ímkézett bejegyzés

A Dunaújváros látogat a Viharsarokba

Interjú Zöldi – Tóth Katalinnal

20180915_toth_kata

Újabb hazai Női kézlabda mérkőzés színtere lesz a Békéscsabai Városi Sportcsarnok arénája, hiszen szombaton 18 órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese látogat a megyeszékhelyre. A vendégeknek, akik ez előző szezon bajnoki kiírását a negyedik pozícióban zárták, az idei évadban még nem sikerült ponttal gazdagodniuk. Igaz az eddig nagyon jó formát mutató Vác, és erre az idényre alaposan megerősödő Siófok ellen léptek pályára és szenvedtek előbbitől 26-20 utóbbitól 29-24-es arányú vereséget. Túlságosan nagy játékos mozgás ugyan nem volt a Kohásznál, de így is azért négy alapember Bulath Anita, Kovács Anna, Oguntoye Viktória és Takács Dusmáta is már egy másik klubban kezdte meg az idei felkészülést. Természetesen a pótlásukra érkezetek új szerzemények is, Csapó Kyra aki kölcsönből tért vissza a Metz csapatától, Erdősi Ildikó és Ferenczy Fruzsina Siófokról illetve Sirián Szederke Debrecenből. Ami csapatunkat illeti, a hazai Budaörs elleni sikert követően a csabai lányok túl van két idegenbeli vereségen, mivel sem a Debrecen sem pedig a Ferencváros együttesét nem sikerült megszorítania a liláknak. A héten ráadásul nem is csak a Ferencváros elleni 36-21-es végeredménnyel zárult összecsapásra kellett Horváth Roland tanítványainak koncentrálni, hanem a hétvégi Dunaújváros elleni derbire is, ami talán azért több sikerrel kecsegtet, mint a legutóbbi két találkozó. A szokásos esélylatolgatásra a lila-fehér egylet rutinos beállósát Zöldi – Tóth Katát kérdeztem meg.

– Jól kezdtetek a Ferencváros otthonában, aztán a tízedik perctől megtorpantatok, mi történt?
– Igen, a találkozó elejét kifejezetten jól kezdtük, tudtuk velük tartani a ritmust, aztán az időkérésüket követően magasabb fokozatra kapcsoltak és már nem nagyon találtuk az ellenszert a játékukkal szemben. Elbizonytalanodtunk, és a több mint tíz perces gólcsendünk megpecsételte sorsunkat. Nyilván egy nagyon erős Bajnokok ligájában is vitézkedő együttesről beszélünk, de azért szerettünk volna szorosabb mérkőzést játszani velük. Nem voltunk elég koncentráltak és talán elég élesek sem, hogy egy ennyire jó ellenfelet igazán meg tudjunk szorítani.

– Túl vagytok tehát két nehéz idegenbeli csatán. A vereségek ellenére azért látsz pozitívumokat is a játékotokban?
– Nehéz kérdés, mert alapvetően két sima vereségről beszélünk, de azt gondolom az mindenképpen pozitívum, hogy tavalyhoz képest gyorsult a játékunk, még ha ezért jelenleg több hiba is csúszik be, valamint a kapusteljesítmény mindenképpen kiemelhető mind két találkozón. És azért ez egy nagyon fontos poszt a kézilabdában, amire lehet alapoznunk mezőnyjátékban is, és összerakni hozzá a megfelelő védekezést. Talán már unalmasnak is tűnhet, hogy mindig erről beszélünk, de jelenleg még tényleg csak összeérőben van a társaság, hiszen több fontos távozó helyét kell betölteni a csapaton belül. De én bízom abban, ahogy haladunk előre, és játsszuk a mérkőzéseket, úgy fognak összeállni a puzzle darabkái is egy egésszé.

– Szombaton viszont már egy más jellegű összecsapás vár rátok, ugyan szintén egy nehéz ellenféllel szemben, de hazai pályán…
– Lényegében ettől lesz más a találkozó, hogy hazai környezetben játszhatunk, ami nekünk mindig egy plusz erőt ad, főleg ha olyan támogatást kapunk a szurkolóink részéről, mint az első hazai meccsen. De ha az ellenfél erősségének szemszögéből vizsgáljuk a találkozót, akkor már nem sok különbséget találunk köztük és a legutóbbi két ellenfelünk között. A Kohász is egy erős csapat, és bár jó játékosok távoztak tőlük a nyáron, de így is bőven találunk remek képességű kézilabdázókat a keretükben. A belső hármasukra különösen oda kell figyelni, nagyon veszélyesek akár a kinti lövéseket nézzük akár a bejátszásokat, ugyanis a beállókkal is nagyon jó a játékkapcsolatuk. Gyors, fiatalos kézilabdát játszanak, így a megfelelő visszarendeződésre nagy hangsúly kell fektetnünk. És mivel az első két mérkőzésükön nem sikerült pontokat gyűjteniük, biztos vagyok benne, hogy nagyon elszántan fognak kézlabdázni, és a két pontért érkeznek Békéscsabára.

