II. Szabó Károly emléktorna

A Békéscsabai Előre NK a klub örökös tiszteletbeli elnöke és edzője, Szabó Károly emlékére második alkalommal rendezi meg a kétnapos tornát.

A felnőtt viadalon négy csapat, az Alba Fehérvár KC, a Moyra Budaörs Handball, a CSM Slatina, valanint a Békéscsabai Előre NK lép pályára. A serdülő- és ifjúsági tornákon pedig az Alba Fehérvár KC, a Moyra Budaörs Handball, a Kisvárda SE, valamint a Békéscsabai Előre NKSE vesz részt.

Az egynapos belépőjegyek 1.500,- forintba, míg a kétnapos 2.000,- forintba kerülnek majd.

Az utánpótlás torna ünnepélyes menyitójára 2022. augusztus 19-én (pénteken) 13:00 órakor kerül sor a Városi Sportcsarnokban, míg a felnőtt torna ünnepélyes eredményhirdetése 2022. augusztus 20-án (szombaton) 13:30 órakor kezdődik majd.

II. Szabó Károly emléktorna

A II. Szabó Károly emléktorna felnőtt programja:

Augusztus 19. (péntek) 16.00 óra: Alba Fehérvár KC – Moyra Budaörs Handball
Augusztus 19. (péntek) 18.00 óra: EUbility-Group Békéscsabai Előre NK - CSM Slatina

Augusztus 20. (szombat) 10.00 óra: Előző napi vesztesek a 3. helyért
Augusztus 20. (szombat) 12.00 óra: Előző napi győztesek az 1. helyért
Augusztus 20. (szombat) 13:30 óra: Eredményhirdetés

A felnőtt mérkőzések a Városi Sportcsarnokban, a serdülő meccseket a Kazinczy Ferenc Általános Iskola tornatermében, míg az ifjúsági összecsapásokat az Evangélikus Gimnázium tornatermében tekinthetik meg.

line

line

II. Szabó Károly Emléktorna menetrend és eredmények

Dátum
Időpont
Hazai
-
Vendég
Eredmény
Korcsoport
Helyszín
2022.08.19.14:30Moyra Budaörs Handball-Alba Fehérvár KC30-29 (12-17)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2022.08.19.14:30Kisvárda SE-Békéscsabai ENKSE26-24 (12-14)IfjúságiEvangélikus Gimnázium
2022.08.19.16:00Kisvárda SE-Békéscsabai ENKSE27-41 (13-14)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2022.08.19.16:00Moyra Budaörs Handball-Alba Fehérvár KC25-39 (11-23)IfjúságiEvangélikus Gimnázium
2022.08.19.16:00Alba Fehérvár KC-Moyra Budaörs Handball29-28 (14-12)FelnőttVárosi Sportcsarnok
2022.08.19.18:00Békéscsabai ENK-CSM Slatina28-23 (12-11)FelnőttVárosi Sportcsarnok
2022.08.20.09:00Békéscsabai ENKSE-Moyra Budaörs Handball23-25 (10-15)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2022.08.20.09:00Kisvárda SE-Alba Fehérvár KC28-27 (9-12)IfjúságiEvangélikus Gimnázium
2022.08.20.10:00CSM Slatina-Alba Fehérvár KC27-26 (11-11)FelnőttVárosi Sportcsarnok
2022.08.20.10:30Kisvárda SE-Alba Fehérvár KC30-36 (14-15)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2022.08.20.10:30Békéscsabai ENKSE-Moyra Budaörs Handball27-28 (18-17)IfjúságiEvangélikus Gimnázium
2022.08.20.12:00Békéscsabai ENK-Moyra Budaörs Handball26-23 (10-7)FelnőttVárosi Sportcsarnok
2022.08.20.14:00Békéscsabai ENKSE-Alba Fehérvár KC38-24 (14-11) SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2022.08.20.14:00Kisvárda SE-Moyra Budaörs Handball21-29 (9-13)IfjúságiEvangélikus Gimnázium
2022.08.20.15:30Kisvárda SE-Moyra Budaörs Handball21-32 (7-18)SerdülőKazinczy Ferenc Általános Iskola
2022.08.20.15:30Békéscsabai ENKSE-Alba Fehérvár KC26-35 (17-16)IfjúságiEvangélikus Gimnázium

Régi-új arc az átlövősorban

Akik böngészték már az Előre NKSE új igazolásainak névsorát azok örömmel konstatálhatták, hogy az Agbaba név által, egy a csabai kézilabdás életben igazán ismerős nevet is felfedezhetnek, hiszen 2018 és 2021 között mind a két Agbaba testvér megfordult csapatunkban.

