ímkézett bejegyzés

Szombaton az éllovasok csapnak össze a Viharsarokban

Az őszi szezon kétségkívül legnagyobb rangadóját rendezik szombaton Békéscsabán, amikor a két éllovas, a tabella második helyén álló Eger és az első helyezett Békéscsaba csap össze. Bár csapatunkkal ellentétben a vendégek már nem veretlenek, azért az már most kezd kirajzolódni, hogy jó eséllyel ennek a két klubnak a versenyfutásából fog kikerülni az NB1/B Keleti csoportjának győztese. Ezért mondanunk sem kell mekkora jelentőséggel bír a feljutás szempontjából is a hétvégi derbi.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - Eszterházy SC

Az egriek legutoljára a 2018/19-es kiírásban szerepeltek a legmagasabb osztályban, az azóta eltelt két szezonban pedig vérre menő küzdelmet folytattak a feljutásért, és ugyan a 2019/20-as idény leállításakor nagyon közel álltak ehhez, vezették is a pontvadászatot, de mivel utólag törölték a bajnokság eredményeit, ezért ez mégsem sikerült nekik. Az előző szezonban pedig a Vasas babrált ki az egriekkel, mert végül csak a második helyet tudták megcsípni a fővárosiak mögött. És bizony nyáron sem tűnt úgy, hogy feltétlenül ők lesznek lila-fehér csapatunk elsőszámú kihívói, ugyanis Zsadányi Sándor vezetőedzőnek gyakorlatilag újra kellett építenie a gárdát, miután hat kézilabdázó, köztük több meghatározó játékos is búcsút intett idény végén a klubnak. Ráadásul helyükre leginkább fiatal tehetségeket igazoltak, mint például Balogh Pannát Kisvárdáról, Szeberényi Flórát és Tóth Abigélt Vácról, Györfi Dórát az FTC U20-as csapatától, vagy Lengyel Esztert a Győri AUDI ETO KC U20-as egyletéből. Jól jellemzi a huszonegy év alatti átlagéletkorú csapat fiatalságát, hogy a két legidősebb kézilabdázó, a 27 éves Kecskemétről frissen igazolt kapus Nagy Éva, valamint a 24 éves Szecsődi Laura, aki egyébként 42 találatával együttese házi góllövőlistáját is vezeti. Ennek ellenére villámrajtot vettek a bajnokságban az egriek, amit a Csepel és a Hajdúnánás könnyed legyőzése jelentett, viszont ezt követően Orosházán belefutottak az első pofonjukba, amit a hazaiaktól elszenvedett 30-27-es vereséggel kaptak. Gyorsan rendezték azonban a soraikat, és a negyedik fordulóban már idegenben ütötték ki 40-18-ra a Szegedi NKSE csapatát. És bár az FTC U19-es fiataljaival igencsak meggyűlt a bajuk otthon, azért az utolsó másodpercekben szerzett góllal így is legyűrték a zöld-fehéreket. A Kispestet idegenben verték négy góllal, az előző fordulóban pedig ismét komoly erőt fitogtattak azzal, hogy hazai pályán valósággal átgyalogoltak az Algyő csapatán, akiket tizenhárom találattal 32-19-re győztek le. A legutóbbi összecsapásuk kedden volt a Magyar Kupában a Vác NB2-es akadémiai csapata ellen, és bizony nagyon megszenvedtek Vácon a továbbjutásért, mert csak az utolsó tíz percben tudtak érdemben a hazaiak fölé kerekedni, és beállítani a 38-35-ös végeredményt.     

Ami együttesünket illeti, a hétvégén kényszerpihenőn voltak Papp Bálint tanítványai, mert a COVID-fertőzéssel küzdő hajdúnánásiak nem tudtak kiállni a szombati összecsapásra, így a két héttel ezelőtti Csepel elleni 31-19-es hazai győzelem volt az Előre utolsó fellépése. A lilák tehát ezen a rangadón az eddigi veretlenségük megőrzésén túl, egy nagy lépést is tehetnek az alapszakasz megnyerése felé, nem beszélve arról, hogy az innen továbbjutó első öt csapat ellen szerzett pontokat a rájátszásba is viszi magával együttesünk.

Ami a felek közös múltját illeti, az elmúlt szezonokban öt alkalommal találkoztak egymással a gárdák, először a 2013/14-es első osztályú idényben, akkor mindkét mérkőzést a lila-fehérek nyerték, Egerben 32-19, még Békéscsabán 35-29 arányban. Viszont a legutóbbi három mérkőzésük már korántsem ennyire szépemlékű együttesünk számára, hiszen először 2018 őszén Békéscsabán lepték meg lányainkat az egriek egy 28-29-as vereséggel, majd tavasszal Egerben is megismételték ezt a bravúrt azzal, hogy 28-26-ra ismét nyerni tudtak csapatunkkal szemben. Sőt, 2019 októberében még a Magyar Kupából is kiejtették lányainkat az Egerben elért 27-27-es döntetlennel.

Van miért visszavágni tehát a liláknak, amit szombaton 17 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban kezdődő összecsapáson meg is tehetnek. A találkozó két játékvezetője Rózsahegyi Brigitta és Südi Péter lesz, a mérkőzést viszont ezúttal is a 18 éven felüli szurkolóink csak védettségi igazolvánnyal, vagy az azt helyettesítő EESZT applikációval tekinthetik meg.

