Online fogadás | TippmixPRO

ímkézett bejegyzés

Pénteken Kisvárdán vizitál az Előre

Interjú Gidai Eszterrel

Két hét szünet után folytatódik a K&H Női kézlabda Liga, csapatunk, az EUbility Group–Békéscsabai Előre NKSE pedig ismételten idegenben lép pályára. A vendéglátó együttes ezúttal a Kisvárda-Master Good SE csapata lesz, akik 19 pontjukkal jelenleg a hatodik pozíciót foglalják el a bajnoki tabellán. A közelmúltban edzőváltáson is átesett szabolcsi gárda – januárban Mátéfi Esztert Vlatko Djonovic váltotta – valósággal szárnyal az utóbbi időszakban, hiszen zsinórban hat összecsapáson nem találtak legyőzőre. Igaz, kétgólosnál nagyobb sikert csak egyszer tudtak aratni, és a legutóbbi fordulóban, a Budaörs otthonában is nagyon megizzattak a két pontért a 23:24-es végeredménnyel zárult mérkőzésen. Viszont ezzel a remek szériával egyértelműen bejelentkeztek a legjobb négy közé jutásért folytatott harcba, ugyanis már ott lihegnek a közvetlen riválisaik nyakán. A lila-fehérek ugyan ennyire eredményes sorozattal nem büszkélkedhetnek, de az elmúlt időszak mind a bajnoki, mind pedig a kupaküzdelmekben okozott szép perceket az Előre szurkolóinak. Még akkor is igaz ez a megállapítás, ha a legutóbbi találkozó egy kicsit ki is lóg a sorból, amikor a csabaiak utóbbi másfél hónapos teljesítményét nézzük. A rend kedvéért azért hozzá kell tenni, hogy a Dunaújvárosban 38:24-es hazai sikerrel zárult találkozón, meglehetősen foghíjas kerettel volt kénytelen kiállni a viharsarki egylet. A pontok viszont rendkívüli módon kellenek a liláknak, hogy az utolsó helyről végre elmozdulhasson a csapat, igaz ez a jó formában lévő Kisvárda ellen sem lesz egyszerű feladat. A mérkőzés kapcsán csapatunk irányítójával, Gidai Eszterrel beszélgettem, aki azért meglehetősen jól ismeri a szabolcsi együttest, lévén tavaly januárig másfél éven keresztül kölcsönben Kisvárdán szerepelt.

gidai_kisvarda

– Egy viszonylag hosszabb szünetet kövezően léptek ismételten parkettra, mivel telt ez a két hét?

– Elsősorban munkával, de azért a múlt hét végén kaptunk egy három napos pihenőt is, ami azért nagyon ráfért a csapatra. Karácsony óta nem sok megállás volt, és noha a pénteki mérkőzést követően is lesz azért egy hosszabb szünet, utána viszont már nagyon sűrű program vár ránk egészen a szezon végéig. Szóval kellett egy kis feltöltődés mindenkinek.

– A Dunaújváros ellen nagyon sok hiányzója volt a csapatnak, ez a helyzet mára optimalizálódott?

– Mindenképpen, szerencsére nem csak a betegeink álltak ismételten csatasorba, hanem a sérült játékosok is bevetésre készen várják az előttünk álló feladatokat. A védekezésünk egyik pillére Giricz Laura, valamint csapatkapitányunk Walfisch Mercédesz is egészségesen várja a pénteki összecsapást.

– Azért Neked bőven vannak emlékeid Kisvárdáról, révén a tavalyi szezon egy részében is ott játszottál még…

– Igen, az előző szezon felénél csatlakoztam újra az Előre keretéhez, előtte másfél idényen keresztül szerepeltem a szabolcsi együttesben. Bár az az igazság, hogy azóta jelentősen megváltozott, illetve megerősödött az együttes kerete. Több nemzetközi szinten is meghatározó külföldi játékost, valamint volt magyar válogatottakat is soraikban tudhatnak. Érdemes kiemelni a belső hármasukat, azon belül is az irányító Tamara Radojevicet, illetve Triscsuk Krisztinát, hiszen amellett, hogy fazont szabnak a Kisvárda játékának, roppant gólerősen is kézilabdáznak. Emellett ne feledkezzünk el Triffa Ágiról sem, aki remek formában véd az utóbbi időben. Az egész kisvárdai csapatról elmondható, hogy nagyszerű formában játszanak, amit a hat mérkőzéses veretlenségi sorozatuk is tökéletesen megmutat.

– Milyen találkozóra számítasz?

