Tippmix

Archív

Videós beharangozó a Siófok elleni mérkőzés előtt

[ae-fb-embed url='https://www.facebook.com/elorekezilabda/videos/837456473117190/' width='640']

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Szerdán a Ferencváros érkezik a Viharsarokba

Interjú Horváth Rolanddal

20180509_horvath_roland

Szombaton az MTK-Budapest ellen matematikailag is bebiztosította bennmaradását az első osztályban az EUbility Group–Békéscsabai Előre NKSE, mivel 30:30-as döntetlent ért el a fővárosban. Ezzel négy pontra duzzadt az előnye a tizenharmadik helyen tanyázó Kecskeméttel szemben, és mivel az egymás elleni eredmény is a liláknak kedvez, így már biztos, hogy a Békéscsaba jövőre is a legmagasabb osztályban szerepelhet. A pontvadászatban még három találkozó vár a viharsarki egyletre, amelyből kettőt hazai környezetben játszik csapatunk. Elsőként, szerdán az a Ferencváros vendégeskedik Békéscsabán, amely a Győrrel hatalmas csatát vív a bajnoki címért. A két együttes jelenleg azonos pontszámmal áll a tabella élén, és mivel az egymás elleni hazai mérkőzéseiket egyaránt két góllal nyerték, amennyiben mindkét együttes hozza a hátra lévő találkozóit, akkor a bajnoki kiírás értelmében az összesített gólkülönbség döntheti el a bajnoki cím sorsát. Ebben az összevetésben jelenleg a Győrnek 19 gólos előnye van, viszont a Ferencváros egy mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisánál. Ami pedig még pikánsabbá teszi az Előre helyzetét ebben a szituációban, hogy a lilák nemcsak a Fradival, de az utolsó fordulóban a Győrrel is megmérkőznek még, tehát a bajnokaspiránsok végső összevetésében könnyen döntő faktor lehet a Békéscsabával játszott találkozó. A zöld-fehérek egyébként az ominózus, 26:24-re elveszített győri találkozót követően szombaton a Kisvárdát győzték le 36:22 arányban hazai környezetben. A lila-fehérek pedig a Vasas hazai legyőzésének, valamint az MTK otthonában begyűjtött egy pontnak köszönhetően, megőrizték tizenegyedik helyüket a bajnoki tabellán, ezzel együtt pedig egy pontos előnyüket is a fővárosi kék-fehérekkel szemben. Ennek apropóján egy értékelésre, a szerdai összecsapás kapcsán pedig esélylatolgatásra kértem, a lilák vezetőedzőjét, Horváth Rolandot.

– Szinte végig vezettetek az MTK elleni találkozón, mégis döntetlen lett a vége. Nyertetek vagy veszítettetek egy pontot?

– Valóban csaknem végig uraltuk a meccset, és bár az utolsó perceket egy picit elrontottuk, azért mindenképpen sikerként kezeljük az eredményt, hiszen véglegesen ezzel a ponttal értük el a bennmaradást, amiért egész tavasszal küzdöttünk. Összességében azért elmondható, hogy nagyon jól játszottunk, felőröltük ellenfelünket, akik sokáig nem is találták az ellenszert a játékunkra. Mivel a találkozó végét sajnos elkönnyelműsködtük, az MTK visszajött a mérkőzésbe, így végül kicsúszott a győzelem a kezünkből, de ennek ellenére természetesen nagyon boldogok vagyunk.

– A kitűzött célt, azaz a bennmaradást tehát teljesítette a csapat, mik az elvárások a hátralévő három mérkőzésre?

– Most már tényleg nyugodtan, mindenféle teher nélkül játszhatunk. Nyilván három roppant jó csapat ellen kell zárnunk az idei szezont, így az elsőszámú célunk a tisztes helytállás, illetve szeretném, amennyiben a Siófok a lehető legjobb kézilabdával, minél eredményesebben búcsúznánk a hazai szurkolóktól.

– A Fradi-Győr versenyfutás mennyiben nehezíti meg a dolgotokat, hiszen még mindkét csapattal farkasszemet kell néznetek?

– Mondanom sem kell, hogy ez a helyzet egyáltalán nem kedvez nekünk, hiszen alapból is két rendkívül erős csapatról beszélünk, akik ebben a szituációban pedig még nagyobb erőket fognak mozgósítani ellenünk. Ettől függetlenül azért megpróbálunk helytállni, és méltó ellenfelei lenni a két gigásznak.

