Online fogadás | TippmixPRO

ímkézett bejegyzés

Debrecenben zárja az évet az Előre NKSE

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE együttese 2017. december 30-án zárja az idei naptári évet, a lila-fehér lányok a kelet-magyarországi rangadón a Debreceni VSC vendégei lesznek. A találkozó szokatlan időpontban, 20 órakor kezdődik, amelyet a Hódos Imre Sportcsarnokban zajló Real Time Kupa kispályás labdarúgó torna miatt kezdeményezett a hazai csapat.

beharangozo_kep_171230

Az első osztályú bajnokságból a decemberi világbajnokság előtt 8 forduló zajlott le, a DVSC 6 ponttal a tabella 10. helyén áll, míg az Előre NKSE egyelőre pont nélkül sereghajtó az idei pontvadászatban. A téli szünetben mindkét együttes kerete változott, a piros-fehérek visszaigazolták a montenegrói válogatott Jelena Despotovic-ot, míg a brazil Juliana Borges Lima-t kölcsönadták Kecskemétre. A csabaiaknál másfél év után csatlakozott a csapathoz Szögi Tímea, aki szülési szabadságról tér vissza. A hazaiaknál több békéscsabai múlttal rendelkező játékos is található, Kelemen Éva és Hajduch Csenge saját nevelésűként évekig viselte a lila-fehér dresszt, míg Csáki Viktória két évig, Pénzes Laura pedig egy fél idény erejéig volt csabai sportoló.

A debreceniek házi góllövőlistáját az orosz válogatott Anna Punko vezeti, aki 8 találkozón 33 gólt szerzett, mellette azonban még érdemes figyelni a dán válogatott Grigelre, a román válogatott Zamfirescura, valamint a rengeteg tehetséges fiatalra, akik közül Hársfalvi Júlia a debreceni klub hivatalos honlapjának nyilatkozott a derbi előtt:

– Már sokat hallottam a Békéscsaba elleni meccsekről, tudom, hogy debreceni szurkolók számára milyen fontos ez az összecsapás. Nagyon várjuk a szombatot, hiszen hosszú ideje nem játszottunk tétmérkőzést. A világbajnokság alatti szünetben sokat edzettünk, ennek látszani kell a teljesítményünkön. Mindkét oldalon történt változás, nálunk visszatért Jeca, a csabaiaknál pedig Szögi Tímea, ráadásul szombati ellenfelünkhöz nemrég érkezett új edző, s ez mindig bizonyításra serkenti a játékosokat. Szó sincs róla, hogy lebecsülnénk a Békéscsabát, hiszen minden meccs ugyanolyan fontos, akár az elsővel, akár az utolsóval, ugyanúgy kell hozzáállni! Bízom benne, hogy remek hangulatú mérkőzésen győzelemmel búcsúzunk 2017-től!

A csabaiak mozgalmas őszi időszakon estek át, november közepén edzőt is váltottak a lilák, akiknél Skaliczki László helyett Horváth Roland ült le a kispadra. Az új vezetőedző a Budaörs elleni hazai összecsapáson mutatkozott be, a csabaiak végig partiban voltak ellenfelükkel, azonban a véghajrát a Pest megyeiek bírták jobban, akik végül 2 góllal, 27:25-re nyertek a Viharsarokban. Ezt követően egy hetes pihenőt kaptak a csabai lányok, akik 5 hetet tudtak intenzíven készülni a könnyűnek nem ígérkező folytatásra. A lilák 3 felkészülési találkozón is pályára léptek a szünetben, a Kisvárda ellen 27:23 és 30:28 arányú vereséget szenvedett ez Előre NKSE hazai környezetben, míg Karácsony előtt Érden, 29:26 arányban maradt alul együttesünk.

Szögi Tímea 2007 őszén érkezett Békéscsabára, eközben két gyermeknek is életet adott, most másfél év után tér vissza lila-fehér színekben a pályára.

– Nagyon sokat futottunk a téli felkészülés során, nagy hangsúlyt fektetett az edzőnk a fizikai és a kondicionális felkészítésre is. Úgy érzem, az elvégzett munka emellett fejben és morálisan is jót tett a csapatnak, nyilván a pihenő is megtette kellő hatását, és most újult erővel vágunk neki az idény hátralévő részének. – mondta az irányító a szombati mérkőzés előtt.

A csapatkapitány Walfisch Mercédesz eddig valódi húzóembere az Előrének, hiszen 8 mérkőzésen szerzett 59 találatával a góllövőlistán is az előkelő 3. helyet foglalja el.

– Úgy gondolom, hogy egyre jobb a védekezésünk, ez a felkészülési mérkőzéseken is megmutatkozott. A jó védekezés a sikerességünk egyik kulcsa lehet, ezért is fontos, hogy egyre jobban összeáll ez a játékelemünk. Célunk, hogy feszes, kemény védekezést követően gyors és könnyű gólokat is tudjunk szerezni, hiszen ezen a téren eddig nem teljesítettünk jól a bajnokságban. – zárta esélylatolgatását csapatunk átlövője.

