Az ember a számok mögött

Interjú Liebscher Lászlóval

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az előző szezon óta sokkal tudományosabb alapokra helyezte a felkészülést lila-fehér női kézilabda-csapatunk, ennek pedig elsőszámú oka, hogy Liebscher László személyében már egy sportanalitikus is segíti Papp Bálint vezetőedző munkáját. És mivel roppant izgalmas, sőt külső szemlélő számára szinte misztikus is az a tevékenység amit ő művel, így örömmel vettem, hogy némi betekintést ő is engedett a tevékenységébe.

Liebscher László

– Az élesszemű szurkolóknak már feltűnhetett, hogy mérkőzések alatt rendre ott vagy a kispadnál tablettel a kezedben, így biztos sokakban fel is merülhetett a kérdés, mi az amivel Te pontosan foglalkozol itt a csapatnál?

– Angolul úgy nevezik ezt, hogy Performance Manager, más néven elemzem a játékosokat, és a rendelkezésre álló adatok segítségével megkeresem azt ami fejleszthető bennük, ezáltal sokkal optimálisabban tudunk reagálni a csapatot érintő váratlan szituációkra is. A kulcs itt az úgynevezett 8 stresszforrás kiszűrése, ami negatívan hat egy játékos teljesítőképességére. Nem kell itt extra tudományos dolgokra gondolni, hiszen ezek teljesen természetes dolgok amik minden ember napi teljesítményét befolyásolják, azaz a fizikai, az emésztési, a közösségi, az érzelmi, a mentális, a környezeti, mondjuk egy sérülésből adódó strukturális, valamint az alváshiány okozta stressz. Az adatfókuszú munkám során ezt vizsgálom, és így a befolyt információk alapján leginkább négy fő kérdésre keresem a választ: „Mi történt? Miért történt? Mi fog történni? Minek kellene történnie?”.

– Azért ez nem tűnik annyira mindennapos dolognak, mégis minek a hatására kezdtél ezzel foglalkozni?

– Lényegében egy maratonfutás irányította rá a figyelmemet ezekre a dolgokra. Korábban rendszeresen futottam, és így elhatároztam, hogy felkészülök egy maraton versenyre amihez nyilván kitűztem azt a teljesítmény amit szerettem volna elérni, és amire az edzéseken is készültem. Viszont magán a versenyen már nem tudtam kihozni magamból azt a teljesítményt ami tulajdonképpen bennem volt, és ez annyira felbosszantott, hogy elkezdtem kutatni a miérteket. Rájöttem, hogy messze nem elég az elvégzett munka, csak akkor tudjuk kihozni a maximumot magunkból, ha a regeneráció ugyanolyan súllyal esik a latba a felkészülés során mint az edzés. Tehát, lehet az elvégzett munka 100%, ha a regeneráció csak 60%-os, akkor a teljesítményünk is csak 60%-os lesz. Bármennyire is újnak és furcsának tűnhet ez a szemlélet, bizony sokkal nagyobb részben befolyásolnak egy játékost az edzésidőn kívüli hatások mint maga az edzés, amit azért mellette nyilván maradéktalanul bele kell tenni. És bár leginkább saját kútfőből kezdtem képezni magam, az évek során azért alaposan bele is ástam magam a témába. Azóta a Testnevelési Egyetem Sportjátéktan szakján tartok rendszeresen előadásokat, és az Előrés munkámat megelőzően is segítettem például a női junior kézilabda-válogatott szereplését.

– Maga a monitorozás a gyakorlatban miként történik?

– Nagy csoda nincs benne, a szokásos mellkaspánt segítségével mérjük az adatokat. A varázslat inkább ott kezdődik, hogy mit kezdünk ezekkel az adatokkal, csak mérjük és tudomásul vesszük, vagy kielemezzük és visszacsatolunk. Alapvetően egy klub környezetben a játékos heti 168 órájából mindössze 20-27%-ára van valamilyen rálátása a szakmai stábnak, vagyis minden ott dől el, hogy a többi közel 80%-ban valójában mi is történik. Az Én munkám ebben a 80%-ban teszi láthatóvá a fejlődési lehetőségeket. Már reggel elkezdődik a monitorozás, hiszen egy nyugalmi mérés segítségével látjuk, hogy az adott játékos szervezete milyen terhelésre van felkészülve. Aztán következik az edzés alatti mérés, ahol a tényleges teljesítményt tudjuk megállapítani.