– A recept viszont adott lehet, mert januárban egy emlékezetes találkozón már sikerült két vállra fektetni a Dunaújvárost…
– Bizony és az akkori Kohász is erős csapat volt, sőt. Annyiban mindenképpen párhuzamot vonhatunk a két összecsapás között, hogy akkor az egy héten belül már a harmadik mérkőzés volt a számunkra – ahogyan most is – és meglehetősen fáradtak voltunk, így az leginkább a szív diadala volt. Azt hiszem szombaton is, főleg hogy még hazai pályán is játszunk, ugyan úgy ki kell tennünk a szívünket és lelkünket a pályára és harcolnunk kell. Persze az is elengedhetetlen lesz, hogy a játék minden elemében javuljunk az előző találkozókhoz képest, és sokkal koncentráltabban kézilabdázzunk. Összegségében tehát nyerni szeretnénk, még ha tudjuk ehhez valóban extra teljesítményre is lesz szükség. Én azonban bízom a csapatban, és a szurkolóinkban is, hogy most is mellettünk lesznek és hasonló fantasztikus hangulatot teremtenek, mint a Budaörs ellen. Azon az összecsapáson, és főként az utolsó tíz percben, nagyon sok erőt adtak nekünk a győzelemhez. Szóval remélem, hogy szombaton is hasonló érzésekkel jöhetünk le a pályáról.

Az előző szezonban az együttesek teljesen más összecsapásokat játszottak egymással a bajnokságban és a kupában. Amíg a bajnokságban két sima Kohász győzelem született – Békéscsabán 34-22, Dunaújvárosban pedig 38-24 -, addig egy számunkra rendkívül emlékezetes találkozón a Magyar Kupa negyedik fordulójában 31-28-as lila-fehér győzelmet és továbbjutást ünnepelhetett a békéscsabai publikum. A szombati találkozón tehát 18 órától indul útjára a labda a Városi Sportcsarnokban, a sípmesterek Bujdosó Máté és Horváth Viktor lesznek.

Dömény Dezső

Fotó: Seres Sándor

line

line

#hajralilak #csakacsaba #kezilabda #enkse #bajnoki #beharangozo #tippmix

Kezdőkör

[ae-fb-embed url='https://www.facebook.com/elorekezilabda/videos/543564786076617/' width='640']

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Marija Agbaba riport

marija_agbaba

Mit kell tudnunk rólad? Hol kézilabdáztál korábban? Milyen eredményekkel büszkélkedhetsz?
14 éve kézilabdázom. Az első klubom a Kikinda volt, később játszottam Siófokon és a fehéroroszországi Gomelben. Sok olyan sikerem van, amire büszke vagyok. Számos díjat nyertem, mint legjobb játékos különböző versenyeken és tornákon.

Mi a véleményed, mivel tudsz hozzájárulni a csapat sikeréhez?
Az egyetlen balkezes játékos vagyok, így szerintem nagyban tudom segíteni társaimat. Harcos vagyok, mindent megteszek a siker érdekében. Csapatjátékosnak tartom magam, remélem a lehető legjobb tudásom szerint tudom támogatni a csapatot.

Hogy érzed magad a klubnál?
Nagyon jó közösség van, így jól érzem magam az együttesben. Fiatal játékosok vagyunk, tehát sokat tehetünk azért, hogy csapatként közösen együtt tudjunk dolgozni.

Milyen célt tűztél ki magad elé ebben a szezonban és hosszú távon?
Az a célom, hogy évről-évre jobb legyek. A legfontosabb, hogy higgyek magamban és a csapatomban. Remélem, hogy az edzőnk segítségével sikerül a legjobb eredményt elérni a bajnokságban!

Sandra Radovic interjú

sandra_radovic

Mit kell tudnunk rólad? Hol kézilabdáztál korábban? Milyen eredményekkel büszkélkedhetsz?
2009-ben kezdtem kézilabdázni, az Obrenovac-i Radnickinál indult a kézilabdás pályafutásom és 2015-ig ott is játszottam. Nagyon fiatalon, 16 évesen elkerültem otthonról, aláírtam a Radnicki Kragujevacnal 2 évre. Ezután külföldön folytattam a pályafutásomat, egy évet Törökországban játszottam az Ankara Yenimahalle BSK-nál és most itt vagyok Békéscsabán. Négy év kézilabdázás után beválogattak a korosztályos válogatottba és a mai napig tagja vagyok a junior válogatottnak. A bajnokságban több alkalommal megválasztottak a legjobb játékosnak és gólkirálynő is voltam. Szinte minden tornán-versenyen kaptam elismerést, minden egyes éremre és elismerésre büszke vagyok.