Dömény Dezső

line

Szombaton Hajdúnánáson vendégeskednek a lilák

Már a hetedik mérkőzésükre készülnek lila-fehér lányaink a női kézilabda-bajnokság másodosztályában, és ezúttal Hajdúnánás lesz a célállomás.

Hajdúnánás SK – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

Aktuális ellenfelünk az előző idényben komoly küzdelem árán biztosította az idei szezonra szóló tagságát, ugyanis mivel hetedikek lettek a bajnokságban, ezért a Dunaújvárosi KKA U22-es csapatával szembeni osztályozó mérkőzésen tudták csak, egy kilencgólos győzelemmel kiharcolni a bennmaradást. Azonban ezt a sikert már egy új szakvezetővel érték el, hiszen már szezon közben megérkezett az a Dajka István, aki a közel 17 évig a nánásiak kispadján ülő Molnár Andrást váltotta. A csapat keretében is komoly mozgások voltak a nyáron, mert összesen nyolc játékos távozott a hajdúságiaktól, többek között csapatunk jelenlegi balszélsője Karacs Jázmin is. Pótlásukra hat új kézilabdázó érkezett, Kovács Dorina, Szabó Luca, Nyakó Rozália, Sápi Boglárka, Sápi Gréta, lila-fehér csapatunktól Szabó Panna, valamint erősítésként kettős játékengedéllyel több fiatal debreceni játékos is szerepel még a keretükben.

A hétvégi összecsapást hat ponttal a tabella hatodik helyen várják a hazaiak, akik eddig a bajnokságban három győzelmet és három vereséget gyűjtöttek be. Hazai környezetben viszont még veretlenek, ugyanis mind a három sikerüket otthon aratták. Az első fordulóban az Orosházát múlták felül 27-25 arányban, de a Szeged ellen is jobbak voltak tíz góllal, sőt a Kispestet is sikerült két vállra fektetniük 29-26-ra. A Hajdúnánás táblán túl azonban már nem ennyire magabiztos az együttes, mert Egerben 32-22-re kaptak ki, a Népligetben az FTC U19-es csapata ellen pedig hét találattal maradtak alul. A legutóbbi fordulóban az Algyő otthonában vendégeskedtek, de 26-21-es vereséggel voltak kénytelenek onnan is hazatérni. Ezen az ominózus meccsen egyébként a mezőny legeredményesebb játékosa az a Vámosi Panna volt 12 találattal, aki az előző szezont kölcsönben még Békéscsabán kezdte, később azonban vissza kellett térnie a Lokihoz. Ebben az idényben viszont már a Hajdúnánásnak termeli  szép számmal a gólokat, nem véletlen, hogy 28 találattal vezeti is a klub házi góllövőlistáját, a 27 gólos Sápi Gréta előtt. A Nánás hétközben Magyar Kupa találkozón is érdekelt volt, hiszen a harmadik forduló keretén belül hazai pályán a Vasast fogadta, de nem tudta igazán megnehezíteni az élvonalbeli klub dolgát, és 28-17-re vereséget szenvedett. Együttesünkre egyébként ez a harmadik fordulós kupatalálkozó november tizedikén vár, akkor az Érd csapatát fogadják majd lányaink Békéscsabán. Visszatérve a bajnokságra, ott is tartja még veretlenségét Papp Bálint alakulata, mert bár a legutóbbi fordulóban, a kupamérkőzéshez képest jóval nagyobb ellenállást tanúsított a Csepel gárdája, a végén így is simán nyertek a lilák, amivel továbbra is maximális pontszámmal vezetik az NB1/B Keleti kiírását.

Szombaton tehát bizonyos szempontból két veretlen gárda csap össze 18 órától a Hajdúnánási Hódos Imre Városi Sport és Rendezvénycsarnokban. Arra viszont, hogy lányainknak továbbra is sikerül-e megőrizni makulátlan mérlegüket, csak a mérkőzés hatvanadik perce után, a Kovács Gergő, Papp Béla András játékvezetői páros záró sípszavának felhangzását követően kapunk választ.

Dömény Dezső

Dupláznának a Csepel ellen a lilák

Interjú Andróczki Flórával

Pénteken újfent hazai pályán lép parkettra csapatunk az EUbility Group-Békéscsabai ENKSE, ellenfele pedig a sereghajtó, a Magyar Kupa legutóbbi fordulójában két vállra fektetett Csepel DSE gárdája lesz. Az esélyese kétségkívül ennek a találkozónak is lila-fehér együttesünk lesz, a kérdés inkább az, hogy ellenlábasunk mennyire mutatta meg igazi arcát a kilenc nappal ezelőtti összecsapáson. Többek között erre a kérdésre is kerestük a választ csapatunk jobbszélsőjével Andróczki Flórával, aki a szakmai elemzésen túl, beszélt az elmúlt hónapokban őt ért megpróbáltatásokról is.

Andróczki Flóra

– Azt gondolom nem mindenki tudja, de a közelmúltban egy igen komoly vírusfertőzésen estél át. Jelenleg milyen állapotban vagy, sikerült már teljesen utolérned magad?