A mérkőzésre elővételben is lehet jegyet vásárolni, a Hódos Imre Sportcsarnok jegypénztárában. A találkozóra reggel 08:00 és 14:00 óra között vehetik meg a jegyet elővételben a szurkolók, majd a mérkőzés előtt egy órával, azaz 19:00 órakor nyit ki újra a csarnok pénztára. A felnőtt jegyek 1.500, a diák-és nyugdíjas jegyek 1.000 forintba kerülnek.

Fontos információ, hogy a mérkőzés napján a Hódos Imre Sportcsarnok parkolója le lesz zárva, csak a Főnix Csarnok parkolóját tudják használni a drukkerek. Az összecsapás játékvezetői Bacs József és Bóna Szabolcs lesznek.

Szombaton Debrecenben játszik a Békéscsabai Előre NKSE kézilabda csapata

Keleti rangadóval folytatja a bajnokságot a Békéscsabai Előre NKSE kézilabda csapata. A világbajnokság miatt beiktatott, több mint egy hónapos szünet után a lila-fehérek szombaton Debrecenbe utaznak.

20171229

A csabai gárda legutóbb november közepén lépett pályára a hazai pontvadászatban. Horváth Roland debütáló mérkőzésén ugyan szoros csatát vívtak a lilák, de a Budaörs 27-25-ös győzelmével mindkét bajnoki pontot megszerezte a városi sportcsarnokban.

Skaliczki László helyére érkező új vezetőedző egyhetes pihenőt adott a csapatnak, ezután fizikai felkészüléssel folytatták a munkát, majd több edzőmérkőzést is vívtak. A viharsarki gárda kerete is bővült a közelmúltban, ugyanis visszatért az együttesbe Szögi Tímea, aki korábban hosszú évekig játszott lila-fehérben.

– Nagyon sok futós, kondícionális edzésünk volt, ez jót tett a csapatnak. Emellett persze a pihenő is megtette a kellő hatását, és most újult erővel vágunk neki a szezonnak – mondta Szögi Tímea.

A tabellán sereghajtó pozícióban álló békéscsabai együttes továbbra is első pontjaiért harcol majd, míg a hajdúságiak 6 egységgel a 10. helyet foglalják el a bajnokságban.

A két csapat rangadói szinte mindig izgalmas csatát hoznak, a csapatkapitány Walfisch Mercédesz pedig bízik abban, hogy ezúttal idegenben is tudnak meglepetést okozni.

– Úgy gondolom, hogy egyre jobb a védekezésünk, ez megmutatkozott az Érd elleni felkészülési mérkőzésen is, ahol 3 góllal kaptunk ki. Úgy látom, hogy a védőfalunk kezd összeállni, ami a legfontosabb egy mérkőzésen. Kemény védekezésre lesz szükség Debrecenben is, és abból szeretnénk gyors és könnyű gólokat lőni – fogalmazott Walfisch Mercédesz.

A mérkőzés szombat este 20:00 órakor kezdődik majd a debreceni Hódos Imre Sportcsarnokban.

Szombaton a Budaörs érkezik a Városi Sportcsarnokba

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapata 2017. november 18-án, szombaton 17 órai kezdettel a Budaörs együttesét fogadja bajnoki mérkőzésen a Városi Sportcsarnokban.

beharangozo_kep_171118

A vendég budaörsiek 8 mérkőzést játszottak eddig a bajnokságban, amelyeken 5 pontot szereztek, ezzel a táblázat 10. helyén állnak jelenleg.

A Pest megyei csapat Kisvárdán 23:22 arányban nyert, hazai környezetben 35:21-re győzte le a Kecskemétet, míg az Alba Fehérvér KC ellen 30:30 arányú döntetlent ért el. A vendégek legeredményesebb játékosa a válogatott átlövő, Szöllősi-Zácsik Szandra, aki 44 találatot jegyzett eddig. Mellette ki kell emelni a rutinos Hornyák Ágnest, aki védőmunkája mellett 35 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját az eddigi 8 bajnokin. A Budaörs együttesében két egykori békéscsabai játékos is szerepel, a kapus Sipeki Flóra, aki 4 idényen keresztül védett Békéscsabán, valamint a saját nevelésű szélső, Mézes Laura, aki azonban még nem tudott pályára lépni az idei bajnokságban.

Szabadfi Ágnes, a Budaörs beállója a következőképpen vélekedik az esélyekről:

„Hazai pályán a Békéscsaba biztosan nem fogja könnyen adni a két pontot, emellett a héten új edző is érkezett hozzájuk, ami extra motivációt jelent most nekik. Mi mindenképpen a győzelem reményében utazunk a Viharsarokba, és úgy gondolom, amennyiben az elejétől kezdve fegyelmezetten játszunk, meg is fogjuk szerezni a két pontot. A Békéscsaba egy fiatal csapat, amely nyilván bizonyítani szeretne az új edzőjének, de úgy gondolom, hogy mi motiváltabbak leszünk, és győzni fogunk. Nem abból indulunk ki, hogy nulla pontos a Békéscsaba, hiszen egy küzdős együttesről van szó, mi azonban egyértelműen győzelmi szándékkal lépünk pályára.