– Elsősorban egy jó meccset szeretnénk játszani a Kisvárdával, de azt gondolom, ha megfelelően küzdünk és harcolunk a pályán, akkor szoros összecsapásra kényszeríthetjük őket, amiből bármi lehet. A lényeg, hogy egy pillanatig sem szabad feladni, még ha el is mennek pár góllal, akkor sem szabad meginognunk, csinálnunk kell tovább a megbeszélteket. Nyilván a védekezésünkre kiemelten kell koncentrálnunk, illetve arra, hogy minél pontosabban, türelmesebben kézilabdázzunk, valamint helyzetekig játsszuk a támadásinkat, és ne kapkodjunk. Valamennyire főpróbának is tekinthetjük ezt az összecsapást a számunkra nagyon fontos Kecskemét elleni derbi előtt, így elmondható, hogy bármi is lesz Kisvárdán az eredmény, az lényeges, hogy minél többet tudjunk meríteni ebből a mérkőzésből is a jövőre nézve.

A Kisvárda jobbszélsője Orbán Adrienn a következőképpen látja az esélyeket a pénteki összecsapás előtt:

– Úgy gondolom, hogy jelenleg jó formában van a csapat, és egy jó sorozaton vagyunk túl, így remélem, ezt hazai pályán is folytatni tudjuk. Attól függetlenül, hogy Békéscsabán egy könnyebb győzelmet arattunk, ahol végig magabiztosan vezettünk, én egy nagyon kemény mérkőzésre számítok. Ellenfelünk azért jó csapat, tele fiatalokkal, akik futnak, rohannak, szívósak, úgyhogy nagyon fel kell készülnünk belőlük. Összegségében tehát nem számítok könnyű győzelemre, de azért remélem, hogy fejben maximális végig ott leszünk a mérkőzésen, és akkor hozzuk a két bajnoki pontot.

Érdekesség, hogy a csapatok mindkét tavalyi összecsapásán döntetlen született, Kisvárdán 22:22, a Viharsarokban pedig 26:26-os eredménnyel zárultak a mérkőzések. A két együttes ősszel Békéscsabán ütközött meg egymással, akkor sima vendégsikernek örülhettek a szabolcsiak a 24:32-es végeredménnyel zárult találkozót követően. Pénteken 18 órától, Kisvárdán a Városi Sportcsarnokban indul útjára a labda, a találkozó két játékvezetője Marton Zsófia és Szabó Eszter lesz.

Videós beharangozó a Kisvárda elleni mérkőzés előtt

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Dunaújvárosi KKA – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

dkka_150spacerbenkse_150

NB I női felnőtt 2017/2018. 15. forduló

Dunaújvárosi KKA – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

38-24 (20-11)

Időpont: 2018. február 24. (szombat) 18:00 óra

Helyszín: Dunaújváros, Városi Sportcsarnok

Cím: 2400 Dunaújváros, Eszperantó út 4.

Játékvezetők: Hantos Dorina, Rózsahegyi Brigitta

Versenybírók: Dravecz Tibor, Szalai István

Dunaújváros: Monori Orsolya Tekla (5), Takács Dusmáta (0), Dombi Luca (4), Szalai Babett (3), Micijevic Camila (7), Szekerczés Luca (2), Bulath Anita (0), Tomasevic Katarina (0), Kovács Anna (2), Kazai Anita (4), Cifra Anita (2), Molnár Beatrix (3), Oguntoye Viktória (0), Nick Viktória (1), Grosch Vivien (3), Klujber Katrin (2).
Vezetőedző: György László

Békéscsaba: Szarka Adrienn (1), Vukajlovic Aleksandra (2), Gidai Eszter (1), Szögi Tímea (5), Zöldi-Tóth Katalin (4), Walfisch Mercédesz (0), Mihálffy Adrienn (3), Kovács Anett (4), Kovacevic Jovana (4), Popovic Tamara (0), Pinter Zsanett (0), Györkös Rebeka (0).
Vezetőedző: Horváth Roland

sargalap Sárgalapok: Kovács Anna (1), Vukajlovic Aleksandra (1), Mihálffy Adrienn (1), Kovacevic Jovana (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Kovács Anna (2. perc), Cifra Anita (4. perc), Klujber Katrin (2. perc), Szarka Adrienn (2. perc), Gidai Eszter (2. perc), Kovacevic Jovana (2. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Szekerczés Luca (2/2), Szögi Tímea (1/1), Mihálffy Adrienn (2/3).

line

Tartalékosan sima vereség a Dunaújváros otthonában

Sima vereséget szenvedett Dunaújvárosban az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE NB I-es női kézilabdacsapata. A tartalékos lilák az elejétől kezdve nem tudták felvenni a házigazdák által diktált tempót, így csak a különbség volt kérdéses.

