ímkézett bejegyzés

Ismét hazai összecsapás következik

Az első hazai győzelem után az első idegenbeli sikerét is megszerezte lila-fehér kézilabda csapatunk az NB1/B Keleti csoportjában, miután vasárnap a Kispest együttesét is két vállra fektették lányaink.

A 33-26-os végeredménnyel záruló összecsapáson rajt-cél győzelmet aratott a csabai hölgykoszorú, hiszen már a találkozó legelején magukhoz ragadták a vezetést és mivel folyamatosan növelték is a megszerzett előnyt, így a második játékrész derekára a legnagyobb különbségű, 11 gólos differenciára hízott a két csapat közötti különbség, amiből végül hét találatot őriztek meg a Lilák. Szombaton viszont már újabb riválissal kell megküzdenie Papp Bálint tanítványainak, ugyanis a bajnokságot remekül kezdő Levendula Hotel Algyő látogat a Viharsarokba. A kiváló kezdést pedig csapatunk legutóbbi ellenfelének a Kispestnek a legyőzése jelentette számukra, akiket 35-31-re sikerült felülmúlniuk. A folyatás viszont már nem volt ennyire sikeres az algyőieknek, mert szintén hazai pályán az Orosháza gárdájába már beletört a bicskájuk és négy góllal, 35-31 arányban alulmaradtak a vendégekkel szemben.

Szombati ellenfelünk egyébként 2019-ben búcsúzott az NB1/B Keleti osztályától, azóta szisztematikus építkezésbe kezdtek, melynek alapjait rutinos játékosok alkotják, mint például az egykoron Győrben is kézilabdázó Szepesi Ivett, vagy a 2010-es évek csabai ikonja Olha Nikolayenko, aki mellett egyébként Zsilák Katica, Illyés Lilla, Farkas Kata és Vér Vivien személyében további négy ex-csabai játékos is található a keretükben.  A szakmai munka terén pedig egy fiatal edző Farkas József kezei között pallérozódnak a lányok, aminek az eredményét az előző szezon NB2 Dél-keleti csoportjának megnyerése szolgáltatta. Mindössze egyetlen vereséggel és nyolcpontos előnnyel, magabiztosan szerezték meg a bajnoki címet és ahogy mondani szokás, evés közben jön meg az étvágy, így itt az NB1/B-ben sem statiszta szerepet szánnak maguknak. A bajnokcsapattól egyébként hárman távoztak, Ladics Vivien, Törökné Aradi Edina és Kölcze Gabriella, az érkezők listája viszont ennél jóval bővebb, hiszen Miklósi Kitti és Zsikó Zsanett a Szeged KKSE-től, Szalma Zita Dunaújvárosból, Németh Imola a NEKÁ-ból, Gadányi Maja Kozármislenyből és Simon Armilla Érdről tette át székhelyét Algyőre. Az első fordulós győzelmüket amúgy remek felkészülési mérkőzésekkel alapozták meg, egyedül csak az Egertől kaptak ki, igaz tőlük kétszer is. Viszont az Orosházi OXXO kupát elhódították, miután 37-32-re megverték a SZISE csapatát, 24-21-re a Csurgót, majd a döntőben a házigazdákat 31-23-ra.

Nyugodtan nevezhetjük tehát rangadónak csapatunk szombati összecsapását, amit ezúttal a megszokott időpontnál némileg később, 18:30 órakor fog a Bacs József – Váltó Ádám Tamás bírópáros sípszava elindítani a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban. A találkozót a 18 éven felüli szurkolóink a helyszínen ezúttal is csak védettségi igazolvánnyal, vagy az azt helyettesítő EESZT applikációval tekinthetik meg.

Dömény Dezső

line

A Kispest otthonában is a győzelem a cél

Interjú Iván Emesével

A szezon első idegenbeli összecsapására készül lila-fehér együttesünk, méghozzá a Kispest gárdájának otthonában. A felkészülés kellős közepén csapatunk jobbátlövőjével, a Fradi elleni találkozó legeredményesebb játékosával Iván Emesével beszélgettem, aki az esélylatolgatás mellett a sikeres bajnoki nyitányt is értékelte.