– A beérkező számoknak mi lesz a sorsa?

– A mérések kiértékelését a komplett stábbal, tehát a szakmai és az orvosi szakemberekkel együtt végezzük, hiszen erőnléti, mentális és egészségügyi szempontból is vizsgáljuk a játékosokat, akiket mindig a maximális teljesítményre készítjük fel, így ha ebben valami eltérést tapasztalunk, arra egyből tudunk reagálni, azaz kivizsgáljuk és megkeressük a teljesítménycsökkenés okát. A fókuszban pedig egyértelműen a mérkőzések és az azokon nyújtott hatékonyság áll, hogy a játékosokat ellenállóvá és gyorsan alkalmazkodóvá tegyük, és mindenki a saját koordinátarendszerén belül, a saját meccsteljesítményéhez képest fejlődjön.

– Ebben mennyire együttműködőek a lányok?

–  Azt nem mondom, hogy tavaly mikor elkezdtük nem volt kétség bennük, hiszen mégiscsak egy komplex elemzés alá vannak vetve, de gyorsan megértették, hogy ez az ő érdeküket is szolgálja, akár mondjuk egy sérülés megelőzésében is. Rájöttek, hogy egy-egy konkrét feladatnak igen is célja van a teljesítményük növelésének érdekében, szóval abszolút pozitív irányban változott a hozzáállásuk, ezáltal ők is folyamatosan tanulnak, fejlődnek, amivel így a mi munkánk, és persze a csapat teljesítménye is egyre hatékonyabb lesz.

Dömény Dezső

Interjú Papp Bálinttal

Időpont: 2022. július 26. (szerda)

Helyszín: Hajdúnánás

Készítette: Hajdúnánási Televízió

Zajlik az alapozás

Interjú Tóth Kristóffal

Július 11-én együttesünk az EUbility Group – Békéscsabai ENKSE is megkezdte felkészülését a 2022/23-as kézilabda szezonra. Az egy év kihagyást követően ismét a legmagasabb osztályban szereplő lila-fehérek, jelenleg az első három hétben intenzív erőnléti edzésekkel alapozzák meg a tökéletes kondit, melynek monotonitását július utolsó hetében egy hajdúnánási edzőtáborral igyekszik majd megtörni a szakmai stáb. Melyben ilyenkor még inkább felértékelődik az erőnléttel és annak  monitorozásával foglalkozó szakemberek tevékenysége, akik közül ezúttal az erőnléti edző Tóth Kristóffal ismerkedhetünk meg közelebbről, és az ő szemüvegén keresztül pillanthatunk bele az alapozás jelenlegi szakaszába.

Tóth Kristóf

– Mikor a csütörtök délutáni edzés második felében a lányok legnagyobb örömére már a labda is előkerült, na akkor tudtunk csak leülni Tóth Kristóf erőnléti edzővel beszélgetni, hiszen ez azt jelentette, hogy a tréning erőnléti része befejeződött. Viszont amíg néztem a munkáját, azon gondolkodtam, hogy miért éppen az edzősködés ezen válfaját választja valaki, ráadásul úgy, hogy édesapja az a Dr. Tóth János ortopéd főorvos, aki együttesünk csapatorvosi feladatait is ellátja, tehát adódhatna a kérdés, miért nem az orvosi pálya… Szóval amint megérkezett, kisvártatva neki is szegeztem a kérdést…

