Tippmix

Archívum – 2024

Szombaton zárul a bajnokság első etapja

Interjú Borbély Mártával

A hétvégén rendezik a női kézilabda 2023/24-es „őszi” szezonjának zárófordulóját, azaz a tizenharmadik fordulót. A bajnokság felénél lila-fehér csapatunk hét ponttal jelenleg a legutolsó bennmaradást érő pozícióban tanyázik, így szombaton a Budaörs ellen azért is küzdenek majd lányaink, hogy egy esetleges győzelemmel előrébb lépjenek ennél. A találkozó kapcsán együttesünk saját nevelésű játékosával, Borbély Mártival beszélgettem, aki igazán az előző mérkőzésen tért vissza a pályára egy súlyos sérülést követően.

Borbély Márta

– Egy hosszabb kihagyás után most januárban térhettél vissza ismét, gondolom rendkívüli érzés volt újra pályán lenni?

– Ne is mond, valóban leírhatatlan érzés volt amikor Kisvárdán mesterünk rám nézett, majd szólt, hogy melegítsek, és beküldött. De ez nem is csoda, mert eddigi pályafutásom leghosszabb kihagyása volt a mostani, hosszú és kemény rehabbal, bár szerencsére még így is hamarabb visszatérhettem mint arra előzetesen számítottunk. Sőt, fizikálisan annyira sikerült utolérnem magam, hogy nem is nagyon éreztem még szinte soha ennyire jó kondicionális állapotban magam. Persze a dolog technikai oldala az már egy nehezebb kérdés, pláne úgy, hogy fél év után kell egy teljesen más rendszerbe bekapcsolódnom, de nyilván folyamatosan dolgozom azon, hogy minél hamarabb belecsiszolódjak az új rendszerbe, és a lehető legtöbbet tudjak segíteni a csapatnak.

– Viszont a kisvárdai visszatérésed sajnos nem győztes mérkőzésen sikerült, köze volt ehhez átlövőtök, Marija Lanistanin sérülésének is?

– Azt hiszem igen. Ugyanis nagyon jól kezdtük a találkozót, és ez a szerencsétlen sérülés azért igen komolyan kizökkentett minket. Az első félidőben utána már nem is tudtunk megfelelően koncentrálni, csak a meccs végjátékára sikerült igazán összeszedni magunkat. Csakhogy addigra már olyan szinten kihasználta a megtorpanásunkat ellenfelünk, hogy bár nagyon erőteljes hajrát nyitottunk, de beérni őket sajnos már nem tudtuk. Csalódottak vagyunk ezt kár lenne tagadni, sokkal többet vártunk ettől a mérkőzéstől és magunktól, meg persze aggódva várjuk a híreket is Marijáról.   

– Kétségkívül szakmailag is egy újabb kihívás lehet az Ő pótlása, pláne egy Budaörs elleni találkozón, ahol azért nem titkoltan szeretnétek itthon tartani a pontokat…

– Nyilván a dolog legfontosabb, emberi oldalán túl, ennek azért valóban van egy erőteljes szakmai hatása is, amin természetesen egész héten dolgozunk, hogy megtaláljuk erre a megfelelő megoldást. Az biztos, hogy csapatként teljesítve lehet ezt csak ellensúlyozni, és nincs mese, mindenkinek többet kell hozzáadni a játékhoz mint eddig. De ezt ettől a szituációtól függetlenül is elmondhatjuk egy ilyen találkozó előtt, hiszen egy kifejezetten rutinos, nagyon komoly lövőerővel rendelkező együttest fogadunk szombaton a Budaörs személyében. Nem véletlen az, hogy ebben a szezonban ennyire előkelő helyen állnak a bajnokságban, mert valóban több olyan kiváló játékosuk is van, akire különösen oda kell majd figyelnünk.

– Ezek szerin a Budaörssel, ezúttal is a szinte már szokásosnak mondható kemény csatát hozó összecsapást vársz?