20180224_dkka_elore

 

A hazaiak kezdtek jobban, és a 10. percben már 10–1-re vezettek a tartalékos csabaiak ellen, akiknél Bottó betegség, Giricz és Farkas pedig sérülés miatt nem szerepelhetett. Walfisch sérülten ugyan leült a kispadra, de játékára később sem került sor. A folytatásban is az újvárosiak diktálták a tempót, és az első negyedóra végére kilenc gólos előnyre tettek szert. A jól játszó házigazdák könnyedén lőtték góljaikat, így a különbség is folyamatosan nőtt a két csapat között. A félidő hajrájában a rutinos Zöldi-Tóth már harmadik gólját szerezte, ezzel 18:10-ra feljöttek a lila-fehérek.

Fordulás után a hazaiak lendületben maradtak, és a 37. percben már 25:12-re vezettek. Mindvégig a Dunaújváros akarta érvényesült, játékosai biztosan lőtték a gólokat, így a 41. percben már 27:14 volt az állás és az addig megszerzett tetemes előnyt mindvégig meg is őrizték.
Ezen a napon nem volt azonos súlycsoportban a két alakulat, a csabaiaknak túl sok hátráltató tényezővel kellett volna dacolniuk az eredményesebb szerepléshez, ami nem ment.

György László: – Döntőnek bizonyult a védekezésünk minősége, és a belőle nagy sebességgel indított ellentámadásaink hatékonysága. Koncentráltan, fegyelmezetten, helyenként látványosan játszottunk, illett legyőznünk a Békéscsabát a múltra való tekintettel.

Horváth Roland: – Rengeteg a sérültünk, mindössze tíz mezőnyjátékossal érkeztünk Dunaújvárosba. A második félidőben valamivel keményebb és jobb volt a védőjátékunk, de ez most ennyire volt elég.

line

line

YouTube  Jegyzőkönyv

Tabella

line

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:

https://www.facebook.com/events/739960926213596/

Dunaújvárosba látogat az Előre

Interjú Szarka Adriennel

20180224_szarka_adrienn

A hétvégén már a 15. fordulót rendezik meg a K&H Női Kézilabda Ligában, melynek keretén belül csapatunk, az EUbility Group–Békéscsabai Előre NKSE a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együtteséhez látogat szombat este. A mérkőzés esélyesének a Kohász csapata számít, hiszen az újvárosiak 14 lejátszott találkozót követően, 19 ponttal az ötödik helyen állnak a bajnoki tabellán. Viszont ki ne emlékezne a két csapat egy hónappal ezelőtti Magyar Kupa összecsapására, ahol az akkor hazai pályán játszó lilák háromgólos győzelmet arattak, ami az Újváros kupabúcsúját jelentette. A bajnokságban azóta viszont már több jó teljesítménnyel is feledtette a korai kiesést a Kohász, hiszen a békéscsabai találkozót követően hazai pályán a Vácot győzték le 27:25 arányban, majd ezután két idegenbeli siker következett, a Fehérvár otthonában egygólos, Budaörsön pedig kilencgólos győzelmet ünnepelhettek a piros-fehérek. A lila-fehérek ezzel szemben még mindig csak egy győzelemmel állnak a bajnokságban, igaz a Siófok és az Érd személyében a legutóbbi két ellenfelük a tabella jelenlegi első négy helyezettje közül került ki. Könnyebb dolga tehát most sem lesz a Dunaújvárosba több hiányzóval nekiinduló csabai hölgykoszorúnak, hiszen a házigazdák is csak az imént említett két együttestől kaptak ki eddig hazai környezetben. A találkozó kapcsán az Előre balszélsőjével, Szarka Adriennel beszélgettem.

– Múlt héten az Érd ellen megkezdődtek Számotokra a tavaszi szezon küzdelmei, és noha egy nagyon szoros első félidőt játszott egymással a két csapat, a vége azért sima vendégsiker lett…

– Az első játékrész valóban úgy alakult, ahogy azt szerettük volna, és tudtuk tartani ellenfelünket, de sajnos a folytatásban kijött a két csapat közötti különbség. Pontatlanná, kapkodóvá vált a játékunk, és az erősebb cserepaddal rendelkező Érd ellen az utolsó húsz percben már nem tudtuk megfelelően felvenni a versenyt. A mérkőzésnek ebben a szakaszában pedig már a védekezésünk is felpuhult, illetve azért megéreztük Giricz Laura kiesését is, hiszen az elmúlt összecsapásokon jól működő belső védelmünkből azért nagyon hiányzott a beálló.

– Dunaújvárosba látogattok a hétvégén, és ellenük a közelmúltból azért van egy nagyon szép sikeretek, mennyire lehet építkezni abból a győzelemből?

