Online fogadás | TippmixPRO

Archívum – 2018

Az érdi csapat látogat a lila-fehérek csarnokába

A Békéscsabai Előre NKSE együttese a bajnokság 8. fordulójára készül. A csabai lányok hazai pályán küzdenek majd a pontokért a 2017/2018-as szezon harmadik helyezettjével, az Érddel.

20181016_elore_erd_kezi

A lila-fehérek nagyarányú vereséget szenvedtek a bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Győr ellen múlt héten. A csabaiak vezetőedzője több fiatal játékosnak is lehetőséget adott a címvédő otthonában.

– Úgy gondolom, hogy minden egyes gólért megharcoltunk és a fiatalabb játékosok is lehetőséget kaptak, amelyet úgy gondolom, hogy meg is háláltak, hiszen a legtöbbjük góllal mutatkozott be. A védekezésünk nem úgy állt össze az elején, ahogy kellett volna, de voltak nagyon szép momentumok mind védekezésben, mind támadásban – mondta el a csapat egyik kapusa, Bínó Boglárka.

Horváth Roland együttese újra hazai pályára lép, ezúttal az Érd csapata ellen. A Pest megyei gárda eddig két idegenbeli mérkőzést játszott. Az Eger csapatát magabiztosan legyőzte, a Siófok otthonában viszont súlyos vereséget szenvedett. A csabaiak vezetőedzője elmondta: a lányok keményen küzdenek majd a pontokért.

– Nagyon jó mérkőzésre számítunk, bízom benne, hogy a lányok is így gondolják, hazai pályán jól szoktunk küzdeni, harcolni. Megpróbáljuk ezt a két pontot itthon tartani. Nagyon jó csapat ellen játszunk, hiszen ez az együttes is tele van válogatott játékosokkal, de nem baj. Azon dolgozunk nap, mint nap, hogy jobbak legyünk, feszesebbek legyünk – fogalmazott az együttes vezetőedzője, Horváth Roland.

line

[ae-fb-embed url='https://www.facebook.com/elorekezilabda/videos/110236733230757/' width='680']

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

line

A lila-fehérek szerda este 18 órakor lépnek pályára a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban.

Sorsoltak a női Magyar Kupában

A Magyar Kézilabda Szövetségben kisorsolták a női Magyar Kupa 3. fordulójának párosítását.

kezilabda_magyar_kupa

Női Magyar Kupa, 3. forduló:
Moyra Budaörs – Alba Fehérvár KC
Szombathelyi KKA – MTK Budapest
Vasas SC – Kozármisleny SE
Mohácsi TE – EU Fire Mosonmagyaróvár 
Szent István SE – Kisvárda Master Good SE
Eszterházy SC – DVSC SCHAEFFLER
Gödi SE – Kecskeméti NKSE
Nyíradony VVTK – Békéscsabai Előre NKSE

Az NB I 2017/18-as idényében 3-6. helyen végzett csapatok a 4. fordulóban, az 1-2. helyen végzett csapatok az 5. fordulóban kapcsolódnak be a sorozatba.

A forduló hivatalos játéknapja: 2018. október 25.

A pontos kezdési időpont a csapatok egyeztetése után kerül meghatározásra.

Győrben vendégeskedik az Előre

Vasárnap egy nagyon harcos és kifejezetten izgalmas találkozót láthatott a lelkes hazai publikum a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban az Előre és a Siófok együtteseinek összecsapásán. Ugyan a mérkőzésen sokáig a hazai együttes vezetett, a hajrát viszont jobban bírták a vendégek, és végül 30-25-ös Siófoki győzelemmel ért véget a derbi. Sokat szusszanni azonban nincs ideje a lila-fehér hölgykoszorúnak, hiszen szerdán már Győrben kell helytállni az újabb bajnoki találkozó apropóján.

20181010_gyor_elore_web

És arról, hogy az Audi Arénában mennyire nem könnyű játszani, viszonylag friss élményei lehetnek a liláknak, ugyanis még májusban az előző kiírás utolsó találkozóját, éppen Győrben játszotta a két gárda, és a telt házas összecsapást követően ünnepelhette 14. bajnoki címét az ETO. Merthogy a regnáló Magyar bajnokról, Magyar Kupa és Bajnokok Ligája győzteséről beszélhetünk a Kisalföldiek személyében. Akik a tavalyi triplázás ellenére, nyáron még tovább erősítették keretüket, hiszen három újabbminőségi játékos tette át székhelyét a Rába partjára, mert a francia válogatott világbajnok kapusa Amandine Leynaud, a norvég válogatott beállós Kari Brattset, és a szintén norvég Világ- és Európa bajnok átlövő Veronica Kristiansenmindenképpen minőségi igazolásnak számít. A legnagyobb változás azonban a Győriek kispadján történt, mivelhogy a Rosztovba távozó sikeredzőt Ambros Martint, a korábbi másodedző Danyi Gábor váltotta. Annak ellenére, hogy a gárda az új szakember kezei alatt más stílusú kézilabdát játszik, eddig az eredmények tükrében sok változást nem vélhetünk felfedezni az előző szezon csapatához képest, ugyanis az ETO a papírformának megfelelően mind a hatmagyar bajnoki mérkőzését megnyerte, legutóbb hazai pályán a Vác ellen 41-30 arányban. De szombaton már a Bajnokok Ligájában is bemutatkozott az együttes, és szintén hazai közönség előtt valósággal kiütötte a szlovén Krim Ljubljana gárdáját a 39-23-as végeredménnyel zárult találkozón.

Ezek után nem is meglepő, hogy a Győr magyar válogatott kapusa Kiss Éva elégedetten nyilatkozott a szombati BL sikert követően, mikor is a szerdai mérkőzés került szóba. „A csapaton belül nagyon jó most a hangulat, hiszen győzelemmel sikerült nyitni a Bajnokok Ligája küzdelmeit. Nyilván ez még csak a kezdet, ugyanis nagyon sok munka és rengeteg mérkőzés áll még előttünk, de szeretnénk továbbvinni a hétvégén mutatott jó formát a szerdai Békéscsaba elleni összecsapásra is. Természetesen ugyanúgy készülünk erre a találkozóra is, ahogy minden mérkőzésre, elvégre minden meccs fontos, a Békéscsaba pedig egy fiatal csapat így lebecsülni őket sem szabad, és bízom benne, hogy egy jó mérkőzést játszunk majd velük.” 

Hasonlóan Kiss Évához, Anne Mette Hansen is bizakodva tekint a hétközi összecsapás elé. „Nagyon vártuk már a Bajnokok ligáját, és nyilván jót tett a csapatnak, hogy sikerrel kezdtünk, persze azért egész évben jellemző ránk a jó hangulat, és ezt szeretnénk megtartani a további meccsekre is. Biztos nem lesz könnyű a Békéscsaba elleni találkozó sem, viszont továbbra is szeretnénk ahhoz tartani magunkat, hogy csak saját magunkkal foglakozunk. Mivel pedig a játékunkban még mindig bőven van mit fejlődni, szerdán is azon leszünk, hogy ezeket minél hatékonyabban kijavítsuk.” – tette még hozzá a dán átlövő.