Iván Emese

– Megvan az első siker és azért roppant fontos volt, hogy győzelemmel mutatkozzatok be…

– Igazából a legfontosabb ez volt, de azt hiszem a játékunkkal sem lehettünk elégedetlenek. Első mérkőzésnek abszolút rendben volt, de nyilván most is voltak a játéknak olyan elemei, amikben még javulnunk kell. Szokás szerint nagyon jól kezdtünk, de a felkészülés során is rendszeresen előforduló hullámvölgyeket ezúttal sem sikerült levetkőznünk. És bár tökéletesen kézben tartottuk a mérkőzést, azért az első játékrészben jelentkező áramszünet hatására az ellenfél közelebb tudott kerülni hozzánk, igaz ezt követően ismét ritmust váltottunk és a végére kialakítottunk egy komoly különbséget. De ezeket mindenképpen mellőznünk kell a jövőben, hiszen a szombatinál erősebb ellenfeleink az ilyen helyzeteket kíméletlenül kihasználhatják.

– Azért amellett se menjünk el szó nélkül, hogy hat találatodnak köszönhetően Te is felettébb gólerősen játszottál…

– Igen, nagyon örülök neki, hogy kijött a lépés, és jelenleg jó formában is érzem magam, remélem ezt a lehető legtovább tudom tartani. Próbálom önbizalom terén is folyamatosan fejleszteni magam, mert sokszor ezzel is meg kell küzdenem, de az a nagyszerű csapatszellem, amiben jelenleg dolgozunk kifejezetten sokat segít ebben. Sajnos a tavalyi szezon nem úgy sikerült számomra ahogyan szerettem volna, úgyhogy most minden erőmmel azon vagyok, hogy ebben az idényben sokkal inkább kijöjjön a lépés, és így meghatározóbb játékos tudjak lenni.  

– Vasárnap viszont már Kispesten vizitáltok, rangadóra készültök?

– Nehezebb mérkőzésre számítunk, mint amilyen volt az első összecsapásunk, de én bízom abban, hogy nem egy kiélezett rangadó lesz, hanem megint domináns játékkal, izgalmak nélkül tudjuk elhozni a két bajnoki pontot. Nehéz leszűrni egy fordulót követően, hogy melyik csapat milyen erősségű is lesz majd a bajnokságban, de szerintem vasárnapi ellenfelünk jó eséllyel majd felsőházas gárda lesz, így még inkább fontos, hogy győzelemmel abszolváljuk ezt a találkozót.

– Mi kell akkor ahhoz, hogy vendéglátótok fölé tudjatok kerekedni?

– Arra készülünk, hogy ők is megkettőzött erővel állnak majd bele a csatába, hiszen az elvesztett első fordulós meccsük után egészen biztosan javítani szeretnének, szóval szükség lesz a jó és koncentrált játékunkra hatvan percen keresztül. Főként a védekezésre kell nagyon összpontosítanunk, mert a Kispestben már fizikálisan is erősebb és távolról is veszélyesebb játékosokkal kell farkasszemet nézni. Ezen kívül kifejezetten robusztus belső-védőkkel is rendelkeznek, úgyhogy itt még jobban felértékelődhet, ha a gyorsaságunkat kihasználva, indításokkal apellálva tudunk könnyű gólokat szerezni. Összeségében a legfontosabb, hogy hozzuk csapatszinten, amit tudunk és akkor győzelemmel térhetünk haza.

Dömény Dezső

A Kispesthez látogat együttesünk

Győzelemmel kezdte meg szereplését az NB1/B Keleti csoportjában lila-fehér kézilabdacsapatunk, miután hazai pályán nagyon magabiztosan 34-22-re legyőzte a Ferencváros U19-es együttesét.