Mi a véleményed, mivel tudsz hozzájárulni a csapat sikeréhez?
Folyamatos kemény edzésmunkával javítom az átlövéseimet, úgy gondolom abban vagyok a legkiemelkedőbb és természetesen a védekezés kell, hogy az első helyen álljon. Úgy érzem, hogy minden rendben lesz és sikerül helytállnunk, ha következetesen folytatjuk ezt a célirányos felkészülést.

Hogy érzed magad a csapatban?
A lányok nagyon barátságosak mindenben segítenek, így nagyon könnyen ment a beilleszkedés. Mindenki mosolygós, pozitív személyiség, ami nagyon sokat jelent, hiszen ilyen hangulatban és környezetben sokkal jobb dolgozni.

Milyen célt tűztél ki magad elé ebben a szezonban és hosszú távon?
Húsz éves vagyok és az a célom, hogy minél fegyelmezettebben tréningezzek, hogy eredményes legyek. Nagyon kemény edzések vannak, ahol igyekszem a maximumot kihozni magamból. Mindent megteszek és meg fogok tenni a csapatért és a legjobb eredményért.

Interjú Anastazija Djokoviccal

Arra kértük Anastaziját is, hogy meséljen egy kicsit magáról és arról, hogyan érzi magát a csapatban.

20180816_anastazija_djokovic

– Mit kell tudnunk rólad? Hol kézilabdáztál korábban? Milyen eredményekkel büszkélkedhetsz?
– 2000-ben kezdtem a Lehel Női Kézilabdaklubnál Muzslyán, ahol születtem (Muzslya egy falu, amely Nagybecskerekhez tartozik.) A klub, már több mint 50 éve működik és tradíció, hogy minden kislány kipróbálja magát a pályán. (Muzslyán minden korosztály – mama, nagymama – egy ideig biztosan kézilabdázott.) Betonon játszottunk kültéri pályán. Nagyon szép eredményeket értünk el, két ligával is feljebb jutottunk két év alatt az akkori csapatommal. Azután a nagybecskereki Proleterba igazoltam, ahol az első csapat már a második vajdasági ligában, az ifik pedig az országos bajnokságban játszottak. Ebben a szezonban a legjobb játékosnak választottak az országos bajnokságban az 1988-ig született lányok közül illetve csapatommal ezüstérmet szereztünk. Következő szezonban meghívást kaptam a belgrádi Crvena Zvezdaba, ahol már tizenhat évesen teljes mérkőzéseket játszottam a Szuper Ligában. A Belgrádban töltött három év nagyban hozzájárult a fejlődésemhez, sokat tanultam az ott töltött időszak alatt. A legjobb eredményem ennél a klubnál, hogy gólkirálynő lettem az országos bajnokságban az 1987-ig született lányok közül, a csapat pedig második helyezést ért el a bajnokságban. Három év után a Vrnjacka Banja Klubba igazoltam, ahol két évet töltöttem el. 2009-ben országos bajnokok lettünk a Szuper Ligában. A következő szezont Jagodinában játszottam, egy év után a backa palankai Nopalnal voltam egy szezont, majd három évet töltöttem a Nisi Naisanal. Ez alatt az idő alatt, minden évben részt vettünk az EHF vagy a Challenge Kupában. Tíz hónapig szüneteltettem a játékot, mert kisbabát vártam. A kihagyás után Naisaban folytattam a játékot és 2016-ban aláírtam a törökországi Trabzon nevű csapatnak, ahol egy szezont töltöttem. Sajnos a klubnak pénzügyi problémái adódtak, így visszamentem egy évet Naisaba játszani. A férjemmel és a kislányommal Nisben élünk. 
Ezalatt az időszak alatt a szerb ifi válogatott állandó tagja voltam és gyakran az "A" válogatottnak is. Szerettem volna az egyik legerősebb európai ligában, Magyarországon is kipróbálni magam, így kerültem Békéscsabára.

– Mi a véleményed, mivel tudsz hozzájárulni a csapat sikeréhez?
– Tapasztalt játékos vagyok és több poszton is tudok játszani. A kemény edzéseknek köszönhetően felgyorsítom a csapatjátékot és könnyen előnybe tudom hozni a társaimat a gólok lövéséhez.

– Hogy érzed magad a csapatban?
Még májusban, amikor próbajátékon voltam, a lányok nagyon kedvesek és nyitottak voltak. Amikor elkezdtük az edzéseket nagyon sokat segítettek abban, hogy teljesen be tudjak illeszkedni a csapatba és megszokjam az edzéseket.