– Mostanra már azt mondhatom, hogy igen. Körülbelül 3-4 hétig vett le a lábamról a kór úgy, hogy edzeni sem tudtam és a felkészülési mérkőzéseket is csak végigültem. Szerencsére a bajnokság kezdetére sikerült felépülnöm, de igazán csak az utóbbi hetekben érzem úgy, hogy valóban utolértem magam fizikálisan.

– Kezdjük akkor az elejéről, mi is történ pontosan augusztusban?

– Igazából a mai napig tisztázatlan forrásból – ami lehet egy nem tökéletesen megmosott zöldség, vagy valamilyen romlott élelmiszer -, de sikerült összeszednem egy szalmonella-fertőzést. Az első napokban ezt még megpróbáltam úgymond „lábon kihordani”, azaz otthoni körülmények között pihenéssel átvészelni, viszont egy idő után annyira erőteljesen legyengített a vírus, hogy a végén már lábra sem tudtam állni, ezért elkerülhetetlenné vált a kórházi kezelés. Ott infúzióval és antibiotikumos kúrával erősítettek, ami segített a szervezetemnek a fertőzés elleni csatában, és pár nap kórházi lábadozást követően hazatérhettem az otthonomba. Ennek ellenére csak a bajnokság nyitóhetében jutottam el addig a pontig, hogy normális intenzitással végig tudjak dolgozni egy edzést, mert fizikálisan teljesen legyengített a kór. Nem bírtam futni, sőt még az általában edzéskor használt súlyok töredékét sem tudtam megmozgatni. Nagyon nehéz időszak volt, és rettentően keményen kellett ahhoz dolgoznom, hogy visszanyerjem az állóképességemet. Viszont az csodálatos érzés volt, amikor a Fradi elleni első találkozón kezdőként futhattam ki a pályára, és gólokkal segíthettem a csapatot. A mérkőzést követően oda is lépett hozzám csapatorvosunk, Tóth János doktor úr, és megkérdezte: "gondoltam volna ezt pár héttel ezelőtt, hogy most itt fogok futkosni és gólokat szerezni a pályán?". És bizony amilyen állapotban voltam, hát nemigen.

– Ezzel szemben Gyálon azért már az előző szezonban megismert magabiztos Flórát láthattuk…

– Szerencsére az elmúlt egy hónapban folyamatosan visszajött a fizikai erőm és az állóképességem, úgyhogy roppantul örülök neki, hogy szombaton is kijött a lépés és eredményes játékot tudtam produkálni. Az igazat megvallva jóval nehezebb találkozóra számítottunk mint amilyen valójában lett. Már az első percekben éreztem, hogy totálisan domináljuk az összecsapást, mert olyan masszív és kemény védekezést sikerült a pályára tennünk, amivel szemben egyszerűen nem volt ellenszere a hazaiaknak. Ebből aztán számos gyors indítás és ziccerig kijátszott figura következett, amiből én is eredményes tudtam lenni, szóval ez azért egy remek csapatteljesítmény is volt.   

– Pénteken viszont ismét bajnoki forduló, és a sors fintora, hogy bő egy héttel a Magyar Kupa találkozó után ismét ugyanazzal az ellenféllel néztek szembe. Szerinted mennyire láttuk az igazi Csepelt azon az összecsapáson?

– Azt, hogy mennyire mutatták meg a tudásuk legjavát, azt nem tudom megmondani, de az biztos, hogy számukra valószínűleg nem a kupa az a sorozat ami a legnagyobb prioritást élvezi, sokkal inkább a bajnokság, szóval nem szabad csak abból kiindulni mennyivel nyertünk múlt szerdán. Amúgy én pontosan ezt tartom a legkomolyabb kihívásnak a pénteki összecsapásban, hogy mennyire tudjuk magunkat függetleníteni attól, hogy pár napja tizenhét góllal vertünk egy ellenfelet, akivel most ismét meg kell küzdenünk. Nem szabad azt hinnünk, hogy a két pontot már most a nevünkhöz írták, és nem elég csak a mezeket felvinnünk a pályára, hanem a maximumot kiadva magunkból, a saját tempónkat diktálva kell lejátszanunk a meccset. Testközelből is láttuk most már őket, és ennek megfelelően ugyanúgy készülünk belőlük mint minden ellenfelünkből.

– A cél azért mindenképpen a duplázás?

– Igen, ezt kijelenthetem, hogy most is csak a győzelem az elfogadható számunkra. Nyilván szeretném ha hasonló forgatókönyv mentén zajlana a pénteki találkozó is mint a legutóbbi, azaz eredményes, jó játékot követően minél hamarabb eldöntenénk a mi javunkra az összecsapást, és így a fiatalok is több lehetőséghez juthatnának. De ehhez elengedhetetlen lesz egy stabil védekezés, hogy hátul ugyanannyira masszívak legyünk mint Gyálon, és ezáltal a gyors játékunkat is tudjuk kamatoztatni. Valamint, hogy higgadtabban és nyugodtabban kézilabdázva leminimalizáljuk a technikai hibáink számát. Én bízom benne, hogy egy élvezetes mérkőzést tudunk vívni pénteken, és abban is bizakodom, hogy szurkolóink is szép számban megtisztelnek a jelenlétükkel, mint ahogy azt szombaton Gyálon is tették, ahol nagyon jó érzés volt, hogy ott voltak, és már a bemelegítéstől kezdve buzdították a csapatot. Ez tényleg sokat jelentett számunkra, szóval remélem egy hasonlóan jó hangulatú összecsapást játszunk ezúttal is.