– Mindenképpen. Pont ezért is lesz fontos, hogy valóban hatvan percen keresztül jól teljesítsünk, koncentráltak maradjunk, és főként hátul tudjunk sokkal jobban teljesíteni mint legutóbb. A masszív védekezés, kiegészítve egy jó kapusteljesítménnyel, amiből gyors gólokat tudunk szerezni, ebben a helyzetben még inkább felértékelődik. Na meg persze nem szabad belealudni a kezdésbe, de a végjátékra is élesnek kell maradni, csak akkor győzhetjük le ellenfelünket. Mert egyértelműen a győzelem szellemében készülünk, hiszen rendkívül fontos lenne, hogy egy sikerrel zárjuk le a bajnokság első részét, és az előttünk álló nehezebb időszak előtt még pontokat gyűjtve tartsuk a lépést a középház aljával. Nagyon számítunk ezúttal is szurkolóinkra, mert nem győzzük elégszer elmondani, hogy mennyire sokat is jelent az a pályán, ha érezzük a biztatásukat. Úgyhogy remélem, hogy ezt szombaton is jó játékkal és győzelemmel tudjuk majd viszonozni.

Dömény Dezső

Szombaton a Budaörssel csatáznak lila-fehér lányaink

Szombaton ismét hazai környezetben lép pályára együttesünk a Tappe-Békéscsabai Előre NKSE, az ellenfél pedig ezúttal egy középcsapat, a Budaörs gárdája lesz.

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE - Moyra-Budaörs Handball

A középcsapat jelző azt hiszem maximálisan illik ellenfelünkre, lévén tizenegy megszerzett ponttal jelenleg a tabella hatodik pozíciójában tanyáznak, mindössze egy ponttal lemaradva az előttük álló váci gárdától. Sikerességük leginkább a hazai pályán nyújtott kiváló teljesítményükben rejlik, hiszen a hét Budaörsön lejátszott mérkőzésükből mindössze hármat veszítettek el, azt is a tabella első három helyezettje ellen. Ellenben vendégként már korántsem ennyire sikeresek, igaz eddig mindössze négy alkalommal játszottak idegenben, de csak az MTK együttesét tudták nagynehezen 33-32 arányban legyőzni, még a második fordulóban. Azóta viszont három fájó vereséget könyvelhettek el Budaörsön kívül, mert még Debrecenben tizenegy góllal talán nem olyan arcpirító kikapni, ellenben a székesfehérvári 27-26-os, és pláne a kozármislenyi 30-27 arányú vereség már valószínűleg nem volt bekalkulálva a Pest vármegyei csapatnál. Az előző fordulóban azonban hazai pályán fogadták a Dunaújváros együttesét, és bár végig szorosan alakult a találkozó, azért a Budaörs végig kézben tartva az összecsapást végül 28-26-ra megnyerte a rangadót. Legeredményesebb gólvágójuk Szekerczés Luca ezúttal is öt gólt hintett a Kohász kapujába, amivel már így összesen 56 találatot szorgoskodott össze ebben a szezonban. Az előző kiírásban egy hellyel csapatunk előtt a tizenegyedik pozícióban zárták az idényt, melyet követően hat játékos távozott tőlük, és öt kézilabdázó érkezett a helyükre, Debreczeni-Klivinyi Kinga, Ferenczy Boglárka, Mistina Kitty, Szabó Anna és Uhrin Lili személyében.

Lila-fehér csapatunk ezzel szemben egy Kisvárdai vereséggel hangolt a szombati rangadóra, mely bár kifejezetten jól indult számunkra, 7-7-es állásnál Marija Lanistanin sérülését követően azonban megtorpantak lányaink, amit a hazaiak remekül kihasználva ötgólos előnyt építettek ki a szünetre. Ami a fordulást követően már nyolc gól is volt, és bár hatalmas hajrát produkálva a lilák két gólra vissza tudtak zárkózni, de az utolsó két találat mégis a várdaiaké volt, akik ezzel 25-21 arányban megnyerték az összecsapást. Így noha Borbély Mártit követően egy újabb visszatérőnek örülhettünk a meccsen, Giricz Laura személyében, most ismét egy másik játékosunkért szoríthatunk, azaz, hogy szerb átlövőnket minél hamarabb újra a pályán láthassuk. Ezzel a vereséggel egyébként csapatunk maradt hétpontos, így a tizenkettedik pozícióból várja a szombati rangadót.