– Az orvosi pálya igazából soha nem vonzott, mivel világéletemben sportoltam, így mindig is ezen a területen képzeltem el a jövőmet. Igaz elsősorban mint sportoló, csak sajnos egy gerincsérv jóval hamarabb véget vetett az atlétikai karrieremnek mint ahogy arra előzetesen számítottam. Ugyanakkor megnyitott egy másik ajtót a számomra, hiszen valahol a sérülésemnek is köszönhetően fordultam a sportnak kezdetben a rehabilitációs, majd később az erőnléti területei felé. Elvégeztem Szegeden a rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakot, miközben a gyakorlatban elkezdtem felépíteni magam és gyarapítani a tudásom. Először masszőrként kezdtem el dolgozni, ennek köszönhetően kerültem kapcsolatba a kézilabdával is, majd miután a rehabilitáció útján is elindultam, a Békéscsabai Labdarúgó Akadémiára már mint rehabilitációs szakember kerültem. Ezt a mai napig is csinálom, de tavaly óta itt a kézilabdacsapatnál már az erőnléti területen is lehetőségem van kamatoztatni a tudásom, ami az atlétikai múltam miatt is különösen közel áll a szívemhez.

– Mi alapján állítod össze a munka erőnléti részét, és ez mennyire személyre szabott?

– Ez egyértelműen csapatmunka is, hiszen az erőnléti edzésmunkának tökéletesen bele kell illeszkednie a szakmai és a rehabilitációs részbe, így lesz teljes az egész. Nyilván a játékosok mutatói, és a különböző posztok alapján is más-más edzésmunkát végeznek a lányok. Folyamatosan teszteket készítünk, mind funkcionális, mind pedig mobilitási jellegű felméréseket, amik számomra is támpontot nyújtanak az edzésterv összeállításában. Sérülések után pedig hatványozottabban felértékelődik a személyes edzésmunka, hiszen ilyenkor általában külön is foglalkozom az adott játékossal. Persze ez is valahol teammunka, ugyanis az orvossal és a gyógytornásszal történő egyeztetés ez esetben is rettentően fontos.     

– Folyik az alapozás, miben más most a munkád mint mondjuk szezon közben?

– Oly mértekben mindenképpen, hogy kétszer annyi munkám van. Főleg az első három hétben meglehetősen intenzív erőnléti feladatokat végeznek a lányok, hiszen ez az időszak az, amikor az egész szezonra meg kell alapozni a megfelelő kondíciót. Persze ez is fokozatosan van felépítve, ugyanis először inkább az izomtömeget növeljük, majd csak utána következik a dinamika fejlesztése. Ahogy pedig közeledik az idénynyitó úgy csökkennek az ilyen jellegű foglalkozások, és egyre inkább a szakmai, taktikai edzések dominálnak. Szezon közben meg már csak a hét elején végzünk szisztematikus erőnléti munkát, illetve a tréningek előtti gyorsító bemelegítések és a szintén rendkívül fontos edzések utáni nyújtásokban van szerepem.

– Túl két munkahéten, hogy áll most a csapat erőnlét tekintetében, és mi vár még a lányokra?

– Nem meglepő módon nyomott hagyott a játékosokon a nyaralás, szóval igencsak meglátszott rajtuk a hosszú kihagyás, de ez természetes. Viszont most már így a második hét végére azért egyre inkább visszatér a megfelelő dinamika és erőnlét is a csapatba. Bár ha őszinte akarok lenni, még csak most következik a neheze, hiszen egy edzőtábor áll a lányok előtt, ahol még kapnak egy komolyabb terhelést, de azt követően augusztustól már valóban csökkentett mennyiségben és sokkal posztspecifikusabban lesznek elosztva az ilyen jellegű munkák.

Dömény Dezső

Békéscsabai Előre NKSE csapata – 2022/2023.

Játékosok

   NévPosztKor
Marina Razum1Marina RazumKapus33
Hajtai Vanessza4Hajtai VanesszaSzélső30
Andróczki Flóra8Andróczki FlóraSzélső23
Giricz Laura Gerda9Bencsik-Giricz Laura GerdaBeálló27
Vámosi Panna14Vámosi Panna24
Kiss-Walfisch Mercédesz15Kiss-Walfisch MercédeszÁtlövő31
Szabó Dóra16Szabó DóraKapus25
Horváth Gréta17Horváth GrétaSzélső29
Gyimesi Kitti20Gyimesi KittiÁtlövő31
Bucsi Lili22Bucsi LiliÁtlövő21
Mayer Szabina27Mayer SzabinaBeálló37
Madera Domokos Claudia-Esther28Madera Domokos Claudia-EstherKapus21
Kukely Klára33Kukely KláraSzélső22
Török Fanni55Török FanniIrányító23
Zsemberi Zóra66Zsemberi ZóraÁtlövő22
Gadányi Maja73Gadányi MajaKapus27
Marija Agbaba Lanistanin80Marija Agbaba LanistaninÁtlövő30
Borbély Márta96Borbély MártaIrányító28
Bencsik Bojána99Bencsik BojánaBeálló22

Marija Agbaba Békéscsabán folytatja

A szerb válogatott átlövő Marija Agbaba egyéves megállapodást írt alá egyesületünkkel.

