban keresztszalag sérülését követően jelenleg a rehabilitációját végzi. A karanténban lévő játékosok mellett több, a fertőzésen a közelmúltban átesett sportoló még nem kapta vissza a sportorvosi engedélyét, így az Előre NKSE jelenleg 10 játékost tudna nevezni egy bajnoki találkozóra.

A hatályban lévő Versenykiírás kimondja, hogy halasztható a mérkőzés, ha az egyik, vagy mindkét csapatnak nincs legalább 12 karanténban nem lévő, NB I-es versenyengedéllyel és érvényes sportorvosi engedéllyel rendelkező játékosa. A Békéscsabai Előre NKSE a fenti passzusra hivatkozva kérte a 2021. február 7-i Érd elleni, valamint a február 13-i Szombathely elleni bajnoki mérkőzésének az elhalasztását. A Magyar Kézilabda Szövetség Versenybizottsága a kialakult helyzetben mindkét halasztást engedélyezte, a találkozókat várhatóan március első felében pótolják a csapatok.

Tovább nehezíti az Előre NKSE helyzetét, hogy a koronavírus fertőzés szövődményeként még egy sportoló szorult kórházi kezelésre, állapota szerencsére sokat javult, immár otthonában gyógyul tovább. A fertőzésen közelmúltban átesett játékosok a karantén elhagyását követően néhány napig enyhe lefolyású utóhatásokat észleltek, a szükséges vizsgálatok elvégzése esetükben folyamatban van.

Az Előre NKSE számára jelen helyzetben a legfontosabb a sportolók egészsége. Az elmúlt időszak eseményei is azt igazolták, hogy a fertőzésből felgyógyulva, a folyamatos orvosi ellenőrzés ellenére, hetekkel később is felmerülhet a vírus utóhatása, szövődménye, nem lehet tehát értelmetlenül siettetni az érintettek visszatérését.

Alba Fehérvár KC – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

alba_fehervar_150spacerbenkse_150

NB I női felnőtt 2020/2021. 9. forduló

Alba Fehérvár KC – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

35-28 (18-13)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. január 27. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: Köfém Sportcsarnok

Cím: 8000 Székesfehérvár Verseci út 1-15.

Játékvezetők: Andorka Miklós, Hucker Róbert

Versenybírók: Kovács István Attila, Péli Sándor

Fehérvár: Szabó-Májer Krisztina (5), Afentaler Sára (4), Triscsuk Krisztina (6), Utasi Linda (0), Bardi Fruzsina (3), Gerháth Kincső (2), Boldizsár Bianka (2), Háfra Luca (1), Töpfner Alexandra (5), Dányi Bernadett (0), Pijevic Tea (1), Temes Bernadett (0), Szarka Adrienn (3), Rózsás Josephine (0), Varga Emőke (3).
Vezetőedző: Józsa Krisztián

Békéscsaba: Török Csenge (1), Andróczki Flóra (3), Giricz Laura Gerda (2), Bencsik Bojána (0), Török Fanni (4), Radojevic Tamara (2), Iván Emese (2), Csizmadia Fanni Klára (0), Mitrovic Ivana (1), Kukely Anna (4), Csepregi Anita (1), Bakonyi Dóra (0), Szabó Panna (0), Szabó Dóra (0), Agbaba Jelena (8).
Vezetőedző: Vida Gergő

sargalap Sárga lapok: Bardi Fruzsina (1), Kukely Anna (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Boldizsár Bianka (2. perc), Kukely Anna (2. perc), Agbaba Jelena (4. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Triscsuk Krisztina (2/2),  Radojevic Tamara (1/1).

line

Hétgólos vereséget szenvedett az öt játékosát is koronavírus miatt nélkülöző Békéscsabai ENKSE az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda NB I szerdai játéknapján.

