Online fogadás | TippmixPRO

ímkézett bejegyzés

Szombaton csúcsrangadó Egerben

Az NB1/B Keleti csoportjának legjobban várt rangadóját rendezték még november elején Békéscsabán, amikor is a két éllovas, az akkor még a tabella élén azonos pontszámmal álló Eger és lila-fehér együttesünk csapott össze.

Eszterházy SC – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

Azonban az igazán kiélezett összecsapás végül elmaradt, mert noha sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a második félidőben már sikerült lányainknak leszakítani magukról ellenfelüket, és négy góllal 29-25-re megnyerték a derbit. Azóta együttesünk tovább hizlalta veretlenségi sorozatát, így az Eger kivételével az összes potenciálisan felsőházra esélyes csapattal szemben maximális pontszámot teljesítve várhatja a rájátszást. De előtte még úgymond az alapszakasz zárásaként szombaton ismét egymásnak feszül a két éllovas. Az összecsapás igazi tétje pedig már sokkal inkább túlmutat az alapszakaszon, hiszen az már eldőlt, hogy a teljes mezőnyből csak a liláknak van esélyük maximális pontszámot vinni a második körbe, ugyanis nyugaton a NEKA is veszített két egységet, még az Eger már öt elhullajtott pontnál jár. Szóval egy esetleges hazai győzelem teljesen összerántaná a három feljutásra igazán esélyes gárdát, ezzel szemben egy csabai győzelemmel hétpontos előnyt szerezhetnének lányaink a Heves megyeikkel szemben. Akik az ominózus békéscsabai találkozón kívül még szeptemberben hagytak két fontos pontot Orosházán, miután megyei riválisunk 30-27-re két vállra fektette őket. De nem csak a két Békés megyei együttessel gyűlt meg a baja a Zsadányi Sándor vezette csapatnak, hanem  a Kispesttel is, akik január végén Egerben tudtak elcsenni egy pontot a hazaiaktól a 31-31-es végeredménnyel záruló összecsapáson. Gyorsan rendezték azonban a soraikat, és az előző fordulóban Algyőn már 32-27-es győzelmet ünnepelhettek. A mérkőzésen pedig korántsem meglepő módon nyolc góljával az egriek legeredményesebb játékosa ezúttal is az a Szecsődi Laura volt, aki már összesen 86 alkalommal zörgette meg ellenfelei hálóját ebben a bajnoki kiírásban.

A vendéglátókhoz hasonlóan csapatunk is győzelemmel hangolt a rangadóra, bár a Hajdúnánás elleni hazai találkozó sem indult teljesen zökkenőmentesen a lilák számára, hiszen az első játékrészben már három találattal is vezettek a vendégek. A folytatásban azonban helyreállt a világ rendje, és a szünetre már egygólos csabai vezetéssel mehettek az együttesek, a vége pedig kilencgólos Előre győzelem lett. 

Ha a felek múltbeli közös történelmét böngésszük, akkor láthatjuk, hogy a két klub hat alkalommal is összecsapott egymással a legutóbbi szezonokban. Ezeken három csabai siker mellett, két egri győzelem és egy döntetlen eredmény született, tehát kifejezetten kiegyenlített a gárdák egymás elleni mérlege. Viszont csapatunk legutóbbi két egri vizitálására mégsem szép emlékként gondolhatunk vissza, ugyanis 2019 tavaszán 28-26-os vereséggel voltak kénytelenek hazatérni a lilák, ráadásul annak az évnek az októberében még egy 27-27-es döntetlen miatt is szomorkodhattunk, mert akkor az együttesünk kiesését jelentette a Magyar Kupából.

Reméljük ezúttal lányaink fognak mosolygósabb arccal lejönni a pályáról a derbit követően, mely szombaton 18:00 órától kezdődik az Eszterházy Főiskola Sportcsarnokában, a Dáné Rita, Marton Zsófia bírópáros kezdő sípszavát követően.