Viszont azért csapatunk háza táján sem voltak túlságosan csalódottak vasárnap, mert noha a két bajnoki pontot nem sikerült itthon tartani, de a lelkesedésre és sok esetben magára a játékra sem lehetett panasza Horváth Roland vezetőedzőnek, aki így az elvesztett pontok miatt kicsit csalódottan, de összegségében azért bizakodóan értékelte a találkozót. „Ha a mérkőzésen egy picit rutinosabbak vagyunk és mondjuk legalább egy játékossal több variációs lehetőségünk van, akkor két vállra fektethettük volna a sztárokkal teletűzdelt Siófok gárdáját. Sajnos ez nem sikerült, de ami fontos, hogy azért emelt fővel jöhettek le a lányok a pályáról, hiszen mindent megtettek, nagyot küzdöttek és végig harcolták a találkozót. Igazából ötven percig nagyon jól kézilabdáztunk, aztán az utolsó tíz percre jött egy hullámvölgy, amely nyilván már a fáradtság rovására írható. De dolgozunk tovább és próbáljuk a hibáinkat kijavítani.” 

Szerdán pedig újabb megmérettetés Győrben, és azért ez a túra nem csak hosszúnak, de meglehetősen nehéznek is ígérkezik csapatunk számára. „Ismételten egy klasszis gárdával kell farkasszemet néznünk és bevallom edzőként is nagyon nehéz megélni az ilyen találkozókat, ahol ekkora különbség van két csapat között, és ebből fakadóan mi és a hozzánk hasonló együttesek is leginkább a tisztes helytállásért küzdünk. Mert,ahogy a játékosokban, így bennem is mindig a győzni akarás munkálkodik, és minden mérkőzésen a bajnoki pontokért szeretnénk harcolni. De azért természetesen ebből a mérkőzésből is lehet profitálni, főleg egy olyan fiatal csapatnak, mint a miénk. Azt pedig külön kiemeltem a lányoknak, hogy egy ilyen összecsapáson meg kell próbálni élvezni is a játékot, mert nem egy mindennapi közegben, magas szintű játékosokkal szemben kézilabdázhatunk.”- zárta mondandóját a vezetőedző.

Ahogy már utaltam rá a két gárda májusban az előző szezon utolsó fordulójában mérkőzött meg utoljára, akkor a hazai pályán játszó Győrnek a 39-14 arányú diadal bajnoki aranyat ért. Előtte Békéscsabán azért jóval szorosabb mérkőzést játszottak egymással a felek, de 35-26-ra akkor is a kisalföldiek nyertek. Szerdán tehát újabb fejezet a két alakulat történetében, a találkozó 18 órakor kezdődik a Győri Audi Arénában, a Kavalecz Ivett – Kavalecz Klaudia játékvezető-páros vezényletével.

Dömény Dezső

Fotó: Antal János

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #tippmix

A BL-győzteshez látogatnak a lila-fehérek

Eltelt három nap, de még mindig sokan csodálkoznak, illetve szomorkodnak a vasárnapi, Siófok elleni összecsapás után. Tény, az NB I-es női kézilabda-bajnokságban kis híján meglepetés született Békéscsabán, de ötven percig mindenképp. Mint emlékezetes, addig a lila-fehéreknek állt a zászló, akik – akadt olyan periódus – még négy góllal is vezettek a világ elitjeiből jócskán felvonultató Balaton-partiak ellen.

20181010_gyor_elore

– Ha bele tudtunk volna vinni egy kis rutint, nincs öt gól különbség a végén – utalt vissza a békéscsabai összecsapásra Horváth Roland, az Előre NKSE vezetőedzője. – Ne felejtsük azonban el, hogy a túloldalon olyan játékosok harcoltak, akik vébén, olimpián és Bajnokok Ligájában edződtek, edződnek és ilyen helyzetben tudják, hogy mit kell tenni. Mi azt hiszem, hogy a Debrecen, a Dunaújváros és a Vác elleni nem túl jól sikerült mérkőzések után kikerültünk a gödörből.
De nézzünk most előre, hiszen szerdán ismét kihívás előtt állnak a viharsarki lányok. Igaz, ezúttal még nagyobb falat vár rájuk, hiszen a BL-győztes Győriek otthonában lesz fellépésük.

Az ETO gárdáját aligha kell bemutatni bárkinek is, a hazai mezőnyből, a Ferencvárossal együtt kilóg. E két csapat az új bajnokságban még nem talált legyőzőre, hat találkozóból hatot behúzott, nem véletlenül ők állnak a tabella élén. S bizony eddig csabai sikerről nem beszélhetünk a Rába-partiak ellen. Ám, ha azt a játékot nyújtják, mint a Siófok ellen, akkor egy szép és látványos mérkőzésre van kilátás.

– A szerdai, Győr elleni mérkőzés eredménye lehet, hogy mást fog mutatni, ám tisztában kell azzal lenni, hogy a zöld-fehéreknek Bajnokok Ligája ritmusban kell majd játszania – folytatta Horváth Roland. – Az ETO, majd a jövő szerdai Érd elleni hazai mérkőzés után lassan következnek azok a bajnokik, ahol majd lehet több keresnivalónk.

A Győri Audi ETO KC–EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE NB I-es női kézilabda-mérkőzést, október 10-én, szerdán, 18 órai kezdettel játsszák, a találkozó játékvezető párosa: Kavalecz Ivett, Kavalecz Klaudia.

Forrás: bmsextra.hu

Fotó: Nagy Marcell

line

[ae-fb-embed url='https://www.facebook.com/elorekezilabda/videos/163811351225774/' width='680']

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

line

A Siófok együttese vizitál Békéscsabán

Interjú Horváth Rolanddal

Két hetes szünetet követően folytatódnak a K&H Női Kézilabda liga küzdelmei, csapatunkra a Békéscsabai ENKSE számára pedig egy újabb hazai megmérettetés vár. A lila-fehérek ezúttal az erre az idényre jelentősen megerősödő Siófok együttesét látják vendégül. Azt a Balaton parti gárdát, akik a nyári nagy bevásárlást követően egyértelműen bejelentkeztek az érmekért folyó harcba, hiszen a gyengének eddig sem nevezhető keretüket, több olyan kézilabdázóval sikerült megerősíteniük, akik korábban már a Bajnokok Ligájában is lették névjegyüket. Ilyen például a lengyel Joanna Drabik aki a Lublin csapatából, Mireya González aki a Győri Audi ETO-ból, illetve Andrea Kobatic – akit korábban Penezic néven ismerhettünk – és Tatjana Hmirova, akik a rendszeres Final Four résztvevő Vardar Szkopje gárdájából érkeztek Siófokra. És persze ne feledkezzünk el a tavaly még az Issy Paris színeiben szereplő Silje Solbergről sem, aki a kézilabda világában szintén nem számít zöldfülűnek, hiszen a norvég válogatott hálóőre többek között már világ- és Európa bajnoki győzelemmel is büszkélkedhet. És ha már norvég kézilabda, nem csak az újdonsült portársuk érkezett a skandináv országból, hanem a csapat új trénere is, ugyanis a Larvik korábbi sikeredzője Tor Odvar Moen kezei alatt pallérozódnak nyár óta a cápalányok. A nagy nevekhez eddig az eredmények is párosultak, mert a Debrecen együttesét 18 góllal, az Újvárost idegenben hat góllal és a legutóbbi fordulóban az Érdet is 12 góllal 34-22-re múlták felül a Siófokiak. Az eredménysor egyetlen kakukktojása a Vác ellen hazai fiaskó, ahol is egy góllal 29-28 arányban sikerült nyernie a Pest megyei gárdának. Együttesünknek ezzel szemben más lehetőségei és ebből fakadóan más céljai is vannak a bajnokságban, így hasonló eredménysorral nem büszkélkedhet, sőt egy kifejezetten nehéz 8 mérkőzésből álló sorozat közepénél járnak a lilák, melynek legutóbbi váci állomásán, egy meglehetősen nagyarányú 43-21-es vereségbe szaladt bele a csabai hölgykoszorú. Viszont a válogatott szünet miatti plusz idő lehetőséget adhatott összeszedni a csapatot, és hogy ez mennyire sikerült arról már a lila-fehérek vezetőedzője Horváth Roland beszélt.