Alba Fehérvár KC – Békéscsabai ENKSE

A pont nélkül álló csabai együttesben már ott volt a vállműtét után lassan felépülő Ivana Mitrovic, bár még nincs 100 százalékos állapotban, Borgyos Panna pedig keresztszalag-szakadást követően még nem állt rendelkezésre. A csapatnál újra felütötte a fejét a koronavírus, öt játékos is otthon gyógyul. A Vác elleni találkozóhoz képest Tena Petika, Kukely Klára, Mistina Kitty és Bucsi Lili sem volt ott a meccskeretben. A tíz mérkőzéséből hármat megnyerő és 9. helyen álló Alba Fehérvár együtteséből komoly hiányzót nem lehetett feljegyezni, így szinte a legerősebb összeállításában várta a találkozót.

Az első percekben több technikai hibát is vétettek a csapatok, így lassan indult be a gólgyártás. Ezt követően azonban kevés passzból jutottak el helyzetig a játékosok, az 5. percben Triscsuk Krisztina találatával alakult ki először a kétgólos különbség (3-1). A vendégek is zárkóztak, a 8. percben Török Fanni egyenlített (4-4). A következő percek ismét a Fejér megyeiek fölényét hozták, a 12. percben Vida Gergő már ki is használta az első időkérését (7-5). A csabai edző gyors kapuscserét is eszközölt, Csizmadia Fanni pedig ugyan védéssel mutatkozott be Szabó Dóra helyén, Szarka Adrienn és Afentaler Sára találataival már öttel lépett meg a házigazda (10-5). Ehhez persze kellettek, a horvát válogatottal Európa-bajnoki bronzéremig menetelő Tea Pijevic hárításai is a hazai kapuban.

Közel hétperces gólcsendet tört meg Jelena Agbaba egy gyors lerohanás után, majd Tamara Radojevic értékesítette a mérkőzés első hetesét (10-7). Ennél közelebb azonban nem tudott zárkózni a Csaba, újabb technikai hibák jöttek, Józsa Krisztián azonban a 23. percben így is magához hívta a fehérvári játékosokat (12-8). A Fehérvár sem játszott hibátlanul, Török Fanni és Kukely Anna gyors góljaival látótávolságon belül maradt az Előre NKSE (13-10). A félidő hajrája ismét a hazaiaké volt, a kapuba visszatérő Szabó Dóra nem tudott bravúrokat bemutatni, a csabaiak pedig a bajnokságban már nem először kapkodták el az utolsó támadásukat, így a félidő utolsó másodperceiben Szabó-Májer Krisztina állította vissza az ötgólos különbséget (18-13).

A második játékrész elején is Szabó-Májer köszönt be, majd Tea Pijevic védései is lendítettek a hazaiak szekerén. Háfra Luca már a tizedik gólszerzője volt a fehérvári csapatnak a 34. percben (20-15). Sőt, a horvát kapus egy hárítást követően maga is feliratkozott a góllövőlistára (22-15). Vida Gergő újabb időkéréssel próbálta megfékezni a hazaiak lendületét, mivel a csabaiak egy újabb hosszú, nyolcperces gólnélküli sorozatot produkáltak, amit Iván Emese tört meg (23-16). Kukely Annáék próbáltak kapaszkodni, egy 5-1-es roham után megfelezték a korábbi nyolcgólos különbséget (24-20). A fehérváriak ennél közelebb már egyszer sem engedték ellenfelüket Triscsuk Krisztina és Bardi Fruzsina újra megnyugtató differenciát alakított ki (26-20). Az újabb kapuscsere után Csizmadia ugyan bemutatott pár védést, így egy picit felzárkózhatott a Csaba. Ráadásul Pijevic többször is válaszolt a hazai ketrec előtt, így az utolsó tíz percre fordulva Töpfner Alexandra visszaállította nyolcgólos különbséget (29-21). A csabaiak újabb eladott labdáját követően pedig Varga Emőke már tízre növelte az Alba vezetését (31-21). Egy 3-0-s sorozat még jött a csabaiaktól, azonban a hajrában már csak az volt a kérdés, hogy mennyivel nyer az FKC (31-24). Az Előre NKSE szempontjából pozitívum, hogy Ivana Mitrovic sérülését követően góllal térhetett vissza a pályára, de ez már csak az eredmény kozmetikázására volt elég.