– Milyen célt tűztél ki magad elé ebben a szezonban és hosszabb távon?
Ebben a szezonban számomra az a legfontosabb, hogy játékommal segítsem a csapat céljait – minél jobb helyen végezzünk a bajnokságban, és hogy rászokjak az erős magyar ligára. Szeretnék még erősebb csapatokban is játszani a jövőben, de most erre az évre koncentrálok, hogy jól sikerüljön.

Interjú Balog Judittal

A nyár folyamán új igazolásként érkezett a Békéscsabai ENKSE csapatához Balog Judit, aki Binó Boglárka és Horvát Dorina mellett lesz a csabai kapu hálóőre. Célunk, hogy szurkolóink is jobban megismerjék a csapat új tagjait. Arra kértük meséljen egy kicsit magáról és arról, hogy érzi magát a csapatban.

20180815_balog_judit

Mióta kézilabdázol és hol játszottál korábban?
Elég későn 12 éves koromban kezdtem el kézilabdázni a falumban Nagydobronyban. Aztán onnan egy év után Ungvárra kerültem az ungvári sportiskolába, ahol öt évet töltöttem. Onnan Győrbe igazoltam egy évre, majd három évet Vácott játszottam, és az utolsó szezonban Kisvárdánál voltam.

Milyen korábbi eredményeid vannak, amelyekre büszke vagy?
Ukrajnában két bajnoki címet sikerült megszerezni a csapatommal. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy az ukrán női kézilabda válogatottba bekerültem.

Mi a véleményed, mivel tudsz hozzájárulni a csapat sikeréhez?
Minden erőmmel és tudásommal azon leszek, hogy a csapatnak hasznos és értékes tagja lehessek.

Hogy érzed magad a csapatban?
Nagyon jól érzem magam Békéscsabán. Örülök, hogy itt lehetek. A lányok és az edző is első perctől nagyon szimpatikusak és segítőkészek.

Milyen célt tűztél ki magad elé ebben a szezonban és hosszabb távon?
Hiszem, hogy egy sikeres szezon elé nézünk és mindent meg fogunk tenni, hogy örömteli pillanatokat okozzunk, úgy a szurkolóknak, mint magunknak. Hatalmas harcok előtt állunk, amit már nagyon várok. Minden egyes pont értékes lesz számunkra. Eredményes szezont szeretnénk.

Friss világbajnok a kapuban

Interjú Binó Boglárkával

Lassan már egy hónapja elkezdődtek a dolgos hétköznapok csapatunk a Békéscsabai ENKSE játékosai számára, és ezt igazából szó szerint is értelmezhetjük, hiszen a felkészülés ezen szakaszában leginkább a fizikális felkészülésre helyezte a hangsúlyt a Horvát Roland vezette együttes. Egy edzőmérkőzés azonban megtörte a monotonitást, aminek a kecskeméti hölgykoszorú látta kárát, ugyanis a csabai lányok hazai pályán magabiztosan, jó játékkal győzték le az NB1-től tavasszal búcsúzni kényszerülő Bács-Kiskun megyeieket. Ha valaki kilátogatott erre az összecsapásra bizony több új arcot is felfedezhetett a lila-fehéreknél, ami nem is meglepő, hiszen a csapat közel fele kicserélődőt az előző idényhez képest. Több fiatal tehetség is kopogtat már a felnőtt gárda ajtaján, akik közül számos játékos az Előre utánpótlásából felkerült erre a szezonra a nagycsapathoz. Akadnak azonban többen is, akik új igazolásként kezdték meg a munkát Békéscsabán, ilyen például a friss Junior Világbajnok Binó Boglárka is, aki a gólvonalon tevékenykedve járulhat hozzá csapatunk jó szerepléséhez. Arra kértem a fiatal hálóőrt, meséljen egy kicsit magáról, a júliusi világversenyről és az előttünk álló évad céljairól is.

20180810_bino_boglarka

– A júliusi Junior VB kapcsán sokan megismerhettek már a csabai szurkolók közül is, és a legtöbben kizárólag Győrrel kapcsolnak össze Téged, pedig ha jól tudom Szombathelyen ismerkedtél meg a sportág alapjaival?

– Gyakorlatilag igen, hiszen Szombathelyi kötődésű vagyok, ott születtem és 2006-ben a helyi csapatban Debreceni György szakmai iránymutatásai segítségével kezdtem a kézilabdával foglalkozni. Innen 2013-ban kerültem Győrbe, és igazából itt kaptam minden téren olyan impulzusokat, amik a mai napig komoly hatással vannak a játékomra. Az ETO-nál többek között Kun Attila, Bognár Róbert és Róth Kálmán kezei alatt pallérozódhattam, aminek eredményeként például 2017-ben junior bajnoki címet is ünnepelhettünk a korosztályos csapatunkkal.