20181007_elore_siofok_kezi

– A legutóbbi összecsapásotok után finoman fogalmazva sem voltál túl elégedett a csapat teljesítményével. Az azóta eltelt két hét során sikerült valamelyest rendezni a sorokat?

– Szívesen mondanám, hogy igen, és minden a legnagyobb rendben, de sajnos vannak azért olyan nehézségeink, amiket nem lehet pár hét alatt leküzdeni. Ettől függetlenül természetesen kemény munkával töltöttük az elmúlt két hetet is, próbáltuk elsősorban a védekezési hibáinkat kijavítani, és a játék minden elemében igyekeztünk előrelépni. Nyilván a válogatott hét miatt ez nehézkesebb volt, hiszen több játékosomat is nélkülöznöm kellett, de azért mindenképpen hasznosan töltöttük ezt az időszakot.

– Ha már a nehézségeket említetted, azért az sem segíti a munkádat, hogy az utóbbi napokban tovább csökkent az együttes létszáma…

– Valóban így van, két játékossal kevesebben vagyunk jelen pillanatban, hiszen Sandra Radovic szerződését közös megegyezéssel felbontotta a klub. Ő jelenleg még nincs azon a szinten, hogy érdemben segíteni tudja az egyesületet, így azt hiszem most mind két fél számára ez a legjobb döntés. A másik viszont egy nagyon komoly veszteség számunkra, ugyanis a múlt héten Bottó Rózsa nyílt újtörést szenvedett az egyik edzés folyamán. Mondanom sem kell, hogy hármas védő pozícióban mennyire fontos láncszeme a csapatunknak. A visszatérésével kapcsolatban pontos időpontot még nem tudunk, de sajnos egészen biztosan több hónap kihagyás vár rá. Ettől függetlenül, ahogy korábban is utaltam rá dolgozunk tovább, próbáljuk megoldani a pótlását és azt, hogy a lehetőségekhez képest azért tudjunk javítani is a játékunkon. Ugyan a merítési lehetőségeim nem túl bőségesek, de azt megígérhetem, hogy a csapattal együtt tovább küzdünk és mindent megteszünk a végső célunk elérésének érdekében.

– Vasárnap a Siófokot látjátok vendégül, akik sokat változtak az elmúlt bő egy évben, ettől független még el tudod róluk látni a csapatodat plusz információkkal?

– Egyre kevésbé. Ahogy említetted is, nagyon sokat változtak ahhoz képest, amikor még én irányítottam a gárdát. Ráadásul nyáron olyan magas szintű kézilabdázók csatlakoztak az egyesülethez, akik gyakorlatilag világklasszis szintet képviselnek, így szinte minden posztra jut két klassziskézilabdázó. Nincs tehát egy súlycsoportban a két együttes, de főleg hazai pályán azért szeretném, ha a két csapat közti különbséget minél jobban el tudnánk tüntetni.

– Ehhez miben kell leginkább javulnotok?

– Fejben kell elsősorban erősebbnek lenni, és ezzel együtt összeszedettebb játékot játszani. Valamint küzdőszellem tekintetében is maximumot kell nyújtanunk, csak ezzel vehetjük fel egy ennyire erős ellenféllel szemben a versenyt. Szintén fontos lenne továbbá, hogy az eredménytől függetlenül is jó játékkal rukkoljunk elő, hogy ez által is ki tudjunk jönni abból a gödörből, amibe belekerültünk, és így a játékosok is nagyobb önbizalommal kézilabdázzanak.

A mostani lesz a két gárda 14. békéscsabai összecsapása a Siófok 2009 óta íródó újkori NB1-es története során. Ha a statisztika oldaláról böngésszük az eddigi eredményeket, egyértelmű lila-fehér főlényt láthatunk, hiszen hét hazai győzelem és két döntetlen mellett, mindössze négyszer sikerült a Balaton partiaknak elcsenni a két bajnoki pontot a Viharsarokból. Hűen az elődök eredményeihez a tavalyi szezonban is sikerült méltó ellenfele lenni a vendégeknek olyannyira, hogy a bajnokságban mindössze két góllal 33-31-re maradtak alul a csabai lányok, a februári Magyar Kupa találkozón pedig 30-30-as döntetlen született, igaz az az eredmény akkor a Siófok továbbjutását jelentette. A folytatás tehát vasárnap 19 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a találkozó két játékvezetője Asztalos Bence és Bárkányi Gábor lesz.

Dömény Dezső

Fotó: Milyó Pál

line

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #tippmix

Vácon vendégeskednek szombaton a csabai lányok

Interjú Giricz Laurával

20180922_vac_elore_kezi

Újabb idegenbeli mérkőzés következik a Békéscsabai ENKSE számára, hiszen a lilák Vácon vizitálnak a hétvégén. Együttesünk a győztes szezonkezdést követően túl van három nehéz összecsapáson, amelyeken sajnos nem sikerült felborítani a papírformát, ugyanis ahogy a Debrecen és a Ferencváros otthonában, úgy legutóbb a Dunaújváros ellen is vereséggel hagyta el a pályát a lila-fehér egylet. A nehéz sorozat tovább folytatódik a Siófok, a Győr, az Érd, a Kisvárda, és most szombaton a Vác elleni ütközetekkel. Aktuális ellenfelünk rutinos légiósokból és sok fiatal tehetségből álló csapat építésébe kezdett az elmúlt időszakban, és ahogy már az előző szezonban mutatott játékuk, valamint a tabellán elért hatodik helyezésük is bizonyította, jó úton járnak. Így talán nem is meglepő módon az idei szezont is remekül kezdték, öt góllal legyűrték a Dunaújvárost és a legutóbbi fordulóban Siófokról is elhozták a pontokat, a nem kis bravúrnak számító 29-28-as győzelmüket követően. Eddig csak az Érd tudta megállítani a Váciakat, de ott is mindössze három góllal maradtak le a pontszerzésről. Igaz nyáron nagy építkezésbe nem kellett kezdenie Szilágyi Zoltán vezetőedzőnek, mert a gárda magja egyben maradt, mindössze három játékos távozott az együttesből, Hornyák Bernadett, Kovács Patrícia és Lakatos Rita. Helyükre négy fiatal kézilabdázó Iván Emese, Káldy Lili, Szabó Kitti, és a Siófok elleni győztes gólokat szerző Kuczora Csenge érkezett. Két fiatal együttes összecsapása várható tehát Vácon, hiszen azért csapatunkban is akadnak bőven ifjú tehetségek, például védelmünk egyik oszlopa, a nyáron Junior Világbajnoki aranyérmet szerző beállós Giricz Laura, akivel a szombati találkozó kapcsán beszélgettem.