Dömény Dezső

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Hajdúnánás SK

benkse_150spacerhajdunanas_sk_150_uj

NB I/B női felnőtt-Kelet 16. forduló

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Hajdúnánás SK

29-20 (14-13)

Időpont: 2022. február 5. (szombat) 17:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 1389. hrsz.

Játékvezetők: Dulai Ádám, Pisák Bence Károly

Versenybírók: Kocsis-Sajti Anikó, Képíró Lilla Klára

Békéscsaba: Andróczki Flóra (1), Giricz Laura Gerda (3), Szögi Tímea (0), Iván Emese (7), Vámosi Panna (3), Gyimesi Kitti (2), Bucsi Lili (2), Csizmadia Fanni Klára (0), Mayer Szabina (2), Kukely Anna (6), Kukely Klára (1), Török Fanni (0), Szabó Dóra (0), Karacs Jázmin (2), Borbély Márta (0), Bencsik Bojána (0).
Vezetőedző: Papp Bálint.

Hajdúnánás: Kiss Bernadett (0), Mérai Maja (0), Kovács Dorina (7), Poór Brigitta (0), Petrovics Gerda (1), Sápi Boglárka (2), Sápi Gréta (2), Kelemen Gréta (1), Nyakó Rozália (7), Kozma Krisztina (0), Szabó Panna (0), Tar Lotti (0), Veres Boglárka (0), Repák Viktória (0), Szabó Luca (0), Kozma Tünde (0).
Vezetőedző: Dajka István Imre

sargalap Sárga lapok: Gyimesi Kitti (1), Papp Bálint (1), Sápi Gréta (1), Dajka István Imre (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Gyimesi Kitti (2. perc), Bucsi Lili (2. perc), Mayer Szabina (4. perc), Kukely Anna (2. perc), Kovács Dorina (2. perc), Petrovics Gerda (4. perc), Sápi Gréta (2. perc), Nyakó Rozália (2. perc), Szabó Panna (2. perc), Tar Lotti (2. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Kukely Anna (3/3), Kovács Dorina (3/3).

line

A békéscsabaiak a 2. percben 2–0-ra vezettek, majd a vendégek az 5. percben egyenlítettek. A harcosan játszó hajdúságiak jól küzdöttek, így nehezen tudott kibontakozni a lila-fehér együttes. A 8. percben Iván Emese góljával 4–3-ra átvette a vezetést a Békéscsaba. A vendégek nem adták fel. és a 12. percben a korábban Orosházán is megfordult Nyakó góljával egyenlítettek (5–5). A folytatásban a vendégek átvették a vezetést (17. p.: 7–9), amikor kapust cseréltek a hazaiak. A 21. percben már három gól volt a nánásiak előnye (8–11), ekkor Papp Bálint időt kért, és próbálta rendezni a sorokat. Ezt követően kiegyenlítettek a lila-fehérek (24. p.: 11–11), amikor a játékosként korábban Orosházán megfordult Dajka István is kikérte idejét. A 27. percben Kukely Anna góljával egygólos előnybe került a Csaba, ám gyorsan érkezett a válasz. A 29. percben Kukely Annát kiállították a játékvezetők, a reklamáló Papp Bálint sárga lapot kapott, Sápi pedig vezetést szerzett a nánási alakulat, amire Vámosi tudott válaszolni. Az utolsó percben kilenc másodperccel a lefújás előtt Gyimesi Kitti vezetést szerzett a házigazdáknak.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - Hajdúnánás SK 29-20 (14-13)

A vendégek nem adták fel, és 17–15-re felzárkóztak, majd Kukely Anna két hétméteres góljával négyre növelte az előnyt a hazai csapat, amikkor a 41. percben Dajka István időt kért. Nagy csata folyt a pályán, a felsőházi tagságért küzdő nánásiak mindent megtettek egy számukra kedvező eredmény eléréséért. A félidő közepén fokozatosan növelte előnyét az Előre NKSE, a 46. percben 22–16-ot mutatott az eredményjelző. Három perccel később hétgólos csabai vezetésnél időt kértek a vendégek, akiknek visszaesett a támadójátéka, hiszen a második félidőben húsz perc alatt csak négy gólig jutottak. A hazaiaknál Iván Emese gólerős volt, az 56. percben már hetedik gólját lőtte. Végül a csabai lányok magabiztosan kilenc góllal győztek.