Mihály Attila, a Budaörs vezetője a győzelem reményében küldi pályára együttesét, de óva inti csapatát az elbizakodottságtól.

„Soha nem szoktunk foglalkozni az ellenfeleink táblázaton elfoglalt helyezésével, nyilván a játéknak jót tehet, hogy a csabai csapat most új impulzusokat kapott. Ezúttal sem fogunk túl sokat foglalkozni az ellenfelünkkel, nem érdemes mérlegelnünk, nyílt sisakkal fogunk pályára lépni, szeretnénk a saját játékunkat játszani, valamint irányítani az eseményeket. A Békéscsaba jobb csapat annál, hogy egyetlen tollvonással el lehessen intézni, erre külön felhívtuk a játékosaink figyelmét. A legjobb játékunkat szeretnénk nyújtani, és meglátjuk, ez mire lesz elég szombaton. Több mérkőzését is láttuk a lila-fehéreknek, úgy gondolom, hogy van bennük még tartalék, ugyanakkor ez ránk is igaz. Csak abban az esetben tudunk nyerni szombaton, amennyiben a legjobb tudásunk szerint teljesítünk.” – zárta esélylatolgatását a vendégek szakvezetője.

Az Előre NKSE hétfő óta készül az új vezetőedző, Horváth Roland irányításával, aki Siófokról érkezett a Viharsarokba. A csabaiak végig motiváltan dolgoztak a héten, az edzések fegyelmezetten, jó hangulatban teltek. A lila-fehérek teljes kerettel készültek a héten, csatlakozott az állományhoz a korábban könyöksérüléssel küzdő beálló, Pintér Zsanett is, így Horváth Roland minden játékost meg tudott ismerni az első héten. A szombati találkozón várhatóan a keretben kap helyet két 16 éves ifjúsági korú játékos is, a csabaiak várhatóan nevezni fogják a mérkőzésre a saját nevelésű Dombi Katalint és Hős Katát, aki az ifjúsági együttes vezéralakjai.

„Abban bízom, hogy plusz motivációt tudok adni a lányoknak, szokták mondani, hogy „új seprű, jól seper”, remélem, ez most is így lesz. Egész héten motiváltan, jól dolgozott a csapat, videóztunk, készültünk a budaörsiek játékából. Azt gondolom, a lányoknak most arra van a leginkább szükségük, hogy egy kis többletenergiát, egy kis töltődést kapjanak, és fegyelmezett motivált játékkal meg tudjuk szerezni a két pontot a Budaörs ellen. Hét közös edzésen vagyunk túl, a csapat motivált és elszánt, az edzések nagyon jó hőfokon zajlottak.” – nyilatkozta Horváth Roland a mérkőzés előtt.

Zöldi-Tóth Katalin a csabaiak legrutinosabb játékosa, a válogatott beálló sok nagy csatát megélt már. Játékosunk bízik a sikerben, de tudja, ez csak felkészült, koncentrált játékkal érhető el.

„A Budaörs két rutinos játékossal rendelkezik Szácsik Szandra és Hornyák Ági személyében, rájuk mindenképpen kiemeltebben kell figyelnünk, de ne feledjük el a kapus Sipeki Flórát sem, ő is a meghatározó emberek közé tartozik. Hármójukra mindenképpen nagyon kell készülnünk, de rajtuk kívül is ügyes, tehetséges magyar játékosok alkotják a vendégek keretét. A Budaörs sokat fut, szereti a lerohanásokat, egyik fegyvere a gyors középkezdés, ezek mindig is jellemezték Mihály Attila csapatait.” – jellemezte röviden az ellenfél csapatát Zöldi-Tóth Katalin.

A Budaörs az elmúlt időszakban a csabaiak mumusává vált, a két csapat legutóbbi három összecsapását a Pest megyei együttes nyerte meg, különösen fájó volt a lilák számára az előző idényben hazai pályán elszenvedett 25:32 arányú vereség.

A bajnoki mérkőzés szombaton, 17 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban, a játékvezetők Altmár Kristóf és Horváth Márton lesznek.

Kedden Gödön lép pályára az Előre NKSE a Magyar Kupában

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapata 2017. november 7-én, kedden 17:30 órai kezdettel a másodosztályú Gödi SE otthonában lép pályára a Magyar Kupa harmadik fordulójában.

20171107

A hazaiak az első fordulóban a Salgótarján otthonában diadalmaskodtak 41-30 arányban, míg a második játéknapon a Szentendrét verték idegenben 34-32-re. A gödiek a bajnokságban 6 győzelemmel és 3 vereséggel a harmadik helyet foglalják el. A pályaválasztók évek óta jó kapcsolatot ápolnak a Váccal, így ennek köszönhetően többen is kettős játékengedéllyel erősítik a Gödi SE-t, ők azonban a versenykiírás értelmében a Magyar Kupában nem léphetnek pályára a másodosztályú együttes színeiben. A bajnokságban a gödiek legeredményesebb játékosa a 41 gólos Gyetván Krisztina, őt követi a 30 találatot szerző Németh Lilla.