Dömény Dezső

Ismét a Csepelt látjuk vendégül

Kilenc napon belül kétszer is megmérkőzik lila-fehér együttesünk a sereghajtó Csepel DSE gárdájával, hiszen a múlt hét szerdai Magyar Kupa összecsapásuk után, a bajnokságban is megmérkőznek egymással a felek, ráadásul ezt a találkozót is Békéscsabán rendezik.

A két csapat kupameccse egyébként nagyon sima összecsapást hozott, mert bár az első percekben még 2-0-ra vezettek a vendégek, a lilák nagyon hamar utolérték ellenfelüket, és miután megfordították az eredményt, a folytatásban már tényleg csak az volt a kérdés, hogy a végén mennyi lesz a számszerű különbség az együttesek között. Végül tizenhét gól lett a különbség a 39-22-es végeredményt hozó összecsapáson, ahol több játékosunknál is kiszakadt a gólzsák, hiszen Bucsi Lili hat találattal, Karacs Jázmin pedig összesen tíz góllal zárta a mérkőzést. A vendégeknél ezúttal Csiki Janka volt hat találattal a legeredményesebb, viszont a Csepeliek igazi gólfelelőse, a házi góllövőlistát 21 találattal vezető Kajdácsi Kinga nem lépett pályára azon a találkozón. A Varga Márta edzette újonc csapat egyébként még pont nélkül áll a bajnokságban, miután az első fordulóban az Egertől kaptak ki 33-20-ra, ezt követően Szegeden véreztek el 29-26-ra, majd hazai pályán 33-28-ra az FTC U19-es csapata ellen is vereséget szenvedtek. Ezután jött Kispesten egy 39-31-es zakó, a legutóbbi fordulóban pedig 27-21-re hazai környezetben maradtak alul az Algyő gárdájával szemben. Eközben együttesünk a hétvégén tovább őrizte veretlenségét egy gyáli győzelemmel, ugyanis a Tempo csapatát verték lányaink 31-17-re. Ezzel tíz ponttal vezetik Papp Bálint tanítványai a másodosztályt, és nem titkoltan a pénteki találkozón is a hibátlan mérleg megtartása a cél.

A labda tehát pénteken 18:00 órától indul útjára a Békéscsabai Városi Sportcsarnok parkettáján, a Bíró Eszter, Kavalecz Klaudia bírópáros sípszavára. És ahogy az eddigi találkozóinkon, úgy most is a 18 éven felüli szurkolóink csak védettségi igazolvánnyal, vagy az azt helyettesítő EESZT applikációval tekinthetik meg az összecsapást.

Dömény Dezső

A Tempo KSE elleni is a győzelem a cél

Interjú Török Fannival

Két hét bajnoki szünetet követően, szombaton a szezon második idegenbeli összecsapása következik lila-fehér együttesünk számára, ugyanis Gyálra utaznak lányaink, ahol a Tempo KSE gárdájával csapnak össze. A találkozó esélyeit csapatunk fiatal átlövőjével Török Fannival latolgattuk.

Török Fanni

– Szerdán a kupában egy sima győzelemmel hangoltatok a soron következő fellépésetekre, roppant magabiztosak voltatok, és személy szerint neked is jól ment a játék…

– Igen, szerencsére sikerült a két csapat közötti különbséget a pályán is érzékeltetni, mert mind fizikálisan mind pedig játékban ellenfelünk fölé tudtunk kerekedni. Fontos volt, hogy ezúttal is maximálisan kamatoztattuk a gyorsaságunkat, ezt a fajta játékot kell továbbvinni a bajnoki meccsünkre is. És ami talán a leghasznosabb volt a szerdai összecsapáson, hogy azok a fiatalok, akik alapesetben kevesebb lehetőséget kapnak, ezúttal jobban belekóstolhattak a felnőtt légkörbe, hiszen több időt tölthettek a pályán, mint máskor. Illetve örülök annak is, hogy most nekem is kijött a lépés, úgyhogy mindenképpen szeretném ezt formát állandósítani az elkövetkező találkozókra is.

– Viszont most idegenben léptek pályára és alighanem Gyálon nehezebb dolgotok van…

– Én is úgy gondolom, hogy ezúttal is feltétlenül komolyan kell vennünk a találkozót, hiszen egy hazai pályán kifejezetten veszélyes csapat otthonába látogatunk. Akik stílusban igencsak eltérnek attól a kézilabdától, amit mi játszunk, ugyanis nem feltétlenül a gyors kézit preferálják, hanem inkább a felállt fal elleni lassabb, türelmesebb játékot. Legfőképpen az átlövőjátékra helyezik a hangsúlyt, hiszen a távoli zónákból is veszélyesek tudnak lenni. A belső hármasukra kell különösen figyelnünk, és azon belül is Petrovszki Katára, aki a fő fazonszabásza az együttesnek.