Papp Bálint: – Egy nagyon motivált Hajdúnánás érkezett Békéscsabára, az első félidőben nem azon a hőfokon játszottunk, ahogy kellett volna. Szünet után már azt a játékot nyújtotta a csapat, amit látni szeretnénk, és teljesen megérdemelten győzött.

line

line

Jegyzőkönyv

Tabella

line

Sorsoltak a női Magyar Kupában

A Magyar Kézilabda Szövetségben kisorsolták a női Magyar Kupa negyeddöntőinek párosítását.

Magyar Kupa 2021/2022.

 

Női Magyar Kupa, negyeddöntők: 

  • DVSC Schaeffler – FTC-Rail Cargo Hungaria
  • Békéscsabai ENKSE – Dunaújvárosi KKA
  • Győri Audi ETO KC – Kisvárda Master Good SE
  • Siófok KC – Váci NKSE

Az elöl álló csapatok a mérkőzések pályaválasztói. Hivatalos játéknap: 2022. március 9.

A győztesek bejutnak a kupa négyes döntőjébe, melynek időpontja: 2022. május 28-29. 

Lányaink visszatérnek a Városi Sportcsarnokba

Interjú Vámosi Pannával

Szombaton délután a Hajdúnánás csapatát fogadja békéscsabai kézilabda-csapatunk, és mivel a vendégek még harcban állnak az első öt hely valamelyikének megszerzéséért, azaz a felsőházba kerülésért, így valóban fontos pontokért fog zajlani a csata. De nemcsak a csapatok számára lesz ez kiemelt mérkőzés, hanem együttesünk balátlövője, Vámosi Panna számára is, hiszen fiatal játékosunk épp a nánási klubot hagyta ott együttesünk hívó szavára. És bár Panna korábban játszott Békéscsabán, de mivel 2020 őszén nagyon hamar visszahívta kölcsönadó egyesülete, így csak most hétvégén szerepel majd először tétmeccsen, nézők előtt a csapat otthonául szolgáló Városi Sportcsarnokban.

Vámosi Panna

– Az előző szezonban amilyen hirtelen távoztál, most szinte olyan hirtelen is tértél vissza közénk…

– Valóban, akkor 2020 szeptemberében engem is nagyon váratlanul ért, hogy visszarendelt a Loki, és egyik pillanatról a másikra itt kellett hagynom a csapatomat, a társaimat, akikkel végig csináltam a felkészülést, és noha semmi beleszólásom nem volt a dologba, mégis úgy éreztem, hogy cserben hagytam az együttest. Őszintén szólva remekül éreztem magam Csabán, és tényleg nehéz szívvel mentem el, de valahol már akkor tudtam, hogy vissza fogok még térni ide. Ez a gondolat pedig a mostani szezon elején kezdett egyre erősebben megfogalmazódni bennem, lévén csapatom a Debrecen ebben az idényben nem nevezett be a bajnokságba, csak kölcsönadott a Hajdúnánáshoz, és az igazat megvallva nem volt számomra a legoptimálisabb ez a szituáció. Így amikor lehetőségem nyílott rá, azonnal igent mondtam a Csabának, és nagyon boldog vagyok, hogy ismét itt lehetek. Ráadásul a szerződésemet is sikerült felbontanom korábbi klubommal, így végre már nem csak kölcsönjátékosként segíthetem az egyesületet.   

– Akkor olyan mintha el sem mentél volna?