Az Előre NKSE az első kupafordulóban nem lépett pályára, míg a második játéknapon 28-26 arányban győztek a lila-fehérek Orosházán, így jutottak a harmadik fordulóba. A csabaiak felkészülését apróbb sérülések is nehezítik, Walfisch Mercédesz hétfőn nem tudott edzeni, játéka erősen kérdéses.

A lilák kerete egy fővel csökkent hétfőn, ugyanis a kölcsönben szereplő Pénzes Laura kedden visszatér a Debreceni VSC-hez. A hajdúságiaknál a műtét után lábadozó Karina Jezsikava után a hétfői edzésen Madalina Zamfirescu is sérülést szenvedett, így a közelgő napok sűrű debreceni programja miatt a DVSC szerette volna ismét a soraiban tudni az irányító-átlövőt. A két klub között augusztusban létrejött kölcsönszerződés erre lehetőséget teremtett, így Pénzes Laura a hétfő esti edzést követően Debrecen felé vette az irányt és várhatóan pályára lép a debreceniek Vasas elleni kupamérkőzésén.

A csabaiak megfogyatkozott kerettel, de optimistán kelnek útra Gödre, ahol a céljuk a továbbjutás kiharcolása lesz.

„Azt gondolom, hogy a kupában is ugyanazokra a dolgokra kell odafigyelnünk, mint a bajnokságban, összeszedetten, fegyelmezetten kell játszanunk, valamint igazi csapatként kell teljesítenünk, emellett az elejétől a végéig teljes koncentrációra lesz szükségünk, hogy ki tudjuk harcolni a továbbjutást.” – mondta Horvát Dorina, a lila-fehérek fiatal kapusa.

„Amennyiben pályára lépek, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a csapat hasznára legyek. Mindenképpen nagy élmény lesz, amennyiben szerepet kapok, ez külön örömmel párosulna továbbjutás esetén. Azt gondolom, hogy fiatal játékosként mindenkinek jó érzés, amennyiben szerepet kap, lépésről lépésre szeretnék előre haladni a ranglétrán.” zárta esélylatolgatását a 18 esztendős jobbszélső, Farkas Kata, aki 3 alkalommal volt eredményes a Vác elleni bajnoki mérkőzésen.

A Magyar Kupában a továbbjutásról egy mérkőzés dönt, döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú csapat jut a következő körbe.

A keddi találkozó játékvezetői Rontó Ádám és Szanyi Péter lesznek.

Szombaton Fehérváron lép pályára az Előre NKSE

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE együttese 2017. november 4-én, szombaton 17 órakor a Fehérvár KC otthonában lép pályára bajnoki mérkőzésen.

20171031_enkse_edzes

A hazaiak eddig meglehetősen felemás képet mutatnak, hiszen hazai pályán vereséget szenvedtek a Kisvárda és a Vác ellen, de nyertek Debrecenben és Kecskeméten, legutóbb pedig Budaörsön értek el döntetlent, így 5 ponttal várják a szombati találkozót. Az Alba erős kerettel rendelkezik, amelyben 7 minőségi légiós is található, de magyar játékosiak is komoly játékerőt képviselnek. Meglepő, hogy hazai pályán eddig pont nélkül maradtak, de a debreceni győzelmük mindenképpen a bravúr kategóriába sorolandó. Legeredményesebb játékosaik is külföldiek, Gorshenina és Mendy egyaránt 30 gólos eddig, őket követi a házi góllövőlistán a 21 gólos Lavko, valamint a 18 találattal rendelkező Gjorgjijevska. A hazaiak vezetőedzője, Deli Rita arra számít, hogy a védekezésük hatékonysága lehet a szombati győzelem kulcsa:

„Arra készülünk, hogy a ránk jellemző feszes védekezés ezúttal megvalósul hazai pályán, ezt kilépésekkel, megállító faultokkal, valamint besegítésekkel szeretnénk hatékonyabbá tenni. A Békéscsaba játékosállománya megváltozott a nyáron, de még így is nagyon komoly lövőerővel rendelkeznek, példa erre Walfisch Mercédesz, aki az egyik legnagyobb lövője a lila-fehéreknek. Emellett vannak a csabaiaknak fiatal, külföldi játékosaik, akik főleg a távoli zónából eredményesek. A vendégek most még pont nélkül állnak a bajnokságban, remélem, ez a mérkőzés után is így fog maradni. Volt a héten náluk egy edzőváltás, amely mindig magával hoz egy más fajta érzésvilágot a játékosokban.” – zárta esélylatolgatását a fehérváriak szakvezetője.