– Nem sikerült igazán szorossá tenni az elmúlt mérkőzéseket, ahogy az Újváros ellenit sem. Nagyon sok helyzetet marad ki az összecsapáson, ez döntött?

– Sajnos igen, ez valóban döntő faktor volt a mérkőzés kimenetelét tekintve. Ennyi kihagyott ziccerrel nehéz jó eredményt elérni, de az igazat megvallva a védekezés, illetve a védelem és a kapus közötti kapcsolat sem működött megfelelően a találkozó során. Ennek eredményeképpen nagyon sok gólt kaptunk, amit egy ilyen meccsen, főleg hazai pályán nem engedhetünk meg magunknak. Sajnos fejben sem voltunk maximálisan koncentráltak, és küzdőszellemben is maradhatott hiányérzet bennünk. A Kohász pedig van olyan jó csapat, hogy ezeket kihasználta, és viszonylag könnyedén megnyerte az összecsapást.

– Neked a védelemben van leginkább kulcsszereped, de ahogy Te is említetted, ebben eddig még nem tudtatok elég hatékonyak lenni…

– Valóban, pedig folyamatosan dolgozunk azon, hogy hátul is összeálljunk, és a tavasszal mutatott szinten tudjuk megoldani a védekezésünket. Viszont mivel nagyon kicserélődtünk, a megfelelő összhang is még sokszor hiányzik közöttünk, és ez sajnos a legutóbbi találkozókon meg is látszódott. De biztos vagyok abban, hogy a gyakorlások, és a mérkőzések alatt, idővel kellően össze fogunk csiszolódni.

– Pedig egy nagyon jó formában lévő Vác otthonába látogattok, ami szintén nem lesz egyszerű feladat. Mit gondolsz, azért lehet rajtuk fogást találni?

– A Vác egy gyors, fiatal csapat, akik komoly sikerekkel kezdték el a szezont, de azért megpróbáljuk megtalálni a gyenge pontjaikat. A támadójátékukon tényleg nehéz fogást találni, mert minden poszton vagy rutinos nagynevű játékosaik vannak – mint például a Brazil De Souza, illetve a biztos kezű szélső Dijana Jovetic -, vagy fiatal agilis játékosok. És akkor még nem beszéltünk a védelmük fő erősségéről, a világklasszis kapus Barbara Arenhartról. A középső szekciókból, mint a beállós, mint az átlövő pozícióból kifejezetten veszélyesek, de mivel rettentően gyors játékot játszanak, a lerohanásokra és a gyors középkezdésekre is nagyon oda kell figyelnünk. A megfelelő visszafutásra edzőnk külön is felhívta figyelmünket, mert a legutóbbi – nem túlságosan szép emlékű – váci összecsapásunk alkalmával is leginkább ez okozta a vesztünket.

– Nyilván akkor az elmúlt mérkőzésekhez képest koncentráltabban kell kézilabdáznotok, de miben kell még javulni, hogy szorosabbá tudjátok tenni a találkozót?

– Nagyobb szívvel kell játszanunk, ami hiányzott a Dunaújváros ellen is. Főként, ha egy nálunk erősebb csapattal kell farkasszemet néznünk elengedhetetlen, hogy az utolsó leheletünkig küzdjünk. Nyilván a játék több elemében is javulnunk kell, így például összjátékban és a már említett védekezésben is. És persze a helyzeteinket is jobb százalékkal kell lőnünk. Ráadásul az elmúlt mérkőzésen többször is abba a hibába estünk, hogy elkapkodtuk a támadásinkat, és akár már két-három passzt követően ellőttük a labdát. Erre is mindenképpen nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a jövőben, hogy ha a játék azt kívánja, lassítsunk és okosan kézilabdázzunk. Nehéz szériában vagyunk, és még ezt követően is kivaló ellenfelekkel kell majd megvívnunk, de én remélem, hogy azért ezek között is lesz olyan a találkozó, ahol nekünk fog jobban kijönni a lépés. Ami biztos, Vácon is szeretnénk helytállni, és a lehető legtöbbet kihozni az összecsapásból.

Szilágyi Zoltán a GVM Europe-Vác vezetőedzője a következőképpen látja az esélyek a találkozóval kapcsolatban:

 – Minden egyes hazai mérkőzésen, számunkra elvárás a győzelem. Ettől függetlenül tiszteljük a Békéscsabát, azért azt lehet látni, hogy jobb játékot produkál, mint mondjuk tavaly ilyenkor. Megerősödtek, sokat erősödött a keretük a tavalyi évhez képest. De azt gondolom, hogy nekünk itt a váci csarnokban, a szurkolóink segítségével, ezt a feladatot meg kell tudnunk oldani. Viszont nagyon koncentráltan kell nekimennünk a meccsnek már az első perctől kezdve. Senkit nem lehet, és nem is szabad lebecsülni, hiszen ahogy látjuk nincs gyenge csapat ebben az osztályban, így nagyon komolyan kell venni Őket is. Amennyiben azt a játékot tudjuk hozni, amit mi tudunk, akkor véleményem szerint ezen a találkozón mi vagyunk az esélyesebbek.

A tavalyi bajnoki kiírásban nem sok babér termett a lila-fehéreknek a Vác ellen, sőt két kifejezetten nagyarányú győzelmet aratott a Pest-megyei gárda, Békéscsabán 33-22, míg Vácon 48-28 arányban nyertek Szilágyi Zoltán tanítványai. Reméljük csapatunk ezúttal szorosabb küzdelemre készteti majd a hazai együttest, a szombaton 18 órától a Váci Városi Sportcsarnokban megrendezésre kerülő összecsapáson, melyen a Rontó Ádám, Szanyi Péter Gábor bírópáros tevékenykedik majd.