– Lényegében igen, főleg, hogy a tavalyi csapat nagyrésze megmaradt, tehát ismerős közegbe tértem vissza. Csakhogy az idei csapat már Bálint kezei alatt pallérozódik, így nyilván idő kellett ahhoz, hogy kölcsönösen megismerjük egymást, és az általa képviselt játékrendszerbe beilleszkedjem. És bár egy picit izgultam emiatt, úgy érzem mostanra már kellően kiismertük egymást, és tisztában vagyok az elvárásaival. Kétségkívül az elején sok minden furcsa volt, hiszen a hajdúnánási klubnál vezérszerep hárult rám, és nagyon sokat játszottam, itt pedig belecsöppentem egy sokkal bővebb keretű csapatba, ahol jobban megoszlanak a terhek, és más szerepkör jut nekem mint ott. Illetve ami még igazán új dolog a számomra, hogy ellentétben eddigi csapataimmal, ahol elsősorban jobbátlövőt játszattak velem, itt balátlövőként és irányítóként számítanak rám. És meg kell mondjam ahhoz képest, hogy az irányító poszt merőben másabb mint az előző szerepköreim, és komoly felelőséggel is jár, ahogy most már fokozatosan összecsiszolódom a lányokkal, úgy egyre inkább élvezem is ezt a kihívást.        

– Viszont ha valaki alaposan, testközelből ismeri soron következő ellenfeleteket az Te vagy. Hogy jellemeznéd ex-csapatodat?

– Egy viszonylag fiatal, de úgy gondolom jó erőkből álló alakulat a Nánás. Megvannak a rutinosabb kézilabdázóik is, de főként az ifista debreceni kölcsönjátékosaik révén inkább a fiatalos lendület jellemzi őket. Ámbár hozzánk képest alapvetően más stílust képviselnek, őket a rohanósabb játék helyett inkább a hosszabban kijátszott támadások jellemzik. Nyilván ebben az is közrejátszik, hogy kevesen is vannak, gyakorlatilag nincs is teljes két soruk, tehát próbálják energiatakarékosabban beosztani a mérkőzéseiket. És ugyan hazai pályán igazán erősek, és eddig ott is tudták pontjaik nagy részét begyűjteni, azért nekünk is résen kell lennünk, mert főként gólérzékeny átlövőik révén vendégként is veszélyes ellenfelek.       

– Ráadásul egy nagy győzelem eufóriájával érkeznek, hiszen tizenegy góllal legyőzték az Algyőt, amivel egyértelműen bejelentkeztek a felsőházba is…

– Igen, én is azt hiszem messze nem feltett kézzel fognak érkezni, sőt mivel nekik nagyon kellenek a pontok, biztos vagyok benne, hogy elképesztő elszántsággal készülnek ellenünk. Pont ezért is kemény meccsre számítok, ugyanakkor félnivalónk nem hiszem, hogy lenne, ellenben lebecsülni is nagy hiba volna őket. Fel kell készülnünk arra, hogy lassítani fogják a játékunkat, és így könnyen egy sok ütközéssel tarkított, brusztolós találkozó válhat belőle. Viszont ha nem hagyjuk magunkat kizökkenteni, és a saját ritmusunkban tudunk kézilabdázni, illetve a mi gyors játékunkat tudjuk leginkább kidomborítani, akkor azt gondolom nem lesz veszélyben a két bajnoki pontunk. Koncentráltan kell hátul is dolgoznunk, és a lövőiket belekényszeríteni abba, hogy a lehető legtávolabbi zónákból tudjanak csak lőni.

– Első tétmeccsed a nagycsarnokban, van izgatottság?

– Kétségkívül már most van bennem egy csöppnyi izgalom, hogy ez lesz az első bajnoki mérkőzésem a sportcsarnokban, ennek ellenére megpróbálom magam ettől függetleníteni, csak az összecsapásra koncentrálni, és lehetőleg jó játékkal bizonyítani a szurkolóinknak. Meg persze ami a legfontosabb, hogy a találkozó végén majd mindenképpen győzelmet ünnepelhessünk.