– Először a Fradi vizitál nálatok, milyen Csabát szeretnél látni a pályán a szerdai összecsapáson?

– Minden mérkőzésen az az elsőszámú elvárásom, úgy jöjjünk le a parkettről, hogy maguk a játékosok és a szurkolók is elégedtetek lehessenek a pályán mutatott teljesítménnyel. Ez egy ilyen együttes ellen, mint amilyen a Fradi, még hatványozottabban igaz, úgyhogy ismételten egy küzdős, harapós Békéscsabát szeretnék látni. A védekezésre most is nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen rendkívül erős támadósorral rendelkezik ellenfelünk, de a megfelelő visszarendeződésnek is komoly szerepe lesz, hogy ne tudjanak átfutni rajtunk. Ezért is kell megpróbálni minél jobban lassítani a zöld-fehérek játékát. A lényeg, hogy megpróbáljuk a lehető legjobban megnehezíteni a vendégek dolgát, hogy a találkozó végén emelt fővel jöhessünk le a pályáról.

A két csapat szeptemberi összecsapása kifejezetten szoros mérkőzést hozott, hiszen a lila-fehérek nagyon sokáig jól tartották magukat, olyannyira, hogy a találkozó kétharmadáig vezettek is ellenfelükkel szemben, akkor azonban a Fradi megfordította az eredményt, és a győzelmet már nem is engedte ki a kezéből. Ettől függetlenül a 22:19-es végeredmény egyértelműen a lilák számára volt hízelgő. A szerdai viharsarki összecsapás 18 órától kerül megrendezésre a Városi Sportcsarnokban, a két játékvezető pedig Asztalos Bence és Bárkányi Gábor lesz.

Videós beharangozó az FTC elleni mérkőzés előtt

[ae-fb-embed url='https://www.facebook.com/elorekezilabda/videos/832458436950327/' width='640']

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Jegyelővétel a Ferencváros elleni hazai bajnoki mérkőzésre

A nagy érdeklődésre való tekintettel az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE 2018. május 5-én, szombaton megkezdi a belépők értékesítését a 2018. május 9-én, szerdán 18:00 órakor megrendezésre kerülő Ferencváros elleni hazai bajnoki találkozóra.

belepojegy_2017_2018_felnott_elorenkse

A jegyek a megszokott árakon (felnőtt: 1.200,- Ft, diák/nyugdíjas: 1.000,- Ft, családi: 2.500,- Ft) a mérkőzés napjáig megvásárolhatók lesznek a Hetes Kft. Andrássy úti sportáruházában.

Szombaton alsóházi rangadó a Népfürdő utcában

Interjú Mihálffy Adriennel

20180504_mihalffy_adrienn

Nincs megállás a K&H Női Kézilabda Ligában, mert ugyan a hajrába fordult a bajnoki küzdelem, a sorozatmérkőzések tovább folytatódnak. Így természetesen csapatunk számára is, lányaink ugyanis szombaton Budapestre, az MTK otthonába látogatnak, majd négy nappal később a Ferencváros együttesét látják vendégül. A fővárosi összecsapás ráadásul egy igazi alsóházi rangadót ígér, mert a két együttes között mindössze egy pont a különbség a bajnoki tabellán a csabai lányok javára. Lassan már csak matematikai esélye marad a Kecskemétnek a bennmaradásra, de a felek csak akkor nyugodhatnának meg teljesen, ha szombaton begyűjtenék a két bajnoki pontot. Az MTK egyébként ősszel szerepelt igazán jól, ugyanis az eddig összecsipegetett kilenc pontjukból hetet a bajnokság első etapjában szereztek. A bajnokság tavaszi részében eddig kizárólag a Kecskemétet tudták két vállra fektetni Vlagyimir Golovin tanítványai.  A legutóbbi hazai összecsapásuk alkalmával a Fehérvártól szenvedtek hétgólos vereséget, míg az elmúlt fordulóban Budaörsön léptek pályára, és szoros mérkőzésen ugyan, de 33:30 aányban ismételten térdre kényszerültek a kék-fehérek. A lilák ezzel szemben nagyszerű menetelésben vannak, hiszen a március végi, Kecskemét elleni győzelem óta csak a Vác és a Debrecen tudta elcsenni a pontokat Horváth Roland lányai elől, a vasárnapi, Vasas ellen 32:24-re megnyert találkozóval pedig a lila-fehér egylet nagyon nagy lépést tett az NB I-es tagságának megőrzése felé. Többek között erről a mérkőzésről, és a lilák előtt álló újabb feladatról kérdeztem csapatunk fiatal átlövőjét, a védekezés egyik oszlopát, Mihálffy Adriennt.