Marija Agbaba

Marija korábban, a 2018/2019-es szezonban már erősítette csapatunkat, később pedig a Szombathely, illetve a Vasas együttesében kézilabdázott. A Vasas SC házi góllövő listáján 3. helyen végzett az elmúlt szezonban.

– Nagyon örülök, hogy visszatérhetek abba a klubba, ahol már korábban játszottam. Szép emlékeim vannak Békéscsabáról, ismerem a várost, a csapattársaimat, jó hogy újra együtt játszhatok majd velük! Szerintem nagyon jó kis csapat leszünk. Alig várom, hogy elkezdődjön a munka, nagyon motivált vagyok, úgy gondolom, hogy egy jó felkészülést követően sikeres szezonunk lesz.

Szabó Dóra továbbra is a csabai kaput védi

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy Szabó Dóra közös megállapodás alapján a 2022/2023-as sportszezonban is egyesületeink színeiben szerepel. Dóra 2020-ban érkezett együttesünkhöz, az elmúlt időszakban stabil tagjává vált felnőtt csapatunknak.

Szabó Dóra

Szabó Dóra: – Nagy örömmel töltött el, hogy a vezetőség a következő szezonban is számít rám, ezért természetesen igen volt a válaszom a felkérésre, hogy hosszabbítsuk meg a szerződésemet. Nagyon szeretek Békéscsabán játszani és a várost is megszerettem. Nagy összetartás jellemezte ebben az idényben is a csapatot, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy jó teljesítményt tudjunk nyújtani. Biztos vagyok benne, hogy az új szezonban is ugyanilyen összetartó közösség fog kialakulni. A következő időszakban mindenképpen szeretnénk stabil teljesítményt nyújtani és biztosítani a bentmaradást, amihez hatalmas szükségünk lesz a szurkolók biztatására is. A saját céljaimat tekintve minden téren szeretnék fejlődni, ezért mindent meg fogok tenni az edzéseken és a mérkőzéseken is.

Befejeződött a szezon

Interjú Papp Bálint vezetőedzővel

Május utolsó napjaiban teljes egészében befejezte a munkát, és ezzel hivatalosan is lezárta a 2021/22-es szezont az EUbility Group – Békéscsabai ENKSE csapata, amely maximálisan teljesítve a kitűzött célt, a másodosztály bajnokaként jutott vissza a legmagasabb osztályba. Ennek ellenére azért korántsem volt eseményekben szegény a mögöttünk hagyott idény, hiszen együttesünknek egy teljesen ismeretlen, és erre a szezonra jócskán felforgatott NB1/B-s pontvadászatban kellett az elvárásoknak megfelelni, miközben sajnos ezúttal is számos sérülés nehezítette a szakmai stáb dolgát. Akik ráadásul új felállásban kezdték meg tavaly nyáron a munkát, hiszen Mátéfi Eszter szakmai igazgató mellett, a női csapat élén először nálunk debütáló Papp Bálint vezetőedző kezei között formálódhatott tovább lila-fehér gárdánk. Május 26-án tartotta az idény utolsó foglakozását a csapatnak a szakember, akivel az elsőség jelentette eufória közepette nem csak erről a szezonról vontunk mérleget, de kicsit már a jövőre is előretekintettünk.

Papp Bálint

– Az idény kezdetekor abban maradtunk, hogy majd szezon végén térjünk vissza arra a kérdésre, miszerint a gyengébb vagy az erősebbik nem csapatával könnyebb dolgozni. Nos, milyen konklúziót vontál le azóta?