A folytatásban viszont már jóval nehezebb csata vár lányinkra, hiszen az előző szezon bronzérmesének a Kistext Kispest NKK gárdájának az otthonában kell helytállniuk. Ráadásul az első bajnoki mérkőzését 36-31-re az Algyővel szemben el is vesztették a piros-feketék, így nyilván hazai pályán mindenképpen szeretnék kijavítani ezt a fiaskót. Ahogy már említettem, a Kispestiek az NB1/B Keleti csoportjának legutóbbi kiírásában 33 ponttal a harmadik helyen végeztek, és két játékosuk is 100 gól fölé jutott, Szabó Edina 128 gólt termelt, még Szerző Regina 118 góllal zárta a pontvadászatot. Szabó Edina egyébként úgy folytatta az első fordulóban a góltermelést ahogy azt májusban abbahagyta, ugyanis hét gólt hintett ellenfelének, bár ezzel mégsem ő volt a fővárosiak legeredményesebb játékosa azon az összecsapáson, ugyanis Szabó Janka kilenc góllal még őt is túlszárnyalta. Amúgy Szabó Janka nyolcadmagával nyáron érkezett a Kispesthez, Solt Anna, Kiss Klaudia, Vajer Blanka, Kaposvári Anita, Kostyalik Vivien, Lozsi Erna, és a korábban Békéscsabán is megfordult Barján Bianka és Bínó Boglárka társaságában. Igaz, kellettek is az új igazolások, mert összesen nyolc játékos távozott a szezon végén a piros-feketéktől, akik közül a gólgyáros Szerző Regina találatai egészen biztosan hiányozni fognak az idényben. De nem csak játékos szinten volt komoly mozgás a klub életében, hanem edzői fronton is, mert miután a korábbi vezetőedző Nagy Attila a Szent István SE-be távozott, a helyét Béki Nagy Bertalan foglalta el a csapat élén. A Kispest azon másodosztályú csapatok közé tartozik, akik már a Magyar Kupa első fordulójában érdekeltek voltak, így szeptember elején a Nyugati csoport egyik erősségével a Pénzügyőr SE-vel csaptak össze hazai pályán, és diadalmaskodtak 30-25-re. Egy per egy tehát tétmeccsen eddig ebben az idényben a mérlegük, így várják együttesünket, akiknél azért korántsem tökéletesek a körülmények, hiszen Kiss-Walfisch Mercédesz kiválása után, sérülés miatt először Kobela Tamarát, majd pár nappal később Borbély Mártát is elvesztette a csapat, így a vezetés Szögi Tímea reaktiválása mellett döntött, aki ezzel ismét visszatért klubunkhoz, és a hétvégén a Fradi ellen már be is mutatkozott. 

A lilák számára tehát a folytatásban a szezon első idegenbeli találkozója következik, egészen pontosan vasárnap 18:00 órától a Soroksári Sportcsarnokban, ahol a két sípmester Rózshegyi Brigitta és Südi Péter lesz.

Dömény Dezső

A Ferencvárosi fiatalokat fogadják a bajnoki nyitányon a lilák

Interjú Kukely Annával

Szombaton délután megkezdi szereplését női kézilabda együttesünk az EUbility Group-Békéscsabai ENKSE az NB1/B Keleti csoportjában. Az első ellenfél az NB1-es bajnokcsapat Ferencváros, U19-es csapata lesz, akit a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban fogadnak lányaink. Természetesen ott lesz a pályán klubunk újdonsült junior Európa-bajnoka Kukely Anna is, aki fiatal kora ellenére már az előző szezonban is az egyik legfontosabb láncszeme volt lila-fehér együttesünknek, sőt még csapatunk házi gólkirálynői címét is bezsebelte az elmúlt idény végén. A fiatal átlövővel beszélgettem a bajnoki nyitány előtt.

Kukely Anna

– Kifejezetten sűrű nyarad volt köszönhetően a junior Európa-bajnokságnak is, mennyire lehet ezt fizikálisan bírni?

– Annyira sűrű, hogy gyakorlatilag pihenés nélküli volt az átmenet számomra a két szezon között, hiszen ahogy befejeztük májusban az edzéseket, rá egy hétre már a junior válogatott edzőtáborában voltam, ráadásul úgy, hogy hivatalosan még a tanítás sem ért véget az iskolámban. Szóval az tagadhatatlan, hogy fizikálisan nehéz volt az elmúlt időszak. Sőt a túlterhelés hatására még egy kisebb sérüléssel is meg kellett küzdenem augusztusban, de most már egyre többet bírok és fokozatosan kezdem visszanyerni az állóképességemet is. Azért nyilván ettől függetlenül nagyon boldog vagyok, hogy nyáron részese lehettem a válogatott sikernek, ez mindenképpen kárpótol mindenért és remélem most már itt a klubcsapatomban is maximálisan hozzá tudom majd tenni a játékunkhoz azt, ami bennem van.

– Pár nap van csak a szombati szezonnyitó előtt, hogy érzed mennyira van készen az együttes?

– Mindig van mit javítani a játékunkon és nyilván a menet közben adódó nehézségeket is meg kell oldani, de összeségében úgy érzem jól sikerült a felkészülés, megfelelően összecsiszolódtunk az új játékosokkal és edzőnkkel, és főként a támadójátékunk volt kifejezetten bíztató. A védekezés viszont az, amiben még bőven van hova fejlődnünk, elsősorban a keménységen és a pároskapcsolatokon kell még csiszolni.

– Az első feladat a Fradi U19-es csapata lesz, akik meglehetősen átalakultak a nyáron, mennyire ismeritek őket?