– Roppant fontos pontokat szereztetek vasárnap, mi döntött a javatokra?

– Leginkább a védekezésünk megfelelő minősége volt a kulcs, az, hogy kellően kemények és határozottak voltunk, illetve még egy kivaló kapusteljesítmény is párosult ehhez. Emellett koncentráltan játszottunk, és belőttük a ziccereinket, amelyek a Loki ellen kimaradtak. Nagyon készültünk a Vasas elleni találkozóra, mert tudtuk, hogy nagyon fontos mérkőzés ez a számunkra, és azt hiszem, fejben is maximálisan oda tudtuk tenni magunkat.

– Az év folyamán vezéregyéniséggé nőtted ki magad védekezésben, és úgy tűnik, hogy a mindössze januárban érkezett Giricz Laurával már hosszú évek óta egy párt alkottok a hátsó szekcióban…

– Valóban nagyon jól megértjük egymást Laurával a pályán, és noha tényleg sokszor hosszú idő kell arra, hogy védekezésben összecsiszolódjanak egyes játékosok, mi hamar megtaláltuk az összhangot. Kifejezetten szeretek is védekezni, és ugyan utánpótlás korúként még kevesebb feladatom volt hátul, már az előző szezon második felében hangsúlyosabb szerepem lett azzal, hogy bekerültem a hármas védő pozíciójába. A jelenlegi idényben pedig már a védekezés komplett irányítására is lehetőségem van, és ezt nagyon élvezem. Természetesen azért a támadásokról sem szeretnék lemondani a jövőben, de ott még nem érzem magamon azt a magabiztosságot, mint védekezésben. 

– Szombaton ismételten egy alsóházi derbi vár rátok, csak ezúttal idegenben…

– Igen, és azt azért szögezzük le, hogy ezt a találkozót is ugyanolyan fontosnak tartjuk, mint a Vasas elleni mérkőzést. Az mindenképpen érezhető az egész csapaton, hogy sokkal felszabadultabbak lettünk a vasárnapi győzelmet követően, pihenhettünk is egy picit – ami azért jól jött itt az erőltettet menet közepette -, de teljesen azért még nem dőlhetünk hátra, így szeretnénk még pontokat gyűjteni és legyőzni az MTK-t. 

– Akkor ezek szerint a cél az újabb idegenbeli siker?

– Mindenképpen. Az biztos, hogy nehéz mérkőzés lesz, mert nem csak nekünk kell a bennmaradásunk bebiztosításához még egy győzelem, hanem az MTK-nak is. Egészen biztosan mindent meg fognak tenni a kék-fehérek azért, hogy otthon tartsák a pontokat. Mi pedig, ha már megelőztük őket a tabellán, szeretnénk megtartani, vagy akár meg is erősíteni a 11. pozíciónkat. Azt gondolom, megfelelően felkészültünk belőlük, így ha okosan és nyugodtan játszunk, akkor eredményesen fel tudjuk törni a védelmüket. Megint fontos lesz, hogy a helyzeteinket belőjük, és hátul hozzuk azt a stabilitást, ami az elmúlt mérkőzéseken a sikereket jelentette számunkra.

– A legfontosabb kelléket, a Békéscsaba táblát már bekészítettétek?

– Jó is, hogy mondod, semmiképpen nem szabad itthon hagyni. De a viccet félretéve, már sokat beszélgettünk arról, mi az oka annak, hogy idegenben nem tudjuk azt a játékot játszani, amit hazai környezetben. Az egyik csapattársam meg is jegyezte, ha elhagyjuk a Csaba táblát, akkor leblokkolunk. Erre a csapatpszichológusunk azt tanácsolta, készítsünk egy ilyen táblát és vigyük magunkkal, hogy az idegen közeg okozta mentális görcsösséget feloldja. Hát legutóbb bejött, és remélem szombaton is sikerül a hazai pályához hasonló vehemenciával és sikerességgel kézilabdáznunk.

A két csapat január közepén csapott össze először az idei kiírásban, és együttesünk számára meglehetősen emlékezetes maradt az a találkozó, hiszen a lila-fehérek azon a mérkőzésen, a 29:26-os hazai sikerrel gyűjtötték be a szezon első pontjait. A visszavágó tehát szombaton, Budapesten az Elektromos csarnokban lesz 18 órától, a találkozó két játékvezetője Bacs József és Bóna Szabolcs lesz.