Dömény Dezső

Szombaton a Hajdúnánás vendégeskedik Békéscsabán

Ismét hazai mérkőzésre készülnek lila-fehér lányaink a női kézilabda-bajnokság másodosztályában, ezúttal pedig a Hajdúnánás gárdája teszi tiszteletét a Viharsarokban.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - Hajdúnánás SK

Valószínűleg nem is feltett kézzel érkeznek a hajdúságiak, lévén még óriási csatában vannak az FTC és a Kispest csapataival a felsőházi rájátszásba kerülésért. A cél elérésének érdekében pedig már a múlt héten is komoly tettet hajtottak végre azzal, hogy hazai pályán nemcsak legyőzték, hanem valósággal kiütötték az algyői alakulatot, mely 32-21-es vereséggel volt kénytelen hazatérni. Igaz, a nánási katlan valósággal bevehetetlen ebben a szezonban az NB1/B-s együttesek számára, hiszen csak a két éllovas tudott ott pontokat rabolni. Ráadásul lila-fehér csapatunk nem is a pályán gyűjtötte be a két egységet, mert COVID fertőzés miatt elmaradt a felek októberi találkozója, ennek következtében játék nélkül 10-0-val kapták meg lányaink a pontokat. Ezzel szemben idegenben már nem túl acélos Dajka István együttese, ugyanis az eddig lejátszott hét összecsapásukból egyedül csak az orosházi fellépésüket tudták megnyerni, bár azzal a 25-20-as sikerrel meglehetősen nagy skalpot gyűjtöttek be. Ezt a bravúrt már nem tudták megismételni a legutóbbi vendégeskedésük során és a hazai Kispest 27-24-re két vállra fektette őket. Pedig Lakatos Petra azon a találkozón is nyolc gólt hintett ellenfele hálójába és hogy nem csak egyszeri fellángolás volt ez a részéről, azt jól mutatja a vasárnapi tizenegy gólja is amit az Algyőnek lőtt. A csapat legeredményesebb játékosa azonban mégsem Ő, hanem Kovács Dorina, aki szintén szépen termeli a találatokat és a legutóbbi kilencgólos termésének hála, 62 góllal vezeti is a házi góllövőlistát.

Együttesünk viszont továbbra is menetel a bajnokságban és a szombati csepeli kiránduláson sem forgott veszélyben a hibátlan mérlege, a 34-21-es győzelem pedig önmagáért beszél. Mindazonáltal hazai közegben közel egy hónapja játszottak utoljára Papp Bálint tanítványai, akkor a Kispest hétgólos legyőzését tapsolhatta meg a csabai publikum. De mivel a sportcsarnok felújítása miatt az az összecsapás is az Evangélikus csarnokban került megrendezésre, így szombaton három hónap után térnek vissza a lilák meccskörülmények között a Városi Sportcsarnokba, ahol 17:00 órától csapnak össze a hajdúnánási alakulattal.

A találkozó két játékvezetője Dulai Ádám és Pisák Bence Károly lesz, a mérkőzést ezúttal is a 18 éven felüli szurkolóink csak védettségi igazolvánnyal, vagy az azt helyettesítő EESZT applikációval tekinthetik meg.

Dömény Dezső

Csepel DSE – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

csepel_dse_150spacerbenkse_150

NB I/B női felnőtt-Kelet 15. forduló

Csepel DSE – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

21-34 (6-19)

A BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL LEHETSÉGES!

Időpont: 2022. január 29. (szombat) 16:00 óra

Helyszín: Laurencz László Sportcsarnok

Cím: 1214 Budapest, Simon Bolivár sétány 4-8.