Amióta a Budaörs először bemutatkozott az élvonalban, összesen tizenkettő összecsapást játszottak a felek, teljesen kiegyenlített mérleggel, tehát az együttesek találkozóin hat alkalommal csabai, és szintén hat esetben budaörsi siker született. A Budaörs legutóbb 2022 decemberében vizitált utoljára Békéscsabán, ami 28-26-os lila-fehér győzelemmel végződött, viszont Budaörsön áprilisban már ellenfelünk örülhetett a 25-20 arányú sikerüknek.

A csapatok idei első mérkőzését szombaton 18:00 órától rendezik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, melyen a két sípmester, Altmár Kristóf és Horváth Márton lesznek.

Dömény Dezső

line

Újabb rangadó előtt lányaink

Interjú Szabó Dórával

A múlt heti Kozármisleny felett aratott győzelmet követően szombaton ismét egy közvetlen vetélytárs ellen szállnak harcba lila-fehér lányaink, igaz ezúttal idegenben, méghozzá Kisvárdán lesz jelenésük. A hétpontos csapatok csatája is így kiemelt jelentőséggel bír, ezért együttesünk is a szombati győzelmi munícióval felvértezve, újfent a két pont reményében utazik ellenfelünkhöz. Ezt pedig kapusunk Szabó Dorci is megerősítette, aki a Misleny elleni teljesítményével igen komoly érdemeket szerzett a hétvégi sikerben.

Szabó Dóra

– Remekül szálltál be a szombati összecsapásba, és bizony látva az első játékrész szoros eredményét kellettek is a védések…

– Igen, örülök, hogy sikerült segítenem a csapatot és fontos pillanatokban tudtam védeni, bár azért az egész mérkőzést tekintve van bennem némi hiányérzet, mert szélről többször is kibabráltak velem az ellenfél játékosai, szóval onnan lehettem volna hatékonyabb is. Persze a dolgomat nagyban segítette a védőfalunk is, mely szinte végig remekül működött a meccsen, és a kritikus beálló körüli védekezést is sikerült kifejezetten jól megoldanunk. Azt hiszem ez volt a győzelem egyik kulcsa, na meg a hozzáállásunk, hogy nagyon akartuk a sikert, és az első perctől kézben tartottuk az eredményt. Még amikor szorosan is alakult az első félidő, akkor sem adtuk át egy pillanatig sem a vezetést ellenfelünknek.

– A fordulás után aztán már egyre inkább a Ti akaratotok érvényesült a meccsen…

– Nekem már az első játékrészben az volt az érzésem, hogy egyértelműen jobbak vagyunk, de mindig amikor felnéztem az eredményjelzőre, az rendre döntetlent vagy csak egygólos vezetést mutatott. Viszont nem inogtunk meg ettől sem, tényleg végig nagyon együtt voltunk ezúttal, és ha apránként is, de a másodikban már sikerült ellépni tőlük, a végjátékba pedig már hat találattal mentünk bele. Ezért volt egy pici hiányérzetünk, mert szerintem benne volt az összecsapásban, hogy nemcsak hárommal, hanem nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, de természetesen a kettő pont a lényeg, és az, hogy ez a siker segíthet minket abban, hogy növeljük az önbizalmunkat, és jobban higgyünk magunkban.

– Pláne, hogy egy újabb rangadó előtt álltok, ráadásul egy olyan csapat ellen, akinek az otthonában még sohasem sikerült nyernie a Csabának…

– Pontosan ezért is kiemelten kezeljük ezt a találkozót is, meg nagyon szeretnénk ebből a hétpontos bolyból fölfelé mozdulni. Nyilván nehéz a Kisvárdát idegenben megverni, mert bár komoly változások voltak a keretükben, de azért látszik, hogy egyre jobban összeérnek. Több kiemelkedő játékossal is rendelkeznek, itt különösen figyelnünk kell a két japán kézilabdázójukra, mert ügyes, jól cselező játékosok, akikkel szemben nem könnyű hatékonyan védekezni. Na meg Bucsi Lilit is kiemelhetem, aki mindemellett még igen jól is ismer minket.

– Milyen összecsapásra számítasz akkor?