Az ENKSE február 7-én a tabella 12. helyén álló Érd otthonában folytatja a bajnokságot.

line

Jegyzőkönyv

Tabella

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #tippmix

Alsóházi rangadó Fehérváron

Interjú Jelena Agbabával

A múlt heti sikeres kupamérkőzést követően szerdán ismét bajnoki találkozón lép pályára békéscsabai kézilabdacsapatunk, az ellenfél pedig akár egy közvetlen riválisnak is nevezhető gárda, az Alba Fehérvár együttese lesz. Az összecsapás apropóján csapatunk szerb válogatott beállósával, a 24 góljával a csapat házi góllövőlistáján harmadik helyet elfoglaló Jelena Agbabával beszélgettem, aki az esélylatolgatás mellett elemezte egy kicsit aktuális ellenfelünket is.

Agbaba Jelena

– Csütörtökön sikerrel vettétek a Magyar Kupa akadályt, ez a győzelem és a továbbjutás mennyire volt jó hatással a csapat mentális állapotára?

– Nyilván nehéz szezonunk van, és az sem könnyű, hogy eddig még a csapat nem érezhette a győzelem ízét a bajnokságban, de ettől függetlenül mi minden meccsen keményen küzdünk és igyekszünk a legjobbunkat nyújtani. Szóval eddig sem maradtunk sikerélmények nélkül, hiszen az érzékelhető, hogy mérkőzésről mérkőzésre csiszolódunk, és egyre jobban játszunk. De természetesen ez a győzelem a kupában sokat jelentett számunkra, nagyon jó érzés volt ismét nyerni, és szeretném, ha a folytatásban minél többször átélhetnénk ezt az érzést, például már a következő bajnoki találkozón is.

– Ahol az ellenfeletek az Alba Fehérvár gárdája lesz. Gondolom, már nyakig benne vagytok az elemzésükben?

– Igen, próbálunk belőlük a lehető legjobban felkészülni. Összességében a Fehérvár szerintem sokkal jobb csapat annál, mint amilyen képet ősszel mutatott magáról. Bár nagy volt náluk is a játékos mozgás, azért nem igazoltak rosszul, és a keretükben számos remek játékos megtalálható. A vezérük egyértelműen Triscsuk Krisztina, aki egy kiváló, tapasztalt játékos, és a támadásaik nagy részének is Ő a fazonszabásza. De úgy kompletten fel kell készülnünk az egész csapatra, hiszen kifejezetten gyors játékot játszanak, amit mindenképpen lassítanunk kell. Az biztos, hogy nem lesz könnyű összecsapás egyik félnek sem, de bízom magunkban, hogy sikerülhet pontokkal hazatérni.

– Ahhoz, hogy ezt elérjétek, a játékotokban mire kell a legjobban figyelnetek?

– Mindenképpen fontos lesz, hogy csapatként, egységesen játsszunk, ne bizonytalanodjunk el, és küzdjünk hatvan percen keresztül. Ezen kívül nem szabad engednünk, hogy könnyű gólokat lőjenek, tehát a visszarendeződésre is nagy hangsúlyt kell fektetnünk. A legfontosabb azonban most is a védekezés lesz, ezt kell végig feszesen tartani, csak akkor érhetünk el eredményt.

– Sajnos továbbra is sok külső tényező nehezíti a helyzeteteket, most a találkozó előtt is több játékos kiesett a meccskeretből. Ennek ellenére, hogy látod az esélyeket szerdára?

– Nehéz ez a helyzet, amiben vagyunk, minden kiszámíthatatlan, de gyakorlatilag ez a szituáció már a szezonkezdet óta fennáll. Sajnos mostanában nem csak rajtunk múlik, hogy ki van a pályán, és ki bevethető, de aki ott lehet, annak a maximumot kell adnia, és együtt megpróbálni megnyerni ezt a valóban kulcsfontosságú találkozót, és pontokat szerezni.