– Ha éppen nem a kézlabda pályán tevékenykedsz, akkor mivel foglakozol szívesen? 

– Az utóbbi időben – részben a középiskolai tanulmányaimnak köszönhetően is – nem volt túlságosan sok plusz időm, azt pedig leginkább pihenéssel, regenerálódással töltöttem. De ezen kívül nagyon szeretek olvasni, és mint a lányok nagy többsége, én sem hagyom ki a szabadidőmből a vásárlást. Valamint ha tehetem, a családommal töltök minél több időt.

– Talán nem túlzok, ha azt mondom idén nyáron a Junior világbajnoki győzelemmel életed egyik legmeghatározóbb élményében volt részed…

Valóban, ez a két hét csodálatos volt számomra. Az egész miliő, ami körülvett minket, az a fantasztikus szeretet, amit a szurkolóktól kaptunk, a profi szervezés és persze a győzelem pillanata azt hiszem egész pályafutásom során elkísérnek majd. Igazából végtelen boldogságot éreztem már a döntő után is, de csak most ennyi idő elteltével fogom fel igazán, hogy amiért annyi dolgoztunk, amiről közösen a lányokkal álmodoztunk azt elértük. Nagyon jó közösség kovácsolódott össze ebben a válogatottban, nagyon tudtunk egymásért küzdeni, és azt hiszem ez volt az igazi alapja a végső sikerünknek. Meg persze a hazai pálya, hiszen ezen a tornán értetem meg igazán mit jelent az, ha a szurkolók a nyolcadik emberként belehajszolnak a győzelembe. Nagyon sokunknak most adatott meg először, hogy ennyi ember előtt játszhattunk, és mondanom sem kell varázslatos érzés volt.

– Bejárta az internetet az a jelenet, amikor a Románok elleni negyeddöntő végjátékában megfogtad az ellenfél egyik hetesét, majd könnyek között futottál le a pályáról. Nagyon emberi jelenet volt, amit valójában csak a pillanat szült vagy amúgy is nagyon érzelmes ember vagy?

Azért meglehetősen érzelmes ember vagyok a mindennapokban is, és ez a világbajnokság, és főként az a szituáció ezt különösen előhozta. Nagyon meg akartam fogni azt a heteset, hiszen tudtam, hogy még fontos pillanatban lőhette az ellenfél, és mikor sikerült minden feszültség és érzelem előtört belőlem, ahogy aztán később a döntő után is. Igazából nem is gondoltam volna, hogy ekkora médianyilvánosságot kap ez a jelenet, de én ilyen vagyok, és a torna és ez a csapat ezt váltotta ki belőlem.

– Pont a VB miatt egy kicsit később csatlakoztál az együtteshez, ettől függetlenül gördülékenyen ment a beilleszkedés?

Teljes mértékben. Megmondom őszintén egy kicsi félelem volt azért bennem, hogy új emberként később csatlakozom a kerethez, de a lányok nagyon nyitottak voltak felém, és nagymértékben megkönnyítették a beilleszkedésemet. A várossal is barátkozom már, bár ilyen rövid idő alatt még igazán nem volt időm feltérképezni, de ideáig a benyomásim nagyon pozitívak. Szép a belváros, és az emberek is nagyon kedvesek és segítőkészek.

– Ebben a szezonban, kölcsönben szerepelsz nálunk. Mi szólt leginkább az Előre mellett?

Amikor felmerült a kölcsönadás gondolata, mindenképpen olyan csapatba szerettem volna kerülni, ahol tudok fejlődni és több játéklehetőséget kapni. Győr egy nagyszerű hely, nagyon magas szintű munka folyik ott, és minden kézilabdázó álma, hogy egyszer ott szerepeljen, de az én fejlődésem szempontjából most nem az a csapat lenne a legoptimálisabb. Mielőtt aláírtam volna több más lehetőség is felmerült, de már akkor is a Békéscsaba volt számomra a legszimpatikusabb, hiszen egy fiatal, ambiciózus gárdáról beszélhetünk az Előrével kapcsolatban. Több tavaszi mérkőzését is megnéztem az együttesnek, és már kívülről is érezhető volt, hogy mennyire jó közösséget alkotnak.

– Fogalmaztál meg valamiféle célt a szezonra magaddal és a csapattal kapcsolatban?

A legfőbb célom, hogy a lehető legjobban tudjam segíteni az együttest, és ahogy imént is említettem tovább fejlődjön a játékom. Ezért is fogok keményen dolgozni minden edzésen és találkozón, és persze a csapatért, hogy a lehető legjobb helyen végezzünk a bajnokságban. Nagyon szeretném, ha biztosan bent tudnánk maradni az első osztályban, sőt én úgy érzem, ha megfelelően összeállunk, akkor akár még jobb eredmény is kisülhet belőle.