– Mik lehetnek akkor a kulcspontok, amik megalapozhatják az újabb sikert?

A védekezés és a gyors játék. Ahogy minden meccsen, most is ezeknek kell a játékunk legfőbb mozgatórugójának lenni. Tartanunk kell azt a kemény, feszes védekezést, amit az elmúlt időszakban mutattunk, illetve azt a fal és kapus közötti összhangot, melyet a szerdai találkozó nagyrészében is hozni tudtunk. Erre építve pedig játszhatjuk a gyors játékunkat, és indításokkal könnyű gólokat szerezhetünk. Felállt fal elleni támadásokban viszont inkább türelmesnek kell lennünk, ziccerig kijátszani a figurákat, és noha kezdjük már levetkőzni a hibákkal megtűzdelt kézilabdát, azért még így is sokszor vétünk technikai hibát és adunk ajándéklabdát az ellenfélnek. Különösen figyelnünk kell ezekre, és arra, hogy a ritmusunkból ne tudjanak kizökkenteni a hazaiak. Ami viszont biztos, hogy mi a győzelem szellemében lépünk pályára szombaton is, és bízom benne, hogy ezt minél jobb játékkal párosulva tudjuk majd megvalósítani.

Szombaton Gyálon vizitálnak a lilák

A hétközi Magyar Kupa fordulót követően, szombaton újabb összecsapással folytatódnak az NB1/B Keleti csoportjának küzdelmei.

Tempo KSE - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

Csapatunk eddig megszerzett négy sikerének köszönhetően százszázalékos teljesítménnyel vezeti a pontvadászatot, és a szerdai győztes mérkőzést követően a kupában is várhatja a harmadik forduló sorsolását. A találkozó egyébként sima lila-fehér győzelmet hozott, a csabaiak végig kézben tartva a találkozót, magabiztosan 39-22 arányban fektették két vállra a vendég Csepel együttesét. Ráadásul mivel csapatunk már az első játékrész utolsó harmadában kialakított egy megnyugtató tízgólos különbséget, Papp Bálint vezetőedző több kulcsjátékosát is pihentethette a folytatásban. Ami pedig már a bajnokságot illeti, a sorsolás szeszélye által eddig még csak egy összecsapást játszottak lányaink Békéscsabán kívül, méghozzá a Kispest ellen, akiket azért így is magabiztosan 33-26-ra vert csapatunk.

Legutóbb két héttel ezelőtt léptek pályára bajnoki találkozón a lilák, akkor hazai környezetben győzték le 29-23 arányban az Orosházát. Szombaton tehát ismét idegenben a Tempo KSE otthonában kell helytállni. Vendéglátónk egyébként szűk egy évtizedes múltra visszatekintő egyesület, akik Gyálon játsszák mérkőzéseiket, és immáron harmadik idényüket töltik a másodosztályban. Sőt, az előző kiírásban megszerzett hetedik helyük, egy NB2-es csapat visszalépése miatt osztályozó nélküli, automatikus NB1/B-s tagságot jelentett számukra az idei szezonra is. Jelenleg négy megszerzett ponttal az ötödik helyen állnak a tabellán, köszönhetően az első fordulóban elért Szeged elleni sikerüknek, ahol 35-24-re győzedelmeskedtek. Ezt pedig megfejelték a Kispesttel szembeni ötgólos győzelmükkel, amit szintén hazai pályán könyvelhettek el. Viszont a Fradi otthonában már kikaptak 39-29-re, és legutóbb algyői vendéglátóikkal szemben is alulmaradtak 33-27-re. Legeredményesebb játékosuk Hegedüs Dorottya, aki az eddigi négy meccsükön 27 góllal terhelte meg ellenfelei hálóját, és bár elvesztették a legutóbbi bajnoki találkozójukat, az egyértelműen nem az Ő 12 gólján múlott. A Nádasdi Máté László vezette szakmai stáb amúgy viszonylag stabil kerettel dolgozhat, hiszen nyáron sem volt túlságosan nagy jövés-menés az együttes életében. Összesen három új játékost kellett beépíteniük, Benus Tímeát aki Dabasról, Pastoreková Edinát aki a Pénzügyőrből és Zente Edinát, aki Nemesvárosból érkezett a klubhoz. Az aktuális Magyar Kupa összecsapásukat egyébiránt már szombaton lejátszották, de nem tudtak Egerben a hazaiak fölé kerekedni, 35-29 arányban kikaptak, és így búcsúztak a sorozattól.

Lila-fehér együttesünk második idegenbeli megmérettetése tehát szombaton 18:00 órától a Gyáli Sportcsarnok és Kézilabda Képzési Központban kerül megrendezésre, a két játékvezető Hajdu Tamás és Halász András lesz.