– Nyilván csak pozitívat a lányokkal kapcsolatban. De azt tényleg megállapíthatom, hogy rengeteg mindenben közeledett egymáshoz a férfi és a női kézilabda, sőt lassan már dinamikában is egyre inkább felveszik a versenyt a hölgyek a férfiakkal. Talán annyi a markánsabb különbség – legalábbis az én tapasztalataim alapján -, hogy több és alaposabb gyakorlás szükséges a taktikai elemeknél a lányok esetében, viszont Ők sokkal többször és jóval precízebben is adják vissza a begyakorolt dolgokat. De összeségében én nem éreztem akkora eltérést a nemek között, mind a kettőnél fontos az egység, és hogy megtaláljuk egymással a kellő hangot. Persze egy ilyen év után nem is mondhatok mást, minthogy valóban jól érzem magam a klubnál, remek kis közösség épült ki, és tényleg nagyon szerettem a lányokkal dolgozni az egész idény során.        

– Pedig a szezonkezdés nem volt teljesen gördülékeny, és bár szerencsére az eredményeken ez nem látszott, de több meghatározó játékos is kiesett a nyitányra…

– Bizony, és nem is volt könnyű így nekiveselkedni a szezonnak, hiszen mindenki már az elejétől tisztában volt azzal mi a tét, és három fontos játékos kiválása bármelyik csapatot komoly kihívás elé állítana. Viszont végig hittünk magunkban és az elvégzett munkában, tudtuk, hogy csapatként kell ezt megoldanunk, és sikerült is. Szerintem sokat segített az is, hogy a felkészülési találkozóinkat NB1-es gárdákkal vívtuk, mert azt a stílust és ritmust, amiben játszottunk a szezon során, annak az alapjait ezeken a mérkőzéseken fektettük le. És bár az elején még pont ennek köszönhetően is sokkal több kiállítást kaptak az inkább első osztály dinamikájához szokott játékosaim, de ahogy haladtunk előre az időben, úgy szoktunk bele az NB1/B légkörébe, és stabilizálódott a játékunk. Az pedig kulcsfontosságú volt, hogy a nehézségek ellenére is jól kezdtük a szezont, fokozatosan egyre magabiztosabbá vált az együttes, és a pályán belül és kívül is egyaránt egységes képet mutattunk.       

– És ha már a meghatározó pillanatoknál tartunk, itt a rájátszásban látszott igazán, hogy valójában mekkora jelentősége is volt az Eger elleni párharcoknak és a veretlenül teljesített alapszakasznak…

– Ezzel már az induláskor tisztában voltunk, hogy a legnagyobb riválisunk keleten valószínűleg az Eger lesz, így már a novemberi hazai összecsapásra is amolyan alapszakasz döntőként tekintettünk, a februári találkozót meg így utólag tulajdonképpen bajnoki döntőnek is felfoghatjuk. Úgyhogy valóban nagy jelentőségű volt, hogy ezeket a mérkőzéseket győzelemmel abszolváltuk, és nyilván a 100%-os alapszakasz teljesítmény is adott egy olyan nyugalmat és önbizalmat a csapatnak, amivel a rájátszásba is felszabadultabban mehettünk bele.     

– Közben pedig még a Kupában is elképesztő menetelésbe kezdtetek, gondolom az önbizalmat és a mentális erőt ezek a sikerek is befolyásolták?

– Abszolút, főleg az olyan fordítások mint amilyet a NEKA otthonában is csináltunk, ahol a szünetben kilencgólos hátrányban voltunk, mégis kiharcoltuk a továbbjutást. De az Érd elleni találkozónkra is büszkék lehetünk, hiszen ott meg egy első osztályú skalpot sikerült begyűjtenünk, ráadásul hatgólos hátrányból sikerült fordítanunk és nyernünk. Ezek a sikerek valóban rengeteg plusz erőt adtak nekünk, és pozitív visszacsatolást a munkánkkal kapcsolatban. Ami miatt egy pici szálka maradt a szememben ezzel a sorozattal kapcsoltban, az DKKA elleni derbi, ahol nagyon közel álltunk a bravúrhoz és a Magyar Kupa négyes döntőjéhez, ezért is sajnálom, hogy arra a meccsre nem tudtunk komplett kerettel kiállni. Őszintén, még most is az motoszkál a fejemben, hogy vajon hiányzók nélkül mire lettünk volna képesek. Ettől függetlenül azt gondolom a kupaszereplésünkkel kapcsolatban sincs semmilyen szégyenkezni valónk.