A fiatal Piller Kármen eddig mind a hat találkozón pályára lépett, ezeken egy alkalommal volt eredményes. Az Alba KC irányítója mindenképpen győzelmet vár a szombati mérkőzésen:

„A legutóbbi budaörsi mérkőzés tanulságos volt számunkra, nagyon szerettük volna elhozni a 2 pontot, de ez sajnos nem sikerült. Kemény munkával kezdtük a hetet, abszolút sikerorientáltan készülünk a Békéscsabai elleni bajnoki találkozóra. Egyértelműen nyerni szeretnénk, nincs más lehetőségünk, mint a 2 pont itthon tartása. Mindig azt szokták mondani, hogy a hazai pálya ad egy pluszt, amikor a játékosok a szurkolók segítségével tudnak átlendülni a holtponton, nekünk ez eddig nem nagyon jött be. Szeretnénk végre megmutatni, hogy hazai pályán is eredményesek vagyunk, és nyerni tudunk a Békéscsaba ellen. Az edzőváltás mindig egy pluszt hoz a játékosoknak, biztos, hogy felkészült ellenféllel fogunk szombaton találkozni, de mi is nagyon motiváltan fogunk pályára lépni.” – mondta Piller Kármen a találkozó előtt.

A bajnokságot rosszul kezdő EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE mozgalmas napokon van túl, hiszen a Vác elleni vereséget követően edzőváltás is történt a klubnál, az egyesület vezetése és Skaliczki László közös megegyezéssel szerződést bontottak egymással. A lilák szakmai munkájának irányítását megbízott edzőként a serdülő csapat trénere, Fábián Csaba vette át, aki így vélekedik a találkozó előtt:

„Felszabadult játékot várok a csapattól. A héten arról beszéltünk a lányokkal, hogy görcsösen nem lehet kézilabdázni. Az edzéseken jól dolgoztak a játékosok, közülük a sérült Pintérre nem számíthatok a szombati találkozón. Ilyenkor gyökeres változtatásra nincs lehetőség, a védekezést finomítottuk az edzéseken, támadásban pedig türelmesnek kell lennünk.” – zárta szavait a csapat megbízott vezetőedzője.

Nincs könnyű helyzetben a csapat és annak kapitánya, Walfisch Mercédesz sem, akinek fiatalon kell megbirkóznia az irigylésre méltónak egyáltalán nem nevezhető szituációval:

„Sok minden történt velük ebben a pár napban, szombaton kikaptunk a Vác ellen, és kedden az edzőnk is elköszönt tőlünk. Úgy gondolom, hogy nagyon nehéz helyzetben vagyunk, de ilyenkor kell különösen összefognia és együtt lennie a csapatnak, és meg kell próbálnunk a legtöbbet kihozni az adott helyzetből.” – mondta az átlövő, aki az eddigi 6 mérkőzésen 45 gólt szerzett, ezzel harmadik helyen áll a góllövőlistán.

A kapus Györkös Rebeka kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt eddig, a Ferencváros elleni idegenbeli találkozón pedig extrát hozott, erre lesz szükség szombaton is a jó eredmény elérése érdekében.

„Elsősorban a védekezésünket kell összeszednünk, az lesz mindennek az alapja. A Fehérvárnak nagyon jó átlövői vannak, gyors játékot játszanak, amennyiben ezeket valamilyen szinten meg tudjuk szűrni, akkor lehet esélyünk jó mérkőzést játszani.” – taglalta az esélyeket lilák 23 éves hálóőre.

A találkozó szombaton 17 órakor kezdődik a Köfém Sportcsarnokban, a játékvezetők Ónodi Erika és Őri Erika lesznek.

Junior válogatott játékossal erősít az Előre NKSE

Pénzes Laura személyében junior válogatott irányító-átlövővel erősítette meg keretét az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE a 2017/2018-as bajnoki idényre. A tehetséges játékos a Debreceni VSC kölcsönjátékosaként tölti a következő szezont lila-fehér színekben. A 18 éves sportoló a debreceni Sportcentrum Sportiskola csapatában kezdett el kézilabdázni, innen került 2014. nyarán a DVSC-hez, ahol idén tavasszal kapott profi szerződést. Laura az előző szezont a felnőtt kerettel dolgozta végig, s többször is lehetőséget kapott a bizonyításra. Most újabb lépcsőfok jöhet a 18 éves játékos pályafutásában, hiszen a 2017/18-as bajnokságban kölcsönben Békéscsabán szerepel majd.

penzes_laura

- Olyan megoldást szerettünk volna találni, amely mindenki számára megfelelő, ezért Laurával közösen úgy döntöttünk, hogy ezt a szezont Békéscsabán tölti, kölcsönben – mondta Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője. – Csabán játéklehetőséghez jut, az első osztályban erősödhet, egy remek edző keze alatt. Ez mindenképpen hasznos a játékosnak és a DVSC-nek is, hiszen egy év múlva egy NB I-es tapasztalatokkal felvértezett kézilabdázót kapunk vissza, mint ahogy a jövő nyári, debreceni világbajnokságra készülő junior válogatott is profitálhat Laura fejlődéséből.

- Laura olyan közösségbe érkezik, ahol sok a fiatal játékos, de biztos megtalálja a hangot velük, s az idősebbekkel is, akiktől sokat tanulhat – mondta Skaliczki László, a Békéscsaba vezetőedzője. – Több poszton is bevethető játékos, s nekünk ezekben a pozíciókban szükségünk van tehetséges kézilabdázókra. Bízom benne, hogy kreatív támadójátékával és szilárd védekezésével hasznára lesz csapatunknak!