Videós beharangozó az MTK elleni mérkőzés előtt

[ae-fb-embed url='https://www.facebook.com/elorekezilabda/videos/830287903834047/' width='640']

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Elutasították a Budaörs óvását, maradt a pályán elért csabai győzelem

A Magyar Kézilabda Szövetség Verseny Albizottsága szerda délelőtt tárgyalta a Budaörs KSN Kft. óvását, amelyben a Pest megyei sportszervezet a 2018. április 19-én lejátszott, 26:25-ös békéscsabai győzelemmel végződött találkozó újrajátszását kérte arra hivatkozva, hogy a helyi időmérő eszköz későbbi elindulása miatt a vendégek győztes gólja időn túl esett. A Verseny Albizottság szakértői véleményeket kért be, írásban nyilatkoztak a játékvezetők, a versenybírók, valamint a Játékvezetői Albizottság is készített egy szakvéleményt.

A beérkezett jelentésekben olvasható volt, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség által delegált hivatalos személyek az óvásban szereplő időpontban a kézi időmérés és a nyilvános eredményjelző berendezés által mutatott időpontok között szignifikáns, jelentős, már beavatkozásra igényt tartó különbséget nem észleltek.

A találkozó játékvezetői a hivatalos játékidővel kapcsolatos problémát szintén nem észleltek.

A Verseny Albizottság a tárgyalás megtartását követően úgy határozott, hogy az óvást elutasítja és a pályán elért eredményt jóváhagyja.

Az adott mérkőzés utolsó 45 másodpercében a rendelkezésre álló dokumentumok alapján nem merült fel olyan okirati, vagy tárgyi vagy tanúvallomás által tett bizonyíték, amely a televízió szakkommentátorának állítását – az óra el nem indulását – alátámasztotta volna.

A döntést követően immáron végleges, hogy az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE 10 ponttal a tabella 11. helyén áll.

Vasárnap ismét fontos alsóházi rangadó következik a lila-fehér lányok számára

Interjú Horváth Rolanddal

20180428_horvath_roland

Nagy lépést tehet vasárnap este az EUbility Group–Békéscsabai Előre NKSE a bennmaradás felé, hiszen egy vérbeli alsóházi rangadón a Vasas együttesét fogadják Horváth Roland lányai a Városi Sportcsarnokban. Az a fővárosi gárda vizitál Békéscsabán, amely újoncként szerepel az idei szezonban, és három pontjával a tabella utolsó helyén szerénykedik. Ennek ellenére az egyetlen eddigi győzelműket nem kis meglepetésre, éppen a lilák ellen aratták idén januárban. Ezen kívül még szintén hazai pályán sikerült otthon tartaniuk egy pontot a Kecskemét együttesével szemben, viszont a bajnokság tavaszi etapjában még egyetlen mérkőzésen sem tudtak ponttal gazdagodni. Ehhez képest csapatunk már három győzelmet is elkönyvelhetett az elmúlt egy hónap során, és még ha szerdán nem is sikerült az újabb bravúr, mert a Debrecen csapata elvitte a Viharsarokból a pontokat, a tabellán továbbra is őrzi egypontos előnyét a rivális Kecskeméttel szemben a lila-fehér egylet. Viszont, hogy ez az előny még megnyugtatóbb legyen, kellenek a további egységek. Senkinek ne legyen afelől kétsége, hogy a fővárosiak nem fogják olcsón adni a bőrüket, ennek ellenére a csabaiak háza táján mindenki győzelmet vár a vasárnap esti találkozón. Erről részletesebben már az Előre vezetőedzője Horváth Roland beszéljen, akivel az esélylatolgatás mellett a szerdai vereség okait is boncolgattuk.

– Mi hiányzott a Loki ellen, hogy Ti hagyjátok el győztesen a pályát?

– A megfelelő koncentráció leginkább. 9 ziccert és 2 hétméterest hagytunk ki a találkozó során, ezzel nehéz egy ilyen szintű csapatot megverni. Azt hiszem, ezt egyértelműen mi rontottuk el, hiszen nagyon jól kezdtük a mérkőzést, magabiztosan vezettünk, aztán elkezdtünk belehibázni a helyzeteinkbe, és ez teljesen megzavart minket. Nyilván ezzel párhuzamosan az ellenfél játéka és kapusteljesítménye is feljavult, és noha mentünk, hajtottunk az egész találkozón, de mivel még a szerencse sem állt mellettünk ezen a napon, sajnos fejet kellet hajtanunk a Debrecen előtt.