– Viszont tavasszal a rájátszásban azért már jöttek hullámvölgyek, ez ilyenkor óhatatlanul benne van egy hosszú szezonban?

– Nyilván nem törvényszerű, hogy így legyen, de azért roppant nehéz veretlenül lehozni egy hosszú sorozatot. Sajnos ott március közepén valóban egy kicsit mi is hullámvölgybe kerültünk, bár a kozármislenyi találkozó előtt voltak bennem félelmek, mert ott már nem számíthattam Giricz Laurára, sőt még Gyimesi Kitti sem állt igazán készen a játékra, pedig kettejük belső védőpárosa adta meg az egész szezonban az igazi stabilitást a védelmünknek. Persze a különbség irreális volt, ott valóban nagy pofonba szaladtunk bele. A Komárom elleni összecsapás azért más volt, mert ott a dekoncentráltságunknak és a borzalmas helyzetkihasználásunknak köszönhettük a vereséget. Viszont ami igazából a leglényegesebb volt, hogy nem ragadtunk bele a vereségekbe, és nem nyalogattuk hosszasan a sebeinket, hanem egyből új fejezetet nyitottunk, és a következő mérkőzésen már egy másik arcunkat mutatva ismét nyertünk. Ennek a komáromi vereség után volt leginkább jelentősége, ugyanis azt követően nyertük meg hazai pályán, a bajnokságot tulajdonképpen eldöntő találkozót a NEKA ellen.

– Eredményben azt gondolom maximálisan elégedett lehetsz a csapattal, játékban viszont mennyire sikerült az elképzeléseidre formálnod az együttest?

– Ezen a téren sincs okom a panaszra, pláne, hogy menet közben többször még a csapat szerkezetén is változtatni kellett. Amit szerettem volna, hogy egy sokkal gyorsabb, dinamikusabb kézilabdát játsszon az együttes, azt hiszem sikerült megvalósítani, és hiszem, hogy a következő idényben is ez lehet az esélyünk arra, hogy megragadjunk a legjobbak között. Hiszen osztályt kell váltanunk, szó szerint minden szinten, tehát tovább kell fejlődnünk a játék minden elemében. Ezt az idényt egyfajta tanulóévnek is betudhatjuk, ha már így alakult, hogy a másodosztályban kellett vitézkednünk, legalább megfelelően összeért a csapat, és számomra is hasznos tapasztalat volt a szezon. Meg persze sikeres is, amiből lehet és kell is erőt merítenünk a következő nehéz idényre.

– Ha már erre terelődött a szó, beszéljünk akkor egy kicsit a jövőről. Ősztől tehát ismét a legmagasabb osztályban szerepeltek, mennyire érzed késznek jelenleg a gárdát az NB1-re?

– Ezt így most nehéz megmondani, az biztos, hogy a kitűzött célunk egyértelműen a bennmaradás lesz, de azért azt látni kell, hogy az első osztály azért nagyon más kávéház mint a második vonal. Szóval ahhoz, hogy megragadjunk muszáj erősítenünk a jelenlegi kereten, illetve a távozókat is pótolni kell. Jelen pillanatban három biztos érkezőnk van akiket már hivatalosan be is jelentett a klub, a horvát hálóőr Marina Razum, az átlövő Termány Rita, és a jobbszélső Horváth Gréta. Rajtuk kívül van olyan kézilabdázó akivel már nagyon közel állunk a megegyezéshez, és folyamatosan dolgozik még a vezetőség azon, hogy tovább erősítsük a keretünket.  