- Hatalmas lehetőséget érzek abban, hogy ezt a szezont Békéscsabán tölthetem – mondta a költözés előtt Laura. –A Lokinál most nagyon bő a keret, szinte biztos, hogy nem játszottam volna annyit, amennyit szeretnék, amennyire szükségem van a fejlődéshez. Szeretnék ott lenni a jövő évi junior világbajnokságon, ehhez pedig az kell, hogy az első osztályban játszhassak. Személyesen senkit nem ismerek a csabai keretből, de azt hallottam, hogy jó társaságba kerülök, s az is fontos volt számomra, hogy Tone Tiselj után újra egy kiváló szakemberrel dolgozhatok együtt.

Laura szerda este érkezett Békéscsabára, és már részt vett a csapat csütörtök délelőtti edzésén.

line

line

Így látták a főszereplők

Kedden este nagy csatában, 26-26-os döntetlent játszott az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE a Kisvárda együttesével.

05_20170523_elore_kisvarda

Triffa Ágnes (játékos, EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE): – Úgy gondolom, hogy mind a két csapat nagyot küzdött, a Kisvárdának fontosabb volt, hogy pontot szerezzen. Végletekig kiélezett meccs volt, mindkét együttesen látszott, hogy ideges volt, de próbálta játszani a saját játékát. Ősszel is ikszeltünk és most is, de úgy gondolom, hogy azóta mindkét gárda fejlődött. Gratulálok a Kisvárdának és a saját csapattársaimnak is!

Skaliczki László (vezetőedző, EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE): – Beigazolódott, hogy jó csapat érkezett ide, nüanszok dönthettek volna egyik vagy másik irányba. Januártól jó teljesítményt nyújtottunk, egy kivételtől, a Budafok elleni összecsapástól eltekintve. Úgy gondolom, hogy a végére a helyezésünk is az, amit előzetesen gondoltunk.

Tóth Gabriella (játékos, Kisvárda Master Good): – Örülünk ennek az egy pontnak, de a kettőnek még jobban örültünk volna. Úgy érzem, több volt ebben a meccsben. Jól kezdtük az elejét, aztán egy kicsit bealudtunk, de összességében örülünk a döntetlennek. Nagyon akart a csapat, nem az ikszért jöttünk, viszont boldogok vagyunk az egy ponttal.

Mátéfi Eszter (szakmai igazgató, Kisvárda Master Good): – Nagyon nehéz a kézilabdában döntetlenre játszani. Az öltözőben azt mondtam a lányoknak, hogy elvittek tőlünk ősszel egy pontot, most jó lenne azt visszavinni. Boldog vagyok, erre a pontra nagy szükségünk volt. A három-négygólos előnyünk egy kettős emberhátrány miatt elfogyott. Aztán a hazaiak voltak jobbak, de nekünk is volt egy jó megmozdulásunk védekezésben, amivel megint előnybe kerültünk, úgyhogy akik követték a tévén keresztül, azok egy fordulatos meccset láthattak.

line

 

Így látták a főszereplők

Zöldi-Tóth Katalin (játékos, EUbility Group-Békéscsabai ENKSE): – Fásultan kezdtünk, nem volt meg a koncentráció. Az ellenfél rohant, mi pedig nem tudtuk megállítani őket. A második félidőben feljavultak az egyéni teljesítmények, a kapuban és a védekezésben is jobban ment. A szív, az akarat döntött, de a közönség segítsége kellett a sikerhez.

Skaliczki László (vezetőedző, EUbility Group-Békéscsabai ENKSE): – Nem voltunk készen a Siófok sebességére, ráadásul támadásban kihagytuk az adódó helyzeteket. Az ellenfél pedig kihasználta a gyors indításokat. A második félidőben sikerült válaszolni támadásban, Zöldi-Tóth Kata jól dolgozott a vonalon, Triffa Ági pedig jól védett, de előtte a fal is nagyon összeállt. Köszönöm a lányoknak ezt a teljesítményt is, illetve a korábbi hazai sikereket, hiszen erősebb csapatok ellen sikerült bravúrral nyerni több alkalommal is.

Németh Csilla (játékos, Siófok KC): – Az első félidő jól sikerült, védekezésben és támadásban is megvalósítottuk azt, amit terveztünk. A második félidőben megakadtunk, egyik hiba hozta a másikat, fontos szituációkban rosszul döntöttünk, kimaradtak a ziccerek és vereség lett a vége.