– Szoros, kiélezett meccsre, amelyben remélem mi is hatvan percen keresztül partnerek leszünk, és aztán a végjátékban már bármi megtörténhet. Mindenképpen a Kozármisleny elleni játékot kell továbbvinnünk, azt a védekezést, és persze azt a támadójátékot, hiszen végre túl tudtunk lépni a huszon-egynéhány gólos találkozókon, és harminc fölött lőttünk, jó helyzetkihasználással. Erre lesz most is szükség, hogy belőjük a helyzeteinket és megfelelően visszarendeződjünk, különösen figyelve ellenfelünk gyors középkezdéseire. Csapatként kell ezúttal is dominálnunk, és valóban elhinnünk, hogy képesek lehetünk nyerni.

Dömény Dezső

Hétvégén Kisvárdára látogat az Előre

Szombaton hazai környezetben megszületett az esztendő első lila-fehér sikere a női kézilabda bajnokságban, mely egyben az első hazai győzelme is volt lányainknak.

Kisvárda Master Good SE - Tappe-Békéscsabai Előre NKSE

Csapatunk az első pillanattól kezdve kézben tartotta az összecsapást, melyet így rajt-cél győzelmet aratva nyert meg. Az első játékrész ugyan még szoros eredményt hozott, de a félidei kétgólos előnyt a fordulás után igen hamar négy, majd nem sokkal később már hatgólosra tudta hizlalni együttesünk, amiből a végére három találatot megőrizve, 31-28-ra megnyerték az alsóházi derbit. És bár előrébb nem sikerült kerülni a tabella 12. helyéről, azért a győzelem abból a szempontból is fontos volt, hogy a hétpontos Fehérvár, MTK, Kisvárda alkotta trióhoz vissza tudjunk csatlakozni. Ráadásul örömteli módon hosszú sérülést követően, még ha rövid időre is, de újra visszatérhetett a pályára szélsőnk Borbély Márti, sőt csapatkapitányunk Giricz Laura visszatérése is már nagyon közel van.

Szombaton viszont már ismét egy újabb megmérettetés vár lányainkra, hiszen ezúttal Kisvárdára utaznak a bajnokság tizenkettedik fordulójában. Ha pedig a tabellára pillantunk, akkor egyértelműen nevezhetjük ezt a találkozót is rangadónak, lévén két hétpontos csapat feszül majd egymásnak. Igaz a várdaiak otthon kifejezetten erősek, mert bár hat összecsapásukból csak hármat nyertek meg, a Kozármisleny, az MTK, és a NEKA legyőzésével, viszont a három vereségükből kettő, a Győr és a legutóbbi hazai mérkőzésükön a Debrecen elleni 33-23-as zakó, alighanem előre borítékolható volt a számukra. Kisiklásnak csak a novemberi Fehérvár elleni csatájuk számít, amikor is 31-30 arányban alulmaradtak a vendégekkel szemben. Idegenben ugyanakkor nem sok pontot gyűjtögettek eddig, a nyáron érkező vezetőedző, Józsa Krisztián tanítványai, ugyanis csak egy budaörsi 29-29-es ikszet tudnak vendégként felmutatni. Ennek megfelelően a legutóbbi fordulóban Dunaújvárosban is elvéreztek 31-28 arányban. Az imént említett újonnan érkező mesternek azért nem volt könnyű dolga ősszel, mert egy szinte teljesen átalakult csapatot kellett menedzselnie, mivel tizenegy játékos is elhagyta az idény végeztével Kisvárdát. Persze újak is ugyanennyien érkeztek, köztük az a Bucsi Lili is, aki éppen lila-fehér csapatunktól tette át hozzájuk a székhelyét.

Az előző szezonban háromszor is összecsaptak a felek, és ebből mind a két bajnoki mérkőzés a szabolcsi csapat győzelmével ért véget, Kisvárdán pont egy éve 28-20-as, Békéscsabán pedig 26-17-es várdai siker született. Azonban sokkal szívesebben emlékezhetünk vissza a csapatok tavaly novemberi kisvárdai kupamérkőzésére, ahol is együttesünk egy 25-25-ös döntetlennel kiharcolta a továbbjutást.