Játékvezetők: Babidorics Bence, Reszegi Csaba Miklós

Versenybírók: Bonifert Ferenc, Oláh Viktor

Csepel: Kanyik Boroka (0), Kaffka Eszter (0), Kajdácsi Kinga (12), Kiss Gabriella (1), Szabó Réka (0), Pallagi Rebeka (1), Pereznyák Anna (0), Szalai Kyra (0), Friedman Luca (1), Rippel Tamara (0), Kemenczik Martina (2), Kerner Tünde (0), Potondi Diána (1), Vukmann Viktória (0), Biszák Aletta (2), Csiki Janka (1).
Vezetőedző: Varga Márta.

Békéscsaba: Andróczki Flóra (1), Giricz Laura Gerda (1), Szögi Tímea (0), Iván Emese (5), Vámosi Panna (5), Gyimesi Kitti (0), Csizmadia Fanni Klára (0), Mayer Szabina (5), Kukely Anna (2), Kukely Klára (4), Török Fanni (3), Szabó Dóra (0), Karacs Jázmin (1), Borbély Márta (6), Bencsik Bojána (1).
Vezetőedző: Papp Bálint.

sargalap Sárga lap: Kukely Klára (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Rippel Tamara (2. perc), Potondi Diána  (2. perc), Giricz Laura Gerda (2. perc), Szögi Tímea (2. perc), Gyimesi Kitti (2. perc), Török Fanni (4. perc), Bencsik Bojána (2. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Kajdácsi Kinga (2/2), Kemenczik Martina (1/1), Kukely Anna (1/1).

line

Jól kezdett a csabai együttes, a 3. percben már 4–0-ra vezetett. A folytatásban is a vendégek diktálták a tempót, a 8. percben 7–2 es csabai előnyt mutatott az eredményjelző. A fővárosiak legjobbjuk, Kajdácsi Kinga góljaival próbáltak zárkózni, a 11. percben 4–8 volt az állás. Erősített a lila-fehér alakulat, és a 18. percben már nyolc góllal, 13–5-re vezetett. A listavezető Előre NKSE a 22. percben tízgólos előnyre tett szert (5–15). A félidő hajrája is a csabaiaké volt, a 27. percben 17–5-re vezettek a vendégek. A csepeliek 13 perces gól szünet után találtak a lila-fehérek kapujába a 28. percben, ehhez kellett Szabó Dóra remek kapusteljesítménye is, aki ötven százalékosan védett.

Csepel DSE - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

Szünet után Csizmadia Fanni állt a vendégek kapujába. Felváltva estek a gólok, a 33. percben 20–8-as csabai előnyt mutatott az eredményjelző. A cserejátékosok is lehetőséget kaptak a lila-fehéreknél, akik tartani tudták a jelentős különbséget. A 41. percben a hazaiak edzője Varga Márta időt kért 13 gólos csabai vezetésnél. A sereghajtó becsületesen küzdött, de nem tudott közelebb kerülni a jól játszó, képzettebb játékosokat szerepeltető listavezetőhöz. A Csepel Kajdácsi góljaival zárkózott, aki az 54. percben már a tizenkettedik találatát érte el (20–30). A hajrában megőrízte jelentős előnyét a csabai alakulat, amely teljesen megérdemelten győzött 13 góllal a sereghajtó otthonában.

Papp Bálint: – Elégedett voltam a látottakkal. Mindenkinek lehetőséget tudtam adni, így a meccsterhelés megfelelő volt a játékosoknak, és a különböző formációkat tudtuk gyakorolni.

line

Jegyzőkönyv

line

Szombaton a sereghajtó otthonába látogatnak a lilák

Pontosan féltávnál járnak az NB1/B Keleti csoportjának küzdelmei, ami azt is jelenti, hogy mindössze négy összecsapás van hátra az alapszakaszból.

