Tippmix

ímkézett bejegyzés

Barján Bianka visszatér Békéscsabára

Barján Bianka a következő szezonban ismét csapatunkat erősíti.

20190518_barjan_bianka

A Vác együtteséből érkező tehetséges átlövő 2013/2014-ben már egy szezont töltött az Előrénél, most jó kilátásokkal tekint a jövőbe: – Nagyon örülök, hogy, újra a Békéscsaba együttesében szerepelhetek. A döntésemben nagy szerepe volt a vezetőedző személyének és bízom benne hogy a közös munka által, remekül sikerül majd a visszatérésem. A szezon elején szerzett serülésemnek már nyoma sincs, így teljes erőbedobással tudok készülni majd nyáron a csapattal. Remélem, hogy egy szuper jövő előtt állunk és szép sikereket tudunk majd együtt elérni!

Új beállóval bővült az Előre NKSE kerete

A csabaiak kerete egy új arccal bővült a héten, a lila-fehérek fél évre kölcsön vették a másodosztály Nyugati-csoportjának listavezetőjétől, a Mosonmagyaróvári KCSE-től a junior válogatott beállót, Giricz Laurát.

giricz_laura_web

A pályafutását Szegeden kezdő, 19 éves játékos éveken át a NEKA együttesét erősítette, mielőtt a nyáron az óváriak játékosa lett. A junior válogatott sportoló a két ünnep között próbajátékon járt a Viharsarokban, játszott az Érd elleni tesztmérkőzésen is, majd Horváth Roland vezetőedző javasolta a szerződtetését.

line

Kapcsolódó hivatkozás:
http://elorenkse.hu/site/player/giricz-laura-gerda/

Békéscsaba Előre NKSE csapata – 2017/2018.

Játékosok

   NévPosztKor
04_szarka_adrienn4Szarka AdriennSzélső34
Fodor-Bottó Rózsa6Fodor-Bottó RózsaSzélső30
07_alexandra_vukajlovic7Alexandra VukajlovicIrányító28
08_gidai_eszter8Gidai EszterIrányító29
Giricz Laura Gerda9Bencsik-Giricz Laura GerdaBeálló27
14_zoldi_toth_katalin14Zöldi-Tóth KatalinBeálló41
Kiss-Walfisch Mercédesz15Kiss-Walfisch MercédeszÁtlövő31
16_horvat_dorina_szilvia16Horvát Dorina SzilviaKapus26
17_mihalffy_adrienn17Mihálffy AdriennÁtlövő27
18_kovacs_anett18Kovács AnettSzélső30
19_farkas_kata19Farkas KataÁtlövő25
Placeholder20Vér ViktóriaSzélső26
24_jovana_kovacevic24Jovana KovacevicÁtlövő29
Placeholder37Pénzes LauraÁtlövő26
55_popovic_tamara_uj55Popović Tamara32
66_pinter_zsanett66Pintér ZsanettBeálló29
88_gyorkos_rebeka88Györkös RebekaKapus30

Gidai Eszter visszatér Békéscsabára

Másfél éves kisvárdai vendégjátékot követően visszatér Békéscsabára Gidai Eszter, az Előre NKSE saját nevelésű játékosa. Az irányító 2015. nyarán került kölcsönbe az akkor még másodosztályban szereplő Kisvárdai KC együtteséhez, amelynek színeiben kivívta a feljutást a legmagasabb osztályba.

22_gidai_eszter

Eszter ősszel is a szabolcsi csapatban szerepelt, emellett 3 mérkőzésen kettős játékengedéllyel az NB I/B-s Hajdúnánás színeiben is pályára lépett. Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapata élt a kölcsönadási szerződésben rögzített opcióval, így lehetővé vált a 2014-ben junior bajnoki címet szerzett játékos visszaigazolása, aki a héten be is kapcsolódik a lila-fehérek edzésmunkájába.

Békéscsaba Előre NKSE csapata – 2016/2017.

Letöltés (PDF, 270KB)

Felső sor (balról-jobbra): Veress Zsuzsanna, Deák Vivien (4), Balogh Száva (22), Walfisch Mercédesz (15), Glusica Leposava (19), Mihálffy Adrienn (17), Jovana Dukic (8), Kovácsné Bartha Anikó.

Középső sor (balról-jobbra): dr. Asztalos Gyula, Alexandra Vukajlovic (7), Skaliczki László, Kölcze Gabriella (12), Triffa Ágnes (1), Terenyi Bianka (21), ifj. Skaliczki László, Natallia Vasileuskaya (10), dr. Tóth János.

Alsó sor (balról-jobbra): Knyihár János, Diószegi Nikolett (9), Gávai Szonja (3), Dajka Bettina (25), Makra Viktória, Bottó Rózsa (6), Zöldi-Tóth Katalin (14), Kovács Anett (18).

A fotózáson nem tudott részt venni: Jovana Kovacevic (24). A fotón még nem szerepelt: Gidai Eszter (28) és Farkas Kata (23).

line