– Sok idő viszont nincs keseregni, hiszen nyakunkon egy ismételten nagyon fontos hazai találkozó a Vasas ellen, akikkel szemben azért jó emlékeitek nincsenek…

– Bizony nincsenek, de éppen azért is mindenképpen szeretnénk győzni vasárnap, hogy végre teljesen feledtessük azt a januári fiaskót. Természetesen továbbra is nagyon nagy szükségünk van a pontokra, ugyanis a harc még tart a bennmaradásért. Viszont az meggyőződésem, hogy nem lesz könnyű összecsapás, mert a Vasas mindent egy lapra fog feltenni az elkövetkező találkozóin, így ellenünk is, és az ilyen csapatok ellen a lehető legnehezebb játszani.

– Ez a Vasas legveszélyesebb pontja?

– Lényegében igen, de nyilván a játék több szegmensében is oda kell rájuk figyelni. Főleg a beálló játékukat lehet kiemelni, amit az ellenfelek szemszögéből nagyon kellemetlenül csinálnak, és több csapatnak is okoztak már gondot ezzel a fajta stílussal. Ettől függetlenül én azt hiszem, magunkkal kell leginkább foglalkozni, és a szerdainál sokkal koncentráltabban és okosabban kézilabdázni.

– Akkor ez lehet a siker receptje?

– Röviden összefoglalva, igen. A védekezés keménysége, mint mindig, most is döntő faktor lesz, valamint a küzdés, hogy száz százalékig tegye oda magát mindenki, az ugyancsak elengedhetetlen lesz. Igaz, azért ez a Loki ellen is megvolt, viszont a helyzetkihasználáson mindenképpen javítani kell, és ez már nagyban függ a koncentrációtól. Mivel kevesen vagyunk, így ez a sűrű program nem feltétlenül nekünk kedvez, és ugye a fáradtsággal az összpontosítás is csökken, de megpróbáljuk azért frissíteni is a lehetőségekhez képest a lányokat. Szóval, még ha egy harcos, nehéz mérkőzést is kell játszanunk, én bízom benne, hogy sikerrel vesszük az akadályt, és itthon tartjuk a nagyon fontos pontokat. Ebben továbbra is kérem a szurkolók segítségét, akik remélem, vasárnap hasonlóan jó hangulatot teremtenek, mint legutóbb a Debrecen ellen is tették.

A Vasas az előző fordulóban a Budaörs otthonában lépet pályára és 35:29-es vereséget Ahogy már korábban szót ejtettünk róla, a két csapat budapesti mérkőzését a hazaiak nyerték négy találattal, így ez a 28:24-es végeredménnyel zárult összecsapás a mai napig fájó emlék a viharsarkiak számára. A visszavágási lehetőség tehát adott vasárnap, a találkozó a megszokott meccsidőpontokhoz képest később, 19 órától kerül megrendezésre a Városi Sportcsarnokban. A mérkőzés két játékvezetője a Felhő Ferenc – Öcsi Tamás bírópáros lesz.

Azt pedig senki ne feledje, hogy a héten meghirdetett akció keretében az a szurkolók, akik szerdán belépőjegyet váltottak a Loki elleni derbire, ezzel a belépővel ingyenesen tekinthetik meg a vasárnap esti összecsapást is.

Videós beharangozó a Vasas elleni mérkőzés előtt

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Walfisch Mercédesz szerződést hosszabbított Békéscsabán

Az EUbiltiy-Group-Békéscsabai Előre NKSE 2019. június 30-ig szerződést hosszabbított Walfisch Mercédesszel, így a válogatott keretben is számításba vett, saját nevelésű átlövő újabb egy évig a lila-fehérek játékosa lesz.

walfisch_hosszabbit_18_19

Walfisch Mercédesz 2006-ban lett a csabaiak igazolt sportolója, és a 2010/11-es bajnoki idényben tett fővárosi kitérőjét leszámítva végig az Előre játékosa volt, a felnőtt együttesben 2012. tavaszán mutatkozott be. Az átlövő tagja volt a korosztályos válogatottaknak, és több alkalommal részt vett már a felnőtt nemzeti csapat összetartásain is. A 2017/2018-as bajnoki idényben a csapat kapitánya lett, és a szezon eddigi 21 mérkőzésén 106 alkalommal volt eredményes.