– Természetesen nekünk minden sikerből, sőt szinte minden mérkőzésből tanulnunk és építkeznünk kell, hiszen csak így fejlődhetünk megfelelően. Ezért is jelentett nagyon sokat számunkra az a győzelem és a továbbjutás. Viszont én most egy teljesen más összecsapásra számítok, mint amilyen a januári találkozó volt. A kupameccsen a Kohász szerintem nem játszotta azt, amit igazából tud, ellenben mi a legjobbunkat nyújtottuk, és a második félidőben szinte végig kézben tartottuk az összecsapást. Éppen ezért is biztos vagyok benne, hogy az Újváros az első pillanatoktól kezdve nagy tempót fog diktálni, és égni fog bennük a bizonyítás, hogy visszavágjanak a januári fiaskó miatt.

– Az már tudható, hogy lesznek hiányzóitok, ezzel együtt milyen célkitűzéssel utaztok Dunaújvárosba?

– Nyilván minden mérkőzésre úgy utazunk, hogy ott szeretnénk magunkból a legtöbbet kihozni és lehetőség szerint ponttal vagy pontokkal hazatérni. Amennyiben a realitás talaján maradunk, akkor láthatjuk, hogy nem ez lesz az az összecsapás, ahol nekünk a leginkább győzelmi esélyeink vannak. Ettől függetlenül igyekszünk helytállni, és minél szorosabb mérkőzésre késztetni a házigazda együttest.

– Mi kell leginkább ehhez a helytálláshoz?

– Még ha most Dunaújvárosban is játszunk, azért a kupameccsen már megmutattuk a megfelelő receptet. Ahogy azon a találkozón, úgy most is elengedhetetlen lesz a jó védekezés, hiszen egy roppant erős támadósorral kell farkasszemet néznünk. Több nagy lövője is van a Kohásznak, rájuk különösen figyelnünk kell majd, és a lehető leghatékonyabban semlegesíteni őket. Hátul is meglehetősen stabilak, két jó kapussal a védelmük mögött, ezért a megfelelő helyzetkihasználásra is nagy hangsúlyt kell fektetnünk. Valamint a technikai hibák csökkentésében is mindenképpen javulnunk kell, főként az Érd elleni mérkőzéshez képest.

A hazaiak vezetőedzője György László a következőket nyilatkozta a szombati találkozó előtt:

„Nem biztos, hogy jó kiindulni a kupameccsből, s azon a mezsgyén haladni, hogy meg kell bosszulnunk a békéscsabai vereséget, de természetesen már leszűrtük annak a mérkőzésnek a tanulságait, s azért nem volt az olyan rég, hogy ne emlékeznénk rá. Azóta azonban játszottunk már meccseket, melyekből jól, győztesen jöttünk ki, ami mindenképpen egy pozitív töltetet adhat a csapatnak. Elszántan várjuk a szombati találkozót, s tanulva azokból a hibákból, melyeket a kupameccsen elkövettünk, természetesen szeretnénk itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat. Ehhez muszáj lesz semlegesítenünk a békéscsabaiak átlövő játékát, amit a kupameccsen nem tettünk meg elég hatékonyan, emellett arra is figyelnünk kell, hogy a várhatóan nagy tempójú mérkőzésen ne adjunk könnyű labdákat ellenfelünknek, melyekből visszatámadhatnak. Szeretnénk bizonyítani önmagunknak, s nemcsak a Békéscsaba ellen, hanem minden mérkőzésen, s úgy gondolom, hogy a közelmúlt bajnoki találkozóin is ez a pozitív hozzáállás jellemezte a csapatot. Jelenleg jó úton vagyunk, nem szeretnénk erről letérni, s itthon akarjuk tartani a bajnoki pontokat most szombaton is.” – zárta mondandóját a Dunaújváros trénere.

Az együtteseknek ez már a harmadik összecsapása lesz az idei bajnokság, viszont még csak az első, amit Dunaújvárosban rendeznek. Az őszi békéscsabai mérkőzésen sima, 12 gólos Kohász győzelem született, míg a januári kupameccsen 31:28 arányú lila-fehér siker. A találkozó szombaton, 18 órától kerül megrendezésre a Dunaújvárosi Városi Sportcsarnokban, a mérkőzés két játékvezetője Hantos Dorina és Rózsahegyi Brigitta lesz.

Videós beharangozó a Dunaújváros elleni mérkőzés előtt

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Eubility Group-Békéscsabai ENKSE – Érd

benkse_150spacererd_150

NB I női felnőtt 2017/2018. 14. forduló

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Érd

23-32 (12-12)

Időpont: 2018. február 17. (szombat) 17:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 1389. hrsz.

Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor

Versenybírók: Soós József, Szabó Imre

Békéscsaba: Szarka Adrienn (0), Bottó Rózsa (2), Vukajlovic Aleksandra (2), Gidai Eszter (0), Szögi Tímea (1), Zöldi-Tóth Katalin (3), Walfisch Mercédesz (6), Mihálffy Adrienn (3), Kovács Anett (0), Farkas Kata (3), Kovacevic Jovana (3), Popovic Tamara (0), Pintér Zsanett (0), Györkös Rebeka (0). 
Vezetőedző: Horváth Roland

Érd: Lassource Coralie Gladys (3), Gávai Szonja (0), Szabó Laura (5), Bulatovic Andela (1), Janurik Kinga (0), Kisfaludy Anett (3), Klivinyi Kinga (3), Kiss Nikolett (1), Signate Mariama (0), Roberts Jamina Caroline (0), Krpez Slezak Katarina (12), Tóth Gabriella (4), Foggea Julie Line (0), Bernát Dorina (0).
Vezetőedző: Szabó Edina

sargalap Sárgalapok: Bottó Rózsa (1), Vukajlovic Aleksandra (1), Zöldi-Tóth Katalin (1), Lassource Coralie Gladys (1), Bulatovic Andela (1), Signate Mariama (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Bottó Rózsa (2. perc), Mihálffy Adrienn (2. perc), Kovacevic Jovana (2. perc), Kisfaludy Anett (2. perc), Kiss Nikolett (6. perc - kiállítva).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Szögi Tímea (0/1), Mihálffy Adrienn (3/3), Szabó Laura (3/3), Krpez Slezak Katarina (1/2).

line

Nagy tempóban kezdett a két csapat, a rohanás viszont több hibával párosult. Kezdetben felváltva lőtték a gólokat a mérkőző felek, és felváltva vezettek a csapatok. Bár szoros volt az állás, már hamar kikérte idejét Horváth Roland edző, a mini eligazítás használt, mert újra a csabaiaknál volt az előny, sőt, a 20. percben első ízben kettővel vezettek. Amit sokáig tartottak is, de a játékrész finisében a vendégek támadójátéka feljavult, sőt, egy pillanatra újra náluk volt az előny, végül döntetlennel tértek pihenőre a csapatok, amely az Előrés lányokat dicséri. Az egész első félidő nagy rohanásban telt, de mindkét csapatot dicséri, hogy még ilyen körülmények között is remekül védekeztek, így túl sok gól nem esett. Számos látványos találnak tapsolhattak a nézők, sok volt a jó egyéni megmozdulás a támadó szekciókban.

20180217_erd

Fotó: Imre György – beol.hu

A szünet után az első gólt a házigazda dobta, de a védekezésük még nem állt össze a második félidőre, így az érdiek kerültek előnybe. Horváth Roland ki is kérte idejét, de ezúttal kettőről háromra nőtt Pest megyeiek előnye. Átmenetileg, ugyan ismét feltámadt a lila-fehér egylet és a 42. percre egálra hozta a találkozót. De rövid ideig tarhatott örömük, mert ezt követően már négygólos előnyre tettek szert a narancs mezesek. Érdekes módon, ekkor Szabó Edina kért időt. Érdekeset súghatott a lányai fülébe, mert tovább növelték előnyüket. Igaz, ehhez kellett az is, hogy teljesen fellazuljon a lila-fehérek védekezése, a támadások pedig rendre eredménytelennek bizonyultak. Az érdiek egyre inkább örömjátékot játszottak, gyors lerohanásaik gólokkal végződtek, támadásaik szervezettebbek voltak.

A csabaiak csak az első félidőben tudták azt nyújtani, amit az utóbbi derbiken, ez viszont kevés volt az üdvösséghez egy ilyen kaliberű csapat ellen, a második játékrészre elfogytak a lilák.

Horváth Roland: – Ennek nem így kellett volna történnie, hazai pályán nem szabadott volna ilyen gólkülönbséggel kikapni.

Szabó Edina: – Jól érzékelhető volt, hogy a Békéscsaba minden egyes labdáért megküzdött, pontot akart szerezni. A szünet után játékosaim jó teljesítményt nyújtottak, megérdemelten nyerték meg a találkozót.

line

Jegyzőkönyv

Tabella

line

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:

https://www.facebook.com/events/739960926213596/

Videós beharangozó az Érd elleni mérkőzés előtt

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Siófok KC – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

skc_logo_uj_150spacerbenkse_150

NB I női felnőtt 2017/2018. 12. forduló

Siófok KC - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

39-29 (18-16)

Időpont: 2018. január 27. (szombat) 18:00 óra

Helyszín: Beszédes János Általános Iskola Sportcsarnok

Cím: 8600 Siófok, Szépvölgyi u. 2.