A gárdák idei első összecsapása szombaton 18:00 órától a Kisvárdai Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre, melyen a Bóna Szabolcs, Földesi Csaba bírópáros tevékenykedik majd.

Dömény Dezső

line

Kulcsfontosságú találkozó előtt lányaink

Interjú Mayer Szabinával

Két hónapot követően egy vérbeli rangadóval tér vissza a Békéscsabai Városi Sportcsarnokba a kézilabda, hiszen együttesünk a Tappe-Békéscsabai Előre NKSE az alsóházi rivális Kozármisleny gárdáját fogadja. Így azt hiszem nem is kell sokat ecsetelni mennyire fontos két pontért szállnak harcba a felek szombaton. A derbi felvezetéseként ezúttal klubunk rutinos, egykori válogatott beállósával Mayer Szabinával beszélgettem.

Mayer Szabina

– A legutóbbi két találkozótokon, főkén Vácon, a meccs nagy részében kifejezetten közel álltatok a sikerhez, de valahogy a végjáték ezúttal sem sikerült a legjobban, és végül csak kicsúszott a győzelem a kezeitek közül…

– Sajnos valóban, már nem először fordult elő, hogy a mérkőzés háromnegyedéig abszolút pariban vagyunk ellenfelünkkel, de a végjátékban mégsem tudjuk a mi javunkra eldönteni a meccset. Plusz még akkor is dekoncentrálttá válunk, ha éppen mi vezetünk, a Vác ellen pont ez történt. Alighanem ez is leginkább a rutintalanságunk számlájára írható, hogy a végjáték stresszhelyzetét nem tudjuk optimálisan kezelni, kimaradnak a helyzetek, ami aztán hátul a védekezésben is bizonytalanságot szül. Ellenfeleink pedig általában ezeket kíméletlenül kihasználják, ellentétben velünk ők belövik a helyzeteiket és eldöntik a találkozót, ahogy ezt ősszel a Mosonmagyaróvár, most pedig a Vác is megtette. Nyilván a rutin itt megkerülhetetlen, de természetesen dolgoznunk kell azon, hogy ezen változtassunk. Illetve még szurkolóinkba kapaszkodhatunk, akik rengeteget segíthetnek azon, hogy átlendüljünk ezeken a nehéz periódusokon, mert rajtuk valóban nem múlik semmi, hiszen még idegenbe is rendre elkísérnek minket, elképesztő hangulatot teremtve bárhol is játszunk.

– Szombaton szükség is lesz a katlan hangulatra, ugyanis egy közvetlen riválist a Kozármislenyt fogadjátok, akik ellen nagyon kellenek a pontok…

– Sőt, talán még az sem túlzás, ha úgy fogalmazok, hogy akár még a bennmaradást is nagyon komolyan befolyásolhatja ennek a találkozónak az eredménye. Ráadásul egy rendkívül kellemetlen stílusú, kiszámíthatatlan csapattal kell szembenéznünk, ez azért jól látszott az eddigi meccseiken is. Szinte minden bajnoki ellenfelükkel szemben nagyon sokáig versenyben voltak, és igencsak megnehezítették minden együttes dolgát. Több jól cselező játékosuk van, akik könnyen meg tudják bontani a védőfalat, ugyanakkor megvannak azok a kézilabdázóik is, akik pedig a távoli zónákból veszélyesek. Ezért is lesz nagyon fontos, hogy maradéktalanul betartsuk a taktikai utasításokat, de megfelelően tudjuk elővételezni is ellenfelünk támadójátékát, és maximálisan együtt mozogva egy masszív falat húzzunk a kapunk elé.

– Meg gondolom ezúttal is kulcskérdés lesz a végjáték?

– Mindenképpen, szóval végig hatvan percen keresztül tökéletes koncentrációval kell kézilabdáznunk. Viszont az is fontos lesz, hogy energikusan kezdjük a találkozót, és már az elejétől erőt demonstrálva megmutassuk, hogy itt számunkra csak a győzelem az elfogadható. Ezért is lesz lényeges, hogy minél több könnyű gólt szerezzünk, de felállt fal ellen is bátor, lendületes játékot produkáljunk, ne hagyjuk, hogy szétfaultoljanak minket. Végig kell dominálnunk az összecsapást, és persze belőni a helyzeteinket, és akkor biztos vagyok benne, hogy itthon tudjuk tartani a két pontot. Remélem szurkolóinkra ezúttal is számíthatunk, és ezen a valóban kulcsmérkőzésen is mellettünk lesznek és segítenek kiharcolni a győzelmet.