Dömény Dezső

line

line

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #tippmix

A Dunaújváros látogat a Viharsarokba

Interjú Zöldi – Tóth Katalinnal

20180915_toth_kata

Újabb hazai Női kézlabda mérkőzés színtere lesz a Békéscsabai Városi Sportcsarnok arénája, hiszen szombaton 18 órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese látogat a megyeszékhelyre. A vendégeknek, akik ez előző szezon bajnoki kiírását a negyedik pozícióban zárták, az idei évadban még nem sikerült ponttal gazdagodniuk. Igaz az eddig nagyon jó formát mutató Vác, és erre az idényre alaposan megerősödő Siófok ellen léptek pályára és szenvedtek előbbitől 26-20 utóbbitól 29-24-es arányú vereséget. Túlságosan nagy játékos mozgás ugyan nem volt a Kohásznál, de így is azért négy alapember Bulath Anita, Kovács Anna, Oguntoye Viktória és Takács Dusmáta is már egy másik klubban kezdte meg az idei felkészülést. Természetesen a pótlásukra érkezetek új szerzemények is, Csapó Kyra aki kölcsönből tért vissza a Metz csapatától, Erdősi Ildikó és Ferenczy Fruzsina Siófokról illetve Sirián Szederke Debrecenből. Ami csapatunkat illeti, a hazai Budaörs elleni sikert követően a csabai lányok túl van két idegenbeli vereségen, mivel sem a Debrecen sem pedig a Ferencváros együttesét nem sikerült megszorítania a liláknak. A héten ráadásul nem is csak a Ferencváros elleni 36-21-es végeredménnyel zárult összecsapásra kellett Horváth Roland tanítványainak koncentrálni, hanem a hétvégi Dunaújváros elleni derbire is, ami talán azért több sikerrel kecsegtet, mint a legutóbbi két találkozó. A szokásos esélylatolgatásra a lila-fehér egylet rutinos beállósát Zöldi – Tóth Katát kérdeztem meg.

– Jól kezdtetek a Ferencváros otthonában, aztán a tízedik perctől megtorpantatok, mi történt?
– Igen, a találkozó elejét kifejezetten jól kezdtük, tudtuk velük tartani a ritmust, aztán az időkérésüket követően magasabb fokozatra kapcsoltak és már nem nagyon találtuk az ellenszert a játékukkal szemben. Elbizonytalanodtunk, és a több mint tíz perces gólcsendünk megpecsételte sorsunkat. Nyilván egy nagyon erős Bajnokok ligájában is vitézkedő együttesről beszélünk, de azért szerettünk volna szorosabb mérkőzést játszani velük. Nem voltunk elég koncentráltak és talán elég élesek sem, hogy egy ennyire jó ellenfelet igazán meg tudjunk szorítani.

– Túl vagytok tehát két nehéz idegenbeli csatán. A vereségek ellenére azért látsz pozitívumokat is a játékotokban?
– Nehéz kérdés, mert alapvetően két sima vereségről beszélünk, de azt gondolom az mindenképpen pozitívum, hogy tavalyhoz képest gyorsult a játékunk, még ha ezért jelenleg több hiba is csúszik be, valamint a kapusteljesítmény mindenképpen kiemelhető mind két találkozón. És azért ez egy nagyon fontos poszt a kézilabdában, amire lehet alapoznunk mezőnyjátékban is, és összerakni hozzá a megfelelő védekezést. Talán már unalmasnak is tűnhet, hogy mindig erről beszélünk, de jelenleg még tényleg csak összeérőben van a társaság, hiszen több fontos távozó helyét kell betölteni a csapaton belül. De én bízom abban, ahogy haladunk előre, és játsszuk a mérkőzéseket, úgy fognak összeállni a puzzle darabkái is egy egésszé.

– Szombaton viszont már egy más jellegű összecsapás vár rátok, ugyan szintén egy nehéz ellenféllel szemben, de hazai pályán…
– Lényegében ettől lesz más a találkozó, hogy hazai környezetben játszhatunk, ami nekünk mindig egy plusz erőt ad, főleg ha olyan támogatást kapunk a szurkolóink részéről, mint az első hazai meccsen. De ha az ellenfél erősségének szemszögéből vizsgáljuk a találkozót, akkor már nem sok különbséget találunk köztük és a legutóbbi két ellenfelünk között. A Kohász is egy erős csapat, és bár jó játékosok távoztak tőlük a nyáron, de így is bőven találunk remek képességű kézilabdázókat a keretükben. A belső hármasukra különösen oda kell figyelni, nagyon veszélyesek akár a kinti lövéseket nézzük akár a bejátszásokat, ugyanis a beállókkal is nagyon jó a játékkapcsolatuk. Gyors, fiatalos kézilabdát játszanak, így a megfelelő visszarendeződésre nagy hangsúly kell fektetnünk. És mivel az első két mérkőzésükön nem sikerült pontokat gyűjteniük, biztos vagyok benne, hogy nagyon elszántan fognak kézlabdázni, és a két pontért érkeznek Békéscsabára.

– A recept viszont adott lehet, mert januárban egy emlékezetes találkozón már sikerült két vállra fektetni a Dunaújvárost…
– Bizony és az akkori Kohász is erős csapat volt, sőt. Annyiban mindenképpen párhuzamot vonhatunk a két összecsapás között, hogy akkor az egy héten belül már a harmadik mérkőzés volt a számunkra – ahogyan most is – és meglehetősen fáradtak voltunk, így az leginkább a szív diadala volt. Azt hiszem szombaton is, főleg hogy még hazai pályán is játszunk, ugyan úgy ki kell tennünk a szívünket és lelkünket a pályára és harcolnunk kell. Persze az is elengedhetetlen lesz, hogy a játék minden elemében javuljunk az előző találkozókhoz képest, és sokkal koncentráltabban kézilabdázzunk. Összegségében tehát nyerni szeretnénk, még ha tudjuk ehhez valóban extra teljesítményre is lesz szükség. Én azonban bízom a csapatban, és a szurkolóinkban is, hogy most is mellettünk lesznek és hasonló fantasztikus hangulatot teremtenek, mint a Budaörs ellen. Azon az összecsapáson, és főként az utolsó tíz percben, nagyon sok erőt adtak nekünk a győzelemhez. Szóval remélem, hogy szombaton is hasonló érzésekkel jöhetünk le a pályáról.

Az előző szezonban az együttesek teljesen más összecsapásokat játszottak egymással a bajnokságban és a kupában. Amíg a bajnokságban két sima Kohász győzelem született – Békéscsabán 34-22, Dunaújvárosban pedig 38-24 -, addig egy számunkra rendkívül emlékezetes találkozón a Magyar Kupa negyedik fordulójában 31-28-as lila-fehér győzelmet és továbbjutást ünnepelhetett a békéscsabai publikum. A szombati találkozón tehát 18 órától indul útjára a labda a Városi Sportcsarnokban, a sípmesterek Bujdosó Máté és Horváth Viktor lesznek.