– Mivel én az előző szezonban kizárólag csak a felnőtt együttesben szerepeltem, így emiatt teljesen kimaradt az ifjúsági bajnokság és az alacsonyabb osztályban való szereplés, szóval testközelből nem kifejezetten ismerem szombati ellenfelünket. Ami viszont a videóelemzésekből egyértelműen kiderül, hogy egy nagyon fiatal, ambiciózus csapatról beszélhetünk, akik meglehetősen gyors, sokfutásos kézilabdát játszanak. Már csak az eredményeikből is tudjuk, hogy a Fradinak remek utánpótlása van, szóval nagy hiba lenne ha lebecsülnénk őket. Azt gondolom ez az egész szezonra egy nagyon fontos megállapítás lehet, hogy senkit sem szabad lebecsülni és minden mérkőzésen úgy kell kifutni a pályára mintha az első osztályban szerepelnénk.

– De azért az, hogy győzelmet vársz a csapattól nem lehet kérdés?

Egyáltalán nem. Győzelmet és azt, hogy magabiztos, jó játékkal rukkoljunk elő. A legfontosabb az lesz, hogy elsősorban magunkra figyeljünk és lendületes, gyors kézilabdát produkáljunk. Ehhez mindenképpen kell a jó védekezés és kapusteljesítmény, hogy abból tudjuk a gyors indításokat vezetni, ami könnyebbséget jelent a felállt fal elleni támadásokkal szemben. Továbbá szintén lényeges lesz, hogy képesek legyünk egységesen, csapatként játszani, mert tényleg csak így fogjuk tudni áthidalni a nehézségeinket és elérni a végső célunkat, a feljutást. Így már ezen a meccsen is szeretném ha a legjobb játékunkat mutatva, győzelemmel mutatkoznánk be az új sorozatban.

line

Kezdődik a bajnokság

A héten elkezdődnek a női kézilabdaliga első- és másodosztályú bajnokságának küzdelmei, így szombaton lila-fehér együttesünk is megkezdi szereplését az NB1/B keleti csoportjában.

Papp Bálint személyében új vezetőedzővel és öt új játékossal a fedélzetén indul neki az Előre a hosszú menetelésnek, aminek a célja, hogy a bajnokság végén feljutást ünnepelhessen a klub. A több mint nyolc héten át zajló felkészülés során összesen kilenc edzőmérkőzéssel hangoltak lányaink a bajnoki nyitányra, egy ellenfél kivételével kizárólag a legmagasabb osztályban játszó gárdákkal szemben. Így nem is csoda, hogy ezek közül mindössze két mérkőzést sikerült megnyernie a liláknak: a Vasas elleni találkozót 26-25-re és a legutolsó tesztmérkőzést, amikor is lányaink az Orosházát fektették két vállra 33-25 arányban. Ami a többi összecsapást illeti, a Debrecentől 37-28-ra, a Budaörstől 29-27-re, az MTK-tól 33-31-re, a Fehérvár ellen 21-20-ra, a Kisvárdától kétszer is csak egy góllal 26-25-re, még a Dunaújvárossal szemben 40-30-ra maradtak alul a csabai hölgyek.

Szombaton viszont már tétre megy a játék és együttesünk első ellenfelét, az FTC U19-es gárdáját hazai környezetben fogadja a lila-fehér hölgykoszorú. Az egykori kiválóság, Simics Judit által edzett csapat, igazából a Ferencváros ifjúsági együttese, akik a másodosztályban is megméretik magukat. Ráadásul eddig nem is vallottak szégyent, hiszen az előző kiírásban 28 ponttal az NB1/B negyedik helyén végeztek, sőt ugyanez a gárda az ifjúsági bajnokság első osztályának keleti csoportjában, a bajnokság leállításának pillanatában veretlenül vezette a pontvadászatot. Ami azért némiképp árnyalja a képet, hogy a csapatból nyáron számos kulcsember távozott, így javarészt új, fiatal tehetségekből kell ismét ütőképes társaságot gyúrnia az edzői stábnak. Ami nem lesz egyszerű, hiszen az előző szezon négy legeredményesebb játékosa, Győrfi Dóra, Ballai Borbála, Ludwig Krisztina és Kovalcsik Jázmin egyaránt klubbot váltott a nyáron, sőt a 92 góllal házi gólkirály Győrfi Dóra kivételével – aki Egerbe szerződött – mindenki NB1-es együttesekbe távozott.

Természetesen ellenfelünk is játszott felkészülési mérkőzéseket, ezek közül kiemelkedik egy Hajdúnánási torna, ahol előbb a Győri AUDI ETO akadémiai csapata ellen nyertek 30-26-ra, majd a házigazda Hajdúnánást győzték le 32-20-ra, a döntőben pedig a Debreceni Kézilabda Akadémia ellen diadalmaskodtak 27-24-re. A legutolsó edzőmérkőzésükön pedig 3×25 perces összecsapáson 41-40-re alulmaradtak a NEKA gárdájával szemben.