Marija Agbaba

Fotó: Antal János

A beállós Jelena két szezonban erősítette a lilákat, míg az átlövő Marija egy idényt követően 2019-ben döntött a távozás mellett. Viszont három esztendővel később egy év jagodinai, egy szombathelyi és a legutóbbi szezonban a Vasasnál tett kitérőt követően, ismét az Előrében köszönthetjük. A kikindai származású jobbátlövő szülővárosában kezdett kézilabdázni, Magyarországra pedig 2016-ban érkezett, amikor a Siófok játékosa lett. Ezt követően egy Fehérorosz idény után tette át először székhelyét Békéscsabára.

– Üdvözlünk Békéscsabán! Mennyire köszönhető a múltadnak, hogy ismét lila-fehér csapatunkat választottad?

– Nem tagadom, hogy az is nagyon sokat nyomott a latban amikor a visszatérés mellett döntöttem, hogy korábban már játszottam Békéscsabán. Egyértelmű könnyebbség, hogy nem az ismeretlenbe érkeztem, ugyanis szinte mindenkit ismerek a klubnál, és így biztos voltam abban, hogy roppant gyorsan be fogok illeszkedni a csapatba. De ezenkívül a szakmai háttér is fontos volt számomra, hiszen azzal is tisztában voltam, hogy már az előző idényben is magas szintű, kemény munka folyt az együttesnél. Éppen ezért is bizakodó vagyok, hogy egy egységes csapattal kellően eredményesek tudunk majd lenni a bajnokságban.

– Milyen célokkal érkeztél egyesületünkhöz?

– Az elsődleges cél természetesen a bennmaradás kiharcolása, de én bízom benne, hogy ezenfelül is tudunk meglepetést okozni és még ennél is jobb eredménnyel előrukkolni. Ami engem illet, szeretnék hosszú távon a lehető legjobban játszani, és azon leszek, hogy a maximumot hozzam ki magamból a csapatnál, ami nyilván a válogatott szereplésemre is pozitívan hatna, ugyanis ott is szeretnék helytállni. Amúgy kifejezetten jó érzés volt ismét visszatérni Békéscsabára, már most remekül érzem magam itt, minden lány nagyon kedvesen fogadott, szóval abszolút pozitív töltöttséggel nézek a jövő felé.

– Említetted a válogatottat, gondolom kiemelten fontos szerepe van az életedben a nemzeti együttesnek?

– Igen, ez valóban így van. Nagyon fontos nekem a nemzeti csapat is, és már most rengeteg emlékezetes pillanatom van, amit a válogatottnál megéltem. Ilyen volt a legutóbbi spanyolországi világbajnokság is, ahol fantasztikus volt érezni, ahogy szinte egész Szerbia mellettünk állt, sőt büszke volt ránk, hiszen egy rendkívül fiatal csapattal sikerült egy kiugró eredményt elérnünk. Ez tényleg örök emlék marad számomra, és nagy büszkeséggel tölt el, hogy a hazám válogatottjában játszhatok.

– Végezetül mi az, amivel a leginkább szereted eltölteni a kézilabdázáson kívüli idődet?

– Ha van némi szabadidőm, azt általában a családom körében igyekszem eltölteni, de ezenkívül még szeretek filmeket és sorozatokat is nézni. Ami pedig igazán kikapcsol, az, ha lehetőségem van elmenni a barátaimmal kávézni, hiszen köztudott, hogy a balkáni emberek imádják a kávét, és ez alól én sem vagyok kivétel.