Dömény Dezső

Fotó: Seres Sándor

line

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #beharangozo #tippmix

A Ferencvároshoz látogat az Előre

Interjú Bottó Rózsával

Nehéz hét előtt áll csapatunk a Békéscsabai ENKSE, hiszen alig telt el pár nap a debreceni összecsapás óta, máris újabb feladatra készülhetnek Horváth Roland tanítványai, sőt egyszerre két megmérettetésre is, hiszen szerdán a tavalyi ezüstérmes Ferencváros otthonában kell helytállni, szombaton pedig már a Dunaújváros gárdája teszi tiszteletét Békéscsabán. A lilák szerdai ellenfelét azt gondolom, különösen nem kell bemutatni, ugyanis a több nemzet válogatott játékosait is felvonultató zöld-fehérek, az elmúlt években komoly eredményeket tudtak felmutatni a hazai és a nemzetközi porondon egyaránt. Az előző szezon bajnoki sorozatában második helyezést értek el, emellett a Bajnokok ligájában is elmeneteltek a negyeddöntőig. Viszont azért náluk is bőven történtek változások a nyáron, ugyanis Laura Van der Heijden és Marija Jovanovic mellett távozott a Fradi két motorja, Szucsánszki Zita és a védelem oszlopa – az egykori csabai nevelés – Szekeres Klára is. Természetesen azért új játékosok is érkeztek, Klivinyi Kinga Érdről, Djurdjina Malovic Podgoricáról, Bobana Klikovac Craiovából, Szemerey Zsófi Siófokról, Farkas Kata pedig éppen Békéscsabáról tette át székhelyét a Népligetbe. Igaz az új szerzemények közül Bobana Klikovac bemutatkozására még várni kell, miután még a tavasszal szerzett súlyos sérüléséből lábadozik, de Klivinyi Kinga is csak nemrég tért vissza sérüléséből. Ezek azonban nem gátolták meg a Ferencvárost abban, hogy begyűjtse a bajnoki pontokat az első két találkozóján, aminek az MTK és a Mosonmagyaróvár csapatai látták kárát. A fővárosiakat 35-25-re, az Óváriakat 24-13 arányban győzték le, ráadásul idegenben Elek Gábor lányai. A lila-fehérek ezzel szemben eddig 50%-os mérleggel szerepelnek, hiszen a Budaörs elleni hazai diadalt követően Debrecenben egy méretesebb zakóba sikerült belefutni, a 37-25-ös végeredménnyel zárult találkozón. A vereség okairól az Előre balszélsőjét Bottó Rózsát kérdeztem, aki természetesen az előttünk álló összecsapással kapcsolatban is megosztotta gondolatait.

20180912_ftc_elore

– Nem sikerült igazán kiélezett mérkőzést játszanotok Debrecenben, mi hiányzott ahhoz, hogy jobban megszorongassátok a hazaiakat?

– Elsősorban nyugodtabban kellet volna kézilabdáznunk, és jobban betartani a taktikai utasításokat, viszont mi túlságosan is kapkodtunk támadásban és mindent azonnal akartunk befejezni. Így aztán nagyon sok hiba csúszott a játékunkba, amiből ellenfelünk rendre meg tudott indulni és a lerohanásokból szerzett könnyű gólok segítségével folyamatosan tudta növelni az előnyét. Ráadásul védekezésben és kapusteljesítményben is extrát nyújtottak, amivel még jobban meggyűlt a bajunk, és nem találtuk igazán az ellenszert ellenük.

– Nehéz sorozatban vagytok, hiszen két hét alatt négy találkozót kell lejátszani. A Ti rövidebb kispadotokkal, miként lehet erre optimálisan beosztani az erőt?

Az edzőnk egyik alapelve, hogy a terhelések közben megfelelő időt kell fordítani a regenerációra is, tehát amennyire a mérkőzések közötti szűk idő engedi pihenni is próbálunk, főleg az első sor, akik azért többet játszanak. Nyilván ez nálunk egy nehéz dolog, hiszen a rotáció jelen pillanatban még nem igazán megoldott, de azért a találkozók közben is megpróbálja a mester pihentetni a kulcsjátékosokat, hogy a soron következő mérkőzésekre is maradjon még erő.    

– A Fradi otthonába látogattok szerdán, milyen célkitűzéssel vágtok neki a fővárosi túrának?

– Szeretnénk minél szorosabb találkozót játszani ez a fő célunk. Ami biztos, hogy nem feltartott kézzel megyünk, tehát mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ellenfelünknek a lehető legjobban megnehezítsük a dolgát. Nyilván ahogy nem volt egyszerű Debrecenben sem játszani úgy itt is nehéz mérkőzés vár ránk, de szeretném, ha minél jobban meg tudnánk oldani elsősorban a védekezést, mert mint mindig most is ez lehet a legfontosabb eleme az összecsapásnak.

– Akkor egy ilyen találkozó azért sokat jelenthet a jövő szempontjából is, vagy akár már a hétvégi Dunaújváros elleni felkészülésre is?

– Mindenképpen fontos ez a mérkőzés akár már a szombati összecsapás tükrében is, mert amellett, hogy azért természetesen készülünk a Fradira is, sőt most jelen pillanatban csak velük foglalkozunk, azért egy ilyen találkozó, egy ilyen minőségi ellenféllel szemben nagymértékben segítheti a további fejlődésünket. Hiszen ha ellenük jól meg tudjuk oldani a feladatainkat, akkor más csapatok ellen is menni fog. Gondolok itt elsősorban a védekezésre, amit az edzéseken is kiemelten gyakorlunk, hiszen ahogy már említettem ennek van a legnagyobb jelentősége a játékunkban. Viszont ahhoz, hogy ez tökéletesen működjön, össze kell szokni, amihez idő és mérkőzések is kellenek.

A felek tavaly szeptemberben egy kifejezetten szoros összecsapást vívtak a fővárosban, ahol a zöld-fehéreknek csak a hajrában sikerült legyűrniük csapatunkat a 22-19-es végeredménnyel zárult mérkőzésén. Az idén májusi békéscsabai találkozó pedig a két zöld-fehér csapat bajnoki aranyért zajló versenyfutásáról maradt emlékezetes, ahol szintén sokáig jól tartotta magát a lila-fehér egylet, de a végén azért simán 37-25-re nyertek a vendégek. Folytatás tehát szerdán 18 órától az Elek Gyula Arénában, az összecsapás két játékvezetője Héjjas Tímea és Kránitz Andrea lesznek.

Dömény Dezső

line

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #tippmix

Pénteken kelet-magyarországi rangadó a Hódosban

Interjú Kovács Anettel

Elégedetten térhetett haza minden Előre szurkoló szombat este a városi sportcsarnokból, hiszen csapatunk a Békéscsabai ENKSE győzelemmel és jó játékkal kezdte meg az új szezont, és noha a mérkőzés vége egy picit körömrágósra is sikeredett, a lila-fehér lányok azért csak legyűrték a Budaörs gárdáját. Megállás azonban nincs, a bajnokság robog tovább, és a lilákra újabb rangadó vár a hétvégén. Egészen pontosan péntek este vizitál együttesünk az ősi rivális Debrecen otthonában, ami tudjuk mindig parázs összecsapást rejt magában. Az Előréhez hasonlóan a Lokinál is nagy mozgás volt a nyáron, ugyanis összesen tíz játékos távozott a klubtól, míg az érkezők listáján hét kézilabdázó található. Közülük Arany Rebeka, Bordás Réka és Czuczu Frida a fiatalságot képviselik, viszont a Dunaújvárosból érkező Bulath Anita, Kovács Anna és Oguntoye Viktória, illetve a két szezonnal ezelőtt még a Békéscsabában játszó amúgy a székhelyét Kisvárdáról áthelyező Triffa Ágnes már egyértelműen a rutint jelentik majd a piros-fehérek idei keretében. Ellenfelünk felkészülése kifejezetten jól sikerült, legalábbis a gyakorló mérkőzések erre engedtek következtetni, a debreceni lányoknak ugyanis többek között a Vác, a Metzingen és a Ferencváros csapatait is sikerült két vállra fektetniük. Ehhez képeset a bajnoki rajt nagyon nem sikerült a Lokinak, hiszen Siófokról 35-18 arányú vereséggel tértek haza. Egész biztos tehát, hogy egy elszánt, bizonyítási vágytól égő ellenfél vár a csabai hölgykoszorúra pénteken, de megijedni azért nem fog együttesünk, és ezt már Kovács Anett szögezte le, mikor is a rangadó esélyeit fejtegettük. A szélsőtől – aki 7 góljával nagyban hozzájárult a hétvégi sikerhez – azonban elsőként egy értékelést kértem a győztes találkozóról.