Együttesünk számára tehát a bajnoki nyitány szombaton 17:00 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre, a találkozó két játékvezetője pedig Kovács-Sebők Stefánia és Réti Rebeka lesznek. Az összecsapást a helyszínen a 18 éven felüli szurkolóink kizárólag védettségi igazolvánnyal, vagy az azt helyettesítő EESZT applikációval tekinthetik meg.

Siófokon búcsúzik az Előre

Szombat délután Siófokon búcsúzik lila-fehér csapatunk a 2020/21-es szezontól, és bár reméljük mindössze csak egy évre, de az első osztálytól is.

Siófok KC - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

A tisztes hazai búcsú szerdán már sikerült együttesünknek, hiszen csupa szív játékkal, az első félidő közepétől szinte végig vezetve egy góllal 32-31-re megverték a Dunaújváros gárdáját. Ezzel immáron nyolc pontot lapátoltak össze Vida Gergő vezetőedző tanítványai, akinek szintén utolsó meccse lesz a szombati, mert nyáron elhagyja klubunk kispadját. És amíg csapatunk tényleg csak a szép búcsú reményében lép pályára Siófokon, ugyanis előrébb már nem tudnak kapaszkodni lányaink a tabellán, addig azért a házigazdának rendkívül fontos lesz ez az összecsapás is. Mert bár a harmadik helyet, amire idény előtt pályázott volna a Siófok, már nem szerezhetik meg, hiszen szerdai győzelmével a Mosonmagyaróvár bezsebelte azt, de a negyedik helyért még a Debrecennel és a Váccal kemény küzdelmet folytatnak. Igaz a Balaton-partiaknak a saját kezükben van a sorsa, mert a záró forduló előtt kettő pont előnyük van az amúgy egymás ellen játszó üldözőivel szemben, tehát már egy pont is elég nekik a negyedik helyhez. Ettől függetlenül ebben az idényben hullámhegyek és hullámvölgyek váltogatták egymást a cápalányoknál. Az egyik ilyen mélypont ősszel volt, egészen pontosan a Győrtől, a Debrecentől és az MTK csapatától elszenvedett vereségek időszakában, amire a klubvezetés úgy reagált, hogy menesztette Bent Dahl vezetőedzőt, és négy játékosnak, Nerea Penának, Danick Sneldernek, Laura van der Heijdennek és Dinah Eckerlének, valamint a csapat másodedzőjének Daniel Birkelundnak is felbontotta a szerződését. Érkezett viszont Zdravko Zovko, akivel ugyan egy ötmérkőzéses győzelmi szériával kezdtek, de azért így is becsúsztak a tavaszi szezonban is fájó vereségek, gondolok itt a mosonmagyaróvári botlásra, meg legfőképpen a Dunaújváros elleni nyolcgólos vereségre. De a három fordulóval ezelőtti Vácon hagyott pontot is sajnálhatja a végelszámolásnál az együttes. Ezzel szemben hazai pályán csak a két gigász a Győr és Ferencváros tudta két vállra fektetni a Balaton-partiakat, minden más csapat vesztesen jött le a Kiss Szilárd Sportcsarnok parkettájáról, ahogy a legutóbbi hazai mérkőzésen a Mosonmagyaróvár is, akiket 26-22 arányban vertek a hazaiak. Szerdán pedig Kisvárdán szerepeltek a Zovko lányok, és magabiztos 29-21-es győzelmükkel be is gyűjtötték a két bajnoki pontot.

Együttesünknek sem termet sok babér az elmúlt években Siófokon, ahol rendre a hazaiak domináltak, ahogy csapatunk legutóbbi vizitálása során is, hiszen azon a 2019 novemberi találkozón is magabiztos 34-17-es siófoki győzelem született. Mint ahogy a felek őszi békéscsabai randevúja során is, ott 31-20-as vendégsikerrel végződött az összecsapás.