Dömény Dezső

Az Előre számára is elkezdődnek a kupaküzdelmek

A héten a Magyar Kupa csatározásainak második fordulója kezdődik meg, ráadásul a kiírás ezen szakaszában már lila-fehér együttesünk is bekapcsolódik.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - Csepel DSE

Az ellenfél egy csapatunkkal azonos bajoki osztályban vitézkedő gárda a Csepel DSE lesz. Fortuna azonban annyiban mindenképpen kegyes volt klubunkhoz, hogy az egymérkőzéses párharcban, hazai pályán szerepelhetnek lányaink. Akik veretlenül vezetik az NB1/B küzdelmeit, többek között a legutóbbi Orosháza elleni hazai sikernek is köszönhetően, melyet 29-23 arányban nyertek Papp Bálint tanítványai. A listavezető tehát szerdán a sereghajtót fogadja, hiszen ellenfelünk pont nélkül az utolsó helyen szerénykedik a tabellán. Igaz, nem is azonosak a két klub célkitűzései, mert ugyan két másodosztályú újoncról beszélünk, de amíg csapatunk csak átutazóban akar szerepelni az NB1/B-ben, és célja a feljutás, addig a csepeliek szeretnének tartósan megragadni ebben az osztályban. Ami nem is meglepő, lévén hatalmas meglepetésre sikerült kiharcolniuk a feljutást, először azzal, hogy megnyerték az NB2-es bajnokság Déli csoportját, majd az ezt követő osztályozó mérkőzést is 25-23-ra a Rinyamenti KC együttesével szemben, ráadásul semleges pályán. Így nem is csoda, hogy nyáron csak részben tudták megerősíteni a keretüket, ami négy új játékos érkezésében jelentkezett, név szerint Pervein Orsolya aki Gárdonyból, Kiss Gabriella a Tempo KSE-től, Biszák Aletta Gödről, és Kiss Virág aki az Alba Fehérvár U22-es csapatából érkezett frissítésként. A fővárosiak azonban már az első fordulóban hazai pályán egy nagy pofonba szaladtak bele, amit az Eger osztott ki számukra a 33-20-as végeredményű találkozón. Ezt követően Szegeden véreztek el 29-26-ra,  majd Csepelen 33-28-ra az FTC U19-es csapata ellen. Legutóbb pedig Kispesten kaptak ki 39-31 arányban. Legeredményesebb játékosuk jelenleg Kajdácsi Kinga, aki 4 mérkőzésen 19 alkalommal terhelte meg ellenfelei hálóját. A kupában ezzel szemben már van sikerélménye Varga Márta vezetőedző csapatának, hiszen az első fordulóban az NB2-es Mizse KC együttesét győzték le, méghozzá idegenben 31-17 arányban. Ezúttal tehát ismételten vendégként kell helytállniuk, ugyanis szerdán 17 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban fogják lila-fehér együttesünk vendégszeretetét élvezni.

Mivel pedig kupamérkőzésről beszélünk, sőt a továbbjutás is mindössze egy mérkőzésen dől el, így csapatunknak mindenképpen nyerni kell a találkozón, mert a döntetlen ez esetben a vendégek továbbjutását jelentené. A Gulybán Olivér, Juhász Dániel bírópáros dirigálta mérkőzésre, a 18 éven felüli szurkolóinkat ezúttal is csak védettségi igazolvánnyal, vagy az azt helyettesítő EESZT applikációval áll módunkban beengedni.

Dömény Dezső

Szomszédvárak csatája következik

Interjú Papp Bálinttal

Megyei rangadóval folytatódik lila-fehér csapatunk számára az NB1/B Keleti pontvadászata, ugyanis szombat délután a három tétmeccs óta veretlen Orosháza együttese teszi tiszteletét Békéscsabán. Csapatunk vezetőedzőjével Papp Bálinttal beszélgettem a találkozó apropóján.

Papp Bálint

– Legutóbb még a bajnokság kezdete előtt beszélgettünk ezen a fórumon, azóta túl vagytok három fordulón, hogy érzed mennyire formálódott arra az arculatra a gárda, amit a felkészülés kezdetekor megálmodtál?

– Alakul abban az irányban, azt mondhatom. De tagadhatatlan, hogy a bajnokság közvetlen kezdete előtt két meghatározó játékost elveszíteni egyáltalán nem könnyíti meg a munkánkat. Úgyis fogalmazhatok, hogy nehéz helyzetbe hozott minket, sokkal inkább beszűkültek a lehetőségeink, hiszen olyan kézilabdázókról van szó, akiket nem lehet egyik pillanatról a másikra pótolni. Nyilván ebben a szituációban fontos volt Szögi Timi visszatérése, aki abszolút pozitív benyomást tett eddig rám, nagyon igyekszik és látszik ahogy folyamatosan egyre jobb formába kerül, de azért az is látható még rajta, hogy kimaradt az a felkészülési munka, amit a többiekkel elvégeztünk. Valamint egy fiatal tehetséget Baráth Bertát is felhoztuk a felnőtt csapatba, szóval próbáljuk azért pótolni a kiesőket. De a kulcs itt az lesz, hogy a fiatalok mennyire tudnak megérni arra a szerepkörre, amit nekünk itt a másodosztályban be kell töltenünk, valamint mennyire tudnak megbirkózni azzal a teherrel, amit a győzelmi kényszer adta elvárás rátesz a játékosokra. Természetesen azon dolgozunk, hogy ez sikerüljön és a végső célt, ami a szemünk előtt lebeg elérjük.        