Dömény Dezső

Szombaton alsóházi derbi a Városi Sportcsarnokban

A szezon első bajnoki mérkőzésére készül lila-fehér női kézilabda együttesünk, mely egyben egy roppant fontos alsóházi rangadó is lesz, lévén a tabella sereghajtója a Kozármisleny gárdája látogat a viharsarki katlanba.

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE – Kozármisleny KA

Ráadásul közel két hónap után játszanak ismét hazai környezetben Rác Sándor tanítványai, hiszen a világbajnoki szünetet követően az esztendő utolsó találkozóján Vácon, még az újév első összecsapásán Dunaújvárosban léptek pályára lányaink. És bár mind a két találkozóban benne volt a győzelem lehetősége, végül mindkét alkalommal üres kézzel voltak kénytelenek hazatérni a lilák, Vácról 28-24-es, Dunaújvárosból pedig 31-27 arányú vereséggel. Az utóbbi még kupakiesést is okozott, ugyanis ezt a találkozót a Magyar Kupa negyedik fordulójának keretein belül játszották, így igazából hétvégén az esztendő első bajnoki megmérettetése vár csapatunkra, mely valóban nagyon komoly téttel bír. Pláne úgy, hogy az eddigi összes pontunkat kivétel nélkül a tizedik helytől lefelé tanyázó, úgymond alsóházi csapatok ellen szereztük. A Fehérvár ellen egy 35-31-es, a NEKA ellen pedig egy 23-19 arányú idegenbeli győzelemmel, még a legutolsó hazai összecsapásunkon az MTK-val játszottunk egy 25-25-ös döntetlent. Ebből viszont kitűnik, hogy hazai győzelemmel még adósak lányaink, de reméljük, hogy az alsóházi gárdák elleni sormintát folytatva, ez is megszületik majd szombaton.

Persze kozármislenyi ellenfelünk számára is roppant fontos lenne a győzelem, amivel elmozdulhatnának a sereghajtó pozícióból, melyen három megszerzett ponttal állnak. Csapatunkkal ellentétben ők nem annyira sikeresek a közvetlen riválisokkal szemben, hiszen Balatonbogláron 30-26-ra, még Székesfehérváron 33-22-re kaptak ki. Viszont két jelenleg stabil középcsapatnak számító együttest, a Budaörsöt és a Vasast elkapták hazai pályán, ezzel is jelezve, hogy ők azért komolyan gondolták a bennmaradást erre az idényre. A Budaörsöt egyébként három találattal fektették két vállra, még a Vasassal szemben 21-21-es döntetlent értek el Gyulay László lányai. Akik már szintét túl vannak az idei tűzkeresztségen, ugyanis Debrecenben léptek parkettra múlt hét szerdán, és szenvedtek 30-23 arányú vereséget a Lokitól. A legfelső osztályban újoncnak számító mislenyiek, anno komoly meglepetésre tudták kiharcolni a feljutást a Szombathely előtt, mindössze csak kettő ponttal lemaradva a bajnok Vasas mögött. A győztes hadvezér Gyulay László maradt, viszont 11 játékos távozott a Baranya vármegyei gárdából, pótlásukra pedig hat kézilabdázó érkezett, Bánfai Virág, Hadnagy Fanni, Imrei Réka, Kecskés Noémi, Kornfeld Fanni, illetve Zsemberi Zóra, aki éppen lila-fehér együttesünkből tette át székhelyét a nyáron.

A felek túlságosan sok emlékezetes csatájáról nem olvashatunk a kézilabda históriás könyvében, aminek legfőbb oka, hogy a két gárda eddig általában más osztályban vitézkedett. De azért nem is olyan rég, egészen pontosan a 2021/22-es szezonban, azért a második vonal felsőházi küzdelmeiben összecsaptak kétszer is a csapatok, sőt a kozármislenyi találkozón 8 góllal ellenfelünk le is tudta győzni lányainkat. A békéscsabai összecsapáson aztán már a papírforma érvényesült, és 25-23-ra lila-fehér együttesünk diadalmaskodott.