Horváth Roland (vezetőedző, Siófok KC): – Mi már lezártuk ezt a meccset az első félidőben, ez a hiba sajnos jellemző ránk. Idegenben vagyunk, ilyenkor vérszemet kap az ellenfél, akkor pedig már nehéz reagálni. Nagyon gyengén védekeztünk, a 29 lőtt gól az jó, de védekezésben nem értünk oda, nem faultoltunk, nem voltunk kemények, vereség is lett belőle.

line

 

Így látták a főszereplők

Szombat este az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE együttese az idény talán legjobb játékát nyújtotta, és nagyszerű hangulatú mérkőzésen, magabiztos, 30:23 arányú győzelmet aratott a Fehérvár KC ellen. Nyilatkozatcsokor a főszereplőktől:

Deli Rita (vezetőedző, Fehérvár KC): – Sajnos a védekezésünk nem volt elég feszes, nagyon sok átlövésgólt kaptunk az első félidőben. Az elején még jól működött az, hogy 8-9 méteren találkoztunk a csabai átlövőkkel, de később érthetetlen módon passzívvá váltunk, 6 méteren ragadtunk és ez megbosszulta magát, támadásban pedig túl sokat egyénieskedtünk. A második játékrészben pedig Zöldi-Tóth Katát képtelenek voltunk tartani, pedig a belső hármassal való kapcsolatát levideóztuk előtte. Mindemellett a csabai csapat elhitte, hogy meg tud bennünket verni, úgy gondolom ezúttal bennük több akarat és higgadtság volt, mint bennünk.

Mayer Szabina (játékos, Fehérvár KC): – Az első félidőben felemás érzésem volt, mert a lerohanásaink sikerültek, de a védekezésünk és a felállt fal elleni játékunk nem. A második játékrészben ahogy futottunk az eredmény után, egyre kapkodóbb lett a játékunk, nem játszottuk meg a társakat, az átlövéseink pedig nem sikerültek, ez ma nagy hibának bizonyult.

Aleksandra Vukajlovic (játékos, Békéscsabai ENKSE): – Nagyon tisztelem a csapattársakat, nagyon szeretek itt játszani, s ma úgy gondolom nagyon jól együtt is tudtunk működni. Mindenki mindent megtett annak érdekében, hogy meg legyen a két pont.

Gidai Eszter (játékos, Békéscsabai ENKSE): – A mérkőzés előtti napokban nagyon felszabadultak voltunk, s ezt próbáltuk átvinni erre a meccsre is. Az volt a célunk, hogy végig mi irányítsuk a mérkőzés alakulását, ami sikerült is. Nem szeretnék elhamarkodott kijelentéseket tenni, de szerintem ezzel megvan a bennmaradás.

Skaliczki László (vezetőedző, Békéscsabai ENKSE): – Nagyon örülök annak, hogy egymásra talált a csapat és a közönség, kezdettől fogva remekül biztatták a lányokat a kilátogató szurkolók, külön motivációt jelentett és nem mellesleg plusz gólokat. A 30 dobott gólunk remek, de az is nagyon jó, hogy a remek átlövői kvalitásokkal rendelkező ellenfelünket 23 gólon tartottuk. A játékosok előtt le a kalappal, a héten nagyon jól dolgoztak, céltudatosak, fegyelmezettek voltak. Mondtam is nekik előzetesen, ha ők egy kicsit kevesebbet nyújtanak, mi pedig folytatjuk a jó ritmusú hetünket, s átvisszük ezt a találkozóra is, győzhetünk. Örülök, hogy bejött, ami azért is fontos, mert ezzel a sikerrel nagy lépést tettünk a bennmaradás felé.

line

 

A Fehérvár KC vendégeskedik Békéscsabán

Interjú Skaliczki Lászlóval

Újabb fontos találkozóra készül az EUbility Group – Békéscsabai Előre NKSE, hiszen azt követően, hogy az előző fordulóban sikerrel fektette két vállra a Mosonmagyaróvár együttesét, és söpörte be a létfontosságú két pontot, a lila-fehér egylet szombaton további lépéseket tehet élvonali tagságának megőrzése érdekében. Jelenleg a tizenegyedik helyen állnak a tabellán a lilák, egy ponttal lemaradva a tízedik Siófok KC-tól. Viszont az üldözőket még nem sikerült leráznia magáról a csabai lányoknak, hiszen a Kisvárda egy, a Mosonmagyaróvár pedig két pont hátrányban követi együttesünket. Szükséges tehát továbbra is a jó teljesítmény, amit legutóbb elsősorban a második félidőben láthattunk az Előrétől, igaz akkor már sokkal inkább kidomborodott a hazaiak fölénye, és végül magabiztos, hét gólos győzelmet ünnepelhettek a szép számban kilátogató szurkolókkal egyetemben. A következő megmérettetés ismételten hazai környezetben vár a lilákra, méghozzá egy középházi csapat, a Fehérvár KC ellen, akiknek szintén nagyon kellenek a pontok, hiszen komoly harcban vannak a Debrecen és az MTK csapataival a bajnoki hatodik helyért. Jelenleg mind három együttesnek húsz pontja van, ezért is érintette érzékenyen szombati ellenfelünket, hogy az előző fordulóban a rivális MTK otthonában voltak kénytelen fejet hajtani. A hétvégi összecsapásra már lázasan készülő csapatunk mesterét, Skalicki Lászlót kértem egy kis esélylátogatásra, valamint a Mosonmagyaróvár elleni derbi értékelésére.

skaliczki_laszlo

– Létfontosságú és a végére nagy különbségű győzelmet aratattok. Mik voltak azok a kulcsmomentumok, amivel a Mosonmagyaróvár fölé tudtatok kerekedni?