A szezonzáró találkozó tehát szombaton 18:00 órától Siófokon kerül megrendezésre, a két sípmester Marton Zsófia és Szabó Eszter lesznek.

line

A szezon utolsó hazai összecsapása következik

A záró hetéhez érkezett a K&H Női kézilabda liga idei kiírása, így csapatunk a Békéscsabai ENKSE is szerdán, az utolsó előtti fordulóban búcsúzik a hazai közönségtől.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Dunaújvárosi KKA

És sajnos 16 év után az élvonaltól is, mert bár becsülettel hajrázott az idény utolsó harmadában az Előre, túl soknak bizonyultak az elhullajtott pontok és már későn jöttek a győzelmek is a lilák számára. Na meg persze az ellenfelek sem tétlenkedtek, és miközben együttesünk a hétvégén 26-24-re kikapott az utolsó előtti Szombathely otthonában, aközben a Boglári Akadémia gárdája újabb skalpot begyűjtve 29-25 arányban hazai pályán fektette két vállra az éremért küzdő Vác csapatát. Ezzel pedig matematikai esélye sem maradt klubunknak az utolsó két fordulóban a bennmaradás kiharcolására. Maradt viszont a szép búcsú reménye, és hogy a hazai csarnokban győzelemmel köszönje meg a szimpatizánsoknak a csapat az egész éves biztatást, még akkor is ha ez most nagyrészben a képernyők előtt zajlott. Meg természetesen jó szájízzel búcsúzzanak a lilák az első osztálytól, ezzel is már muníciót merítve a következő fontos célra, a másodosztály megnyerésére. Ráadásul szerdán egy újabb alsóházi együttes teszi tiszteletét a Viharsarokban, méghozzá  a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. Akik tizenhat összegyűjtött pontjuknak hála már korábban biztosították a jövő szezonra is tagságukat a legmagasabb osztályban. A jelenleg a tabella kilencedik helyén álló gárda ehhez már az első fordulóban a Szombathely elleni 24-23-as sikerével megkezdte a pontgyűjtést, amit szintén hazai pályán a NEKA elleni 30-28-as győzelem követett. A folytatásban azonban nemiképp megtorpant a Kohász, és csak január végén tudott ismét pontot zsebelni, igaz az MTK 31-28-as legyőzése komoly tettnek számított. De az Újváros igazán jó sorozata éppen lila-fehér együttesünk ellen kezdődött, mert a februári 41-28-as főlényes sikert követően zsinórban még két összecsapáson tudtak diadalmaskodni Vágó Attila lányai, méghozzá a Fehérvár és nagy meglepetésre a Siófok ellen, akiknél ráadásul nyolc góllal jobbnak bizonyultak. Így már csak hab volt a tortán, hogy a 22. fordulóban még a Vác is elvérzett Dunaújvárosban, és a legutóbbi mérkőzésen a Kisvárda ellen is otthon tartották a két bajnoki pontot a 29-23-as végeredményt hozó találkozón. A csapat vezére egész idényben tagadhatatlanul az a Bulath Anita volt, aki 132 találatával nem csak a klub házi góllövőlistáját vezeti, de az egész NB1 hatodik legeredményesebb játékosa is egyben.

Legutóbb közel két éve találkoztak a felek Békéscsabán, de akkor is a DKKA tudott 29-27-re nyerni, ahogy az elmúlt hat bajnoki összecsapás során is. Ami azért mégis bizakodásra adhat okot lila-fehér csapatunk számára, az nem csak az, hogy az Előre a legutóbbi négy alkalommal amikor a tabella második felében tanyázó gárdát látott vendégül, minden esetben szerzett legalább egy pontot, de az is, hogy ezzel szemben a Kohász az idei szezonban még nyeretlen idegenben. Az viszont, hogy ez a rossz sorozat megtörik az Újváros számára, vagy együttesünk folytatja jó sorozatát, szerdán 18:00 órától a békéscsabai Városi Sportcsarnok parkettáján dől el.

Mindenesetre a Medve Róbert, Südi Péter bírópáros által dirigált mérkőzést, ahogy már a legutóbbi két alkalommal is, a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolóink a helyszínen tekinthetik meg.

line

line

Szombathelyre látogat az Előre

Szombaton újabb idegenbeli összecsapás vár lila-fehér női kézilabda együttesünkre, akik ezúttal Szombathelyre utaznak.

Hungast Szombathelyi KKA - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

Ahhoz, a csapatunk által szinte az egész szezonban üldözött gárdához, akik mindössze egy ponttal előzik csak meg jelenleg a lilákat. Összesen hét egységgel a tarsolyukban várják a hétvégi összecsapást, amiből négyet még ősszel szereztek a Boglár elleni 31-29-es és a Dunaújvárossal szembeni 28-26-os győzelmeknek köszönhetően. Majd ezt követte egy kilenc mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozat, melynek utolsó állomása éppen Békéscsabán volt, ahol három góllal véreztek el Marosán György tanítványai. Ezután viszont nekik is megtört a jég, és hazai pályán 24-22 arányban két vállra fektették a szintén nagy rivális Boglári Akadémia alakulatát. Az utolsó pontjukat pedig épp a legutóbbi fordulóban, azaz múlt hét szerdán szerezték Kisvárdán, ahol is 24-24-es döntetlent értek el.