Dömény Dezső

Kozármisleny SE – EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE

 kozarmisleny_se_150spacerbenkse_150

Felkészülési mérkőzés

Kozármisleny SE – EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE

25-29 (12-19)

A BELÉPÉS INGYENES!

Időpont: 2022. augusztus 13. (szombat) 13:00 óra

Helyszín: Szeged, Piarista Gimnázium

Cím: 6724 Szeged, Bálint Sándor u. 14.

Játékvezetők: Paska, Vastag.

Békéscsaba: Szabó D., Razum, Domokos-Madera – Bencsik 1, Giricz L. 2, M. Agbaba 2, Horváth G. 3, Kukely K. 1, Török F., Andróczki 3, Termány 2, Mayer Sz. 2, Borbély M. 4, Vámosi P. 8, Gyimesi 1, Zsemberi.
Vezetőedző: Papp Bálint.

A Kozármisleny legjobb dobói: Polics, Lengyel L. 5-5.

Kiállítások: 4, ill. 10 perc.

line

A másodosztályú Kozármisleny ellen lépett pályára és győzött kiváló első félidős produkcióval az NB I-es rajtra készülő Békéscsaba női kézilabdacsapata.

Kozármisleny SE - EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE 25-29 (12-19)

Szombat kora délután a másodosztályú Kozármisleny ellen játszotta le ötödik felkészülési mérkőzését az élvonalba egy év kihagyást követően visszajutott Békéscsaba női kézilabdacsapata. A két együttes tavasszal az NB I. B felsőházi rájátszásában kétszer is találkozott, így viszonylag friss emlékük lehetett egymásról. A lila-fehérek jó tempóval kezdtek, a kiegyenlített első negyed óra és 8–8-as állás után az első félidőben hatszor is eredményes Vámosi Panna vezérletével a szünetre megnyugtató, hétgólos előnybe kerültek. Papp Bálint együttese a második játékrészben viszont már nem tudta megismételni a jó teljesítményt, így a második harminc percet három találattal megnyerő Baranya megyei rivális a végén valamelyest kozmetikázni tudott az eredményen.

A szombati meccs az ellenfél játékerejét és a játék sebességét tekintve is nyilván teljesen más volt, mint az NB I.-es bronzérmes Debrecennel vívott hétközi edzőmérkőzés, ettől függetlenül újabb hasznos szakmai tapasztalatokkal gazdagodhattak a csabaiak. Az ENKSE legközelebb jövő pénteken és szombaton hazai környezetben, a 2. Szabó Károly-emléktornán lép pályára a szintén első osztályú Székesfehérvár és Budaörs, illetve a román élvonalbeli Slatina társaságában.

Papp Bálint: – Az első félidő kimondottan tetszett, a második már kevésbé. Az első harminc percben jó sebességű és koncentrált játékot mutattunk. A szünet után ugyanez már nem volt elmondható a teljesítményünkről, rengeteg helyzetet kihagytunk és magunkra húztuk az ellenfelet. Próbáltunk a tempóra figyelni, ami sikerült az első félidőben, ám utána a rossz helyzetkihasználásunkkal saját magunkat húztuk le, így nehezebb volt az a játékrész. Mindenki pályára lépett, igyekeztünk lehetőséget adni, voltak, akik éltek ezzel, mások kevésbé.

Tájékoztató

Tájékoztató az utánpótláskorú sportolók képzési díjáról (tagdíjáról).

Letöltés (PDF, 161KB)

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE – DVSC Schaeffler

benkse_150spacerdvsc_schaeffler_150

Felkészülési mérkőzés

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE - DVSC Schaeffler

25-45 (15-23)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜL MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2022. augusztus 9. (kedd) 16:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 1389. hrsz.

Játékvezetők: Paska, Vastag.

Békéscsaba: Szabó D. – Horváth G. 1, M. Agbaba 4 (1), Gyimesi 7, Giricz L. 1, Mayer Sz. 1, Kukely K. 1. Csere: Madera-Domokos (kapus), Vámosi P. 2, Termány, Borbély M. 4 (1), Bencsik, Török F. 2, Andróczki 2, Zsemberi, Pétervári.
Vezetőedző: Papp Bálint.