Dömény Dezső

Az Alba Fehérvár otthonába látogatnak lányaink

Két hét után lép ismételten pályára a K&H Női kézilabda ligában csapatunk a Békéscsabai ENKSE és hosszú idő után újra egy ízig-vérig rangadón, a székesfehérvári kézilabdaegylet otthonában.

Persze a tabellára pillantva sokan kételkedhetnek e szavak hallatán, mert még a lila-fehérek pont nélkül a sereghajtó pozícióban szerénykednek, addig a vendéglátók már hat pontot lapátoltak össze, amivel a tabella kilencedik helyét foglalják el. A kép azért annyiban csalóka, hogy amíg az Alba az eddig lejátszott tíz mérkőzéséből öt alkalommal csapott össze a tabella második felében tanyázó ellenféllel, addig a liláknak csak az első fordulóban a Boglár és októberben a Kisvárda csapata volt ilyen szintű ellenlábasa.

A fehérváriak hozzánk hasonlóan alaposan átalakultak a nyáron, amit jól mutat, hogy összesen 13 játékos hagyta el az egyesületet, köztük olyan meghatározó játékosok is, mint Claudine Mendy, Walfisch Mercédesz vagy Pelcéder Orsolya. De pótlásukra természetesen érkeztek új játékosok is, egészen pontosan 11 kézilabdázó, akik közül többen is visszatértek egykori együttesükhöz. Ilyen a szülést követően ismét edzésbe álló Szabó-Májer Krisztina és Temes Bernadett, de Olha Vashchuk és jelenleg a házi góllövőlistájukat 48 találattal vezető Krisztina Triscsuk is hosszú évek után ölthették fel ismét az Alba címeres mezét. Talán ennek is betudhatóan, de elég hullámzó teljesítménnyel rukkoltak elő az ősz folyamán és ez még akkor is így van, ha már a második fordulóban megszerezték első pontjaikat a Dunaújváros elleni 23-21-es diadalt követően. Ezután viszont egy négymérkőzéses nyeretlenségi széria következett, amiben egyértelműen a legfájóbb vereség a Balatonboglár otthonában elszenvedett tízgólos kudarc volt. Nem is maradt következmények nélkül az a találkozó, hiszen az összecsapás után Deli Rita vezetőedző lemondott és az addigi segítője Józsa Krisztián vette át a csapat szakmai irányítását. A bemutatkozása pedig pazarra sikerült, hiszen a téli szünet utáni első mérkőzésükön a Kisvárda otthonából sikerült elhozniuk két roppant fontos pontot, a 22-21-es végeredménnyel zárult találkozón. Ezt pedig még januárban megfejelték azzal, hogy hazai környezetben valósággal kiütötték a Szombathely együttesét, egy 13 gólos győzelemnek hála. Sőt a legutóbbi fordulóban sem voltak messze az újabb pontoktól, de a Kisvárda visszavágott a pár héttel ezelőtti fiaskóért, és két találattal 27-25-re nyerni tudott Székesfehérváron.

Ahogy említettem lila-fehér lányaink legutóbb, két hete a Vác ellen léptek pályára és hazai környezetben szenvedtek sima 14 gólos vereséget. Ennek ellenére a múlt héten sem tétlenkedett Vida Gergő alakulata, ugyanis Magyar Kupa mérkőzésen léptek pályára az Euronovex USE otthonában és a 39-25-ös sikerükkel tovább is jutottak a negyedik fordulóba. A találkozón egyébként a lilák mestere az összecsapás második felében már a fiatalabb játékosoknak is több lehetőséget adhatott, így az első sor is jobban rápihenhetett a szerdai rangadóra. Amely mindkét fél számára nagy jelentőséggel bír, de talán együttesünk számára még annál is nagyobbal, hiszen az első pontok megszerzése kulcsfontosságú lenne a felzárkózás megkezdéséhez, pláne egy rivális otthonában. Ahol azért nem sok babér termett az elmúlt évek alatt csapatunknak, bár az mindenképpen jellemző volt erre a két gárdára, hogy egymással szemben rendre hozni tudták a hazai pálya előnyét. Így volt ez az előző szezonban is, akkor Székesfehérváron 28-25 arányban nyertek a hazaiak, viszont a visszavágásra már nem volt lehetősége az Előrének, hiszen a bajnokságot tavasszal leállították.