– Mindenképpen az, hogy a második félidőre egy koncentráltabb támadójátékot tudtunk bemutatni, és a sok technikai hibát, ami jellemezte a találkozó első szakaszában a játékunkat, csökkentettük, valamint jóval agilisabb és keményebb védekezést produkáltunk. Emellett a kapuban is extra teljesítményt hozott Triffa Ági, amivel még jobban elbizonytalanította az ellenfelünket. Mi pedig 4-5 gólos vezetésnél megnyugodtunk, és onnan már teljesen a kezünkben tartottuk az összecsapást.

– Triffa Ágit azért mindenképpen külön ki kell emelni, hiszen most is, ahogy már oly sokszor, igazi tartást adott a csapatnak…

– Mindenképpen dicséret illeti, hiszen már mérkőzések óta nagyon magas szintű teljesítményt nyújt, és a legutóbbi két hazai találkozón is oroszlánrészt vállalt a bravúrjaival abban, hogy győztesen jöhettünk le a pályáról. Nyilván ő egy vezéregyéniség az együttesünkben, és annak, hogy nehéz pillanatokban fontos védéseket tud bemutatni, a védelem és a támadójáték szempontjából is pozitív hozadéka van.Ahogy minden csapatban, nálunk is kellenek azok az emberek, akik vezéregyenességek tudnak lenni, és ha sikeresek akarunk lenni, több embernek fel kell vállalnia ezt a szerepet.

– A bennmaradás szempontjából sorsdöntő két hazai találkozón vagytok túl, és mind a kettő hasonló forgatókönyvvel zajlott, azaz nehezebb kezdés után a második félidőre már egy magabiztos különbség alakult ki. Ez a tét miatti izgalom rovására írható elsősorban?

– Persze, van némi stressz is mögötte, hogy idegesen és sok hibával kezdjük a találkozókat, de itt azért a rutin is nagyon sokat számít. Sőt, a pillanatnyi lelki állapot mellett az is fontos, hogy összességében milyen mentális állapotban van az adott játékos, vagy milyen sikerélményei voltak az elmúlt időszakban. Tehát az, hogy a kiélezett szituációkban a stresszhelyzetekre ki milyen módon reagál, több tényező is befolyásolja. Ezért is van az, hogy amikor már jobban a kezünkben van egy mérkőzés és megnyugszunk, onnan már sokkal okosabban és kevesebb technika hibával tudunk játszani.

– A Fehérvár KC a következő ellenfeletek, mit érdemes tudni róluk?

– Erős csapat, akik nemzetközi szintéren is megmutatták magukat ebben az idényben és ott is sikeresek tudtak lenni. Komoly szintű belső embereik vannak, de beállóban és szélen is bőven találunk kiemelkedő képességű kézilabdázót a keretükben. Összességében egy meglehetősen komplex csapat, kifejezetten magas védőfallal és egy válogatott kapussal. De amúgy is elmondható róluk, hogy védekezésben nagyon stabilak, és mind két kapusuk képes bravúrokra. Ezen kívül nagy iramot mennek, gyors kézilabdát játszanak.

– Milyen játékkal és főként milyen eredménnyel lennél elégedett szombaton?

– Elégedett akkor leszek, ha egy nyerni akaró és győztes mentalitású együttes fut ki a parkettra a Fehérvár ellen. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen kiváló ellenféllel nézünk farkasszemet, de ha hátul megfelelően stabilak tudunk lenni, és kevés gólon sikerül tartanunk őket, mindenképpen lehet esélyünk a sikerre. Külön ecsetelgetnem nem kell, mennyire szükségünk van a pontokra, elmondtam a lányoknak is, hogy most már minden mérkőzés fontos a számunkra és hangyaszorgalommal, apránként kell összecsipegetnünk azokat a pontokat, amik a céljaink eléréséhez szükségesek. Fontos még, hogy kellő agresszivitással játszunk hatvan percen keresztül, és persze a lehető legkevesebb hibával. Remélem, minél jobb atmoszféra várja majd a csapatokat, és a szurkolók a múlt héthez hasonlóan, remek hangulatot teremtve, minél jobban presszionálni tudják majd az ellenfelet a fontos szituációkban.

A lila-fehéreknél nincs újabb hiányzó, tehát mindenki bevetésre készen várja a Fehérvár elleni mérkőzést. Továbbá jó hír az együttes háza tájáról, hogy a két sérült, Dajka Bettina és Kovács Anett rehabilitációja is jól halad, a játékosok már a labdás edzésekbe is bekapcsolódhattak az elmúlt időszakban, így reméljük, már a pályán is hamarosan láthatjuk majd őket.

A két csapat egyébként már találkozott egymással ebben a szezonban, és a december végén, Székesfehérváron lejátszott találkozón 32:27-es hazai győzelem született. A legutóbbi békéscsabai ütközete az együtteseknek tavaly februárban volt, akkor a Magyar Kupa ötödik fordulójában csaptak össze a felek, és 27:27-es döntetlennel ért véget a derbi.

Szombaton 18 órakor a békéscsabai Városi Sportcsarnok parkettáján indul tehát útjára a labda, az összecsapáson pedig a Hargitai Gábor, Markó Gábor sípmester páros tevékenykedik majd.