A felkészülési időszak második felében már lényegesen több edzőmérkőzés vár a lila-fehér lányokra, legközelebb épp a napokban, augusztus 9-10-én szerepel egy békéscsabai rendezésű tornán együttesünk, ahol is először a Román HCM Ramnicu Valceával majd a Szerb ZORK Jagodina gárdájával méri össze tudását a csabai hölgykoszorú.

Dömény Dezső

line

Kapcsolódó hivatkozás:

http://elorenkse.hu/site/player/bino-boglarka/

Győrben zárja a szezont a Békéscsaba

Interjú Walfisch Mercédesszel

walfisch_ftc

A záró fordulóhoz érkezett a K&H Női Kézilabda Liga küzdelemsorozata, amelyben még több fontos kérdésre is az utolsó mérkőzésekre maradt a válasz. Az egyik ezek közül a negyedik hely sorsa, amelyért a DKKA és a Siófok küzd, akik között jelenleg egy bajnoki pont a különbség a Fejér megyeiek javára. Emellett a nyolcadik pozíció kiadó még, ezért pedig a forduló előtt azonos pontszámmal álló Debrecen és Fehérvár fog versenyt futni a szerdai játéknapon. A legjelentősebb kérdés azonban nyilvánvalóan a bajnoki cím sorsa, amelynek megszerzéséért a Győr és a Ferencváros vív öldöklő küzdelmet. Mint tudjuk, a két egymás elleni összecsapásuk egyaránt kétgólos hazai győzelemmel zárult, így a bajnoki kiírás értelmében az a csapat lesz a bajnok, akinek az utolsó mérkőzést követően jobb a gólkülönbsége. Ennek megfelelően a legutóbbi forduló komoly győri és ferencvárosi kiütéssel végződött, bár ez a jelző leginkább a Fradi Kecskeméttel szembeni 27 gólos győzelmére igaz. Az ETO 14 gólos sikere Budaörsön ezzel összevetve talán szerényebbnek tűnik. Jelen állás szerint 6 gólos előnye van a fővárosi zöld-fehéreknek a címvédővel szemben, amit az ETO-nak az utolsó találkozóján éppen a Békéscsaba ellen kell ledolgoznia, ha bajnoki arannyal szeretné lezárni a szezont. Azt az idényt, amely már így is meglehetősen „aranyos” az ETO számára, hiszen a Magyar Kupát követően a negyedik Bajnokok Ligája győzelem is zsebben van már Ambros Martin együttesének. A csapatunkat érintő legfontosabb kérdések szerencsére már hetekkel ezelőtt eldőltek, azaz a lila-fehér együttes jövőre is az első osztályban szerepelhet, míg a Vasas mellett a Kecskemét búcsúzik az NB I-től. A sors tehát úgy hozta, hogy komoly tétje lesz a lilák záró találkozójának, amelyen sportszerűen, tudásának legjavát adva próbál majd helytállni, az utolsó hazai találkozóján a Siófokkal szemben két góllal alulmaradó Viharsarki egylet. Ezt pedig már hét góljával a szombati találkozó legeredményesebb játékosa, együttesünk csapatkapitánya, Walfisch Mercédesz mondta, akit azért beszélgetésünk végén egy kis szezonértékelésre is megkértem.

– Ugyan kétgólos vereséggel búcsúztatok a hazai közönségtől, ennek ellenére azért szoros, élvezetes találkozót hozott a Siófok elleni csata. Mi hiányzott a pontszerzéshez?

– Amennyiben őszinték akarunk lenni, a sérülések igencsak befolyásolták a szombati összecsapásunkat, főleg Jovana Kovacevic kiesése számított komoly érvágásnak. Ettől függetlenül az első félidőben még így is tudtunk dominálni támadásban, csak a második játékrészben fogytunk el egy kicsit. Ott már egyre több hibát vétettünk és ráadásul engem is emberfogással követtek. Összegségében azért a lefújást követően nem voltunk csalódottak, hiszen ezekkel a körülményekkel együtt is szoros és szórakoztató mérkőzést tudtunk játszani a jó erőkből álló Siófokkal, és azt gondolom, méltón búcsúztunk a hazai szurkolóktól erre a szezonra.

– Némiképp kényes szituációban vagytok kénytelenek lezárni az idényt, hiszen a győri vendégjátékotok fogja többek között eldönteni a bajnoki cím sorsát is…

– Valóban elég nehéz szituáció ez, hiszen a Győr otthonában játszani amúgy is mindig nagy kihívás, azonban így, hogy számukra a bajnoki cím a tét, még nehezebb lesz velük felvenni a kesztyűt. De megpróbáljuk, és ahogy a sportszerűség is diktálja, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a lehető legszorosabb mérkőzést játsszuk velük.