Az együttesek tehát több, mint 14 hónap után csapnak össze ismét, a szerdai találkozó színhelye pedig a Székesfehérvári KÖFÉM Aréna lesz. A 18 órától kezdődő összecsapást az Andorka Miklós, Hucker Róbert bírópáros dirigálja majd.

Dömény Dezső

line

line

Euronovex USE – Békéscsabai ENKSE

euronovex_usespacerbenkse_150

TIPPMIX Női Magyar Kupa 2020/2021. 3. forduló

Euronovex USE – Békéscsabai ENKSE

25-39 (10-19)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. január 21. (csütörtök) 19:00 óra

Helyszín: Szászberek Sportcsarnok

Cím: 5053 Szászberek, Szászberek Hrsz. 61/4.

Játékvezetők: Kovács Gergő, Papp Béla András

Versenybírók: Éliás Gábor, Egyed Bence

line

Az NB I-ben szereplő Békéscsabai Előre NKSE a harmadik fordulóban csatlakozott a Magyar Kupa küzdelmeihez, míg az NB II-es tápiószelei Euronovex USE az NB I/B-s Gödi SE és az NB II-es Füzesabonyi SC ellen jutott a harmadik körbe. A hazai klub történelmet írt, hiszen a fennállása óta először játszhatott tétmeccset egy NB I-es csapat ellen.

20210121_magyar_kupa

A találkozót a fehérmezes Békéscsaba kezdte jobban, rögtön az első akcióból Kukely Anna volt eredményes. A Tápiószele első lövését Szabó Dóra hárította, de a második próbálkozás már utat talált a kapuba Török Petra révén (1-1). Az Előre NKSE-ben Tamara Radoljevic is bemutatkozott, aki a 4-2-es csabai vezetésnél összeszedte a mérkőzés első kétperces kiállítását. A kékek az első tízpercben még tartották magukat, Tóth Zsófia találatával sikerült egyenlíteniük (5-5). Az Előre Kukely, Giricz Laura és Tena Petika találataival elhúzott három góllal (5-8). A 20. percben még 9-12 volt az állás, de a Békéscsaba olyannyira beindult, hogy látványosan leszakította az ellenfelét. Az Előre a szünetben 9 góllal vezetett (10-19).

A második félidő első gólját a hazaiak szerezték meg Török révén (11-19), de a viharsarkiak erre két góllal válaszoltak, ami már tízgólos vezetést jelentett (11-21). Csepregi Anita kétperces kiállítása után kisebb lendületet vesztett a Békéscsaba, így az ENUSE egy 3-0-s szériát produkált (14-21). A vendégek tovább dominálták a mérkőzést és a 40. percben már 12 góllal vezettek (18-30). Közel 8 percig gólcsend volt, mígnem Tamara Radoljevic betalált egy 7 méteresből (18-31). A tápiószeleiek az utolsó tíz percben sem tudtak feljönni, így a Békéscsaba magabiztosan, 14 góllal győzte le a harmadosztályú riválisát (25-39). Vida Gergő együttese ezzel tovább jutott a Magyar Kupában és megszerezte az első tétmeccs győzelmét a 2020/21-es szezonban. A sikerből Andróczki Flóra 7, Tena Petika és Kukely Anna 6-6 góllal vette ki a részét, ráadásul mindegyikőjük 100 százalékos pontosságot tudhat magáénak, hiszen, amit kapura dobtak az bement.

line

Jegyzőkönyv

Tabella

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #tippmix