Játékvezetők: Mizsák Dominika, Schmidt Orsolya

Versenybírók: Tóth Károly, Szabó Balázs

Siófok: Geiger Melinda (2), Elghaoui Asma (4), Bozsok Dóra (0), Böhme Simone (7), Damjanovic Sanja (2), Aoustin Camille (2), Dedu Denisa-Stefania (0), Jezic Katarina (2), Takács Eszter (0), Mazák-Németh Csilla (0), Such Nelli (4), Erdősi Ildikó (5), Nze-Minko Estelle (11), Ferenczy Fruzsina (0), Sárosi Nanetta (0), Gercsó Nóra (0).
Vezetőedző: Rasmussen Lars Meerson

Békéscsaba: Szarka Adrienn (1), Bottó Rózsa (1), Vukajlovic Aleksandra (4), Gidai Eszter (1), Giricz Laura Gerda (2), Szögi Tímea (4), Zöldi-Tóth Katalin (1), Walfisch Mercédesz (2), Mihálffy Adrienn (4), Kovács Anett (1), Kovacevic Jovana (7), Popovic Tamara (0), Pintér Zsanett (0), Györkös Rebeka (0), Horváth Dorina Szilvia (0), Farkas Kata (1).
Vezetőedző: Horváth Roland

sargalap Sárgalapok: Elghaoui Asma (1), Damjanovic Sanja (1), Nze-Minko Estelle (1), Walfisch Mercédesz (1), Mihálffy Adrienn (1), Kovacevic Jovana (1).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/ora.png Kiállítások: Damjanovic Sanja (2. perc), Jezic Katarina (2. perc), Mazák-Németh Csilla (2. perc), Erdősi Ildikó (2. perc), Vukajlovic Aleksandra (4. perc), Szögi Tímea (2. perc), Walfisch Mercédesz (2. perc), Mihálffy Adrienn (4. perc), Kovács Anett (2. perc), Kovacevic Jovana (2. perc), Farkas Kata (2. perc).

http://elorenkse.hu/site/wp-content/uploads/2016/09/gol.png Hétméteresek: Böhme Simone (1/1), Damjanovic Sanja (0/1), Szögi Tímea (3/3), Mihálffy Adrienn (2/2).

line

Egy félidőnyi jó játék kevés volt Siófokon

A békéscsabai lányok egy remekül sikerült hét után látogattak a Balaton partjára, az MTK és a Dunaújváros elleni győzelmek, valamint a Győr elleni remek helytállás helyre billentette a lilák önbizalmát. A szombati mérkőzés esélyese a külföldiek sorát felvonultató hazai csapat volt, de a vendégek nem feltartott kézzel utaztak Siófokra.

skc_enkse_180127

A francia világbajnok Nze-Minko gólja vezette be a találkozót, amelyre Kovacevic rögtön válaszolt. A békéscsabaiak jól küzdöttek, keményen védekeztek, és 3:1-es hazai vezetés után zsinórban négy gólt lőttek, így a 9. percben Mihálffy hetesével kétgólos előnyre tettek szert (3:5). A feszesen védekező és türelmesen támadó csabaiak részéről Kovacevic is betalált, így a lila-fehérek a 11. percben 6:3-ra vezettek. Lars Rasmussen időt kért, a siófokiak megrázták magukat, és három perc alatt egyenlítettek. A lilák ebben a periódusban tálcán kínálták a gólszerzési lehetőséget a hazaiak számára, hiszen mindhárom gólt technikai hiba, vagy eladott labda előzte meg, így a Siófok könnyű gólokat tudott szerezni. A vendégek rendezték a sorokat, nem adták fel, és Mihálffy hétméteresével, valamint Kovacevic góljával, 8:6-os előnyhöz jutottak. A siófoki szépítés után Horváth Roland időt kért, és igyekezett megnyugtatni csapatát. Györkös többször is bravúrral védett, főleg ziccerek hárításában jeleskedett a csabaiak kapusa. Felváltva estek a gólok, a 19. percben 11:11 volt az állás, majd Farkas Kata kiállítása után a hazaiak átvették a vezetést. A 22. percben Kovacevic már hatodik gólját lőtte, ezzel ismét a liláknál volt az előny. A félidő hajrájában a rutinosabb siófokiak szereztek vezetést, miközben Kovács Anettet kiállították a játékvezetők. A vendégcsapat kiegészült, és az egyenlítésért támadhatott, de egy gyorsan előtt labda a kapufán csattant, a kipattanót a hazaiak szerezték meg, és egy könnyű góllal beállították a 18:16-os félidei eredményt. Közvetlenül a lefújás előtt Szögit is kiküldték a játékvezetők, így hátrányban kezdte a lila-fehér csapat a második félidőt.