– Mi kell ahhoz, hogy tényleg méltó ellenfelei legyetek a friss Bajnokok Ligája győztesnek?

– A legfontosabb a higgadt, türelmes játék. Nem szabad a támadásinkat elkapkodni, ugyanis a hibáinkat gyors indításokkal azonnal megbüntetik. Meg kell próbálnunk lassítani a játékot, és a technikai hibák számát is a lehető legkevesesebbre csökkenteni. Nyilván az, hogy a tévés közvetítés által megmutathatjuk magunkat, mindenképpen motivációt jelent számunkra, na meg persze az is, hogy ebben az összealításban utoljára játszik együtt a csapat. Egymásért is fogunk küzdeni, hogy emelt fővel és jó szájízzel zárjuk le ezt az idényt.

– Ha már a szezonzárást említetted, végezetül néhány mondatban értékelnéd a mögöttünk hagyott idényt?

– Nehéz szezon volt a szezon, ez egyértelmű, amire az őszi teljesítményünk nagyban rányomta a bélyegét. Az edzőváltás azonban jókor jött, és nagyon jót is tett a csapatnak, hiszen Roland remekül összerakta tavaszra az együttest, és az MTK elleni hazai győzelem, valamint a Magyar Kupa sikerek még jobban összekovácsolták a társaságot. Azt hiszem, az utóbbi időben jó néhány mérkőzésen bizonyítottuk, hogy sokkal több van bennünk, amit a bennmaradás kiharcolása igazol a legjobban. A célt, az NB I-es tagság megtartását teljesítettük, úgyhogy ebből a szempontból elégedettek lehetünk.

A szerdai győri találkozón Horváth Roland, a lilák vezetőedzője biztosan nem számíthat egyik legjobbjára, a Siófok ellen kézsérülést szenvedő Jovana Kovacevicre. Viszont rajta kívül mindenki a fedélzeten lesz a szerdán 18:00 órakor kezdődő mérkőzésen, melyet az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetít. A találkozó játékvezetői Andorka Miklós és Hucker Róbert lesznek.

A szezon utolsó hazai találkozója következik

Interjú Giricz Laurával

Szombaton délután az idei szezonban utoljára lép hazai környezetben pályára az EUbility Group–Békéscsabai Előre NKSE, az ellenfél pedig a Siófok KC együttese lesz. A mérkőzésnek leginkább a Balaton partiak számára van igazán tétje, ugyanis a nemzetközi kupaindulást jelentő első öt hely valamelyikéért vannak nagy küzdelemben a vendégek. Jelenleg a tabella ötödik helyén áll a Siófok 31 megszerzett ponttal, még az őt üldöző Vácnak 30 pontja, a negyedik helyezett Dunaújvárosnak pedig 33 pontja van. A több lehetséges végkimenet alapján a cápalányok akár még a negyedik pozíciót is megcsíphetik, de könnyen lehetnek hatodikak is a végelszámolásnál. A lila-fehérek háza táján már korán sincs ilyen mérvű számolgatás, hiszen a legutóbbi, MTK elleni döntetlennel végleg bebiztosította jövő évi NB I-es tagságát az együttes, így számukra már csak a jelenlegi 11. pozíció megtartása lehet a cél. Emellett a mögöttünk hagyott, nehéz idény méltó hazai lezárása lehet a legfőbb motiváció szombaton Horváth Roland tanítványainak. Elsősorban erről kérdeztem csapatunk fiatal játékosát, Giricz Laurát, aki egyébként az elmúlt hétvégén a junior válogatottal szerepelt egy rangos tornán.

20180519_giricz

– A múlt héten egy tornagyőzelemmel gazdagodtál, de mi is igazából ez a Junior Final4?

– A hétvégén a Papp László Sportarénában megrendezett EHF Final4 keretin belül rendeztek egy szintén négycsapatos junior megmérettetést, ahol négy válogatott, Szlovénia, Montenegró, Oroszország és természetesen a magyar junior együttes csaptak össze. Pénteken rendezték az elődöntőket, amelyen mi a szlovén csapatot vertük meg, és szombaton a Bajnokok Ligája találkozók után következett a döntő, ahol Oroszország juniorjait fektettük két vállra. Amellett, hogy a győzelemnek is nagyon örültünk, még a hazai VB szempontjából is hasznos volt ez a torna, hiszen most már egyre inkább a júliusi világbajnokság van fókuszban a csapatunknál, és azért ez egy fontos állomás volt a felkészülésünk tekintetében.

– Akkor a nyári programod nagy része már megvan…

– Igen, a nyaram gyakorlatilag egy az egyben a kézilabdával fog telni, mivel június elején már elkezdjük a felkészülést a VB-re, így nagyjából egy hetem lesz egy kicsit szusszanni a szezonzárást követően. Ezt azonban egyáltalán nem bánom, sőt, nagy büszkeséggel tölt el az, hogy számítanak rám a válogatottban, és remélem, majd a torna előtti keretszűkítést követően is képviselhetem hazámat Debrecenben.