Ezúttal ismét lányaink lesznek a vendéglátók, a szombaton 18:00 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban megrendezésre kerülő mérkőzésen, a Bócz László, Wiedemann Viktor bírópáros fújja majd a sípot.

Dunaújvárosban harcolhatja ki csapatunk a továbbjutást

A 2024-es esztendő első találkozóját vívja szombaton női kézilabda együttesünk a Tappe-Békéscsabai Előre NKSE, méghozzá a Magyar Kupa negyedik fordulójának keretében.

DKKA - Tappe-Békéscsabai Előre NKSE

Az ellenfél, aki egyben a házigazda szerepét is betölti, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia gárdája lesz, akik az előző fordulóban a Komárom csapatát legyőzve jutottak el ideáig. És bár a 33-30-as végeredmény szoros összecsapást sejtet, valójában a találkozó legelejétől magabiztos újvárosi vezetéssel zajlott a kupameccs, sőt az utolsó negyedórára is még tízgólos hazai vezetéssel fordultak rá a felek, így csak a végjátékot tudták némiképp izgalmasabbá tenni a vendégek. Az évzáró bajnokijuk ezzel szemben pont ellenkező forgatókönyvet hozott, hiszen a végig kiegyenlített találkozón, csak az utolsó öt percben nyílt szét jobban az olló a Kohász javára, így végül hat találattal 32-26 arányban győzték le a vendéglátó Kozármislenyt. Ezzel nyolc pontot begyűjtve a nyolcadik helyen tanyáznak jelenleg a bajnoki tabellán.

Együttesünk egy viszonylag könnyed 35-29-es orosházi győzelemmel jutott a kupa negyedik fordulójába még ősszel, ahol szinte mindenki játéklehetőséget kapott. Az év utolsó bajnoki összecsapásán ezzel szemben már jobban kellett a húzóemberek kiváló teljesítménye, ugyanis Vácon lépett pályára a „Rác csapat”. És amíg bírták, bizony rendkívül szoros mérkőzést vívtak a hazaiakkal, mi több, a 11-11-es félidőt követően a második félidő derekára egy 8-4-es rohammal sikerült is ellépnie lányainknak ellenfelüktől. Sajnos azonban a találkozó utolsó negyede hozta az ebben a szezonban többször tapasztalt forgatókönyvet, és az apránként elfogyó lilák felett egy 13-5-ös hajrával, viszonylag magabiztos 28-24-es sikert arattak végül a váci lányok.

Pedig a lilák mestere próbálta forgatni a csapatot, hogy a végére is maradjon erő, ebben elmondása szerint nagyon sokat segít, hogy több fiatal játékosra is jobban számíthat már, mint a szezon elején, hiszen Bencsik Bojána, vagy Török Fanni is egyre többet tud hozzátenni a játékhoz. De sajnos az önbizalom így is rendre megremeg a végjáték kulcsszituációiban.

„Ez a mérkőzés is hasonló hullámzást hozott játékban mint az elmúlt találkozóink – kezdte elemzését a vezetőedző. Már az első félidőben is lehetett volna nagyobb különbség a javunkra, csakhogy támadásban túl sok volt a hiba. Ellenben a védekezésünk kiválóan funkcionált, és sikerült is meglepnünk őket taktikailag, amivel látszott is, hogy nehezen boldogultak. A második játékrészt pedig még jobban kezdtük, négygólos előnyt tudtunk felépíteni és irányítottuk is a találkozót. Aztán védekezést váltottak a hazaiak, és egyik pillanatról a másikra elbizonytalanodtunk. Próbáltam ugyan visszahozni az első sorunkat, meg időket is kérni, de ahogy feljöttek és átvették a vezetést, szinte leblokkoltak a lányok. Jöttek a hibák támadásban, hátul pedig teljesen fellazultunk, amit ellenfelünk kíméletlenül kihasznált. Nagyon sajnálom, mert megint egy olyan összecsapást veszítettünk el, amit 40-45 percen keresztül szépen felépítettünk, a végjátékban pedig visszaengedtük riválisunkat a meccsbe. Ezen kell megpróbálnunk javítani a jövőben, fejleszteni a játékintelligenciánkat, hogy kritikus helyzetekben is tudjunk jó döntéseket hozni”.