– Így viszont az is biztossá vált, hogy a jelenlegi csapatból, melyek azok a játékosok, akiket ősztől már nem láthatunk lila-fehér mezben…

– Nyolc játékos hagyja el most nyáron klubunkat, Kukely Anna, Iván Emese, Csizmadia Fanni, Kobela Tamara, Karacs Jázmin, Szögi Tímea, Gyenes Imola és Baráth Berta. Amellett, hogy sok sikert kívánunk nekik a további pályafutásukban, meg is köszönjük az egész éves munkájukat, ahogy természetesen az egész csapatnak, hiszen a feljutás és a bajnoki cím leginkább a lányok érdeme volt. Valamint itt is megragadnám az alkalmat, hogy a komplett stábnak, a segítőimnek és mindenkinek, aki aktívan tevékenykedett az idény során az Előre sikeréért, azoknak is megköszönjem a munkáját. És végül, de nem utolsósorban szurkolóinknak is az egész éves kitartó biztatást, hogy velünk voltak és elkísértek minket sokszor még az idegenbeli fellépéseinkre is.     

– Végezetül mikor kezdi a munkát a következő szezonra a gárda, és előreláthatólag, hogy alakul a felkészülés programja?

– Összesen hat hét pihenőt kaptak a lányok, aminek a végén már egyéni edzéstervvel hangolódik a csapat az alapozásra. Július 11-én kezdjük meg a nyolchetes felkészülést, a szeptember első hétvégéjén rajtoló bajnokságra, melyben ezúttal a novemberre előrehozott Európa-bajnokság miatt, a tervek szerint csak ötmérkőzéses lesz az úgynevezett őszi etap. A felkészülési programban ezúttal is helyet kap egy edzőtábor július végén, de természetesen több edzőmérkőzésen is pályára lépünk a nyár folyamán, valamint augusztusban ezúttal is szeretnénk megrendezni a szokásos békéscsabai tornánkat.

Dömény Dezső

Borbély Márta szerződést hosszabbított

Borbély Márta egyesületünk saját nevelésű játékosa 2014-ben lépett először lila-fehér mezben felnőtt mérkőzésen pályára. Kisebb kihagyás után 2021-ben ismét az Előre mellett döntött.

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy Márti közös megállapodás alapján a 2022/2023-as sportszezonban is egyesületeink színeiben szerepel.

Borbély Márta

Borbély Márta: – Nagy örömmel tölt el, hogy a következő szezonban is nevelőegyesületemben játszhatok és még nagyobb öröm számomra, hogy ezt már a feljutást kiharcolva, a magasabb osztályban kezdhetjük el. Nehéz idényen vagyok túl, hiszen egy hosszabb sérülés után kellett újraépítenem magam és a sikerek mellett sok küzdelem is jellemezte ezt az évet. Ezúton is szeretném megköszönni a vezetőségnek, hogy mindenben támogattak, biztosítottak minden feltételt és segítettek abban, hogy visszanyerjem régi formámat. Ahogy idén, úgy a következő szezonban is azon leszek, hogy a pályán nyújtott teljesítményemmel bizonyítsam nekik és a szurkolóknak, hogy számomra ez a klub rendkívül sokat jelent. Tudom, hogy még nehezebb szezon vár ránk, de az a csapatszellem, mely idén is jellemzett minket, kiegészülve a nagyszerű szurkolótáborunkkal, biztosíték lehet arra, hogy elérjük kitűzött céljainkat.

Csabai Kézilabdázásért Alapítvány

Örömmel osztjuk meg a helyi kézilabda kedvelőkkel, hogy létrejött alapítványunk: a Csabai Kézilabdázásért Alapítvány.

Csabai Kézilabdázásért Alapítvány

Alapítványunk kiemelt céljaként az utánpótlás nevelés elősegítését tűztük ki. Klubunk a Békéscsabai Előre NKSE az ország egyik legeredményesebb női kézilabda utánpótlás-nevelő egyesülete, és nagy örömünkre szolgál, hogy az utánpótlás keretünk folyamatosan bővül. Egyre több óvódás, és kisiskolás gyermek kezdi el ezt a csodás sportágat.

Alapítványunk igyekszik szerethetőbbé és népszerűbbé tenni a kézilabdázást, mindezt úgy, hogy a fiatalokban az egészséges életszemléletet, a sportszerű életmódot és magatartást erősíti és fejleszti.