Az viszont egyértelmű, hogy három fordulóval a vége előtt, csapatunkhoz hasonlóan már ők sem igazán engedhetnek meg maguknak több hibát, és így a lilák elleni rangadóról, plusz az utolsó két fordulóban az Érd és a Fehérvár elleni csatájukról legalább négy pontot el kell hozniuk ha bent akarnak maradni a legmagasabb osztályban. És még ebben az esetben is reménykedve kell figyelniük mit csinál közben a NEKA. Akik mivel vasárnap egy komoly bravúrt végrehajtva 34-31 arányban nyerni tudtak Székesfehérváron, immár tizenegy pontot begyűjtve ismét öt pontra duzzasztották előnyüket békéscsabai együttesünkkel szemben. Ez pedig azt jelenti, hogy sajnos már csak matematikai esélye maradt a liláknak a bennmaradásra, hiszen a két csapat összevetésében az egymás elleni eredmény is a NEKA gárdájának kedvez. Tehát ha csapatunk a hátralévő három összecsapását a Szombathely, a Dunaújváros és a Siófok ellen megnyeri, akkor is csak abban az esetben őrizheti meg első osztályú tagságát, ha a Boglár már nem szerez több pontot ebben bajnoki kiírásban. Ehhez viszont már Szombathelyen is legalább olyan teljesítmény kell, mint amit vasárnap az Érd ellen mutattak a lányok, akik egy csupaszív játékkal 30-26-ra legyűrték az Érd alakulatát, ezzel is életben tartva a halvány reményeket. De mondhatnám lányaink Szombathellyel szembeni márciusi békéscsabai találkozóját is, ahol a lilák remek védekezésüknek köszönhetően tudtak 23-20-ra diadalmaskodni.

A felek soron következő összecsapása tehát szombaton 16 órától a szombathelyi Haladás Sportkomplexumban kerül megrendezésre, a mérkőzés két játékvezetője Hargitai Gábor és Markó Gábor lesz.

line

Harcolunk az utolsó pillanatig

Interjú Vida Gergővel

Vasárnap újabb alsóházi derbit rendeznek a Városi Sportcsarnokban, az ellenfél pedig a számos egykori Békéscsabai játékost felvonultató érdi együttes lesz, akiknek ráadásul még a kispadján is egy korábbi lila-fehér tréner Horváth Roland ül. De nem csak a presztízs miatt lesz érdekes a hétvégi összecsapás, hanem azért is, mert négy fordulóval a bajnokság vége előtt szinte az életben maradásért kell játszania a liláknak. A gárda vezetőedzőjével, Vida Gergővel elemeztünk a találkozó előtt.

Vida Gergő

– A Fehérvár meccs után látszott, ahogy a lányokból kiszakadt az öröm a pontszerzést követően. Gondolom, most ez is adhat nektek némi lökést a hajrára…

– Mindenképpen pozitív töltetet jelentett számunkra az a mérkőzés, még ha összességében sok mindennel nem is voltam elégedett, hiszen rengeteget hibáztunk és a kapuból sem jött olyan segítség, ami igazán kellett volna a győzelemhez. De tagadhatatlan, hogy így is lőttünk 30 gólt és nagyot küzdöttünk, szóval azért sikerként könyveltük el a pontszerzést. Az már más kérdés, hogy sajnos az eredmények nem a mi szájízünk szerint alakultak, hiszen mind a két ellenlábasunk ponttal-pontokkal tudott gazdagodni a héten, így pláne meg kell nyernünk az Érd elleni összecsapást annak érdekében, hogy még életben tudjuk tartani a reményeinket.

– Az ellenfél pedig az az Érd lesz, aki éppen fő riválisunk a Boglár otthonában szenvedett vereséget hét közben…

– Nyilván a hektikusság az ő játékukban is benne van, mint ahogy a legtöbb női csapatra ez jellemző, ettől függetlenül egy komplex, jó erőkből álló gárda. Nem véletlenül állnak a tabella második felének élcsapatai között. Kiválóan cselező játékosokból és erős átlövő sorból áll az együttesük, megbízható kapusokkal a hátuk mögött. Nem is ígérkezik ellenük sétagaloppnak a vasárnapi összecsapás, egyértelműen 100%-ot kell nyújtanunk ahhoz, hogy itthon tartsuk a két pontot. 