– Ugyan még csak január óta vagy Békéscsabán, de főként védekezésben már szinte alapembernek számítasz. Mi a titka annak, hogy rövid időn belül ennyire kiválóan sikerült az együttesbe való integrálódás?

– Én is úgy érzem, meglehetősen gyorsan sikerült a beilleszkedés, amit nyilván segített az is, hogy a csapatnál remek közeg alakult ki tavaszra, a lányok pedig mind a pályán belül, mind azon kívül is sokat segítettek nekem. Az edzőmtől is már az elejétől megkaptam a bizalmat, ami azért minden játékosnak nagyon fontos. Ráadásul védekezésben is nagyon jól egymásra találtunk Mihálffy Adrival, akivel a pályán már a legelejétől csaknem tökéletes összhangban voltunk.

– Szombaton pedig már az utolsó hazai összecsapásotok következik…

– Valóban, ráadásul egy nagyon erős csapat, a Siófok érkezik hozzánk, akivel szemben a Magyar Kupa kiesés miatt van törleszteni valónk, és szeretnénk a februári döntetlent ezúttal győzelemre váltani. Ebben a szezonban már kétszer is testközelből tapasztaltuk, mennyire acélos ellenfél az SKC, és tisztában vagyunk azzal is, hogy nekik még az utolsó mérkőzések is nagyon számítanak, hiszen harcban vannak a nemzetközi szereplést érő helyek valamelyikéért. Roppant gyors játékot játszanak, a szélsőik és a beállósaik pedig életveszélyesek. Legutóbb pont ezen a két poszton okozták nekünk a legtöbb fejtörést, így a visszarendeződésre nagy hangsúlyt kell fektetnünk, hogy a gyors lerohanásaikat megakadályozzuk, és a beálló körüli védekezést is jobban meg kell oldanunk, mint ahogy azt tettük legutóbb.

– Akkor ismételten a védekezésen lesz a legfőbb hangsúly?

– Lényegében igen, hiszen arra kell törekednünk, hogy a megfelelő tűz és agresszivitás már a találkozó elejétől, hatvan percen keresztül jellemezze a védekezésünket. Persze a technikai hibák számát is a lehető legkevesebbre kell csökkentenünk, hogy ebből ne tudjanak gyorsan indulni és könnyű gólokat szerezni. Valamint egy-egy kivédekezett támadás után, nekünk is minél hatékonyabban kell felvinnünk a labdát ellenfelünkre a könnyű gólok érdekében. Összességében egy izgalmas, szoros összecsapásra számítok, ahol remélem, most mi fogunk a lefújást követően örülni. Már csak azért is, mert mindenképpen szeretnénk megtartani a bajnokság végéig az MTK-val szembeni előnyünket, és megszerezni a 11. helyet, ehhez pedig nélkülözhetetlen ez a két bajnoki pont. Persze nem utolsó sorban, most is kiemelten számítunk szurkolóinkra, akiknek győzelemmel szeretnénk meghálálni az egész éves biztatást.

Lars Rasmussen, a Siófok KC vezetőedzője a következőket nyilatkozta a találkozó előtt:

– Két mérkőzés maradt hátra a bajnokságból, négy megszerzett pont eredményezheti azt, hogy előkelő helyen zárjuk a pontvadászatot. Magunkra koncentrálunk, nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, hogy a végén azon gondolkodjunk, "mi lett volna, ha…". A Békéscsaba nagyszerű hónapokat tudhat maga mögött, Horváth Roland remek munkát végzett. Februárban egy parázsmérkőzésen sikerült kiharcolnunk a Magyar Kupa Final4-ba jutást ellenük, bízom benne, hogy most is jó hangulatban és két ponttal térhetünk majd haza.

Az együttesek az idei szezonban már többször megmérkőztek egymással, a bajnokságban Siófokon sima hazai győzelem született a 39:29-es végeredménnyel zárult találkozón. Emellett a Magyar Kupában, a négy közé jutásért is játszott egy emlékezetes összecsapást a két klub, a békéscsabai mérkőzés pedig 30:30-as döntetlennel végződött, ami akkor a Balaton partiak továbbjutását jelentette. Az újabb, Siófok elleni derbi, ami ugye a hazai idényzáró összecsapás is lesz, 17 órától a békéscsabai Város Sportcsarnokban kerül megrendezésre, az Altmár Kristóf – Horváth Márton bírópáros ténykedése mellett.

Videós beharangozó a Siófok elleni mérkőzés előtt

[ae-fb-embed url='https://www.facebook.com/elorekezilabda/videos/837456473117190/' width='640']

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.