Alapítványunk célja többek között még a csabai kézilabda hagyományainak ápolása, sporttörténeti értékeink fenntartása, sportesemények rendezése és szervezése.

Ugyan csak jövőre adott a lehetőség, hogy személyi jövedelemadója egy százalékával támogassa egyesületünk  munkáját, de addig is örömmel fogadunk minden támogatást!

Csabai Kézilabdázásért Alapítvány

Bankszámlaszám: 10402609-50526982-74561011

Köszönjük!

NEKA – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

neka_150spacerbenkse_150

NB I/B női felnőtt-Kelet Felsőház 10. forduló

NEKA – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

22-21 (9-10)

A MÉRKŐZÉS VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL IS MEGTEKINTHETŐ!

Időpont: 2022. május 20. (péntek) 15:30 óra

Helyszín: NEKA Csarnok

Cím: 8630 Balatonboglár, Gaál Gaszton u. 58.

Játékvezetők: Sándor György, Szabó Balázs

Versenybírók: Németh Miklós, Csőregi László

NEKA: Varga Emília (4), Csíkos Luca (8), Juhász Kata (0), Kellermann Dóra (2), Csata Panna (1), Szabó Anna (1), Molnár Dorottya (0), Zaj Klára (0), Uhrin Lili (0), Lakatos Réka (0), Horváth Petra (2), Pálmai Liza (2), Nagy Laura (0), Kocsis Bettina (0), Szabó Lili Zsófi (0), Vártok Tamara (2).
Vezetőedző: Bohus Bea.

Békéscsaba: Andróczki Flóra (0), Giricz Laura Gerda (4), Szögi Tímea (3), Iván Emese (5), Gyimesi Kitti (0), Bucsi Lili (1), Csizmadia Fanni Klára (0), Mayer Szabina (0), Kukely Anna (3), Madera-Domokos Claudia Esther (0), Kukely Klára (0), Török Fanni (0), Szabó Dóra (0), Zsemberi Zóra (0), Borbély Márta (5), Bencsik Bojána (0).
Vezetőedző: Papp Bálint.

sargalap Sárga lapok: Csíkos Luca (1), Juhász Kata (1), Iván Emese (1), Gyimesi Kitti (1), Mayer Szabina (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Juhász Kata (2. perc), Kellermann Dóra (2. perc), Vártok Tamar (2. perc), Gyimesi Kitti (2. perc), Bencsik Bojána (2. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Varga Emília (1/1),  Pálmai Liza (1/1), Szögi Tímea (2/2).

line

Nincs okunk szomorkodni, a kitűzött célt sikerült elérni.

A bajnoki címet már korábban megszerző Békéscsaba az utolsó forduló előtt biztos ezüstérmes, így az élvonalba szintén feljutó NEKA otthonában zárta a női kézilabda NB I. B felsőházának küzdelmeit. Nem kezdtek jól a lila-fehérek, Papp Bálint mindössze hat és fél perc elteltével, 5–1-es hazai vezetésnél magához rendelte pontatlanul teljesítő csapatát. Az időkérést követően aztán fokozatosan magához tért az Előre és az első negyed óra után egy 9–2-es sorozatot produkálva a szünetre átvette a vezetést. Azonban a második játékrész első felében is a balatoniak voltak koncentráltabbak, a négygólos hátrányba kerülő Csaba így ismét futhatott az eredmény után. Az utolsó öt percnek döntetlennel vágtak neki a csapatok és végül a valamivel élesebb bogláriak otthon tartották a pontokat.

NEKA - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE 22-21 (9-10)

Fotó: Tompos János

Papp Bálint: – Nehézkesen lendültünk bele a mérkőzés elején, nagyobb különbség alakult ki a csapatok között, de az időkérés után variáltunk védekezésben és támadásban is, így sikerült fordítanunk. Szünet után is jó mérkőzést vívtunk, nagy küzdelmet vívott két jó csapat. A hajrában kulcsmomentumokban nem mindig sikerült a jó döntést meghoznunk. Azonban nincs okunk szomorkodni, hiszen az idény elejei kitűzött célt, az élvonalba jutást teljesítettük.

line

Jegyzőkönyv

line