Csepel DSE - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

Lila-fehér együttesünkre ennek ellenére még várnak fontos feladatok a bajnokság első etapjában is, elég ha csak a jövő heti Hajdúnánás elleni találkozóra, és pláne csapatunk egri megmérettetésére gondolunk. Most hétvégén viszont egy effektíve tét nélküli mérkőzés vár lányainkra, ugyanis a tabella utolsó helyén szerénykedő Csepel DSE gárdájához látogatnak a lilák. Mivel pedig együttesünk már biztosan a felsőházban a fővárosiak pedig az alsóházban folytatják a további küzdelmeket a rájátszásban, így ennek a találkozónak az eredménye csak presztízsértékkel bír a felek számára. Ha pedig jobban górcső alá vesszük a csepeliek szereplését, ez a megállapítás még inkább igaznak tűnik. Ugyanis az újonc hazaiak még nyeretlenek az idei kiírásban, mindössze két hazai döntetlenre futotta erejükből az ősz folyamán, a Tempo ellen játszottak egy 23-23-as végeredménnyel záruló összecsapást, illetve a Szeged csapatával remiztek, akkor 31-31 lett a vége. És ugyan voltak még szoros meccsei Varga Márta tanítványainak, mert szintén hazai pályán az Orosházát is megizzasztották olyannyira, hogy csak egy góllal tudott nyerni megyei riválisunk, sőt még Hajdúnánáson is kiélezett találkozót játszottak, azonban a végén ott is alulmaradtak, igaz csak két találattal a hazaiakkal szemben. Legutóbb decemberben játszottak hazai közönség előtt, akkor a Kispestet látták vendégül és szenvedtek el tőlük 37-31-es vereséget. De az előző fordulóban sem tudták ellenfelük dolgát túlságosan megnehezíteni, aminek ezúttal az Algyő csapata örülhetett, hiszen hazai pályán arattak könnyed 35-26-os győzelmet a sereghajtóval szemben. Csapatukból továbbra is Kajdácsi Kinga az aki kiemelkedik és aktuális gólfelelőse a csepelieknek, jelenleg 62 találatnál jár a fiatal játékos.

A fővárosiakkal ellentétben együttesünk rápihenhetett a szombati találkozóra, ugyanis a múlt szombati hazai összecsapásra tömeges COVID fertőzések miatt nem tudott kiállni ellenfelünk a Tempo gárdája, így nem csak elmaradt a mérkőzés, de játék nélkül 10-0-val meg is kapta a győzelmet és a két bajnoki pontot a lila-fehér hölgykoszorú. Mivel pedig előtte az orosházi kirándulást is háromgólos sikerrel vették lányaink, így továbbra is 100%-os mérleggel vezetik a Keleti csoportot. Ettől függetlenül Papp Bálint a lilák mestere érthető módon nem volt túl boldog amiatt, hogy nem sokkal az összecsapás előtt törölték a találkozót.

– Kifejezetten rossz, hogy kimaradt egy mérkőzés, miközben szinte egész héten erre készültünk – kezdte az Előre vezetőedzője. Számunkra minden találkozó fontos és nem szerencsés ha abból a ritmusból, amiben benne vagyunk kizökkenünk. Szóval ezt a szituációt most inkább hátránynak érzem mint előnynek, de bízom benne, hogy ez szombaton nem fog minket semmiben sem befolyásolni.

Ahogy pedig már korábban céloztam rá, a szombati összecsapás nem a hatalmas tétje miatt lehet fontos együttesünknek, hanem sokkal inkább egy jó felvezető lehet az Eger elleni derbi, és még messzebbre tekintve a rájátszás rangadói elé, ahol az eddig kevesebbet játszó kerettagok is markánsabb szerepet kaphatnak.