– Gondolom azért az elmúlt három meccsen sok olyan eleme is volt a játékotoknak, amivel elégedett voltál?

– Persze, leginkább a küzdőszellem ilyen, azzal maximálisan elégedett voltam. Legutóbb az Algyő ellen is fontos volt, hogy helyén volt a szívünk. Valamint a védekezés és a kapusteljesítmény, amiben úgy érzem előre léptünk, viszont erre továbbra is fókuszálnunk kell, mert csak ez alapozza meg azt a gyors játékot, amit szeretnék látni a pályán.

– Egy kifejezetten nehéz összecsapáson vagytok túl, de könnyen lehet, hogy a soron következő feladat sem lesz könnyebb…

– Nem bizony és az sem véletlen, hogy az Algyő és az Eger "személyében" már két nagy skalpot is begyűjtött aktuális ellenfelünk. Jó formában vannak, úgyhogy nekünk is teljes koncentrációval kell belemennünk a találkozóba, és még véletlenül sem szabad az egy hónappal ezelőtti edzőmeccs számunkra sima győzelmet hozott eredményéből kiindulni. Szervezett csapat, akik tudatos kézilabdát játszanak és látszik rajtuk, hogy csapatszinten megfelelően fel vannak építve. Igazából már az előző szezonban bontogatták szárnyaikat és főként tavasszal kifejezetten szép eredményeket is produkáltak. Mivel gyakorlatilag a keretük nyáron sem nagyon változott, egyértelműen meghatározó csapatnak számítanak itt Keleten. A fő erősségük pont ebben van, hogy csapatszinten képesek komplett játékot játszani. Persze azért vannak kiemelkedő játékosaik is, akikre azért különösen figyelnünk kell, például a középső pozíciókban, ahol több gólerős kézilabdázójuk is van és kapusposzton is meglehetősen stabilak voltak ez elmúlt időszakban.       

– Mit vársz a saját csapatodtól szombaton?

Magabiztos kézilabdát, hogy az első pillanattól mi domináljunk és a mi akaratunk érvényesüljön. Gyors játékot, aminek az alapja, hogy feszesen és határozottan védekezzünk, jó kapusteljesítménnyel megtámogatva. Valamint szeretném, ha a helyzetkihasználásban is javulnánk, mert komoly hiányérzetem volt ebben a legutóbbi összecsapáson, illetve pontosabb játékot is várnék, a technikai hibák számának minimalizálásával. És persze győzelmet, ez azt hiszem nem is lehet kérdés.

Dömény Dezső

Szombaton megyei rangadó a Városi Sportcsarnokban

A hétvégén már a negyedik fordulót rendezik meg a női kézilabda NB1/B-ben, ráadásul lila-fehér csapatunkra ismételten hazai környezetben vár egy újabb megmérettetés.

EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - Oxxo Energy Orosházi NKC

Az ellenfél ezúttal szintén egy Békés megyei egylet, az OXXO Energy Orosházi NKC csapata lesz. Az Orosháziak nagyon régóta stabil tagjai a női mezőny második vonalának, az előző idényben is a hatodik helyen végeztek a pontvadászatban. A jelenlegi szezont egy 27-25-ös hajdúnánási botlással kezdték, ennek ellenére remek szériában vannak, hiszen az első fordulós vereségük óta minden tétmeccsét megnyerte Herbert Gábor együttese. Először a Magyar Kupa első fordulójában fektették két vállra Szegeden a hazai gárdát 32-28-ra, majd ezt követően Algyőn gyűjtöttek be két nagyon fontos pontot a 35-31-es győzelmük által. Legutóbb pedig az első hazai összecsapásukat vették sikerrel, ott az áldozat a Eger csapata volt, akiket 30-27 arányban múltak felül. Annak a találkozónak a legeredményesebb játékosa kilenc góllal az a Márczy Tekla volt, aki már tavaly is csapata második legjobb gólvágójának számított, ebben a szezonban pedig 25 találatával pont a mi Kukely Annánkkal holtversenyben vezeti az NB1/B Keleti csoportjának góllövőlistáját.

A jelenleg négy ponttal a tabella negyedik helyén álló gárda egyik fő erőssége az összeszokottság lehet ebben a bajnoki kiírásban, ugyanis minimális játékosmozgással kezdtek bele az új évadba. Összesen három játékosuk távozott, Nemes Nóra, Magó Anna, és jelenlegi kapusunk Csizmadia Fanni, aki az előző idényben kettős játékengedéllyel szerepelt Orosházán. Érkező oldalon ezzel szemben mindösszesen egy hálóőrt találunk, Bálint Annát, aki Vácról tette át székhelyét a Békés megyei alakulatba. Kitűnő szériában vannak tehát szomszédjaink, akik egészen biztosan nem fogják könnyen adni a bajnoki pontokat. Mint ahogy hétvégén az Algyő sem tette meg ezt a szívességet együttesünknek, pedig már négy góllal is vezetett Papp Bálint csapata az első félidő derekán, a vendégek mégis vissza tudtak kapaszkodni a mérkőzésbe, sőt a második játékrészben meg is fordították az eredményt. Lányainknak azonban helyén volt a szíve, és az utolsó tíz percben egy 4-1-es szériát produkálva 25-23-ra megnyerték a kiélezett végjátékot. Az viszont, hogy mennyire hoz majd szoros csatát a szomszédvárak összecsapása, szombaton a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban kiderül, mindenesetre ez az Orosházának a felek legutóbbi szeptember elejei felkészülési találkozóján egyáltalán nem sikerült, hiszen azon a mérkőzésen lila-fehér lányaink 33-25-re simán legyőzték megyei riválisukat.