20180906_dvsc_elore

Fotó: Antal János

- Álomszerű kezdést produkáltatok a szezonnyitón, főként az első félidőben…
- Nagyon sokat készültünk erre a találkozóra, szinte már az alapozás kezdetétől ez az összecsapás volt fókuszban, hiszen tudtuk, ezt követően olyan ellenfelekkel kell megmérkőznünk, akik azért jóval komolyabb erőt képviselnek. Tehát kiemelten fontos összecsapásként kezeltük a Budaörs ellenit, és nagyon boldogok vagyunk, hogy összejött a győzelem. Valamint a jó játék is, hiszen ahogy Te is mondtad, az első játékrészben szinte minden összejött nekünk, rendkívül fegyelmezetten és jól kézilabdáztunk, amivel sikerült megalapoznunk a győzelmet.

- Alapjában véve roppant nagy tempót mentetek, viszont a végére azért elfogyott egy kicsit a csapat…
- Az alaptaktikánk része volt, hogy az elejétől nekiessünk ellenfelünknek, és a lehető leggyorsabb kézilabdát játsszuk. Ez szerencsére be is jött, de nyilván a fáradtság miatt a második félidőre több hiba csúszott a játékunkba, amivel élni is tudott a Budaörs és visszakapaszkodtak a mérkőzésbe. De szerencsére a végjátékban a szívünk is helyén volt, így kicsikartuk a két pontot. Sajnos kevesen vagyunk, így benne van a pakliban, hogy a találkozók végére elfáradunk, de remélem idővel az újonnan érkező játékosok segítségével a rotáció és az első sor pihentetése is sokkal inkább megoldott lesz.

- Több jó teljesítmény mellett Te is kiemelkedőt nyújtottál a találkozón, ez azt is jelentheti, hogy ebben az idényben már a régi Kovács Anettet láthatjuk?
- Remélem, hogy igen. Most jó formában érzem magam, szombaton is már a bemelegítés alatt éreztem, hogy menni fog a játék. Örülök annak, hogy így sikerült és segíteni tudtam a csapatot. Nyilván a tavalyi év még a sérülésem után nehezebb volt, de azóta is folyamatosan próbálok fejlődni és keményen dolgozom, hogy a teljesítményem a lehető legjobb legyen. A vezetőedzőnk is nagyon sokat segített nekem az elmúlt időszakban, hogy mint mentálisan, mint fizikálisan összerakjam magam. És mivel egyedüli játékosként kell helytállnom a posztomon, így még tudatosabban próbálok minden szinten a lehető legjobban felkészülni a szezonra.

- A Budaörs legyőzése után viszont most egy nagyobb falat következik a számotokra, hiszen Debrecenbe látogattok…
- Igen, ez már valóban egy keményebb dió lesz, mert mint játéktudásban, mint pedig a keretek erősségét tekintve is masszívabb ellenfél vár ránk. Attól függetlenül is így látom, hogy a Loki első mérkőzése milyen eredményt hozott, mert szerintem jóval több van ebben a csapatban, mint amit Siófokon produkáltak. És az az együttes, amelyben egy Kovács Anna vagy egy Triffa Ági pattogtatja a labdát azt lebecsülni nem szabad. De rajtuk kívül is nagyon sok jó, válogatott játékossal rendelkeznek, és a hazai pálya előnyét is most ők élvezhetik.

- Mi lehet akkor a fő fegyver a rangadón?
- A védekezés mindenekelőtt. Ez lesz a legfontosabb, főleg egy ilyen támadósorral felvértezett csapat ellen. A Budaörs elleni találkozó után ebben lehetett némi hiányérzetünk, mert nem állt úgy össze a védekezésünk, ahogy szerettük volna, úgyhogy remélem most sikerül egy masszív, kemény védelmet felállítanunk. És természetesen a jól működő és eredményes támadójátékunkat is tovább kell vinni erre az összecsapásra is. Nehéz mérkőzés lesz, ez nem kétséges, a Hódosban minden együttes megszenved, de ha koncentráltan kézilabdázva, azt a játékot tudjuk hozni, amit szombaton az első félidőben produkáltunk, bármi kisülhet a találkozóból.

line

[ae-fb-embed url='https://www.facebook.com/elorekezilabda/videos/556686771432763/' width='640']

line

A két együttes tavaly őszi mérkőzésén, a hazai pályán játszó Debrecen tudott 31-28-ra diadalmaskodni, ahogy a békéscsabai találkozón is, hiszen ott a vendégek 29-23 arányban nyertek. Az idei szezon első kelet-magyarországi derbije tehát pénteken 18 órától a debreceni Hódos Imre Sportcsarnokban lesz. Az összecsapáson a Hargitai Gábor, Markó Gábor bírópáros tevékenykedik majd.