A DVSC legjobb dobói: Szabó Nina 8, Töpfner 7 (1), Planéta 6 (1), Petrus 6.

Kiállítások: 8, ill. 4 perc.

Hétméteresek: 3/2, ill, 2/2.

line

A másodosztályú Eger, illetve a román élvonalbeli Zilah és Zsilvásárhely után a hazai ligában legutóbb bronzérmes Debrecen ellen vívták negyedik felkészülési mérkőzésüket a Békéscsaba női kézilabdázói kedd délután hazai pályán, zárt kapuk mögött. Az NB I-be egy év kihagyás után visszajutott lila-fehérek ízelítőt kaphattak a meccsen már 21 perc elteltével 10 góllal vezető vendégektől, hogy milyen szint vár rájuk ősztől újra a legjobbak között. A csabai hibákra kíméletlenül lecsapó, rengeteg gyors és könnyű gólt szerző riválissal szemben hasznos tapasztalatokkal gazdagodhatott az Előre, amely szombaton az NB I. B-s Kozármislennyel találkozik Algyőn újabb edzőmeccsen.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - DVSC Schaeffler 25-45 (15-23)

Papp Bálint: – Felmérhettük azt milyen, amikor a magyar bajnokság elejével játszunk. Gratulálok a Debrecennek, amely nagy fordulatszámon pörgött, mellyel mi sajnos csak bizonyos periódusokban tudtuk felvenni a versenyt. Agresszivitásban kell javulnunk, illetve a hibák számát redukálni.

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE – CSM Târgu Jiu

 benkse_150spacercsm_targu_jiu

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE - CSM Târgu Jiu

35-29 (16-16)

Időpont: 2022. augusztus 6. (szombat)

Helyszín: Zilah (Románia)

Legjobb dobók: Borbély M. 8, M. Agbaba 7, Gyimesi, Horváth G. 5-5, ill. Buca 7.

line

Szombaton délelőtt lejátszotta második felkészülési mérkőzését is a rövid romániai túrán lévő Békéscsabai Előre NKSE NB I-es női kézilabdacsapata. A Papp Bálint által irányított lila-fehér együttes a román élvonalban újonc, olténiai CSM Targu Jiu (Zsilvásárhely) csapatával találkozott Zilahon.

A kiélezett találkozó az utolsó negyed óráig gyakorlatilag végig döntetlenre állt, ám a hajrát a csabaiak bírták jobban, így végül biztató, hatgólos győzelmet arattak. A magyar kapuba a 45. perctől beszálló Madera-Domokos Claudia oroszlánrészt vállalt a sikerből, a záró 15 percben több fontos védést mutatott be, amely után gyors gólokat szereztek társai rendezetlen védelemmel szemben.

Papp Bálint: – A szebbik arcunkat mutattuk minden szempontból, játékban és sebességben is, a Zalau elleni első, pénteki meccshez képest. Örülök a győzelemnek. Mindenki játéklehetőséget kapott és több jó teljesítmény is volt a csapatban.

HC Zalău – EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE

 hc_zalau_150spacerbenkse_150

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

HC Zalău – EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE

31-23 (15-12)

Időpont: 2022. augusztus 5. (péntek) 18:45 óra

Helyszín: Zilah (Románia)

Legjobb dobók: Lazics, Stamin 6-6, ill. M. Agbaba 8.

line

A rövid romániai túrán lévő Békéscsabai ENKSE NB I-es női kézilabdacsapata pénteken a házigazda HC Zalău ellen lépett pályára.

HC Zalău - Békéscsabai Előre NKSE

Papp Bálint: – Összességében hasznos mérkőzés volt, agresszív ellenféllel találkoztunk. Sok kiállítást kaptunk, így bőven volt lehetőségünk gyakorolni az emberhátrányos szituációkat. Természetesen azért csalódottság is van bennem, játékban egy kicsit többet vártam volna az együttestől. Ettől függetlenül hasznos meccs volt, igyekeztünk forgatni a csapatot, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson.