– Ehhez miben kell javulnotok a Fehérvár elleni találkozóhoz képest?

– A helyzetkihasználásban és a kapusteljesítményben. Ez a két dolog az, amiben kétségkívül több kell az Érd ellen, így ezekre próbáltunk is nagyobb hangsúlyt fektetni a héten. Sokkal koncentráltabban kell kézilabdáznunk, főleg a helyzeteink befejezésénél, de a labdaeladásokra is jobban kell figyelnünk. Meg persze hátul is jobb teljesítmény kell mindenkitől, de ahogy már említettem is, a kapusoktól egyértelműen, mert rettentően fontos szerepük van egy-egy mérkőzés során. Az nem kérdés, hogy harcolunk a végsőkig, így az egyetlen cél, ami most a szemünk előtt lebeg az a győzelem, ennek szellemében készültünk egész héten és lépünk is pályára vasárnap.

Dömény Dezső

Vasárnap az Érd vizitál Békéscsabán

A bajnokság hajrájába érve sorozatban jönnek lila-fehér csapatunk számára a rangadók, ráadásul mindegyik összecsapás kiemelt fontossággal bír a bennmaradási remények életben tartása végett. Ilyen lesz a vasárnapi Érd elleni találkozó is, ahol egyre inkább úgy tűnik, az utolsó esélyek kínálkoznak arra, hogy a lilák a szezon végén megőrizzék első osztályú tagságukat.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Érd

Lévén, hogy a héten közvetlen riválisaink sem tétlenkedtek, hiszen a tabellán együttesünk előtt álló Szombathely szerdán ikszelt Kisvárdán, míg a tizenkettedig pozícióban tanyázó Boglár Akadémia, éppen aktuális ellenfelünket az Érdet legyőzve növelte meg pontjai számát kilencre, így most már öt egység választja el csapatunkat a NEKA gárdájától. Következésképpen a soron következő négy mérkőzésből legalább hármat nyernie kell az Előrének a céljai eléréséhez.

A lilák legutóbb az Alba Fehérvár ellen léptek pályára Békéscsabán és egy roppant küzdelmes összecsapáson tartottak otthon egy pontot, aminek az ázsióját külön növeli, hogy a találkozó során egyszer sem volt együttesünknél az előny. Ennek az egy pontnak azonban csak akkor van igazán értéke, ha a lányok az előttük álló következő feladatot is kipipálják, azaz térdre kényszerítik az Érd gárdáját. Akik eddig 14 pontot kapartak össze az elmúlt 21 forduló alatt, ezzel jelenleg tízedik helyen állnak a bajnokságban. Összesen hat alkalommal jöttek le győztesen a pályáról, hazai környezetben csapatunkon kívül a Boglár és a Dunaújváros ellen, idegenben pedig Kisvárdáról, Fehérvárról és Szombathelyről hozták el a pontokat. Ráadásul ezeket a győzelmeket a legutóbbi hat fordulóban még két döntetlennel is megfejelték, az MTK ellen vendégként játszottak 33-33-at, még az előző hazai összecsapásukon a Kisvárda ellen értek el 30-30-as döntetlent. Ahogy már szót ejtettem róla, szerdán léptek pályára legutóbb Horváth Roland lányai és Balatonbogláron véreztek el 28-26-ra a hazaiakkal szemben. Pedig az érdiek elsőszámú bombázója Kiss-Walfisch Mercédesz ezúttal is tizenegy találattal hintette meg ellenfele hálóját, amivel immáron 136 gólt elérve az NB1 mostani szezonjának második legeredményesebb kézilabdázója. A felek egyébiránt már ebben a naptári évben két ízben is megmérkőztek egymással Érden és mind a két alkalommal hazai győzelem született. Először februárban a kupában találkoztak, akkor 34-28-as végeredményt mutatott az eredményjelző a lefújáskor, majd márciusban a bajnokságban söpörték be a bajnoki pontokat a hazaiak, holott csapatunk a szünetben még öt góllal vezetett, de az Érdiek a második félidőben nyújtott teljesítményüknek köszönhetően 33-30-ra végül megnyerték azt a mérkőzést is.

Folytatás tehát vasárnap 18:00 órától a békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a találkozó két játékvezetője Andorka Miklós és Hucker Róbert lesznek. Az összecsapást ezúttal is a hatályos jogszabályoknak megfelelően a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolóink a helyszínen tekinthetik meg.

Dömény Dezső

line