Dömény Dezső

Szombaton rajtol a bajnokság

Interjú Horváth Rolanddal

A nyári szünetet követően szeptember első napján rajtol a K&H Női Kézilabda liga küzdelme, ráadásul kilenc év után végre hazai pályán indítja a szezont csapatunk a Békéscsabai ENKSE. Az ellenfél a Moyra-Budaörs Handball gárdája lesz, mellyel az előző szezonban is parázs küzdelmeket vívtak a csabai lányok. A fővárosiak egyébként a tizedik helyen zárták az előző szezont, és ezzel történetük legjobb NB1-es eredményét érték el, ugyanis a 2015-ös feljutásukat követően egy tizenkettedik illetve egy tizenegyedik helyezést tudtak felmutatni Mihály Attila tanítványai. Azt azonban elmondhatjuk a Budaörsről, hogy az elmúlt években folyamatos fejlődésen ment át az együttes, és elsősorban a rutinos játékosainak köszönhetően már tavaly is egyre komolyabb erőt képviseltek a magyar NB1-ben. Erre a szezonra pedig további előrelépést terveznek a klub háza táján, ami az új érkezők figyelembevételével nem is egy lehetetlen küldetés, hiszen amíg a meghatározó játékosaik közül Juhos Kata kivételével, mindenkivel hosszabbítottak, Dávid-Azari Fruzsina és az egykori csabai nevelés Hajduch Csenge személyében újabb rutinos kézilabdázókkal erősítették meg keretüket. Több felkészülési tornán is részt vett a nyár folyamán ellenfelünk, melyeken többek között az Érd, és a Viborg csapatival is szoros mérkőzéseket tudtak játszani illetve a Dunaújváros ellen döntetlent értek el, míg a Lokomotiv Zágráb gárdáját kétszer is legyőzték a bajnoki főpróbán. Viszont a lila-fehérek háza táján sem unatkozott senki a nyár második felében, mert egy kemény alapozó időszakot követően csapatunk is számos nemzetközi tornán mérette meg magát. De kelletek is a formába hozó összecsapások, hiszen szinte a fél csapat kicserélődött a nyáron, és az öt új érkező – Balog Judit, Binó Boglárka, Anastazija Djokovic, Marija Agbaba valamint Sandra Radovic – mellett több fiatal sajátnevelésű játékos is bekerült a keretbe, mint például Hős Kata, Dombi Katalin, Ekker Gitta vagy Török Csenge. Tehát ebből az átalakult és roppant fiatal, alig több mint 22 éves átlagéletkorú együttesből kell Horvát Roland vezetőedzőnek ütőképes, a bennmaradást kiharcoló gárdát faragnia. Többek között erről és természetesen a szezonnyitó mérkőzésről is beszélgettem az Előre trénerével.

20180901_budaors

Fotó: Milyó Pál

– Túl vagytok a felkészülési időszakon, milyen állapotban van most a csapat?

– Úgy érzem jól sikerült a felkészülés, amennyi munkát előzetesen elterveztem azt maradéktalanul el is végeztük a lányokkal, valamint erős ellenfelek ellen hasznos találkozókkal alakítgattuk az új csapatunkat. Viszont nyilván ennyi távozó és érkező játékos mellett azért ez a két hónap, ami rendelkezésünkre állt nem elég arra, hogy az új, elsősorban más kézilabda kultúrából érkező játékosok megfelelően beépüljenek az együttesbe, és felvegyék azt a gyorsabb ritmusú játékot, amit a magyar bajnokság kíván. És természetesen a fiatalokkal is hasonló a helyzet, nekik is még szokniuk kell a felnőtt légkört. Úgyhogy ezt a folyamatot folytatjuk tovább és a jövőben is keményen dolgozunk és formáljuk a csapatatot függetlenül attól, hogy most már éles mérkőzéseken is bizonyítanunk kell.

– Szinte csak külföldi együttesek ellen játszottatok a nyáron, szándékosan alakítottátok így a programot, vagy a véletlen hozta így?

– Részben mind a kettő igaz, de valóban volt szándékosság is abban, hogy csak nemzetközi tornán vettünk részt. Egy kicsit elbújtunk az NB1-es csapatok szemei elől, már amennyire ezt a mai világban lehet. De hiányérzetem nem lehet, hiszen főleg a román együttesek esetében igen komoly erőt képviselő gárdákkal kellett megküzdenünk, és azt gondolom helyt tudtunk állni ellenük is. 

– A felkészülési mérkőzések alapján szerinted mi lehet a fő erőssége a gárdának?

– Egyértelműen a védekezés. Az alapozás első pillanatától kezdve azon dolgozunk, hogy ez megfelelően összeálljon, és a távozó játékosokat tökéletesen tudjuk pótolni. Nem könnyű, de úgy látom, azért jó úton járunk. És ahogy tavasszal is már bizonyítottuk a recept egyszerű, ha hátul fegyelmezetten és jól végezzük a dolgunkat, akkor sikeresek tudunk lenni. És ez nem lesz másként ebben az idényben sem.

– Szombaton pedig már élesben lehet bizonyítani. Te személy szerint örülsz, hogy egy ilyen rangadóval kezdtek vagy talán túl korán jön ez még a csapatnak?

– Az első meccs mindig nagyon nehéz, ráadásul a felkészülési találkozókból messze menő következtetések nem igazán érdemes levonni, így az edző is kis túlzással csak puhatolózik. Nyilván az mindenképpen pozitív, hogy itthon játsszuk az első mérkőzést, és én azért annak is örülök, hogy nem egy élcsapattal kezdünk, hanem egy erősségben hozzánk jóval közelebb álló együttessel kell farkasszemet néznünk. Viszont könnyű összecsapás nem lesz, abban biztos vagyok. Az elmúlt szezonban sem volt gyenge csapat a Budaörs, erre az idényre pedig még tovább erősödtek. Ráadásul a legnagyobb erényük, hogy sok nagy csatát megélt, rutinos játékosokból álló alapcsapatuk van, amely ráadásul együtt is dolgozik már egy pár éve. Így nem is meglepő, hogy szinte minden poszton veszélyesek, amihez általában még a jó védekezésük is párosul.   

– Milyen nyitányt álmodtál meg és milyen játékot vársz a lányoktól?

– Természetesen győzelmet, és minél gyorsabb játékot. Szeretném, ha ebben is előre tudnánk lépni az előző szezonhoz képest. Illetve ahogy korábban is kiemeltem, agresszív, kemény védekezést szeretnék látni a csapattól, és akkor sikerrel vehetjük az első akadályt. A héten jól dolgoztak a lányok, láttam bennük a tüzet és az elszántságot, és azt hogy már nagyon várják a rajtot. Ezt a tüzet a találkozóra is át kell mentenünk, és végig ebben a szellemben kell kézilabdáznunk. Remélem a mostani idényben is minél több szurkolói támogatást kapunk, és már ezen az első hazai összecsapáson is szép számmal megtelik a Városi Sportcsarnok lelátója.

Ahogy a felvezető elején is utaltam rá kilenc éve nem kezdett hazai pályán együttesünk, és sajnos ezzel egyidejűleg győzelemmel sem, hiszen a legutolsó győztes szezonkezdés egybeesik az utolsó hazai nyitómérkőzéssel, mikor is csapatunk 2009. szeptember 2.-án hazai pályán fektette két vállra a Hódmezővásárhely gárdáját a 36-24-es végeredménnyel záruló nyitányon. Abból a csapatból egyébként mára csak Zöldi-Tóth Kata és Szögi Tímea maradt hírmondónak az Előrében, valamint Hajduch Csenge aki viszont most már a budaörsi egyletet erősíti. Egyébként a Budaörs 2015-től íródó NB1-es történetében, még egy alkalommal sem sikerült győzelemmel kezdenie a szezont, tehát hacsak nem döntetlennel zárul a hétvégi összecsapás, valamelyik csapatnak megszakad ez a rossz sorozata. Ami pedig a közelmúltat illeti, a két együttes az előző szezonban igazságosan osztozott a bajnoki pontokon, hiszen Békéscsabán 27-25-ös míg Budaörsön 26-25-ös vendéggyőzelmekkel zárultak az összecsapások.

Tehát szombaton a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban 18 órától indul útjára a labda, a találkozó két játékvezetője Paska Dániel és Vastag Sámuel lesz.

Dömény Dezső