A csabaiak szombaton a Zsilvásárhely (CSM Târgu Jiu) ellen játszanak még egy felkészülési mérkőzést, majd indulnak haza.

Zilahra utazott az Előre NKSE

A hétközi hazai munka után a partiumi Zilahon folytatja a nyári edzőmérkőzések sorát a Békéscsabai Előre NKSE NB I-es női kézilabdacsapata.

Papp Bálint alakulata egy helyi felkészülési tornán vesz részt, ahol két román élvonalbeli gárdával csap össze. A lilák péntek este 18:45 órától a volt román szövetségi kapitány, Gheorghe Tadici által irányított HC Zalauval mérik össze tudásukat. A tornára szintén első osztályú CSM Targu Jiu gárdája kapott még meghívást, mellyel szombat délelőtt 10 órától mérik össze tudásukat Mayer Szabináék.

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE – Eszterházy SC Eger

benkse_150spacereger_sc_150

Felkészülési mérkőzés

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE – Eszterházy SC Eger

29-28 (10-11)

Időpont: 2022. július 30. (szombat)

Helyszín: Hajdúnánás, Hódos Imre sportcsarnok

Játékvezetők: Kovács G., Papp B.

Békéscsaba: Madera-Domokos – Andróczki 1, Gyimesi 4, Giricz 3, Vámosi P. 1, M. Agbaba 6, Borbély M. 5. Csere: Horváth G., Kukely K. 3, Termány 1, Bencsik 2, Mayer Sz. 2, Pétervári 1.
Vezetőedző: Papp Bálint.

Az Eger legjobb dobói: Varjú 11, Bató 5 (2). Kiállítások: 10, ill. 4 perc.

Hétméteresek: –, ill. 3/2.

Az eredmény alakulása: 6. perc: 1–4. 12. p.: 3–8. 24. p.: 8–11. 36. p.: 13–14.42. p.: 19–19. 48. p.: 21–23. 54. p.: 25–25.

line

A nyári alapozás harmadik hetének zárásaként lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Békéscsabai Előre NKSE női kézilabdacsapata.

Békéscsabai Előre NKSE - Eszterházy SC Eger 29-28 (10-11)

Papp Bálint vezetőedző dolgát és a hatékony munkát alaposan megnehezítette, hogy az elmúlt hetekben több játékos (a horvát kapus Marina Razum, Szabó Dóra, Horváth Gréta, Mayer Szabina, Zsemberi Zóra) is sérüléssel, illetve betegséggel küszködik vagy küszködött, Bucsi Lili pedig a magyar női ifjúsági-válogatottal a szkopjei U18-as világbajnokságon szerepel.

Ettől függetlenül a szakmai stáb igyekszik beépíteni az új igazolásokat a szeptember 3-i bajnok rajt előtt, ezt szolgálta a szombat délben az NB I. B-s Eger ellen játszott első edzőmeccs is, amelyet a gyenge kezdés ellenére megnyertek a csabaiak. Az egriek már a harmadik felkészülési találkozójukat vívták (egy hete a szintén élvonalbeli Budaörs otthonában győztek) és talán éppen emiatt, nagyszerűen játszottak az első tizenöt percben. A Csaba 8–2-es hátrányból próbált visszakapaszkodni, ami sikerült is: az Előre egy nyolcperces hevesi gólcsendet kihasználva a szünetre mínusz egyre felzárkózott.

A második játékrész is szorosan alakult, az 54. percben is még 25–25 volt az állás, a hajrát azonban a Lilák bírták jobban, így bár a Papp-csapat csak az utolsó percekben vezetett először a meccsen, ez győzelmet ért végül.

Az Előre a hazaérkezést és a vasárnapi pihenőt követően hétfő délutántól ismét itthon folytatja a munkát, majd a jövő hét második felében a romániai Zilah felé veszi az irányt, ahol pénteken és szombaton újabb két felkészülési mérkőzést játszik.