Szünet után Vukajlovic emberhátrányban szépített, de itt fordulatot vett a találkozó. A siófokiak védekezést váltottak a második játékrészre, a kapujuktól messzebb húzták meg a védelmi vonalukat, és alkalmazták a nyitott formációt is, ennek a hatékony ellenszerét sajnos nem találták meg a csabai lányok. A somogyiak ebben a periódusban 7 gólt lőttek egymás után, így a 39. percre 25:17-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Ekkor időt kért a csabaiak mestere, mert érezte, hogy most rendet kell tenni a fejekben, hiszen a második félidőben kilenc perc alatt csak egy gólt dobott az Előre. A 45. percben Vukajlovic góljával 27:20-ra zárkóztak fel a lila-fehérek, de nem sikerült közelebb kerülniük. A 49. percben kialakult a tízgólos különbség, Nze-Minko góljával (32:22). A vendégek nem adták fel, és zsinórban négy gólt lőttek, de a hajrá ismét a házigazdáké volt, akik végül tíz góllal nyerték a találkozót.

A küzdelmes mérkőzésen az első félidőben partiban voltak a csabaiak a házigazdákkal, de a szünet után kidomborodott a Siófok nagyobb tudása. A lila-fehérek összesen 18 percet voltak emberhátrányban, az indiszponáltan vezető női játékvezető páros könnyű síppal osztogatta a büntetéseket a vendégoldalon. A csabaiak emellett rengeteg hibával játszottak. sok volt az eladott labda, így a siófokiak a második félidőben számos lerohanás gólt szereztek. Az első félidőben a vendégek jól játszottak, sokáig vezettek is, de a második félidei hibák megpecsételték a csabaiak sorsát, így alakult ki a 10 gólos különbség.

Az Előre NKSE a következő tétmérkőzését is a Siófok KC ellen vívja, a Magyar Kupa 5. fordulójában, 2018. február 08-án, csütörtökön Békéscsabán mérkőzik meg a két együttes egymással, a tét a döntőbe jutás lesz.

Lars Rasmussen: – Rosszul kezdtük a mérkőzést, sok ziccert hibáztunk, és a kapus teljesítményünk sem volt megfelelő, de a második félidőben sikerült ritmust váltani.

Horváth Roland: – Ki lehet kapni Siófokon, de nem ilyen hozzáállással és játékkal. Nem a tíz gólos különbség az igazi baj, hanem, hogy ennyi gólt kapni megengedhetetlen.

line

line

Jegyzőkönyv

Tabella

line

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:

https://www.facebook.com/events/196083630944441/

A bajnokság őszi etapjának záró mérkőzése következik

Interjú Szögi Tímeával

Szombaton a Balaton partjára látogat az EUbility Group – Békéscsabai Előre NKSE együttese, ahol a bajnokság őszi szezonjának záró mérkőzésén ütközik meg a Siófok KC-val. Érdekesség, hogy a Magyar Kupában is összesorsolták a két együttest, így rövid időn belül kétszer is összemérik tudásukat a csapatok. A hétvégi mérkőzés pályaválasztója összességében jó szezont fut az idei bajnokságban, hiszen hét győzelemmel és négy vereséggel az ötödik helyen állnak a pontvadászatban, négy ponttal lemaradva a harmadik helyen álló, és egy meccsel többet játszott Érd mögött. Igaz, az előző fordulóban meglepetésre beleszaladtak egy nagyarányú vereségbe Budaörsön, ahol is 36:27 arányban maradtak alul a Pest megyeikkel szemben. Hazai pályán eddig csak az Érd tudta két vállra fektetni az idei szezonra nagyon komolyan megerősített somogyi együttest, akiket az a Lars Rasmussen dirigál, aki épp a lilák jelenlegi mesterét, Horváth Rolandot váltotta a nyáron a vezetőedzői székben. Azonban az Előre sem panaszkodhat formahanyatlásra az utóbbi időszakban, hiszen egy hét leforgása alatt két győzelmet is bezsebelt a lila-fehér alakulat. Először a bajnokságban az MTK ellen arattak háromgólos győzelmet a csabai lányok, majd a Magyar Kupában bravúros teljesítménnyel búcsúztatták a jó erőkből álló Dunaújvárost. A győzelmekből pedig nem kis részt vállalt a decemberben másfél éves szülési szabadságáról visszatért irányító, Szögi Tímea, aki amellett, hogy igazi karmesterként vezényelte csapatát a pályán, az MTK ellen hat, a Kohász ellen pedig hét góllal járult hozzá a sikerhez. A visszatéréséről, valamint a szombati ütközetről is kérdeztem az irányítót.