A 17:00 órától Csuka Pál és Kocsis Olivér bírópáros sípszavára kezdődő találkozót, a 18 éven felüli szurkolóink a helyszínen ezúttal is csak védettségi igazolvánnyal, vagy az azt helyettesítő EESZT applikációval tekinthetik meg.

line

Szombaton kézilabda rangadó a Városi Sportcsarnokban

Interjú Karacs Jázminnal

A sikerrel megvívott első két találkozót követően hétvégén ismételten hazai környezetben játszik női kézilabda együttesünk az EUbility Group – Békéscsabai ENKSE, ráadásul egy komoly felsőházi aspiránssal a Levendula Hotel Algyő csapatával.  Bár az eddigi bajnoki találkozók igencsak bizakodásra adhatnak okot, elbizakodottak semmi esetre sem lehetnek lányaink,  mert ezúttal az egyik legerősebb kerettel rendelkező rivális ellen kell itthon tartani a győzelemért járó két pontot. Ezt pedig csapatunk balszélsője Karacs Jázmin is megerősítette, mikor a szombati összecsapást latolgattuk. A klubunkhoz nyáron csatlakozó játékost a szakmai dolgokon kívül az eddigi benyomásairól is kérdeztem egy rövid interjú keretében.

Karacs Jázmin

– Mikor ideérkeztél említetted, hogy nem volt teljesen ismeretlen számodra a város és a közeg, azóta teljesnek mondható a beilleszkedés?

– Mondhatni igen. Jól érzem magam Békéscsabán, és mivel mind a szakmai vezetéssel mind pedig a csapattársakkal egyre inkább összekovácsolódunk, így szerintem minden téren jó úton haladunk. Ráadásul Kukely Klára személyében egy igazán jó poszttársra is leltem, akivel különösen sokat segítünk egymásnak, és tényleg nem riválisként tekintünk a másikra. Sőt, az otthonunkként szolgáló Városi Sportcsarnokot is sikerült már megfelelően belaknom, és bár a megszokott csarnokokhoz képest jóval eltérőbb a kialakítása és a hangulata, ennek ellenére én ellenfélként is mindig szerettem itt játszani, így pedig, hogy már a hazai szurkolók biztatását is élvezhetem, meg inkább.

– Gondolom azért a remek kezdés is nagyban hozzájárul a csapaton belüli jó kohézióhoz?

–  Nyilván a győzelem ebben a legfontosabb összetevő, és azért a jó kezdés mindig lendületet ad egy csapatnak. Ráadásul a Kispest elleni mérkőzés már egy fokkal komolyabb erőfelmérő volt, ezért is fontos, hogy ennyire magabiztosan hoztuk azt a találkozót. De úgy összeségében azt érzem, hogy megfelelően tudunk reagálni meccs közben is az egyes szituációkra, bízunk egymásban, és mindenki tudja a dolgát, ami nélkülözhetetlen a gördülékeny csapatmunkához. 

– Talán nem állok messze az igazságtól ha azt mondom, hogy az első három fordulóban fokozatosan jönnek számotokra az egyre erősebb ellenfelek, és így a szombati vetélytársatok ígérkezik az eddigi legnehezebb falatnak.

– Az biztos, hogy nem szabad félvárról vennünk a mérkőzést, mert kifejezetten jó összetételű gárdával találkozunk szombaton. Vannak nagyon jelentős rutinnal rendelkező kézilabdázóik, akik szinte egyedül képesek eldönteni egy összecsapást, de ugyanakkor a fiatalos lendület is megtalálható a csapatban. Elsősorban azért az egyéniségekre alapoznak, tehát nekünk is őket kell megpróbálnunk kikapcsolni, meg az átlövő-beálló kapcsolatra figyelnünk, mert ott különösen erősek. Azért az a Kispest elleni sikerükön is látszik, hogy komolyan harcban lesznek a felsőházért, szóval egészen biztosan azzal a szándékkal érkeznek hozzánk is, hogy meglepetést okozzanak.

– Akkor kemény mérkőzésre számítasz?

– Inkább úgy mondanám, hogy küzdelmesre. Nekünk elsősorban a saját játékunkra kell ezúttal is koncentrálnunk, és azt a gyors kézilabdát játszanunk amit az eddigi összecsapásainkon is mutattunk. A védekezés mint mindig most is meghatározó lesz, de nem csak a gyors lerohanások tekintetében, hanem mert ezúttal a jóval nagyobb lövő potenciállal rendelkező játékosaikra is rendkívül oda kell figyelnünk. Bízom azonban, hogy szurkolóink is népes számban kilátogatnak majd a találkozóra, és ezáltal egy jó hangulatú mérkőzésen, győzelemmel tudunk tovább menetelni azon az úton, ami a végső célunk felé vezet.