Szükség is lesz erre, hiszen az új esztendő meghozza a nagyüzemet is csapatunk háza táján, ugyanis januárban már fontosabbnál fontosabb összecsapások várnak a lilákra. A pontvadászatban például az idény egyik kulcsmérkőzésére, a jövő heti Kozármisleny elleni hazai derbire készülhetnek lányaink, de még előtte a szombati kupameccsen kell kiharcolniuk a továbbjutást.

„Annyira markánsan nem választjuk szét azt, hogy most éppen a kupában vagy a bajnokságban játsszunk – folytatta a mester. Persze, a jövő heti Kozármisleny elleni találkozó az idény egyik legfontosabb megmérettetése lesz, de én ezt a szombati kupacsatát is mindenképpen fontosnak tartom. Főleg a csapatmorál szempontjából. Mert ahhoz nagyon kellenek a mérkőzések, a sikerek, hogy továbbépítsük magunkat, és megérezzék a lányok, hogy mi egy jó csapat vagyunk akik képesek a győzelmekre. Úgyhogy arra törekszünk, hogy a lehető legjobban játsszunk, és kiharcoljuk a továbbjutást. Viszont nem lesz könnyű összecsapás ez egyértelmű, hiszen a Kohászt nehéz megtörni otthon, iszonyatosan jól tudják kihasználni ellenfeleik hibáit, amit villámgyors lerohanásokkal büntetnek. Ráadásul nálunk meg irányítónk, Román Dorina játéka vált kérdésessé, aki a héten vírusos megbetegedéssel küzdött, de ettől függetlenül maximális intenzitással készülünk a találkozóra. Ugyanakkor meglehetősen jól ismerjük az Újvárost, nemrég találkoztunk ugye bajnoki összecsapáson is velük, ahol nagyon sok olyan elemi hibát követtünk el, amit szintén szeretném ha most kijavítanánk. Ezúttal is fontos lesz a visszarendeződés, mert legutóbb is ennek hiányából kaptunk döntő pillanatokban gólokat. Meg nyilván a támadójátékban is szeretném ha stabilabbak lennénk, és a hullámzó teljesítményünket kiegyenlítenénk, valamint koncentráltan, a labdát megbecsülve kézilabdáznánk, hogy ne kínáljuk tálcán a könnyű gólokat ellenfelünknek” – zárta mondandóját a lilák trénere.

A két gárda legutóbb októberben Békéscsabán mérte össze tudását, akkor 29-26 arányban a Kohász győzedelmeskedett. Dunaújvárosban viszont 2022 szeptemberében járt utoljára az Előre, de sajnos akkor is az újvárosiak örülhettek a 30-26-os sikerüknek. Ami a Kupát illeti, ebben a sorozatban már többször is kerültek egymással szembe a csapatok, legutóbb éppen a 2021/22-es kiírás ötödik fordulójában, akkor a némiképp tartalékos együttesünket 28-22-re győzte le a Kohász. Ezzel szemben sokkal szívesebben emlékszünk vissza a kupa 2017/18-as idényére, amikor is szintén a negyedik fordulóban csaptak össze a felek, ezúttal Békéscsabán, és akkor egy 31-28-as diadallal csapatunk lépett tovább a negyeddöntőbe. Reméljük hasonló eredménynek örülhetünk a szombati találkozót követően is, melyen az idegenbeli szereplés miatt már egy döntetlen is továbbjutást érhet lányainknak. A 16:00 órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezésre kerülő összecsapáson a Kovács-Sebők Stefánia, Vastag-Réti Rebeka bírópáros fújja majd a sípot.

A negyedik forduló további párosításai: Érd-Kisvárda, Esztergom-Alba Fehérvár és Vác-Debrecen. Illetve a Mosonmagyaróvár és az MTK már ott van a negyeddöntőben, az előnyerő Győrrel és Ferencvárossal egyetemben.