20180126_siofok

– Hosszú időszakot követően tértél vissza a csapatba, milyen érzésekkel léptél újra pályára bajnoki mérkőzésen?
– Mondanom sem kell, nagyon jó érzés volt megint játszani, pályán lenni, de az is, hogy újra részese lehetek annak a csapatnak és klubnak, amely az elmúlt több mint tíz évben az életem szerves része volt. Ugyan még nem vagyok száz százalékos fizikai állapotban, hiszen másfél éves kihagyást nem lehet egyik napról a másikra bepótolni, de úgy érzem, minden másban megfelelően sikerült visszailleszkednem az együttesbe. Nagyon fontos volt számomra, hogy a lányok kedvesen fogadtak, és mind az ő részükről, mind a szakmai vezetés részéről érzem a bizalmat, és ez még több erőt ad. Egyre inkább látszik, hogy erős közösséggé kezdünk kovácsolódni, és egyre jobban érezzük egymást a pályán is.

– Varázslatos meccsen vagytok túl a Dunaújváros legyőzésével, szerinted tovább lehet vinni, vagy akár még fokozni is ezt a formát?
– Én hiszem, hogy igen. Amennyiben ezt a lelkes kézilabdát tudjuk játszani a folytatásban is, és a védekezésünket ilyen szinten tudjuk tartani, elérhetünk még ehhez hasonló sikereket, és nem mellesleg, a végső célunkat is teljesíteni tudjuk. Azt hiszem, hogy az a kemény és egységes védekezés, ami nagyon sok korábbi mérkőzésen – többek között a Vasas ellen is – hiányzott, most több összecsapáson is megvolt, és egyértelműen ez jelentette a kulcsot a győzelmek felé. Így, hogy most már megéreztük a siker ízét, mentálisan sokkal erősebben tudunk nekimenni az olyan ütközeteknek is, mint a soron következő két Siófok elleni összecsapás.

– Akkor beszéljünk egy kicsit a Siófokról, két héten belül kétszer is megmérkőztök velük…
– Nem csak két különböző sorozat, de szerintem két teljesen más mérkőzés is lesz. Nyilván a kupában hazai pályán, egy hasonlóan remek miliőben – mint amit az utóbbi időben teremtettek a szurkolóink -, mentálisan könnyebb helyzetben leszünk, de ettől függetlenül mind a két alkalommal nagyon nehéz mérkőzésre számítok. A Siófok minden tekintetben roppant erős csapat, különösen támadásban a belső hármasuk életveszélyes, de minden poszton találunk náluk klasszis játékost. Nagyon gyorsan és kreatívan játszanak, így a visszarendeződés és egészében a védekezés az, amit ismételten a lehető legmagasabb szinten kell megoldanunk ahhoz, hogy eredményesek legyünk. Emellett csapatként kell megint dominálnunk, hiszen ahogy a Kohásszal, úgy a Siófokkal is csak egységes, alázatos játékkal tudunk szoros vagy akár bravúros eredményt elérni. Én személy szerint hiszek abban, hogy képesek leszünk a mostani formánkat akár idegenben is hozni, és akkor bármi megtörténhet.

Csapatunk vezetőedzője Horváth Roland is óvatos bizakodással tekint a siófoki kirándulás elé:

– Két győzelemmel a hátunk mögött utazunk a Balaton partjára, mondhatni jó periódusban vagyunk. Tudjuk, a Siófok nagyon komoly játékerőt képvisel, de azt szeretném, hogy bátor játékkal rukkoljunk ki. Nem mi vagyunk a találkozó esélyesei, de ebből akár előnyt is kovácsolhatunk – zárta mondandóját a szakember.

A Siófok dán mestere hasonlóan bizakodóan, de azért óvatosan is nyilatkozott a találkozó előtt:

– A Magyar Kupa továbbjutás fontos volt számunkra, egyrészt az eredmény miatt, másrészt azért, mert így a Budaörs elleni vereség után ki tudtunk jönni a hullámvölgyből. Rövid időn belül kétszer is játszani fogunk a Csabával, de a két mérkőzés teljesen más lesz. Amennyiben a tabellán elfoglalt helyezéseket nézzük, akkor mondhatnánk, hogy papírforma győzelemre készülünk, de erről szó sincs. Saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogy a magyar bajnokságban nincs könnyű mérkőzés és ehhez mérten fogunk felkészülni a hétvégi találkozóra is – értékelt Lars Rasmussen.

A két csapat legutóbb 2017 januárjában ütközött meg egymással Siófokon, akkor 31:23 arányú hazai győzelem született. Viszont az együttesek legutolsó randevúja Békéscsabán volt tavaly májusban, akkor pedig már a lila-fehérek örülhettek a 30:29-es végeredménnyel zárult találkozót követően. A szombati mérkőzés játékvezetői a Mizsák Dominika, Schmidt Orsolya páros lesznek, a labda pedig 18 órakor indul útjára a Siófoki Beszédes József Általános Iskola Sportcsarnokában.

Videós beharangozó a Siófok elleni mérkőzés előtt

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.