– A legfontosabb az lesz, hogy a mérkőzéshez maximális komolysággal álljunk hozzá – folytatta a szakember. Mi ugyanúgy készülünk mint bármely találkozóra, szóval Csepelen is a győzelem szellemében lépünk majd pályára, ilyen szempontból nem teszünk különbséget az ellenfelek között, de nyilván azért más mérkőzést várok mint amelyet mondjuk Orosházán játszottunk. Viszont ezúttal is a saját játékunkra kell elsősorban figyelnünk és meg kell próbálnunk kijavítani azokat a hibákat, amelyek az elmúlt összecsapások alkalmával jelentkeztek. Leginkább hátul akadtak gondjaink, tehát szeretném ha a védekezés és a kapusaink ismét megtalálnák az összhangot egymással. Célunk mindenképpen az, hogy már a találkozó elejétől uraljuk a játékot és a lehető leghamarabb a magunk javára fordítsuk azt. Ez azért is fontos lenne, hogy így a játékperceket is a legoptimálisabban el tudjam osztani a játékosok között, így akik eddig kevesebbszer jutottak szóhoz, most azok is többet tudjanak majd a pályán lenni. Sajnos két fiatalra ezúttal nem számíthatok, mert Bucsi Lili és Zsemberi Zóra a hétvégén Balatonfüreden a Diákolimpia döntőjében szerepel majd a Belvárosi iskola színeiben, de rajtuk kívül teljes kerettel vágunk neki a fővárosi túrának – zárta mondandóját a tréner.

A felek ebben az idényben már kétszer is összecsaptak egymással, első ütközetük a Magyar Kupa második fordulójában volt, és lila-fehér csapatunk hazai pályán roppant magabiztosan 39-22-re nyerte meg azt a találkozót. Mindössze tíz nappal később a bajnokságban is összemérték erejüket a gárdák, szintén Békéscsabán, és ezúttal is hazai győzelem született, igaz kissé szűkebb, bár a 31-19-es végeredmény így is jól mutatja a csabaiak fölényét. Az idei harmadik összecsapásukra már Budapesten a Laurencz László Sportcsarnokban, szombaton 16 órától kerül sor, a Babidorics Bence, Reszegi Csaba Miklós bírópáros ténykedése mellett.

Dömény Dezső

line

A Békéscsaba játék nélkül megkapta a Tempo elleni meccs pontjait

Korábban már tájékoztatást adtunk arról, hogy a Tempo KSE együttese csütörtökön este értesítette a Magyar Kézilabda Szövetség Versenybizottságát, valamint a csabai klubot arról, hogy csapatukból többen is koronavírusos megbetegedéssel küzdenek, illetve néhány játékosuk esetében még várták a tesztek eredményét, így nem tudnak kiállni a szombati bajnoki mérkőzésre.

A Magyar Kézilabda Szövetség döntése alapján a csabaiak megkapták a Tempo KSE elleni mérkőzés két bajnoki pontját és most már tizennégy győzelemmel vezetik a tabellát.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Tempo KSE

benkse_150spacertempo_kse_150

NB I/B női felnőtt-Kelet 14. forduló

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Tempo KSE

Megállapított végeredmény: 10-0

A MÉRKŐZÉS ELMARADT!

Időpont: 2022. január 22. (szombat) 17:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 1389. hrsz.

Játékvezetők: Bab Ágota Gyopár, Bodó Zsuzsanna

Versenybírók: Szegedi Zsolt, Medovarszki Pál

Játékvezető ellenőr / szövetségi ellenőr: Szabó Imre

line

Jegyzőkönyv

Tabella

line

Elmarad a hétvégi Tempo KSE elleni bajnoki mérkőzés

A Magyar Kézilabda Szövetség Versenybizottsága arról értesítette ma délelőtt hivatalosan is egyesületünket, hogy a Tempo KSE bejelentése alapján a 2022. január 22-én (szombat) 17:00 órára kiírt EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE- Tempo KSE NB I/B-s női felnőtt bajnoki mérkőzés elmarad.

Szerda este arról tájékoztatta klubunkat, valamint a Magyar Kézilabda Szövetség Versenybizottságát a Tempo KSE együttese, hogy a csapatukból többen is koronavírusos megbetegedéssel küzdenek, illetve néhány játékosuk esetében még várják a tesztek eredményét, így a körülményeket figyelembe véve nem tudnak kiállni a szombati bajnoki mérkőzésre.